Délmagyarország, 1971. október (61. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-16 / 244. szám
2 SZOMBAT, 1911. OKTÓBER lfl. A Szaljut űrállomás Iráni katonai parádé befejezte útját 0 Moszkva (TASZSZ) A Szaljut szovjet orbitáli*, űrállomás befejezte útját. Az claő orbitális tudományos laboratórium fedélzeti rendszereinek és berendezéseinek klpróliálásával kapcsolatos tudományos-műszaki kísérleti programot a hoszszan tartó űrrepülés során teljesítették. Október 11-én a Szal.iut űrállomással végrehajtották a befejező manővereket azzal a céllal, hogy az űrállomás elhagyja mesterséges holdhoz" hasonló pályáját. Az űrállomást beirányozták, majd bekapcsolták a fékező motorokat, A fékezés eredményeképpen az űrállomás leszálló pályára tért, bekerült a légkör sűrű rétegeibe n Csendes-óceán megadott térsége felett, majd elégeti A Szaljut orbitális űrállomás mintegy hathónapos útja tftbb szakaszból állt. Az első szakaszban az űrállomás együttes repülést hajtott végre o Szojuz—10 űrhajóval, amelyet Vlagyimir Satalov. Alekszej Jeliszejev és Nylkolaj Rukavlsnyikov Irányított. Ebben az Időszakiban ellenőrizték az űrhajó és az űrállomás öszszeknprsolását és szét kapcsolását szolgáló tökéletesített rendszerek működését. Ezt követően az orbitális laboratórium automatikusan működött. A kísérlet második szakasza június 8-án. n Szojuz— 11 űrhajó felbocsátásával kezdődött meg. A Szaljut, miután sikeresen összekapcsolódott a Szojuz—11 szállító űrhajóval, az első, ember Irányítottaorbitális tudományos űrállomás lett. Az űrgllomnás legénységének — Georgij-Dobíovolszkijnak, Vlagylszlav Volkovnak és Viktor PacaJevnuk — az önfeláldozó munkája igen nagy mértékben hozzájárult az ember irányította orbitális űrrepülések fejlődéséhez és fontos tudományos eredményeket hozott, amelyeket a Szovjetunió Tudományos Akalémiájának tudományos intézeteiben dolgoznak fel és elemeznek. A Szaljut ember Irányította orbitális űrállomás 23 napos útja Idején a legénység komplex tudományosműszaki kutatásokat és kísérleteket végzett. Az ember Irányította repülés után az űrállomás rendszerei ismét automatikusan működtek. Ebben az Időszakban a Szaljut orbitális űrállomás rendszeresen végzett tudományos-műszaki kutatásokat és ellenőrizték rendszerelnek, tudományos berendezéseinek működését a tartós űrrepülés körülményei között. Az egész út során az űrállomás fedélzeti berendezései kifogástalanul működtek. A Szaljut tudományos űrállomás féléves földkörüli repülése Idején értékes kísérleti adatokat szolgáltatott, amelyeket fel fognak használni újabb kozmikus rendszerek létrehozásánál. Pakisztáni csapatösszevonások • Delhi (PTI) Mint a Press Trust of lm dia hírügynökség Jelenti, az utóbbi napokban fokozódó pakisztáni csapatösszevonásokat hajtanaik végre Kasmírban. A jelen pillanatban a nyugat-paklsztánt határon tíz gyalogos hadosztály, két páncélos hadosztály és a hozzájuk tartozó segéderők állnak készenlétben. Mint a PTI közli, Punjab indiai államból a határ pakisztáni oldaláról szüntelenül hallani a dobpergést és a csapatmozdulatok zaját elfojtó hangos beszélőket. Továbbra is feszült a helyzet India és Kelet-Pakisztán határán, különösen Camllla és Jessore térségében. A jelentések szerint a határ mindkét oldalán — különösen Kasmírban — nagyarányú csapatmozdulatok észlelhetők. „Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy megakadályozzuk n i konfliktust" — mondotta I a tudósítóknak Indlra Oan-, dhi indiai miniszterelnök. I Tovább fokozódnak az ulslerl villongások # Belfast (AFP, Reuter) Mint várható volt, az Ír Köztársaságot és az ÉszakÍrországot összekötő jelöletlen földutak felrobbantása tovább növelte a már-már polgárháborús feszültséget a brit tartományban. Az északír Armagh grófságban levő Forklll nevű határmenti község közelében kétórás tűzpárbajra került sor a brit katonák és az ír köztársasági hadsereg fegyvereset között. Belfast egyik katolikus negyedében egy személygépkocsiból pénteken géppuskatüzet nyitottak egy rendőrautóra. A benne ülő két rendőr közül az egyik a helyszínen, a másik a kórházba szállítása közben halt meg. A merénylők elmenekültek. Ezzel 90-re emelkedett az ez évi ulsteri villongások halálos áldozatainak száma. Moszkva Alekszej Koszlgln szovjet kormányfő pénteken u Kremlben fogadta az Egyesült Államok kormányzóinak küldöttségét, amelyet Warren Hearnes, a kormányzók országos tanácsának elnöke, Missouri állam kormányzója vezet. A delegáció hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. Párizs Az Humanité pénteki számúban közlemény Jelent meg a Francia Kommunista Párt és a CGT szakszervezeti szövetség küldöttségének találkozójáról. A két küldöttség eszmecserét folytatott a jelenlegi helyzetről és a demokratikus megújhodás területén Franciaország előtt megnyíló távlatokról. Arra a következtetésre Jutottak, hogy nagy lehetőségek vannak a baloldali szakszervezetek, politkai szövetségek. pártok együttes akciói számura. Tokió Japán és az Egyesült Államok penteken Tokióban egyezményt írt alá arról, hogy korlátozzák az amerikai piacra irányuló Japán textilkivitelt. Ennek ellenében az Egyesült Államok a textilipari termékeket feloldotta a tízszázalékos behozatali pótvám alóL Szöul Pak Csöng Hi, a dél-koreai bábrezslm elnöke parancsot adott az immáron 10 napja tartó kormányellenes diáktüntetések leverésére. A dél-koreai bábrezsim rendőri és katonai alakulatai összesen hét egyetemet támadtak meg és foglaltak el. Tíz Iskolát bezártak. Több mint ezer diákvezetőt tartóztattak le. Kairó Az A1 Ahram jelentése szerint a Szadat által kinevezett háromtagú biróság hetven vádlott ügyének tárgyalását fejezte be az Ali Szabri és társai ellen Indított összeesküvési perben. Ez azt jelenti, hogy a bíróságnak még 21 vádlott ügyét kell megvizsgálni. Kötetlen tanácskozótok Persepollsban 0 Persepolis (AFP, TASZSZ) sokat folytathassanak — jelenti az AFP. Az iráni állam 25 száza- . Pénteken zsúfoU programdos fennállásának tisztele- ÍV°? ffwl.M^ tére rendezett ünnepségek "ak". A S^funió ^fW pénteken nagyszabású kato- tanácsa Elnoksegenek elnonai felvonulással érték el ke kulon-kulon fogadta V V-. csúcspontjukat. A császári in.l'a' ei"ükoí' N,c° ne pár és a jelenlevő államfők, ^ausescut, a Román Szociauralkodók, valamint a kor- ',Sta. Allamtamányképviselők előtt 2500 év n.actsá,nak elnökét Husszein megelevenedett katonai tör- ,az ff'Pj?,™!. , ténelme vonult el - mindez Koztársasag alelnökét és Joeredeti fegyverekkel, katonai B.roz iysoazláv kozjárművekkel és katonai öl- tarsasági elnököt, tözékkel. Hailé Szelasszié, a meghiA vendégek u látványossá- vott államfők doyenje, péngot egy vörös dísztribünről teken újságíróknak adott ránézték végig. Az ókori rom- vid nyilatkozatában kijelenvárosban. Persepollsban ren- tette, hogy a vendégek „kadezett ünnepségek kiváló al- Már és pezsgő mellett" olyan kaimat nyújtanak arra, hogy időszerű kérdésekről folytata meghívott államfők, ural- nak kötetlen eszmecseréket, kodók és kormányképviselők mint a közel-keleti válság és meghitt, a protokoll kötött- Kína ENSZ-tagságának kérSégeltől mentes tanácskozó- dése. Izrael elutasítja az átfogú rendezést Dalán harcias beszéde Amerikai „fejszámlálás" Tel Avlv (AFP) A francia politikus szerint „az idő nem a béké^beszéd'ben nek dolgozik Közel-Keleten". Lipkowski annak a véleméDajan izraeli niszter harcias fenyegette meg Egyiptomot Kijelentette: „Ha az izraeli „vének adott hangot, hogy a kormány megkérdezi tőlem, hogy elfogadja-e Szatérség népei békét akarnak. dat elnök ultimátumát a lzrael — füzte hozzá ~ konfliktus ez évi rendezé- mélységesen bizalmatlan az séről, vagy inkább az ellen- arab államokkal szemben, ségeskedések kiújulását vá- de ugyanakkor azt hangozlassza-e. azt válaszolom, , , , hogy inkább az utóbbi mel- tatja, hogy csak a közvetlen lett döntsön." Dajan maga- tárgyalás vezethet az arab biztosan kijelentette. hogy országokkal való megállapoEgytptom kilátástalan fel- dáf(h _ jeruzsálemi adatra" vállalkozik, ha meg , akarja támadni Izraelt, mert kormány magatartásában egy új háborúban sokkal na- megnyilvánuló másik ellentgyobb kockázatokat vállal, mondás, mint Izrael. 0 Washington (MTI) Rogers amerikai külügyminiszter péntek este befehlszi-e vajon a kormány, hogy a többség támogatni fogja javaslatukat, amikor a kínai vitával egyidejűleg í"* New Yorkban. az Kisslnger másodszor is PeENSZ-közgyűlésen megjelent külügyminiszterekkel klngbe utazik, hogy előkészítse Nixon elnök látogatáfolytatott megbeszeléssoroza- 9át am| egyértelmű beis. át amelynek során 80 kol- merése annak h 22 éven légájaval találkozott. Utolsó- át elhibázott, ostoba pollttként - ezúttal másodszor - kát foiytattUnk a kommunlsa Csang Kaj-sek-rezsim kül- ta Kínával szemben?" ügyminiszterével, Csou Sukajjal találkozott, majd ezt Bush csupán annyit vákövetően derűlátóim nyilat- laszolt erre. hogy az amekozott a Tajvan ENSZ-tag- r'kai kormány ,„nem hajságának „megmentését" cél- landó elismerni, hogy pollzó afrikai diplomáciai erő- ttk6Ja ()Stotaa lett volna„ feszítések kilatásnlról. Mint mondotta, „meglehetősen jók á kilátások, a legutóbbi napokban összeszedtünk néhány szavazatot". Washingtoni és Tel Avlv-1 megfigyelőket egyaránt élénken foglalkoztatja a Rogers —Eban-találkozó és a két külügyminiszter azt követő sajtóértekezlete. Rogersnak abból a kijelentéséből, amely szerint „gondosan felül kell vizsgálnunk álláspontunkat, különösen annak fényében, hogy Nlxon elnök elkötelezte magát a közel-keleti katonai egyensúly fenntartása mellett", diplomaták és az izraeli sajtó azt a következtetést vonják le, hogy az Egyesült Államok hajlandó újabb Phantom-repülőgépeket szállítani Izraelnek. 0 New York (AFP. AP) A közel-keleti válság egyik fő oka az az ellentámadás, amely abban nyilvánul meg, hogy Izrael nemzetközi biztosítékokat kér a Szuezi-csatorna megnyitására vonatkoAz amerikai ENSZ-fődelegátus ugyanakkor igyekezett eloszlatni azt a benyo- i ^ részleges megállapodámást, hogy a Nlxon-kor- i sért. de elutasítja a konf, Hasonlóképp®, hivatalos múny az anyagi hozzájáru- liktus átfogó rendezését — derűlátási sugárzott pénteki .. ... . . 1 , .. , . ,.. las megvonasaval fenyeget- mondotta Jean de Lipkows flz USA ismét bombázta a VDK-t # Saigon (AFP, AP) Az amerikai vadászbombázók pénteken ez év eleje óta 87. alkalommal sértették meg a VDK léglterét. A fegyvermentes övezettől északra 152 kilométer mélységben hatoltak be a demokratikus Vietnam területe fölé. és ott szórták le bombaterhüket. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője szokás szerint az úgynevezett „védekező reagálás" állítólagos jogával próbálta mentegetni a VDK területe ellen elkövetett újabb amerikai légi agressziót. sajtóebédjén George Bush, az USA ENSZ-képvlselóje. né az ENSZ-et arra az esetBush dicsérte Rogers kül- re' ha többségi szavazattal ügyminiszter „mesteri diplo- eltávolítanák Tajvan képvimáciáját", amellyel szerinte selőlt. sikerült eloszlatni azt a benyomást, hogy az Egyesült Államok csupán a látszat kedvéért száll síkra Tajvan ENSZ-tagságáért. A sajtóebéd amerikai résztvevői távolról sem osztották Rogers és Bush optimizmusát. Különböző, nem hivatalos „fejszámlálásokra" hivatkozva azt a véleményüket fejtették ki, hogy az Egyesült Államok ügyrendi javaslata vesztésre áll. Bush kitérő válaszai után egy amerikai újságíró egyenesen megkérdezte: „Komolyan azt ki, fíáncla külügyi államtitkár az Egyesült Nemzetek Szervezetében tartott sajtóértekezletén. Á Mirabelle avatása 0 Moszkva (MTI) A berendezés — amely a A Moszkva melletti Szer- Szerpuhovban levő, a vilápuhov városában ünnepélye- gon a legnagyobb, szovjet sen felavatták a „Mirabelle" protongyorsítóval együtt nevet viselő francia kisérle- működik majd — Francoisti berendezést. Xavier Ortoll francia iparEzzel lezárult a szovjet és fejlesztési és tudományos francia tudósok közös kisér- kutatáaügyi miniszter és letei előkészítésének jelentős Andronylk Petroszjanc, a szakasza. Az együttes kuta- ftZovjet állami atomenergia tások fontos adatokat szol- b, ^ elnöke avulta fel gáltatnak majd az anyag ölz0t^8 elnöke avatta un, szerkezetéről és a mikrovilág s^vjet és francia személyitörvényeiről. ségek jelenlétében. W Medina érdemei" 0 Washington (UPI) Ernest Medina amerikai századost, akit a közelmúltban felmentettek a My Lai-i vérengzésben való bűnrészesség vádja alól, pénteken érdemelnek elismerése mellett felmentették a katonai szolgálat alól. Medina, aki maga kérte felmentését, 16 évet töltött az amerikai hadseregben és már csak négy éve volt hátra a nyugalomba vonulásig. Egy helikoptergyárban helyezkedik el, az igazgatótanács alelnöke lesz. II szocialista gazdasági integráció útján 4. Belépőjegy a nemzetközi munkamegosztásba A nemzet történelmi kategória. Valljuk, hogy a kapitalizmus kiala kulásáv^il keletkezett, s valamikor az osztálynélküli társadalomban megszűnik. Nem túl régen még úgy hittük hogy ez a folyamat gyorsan, szinte szemünk láttára zajlik le. Napjainkban azonban már tudjuk, hogy az előttünk levő hosszú történelmi korszakban a nemzet, mint társadalmigazdasági képződmény. objegtive fennmarad, g szerepe nem csökken. Tény. hogy ma a szocialista országok társadalmi-gazdasági élete sokszínűbb. változatosabb, mint amikor a határok gyors elmosódására számítottunk. A gazdasági alapok, a termelőerők ts sajátos nemzett keretek között fejlődnek, miközben erősödnek az egymásrautaltság. a nemzetköziség jelei. Ezért a komplex program a KGSTországok Integrációját az önálló nemzetgazdaságokra alapítja. A hatékony gazdasági összefogásra, érdekegyeztetésre épül, amit megkönnyít, lehetővé tesz elveink, céljaink, társadalmi berendezkedésünk közössége. A komplex program a közös célt: a szocialista országok egységének, összefogásának erősítését, gazdasági és védelmi erejének növ.elését. s egyben a tagorszagok anyagi gyarapodását, felvirágoztatását. a népjólét emelését is szolgálja. Amikor hangsúlyozzuk, hogy az Integrációs folyamat minőségileg új fejlődési szakaszt jelent a szocialista országok együttműködésében. nem hagyhatjuk figyelmen kívül. hogy egyben szerves következménye Is az eddig megtett útnak. A munkamegosztás fejlődése, a termelő tevékenységek specializálódása és kooperációja vezet el a gyárak, a kutatószerve, zetek. az országok integrálódásához. A tudományos-technikai forradalom kibontakozása meggyorsította ezt a folyamatot. A szocialista országok műszaki-gazdasági haladása, az intenzív fejlesztés parancsoló követelménye pedig szükségessé teszi a ritmus- és szintváltást a közgazdasági kapcsolatok rendszerében. Ahhoz, hogy a szocialista világgazdaság tovább erősítse pozícióit a nemzetközi méretű versenyben. a KGST-országok termelési szerkezetének olyan átalakítása szükséges, amely lehetővé teszi a korszerű, gazdaságos és versenyképes termékek arányának gyors növelését. Két alap. vető feladat megoldása szükséges eh. hez: 1, A szakosítás és kooperáció körének és mélységének fokozása: a készgyártmányok. s főként az alkatrészek. szerelési egységének és félkésztermékek nagyarányú nemzetközi áramlása. 2. A növekvő nyersanyag- és energiaigények kielégítése, amely jelenleg a Szovjetunióra hárít nagv anyagi terheket a távoli lelőhelyek nagy beruházást igénylő feltárásával. E feladatok megoldását segíti a nemrégen aiapított Nemzetközi Beruházási Bank. amely hitelt nyújt például a nemzetközi kooperációban is jelentős Ikarus-autóbuszgvártáshoz, Illetve a tranzitforgalmat lebonyolító