Délmagyarország, 1971. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-05 / 209. szám
VASÁRNAP, 1971. SZEPTEMBER S. 9|a|z ODAKINT TARJANBAN AKI AZ OSKOLA UTCÁBAN lakik, bizony eszébe sem jut magát belvárosinak, esetleg Oskola utcainak érezni. Egészen természetes — lakjon a Lenin körúton, a Kossuth Lajos sugárúton, az Oskola utcában, bárhol —, hogy 6 elsősorban szegedi. A tarjániak esetében biztosan nem (íme, már az első nekifutásra ts így határoztuk meg a kint lakó 13 ezer embert!), odakint élni és lakni, hazatérni és reggel munkába indulni, gyereket nevelni vagy pihenni, más mint Szegeden bárhoL Olyan állapot, amelyhez hasonló az óváros egyetlen zugában sincs. Álljunk be a 9-es busz megállója előtt délutánonként dagadozó sorba. Akik a tiszteletadás valamilyen formájával illetik felebarátaikat, biztosak lehetünk: ők tarjánlak. A lakótelep veleszületett tulajdonsága — a megoldatlan közlekedés, illetve ennek hatása — többé-kevésbé összehozta már a tarjániakat Miért? A feleletet az először kilátogató is megkapja a József Attila sugárút és a Tápéi sor kereszteződésében. Az autóbusz itt jókorát fékez, mert különben nem képes „beleférni" a továbbvezető keskeny útszakaszba. Mondom, fékez, ha nincs előtte más jármű vagy nem jön vele szemközt Ha igen, akkor azonnal stoppol, s ml egymás ölében találjuk magunkat kezdhetjük válogatni az otthonra szánt gyümölcsöt vagy más csomagjainkat O, semmiség, pillantunk egymásra, ismerjük, miről van szó. (A tabániaknál minden erőltetés nélkül megvalósult társadalmunk új törekvése: legyünk barátok a közlekedésben. (De hol van még a többi, például a víztorony előtti, utáni hajtűkanyar, ahol nemhogy két autóbusz, de két FIAT 900-as is alig-alig fér el egymás mellett A napi közös veszélyérzet a naponta bennünket ért szerencse (hogy megint épségben leszálltunk) valóban barátokká tesz bennünket S ugyanis a villamos is — „közös ellenségünk" —, mert nem Ját": akkor Indul el a megállótól, amikor lélekszakadva érkezünk a kereszteződésig, és képtelenek vagyunk átkelni a József Attila sugárút autófolyamán. Ha már itt tartunk, emlékezzünk hát meg egy másik tarján! sajátságról: a gyalogos egyáltalában nem érezheti magát páholyban a gyalogjárdán, mert a legváratlanabb pillanatokban találja magát szemben dübörgő ZIL teherautóval, motorkerékpárral személyautóval, vagy esetleg dömperrel. Igen, a járdát minden jármű használja, az alapvető KRESZ-szabály alól úgy látszik, mentes a tarjáni járda. S azon sem kell meglepődni, ha ugyanezek az autók a legváratlanabb helyeken parkolnak, virágágyakban, kapubejáratban, játszótéren vagy éppen keresztben az úton. S távolról sem merült ki azoknak a különleges tényezőknek a sora. amely egyesíti a tarjániakat Szaglóérzékük például lassan-lassan átalakul idomul az állandó gázszaghoz, amely minden bejelentés, kérelem, követelés és Imádság ellenére uralkodik a cölöpveröktől hangos házak között éppen úgy, mint a szobákban. Életveszély? — Ugyan már! — derül a garanciális szerelőtroda alkalmazottja. Beázott nyolc lakás, a lépcsőház? — Ugyan már, ilyen kicsinységgel zavarni, amikor sokkal komolyabb dolgokkal vagyunk elfoglalva. A jelenet napirenden van, hiszen a DÉLÉP (amely a garanciális irodát is működteti) érthetően a lakásépítésre fordítja minden energiáját. Nagy kór, hogy ezért aztán rendszerint későn érkezik a szerelő, ha elreped a forróvíz-cső, ha szivárog a gáz, ha beázik a lakás stb.. Szerencsére van orvosság, mert mit tehetnének ilyenkor a lakók, a lakástulajdonosok — szaktudásra, foglalkozásra és hivatásra való tekintet nélkül — vízcsapot javítanak, csatornát tisztítanak, gázt szerelnek. A tarjániak nem riadnak vissza semmitől (milyen jó, hogy a nagy dobozházakban mindig akad egy valódi szakértő!). nem. mert csodálatos közösségi szellem él köztük. Példákat? Akad szép számmal ennek bizonyítására. Nemrég orvos, hivatalnok, lakatos, szerelő, segédmunkás javította ki az egyik új blokk tönkrement csatornáját. Garázst építettek társadalmi munkában vagy háromszázan; s ilyen módszerrel gyógyítják egymás televízióját, rádióját, varrógépét, segítik berendezni a lakást, vigyáznak a gyerekre, a betegre... A szomszéd nem csupán szomszéd, hanem sorstárs — tarjáni — társtulajdonos, lakótárs ... Egymáson segíteni a legnagyobb törvény lett Kis és nagy ügyekben egyaránt Senki sem lepődik meg, ha legizgalmasabb krimi mellől szólítja el a csengő, mert a szomszéd egy szelet kenyérért, bögre tejért egy szál zöldségért jött Nem, mert tudja, hogy erre bármikor neki is szüksége lehet hiszen a boltban, minden jóindulat ellenére a legváratlanabb Időpontokban fogy el a kenyér, a tej, mond csődöt az áruellátás. Tudják, egyszer megnyílik az újonnan épülő önkiszolgáló, a bisztró, a szolgáltatóház, de addig igy kell élni. IGEN, EGYMÁSRA UTALTAN — ha tetszik, ha nem. Egymásról mindig tudva — ha tetszik, ha nem. A tízemeletesekben aligha maradhat titokban a családi perpatvar, a jókedvű lakásavató, a keményebb gyermekfegyelmezés, vagy a bánat Tíz emelet nyolcvan család, legalább 250 ember; a tízemeletesek sorában ezer ember él ilyen kapcsolatban. Ehhez alkalmazkodni kell Mint ahogy ahhoz is, hogy még jó ideig járnak a nehéz teherautók, száll az építkezés pora, szerte hevernek az építkezés alkatrészei, s ezzel játszanak a gyerekek. Hogy összevesznek, ha „saját" házközük grundjára „Idegenek" (más házközből valók) lépnek stb. Van, aki nem alkalmazkodik, elköltözik, nem lesz tarjáni. Az utóbbiak vannak kevesebben, mert a 13 ezer tarjáni nagy többségének ez a lakótelep az első igazi otthona. Először lakik olyan lakásban, amelyeknek világos ablakain keresztül délelőtt vagy délután betűz a nap, először van fürdőszobája, konyhája, nagyszobája. Ahová mindennap — hazatér. Es talán ezért megy olyan jól Tarjónban az alkalmi virágárusok boltja is. MATKÖ ISTVÁN Az olaj lett az ipar kenyere, meg a gáz. Finom kenyeret termő mezeje pedig a mi vidékünk. Aki messze mélységekből felszínre parancsolja a rétegek kincsét, mi csak olajosnak mondjuk. Nem szoktuk még meg, hogy bányász. Ha kőztük járunk, kézfogáskor halljuk, hogy jó szerencsét. Hát persze, mert olajbányászok! — súgjuk magunknak. Legtöbbszőr könyökük táját nyújtják, a többi olajos. De szavuk kedves, munkájuk pedig kegyetlenül kemény. Góliát gépek forgatják a fúrót ezer métereken lefelé, de aki a gépeket Irányítja és szolgálja, azt égető kánikula aszalja nyáron, ropogó fagy fagyasztja télen, eső veri, hegyes szél vágja. Mi szűkszavúan annyit mondunk csak: még több olajat! Vidékünkön talán ők végzik a legnehezebb fizikai munkát. Bányásznapon őket köszöntjük képsorunkkal: Jő szerencsét, olajbányászok! HORVÁTH DEZSŐ FELVÉTELEI Bajor Nagy Ernő ROBOT-E Á MŰVELŐDÉS? Három különböző lapban megjelent három cikkből idézek: 1 márpedig nem szabad sajnálni a fáradságot az olvasástól, mert az olvasás az ismeretszerzés legfontosabb módja még a televízió korában is..." 2. „...ez a színmű jó alkotás, meggyőző erővel mutat rá, hogy az ember a vadonból is paradicsomot teremthet, s a közönséget bevonja e teremtés folyamatába ..." 3. „... ennek a festőnek legfőbb témája a küzdés maga, így válik művészete is a szabaduló ember küzdelmének eszközévé, s lesz e küzdésben szövetséges a néző is..." Három példa egyazon agitációs téveszme megnyilatkozásából! Aki ugyanis komolyan veszi az idézett szavakat, elfogadja a tételi hogy az olvasás lényegében holmi jószándékú többletmunka a napi termelőtevékenység után. Ez a felfogás leegyszerűsíti a színház társadalmi hatását is. és olyan gondolatokat szeretne az olvasóba plántálni, hogy a színművészet a termelés egyik álcázott válfaja. Es így tovább... Pedig az, aki könyvet fog a kezébe, azért teszi, mert olvasni jó. Mert az olvasás sorsok szövevényével, tájak szépségeivel, küzdelmek nagyszerűségével ismertet meg. Kosztolányi ezt írta: Lelkem, ha kérte, amit a sors nem adott, Arany János bűvös szavával mulatott. Mennyi akaral vágy, szenvedély, barátság, ellenségeskedés, az igazságnak milyen szomja és a boldogtalanság milyen szorongató keserűsége van egyetlen olyan műben, mint például Tolsztoj Háború és békéje?! Az ember fölindultán követi útjukon e könyv hőseil azonosul velük és legszívesebben útját állná a rájuk törő balsorsnak ... Csak az nem jüt eszébe, hogy e művet végigolvasni munka. Napjainkban gyakran tapasztaljuk, hogy a legnagyobb nyilvánosság előtt is sokan túlhangsúlyozzák az önművelés fáradságos voltát, egyoldalúan csak a műveltség gyakorlati hasznáról beszélnek és alig ejtenek szót arról, hogy például színházba menni ünnep és öröm, hogy szép képet szemlélni gyönyörűség, hogy idegen nyelven szót érteni valakivel nem csupán praktikus előny, hanem fölemelő érzés is, mert tágabbá válik töle a világ. Kétségtelen, hogy korunk nagyszerű tudományos és technikai vívmányai elválaszthatatlanok azoktól a kereken egy évszázada tartó roppant pedagógiai erőfeszítésektől, amelyek világszerte százmilliókat vontak be az egyetemes oktatásba, tettek az általános emberi alapműveltség részesévé. Ezeknek a százmillióknak soraiból kerültek ki a feltalálók, tudósok, akik messze az iskolák előtt jártak a világ megismerésében. Eladdig rejtett öszszefüggéseket ismertek és tártak föl Nekik köszönhetjük, hogy az emberiség most már nemcsak fölfogja a mindenséget, de lassan be is járja azt, a végtelenség falán dörömböL Igaz tehát, hogy a megszerzett ismeret végsősoron anyagi erővé válik. De kinek jutott eszébe olyasmi, hogy mesét áhító gyermekének ezt mondja: hallgasd kicsikém a Hófehérke történetéi mert ettől egy lépésnyire van már az elbeszélés, attól pedig egy iramodás a regény, ami már abban is segíl hogy bonyolult társadalmi problémákban igazodj el a technikai és tudományos forradalom korában... Inkább azt mondjuk mindannyian: hallgasd a mesét, mert szép. Francé azt írta Epikuros kertje című munkájában: „A művész szeresse az életet és mutassa meg nekünk, hogy szép. Nélküle kételkednénk benne". Azon lehetne vitatkozni, hogy az élet „csak úgy egyszerűen" szép-e, vagy sem. De elvitathatatlan, hogy a művészet, általában a műveltség sok minden olyat ád a nyers élethez, ami alkalmas arra, hogy vonzóvá tegye azt. Vagy tízszer láttam már A néma leventét és hamarjában nem tudnám elmondani mi szerepe volt Beppónak Agárdy Péter és Zilia szerelmi históriájában. De a darab kulcsmondatára, mint valamennyi néző, én is emlékezem: „Az élet szép. Tenéked magyarázzam?..." És ez azt is jelenti: a művészet szép. És egy kicsit tovább menve azt, hogy a megismerés is szép. Ki ne Ismerné azt a boldog pillanatol amikor világossá vált számára egy matematikai törvény? Amikor tapinthatóvá lett, szinte körüljárható lett egy korábban titokzatos, rejtett szabály ? Olyan világban élünk, amelyikben nem mindig könnyű eligazodni. Diákkoromban például kizárólag azok fuballoztak, akiket boldogított a labdarúgás. Emlékszem — jóllehet akkor az NB I-ben nyílt profizmus dívott — a magyar labdarúgás akkori legnépszerűbb csillaga amatör alapon játszott, kedvtelésből focizott. Vajon van-e ma NB Il-es játékos, aki minden anyagi érdek nélkül rúgja a bőrt? Nemrégiben arról olvastam lehangoló initerjűt, egy válogatott csatárral, hogy az élvonalbeli játékosok bizonyos hányada csak a megélhetésért sportol, örömöt már nem talál benne. E felé tartanok az önműveléssel is?... Egy-két apró jel már ilyesmire utal. Néhol már találkozunk a műveltség profeszszionistáival. A különböző szellemi vetélkedők résztvevőit már pénzzel vagy pénzben kifejezhető értékekkel kecsegtetik arra az esetre, ha eredményesen szerepelnek. fáiként a beategyüttesek hivatásos együttesekké váltak az első Ki mit tudok után, úgy ismeri meg lassan az ország azokat is, akik három percen belül kibarkochbázzák Kleopátra tűjét, vagy a hedonizmus fogalmái És nem érmet, dicsőséget, vagy könyvjutalmat kapnak érte, hanem meglehetős öszszegü készpénzt. Lehet, hogy eljön az idő, amikor valamilyen rejtett alapból — amilyenekből a sportolóknak öröklakást és hasonlókat vásárolnak — leszurkolnak némi készpénzt irodalombarátoknak azért, mert megtanulták a Nemzeti dalt?... Életemben már annyi minden fordult elő, ami korábban lehetetlennek rémlett, hogy félek: még ilyesmi is megeshet De a jó vers, a szép regény, az igazi műalkotás enélkül is utat talál majd a szívekhez és az értelemhez. És az ember nem tekinti robotnak önnön műveltségének pallérozását Mert a több tudás, a többé válás öröme legalább annyira hozzátartozik embervoltunk lényegéhez, mint a társadalmat fölemelő munka és küzdés. JÓ SZERENCSÉT, OLAJBÁNYÁSZOK!