Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
6 SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 25. Árcok a salakról A hét sportolói SPORT Az Újpest és az FTC bravúrja Vasárnap a késő esti órákban két spanyolországi labdarúgótorna fejeződött be. Huelvában az Ü. Dózsa a CSZKA Moszkva ellen játszotta a döntőt, az újpestiek remek játékkal 3:1 (3:0) aranyban győztek. A 20 000 néző előtt, 27 fokos melegben lejátszott találkozón az Újpest nagy lendülettel kezdett, és a 8. percben Fazekas már megszerezte a vezetést. A magyar lila-fehér együttes uralta a mezőnyt, es ennek eredményeként a 35. percben Fazekas kettőre növelte csapata előnyét. Négy perc múlva Bene lőtt újabb gólt, és ezzel kialakult a 3:ü-ás félidő eredménye. Az Ü. Dózsa éppen úgy, mint a Real Madrid ellen a második félidő jó részében a labdatartásra törekedett, védelme jól állt a lábán, ugy hogy a szórványos moszkvai rohamok nem vezettek eredményre — sokáig. A befejezés előtt egy perccel a jobbösszekötő Copeikivnek sikerült elérnie a tiszteletgólt. Az Ü. Dózsa, mint a torna győztese, Columbus hajójának, a Santa Marianak tiszta ezüstből készült mását kapta az első díjként. Elcheben. az Altabix-stadionban, 25 000 néző volt kíváncsi a Ferencváros— Elche mérkőzésre. A magyar együttes játékával közönségsikert aratott, és Német hnek a 23. percben lőtt góljával l:J-ra (1:0) nyert. A zöld-fehér csapat játékosai is értékes kupával jönnek haza. Szombaton a még sokóig emlékezetes nemzetközi salakmotorverseny után a Szeged Étteremben gyülekeztek a motorosok és a csapatok vezetői. Svaab Antonint, a csehszlovákok deres haiú jégmotoros világbajnokát, még a kitűnő ebéd sem tudta felvidítani. Meglehetősen szomorúan nyugtázta, hogy három futamgyőzelem után csak az ötödik helyet tudta megszerezni. — Üldözött a balszerencse a három sikeres futam után — jegyezte meg a németül kitűnően beszélő motoros. Aztán felmutatta hüvelykujját. majd így folytatta: — az elsőben gumidefekt és láncszakadás. Akkor már éreztem, hogy kicsúszott kezemből a győzelem, a nyakamból pedig a babéi-koszorú. Az utolsó futamban a német Hehlerttel buktam. Ezután a klinikán kellett kezelésbe venni, mert felszakadt a lábfejem. A tavalyi jégmotoros világbajnok kemény legény, mosolyogva helvesbít — csak megkarcolta a lábtartó. — Hogyan szerepelt a jégmotoros vb-n? — Az idén a Szovjetunióban rendezték a világbajnokságot. Ez az év. úgy látszik, balszerencsés, hiszen a vb-n is megnyertem az első futamot, aztán megsérültem. Így hát 1971-ben új név került a világbajnoki serlegre. — Jég vagy salak? — Fő terepem a jég. A salakmotorozás csak nyári kiegészítő sportágam. — Milyen verseny várja még ez évben? — Kéthónapos meghívást kaptam nz Egyesült Államokba. Remélem, szerencsésebb leszek. Beszélgetésünket Hehlert megérkezése szakította félbe, a német fiú bocsánatkérően lépett Svaab asztalához. 0 is úgy érzi, hibázott. Még egyszer visszapergetik az utolsó kanyar előtt történteket, aztán egymás vállára csapnak, és isznak az elkövetkező versenyek sikerére. Közben befutott a debreceni különítmény is. Radácsi Ferenc sem vallhatja magát szerencsésnek, hiszen a harmadik futamban a szegedi Szabóval bukott, így mindketten a verseny feladására kényszerültek. Áz örökké mosolygós, jókedélyű versenyző erről így vélekedett: — Az a lényeg, hogv komolyabb sérülést egyikünk sem szenvedett. Igaz, az új motorom teljesen szétment. — Mikor és hol kezdett versenyezni? — 1958-ban Debreceniben a VSC-nél. Azóta kisebb-nagyobb sikereket érteim el. Jelenleg a magvar bajnokságon a legjobb négy között vagyok. Eddig mindannyian egv-egy futamot nyertünk. Nagyon készülök a szegedi döntőre. Előre beígérhetem, nagy verseny lesz. — Mi lehet egy salakmotorversenyző „ars poétikaja"? — Nagyon szeretni kell a gépet a salakot, és mindent, ami ehhez tartozik. No, es szívből, igazán szívből csinálni. — Hogyan kell egy „menő" salakosnak startolni? — Vigyázni kell elsősorban az egyensúlyra, aztán nagy koncentráció következik. Döntő a kilövés. A huzal felmegy, és paff, elkapni, adni neki a gázt, majd kiengedni a kuplungot, mint egy rugó. A kanyarban teljes gázzal kell pörkölni, s ha már van egy kis előny, lehet „öblíteni" a gázon. Ha nem sikerül előnyt szerezni, mind a három körben húzni kell a fülét. Ez pedig, tudja hogy van? Vagy sikerül, vagy nem. Radácsi Ferenc 32 éves, nős. A felesége ugyan szereti a sportot, de versenyeire már évek óta nem jár. — Ha kijön, íejreállok — mondja. — Babonás? — Nagyon. Ha papot látok, ki sem megyek a versenyre. Képzelje el, milyen bajban voltam Olaszországban. Ott minden harmadik ember pap. Amíg kiértünk a pályára, végig csukott szemekkel utaztam. Hát amint kiszállok az autóból, kivel találom magam szemben? Egy pappal, aki éppen jegvet vásárolt az első sorba. Mondanom sem kell, már az első futamban megragadt a dugattyúm — mesélte a kis történetet, amit asztaltársasága hangos nevetéssel nyugtázott. — Mi a véleménye a szegediekről? — Nagyon szeretek Szegedre jönni, hozzáértő, ragyogó közönség van önöknél. — Közelebb hajol, szinte súgja: tudja, nagyon szeretem a tapsot. A versenyzők? A kis Szabó jól fejlődik. Zahorán balszerencsés. Ne felejtse beírni Tanács István nevét, aki a depóban minden versenyen emberfeletti munkát végez — mondja, majd búcsúzóul hozzáteszi: meg nagyon sokáig szeretnék versenyezni. s egyszer megnyerni a bajnokságot. Perényi Pál, a másik debreceni versenyző is 1958-ban kezdett motorozni. Nos, 33 éves és három kislány — a 19 éves Gabriella, a fi éves Csilla, és a 4 éves Szilvia — édesapja. — Ökölvívó voltam, de az apám nem engedett bunyózni, ezért ..nyergeltem át" a motorozáshoz. Az idei magyar bajnokságon jelenleg a harmadik helyen állpk. Szegeden szeretnék legalább egevel előbbre kerülni. — Hányszor szerepelt a magyar válogatottban? — 1960 óta megszakítás nélkül. — Legnagyobb sikere? — 1969-ben a Szovjetunióban első helyet szereztem, legyőzve a szovjet motorosokat. Szőke János, a miskolciak üdvöskéje, harmadik helyen végzett a szegedi versenyen. — Jó küzdelem volt, nagyon örülök a harmadik helynek, de főleg Szeged város nagydíjának. A magvar bajnokságon jelenleg vezetek. remélem Szegeden a szeptember 12-i versenyen újabb sikert mondhatok majd magaménak. Ehhez persze lesz még néhány szavuk Perényi Paliéknak is. Mindenesetre nagyon készülök — mondta a halkszavú, szerény versenyző. Viszontlátásra a magyar bajnokság döntő futamán. Szegeden. Bagaméry László Heti képsorunkra egy atléta, darúgó arcképe került. Balr (Dózsa), a Bp. Postás elleni ja, Magyar György (SZEOL), Volánnak két gól lőtt. Fodor gos vidéki atlétikai bajnok, Miskolci Bányász kézilabdajobbja volt, hat gólt egy kézilabdás és két iából jobbra: Várhelyi István labdarúgó-mérkőzés lcgjobDaki mint középpályás a Bp. Zoltán (Sportiskola) orszáBaráth János, aki a Volán—• mérkőzésen a mezőny legszerzett csapatának Cselgáncs A szegedi ünnepi cselgáncsversenyen az egyesületek közötti pontversenyt a SZEOL SC nyerte a Bp. Spartacus és a Békéscsabai Szalvai SE előtt, összesen 7 egyesület, közöttük jugoszláv csapat is indult. A SZEOListák közül első helyezést ért el súlycsoportjában Apró György és Kovács Sándor, második lett Erdélyi Endre, harmadik Szabó László. SzaJ bics Imre, Körmöczi Alajos és Szabó Ödön. Az abszolút versenyben Kovács Sándor harmadik helyen végzett. A most megrendezett via-' dal is azt bizonyította, hogy ebben a sportágban a szegediek, a SZEOL versenyzői, országos viszonylatban is megállják helyüket. Csaba Béla edző vezetésével, , Kézilabda Sz. Építők—Kiskunhalas 30:17 (15:6) Az NB Il-es kézilabdamérkőzést a Kisstadionban játszották Ferenczi és Baranyai játékvezetésével. Az Építők Adamkovich — Kasper, Mucsi, Gvovai. Kovács, Horváth. Isaszegi. Csiszér dr., Répási összeállítású csapata fölényes győzelmet aratott az igen mérsékelt teljesítményt nyújtó vendégek fölött. Az első percektől kezdve a szegediek irányították a játékot, és szinte tétszés szerint érték el góljaikul. Legjobb dobók: Gyovai 10, Kasper 9, Mucsi 6, illetvei Boros 10. SZEOl fi.—Dunaújváros IL 3:3 (3:2) Súlyemelés A SZEOL megfiatalított tartalékgárdaja — Gilicze (Farkas) — Vadászi, Várhelyi UL, Zámbori. Kónya — Driszner. Varga. Ladányi — Jósa — (Wenner) Kozma H, Kerekes — végigtámadta a mérkőzést, de védelmi hibákból az ellenfél dunaújvárosiaknak sikerült az egyenlítés. Góllövők: Ladányi (2), Kozma II.. illetve Dombovári Szimacsek, Pajzs. SOROKBÁN Úszóverseny késéssel Az MTS Szeged városi szakszövetsége ünnepi úszóversenyt rendezett az újszegedi versenyuszodában. A versenyen a Pécsi Ércbányász, a Szentesi Vízmű és a SZEOL úszói vettek részt. A SZEOL csapata tartalékos volt. mert öt versenyzője a Budapesten rendezeti országos serdülőbajnokságon állt rajthoz. A pontversenyt nyerő pécsiek kupát ajánlottak fel a minden évben megrendezendő verseny tiszteletdíjául, azzal a feltétellel, hogy ha egy egyesület egymás után háromszor, vagy öt év alatt legalább háromszor megnyeri, azé marad véglegesen. A közel hatvan úszó versengése több mintt harminc perces késéssel kezdődött, mert a pécsiek délelőtt Gyulán versenyeztek, és ezért késve érkeztek Szegedre. Igv a verseny rendezése elhúzódott. és nem a legnagyobb rendben bonyolódott le. Eredmények. Nők: 100 m gyorsúszás 1. Geresits (BécsJ 1:11.2, 2. Ritter (SZEOL) 1:17.2. 100 m mellúszás I. Széli (SZEOL) 1:25.0, 2. Téli (Szentes) 1:29.0, 3. Ritter (SZEOL) 1:32.0. 100 m pillangó 1. Várkonyi (Pécs) 1 :22.0, 2. Ritter (SZEOL) 1:25.3. ÍOO m hátúszás 1. Ritter (SZEOL) 1:25.0. 200 m vegyesúszás 1. Várkon vi (Pécs) 2:57.8. 2. Széli (SZEOL) 3:03.3. 4.VI00 m vegyesváltó 1. Pécs 5:36.5. Férfiak: 100 m gyorsúszás 1. Balogh (Pécs) 59.2, 3. Nacsai (SZEOL) 1:()().5 (egyéni csúcs). 100 m mellúszás 1. Nyíri (SZEOL) 1:19.0, 2. Sík (Pécs) 1:19.1. 100 m pillangó 1. Balogh (Pécs) 1:04.8. 4. Gvenes (SZEOL) 1:10.3. 100 m hátúszás 1. Juhász (Pécs) 1:05.2. 200 m vegyesúszás 1. Juhász (Pécs) 2:28.8. 4. Benkő (SZEOL) 2:31.8. 4x100 m vegyesváltó !. Pécs 4:39.6, 2. SZEOL 4:48.5. A pontverseny végeredménye: 1. Pécsi Erbánvász 123 pont. 2. SZEOL 93 pont, 3. Szentesi Vízmű 64 dor-i A Pajtás hetilap kupájáért most játszották a területi döntőket. A tornán tizenegyes létszámú labdarúgócsapatok küzdenek, nagypályán. Csoportunkban a Szegedi United lett az első, s így részt vehet a hét végén sorra kerülő országos döntőben. A második helyezett Tiszakéeske ellen 3:1-re. a harmadik Mezöberény ellen 8:0-ra nyertek ,o jól játszó szegedi úttörők. * Megyei II. osztályú labda,rúgó-eredmények; Algyő —Kistelek 1:2 (0:2). Algyön a KITE Farkas — Gyuricza, Nagy, Csikós, Vargapető (Bárdos), Rácz, Molnár, Kothencz, Koncz. Búza, Becsei összeállítású megfiatalított csapata remekül küzdött — Baktó—Sándorfalva 0:6 (0:2). Nagylak—H. Porcelán 2:2 (11). Fábiánsebestyén —Sz. Postás 0:0. Földeák—Deszk 4:1 (1:1). A Nagymágocs—Szőreg mérkőzés elmaradt, mert a szőregiek nem utaztak el Nagvmágocsra, A Textilművek— Tanarképző találkozót későbbre halasztották. * 111. osztályú eredmények: IKV—Királyhegyes 5:0. Mihálytelek—Kiszombor 1:2. Ruhagyár—Kübekháza 4:3. Szegvár—DEFAG elmaradt. Mórahalom—Balástya 8:1. Bordány—Pusztaszer 1:3. üllés—Ásotthalom 2:1, Pusztamérges—Domaszék 2:1. EMERGÉ—Forráskút 1:0. Volán—Mivo 1:0. Röszke— Zákányszék 1:2. Spartakiádmérközés: Rúzsa—Sándorfalva II 2:5. * Tekeeredmenyek. NB I ^-gfi; S£VSE—£gn Spartacus 7:1, Szeged. Legjobb dobó: Tombácz 928. Petrás 912. Martusz 895, ifj Révész 883. Slajchó 870, illetve: Tési 909. NB II férfi: Szegedi Építők—Bem SE 7:1. Cegléd. Legjobb dobó: Sötét Ferenc 476, Tóth Károly 463. illetve: Szécsi 433. Szegedi Postás—SZAK 5:3, Építők-pálva. Legjobb dobó: Czakó 444. Herczeg 442, illetve: Kopasz 459. X szegedi alkotmánvünnepi I.. II. osztályú súlyemelőversenyen több mint százan veitek részt. Figyelemre méltó, hogy két szegedi versenyző, Labádi Imre és Ördögh István is győzött súlycsoportjában. A győztesek (lepkesúlvtól fölfelé): Szűcs (DVTK) 300 kg. Nyúzó (Bp. Kismotor) 292,5 kg, Labádi (Szegedi Spartacus) 287.5 kg, Födelevics (Bp. Testvériség) 370 kg. Nikita (Oroszlány) 395, Pfiszterer (Oroszlány) 392,5 kg, Ördögh (Szegedi Spartacust 385 kg. Gömöri (Bp. TestJ vériség) 360 kg. Czudils (Oroszlány) 480 kg. Az Sz. Spartacusból negyedik lett Kapitány. Miklós és Czékus,1 A területi ifjúsági súlyemelő-bajnokságon a szegediek a nehezebb súlycsoportokban győztek. Középsúlytól fölfelé a bajnokok) Ábrahám Jenő, Bagi Sándor, Faragó László és Lein Sándor. (Mindannyian az Sz; Spartacus fiataljai.) Atlétika Táblázatok 1. Bcs. VTSK l> 9 - - 3-0 1 Sz. Vízmű 2 2 - - 6-1 4 3. KTE 2 ° - - 4-2 4 4. Gyoma 2 í 1 - 1-0 3 5. Kiskunfélegyh. 2 1 - 1 3-3 2 Sarkad 2 1 - 1 4-.I 2 Bcs. MAV 2 1 - 1 3-2 z 8. Mezőfi SE 2 1 - 1 3-J 2 9. Csongrád 2 1 - 1 2- ! 2 10. Tiszaföldvár 2 1 - 1 1-3 2 11. Makó 3 _ 1 1 0-1 1 Bcs. Agyagipar 3 . 1 1 5-6 1 13. HODGEP 2 -1 1 3-4 1 SZAK 2 -1 1 1-6 1 15. Szalvai SE 2 -1 1 2-3 1 10. M.-kovársliáza 2 -- 2 1-3 • MEGYEI I. O. 1. Szt. Kinizsi 2 2 - - 3-0 * 2. Móra városi K. 2 2 - - 4-11 4 H. Mrtripond 2 2 - - 40 4 4. Dorozsma 2 1 1 - 4-1 3 5. Sz. Kender 2 1 1 - t-t 3 6. Apálíalva 2 1 - 1 5-1 2 7. Makói TVSE 2 1 - 1 3-2 2 8. Sz. Kpítök 2 1 - 1 3-7 3 9. Alsóvárosi MAV 2 1 - 1 2-3 z to. Szegedi Spart. •» _ 1 1 2-3 1 11. Tápé 3 _ 110-1 1 12. Mindszent 2 . -20-1 0 13. Csanádpalota z _ - 2 0-5 0 14. Kossutli SE i -- 2 1-3 0 MEGYEI II. OSZTÁLY 1. Sándorfalva 2 2 -- 9-t 4 2. H. Porcelán 2 I 1 1 - 8-2 3 3. Földeák 2 11-7-4 3 4. Sz. Postás 2 11-3-0 3 5. Nagylak 2 11-4-1 3 6. Kistelek 2 1 1 - 3-2 3 7. Fábiánsebestyén 2-2-2-2 2 8. Tanárképző l-l - 3-3 1 9. Nagymágocs 1-1-1-1 1 10. Deszk 2 - 1 1 3-6 1 11. Szöreg 1 - -1 1-2 0 17. Sz. Textil t - 11-1 0 13. Algyö 2 - -2 1-5 0 U. Baktó z - --3-O.lSá) Kánikulai hőségben rendezték meg a SZEOL-stadionban a serdülő A kategóriájú 15—16 éves fiatalok országos vidéki bajnokságát, ahol a szegediek kitűnően szerepeltek Fiúk. 100 m (16 évesek): ?. Fodor (Szegedi Sportiskola) 11.2, 400 m (15 évesek): 2. Novák (SZEOL) 53.8. 1000 m akadály (16): 2. Wolford (SZEOL) 2:49.7, 8 km gyaloglás (15): 1. Szabó (SZVSE) 41:28.0, 2. Tóth (SZVSE) 43:56.0, Csapat: 1. SZVSE 212:25.4, távol: (16): 1. Fodor (Szegedi Sportiskola) 668. diszkosz (15): 3J Rácz (SZVSE) 33,48. Leányok. 80 m gátfutás (15): 3. Eódi (Szegedi Sportiskola) 13.3, magasugrás (16)3 2. Nagviván (Szegedi Sport!skola) 156!. távol (15): 3; Tombácz (SZEOL) 505, diszkosz (15): 2. Molnár (SZVSE) 32,12. Salgótarjánban, a 13—14 éves serdülő atléták országos vidéki bajnokságán is született egy szép szegedi sportiskolás siker, mert itt a 13 éves Fontos Péter győzött az 1 kg-os diszkoszvetésben, 27.92 m-es eredménnyel. Sportünnepség Háromszáz résztvevővel bonyolították le Szegeden a Cserepes sori pályán a Csongrád megyei élelmezésipari dolgozók sportünnepségét, négy sportágban. A labdarúgó- és a teketornát a Szegedi Húsipari Vállalat csapata nyerte, a sakkozók küzdelmében a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalat együttese bizonyult legjobbnak, a női asztaliteniszezöknél a pincegazdaság, a férfi asztaliteniszezőknél pedig a Szegedi Konzerv gyár lett az első. Az atlétikai versenyen Papp Mária. Oláh Éva, Botka Tibor, Nagv János és Bite István győzött a különböző számokban. Egyénileg elsők: asztalitenisz: Újvári Éva és Czapár József, sakk: dr. Makai András, teke: Vincze Mihály. Az összesített eredmények alapján nyolc üzem küzdelméből a megyei állatforgalmi és húsipari vállalat gardája került ki győztesen.