Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

6 HETrö, 1971. AUGUSZTUS 23. Közepes játékkal SZEOL-Volán SC 3:2 (2:1) Győztek az NB ll-esek Sz. Dózsa—Bp. Postás 3:0 (2:0) Bólya (Turcsán) — Csiger, Terhes. Hájas - Dezsőfi, Győzött az Újpest és az FTC Szombaton éjjel, a Spa­nyolországban túrázó ma­gyar klubcsapatok megkezd­ték szereplésüket — mégpe­dig szép győzelmekkel. Huelvában a „Colombino Kupaért'' folyó mérkőzésen az Ü. Dózsa 3:1 (3:1) arány­ban legyőzte a Real Madri­dot. A vezetést a 11. percben Amancio 1 l-esevével a spa­nyolok szerezték meg. Hát perccel később Dunai II. egyenlített. A félidő vége leié jól hajrázott az újpes­ti együttes és a 36. perc­ben Dunai II., majd a 42. percben Bene góljaival 3:1 es vezetést szerzett. A máso­dik félidőben az újpestiek főleg az eredmény tartására törekedtek. A mérkőzésnek 20 ezer nézője volt. A második találkozón a CSZKA Moszkva 3:1 (3:1) arányban verte a Sevillai Betis együttesét. Vasárnap es­te az Ü. Dózsa a CSZKA Moszkvával játszik az érté­kes trófeáért. A Ferencváros is meg­kezdte vendégjátékát, Elche városában. A zöld-fehérek első mérkőzésükön 6:1 (2:0) arányban lelépték az idal BEK-döntő görög résztvevő­jét. a Panathinaikost. A ferencvárosi gólokat a 10.. az 51., a 6.). és a 75. percben Németh, a 31. perc­ben Szőke, és a 67. percben Kü szerezték. A Panathinai­kos góllövöje Kamaras volt, b 72. percben. Budapesten, az Egressy úti Komjáti (Czibere) — Szabó, pályán a következő összeál- V. Tóth, Tóth J., Berki, litásban lépett pályára a Kulasi. Dózsa: Bánfi — Göcze. Vár- Többet és veszélyesebben helyi I; Madarász, Csanádi támadtak a szegediek, meg­— Thékes dr.. Bíró — Bő- is csupán egy gólra futotta ka. Csömör, Magyar T., Hé- erejükből. A csapat jól ját­per dr. Egyik csapat játékosai szőtt, különösen a védők és a középpályások tettek ki sem diktáltak különösebben magukért. A meg-megújuló nagy iramot. A Postás azért szolnoki rohamoknak jól nem, mert újonc az NB II- álltak ellen, s a csatárok is ben, s megilletődötten vette jeleskedtek a támadásszer­fel a küzdelmet a Dózsával, vezésében. Kár, hogy a ka­a szegedieknek pedig a győzelemhez elég volt a közepes teljesítmény is. A pu előtt tehetetlenek voltak — egy alkalmat kivéve. A Vasutas kapusának, Bólyá­percben ritkán látható nak kétszer is lábra vetőd­góllal szerzett vezetést a Dózsa: mintegy ötven mé­ve kellett hárítania. A má­sodik esetben, a 31. percben terre a kaputól ívelt, szaba- szerencsétlenül járt a sze­dőt. a 16-osra Thékes. s a gedi kapus: amikor megka­labda a szél segítségével a kifutó kapus fölött a háló­parinlotta a labdát belerúg­lak a kezébe, s a "kézfeje két mtm* Llebmann Béla felvétele Magyar fejesgóllal egyenlít. Szegedi és Mangó csak nézni tudják a labdát met várt szombaton az NB aki a bal alsó sarokba fe­I B-ben eddig kitűnően sze- jelt. 1:1. Két perc múlva replő SZEOL-tól. A nagy Vass fejese kerülte el a ka­önbizalmat az adta, hogy put. A 39. percben Molnár ellenfele, a Volán SC újonc- újabb nagy hibája miatt nak számit még ebben az meleg helyzet adódott a osztályban. S hogy nem SZEOL kapuja előtt: Kaló volt könnyű győzelem, az egyedül törhetett kapura. 6. XTK 3 1 1 1 9-5 3 nvse 3 1 1 l 5-4 3 8. Oroszlány 3 l 1 1 7-7 3 Bikcscsaba 3 1 1 1 3-3 3 Pénzügyőr 3 ­3 -3-3 3 11. MAV DAC 3 1 1 1 5-6 3 12. Bp. Spart. 3 1 1 1 6-9 3 2 13. Volán SC 3 1 ­2 4-3 3 2 14. Szállítók 3 1 ­2 6-9 , 15. Ozd 3 ­2 1 4-K 1 1K. Oanz-MAVAG 3 ­1 2 1-4 1 17.1'écsi Bányász 3 ­1 2 26 1 IS. S7MTE 3 • ­3 2-9 ­ba hullott, 1:(). A félidő kö- helyen eltört. A győztes gólt zepén ismét Thékes lőtt. a Tóth J. szerezte az 58. perc­labda a kapusról Héger elé ben. A szolnokiak sokat, té­pattant, aki nem hibázott, továztak a felszabadítással. 2:0. Fordulás után is a fehérek irányították a Tóth „ellopta" a labdat, lila- majd a kapust is kicselezve já- 11 méterről az üres kapuba tékot. Thékes az 51. percben gurított, 1:0. Még kétszer megsérült, helyére Remenyik lőhetett volna gólt az állt be. A 71. percben a ha- SZVSE. de a csatárok az JIs ü sai védők a büntető terüle- üres kapuba sem tudtak be­siii t-93 ten belül kézzel ütötték el találni, a labdát. A 11-est Reményik értékesítette. 3:0. A befeje­zés előtt tíz perccel Bóka megsérült, Sonkó váltotta 3 - - 3 2-9 - te| A Dózsa könnyed játék­kal. megérdemelten nyert. A. S. A bajnokság állása: kes, harcos játékának kö- belevetődéssel tisztázott. A . , szönhető, hanem a szegediek félidő utolsó percében Dávid Az NB I B további ered- várhelyi T és Madavás;,, te!. meglehetősen túlzott elbiza- iveit szabadot a tizenegyes menyei Dunaujvaros—pécsi jesítmenvét illetj dicséret, kodottsagának is. (Legalább- pontra, és a berobbanó Ma- B 1:1. \ arpalota—oari/­is ahogTa külső szemlélő mar bombagólt fejelt. 2:1. MAVAG 1:0 Dorog-Ózd SZVSE-Szolnokf MAV állapította meg a mérkőzés A második játékrész első 1:1, Pénzűkor—:Zalaeg. TE 1:0 (0:0) után) A Volán vezetői el- percében növelte előnyét a 2:2, Szallítók-Kecskernet Regi. nehez ellenfele nt.t­mondták; a SZEOL leniege- SZEOL: Mángó könnyelműs- 0:2, Bp. Spartacus-DVSC honaban. Szolnokon szere­——1— r»Ai- —u- a Szegedi Vasutas, A 2:2, Békéscsaba—MAV DAC nelt. 3:0. Oroszlány—Szolnoki következő játékosok játsz szottak a szegedi csapatban: is-Bp. Postás Lengyel győzelem az utóbbi évek legnagyobb salakversenyén Felveszik a bőrruhát, si­sakot, arcvédő kendötA kap­nak a hátukra egv jókora számot, aztán felülnek a „vázmasinákra", é3 a rajt­NB I A labdarúgó NB I harma­dik fordulójában a kővetke­ző eredményeket érték el a csapatok: Egyetértés—Vasas 0:3. Eger—Komló 1:1. Győr —Diósgyőr 2:3. Salgótarján —Tatabánya 3:2. Pécs—Bp. Honvéd 0:0. FTC—Videoton 6:2. Szombathely—MTK 3:0 (1:0). Az Ű. Dózsa—Csepel találkozót szerdára halasz­tottak. , Bravó ifik! Nem szoktunk aranyérem nélkül hazatérni öttusa-vi­lagversenyröl. Balczóék hoz­zászoktatták a közönséget, ahol indulnak, egyéniben vagy csapatban, néha mind­kettőben. magyarok állnak az emelvény telejére. Tud­ják ezt már régen a külföldi ellenfelek is. Respektje van a magyar öttusasportnak. Legutóbb, az elmúlt hét négy napján, a svédországi Uppsalában termett arany a magyaroknak. Ebben a svéd­országi egyetemi városban rendezték meg tíz ország negyven versenyzőjének részvételéve! az ifjúsági öt­tusa-világbajnokságot. Ma­gyarországot Plank Gábor. Vass György, Szonbathelyi Tamas és, tartalékként, Komlósi András képviselte. Ezúttal a Plank—Vass— Szonbathelyi trió szerezte meg a csapatvilágbajnoki cí­met (14 981 pont), a szov jet válogatott (14 525 pont) előtt. Egyéniben Moszolov (Szov­jetunió) végzett az első he­lyen Plank és Vass előtt. Szonbathelyi negyedik, a tartalék Komiosi pedig 12. lett. sen jobb játékerőt képvisel, ködött saját kapuja előteré­ezért a minimális arányú ben: Pikó elvette tőle a vereség számukra .már sí- labdái, de lőni már nem MTE 4:2; kert jelentene. Ezt' elérték, volt ideje, mert elhúzták a hiszen 3:2 után a mérkőzés lábát. Tizenegyes. Vass fu­kimenetele teljesen nyílt tott a büntetőnek, és nagy volt. Igaz. a SZEOL idei nyugalommal a ba! sarokba leggyengébb játékát nyújtót- helyezett. 3:1. Két perc ta ezen a szombaton. Persze múlva Magyar 22 méteres kár volna elverni a port a szabadrúgása csattant a jobb játékosokon, hiszen — ha oldali kapufán. Az 50. perc­gvengebb játékkal is —sben Bencze bravúrosan véd­mégiscsak győztek, és meg- te Kaló lövését, majd Föl­tartották vezető helyüket a des bombája kerülte el a bajnoki tablázaton. kaput. Ettől kezdve a Vo­,, . . ,.... . . ián játékosai egymást múl­Hatezer nezo előtt. Almás, ták Jfe,ü, Az 5g percben (Tófalvi. Soós) játékvezető baloldali siögletrugás után helyhez gurulnak. Ilyenkor sipjelere az alább, osszggl- Vo,d„ jobbszélsöje. Mol- "iind egyformák, csak a utasban futottak ki a pa- nár kapdsból továbbította szam ami megkülönböz­iyara a csapatok: halóba a labdát. 3:2. (A sze- teti őket egymástól. A rajtot SZEOL: Bencze (») — gedi védők nem fedezték az az els° „púpot" kell Czompó (4), Molnár (4), ellenfél játékosait!) A 61. jól csinálni, aztán mar in­Magyar (8). Viragh (4) - percben Kaló egyedül hú- kabb a motortól függ a g.vö­Banfalvi (7), Dávid (5), Pa- zott kapura, lőtt. de Bencze zelem. Ugrásra készen szin­laki (7) — Pikó (5), Vass elvetődve szögletre ütötte a te kaparnak a kerekek, g (6), Berkes (5). labdát. A 65. percben Mol- amikor felvágódik a huzal, .... _ , . nár helvett Kajtár lépett mintha misztikus erő dobná Volán: Szegedt - Jonas, pálvára Pikót p(?dig vörös „ket a fekete salakra, úgy *"'hmű"n' Erdos ~ váltotta fel. Négy perc múl- tűnnek el az első Kanyarban. Torok, Földes, Nxamesny - VH Pataky iabdáját Vörös Megszállottak? Veszélvt val­Molnar, Haló, Bernath. ól.iási helyzetben mellé löt- lalók? Kemény sportembe­A SZEOL kezdte a játé- te. Ezután Réts/.er is Ben- rek? Mindegyikből van ben­kot. s mar a második perc- ezének kellett jó érzékkel niik. Legyen az Suzuki. Ya­ben megszerezhette volna a közbeavatkoznia. A mérkő- maha, Yamsel, CZ, ESO — vezetést. Dávid szögielét <*és hátralevő idejében is a megülik a gépeket, össze­Vass fejelte kapura, már- Volán támadott, gólt azon- nőnek a gépekkel. Két ke­már gólt kiáltottak a né- 1x1,1 szerencsére nem sike- réken száguldanak a siker, a i , - • i, , • rült mar elérniük. evözelem felé A babérko­zok, amikor Jónásról kipat- ** . . ,, '„ .... .. ,,. j. szoru jelkep. Egy motoros­tant a labda, eppen a telfu- * nak mégjs a legértékesebb, tó Magyar ele, akinek love- A vártnál sokkal nehezeb- hiszen a győzelmet szimbo­se a felső kapufa éléről vá- ben győzött a SZEOL. A lizálja. gödott a gólvonalra (A Vo- csapat eddigi erőssége a Szombaton mintegy 6 ezer te a köröket, míg a máso Ián különstúdiójának fii- közYetlen véde!fm:. ezen ? né?0 volt kíváncsi a feszti- dik helyen mérkőzésén szetesoen, sok valprogram 1. Szegedi D. 2 2 . ­5-1 4 2. Középület •» 1 1 ­7-2 3 3. Cudarok 2 1 1 ­7-4 3 4. Láng >i 1 1 ­3-1 3 5. MGM Debr. 2 1 1 ­3-2 3 SZVSE 2 1 1 ­2-1 3 7. Cegléd •i 1 ­1 4-2 2 8. Kiskunhalas 2 1 ­1 3-2 2 9. Szarvas 2 1 ­1 3-3 , to. Kisxr.xT 0 1 ­1 2-4 2 EK V Etiire 2 1 ­1 1-3 2 12. 11EAC 2 ­1 1 4-5 l Jászberény 2 ­1 1 1-2 1 14. Gyula 2 ­1 t 2-7 1 15. Sz. MAV 2 -­2 1-3 m 16. Bp. Postás •» -­s 1-7 m Zelman Ferenc felvétele A sorsdöntő futamban az első kanyar után már Svaab Anlonin vezet négyes rajtszámmal (később láneszaka­dás miatt feladta a versenyt), mollette tizenötössel 3 bolgár itedialko Nediatkov gyei) 13 p., 3. Szőke János Szabó szinte (Miskolc). 12. p., 4. Hehlert zárórendezvé- visszafogta a német salako- Jürgen (NDK) 11. p., 5. An­mesei gólt láttak!) Aztán az hibával játszott. Bencze a nyére, a nemzetközi saiak- sokat. Aztán fél körrel a ötödik percben hideg zu- gólokról nem tehet, többször motorverseny küzdelmeire, cél előtt Zahorán defektet hányként vezető gólja. Egy ént jött a vendégek is bravúrosan védett. A két A Szegedi Volán SC rende- kapott, s a második eoli-i Fau kereset- 'iatal. Czompó és Virágh, zéseben magas színvonalú, álló Szabót is lehagy tonin Svaab (csehszlovák) 9 p., 6. Perényi Pál (Debre­második helyen cen) 9. p„ 7. Andzsej lendej kereszt- l,a'-"""i"' viiagn, zeseoen magas szinvonaiu, ano szaoot is lehagyta Jür- (lengyel) 9. p.. 8. Radácst , ... ... ... fáradtan, enerváltan játszott, az eddigi legizgalmasabb gen. Az ötödik lutamban Ferenc (Debrecen) 7 p., 9. lahdara Molnár rossz ütem- Molnár az első Volan-gólnál versenyt láthattuk a SZE- történt az elsö bukás. Radá- Dég Kalhainz (NSZK) 6. ben lepett ki. az átszállt fo- nagy hibat vétett, s ez rá- OL-stadionban. Hat nemzet esi öldöklő küzdelmet vívott p., 10. Novotny Zbinek lőtte, s a tisztán álló Kaló nyomta bélyegét további já- salakosai adtak randevút a szegedi Szabóval, amikor (csehszlovák) 6 p. a 11-es pontról a kifutó tékára A csapat leoiobhia eS-vmasnak: Lengyelország, a debreceni fiú megcsúszott, A verseny után a négy el­Bencze fölött a bal felső most is. Maavar' volt Két Csehszlovákia Bulgária, az elesett, majd Szabó is bele­mosl ,,s IvlaáVar VOU. NDK, az NSZK, es Magyar- akadt Radacsi motorjába. sarokba iveit. 0:1. A gol fejesgólján kívül két kapu- ország legjobbjai. A küzde- Ettől kezdve a szegedi fiú meghozta a vendégek játék- jdt lőtt! A középpályások lem színpompás motoros nem tudta folytatni a ver­sö helyezett különversenyt vívott Szeged varos nagydí­jáért. Hehlert Jürgen és An­tonin Svaab sérülése miatt kedvét. Nagy lelkesedéssel közül Bánfalvi és Pataky felvonulással kezdődött, senyzést, helyére a tartalék azonban a hatodik helyezett küzdöttek, de a lelkesedésbe látszott iól Elöl Vass kü? ,Tinjd Tomhacz Sándor, a Radu Miklós állt rajthoz. A Peren.vi Pat allhatott rajt­.„1,»I».»1«„«.1 játszott jol. Elol vass kuz- Szegedi Volún SC elnöke hetedik fulamot ragvogó nemegyszer szabalytalansa- dött nagv akarásai, Rath- köszöntötte a salakverseny hajrával Perényi nyerte! A gok is becsúsztak. Vasst mann azonban a mérkőzés résztvevőit. A húszi'utamos, Rathmannra bízták, tizenkettedikben pedig a hoz. Ezt a versenyt a leg» jobb magyar, az országos bajnokságban is vezető Sző­aki kilencven perce alatt leg- háromkörös verseny minden csehszlovákok jégmotoros- ke János nyerte Mazur, Pe­többször találta el a szegedi alább tízszer megrúgta P'Hanata tartogatott mégle- világbajnoka már harmadik rényi és Wojtek-előtt. A dí­Muittir 1 ábál mint a lahrlál d i , , „ P^tést, izgalmat. Az elsö fv- ... :..,-.., -r u.;,.„ raatai labal, mint a labdát. Berkes keveset mozgott, el- tamban Andzsej Jendn teljesítményét (lengyel), Antonin A K. percben Pataky ragvo- mljlt heti gó cselsorozat után már löni nem t.udta megismételni, (csehszlovák) és két ma­készült a tizenhatoson belül, Ka.itár szegedi bemutatiko- SVar, a miskolci Szőke .Iá­amikor felvágták. Nagy zása sikeres volt, higgadtan, petést, izgalmat. Az elsö fu- futamgyőzelmét aratta, és ej már-már a verseny gyözte­jákat Tombácz Sándor. a Volán SC elnöke. Szeged vá­Svaab sének kiáltották ki, amikor l'os serlegét pedig Tóth összekerült nagy riválisával, András, az MTS Szeged vá­a lengyel Wojtekkel. Ha ezt rosi tanácsának elnöke ad­nos és a debreceni Perényi a futamot is megnyerte vol- ta át. na, már bajnok. Fél kör volt A verseny után eiégedet­Aimúci íútÁlc i • i .. i_ mérte ösze tudását. na, mai uajuus. rei kői vou í\ verseny uian eiegeaer­meglepetesre Almást jatek- magabiztosan játszott a be- rajt utón a csehszlovák hátra a küzdelemből, és ten távozhatott a hatezer fő­vezető sima néma maracit. n^aión c v. „ u t-s.., vezető sípja néma maradt. állós posztján. Feljött a SZEOL. Előbb Dá­vid lövését védte Szegedi, majd Vass—Pikó akció után hibáztak sakk-matt helyzet­ben a szegedi csatárok. A 21. percben Dávid hatalmas partdabasat Vass az OLO&saL Svaab azonnal átvette a Svaab biztosan vezetett, nyi nézősereg a SZEOL-pá­B. L. vezetést és biztosan győzött, amikor láncszakadás miatt A bajnokság állása: A harmadik futamban Heh­lert Jürgen (NDK). Dég fel kellett adnia a versenyt. lyáról, hiszen izgalmas, ki­tűnő rendezésű küzdelmet Ettől kezdve Wojtek állt az láthatott. A szombati sa­1. SZEOI. 3 3 - ­in-:i s 2. Kecskemét 3 2 1 ­9-3 5 3. Poros 3 2 1 ­6-2 5 4. Dunaujváros 3 2 1 -4-4 5 á. Varpalota 3-2 r-t 3*2-4 3 :i - - to-3 « Kalhainz (NSZK) és két sze- élre, s a végső győzelmet lakmotorverseny méltó befe­le. Végeredményben 1. Ko- program sportrendezvényei­nek. Bagamecy La&zio A két Volán-ver tgyogo laktikaval valski Wojtek (lengyel) 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom