Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-05 / 183. szám

5 CSÜTÖRTÖK, 1971. AUGUSZTUS 5. SZEGEDI ÜNNEPI HETEK A Dózsa próbáján Amíg a dóm előtti szabadtéri színpadon — készülve a holnapi, pénteki premierre — a Csínom Palkót próbál­ják, Illyés Gyula Dózsa György című drámáját egyelő­re még a szegedi színházban készítik elő az' augusztus 15-1 premierre. A Dóm téri nagyszínpadra hétfőn kerül Nem szeretem a modernizálásokat Farkas Ferenc vezényli a Csínom Palkót a produkció, s egész heti próba után vasárnap majd a közönség. Képünk a színházi próbán Középen Bessenyei Ferenc, a címszereplő. Siflis József felvétele Az „ellenszenves emberif Beszélgetés Kállai Ferenccel A színész a közönség tu­datában gyakorta eggyé vá­lik az általa megjelenített figurákkal. így lett Kállai Ferenc kiváló művészből, aki Illyés Gyula Dózsa György című drámájának közelgő szabadtéri bemuta­tóján a parasztnyúzó Bá­thoryt alakítja,, ellenszen­ves ember". Nem ok nélkül. — Sok olyan szerepet el­játszottam már, melyben a hős agyszerkezete ijesztően hasonlít Báthoryéhoz. Ilyen volt nemrég a szek­táns káder Csurka Döglött aknák című darabjában vagy épp legutóbb Csörgő Csuli, ez a feudális élősködő Móricz Zsigmond Űri mu­rijának margitszigeti sza­badtéri előadásán. Közös vonásuk az, hogy egyikük sem lát tovább saját kissze­rű és káros énje határain, és mindhárom szemben áll koruk magyar társadalmá­nak haladó erőivel. Vala­mennyien rossz érteiemberi vett mániákus emberek. Különbség közöttük inkább sorsuknál fogva van. Csur­ka hősét sikerült a társada­lom perifériájára szorítani, Csörgő Csuli tovább éli vi­lágát, Báthory azonban tör­ténelmi gonosztevővé válik. Az ő „kibontakozása" szá­munkra a legsúlyosabb fi­gyelmeztetés. Engem egyéb­ként nem zavar, hogy vad­állatot játszom, ha az ille­tőt leleplezhetem. Ugyanak­kor azonban el tudnám és a következő években most már el is szeretném játsza­ni ezeknek a kártékony fi­guráknak az ellenpólusát is, mert a Csuli- és a Báthory­féléktől már „mérgezésem van". — Báthoryt nem a szere­pórt, hanem a darabért és az egész előadásért vállal­tam el. Ebben a hatalmas szabadtéri tömegszínházban most mutatkozik be a mai magyar dráma, mely vala­mennyiünknek legszentebb színházi ügye. Ráadásul Illyés drámájáról van szó. A Dózsa György ősbemuta­tóján, 1956-ban Bebeket, a Dózsa mellé álló fiatal ne­mest játszottam. Akkor még nem hittem, hogy valaha Báthory leszek. A mostani próbákon Bessenyeivel visz­szahallgatjuk a már jól is­mert dialógusokat, s újra és újra rácsodálkozunk arra, milyen „huzatja" van a drá­mának, ereje mondanivaló­jának, problematikája mennyire koronként vissza­térő aktualitás. Illyés nagy­szerűen jellemzi egy-egy cselekedetükkel hőseit, Bá­thory például, aki az előbb még kivégzésre vezényelte a parasztokat, és arról beszélt, hogy mennyire utálja sza­gukat és minden holmiju­kat, parasztsubába bújva menekül, mikor fordul a szerencse. — Ez a dráma és ez a bemutató számomra gyer­mekkori vágyaim egyik újabb megvalósulását ígé­rik. Talán négyesztendős sem voltam, mikor nap-nap után egy asztalterítőt ma­gamra csavarva kiimentem háaunk udvarára, és egy domb tetejéről beszéltem, énekeltem bele a világba, már nem tudom, mit. Olyan ember akartam lenni, aki sokaknak beszél. Pár év múlva meglestem valakit. Banktisztviselő volt az il­lető. Minden reggel kilenc­kor könyvvel a hóna alatt elindult hivatalába, s dél­után négykor jött haza. Én is tisztviselő lettem: reggel kilenckor a Kozma-cég hús­könyvével a hónom alatt a mosókonyhába siettem, s ott, ebben a dohos, sötét he­lyiségben délután négyig „adminisztráltam". Ez az elég kemény játék, mely egyébként nagy riadalmat keltett szüleim körében és a legfurcsább találgatásokra adott alkalmat, lett végül is mesterségem. Szeretném mindig és most is ugyan­olyan komolysággal és él­vezettel, valamint a sokak­hoz szólás olyan őszinte hi­tével és szándékával csinál­ni, mint annak idején gyer­mekként tettem. Csaplár Ferenc láthatja Fentem a fogam erre a készült, találkozásra. Farkas Ferenc­cel, akinek egyszer majd megírandó életregényéhez olyan alapos zenei vérte­zettséggel ülhet csak hozzá bárki, hogy fantaszta és mű­ítész, finom elemző és a stílusok, műfajok nagyvona­lú ismerője ötvöződik benne. Sőt, netán ez is kevés lehet a ma hatvanhat évesen is fiatalos kedvű mester cur­riculum vitae-jének föltér­képezéséhez. Szegeden min­denesetre annyit kötelező tudni róla: az idei szabadté­rin slágerműsornak számító Csínom. Palkó szerzője és karmestere, valamint, hogy övé a korábbi fesztiválal­bumból a Vidróczki. a szín­ház repertoárjából pedig A bűvös szekrény. Kánikulai hőségben mene­kültünk a Virág teraszán a fali napvédő ponyva alá. Halántékáról sűrűn zsebken­dőzte az izzadságcsepeket, s néni győzte hangoztatni, mennyire szereti a Tiszát, csak hát savanyú a szőlő, a premierig be kell érnie szá­razon, annyi még a munka az előadásig. — Honnan tehát rendkívül termékeny munkásságának műfaji sokarcúsága? — Olyan korban kezdtem a pályát, amikor egy mű­vész nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy komponálásból éljen. Em­lékszem, Szabó Ferencnek például Kodály tanácsolta, bőgőzzön. Jómagam színhá­zi zenekaroknál zongoráz­tam, korrepetítorkodtam — s nemcsak az első években, de a kétesztendős római ösz­töndíj után is. Akkoriban számunkra a zene egziszten­ciális kérdés volt. Fiatalon kapcsolatba kerültem a szín­házzal, a filmmel, seregnyi zenés lehetőséget ismertem meg külföldi útjaimon is, visszatérve a Nemzeti Szín­háznak komponáltam kísérő­zenéket, többek között Az ember tragédiájához és sok Shakespeare-hez. Az alkal­mazott zenén túl nyáron, „lopott időben" komponál­tam saját gyönyörűségemre. 1949 aztán a fordulat éve volt az életemben. A rádió megbízásából elkészült a Csínom Palkó, az első ön­álló igényű munka, melyből később ez a daljáték szüle­tett. Egy csapásra divatba jöttem a rádiónál. Megkímélem a fölsorolás­tól, a Zenei Lexikon is alig győzi. Inkább kerülő úton kíváncsiskodom tovább: me­lyik művét tartja a legjobb­nak? Kiállítások Széksóstón Kiállítás kiállítást követ. Véget ért az őszibarack­kiállítás, de tegnap, szerda délben Gyuris Szilveszter, a Csongrád megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezés­ügyi osztályának vezető­helyettese megnyitotta Kis­kundorozsmán, a Széksós­tónál a kertészeti és háztá­ji kisállat-tenyésztő kiállí­tást, továbbá a hétvégi ház­bemutatót. Az 1,2 hektár te­rületen 27 kiállító bemuta­Takaros hétvégi ház tóját szemlélhetik meg a lá­togatók augusztus 8-ig, na­ponta 12-től 20 óráig. Csinos hétvégi házak 27 ezer forinttól 55 ezer forin­tig, a Délalföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság mini­bemutatója hívja fel magá­ra a figyelmet. A homoki erdők gyantatermelése ér­deklődés előterébe került, egészen különleges, jó mi­nőségű „árut" adnak az ásotthalmi erdők. Az Országos Ültetvény­szervező és Szaporítóanyag Forgalmazó Vállalat bemu­tatója is kedves színfolt, a kiültetett, nagyon szép cse­metéket sokan megnézik. A makói virághagyma-terme­lők társulása a jácint-, nárcisz-, tulipán- és hóvirág­hagymákat mutatta be, s a Hollandiából vásárolt kü­lönböző hagymaféléket. A József Attila Vadásztár­saság (Dorozsma) fácánjai és a háztáji kisállatok, a postagalambok, valamint a csongrádi és kiskundorozs­mai áfész nyulai teszik vál­tozatossá, érdekessé a szék­sós-tói kiállítást. Kár, hogy a megnyitóra kevesen ér­keztek. — Nem tudok válaszolni. Hogy újabbak készüljenek, időről időre kénytelen va­gyok a régieket elfelejteni, s később, ha találkozom ve­lük, elégedett is vagyok, meg nem is, bizonyos ré­szeket másképpen csinálnék újra. Ellenben. Tavaly a Fé­szek Klubban néhány kor­társammal, Kadosával, Rán­fcival és másokkal egészen fiatalkori műveinkkel szere­peltünk, s egy ez ideig elő nem adott dalomat mutatta be a szegedi szabadtérin is közreműködő Miller Lajos. Őszintén szólva, kissé „ko­dályosnak" tűnt, mégis meg­győződésem, ma sem változ­tatnék rajta. — Sokáig merev határvo­nalat húztak a komoly- és könnyűzene közé. Ám az utóbbi időben mintha en­gedne zárkózottságából a konzervatív ízlés, a műfa­jok bőségében olykor re­ménytelen vállalkozás skatu­lyákat keresni. — Ez a bizonyos oldódás az ötvenes években kissé adminisztratív köntösben je­lentkezett. Engem különö­sebben nem érintett, hiszen indulásom óta eleve távol kerültem az úgynevezett elefántcsont-torony művé­szettől : olyan területeken, mint a film, a rádió, a szín­ház, nem veszítheti el az ember közvetlen kapcsolata­it a szélesebb tömegízléssel. Ugyanakkor hozzá kell ten­nem, ia tizenkét fokúsággal is az elsők között foglalkoz­tam, éppen annyi lehetősé­get fedezve föl benne, hogy saját hangomra találjak, semmivel sem többet. A mi generációnk életét adta azért, hogy valami eredetit, sajátot dolgozzon ki. Ma viszont alig kér szerepet az egyéniség, jobbára kérészéletű divatok alkalmazásában merül ki a vállalkozókedv. A zene is ott tart, ahol a nyugati képke­reskedő, aki fölismer egy di­vatot, és tesz rá, mint a ló­versenyen. A kritika nem tudja valós értékén ítélni a divatkompozíciókat, a zene­műkiadás is rááll bizonyos irányzatok, tendenciák ép­pen fölkapott szerzőire, pro­duktumaira. Fehér Levente felvétele — Térjünk vissza Szeged­re, a Csinom Palkóra. Mi a véleménye az erősen meg­fiatalodott előadásról a pró­bák tapasztalatai nyomán? — Valóban megfiatalodott, ami túl azon, hogy termé­szetes, a jelen szereposztást tekintve igen egészséges ha­tást keltett bennem. Néhány szegedi színészt és az ősbe­mutató óta konstans Tyu­kodit, Domahidy Lászlót le­számítva, teljesen új ez a gárda, s azonnal hozzáten­ném, nagyon tehetséges. A remekül kiválasztott szerep­lők mellett Horváth Zoltán rendező szükségtelen extra­vaganciák nélkül is kitűnő­en szolgálja a darabot. Nem szeretem az úgynevezett át­költéseket, modernizálásokat. Érzésem szerint például Bar­tók sem örülne ma annak, amit külföldön, olykor ide­haza csinálnak balettjeivel. A szerző bizonyos szituáci­ókra elképzel valamit, s aligha venné szívesen, ha mások később beleszólnának. — Es a legfrissebb mun­kája, a Noszty fiú, hol tart? — Befejeztem, S ha róla egyelőre csak ennyit mon­dok, máris sokat mondtam, mert nagyon régóta dolgo­zom rajta, alapos restanciám van. Műfaját tekintve zavar­ban vagyok, meg általában nem szeretem a skatulyákat. Az amerikaiak például az operettet kezdettől fogva musical comedynek nevez­ték. A mi értelmezésünk szerint a musical cselekmé­nye kevésbé sablonos az operetthez képest. Többré­tű, igényesebb, bár zeneileg engedményekre kényszerül pusztán szereplői miatt is, akik többségben drámai szí­nészek, s korlátozottabb énekesi képességeiket be kell számítani. A Noszty fiú ilyen zenés játék, ha tetszik, musical lesz. Abban a reményben bú­csúztunk, hogy a Csinom premierje után Farkas Fe­renc lejut majd a Szőke Ti­szára. Remélhetőleg a leg­frissebb emlékekkel — kel­lemesen. Nlkolényl István Csípnek! Panaszkodnak az embe­rek, hogy sok a szúnyog Szegeden. Különösen a folyó közelében támadnak népes szúnyoghadak. Minden bizonnyal így igaz. Bár nekem lenne egy kis kiigazításom a panaszo­sokkal szemben. Ta­núsíthatom, hogy a szúnyo­gok nem csupán a folyó partján kellemetlenkednek. Mivel a szúnyog szemtelen jószág, éppen ezért a belvá­rosban, sőt a külvárosi ré­szeken, ahol magam is la­kom, kellemetlenkednek es­ténként. Csípnek! Mi meg tűrjük. Sokan bekapcsolódtak a csináld magad mozgalomba. A jobb pénzűek másnapon­ként vásárolnak egy Che­motoxot, s permetezik a szobájukat A kispénzűek, újságpapírral veszik üldöző­be a kéretlenül betolakodó szúnyogokat. Fárasztó meg­oldás az utóbbi. Ha ügyesek a szúnyogok, reggelig el le­het szórakozni velük. A panaszosak másik része megkérdezi, hogy n KÖJÁL, vagy az a szervezet, amely­nek kötelessége lenne, mi­ért nem permetezteti repü­lőgépről a folyóparti része­ket. Leírják, hogy őrömmel olvasták a nemrégiben megjelent miniszteri rende­letet, amely előírja, hogy az anopheles és a csípőszúnyog irtása kötelező. Ha kőtelező, akikor ki kellene kényszerí­teni a végrehajtást Ennyit megérdemelne Szeged több mint százezer lakója és a nyáron idelátogató vendé­gek. Gazdagh István

Next

/
Oldalképek
Tartalom