Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-28 / 202. szám

6 SZOMBAT, IMI. AUGUSZTUS 28, SPORT Minden hajónk tovább jutott a kajak-kenu YB-n A legfrissebb eredmények Munkaalkalmak Tegnap reggel az 300 mé- A délelőtti program befe- ták döntetlenre végzett, Er­teres számok előfutamaival jezése az igen látványos ka- dös kétvállal, Klinga pedig folytatták a kajak-kenu vi- jak—1 váltó veit. amelyben pontozással vesztett: lágbajnokságot. és a magva- a magyarok a szovjet és Délután 25 000 néző előtt rok valamennyiben érdekel- olasz csapattal kerültek egy folytatták a versenyt, és tek voltak. futamba, s innen az első hét akkor került sor a színpom­Hesz a kajak egyesben helyezett jutott tovább. En- pás megnyitó ünnepségre, mindjárt az első futammal nek kiharcolása nem volt Utána folytatódott a ver­startolt. s noha 400 mete- nehéz feladat a Hesz. Giczi, seny magyar sikerekkel, rig a negyedik helyen állt, Szabó, Csapó négyesnek. Előbb a 74 Kg-ban Búzás jő hajrával a román Ver- A kajak-kenu VB elsőkét- lépett a szőnyegre, ellenfelét, nescu mögött másodikként napi mérlege tehát: minden az olasz Bigucit leléptették. ajiuiti jutott tovább. Hasonlóan ki- magyar hajó versenyben Nem sokkal később a 68 kg­Ewszes. orezágos'evízősverseny va,of>T1 finiseit a kenu l-ben van. ban Rusznyák tussal nyert a a=. mts szeged varoei tana.csa Wirhmann és a kajak 2-ben Megkezdődött svéd Eriksson ellen. rwnukbdSeCéi® Sff°teSCesület a Cseh- Hs7sik páros (egy- » szabadfogású birkózó VB Az esti műsorban négy műves? \ orsenyzöjenek ra-./- formán elsők lettek). A ke- Tegnap délelőtt Szófiában magyar birkózó lépett szö­veteiével. Első nap. Előfutamok nu 2-ben Soltész és 21 éves megkezdődött a szabadfogású nyegre: Tisza' hu™ *tol-kXt«S£nl^a- lV,onc partnere. Pfeiffer az birkózó VB. 40 ország 220 82 kg: Deák tussal veszt a A Két végi műsor SZOMBrtT Tisza Maros torkolata es a sza ltamigyar közötti szakasza, a Cél a szalámigyár előtt. Labrtarúgas. NB II: Sz. Dozaa —BKV Előre. Hunyadi téri sta­sagi bajnokság: Sz. Postás— SZAK. Juta-pálya, fél 4. SZEOL II.—SZVSE, Tisza-parti stadion, 4 ora. Kézilabda. Megyei férfibajnok­sag: Sz. Kábelgyár—Sz. Sparta­cus rangadó, textiles-pálya. 5 ora. Sz. Volán II.—Mindszent, Kisstadion. 5 öra. Sportlövészei. Az ifjúsági Hungária Kupa versenyei, Etel­ka sori • Kitér, fél 3. Első nap. VASARNAP Evezés. Országos evezősuer­u tol só 50 méterre készültek versenyzője jelent meg a svéd Elmgrennel szemben, el erejükkel, és a negyedik mérlegelésnél. 90 kg: Bajkó kétvállal győz helyen értek célba. A dél- A délelőtti raát a ma- a jnpán Kemichi ellen. 100 dion. féi ~4 \vadás'^Gy-.L Előtte utáni reményfutamok során gyarok szamára gyengén si- kg: Csatári tussal gvőz Ha­ífrtBr,ok' OTonban futamelsőkent ők is került. A szőnyegre lépett líd (iraki) ellen Nehezsúly: bajnoki rangadó (Ba.int). ifjú- továbbjutottak. három magyar-fiú közül ta- Marót! tussgyőzelmet aratott a jugoszláv Zsivkovszki el­len. Kupát nyert a Vasas A bilbaói labdarúgótorna döntőjében a Vasas a Stan­dard Liege ellen 2:1 (1:1, 0.:1) arányban győzött, s el­nyerte az először kiírt nagy­szerű trófeát. A villanyfé­nyes mérkőzésen a magyar ff Egyhónapos határozottság Ez igen — mondták a váhagyte az MTK-sok eí­szurkolók. Végre megkezdő- tiltását — fenntartja ko­sza bbítás során a győzelmet is megszerezte. Góllövő: Vi­dáts, Mtiller, illetve a bel­főtt vaka™- Az MTK félre- rábbi álláspontját. Az MTK W^rcb^^enlítet" za? tette önös erdekeit a tegye- elnöksége felrúgta volna ed- kla* T'2Xl5 ^r^ hlsz-' cél lem megszilárdítása es a digi eikepzeleseit? Nem ér­magyar labdarúgósport fej- vényes már a júliusi nyilgt­lődése érdekében. Pedig a kozat? És a magvar labda­radl sc tirinickbainoki mppv". uL1*"0 ^kos eltiltása olyan rúgás felemelkedése? És a gák Vészéről Sveasön. A tor­í oá^iy: hata-anyba hozhatja a nagy- sporterkölcsök megszilárdí- na harmadik helyén a Moszk­>•>,—«... - . , múltú klubot, hogv az könv- tása? Aztán kérdés, milyen vai Dinamó végzett, negye­n.ven az. NB I-ből való ki- utat választ Paiicskó edző? dik az Atloiico Bilbao, esést jelentheti. És mégis. Júliusban azt nyilatkozták Szegedi Kender— A-lig telt el egy hét. olyan Dunaiék. nem hajlandók ve- Móravárosi Kinizsi 1:1 (0:0) ^^oxTmuíufr"^.5;^ kéidések foglalkoztatták a le dolgozni. A klub akkor az A megyei I. osztályú lab­9 ora, döntők 3 óra. Színhelv a Tisza Maros torkolata es a sza­lámigyár közötti szakaswt. a szalámigyár előtt. Labdarúgás. NB n: SZVSE— .... . , , „ Bp. Postás, vasutas-stadion, fél lődése erdekeben. Pedig S (Barna). Előtte SZVSE—Csöng- ' " Spartacus. Dorozsma. fél r, (Zó­di). Sz. Építők—Szentesi Kincsi, .Szóregi út. fél 5 (Sütő). Elültük ifjúsági bajnoki. Ifjúsági baj­nokság: Móra város—Kender. Dózsa—Textilművek. repülőtér. 9 ora'. Megyei II. osztály: S>. szurkolókat. mi lesz. az edző mellé állt. Vajon riarúgo-mér kőzést tegnap Jut«-I)alya. tel MTK-val? Hogyan segít raj- megbocsátás után is ezit te- játszották Szegeden, a Cse­ta az. MLSZ. és a ..testvér- szí.? A vagv Palicsikó edző repes sor' Pályán, Megyeri .„ I ü ,. klubok"? Az MLSZ pótát- nyújtja be lemondását? Egy vezetésével, 300 néző előtt. mak,r7N^y'"ret^PolV)u'rlep !«"»»«»» időt engedélyezett, biztos: az MLSZ szükséges- Kender: Magda — Ábrahám. 5 (Alföldi). Rlötlc Postás—Alg.vő tartalékbajnoki. Ucszk—Textil­művek. Deszk. fél 5 (Zinaucr). 10 (Czirok). KÍTK—Fá biá n sebes­tyén. Kistelek, fél S (Madarász). Előtte KITE—Makói i(>usáfii. Megyei III. osztály: zákány­szék—Rmergé, Zákányszék. 4 A klubok pedig cserben nek tartja az ügy ismételt begyes. Mojzes. Bucsek, hagyták. kivizsgálását. TaZi ráakad- ^"Tu^TSi ör" Üjabb találgatások kez- nak ol-van s^alytalnnsagra ddgh; Tótb 'Sz; ,.qt„m„f\ Ki. mVr^á/kú^fóÍT^^sV dödtek. A pestiek úgy is ami elhamarkodottnak nizsi: Szalai - Ötvös. Bodó, Z^Zl^^ ^V*^; bent tartják a nagymúltú majd a korabbl donte" Ltmpek. Botka. Lévai Nad­SrNBTSSmáf- Szóval maradt minden a udvari. Gyetva,. Rozsa-Baka. Domaszék— tflles. Domauek, 4 ora (Abranov). Asotthalom— Bordány, Asotthalom. 4 ora (Bolba). Pusztaszer—Mórahalom rntimpistaskodtak többen is. "^"ltú esi, Balázs. Sándor I. Nehez 4 Jí* Arra azonban kevesen gon- klub peldat sta™alt ~ egy (Csokasi M.). MINO—Rrtszkc, , , , „ , , honaDi<* — aztán Ady ter. io. ora (Bacsa). defac doltak, hogy felmentik a le- . • _ _ klub példát sitatuált — egy talajon nagy küzdelem ala­kult ki. A helyzetek alapjón -Derekegyházn Tisza-pani «t«- tiltott játékosokat, s a ..ki- sa,a'. al~ a Kinizsi közelebb állt a dion 10 ora (vásárhelyi látek- ^^ b(x.sanatk'ér6 levetet laaPontjat állította pellen­küldenek a klub vezetőinek. f Pre- Aivancsian varjuk a A vezetők pedig elfelejtve fejiemeny^ vezető). Tiszasziget—IKV. Tisza sziget fél 4 (vásárhelyi Játék­vezető) . Csapataink idegenben. A SZE­OL Budapesten a Ganz.-MAVAG­S OS-nyilatkozataikat, mely­Bagaméry László győzelemhez. Góllövő: Stumpf (63. perc), Nádudvari (73. perc). gal. a SZ.AK Kiskunfélegyházán ben a közvéleményt hívták faivaRnamérkő,77ikA1"ÓVár0S AP8t~ segítségül a sporterkölcsök Kézilabda. Megyei bajnokság: megszilárdítása érdekében, férd. visszaadták a „sztrájkolok" •íi SAKK szovjet tesi Spartacus) « és fel, Szé­les (SZVSE) 8, 3. Salán ki (Szen­Oorozsma—Sz. Kender H. | SSST^ÍÍ; jútékjögátr "Arról"" i'iszönt Augusztus 17-én férfi Ady tér. tá ora. megfeledkeztek, hogy egy sakkozok Betvinniket ünnepel .... sportlövészet. Az. Ifjúsági Hun- hón tDDal ezelőtt beavatták tek születésnapja slkalmaból. tesi Spartacus) 7 és fél. 4.-5. garia Kupa versenyel. Etelka ' tk J! « 1 h,res nagymester msa-ban dr. Bereez (SZVSE) és Lovass sori lőtér, reggel fél 8. Maso- öeiso ügyeikbe az MIszerezte meg a világbajnoki el- (Szentesi Spartacus) 8—« ponttal. is amelv állást foglalt és nxet. Ajject-.ln vilagbajnok hala­jóváhagyta a fegyelmi hatá- la utan a Ne™etközi sakkszö­A ,.B" csoport eredménye: t. Kiss (SZVSE) 2.-3. Anlal és dik nap. Teke. NB I női: SZAK—Tata­bánya. SZAK-pálya. reggel 8 a icsyeu.., ••«,«- vetaég úgy döntött, hogy az öt SZ"!*, ora (Martonosi. Csányl). nb II rozatot. Most „banhatjak legeredményesebb nagymester (RuhaKyúr-) í es íél férfi: szak—Ceglédi Építők, igazán" hiszen a klub fel- ötfordulós körméritözéssei dönt- *• B»! SZAK-pálya. fél 11 (Mártonnal. , se el a világbajnoki- cím sorsát. W-1 5 Csanyl). Sr Eeftők—mgm Deb­recen. E „,oK-pálya há.-omne­gyed 12 (Tóth J., Tóth l.>. Baur és fél—5 és fél Baráti találkozó oldhatná a büntetést, az Botvinnik 14 ponttal lett első Pf"",1>1­*u «y ... . , ;„ Szmlszlov. Keresz. Resnewskv es A versenyt Faggyas, Hováth MLoő Viszont — mivel JO- Em,e e,ött. A világbajnoki dr . Rétfalvi, Titkos és Nagy elmért 1951-től hét Ízben kellett vezették, páros mérkőzést játszania. Biinstein. Sznnszlov (három­szor) Tal és Petroszján voltak az ellenfelei, lixn-ban vereseget szenvedett Petroszjántól s így elvesztette világbajnoki eimét. Nemzetközi versenyeken a leg­nagyobb sikereit 1948 előtt érte el. Első lgtt az 1935-ós moszkvai, az 1936-ás notttnghami és az Barati találkozót szervez- MTE. Szentesi TE. Makói nek aV. 1920—1935 között TK és a Kisteleki TE szi­szerepelt élvonalbeli labda- neiben az említett időben rúgók. A szervező bizottság szereplő játékosokat, hogy a i94«-o« groningem nagymester­kéri a SZAK SZTK Vas- találkozóra Írásban vagv tele- versenyen. A szovjet bajnoksá­r„ . . : „,- . Tt -Z T 1..U.«i ,C— gokon és a kisebb nemz.etkozl utas. KEAC. Zrínyi-KAC, fonón Ungar Lászlónál (Sze- versenveken elért győzeúnelt UTC Hódmezővásárhelyi ged. Szilágyi utca 3., >3-999) alig lehetne felsorolni. Meg most TVE, Hódmezővásárhelyi jelentkezzenek. llrik. ^íZn^i^^züi'6 vlm" s/.múleg csak Szpasszkij jobb nála. * Augusztus 20-án X megyei sakkszövetség jól sikerült egyé­ni villámversenyt rendezett. Ez­úttal is szentesi sakkozók bizo­1 ts •rí. í-Á m. Nagy Mihály és a 11-esek Kiscsapatokban kásfut­ballisták játszanak. Persze azért a megyei mérkőzése­ken is láthatunk kiemelkedő egyeni teljesitimenyeket. Legutóbb a Mindszent—Al­sóvárosi MÁV összecsapáson például a vendég szegedi együttes elsősorban kapusa­nak köszönhette győzelmét., aiki a második félidőben két tizenegyest is kivédett. Nagy Mihály tavaly a Tápé kapusa volt, s mint a másodosztályú bajnokcsapat tagja, ezen a téren már ak­kor is kitűnt. Az egesz idényben négy t Ben egy est védett, s mivel a Nagymá­gocs elleni mérkőzésén ket­tőt is kifogott, tehát a leg­utóbbi mindszenti eset mar nem első ízben fordult elő nála. Amikor beszélgettünk, megemlítettük, hogy a ti­zenegyest — sokak szerint — nem lehet védeni, csak rosszul rúgni... Erre a kö­vetkező megjegyzést tetre: — Szerintem a jól rúgott tizenegyes is védhiető. Én azt a pillanatot szoktam megfigyelni, amikor a lövő játékos nekifutás közben eppen a labda előtt egy mé­terre van. Akkor árulja el ugyanis mozdulataval, hogy a kapu melyik felébe küldi a labdát. Ha pedig ezt si­kerül ellesni, mondhatom, nem is olyan nagy dolog a védés... m. k. dij Szcntcvc került. A verseny végeredménye: 1. Balnxb (Szen­A mult heti feladvány megol­dása: 1. Bg7: A Rózsa Ferenc Szakközépiskola felvételt hirdet a Dolgozók Közlekedésgépészeti Szakközépiskola Gép­járműtechnikai Esti Tagozatara az 1971/72. tanévre. Jelentkezhetnek, akik legalább két évig vasipari vagy villamossági szakterületen segédmunkásként dolgoztak, illetve gépjárműszerelő szakképesítéssel már rendel­keznek. Reszletes felvilágosítást ad az iskola hivatalos időben. Szeged, Odesszai krt. 38. Telefon: 14-110. A Minőségi Cipőgyár Szegedi G.iaregysége keres felvételre ci­pőfelsőrész-keszitóket, cipőgyár­ló szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Római kn. ?L Munkaügy. x A Csongrád megyei Allatfor­galmi és Húsipari Vállalat lelve­telre keres: tehergépkocsi-veze­tőket, raktári dolgozókat, térfi és női segédmunkásokat, kőmű­ves. hentes szakmunkásokat, fia­talkorúakat. kezdő gépírni tudó adminisztrátort. Takaritónókrt és női segéd­munkásokat felveszünk. Április 4. Cipő- és Papucskészitö Szö­vetkezet, Szeged, Cserzy M. u. 30; B. Szegedi Bútor Kisipari Szö­vetkezet felvesz asztalos szak­munkást, betanított. valamint segédmunkást (férfi és női mun­kaerőt) egy műszakra. Minden második szombat szabad. Bére­zés megegyezés szerint. Jelent­kezés Bárka u. 1. sz, alatt a munkaügyi osztályon. A városi autóbuszközlek edés­hez érettségivel rendelkező for­galmi szolgálattevőket keresünk. Jelentkezni lehet, a VOLÁN !0. sz. Vállalat Munkaügyi Ónálló Osztályán, Szeged, Bakav Nán­dor u. 48. sz. alatt lehe:. Segédmunkást felvesz Autóker Vállalat, Szeged, Lenin krt. 48. xS. 318 344 Az AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat felvesz autószerelót, tar­t onravezetól, segédmunkásokat s szgk. telepre érettségizett kétmUszakos adminisztrátort. Je­lentkezés: vásárhelyi Pál u. 4. Szegedi Fonalfeldolgozó Vál­lalat — Tavasz u. 2. — felvesz: Férfi segédmunkásokat, betaní­tásra sikkótó dolgozókat, eérna­gombkészftó dolgozókat, TMK­lakatosokat és nyugdíjas kazán­fűtőt. x Azonnali belépéssel felveszünk autóbuszvezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt mik­róbuszra, továbbá ácsot, kőmű­vest. vasbetonszerelőt. segéd­munkásokat. Jelentkezés szom­bat. vasárnap a Hídépítési Fő­nökség építésvezetőjénél. Me­gyeri Györgynél, Szeged, Lom­nlci u. 6. sz. x Szeged-Rókus vasútállomás felvesz férfi dolgozókat kocsi­rendezői munkára. Jelentkezni lehet az állomasfőnöknél. A SZEGEDI NEMZETI SZÍN­HÁZ díszítőnek férfi munka­erőt, kazánfűtőt, takarítónőt fél­vesz. x SZEGED ALLOMASFONOK­8EG felvesz jegy vizsgálói mun­kakörbe női dolgozókat, vonat­fékezői és kocsirendezői mun­kakörbe férfi dolgozókat 18—4.3 éves korig, 8 általános iskolai végzettséggel. Érettségizettek előnyben! Jelentkezés Szeged ál­lomás személyzeti csoportjában. DK. 1306. l.akatos és központifűtés-sze­relőket keresünk felvételre. Bé­rezés: teljesítménybér. Jelentke­zés a riiszkei Kossuth Mgtsz központi irodájában. xS. 318 240 A szegedi mentőállomás men­tőápolónak alkalmaz férfi mun­kaerőt. Jelenikeziii lehet a sze­gedi mentőállomáson. Szeged. Szilágyi u. xS. 318 243 Rostkikészítíl Vállalat javító­műhelye Szeged, Tolbuhin sgt. 44. felvételre keres lakatos, esz­tergályos, villanyszereié, marós szaürmmkasokat, vasipari se­gédmunkásokat. Textil- és gépipari techniku­mi végzettségű, valamint gimná­ziumi érettségive! rendelkező férfiakat segéd núvezetői és hen­gerszerelői munkakörbe, azon­kívül, kazánkezelői vizsgával rendelkező munkavállalókat, la­katosokat. asztalosokat, szövő­nőket, takarítónőket, női beta­nított munkásokat, férfi segéd­munkásokat. munkakönyvvel rendelkező 4—6 órás fiatalkorú leányokat, fiúkat felvesz, a Ken­derfonó és Szövőipari V. Köz­ponti Gyára. OJszeged. Alsó­kikötő sor. 6. 16 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmu­vek Jacquard Szövőgyára. A be­tanulási idő 12 hét. Ezen Idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fize­tést és napi 1.— Ft-ért ebédel biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányo'.tbon­szerű elhelyezésben adunk. Je­lentkezés: írásban a PTM Jac­quard Szövőgyár munkaerő-gaz­dálkodási osztályán. Budapest. XIII.. Szekszárdi út 19-25. Középiskolás kollégiumba szorgalmas, megbízható takarító­nőt egymuszakos munkakörbe azonnali belépéssel felveszünk, tizemi étkezés lehetséges. ..Nyu­galmas munkahely .318 294" jel­igére a Hirdetőbe. xS. 318 '54 A Csongrád megyéi Sütőipari Vállalat mindszenti telepére azonnali belepéssel gépkocsive­zetőt és rakodómunkást vesz fel. Jelentkezés * mindszenti kenyérgyárnál. xS. 3IT364 A MAV Távközlési és Biztosí­tóberendezési Építési Főnökség, Budapest, XIV., Tatai u. 3. fel­vesz állandó munkára, változó munkahelyre távközlő és biztosí­tóberendezési szerelési munkára elektroműszerészeket. villany­szerelőket. kőműveseket, vala­mint KABFLAROKASO E.S FEK­TETŐ munkásokat. Fizetés és kedvezmények a MAV kollektív szerződés alafsán. Felvételi kor­határ: 18—50 év. Jelentkezes írásban fenti rímre: születési idő, anyja neve, személyi iga­zolvány száma, lakáscím feltün­tetésével. Fzen adatok birtoká­ban felvételre utazási jegyet kül­oünk és bővebb felvilágosítást adunk. xBp. 2106 5 illanvszerelőket transzformá­torszertlői munkakörbe, elektri­kust. személygépkocsi-vezetőket, kazánfűtőket, lakatost, hálózati és mühelyi segédmunkásokat, vizlágyitókezelöt. takarítónőt, motorozni tudó pénzbeszedőt felveszünk. Jelentkezni lehet DEMASE Szegedi Üzemigazgató­ság. Szeged, Kossuth L. sgt. 61., személyzeti vezető. xS. 318 293 Konvhai munkára keresünk női munkavállalókat. Jelentkez­ni 8—16 óra kőzött. Egészségügyi Szakiskola. Szeged, Tolbuhin sgt 1. SZ. XS. 313 305 Jó számolási készséggel ren­delkező in un ka vallalókat felve­szünk műszeres átvevő és n versáru számfejtői munkakö­rök betöltésére. Nyugdijasok ls jelentkezhetnek. Érettségizette­ket előnyben részesítjük. Jelent­kezni lehet mindennap a vál­lalat telephelyén: Szegedi Pap­rikafeldolgozó Vállalat. Szövet­kezeti út 1. xS. 318 316 Sürgősen keresünk gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gép­írót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Csongrád megyei Tejipari Vállalat. Szeged, Bu­dapesti üt «. xS. 318 213 Felvételre keresünk nöi és férfi munkavállalókat, présgépi, fémszerelési. fémcsiszoló és anvagmozgato munkakörbe. Je­lentkezés: FÉMTEX Ksz, Szeged. Kossuth L. sgt. 111. xS. 318 307 Női is férfi munkavállalókat gepkönyvelónck felveszünk. Szá­mítástechnikai és Ügyvitelszer­vező Vállalat, Szeged, Huszár u. 1. x Szövömüvezetöl. vagy gyakor­lott segédmüvezetöt 3 műszakos üzemünkbe (12 sep) felveszünk. Fizetés gyakorlattól függően. Ee ved illanónak térítésmentes la­lást. 2 hetenkénti teljes útl­köllségtérnést, házaspárnak meg­felelő térítésmentes lakást biz­tosítunk. Jelentkezés levélben, vagy személyesen. Szarvasi Há­ziipari Szövetkezet sztfvörész­lege Szarvas, Szvbadsag u. 12. szám. x ..KEVIEP" felvesz szegedi munkahelyre kubikosokat, éjje­liőröket és gépkezelőkét kedvező feltételek mellett. Fizetés meg­cgvezés szerint. Jelentkezés: ÜJ­sicged. Odesszai krt. 33. volt ITTC-pálya. Az Állami Pinregazdasag sze­gedi munkahelyre a szüret idő­tartamára 2—3 hónapra admi­nisztratív dolgozókai vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Tábor n. 3. Munkaügyi Osztály. Gyakorlott gép- és gyorsírót keres a MEK Gépeszet) Osztá­lya. Jelentkezés: Szeged, Bocs­kai ii. 8/B Felvételre keresünk takarmá­nyes beosztású dolgozokat, vala­mint 1 fő TMK-s dolgozót. Je­lenike/.ni lehet: Építőipari Szál­lítási V. Szeged, Csongrádi sgt. 76. sz. A Szegedi Ruhagyár pályázatot hirdet kereskedelmi főosztály­it zeioi munkaköt betöltésére. I-'álv ázhatnak azok, akik közgaz­dasági egyetem. kereskedelmi Kar, vagy felsőfokú kereskedel­mi végzettséggé!, valamint leg­alább btévi textil- vagy ruházat­ipari szakmában eltöltött gya­korlattal rendelkeznek. A pályá­zok íclenikezesét iratban ker­ntk. szegedi Ruhagj'ár Személy­zeti és Oktatási Osztályának cí­mezve. xS. 318 371 Patyolat Vállalat Fonógyári ut 4. felvesz.: kertészt, portást (12 óra szolgálat. 24 óra szabad), kez­dő tehergépkocsi jogosítvány­nyal kocsikísérőket. xS. 318 345 Textiláruk anyagmozgatásából segédmunkást felveszünk. Sze­gedi Szabó Szövetkezet. Kölcsey n. 13. xS. 318 342 A Szegedi Konzervgyár felvesa férfi gépkorsimnto7óka:. vala­mint női nyugdíjas ruhatári ki­adókat. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában reggel fél siói délután 15 óráig. Szeged, Róku«i ff. 6. Világos: Kb6, Vf4, Bb8, Bd7 «) Sötét: Kd5, gyalogok: d6. el (3). Világos indul és a második nyúltak a legjobb gyorsjáiéko- lépésben maitot ad! (Zoltán ö. soknak, az első és a harmadik feladványa). Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) gépjárművezetői szükségletünk kielégítésére RÖVIDÍTETT AUTÓBUSZVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. A jelentkezéshez legalább kétéves gépjárművezetői gvakorlat szükséges. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT, SZEGES, Bakay N. U. 48.. I. 17. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Lenin «. 33.. valamint SZENTES. MAKO. CSONGRÁD főnökségen, KISTELEK kirendeltségen. xS 269 954 Béka 1 kg 10,— Ft Pióca 1 kg 100,— Ft. felvásárlását megkezdtük Peéres u. lO.i Rókusi tónál. 200 q friss lótrágya eladó Érdeklődni lehet: Építőipa­ri Szállítási v. Szeged, Csongrádi sgt. 76. •mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom