Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
6 SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 25. Másfél évi tárgyalássoromat után: Megállapodástervezet Nyugat-Berlin kérdésében Nem hívják össxe CsaMay Károly az angol parlamentet mOübeSZÓiéSO Az észak-írországi helyzet Telefotó ap—mti—ks. Képünkön (balról jobbra): Rush amerikai. Abraszimov szovjet, Jaekling angol és Sauvagnargiies (rancia nagykövet a tárgyalások után £ Nyugat-Berlin (MTI) Az újságírókat pontban só mondata azt tartalmazta, Az európai béke és bizton- három órakor engedték be hogy a négy nagykövet köság ügye nagy győzelmet az amerikai tábori csend- vetkező találkozójának időaratott: Pjotr Abraszimov, a őrök az utcába, de a villa pontjában hamarosan meg Szovjetunió NDK-beli nagy- előtt még csaknem három- fognak majd állapodni. követe hétfőn délután 15 negyed órai várakozásra volt óra 39 perckor a következő szükség, amíg kinyílt szavakkal jelentette be, hogy emeletes villa ajtaja, s a a nyugat-berlini kérdésben négy nagykövet csaknem győzött a tárgyalásos polltl- egyszerre kilépett rajta. A __ ka: „A szerződés kész." nagykövetek a fényképészek aló "az" egyezmény "szövegét, A négy nagyhatalom nagy- es a televíziós riporterek amig ehhe2 meg nem követei tehát másfél évi tár- nagy örömére egy-két percet kormányának hozzájárulágyalássorozat után 33. ülé- megálltak a napsütésben, s s<j£. Nyugat-berlini megflsilkön tető alá hozták az mosolyogva, karonfogva tűr- gyélők szerint ehhez körülegyik legfontosabb európai ték, hogy minden irányból belül két hét szükséges, vagy problémát: a nyugat-berlini fényképezzék őket. tal kérdést rendező szerződést. Ezután Abraszimov elbú- js. Az a tény, hogy ez a 33. csúzott kollégáitól, s az újtalálkozó meghozza a kívánt ságírók sorfala között elered ményt, benne volt a le- vonulva, bejelentette: „A vegében már napok óta. F.r- szerződés kész!" re utalt egyébként az a kö-. Csaknem két órával ké- . . , . , rülmény is, hogy a nagykő- sőbb, a nyugat-berlini sajtó- szePtember első felében sor vetek ezt a megbeszélésüket központba a nyugat-berlini kerül. Azután, ha ez mega soros elnöknek: Kenneth amerikai katonai misszió történik, következnek majd Rush amerikai nagykövetnek sajtótisztje ismertette a hét- az érdemi tárgyalások a a meghívására, Rush nyugat- fői tárgyalásról kiadott köz- részletkérdésekről, az NDK berlini rezidenciájában, a leményt. Ez a rövid anyag kormánya és a bonni korváros egyik legszebb negye- az újságírók nagy meglepe- mány, Illetve az NDK kordében, a Dahlem városrész- tésére semmiben sem külön- mánya és a nyugat-berlini ben levő Spechtstrassén tar- bözött a korábbi szokásos szenátus meghatalmazottjai tották. rövid kommünikéktől, s utolEz azonban korántsem azt az jelenti, hogy az érdembeli tárgyalások nem értek véget. Arról van szó, hogy o négy nagykövet addig nem Írja talán elég lesz rövidebb idő A nyugat-berlini kérdés rendezéséről kötött négyhatalmi egyezmény szövegének aláírására tehát le.gkésóbb • London (MTI) Az angol Munkáspárt vezetősége minden különösebb meglepetés nélkül vette tudomásul a kormánynak azt a hétfőn hivatalossá vált elhatározását, hogy nem hívja vissza a nyári vakációját töltő parlamentet az északírországi helyzet kétnapos megvitatására. A konzervatív kormány azzal az indokolással utasította el több mint 100 ellenzéki törvényhozó, közöttük Harold Wilson kérését, hogy „úgy véli, az adott körülmények között az ilyenfajta vita nem lenne hasznos". Lord Carringtont hétfőn Chequersbe, az angol kormányfők hétvégi üdülőházába várták, hogy megbeszélje Heath-szel a beígért vizsgálatot az angol katonák észak-írországi kegyetlenkedéseiről, Carrington azonban „Indiszponáltságára" hivatkozva kimentette magát. Hétfőn a Maidstone nevű börtönhajón, amely a belfasti kikötőben horgonyoz, éhségsztrájkot kezdett a bírósági eljárás nélkül letartóztatott 113 internált legtöbbje, és később — hírek szerint — a Crumlin Road-i börtönben fogva tartott katolikus foglyok is elutasították az ételt. A paszszív ellenállás szervezőinek felhívására hétfőn Ulsterben sok helyütt nem nyitottak ki a katolikus kézben levő üzletek. Az augusztus 9-én újrakezdett ellenségeskedések halálos áldozatainak száma hétfőn harmincegyre emelkedett. A kórházban egy polgári személy, akit angol golyók sebeztek meg, belehalt séfüléseibe, és a hadsereg ugyancsak közölte, hogy Belfast Ardoyne negyedében halálos lövés ért egy brit katonát. £ Berlin (MTI. ADN) Dr. Csatorday Károly magyar külügyminiszter-helyettes E. Moldtnak, az NDK külügyminiszter-helyettesének meghívására Berlinben eszmecserét folytatott közös érdekű kérdésekről, az ENSZ-szel és más nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban. Valamennyi megvitatott kérdésben teljes nézetazonosság jutott kifejezésre. A magyar vendéget berlini tartózkodása során fogadta Ottó Winzer külügyminiszter. amerikai repülők a VDK területét bombázták # Hanoi (TASZSZ) ütegek és az amerikai 7. Aa amerikai szoldateszka flotta hajói tűz aló vettek újabb katonai provokáció- négy falut a 17. szélessegi kat követett el a Vietnami körtől északra — hangzik a Demokratikus Köztársaság nyilatkozat. A barbár tárnaellen — állapítja meg a dósok és bombázósok haláVDK külügyminisztériuma los áldozatokat követeltek, szóvivőjének nyilatkozata. és jelentős anyagi károkat Az amerikai légierő re- okoz'-'r a lakosságnak, pülőgépei augusztus 16 és A v DK külügyminiszté18 között Quang Blnh tar- riuma határozottan elítéli tamónyt bombázták. A tá- az amerikai bűntetteket, és madásban B—52-es straté- erőteljesen követeli a VDK giai bombázók is részt vet- szuverenitása és biztonsága tek. Ugyanezekben a napok- elleni támadások beszlinteban az amerikai tüzérségi tését. Bolívia: között. Egy „Soledad testvér" halála • Washington (MTI) Különös ellentmondósok ként tudta becsempészni a borodást keltettek. John pisztolyt. Amikor mindenki- Thorne ügyvéd vasárnap kökerültek felszínre a kaliíor- nek, aki belép a börtönbe, vetelte, hogy indítsanak mániái San Quentin börtön el kell mennie egy készülék gas szintű vizsgalatot véfegyőretnek vallomásaiban, előtt, amely minden fém- dence halála körülményeiamelyek szerint szombaton tárgyat jelez. Az egyik fegy- nek kiderítésére Kijelentet„szökésl kísérlet közben" őr véletlenül elszólta ma- te: Ogy tűnik, hogy a fajlőtték le George Jackson 29 gót, mondván hogy Jackson üldözés újabb tragédiájáról a ügyvédje volt a látogató. a nyomor és a íaji előíté. éves néger polgárjogi har cost, u híres „Soledad testvérek" egyikét. További kérdésekre azonban nem volt hajlandó megA San Quentin-I börtön nevezni az „ügyvédet", holfegyőrei először azt állítót- ott minden látogató nevét tók, hogy szombaton George bejegyzik. Később kiderült, Jackson egy férfilátogatót hogy nem John Thorne, fogadott, majd amikor visz- Jackson ügyvédje volt a tiszavezették cellájába. egy tokzatos látogató, hanem ól0,38-as kaliberű pisztolyt lítólag egy bizonyos Stephan szegezett fegyőrelre, ezután Mltchell Blngham nevű ügya börtönudvart körülvevő véd, akit jelenleg „keresmagas fal felé rohant, s az nek" a hatóságok kihallgaletek újabb áldozatairól van szó! Földalatti harc a reakciós rezsim ellen MTI) A puccsisták kormányt alakítottak La Paz (AFP, UPI, Az AFP jelentése szerint a jelentések szerint Peru diákok egy csoportja a fővá- Paz-i nagykövetségén ros középpontjóban levő menedékjogot. La kért Háromnapos elkeseredett _ . _ „ harc utón vasárnap _ mint íS^SJÍ*^^^" jelentettük - Bolíviában a * f,olytata reakció erői kerekedtek fe- °bboldaIio katonat'^k el" lül A jobboldali lázadás ve- Sai ^Xek vették körül" vezetője vasarnap zére, Bolívia volt washing- A tJ™/ mellett kitartó Limából La Pazba érteni katonai attaséja, a 48 keZett. E csoportosulás a reéves Hugó Banzer Suarez az ~ fedette fegyvert Is akcidf ország új elnökévé kiáltotta visszatért laktányójába. Az ^^^f^JÍ!" ki magát. Banzer hétfőn este ezred másik része a fővárost *zott a Jobboldah lázadás" letette a hivatali esküt, s az környező hegyekben épített Dan' ország jobboldali erőiből 11 kJ hadállásokat tagú kabinetet alakított. Ugyancsak az AFP számol Banzer a hivatali eskü le- be arról hog bolíviai bal- GÚUer7ez'"b^lüg/; Andres tetele utan mondott rövid oldal £öldalatti harCot indít Seikrh ezredef' pénzügy beszedében kijelentette, hogy a lázadás révén hntalomra I^Vem^ Pelaez, Pmunka: került reakciós rezsim ellen ügy: Ciro Humboldt BarreA munkasok. a parasztok és ro, szállítás- és közlekedés diákok képviselőiből elKözben Victor Paz Estenssoro, volt bolíviai elnök a jobboldali, úgynevezett Nemzeti Forradalmi Mozgalom vezetője vasárnap A Reuter szerint a tárcák tulajdonosai a következők: Külügyminiszter: Mario az országnak „elege van a zűrzavarból és az anarchiából", .keménykezű kormányzást" ígért. Hugó Banzer Suarez, Bolívia új elnöke rendkívüli lenállási bizottság alakult, s tatásügy: Augusto ez felszólította a munkássá- zabal, bányaügy: got. hogv általános sztrájk- Zerrate, ügy: Amhrosio Garcla, okMendiCarlos városfejlesztés: Leigue, tójékozország területére. Kijelentet- hatalomátvétel ellen. tatás: Hugó Gonzalez, hadte. hogy egyedül óhajtja a Torres. a megdöntött bal- ügy: Antonio Arnez táhatalmat gyakorolni, s nem oldali rendszer vezetője, bornok, szociális jólétügy: egy junta tagjaként. a legújabb hírügynökségi Carlos Valverde. állapotot rendelt el az egész kai tiltakozzék a jobboldali Enrique őrtoronyból ekkor lelőtték. Egy másik variáció szerint Jackson kiszabadította 27 tás céljából. Teljesen tisztázatlan, milyen körülmények között fogolytórsát, közöttük a két vesztette életét a 3 fegyőr másik „Soledad testvért" és és a 2 fogoly, továbbá, hogy Ruchell Magé-t, Angéla Da- miként vls vádlott-társát, s szökési Jackson szabadította fogolytársalt. ki A kísérletük folyamán 3 fegy- fegyőrök vallomása szerint őrt és két fehér rabot meg- ugyanis mindössze 30 má. öltek, többeket megsebesítettek. Vasárnap azonban a bör- Jackson állítólag tönhatóságok az újságírók rántott és aközött sodperc telt el aközött, hogy a cellájába visszavezetett fegyvert hogy az kérdéseire válaszolva ellent- udvaron „szökés közben" lemondásokba keveredtek. A lőtték. A börtönhatóságok 0,38-as kaliberű pisztoly, újabb verziója szerint „felamelyet állítólag oz udva- tételezik", hogy a fegyőröron lelőtt Jackson holtteste ket és a fehér rabokat mór mellett „találtak", ekkor Jackson lelövése után ölték már 9 milliméteres külföldi meg a többi foglyok, „boszgyártmányú automatapisz- szúból", Jackson haláláért, tolyként szerepelt. A fegy- Jackson megölése és hálóőrök nem tudták megma- Iának különös körülményei gyaráznl, hogy Jackson állí- nagy izgalmat, a néger latólagos utolso latogatója mi- kosság körében óriási felhá• • Üregek gondja — gond az öregekkel Bevezetőül — és elgondolkodtatóul — álljon itt két adat: Magyarországon 1070 decemberében 704 ezren kaptak öregségi nyugdijat (azóta ez a szám kevéssel emelkedett), és a 60 éven felüllek aránya megközelítette az ország lakosságának egyötödét. A két adat láttán könnyű volna azt a „tanulságot" leszűrni, hogy az ország lakossága elöregszik, és hogy a munkaképes emberek vállára mind nagyobb teher hárul, hiszen csaknem minden ötödik lakost öregsége miatt el kell tartani. Az ilyen sommás „tanulság" sem az egyik, sem a másik vonatkozásban nem áll helyt. A lakosság elöregedéséről már csak azért sem lehet szó, mert a születések száma az utóbbi időben örvendetesen emelkedik. Igaz viszont, hogy az orvostudomány fejlődése és hazánkban a legkorszerűbb orvosi-gyógyászati eszközök alkalmazása eredmenyekeppen emelkedik az átlagéletkor. S az is ide tartozik, hogy — éppen ezért is — mind több azoknak a 60 éven felülleknek a száma, akik jól bírják magukat, s nem is akarnak lemondani arról, hogy hasznos munkát végezzenek. Ami viszont a nyugdíjasok „eltartását" illeti — a nyugdíj nem a társadalomnak, a dolgozóknak valamiféle adománya az idős emberek számára, hanem a munkában töltött évek utáni járandóság, aminek ellenértékét — aktív kereső korukban — maguk a mostani és a jövőbeni nyugdíjasok termelték meg. Mégis igaz, hogy ahol a család egyik tagja nyugdíjba vonul, csökkennek a családi bevételek, nőnek a gondok. A legtöbb üzem, vállalat lehetőséget ad saját nyugdíjasainak arra, hogy havi 500 vagy évi 6000 forintos kereten belül további munka* kapjon. (£> nem is olyan ritka eset, amit a közelmúltban a szatirikus hetilap karikaturistája tűzött ceruzájára: a nyugdíjas olykor egyegy munkahely legszorgalmasabb dolgozója.) Rövidesen további intézkedések várhatók e téren, hiszen Fock Jenő miniszterelnök a közelmúltban jelentette be — a parlamentben és a szakszervezeti kongresszuson —, hogy a jelenleginél nagyobb lehetőséget kapnak a nyugdíjkorhatárt elértek a továbbdolgozásra, a nyugdíjasok több keresetre. Mindezzel feltétlenül csökkenni fognak a gondok. Az öregekél ls, s a családok gondjai is, ahol az összjövedelemben jelentős részt képvisel az idős apa vagy anya — esetleg mindkettő — keresete. A gondok azonban — nem csupán anyagi természetűek. Amióta városokban laknak az emberek, mindig sok súrlódást, családi békétlenséget okozott, ha az idősebb és a fiatalabb nemzedéknek egy fedél alatt kellett laknia. (Faluhelyen éppen ezért ősi szokás, hogy aki csak teheti, külön házba költözik, amikor megnősül — Innen a szó is: házasodás. De — bár régen volt — nem szabad elfeledkezni arról, hogv a „hárommillió koldus országában" éppen a közös házban lakó nemedékek súrlódása okoz-