Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-23 / 197. szám

SZERDA, 1971. AUGUSZTUS 23. Meghalt dr. Benkő Súlyos betegség következ­tében, tragikus hirtelenség­gel elhunyt augusztus 21-én dr. Benkő Sándor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem docense, az orvostudomá­nyok doktora. A kiil- és bel­földön egyaránt ismert sze­gedi tudós 1912-ben Oros­házán született, orvosi ta­nulmányokat a Szegedi Tu­dományegyetem orvosi ka­rán folytatott, majd 1936­ban a belgyógyászati klini­kán Rusznyák István pro­fesszor mellett kezdte orvosi működését. 1964-ben lett az orvostudományok doktora cím tulajdonosa, tudomá­nyos publikációinak száma meghaladja a százat. Tagja volt az Európai Haematoló­giai Társaságnak, a Magyar Élettani Társaságnak és a Korányi Sándor Társaság­nak, valamint jó néhány ma­gyar tudományos egyesület­nek. Dr. Benkő Sándort hol­napután, szerdán délután fél négykor temetik a reformá­tus temető ravatalozójából. Öntözés, tápanyag­gazdálkodás Alig akad napjainkban termelőszövetkezet, állami gazdaság, ahol az adottsá­gokhoz képest nem működ­tetnék az öntöző berendezé­seket. A tarló és másodve­téseket különösen locsolni kell, hiszen a gyenge növé­nyek nem kapnának életre, lábra e forróságban. A ta­karmánygazdálkodás legfőbb alapja a természetes gyep és a takarmánytermesztés. En­nek ideális feltétéle az ön­tözésre berendezett gazda­ságokban található. Különö­sen a rétek és legelők öntö­zése mellett — amivél je­lentős hozamtöbbletet tud­nak elérni —, megoldhatnák a kalászosok utáni másod­vetések biztonságos termelé­sét is. A rendszeres kettős ter­mesztés a takarmánygondok enyhítésén túl javítja a te­rületkihasználást, és az ön­tözőberendezések folyama­tos üzemeltetésével a gazda­sági mutatókat is. Több kö­zös gazdaságban azonban el­feledkeznek arról, hogy a kalászos elővetemények a talaj könnyen felvehető nit­rogénkészletét felhasználják, s ezért a másodvetemények fokozott nitrogén-ellátást igényelnék. A világirodalom két évtizedéből Évadnyitó társulati ülés a színházban A háromszáz tagú Szege­di Nemzeti Színház tegnap, vasárnap délelőtt bensőséges hangulatú társulati ülésen, családias légkörben köszön­tötte az új évadot. Az utób­bi idők viharosabb esemé­nyei, frontátvonulásai után nak mondta az igazgató, hogy a színház elhanyagolt épületéből, társulatából el­fogadhatót sikerült kialakí­tani, és javult a tájelóadá­sok színvonala is. Ami pedig a tőmondatos bejelentéseket illeti, meg­kissé szokatlannak tűnt ez a tudtuk az évadnyitó társu puritán egyszerűség, pózta­lan Intimitás: a zenekari árokba tavaly még kiállított ünnepi-szónoki asztal is el­tűnt, s Lendvai Ferenc szín­házigazgató a nézőtér üre­sen hagyott első széksorából mondott néhány emelkedet­tebb hangvételű mondatot a színház és a színészek hiva­tásáról, feladatairól — és tett néhány racionálisan tö­mör bejelentést az új évad­dal kapcsolatos intézkedé­sekről. A műsortervről elmondot­ta, jelmondata Szeged és a nagyvilág. Az utóbbi két év­tized terméséből válogattak, abban a goethei szellemben, mely a világirodalmat nem az alkotások összessége, ha­nem egymásra hatása sze­rint értelmezi. „Hogy a leg­újabb a legjobb, érvényes le­het a tudományban és az autómárkában — a művé­szetben aligha" — hangoz­tatta, majd hozzátette: az új évadban nem az a felada­tuk, hogy jobban játsszanak, hanem az egész évad mű­vészi igényessége jelentsen fejlődést a tavalyihoz ké­pest, amikor is tudvalevően igen sok vendégművész járt Szegeden. Az igazgatása alatt eltelt két évad ered­ményei közül legfontosabb­latl ülésen, hogy az 1972— 73-as évad előkészítését már más végzi, mivel addigra Lendvai Ferenc megválik a szegedi színháztól. Nem vá­lik viszont külön u prózai­operett-társulattól az operai részleg, mint arról hallani lehetett. Az idei évadban 32 táj- és 16 „gördülő"-elö­adást tartanak vidéken. A Kamaraszínház építése nem halad, így a nagyszínház épületén megkezdett két és fél millió forintos rekonst­rukciós munkálatokat ebben az évben igyekeznek befe­jezni. Gondot okoz az új lakbérrendeletek értelmében emelt bérű színészlakások fenntartása, valamint azok­nak a szegedi színészeknek, énekeseknek, zenészeknek, műszakiaknak szabadságolá­sa, akik idén — az elmúlt évekhez képest örvendete­sen megnövekedett létszám­ban — közreműködtek a szabadtéri játékokon. Vége­zetül Lendvai Ferenc szoro­sabb együttműködés tervé­nek kidolgozását• helyezte kilátásba a szomszédos sza­badkai színházzal. Az 1971—72-es színiévad első bemutatója szeptember 17-én lesz, a neves szovjet író, Arbuzov Arbát meséi című darabját viszik színre, mely az elmúlt évadban a Budapesti Nemzeti Színház­ban ment nagy közönségsi­kerrel. Másnap, szeptember 18-án Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettje kerül kö­zönség elé, A műsor több érdekes bemutatót ígér. Kö­zülük is kiemeljük két sze­gedi író darabját, Mocsár Gábor Hatvanhat négyzet­méter című vígjátékát és Bárdos Pál Üriszék című drámáját. A prózai társulat előadja még egyebek között Cocteau bűnügyi vígjátékát, Az Írógépet, a Madách Szín­ház néhai sikerdarabját, Scarnacci—Tarabusi Kaviár és lencse című bohózatát, Miller társadalmi drámáját, a Bűnbeesés utánt, Hochhuth A helytartóját. Az operabe­mutatók: Manón Lescaut, A szevillai borbély és Verdi Macbeth-je. A Szegedi Nemzeti Szín­ház néhány új művészt szer­ződtetett. A próza-operett részleghez Kecskemétről Berta Erzsébetet és Sas Jó­zsefet, az operához Fekete Máriát és Engel Imrét, va­lamint visszatért a budapes­ti Operaházból Angyal Má­ria rendező. Újdonság még, hogy a „szabadtéri műszak" lezárásával a szervező­irodán teljes lendülettel megkezdődött a bérletezés. Az idén is meghirdetett premier-, opera-, próza- és általános bérletek mellett kiadják a nyugdíjasok bér­letét is. I. N. A kongresszusi zászlóért Fiatalok munkaversenye „A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek kötelessége megteremteni annak lehető­ségét, hogy minden ifjúmun­kás tudásának legjavát adva vegyen részt a terv megva­lósításában." Ez volt a ve­zérgondolata annak a felhí­vásnak, amellyel nemrégi­ben a KISZ Csongrád me­gyei Bizottsága munkaver­senyre hívta fel a megye if­júságát. A felhívás nagy visszhan­re a negyedik ötéves terv reskedelem . ifjúmunkásai célkitűzéseinek sikeréért" vesznek részt a november jelszót 27 KISZ-alapszerve- végéig tartó versenyben, zet, illetve üzemi bizottság Egy-egy iparágon belül a tagjai tették magukévá legjobb eredményt elérő Csongrád megyében. KISZ-szervezetnek A főként fiatalokat, illetve kongresszusi zászlót ado­sok fiatal dolgozót foglal- mányoz koztató üzemek rendre majd a KISZ Csongrád me­csatlakozlak a felhíváshoz, s tették meg felajánlásaikat. A mennyiségi teljesítés mel-' lett a minőség javítására is vállalkoztak az ifjúmunká­gyei bizottsága. Hétköznapok Mutogatósdi Könnyű a tengerészek­nek. Csak rápillantanak a közeledő hajó felségjelzé­sére, s máris tudják, kivel hozta össze őket a sors. Valaha — ködlik fel a ten­ger' történetekből — még a kalózok is jelezték holmi fekete. koponyás-csontos lobogóval, hogy mi a cél­juk. De mit tegyen szegény — ismét regénybeli mű­szót idézve — „szárazföldi halandó", ha buszra várva, tanácstalanul kutatja: va­jon hová megy a felségjel­zés, tehát szám és tábla nélküli autó. Nem csekély gondot okoz ez a buszvezetőknek is. Van, aki tábla híján ujjaival mutogatja. hogy négyes, kilences, vagy isten tudja hányas a várakozók örömére megjelent gépko­csi. Legfeljebb azok van­nak bajban, akik ezt a számot tíz ujjal sem tud­ják megmutatni. Van. aki inkább kinyitja az első ajtót, s hangszálait nem kímélve, harsány hangon adja tudtára az utazókö­zönségnek, hogy érdéi nes-e felszállni. Ez a módszer legfeljebb aKkor nem vá­lik be, ha a várakozó ép­pen külföldi, aki egy muk­kot sem ért az egészből. Azt mindenki megérti, hogy — mivel a Volán nemcsak autóbusz, de em­berhiánnyal is küszködik — nélia egészen váratlanul kell egy-egy járművét más vonalra vezényelni. De tán el lehetne kerülni vezetők­s utasok közös idegességé­nek, időveszteségének okát, ha valamiféle beépített szerkezettel legalább a homlokzati számok cseré­je minden variációban le­hetővé válna. S úgy rém­lik. ilyen konstrukciót ép­pen a szegedi Volán fiatal szakemberei dolgoztak ki, nem is olyan régen. Csak egyelőre: hiába. Amíg an­nak gyártására nem akad vállalkozó, megteszi az őst közlési mód is: a kézjelzés. Kitaposva Nincs annál bosszan­tóbb, mint amikor az em­ber hiábavaló munkát vé­gez. Hát még ha úgy, hogy a kész munka mások miatt megy tönkre. Némi megil­letődéssel szemlélhetjük te­hát azoknak a parkosítók­nak a fáradhatatlanságát, akik hangyaszorgalommal ássák fel, gereblyézik el újra a földet ott, ahol a dolguk után sietők letapos­ták. Szívós munka ez, végső stádiumában a harc­nak már megjelenik a né­hány négyzetméternyi csa­tamezőn a szöges drótot helyettesítő néhány apró bot, és a köréjük feszülő girbe-görbe drót. Amitől a környék nem lesz szebb, de mindenesetre védi a talpalatnyi földet. A különös, bár minden­napi csatározás körül a legellentétesebb vélemé­nyek csapnak össze. A le­mondóé, aki szerint nem is érdemes az embereknek valami szépet alkotni, úgyis beletaposnak. A har­ciasé, aki drákói rendsza­bályokat sürget az ügyben, a cinikusé, aki maga is tapodja néha a füvet, és így tovább. Azt nagyon kevesen hajlandók beis­merni, hogy azért van né­mi igaza a gyepre taposó emberiségnek is, hiszen szüksége volt arra, hogy valamiképpen megrövidít­se útját. A küzdelem még nem dőlt el a szépség és a prak­tikum hívei között. Jó is ez, s hátha majd az ls eszünkbe jut egyszer, hogy a kettőt egységbe lehet hozni. Magyarán: ahol — például buszmegállóknál — az az igénye az emberek­nek, hogy a lehető leg­gyorsabban célhoz érjenek — ott nem is érdemes a kitaposott ösvényt újra s újra felásni, elgereblyézni, hanem, alkalmazkodva a szokáshoz, hivatalos utacs­kává nyilvánítani. Mert nemcsak az eltervezett, a kitaposott út is lehet az igazi. A gyakorlat. Veress Miklós gol váltott ki a KISZ-isták, sok, műszakiak. Célul tűzték az ifjúsági brigádok köré­ben. A KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett verseny ma már szerves és fontos része egy sor üzem versenymozgalmának. Az „Építsük a szocializ­must magasabb szinten, elő­Gépkacsi-nyereménybetét­könyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár augusztus 19-én és 20-án Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban ren­dezte a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 41. sorsolását. A sorsoláson az 1971. április 30-ig váltott és július SÍ-én még forgalomban levő 5000 és 10 000 forintos betét­könyvek vettek részt. 142 231 darab 10 000 forintos betétkönyv után 150, a 650 019 darab 5000 forintos betétkönyv után 344, összesen 494 autót sorsoltak ki. A megyénkben kibocsátott gépkocsi-nyereménybetét­könyvek közül az alábbiakat sorsolták ki nyereménnyel: 10 ezer forint összegű betétkönyvek közül: 5 004 457 Zsiguli, 5 005 455 Wartburg, 5 020 599 Tra­bant, 5 021 761 Polski Fiat. Az ötezer forint összegű betétkönyvek közül: 5 503 857 Zaporozsec, 5 510 436 Moszkvics, 5 518 581 Zsiguli, 5 524 596 Wartburg, 5 525 622 Zsiguli, 5 531 314 Trabant, 5 556 280 Trabant, 5 560 009 Moszkvics, 5 560 506 Trabant. 5 568 383 Wartburg, 5 571 836 Zaporozsec, 5 573 141 Simca, 5 577 846 Trabant, 5 582164 Wartburg. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás napjától számított 30 napon belül szeptem­ber 20-ig kell jelentkeznie a nyeremény érvényesítése cél­jából a nyertesnek a betétkönyvvel a takarékpénztári fiók­nál, vagy a betétkönyvet kiállító postahivatalnál. (MTI) ki a munkafegyelem erősíté sét, s politikai és kulturális téren is megtalálták azokat a tennivalókat, melyek mél­tóak a kongresszus köszön­téséhez. A gazdálkodás hatékony­ságát, a minőség javítását a „Dolgozz hibátlanul" mozgalom megindításával is segitik a KlSZ-fiatalok. A Szegedi Ruhagyárban, a HÓDIKÖT-ben, az Alföldi Porcelángyárban és a Makói Redőnygyárban szerveztek ilyen átfogó akciót. Ebben a versenyformában — komp­lex jellege miatt — a fia­talok kezdeményezése len­dületet adhat az idősebb dol­gozók versenyének is. Az építőipar, a könnyű­ipar, az olajipar, az élelmi­szer- és a vegyipar, vala­mint a közlekedés és a ke­Közlekedési balesetek Jogosítvány nélkül kocsi- tek, s a kocsit az árokba kázni ment vendégük sze- fordították. Szerencsére a mélygépkocsijával — annak lovaslkocsin utazók közül tudta nélkül — Gólya Béla, nem sérült meg senki, vi­Szeged, Alföldi utca 22. szont a motorkerékpárost szám alatti lakos. A Csöng- súlyos sérüléssel szállították rádi sugárúton fának ütkö- a mentők kórházba, zött. Utasa volt Tóth Klára, Ittasan hajtott motorke­Üjszeged, Acél-köz 17. és rékpúron Szeged és Algyő egy hatéves kisfiú, Deák Ist- között Sziroki István, Móra­ván. Alföldi utcai lakos. Az halom, Petőfi Sándor utca előbbi súlyosan, az utóbbi 12. szám alatti lakos. Elöt­könnyebben sérült. Gólya te haladt világítás nélkül Béla ellen a rendőrség eljá- kerékpárjával, ugyancsak rást indított. ittas állapotban. Vér Istvpn, .. Szeged, Szövetségi utca 12. Motorkerékpárral az esti szam ;luUl összeüt­orákban egy kivilagttatlan köztek A motoros loyask°cs' ker^ztrudjanak R t szenvedett. ütközött Sövényháza es Baks „ ... , , között Tülkös Pál, Sövény- , Halalos baleset háza, Kisszer 241. szám alat- JK™® ti lakos. A lovak megijed Vállalatok, szövetkezetek, figyelem! FELAJÁNLUNK ÉRTÉKESÍTÉSRE 33 fm-es, mezőgazdasági épület létesítésére alkalmas, 12 db 12,85 fm-es támaszközű takaréküreges acél vázszerkezetet összes tartozékaival együtt. Érdeklődni lehet: SZEGEDI RUHAGYÁR Szeged, Kossuth L. sgt. 72. Telefon: 12-440, 192 mellék. S 318 178 történt Balástyán. Savai Sándor 65 éves, Balástya, Gajgolya 465. szám alatti lakos mellékútról figyel­metlenül haladt át kerék­párral az E—5-ös útra, s egy kamion elütötte. Olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen meghalt. Reneszánsz zene a szabadban A salzburgiak még ma is hálásak Marcus Sittinusnak, a „nagylelkű", de nem ép­pen szent életű érseknek, aki az 1600-as években Hellb­ronban kastélyt építtetett a barátnőjének, hogy méltó környezetben töltsék a pász­torórákat. Hellbron azóta gyönyörűen kiépült, állat­kerttel, halastóval, kőszín­házzal gazdagodott. Az ün­nepi játékok keretében a délutáni órákban mintegy nyolc-tíz különböző együttes szimultán muzsikál a park­ban: egy mesterséges piszt­rángtó partján reneszánsz­zenét hallunk. Estén­ként pedig a kőszínházban, a zenetörténet első oratóriu­ma, Monteverdl Tankréd és Klorinda párviadala kerül előadásra. Dr. Nagy István Sikkasztott a kézbesítő A Szeged városi és járási vizsgálat megállapította, rendőrkapitányság sikkasz- Bangó a rábízott pénzkülde­lás alapos gyanúja miatt ményekből elsikkasztott 3 büntető eljárást indított ezer 395 forintot, amelyet Bangó Péter 31 eves, volt ... , yv postói kézbesítő, Csengele, szórakozásra költött. Ügyet Tanya 113. szám alatti iaikos vádemelésre hamarosan ét­elien. Mint a rendőrségi adják az ügyészségnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom