Délmagyarország, 1971. augusztus (61. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-23 / 197. szám
HETFO, Ml. AUGUSZTUS 23. 3 Hat hónap eredménye/ alapján; Elsők a szegedi vasutasok Gyorsmérleg ünnepi hetekről este, alkotmányunk pcn megkezdődtek: rendezte a Hazafias Népj záró ünnepsegét. Dr. Kedvessy György egyetemi taJ nár, a városi népfrontbizott; ság elnöke mondott megA szegedi vasútigazgatóság több ezer fönvi kollektívája ismét hallat magáról: az első fél évben nyújtott áldozatos munkájával az ország valamennyi MAV igazgatóságának munkaversenyében az első helyet szerezte meg. Az idei vasutas versenymozgalom minden eddiginél összetettebb és nagyobb feladatot állított a résztvevők elé. Mind az ipar, mind a kereskedelem gyorsabb, pontosabb közlekedést, szállítást igényelt, több hazai és külföldi utas igyekezett céljához a vasút segítségével; az országon keresztülhaladó nemzetközi vonalak nap mint nao nagyobb igénybevételt okoztak a MAV-nak. A szegedi vasútigazgatósás elsősorban a racionálisabb szervezéssel, a termelékenység növelésével előzte meg vetélytársait, illetve oldotta meg feladatát, összesen 16 millió 478 ezer embert szállított úticéljához, 3 millió 928 ezer tonna különféle árut továbbított a címzettekhez. Az igazgatóság területén a fél év során több mint 25 ezerrel több vasúti kocsit raktak, illetve ürítettek ki. mint a múlt év hasonló időszakában, 700 ezer tonnával, azaz 40 százalékkal több építőanyag érkezett a vasútigazgatóság területére. Ezzel nem kevéssé járult hozzá az árvíz sújtotta területeken folyó építke- útvonalat megszüntettek. Így felújították a fontosabb álzések sikeréhez is. a Kétegyháza—Elek közöttit. lomások közötti pályaszakaÉrdemes szólni arról is, a sarkadi gazdasági vasút, a szokat. Így került sor a Kishegy ezek az eredmények szeghalmi gazdasági vasút kunhalas, Baja, Bátaszék, miként születtek. A vasút- szakaszain állt le vasúti vagy a Kunfehértó—Jánosigazgatóságtól kapott tájé- vontatás, s a napokban in- halma közötti vágánykorkoztató szerint az elmúlt fél óul utolsó útjára Békéscsa- szerűsítésre. A napokban feévhez képest négyszázzal ba és Békéssámson között a fejeződik be, illetve jó ütemcsökkent az igazgatóság kisvasút. (Természetesen he- ben halad a szegedi pályamunkahelyein a foglalkozta- lyettük a helyileg megfelelő udvarok felépítményének retottak létszáma, ugyanakkor és gyorsabb autóbuszok ve- konstrukciója, a cegléd—szea termelékenység 2,5 száza- szik át a szerepet. gedi vonalon pedig a kislékkal emelkedett. Az új Az elmúlt fél évben a kunfélegyházi állomás átépíközlekedési koncepció végre- szállítási feladatok mellett tése. Csupán az állomások, hajtása során — éppen az mind nagyobb figyelmet for- , . , ,. ., áruszállítás egyszerűsítése és ditott az" igazgatóság a vas- pSlyauavaroK tejiesztesere j nak jegyében adta meggyorsítása érdekében — úti korszerűsítésekre, tgy 45 több mint 12 millió forintot i turján Spartacus című ba Idegenforgalmi dömping — Elkészült a szabadtéri játékok jövö évi műsora Nem lehetünk babonásak: zást meghaladó sikerrel .iát- hatvanezer vendég érkezett a szombat este befejeződött szották Farkas Ferenc Csi- Szegedbe, tizenegy kulönvotizenharmadik Szegedi Sza- nom Palkóját, ahol mindenekelőtt Bessenyei Ferenc badtéri Játékok, illetve hozzá kapcsolódó seregnyi aratott osztatlan sikert, de a rendezvényből összeállított szabadtéri játékokon debüünnepi hetek jól sikerültek, táló fiatal pécsi nat, 152 belföldi és 78 külföldi külön busz. A szabadtéri játékok előadásaira több mint 75 ezer néző váltott rendező, jegyet — mint ismeretes, A záróaktusok már péntek Horváth Zoltán is beváltotta idén érkezett a Játékok együnne- a hozzá fűzött reményeket, ekkor Kedvező fogadtatást kapott a közönségtől és a szakemfront városi bizottsága a Ti- berektói egyaránt az opera- sikeres kivitelezesében tólsza szálló összes helyiségei- házi balettegvűttes Sparta- bei sülhetetlen segítséget ben hagyományos fesztivál- cusának szabadtéri premiermilliomodik nezője —, a tervet tehát gazdaságilag is teljesítették. A programok nyújtottak a népfrontbizottie is, a Borisz Godunov si- ság. a szegedi üzemek, inkeréből pedig a címszereplő tézmen.yek. az idegenlorgalbolgár Nikola Gjuzejev és a mi. kereskedelmi és vendégvezénylő Vaszy Viktor vál- laló szervek, melyeknek álayitó beszédet, s Hoigesang lalt oroszlánrészt. A szakma dozatkész közreműködéséért Péter, a városi népfrontbi- és közönség sokat várt Ily zottság titkára adta at az lyés Dózsa-drámájának szeöszi barack-, a virág- és galambkiállítás összesen 41 első. 37—37 második és har- hető, madik díját, valamint 129 több remek egyéni alakítás dicsérő oklevelét. A reggelig nak tudható be. tartó hangulatos bállal végződött műsorbán a Szegedi I Paprika Együttes köszönetet tanács. Végezetül Papp Gyula ismertette a jövői évi Szege/ilagos rendezésnek és di Szabadtéri Játékok műsorát. Néhány éves szünet után ismét felújítják a dómszínpad Erkel-hagyományait, gedi bemutatójától — s hogy nem csalódtak, az ért A nyárra megsokszorozódó három előadásban tűzik niümellett szegedi vendégforgalom idén sorra a Hunyadi Lászlót. A szabadtéri másik operai felléptek a Nemzeti Színház is indokolttá tette, hogy a művészei: Berdál Valéria, szabadtéri játékok mellett Horváth Eszter. Gregor Só- az ünnepi hetek legkülönKiskunhulas mellett korszerűsítik a vasúti pályát, pünk a sínhegesztést mutatja be Kézsef és Juhász József is. Ugyancsak hagyomány, hogy a szabadtéri játékok félébb műsorai. rendezvényei. bemutató; hívják fel a közönség érdeklődését. A produkciója V.erdj Otelló ja lesz. három előadásban. Az eddigiektől eltérően, jövőre a domszínpadon tartják majd a szakszervezeti néptánczáróelőadását követő regge- kiemelkeden a Nyári tárlat len a fesztivál intezo bizottsága már nyilvánosságra kulturális programok közül fesztivál gálaestjét, ahol külföldi és hazai néptáncegyütteseket láthat a kozónhozza az ünnepi hetek legmelynek elsősorban a közönségvisszbangja volt ked, . . . . ., « . - vező. valamint a néptáncfrisseb adatait. így tegnap. fes2tivál melvnek színvonala, rendezése az elmúlt évekvasarnap. Papp Gyula, a városi tanács elnökhelyettese, seg. Bemutatkozik a szabadtéri játékokon a jelenleg legnevesebb lengyel népi együttes, a Slask, népmúvéaz intéző bizötteág e nöke hez képest ielent6sen ímel" *ét ízben lépne* közonszáinolt be az dei szlgetó kedett" „Ugyanakkor az íf" elé. Négy előadásban kenvár esem én vei ről ***** N"p0k rend*zvényei- rül ismét színre a Cigánynyar esemenyeirol. nek ué{ségtelen érdemei báro. Johann Strauss opeÁ szabadtéri játékokat mellett maris fontolgatják idén a történelmi tematika hogy a Széchenyi téri karhatározta meg, a bemutatók r.evál helvére eredetibb, iát- bójának gerincét ennek a koncepció- ványosabb vízikarnevál ke- képviseli Hacsa- rülión. A szórakoztató mű sorok mellett évről évre nép rettje. a drámát pedig Shakespeare Rómeó és Júhárom előadása több. kisebb forgalmú vas- millió forinttal javították, fordítottak az elmúlt hat hó- i lettje. Muszorgszkij Borisz szerúbbek p Godunov című operája és programok is. Jól haiad a metró építése Nagyszabású beruházások a fővárosban Az év hátralevő részében ket építik. A Deák tér— a budapesti beruházók és a Kossuth ter közötti szakasz kivitelezők egyaránt nagy bal oldali alagútjában a váfeladatok előtt állnak: gányfektetést a tervek szerint az év Végere befejezik, a fovaros idei — csaknem Az észak—déli vonalon a 7 milliárd forint érlékü Kun Béla tértől a Kálvin beruház.ásainak nagyobb tér irányába haladó bai alagrcszét a következő hóna- út építéséhez a minap látpokban kell elkésziteniök. nak hozzá, a többi állomás Elsősorban az új otthonok előkészítésén pedig mar dolépítőitől vár a főváros nagy goznak. eröfesziteseket. A/, idei la- ... ..... , ... ... kasepitési program összesen A k,s W,dalattl vastít 8 ezer új lakás elkészítését hosszabbítása viszont vonirányozza elő. Az év első hat tatottan halad, hónapjában 2399 lakást adtak at' rendeltetésének, a ki- Az építőkkel kötendő szervitelezöknek tehát december ződés aláírásának elhúzódá31-ig több mint öt és fél sa mjatt további csúszással ezer lakást kell elkésziteniök. Budapest közlekedésének javításában változatlanul fő feladat a metró építése. A kelet—nyugati, illetve az észak—déli vonal építkezései biztatóak: mindkél szakaszon programszerűen haladnak az. épilók. sőt, a kelet—nyugati vonalon várhatóan meggyorsul a munka. A tervezettnél mintegy1 három hónappal korábban, szeptember végére készülnek el a Batthyány téri állomás vasbeton alapozásával. Másutt is jó ütemben dolgoznak az építők. A Kossuth téri lejtaknában a mozgólépcsőket szerelik, a Déli pályaudvari és a Moszkva téri állomások lejtaknáiban kell számolni. (MTI) napban. Bővítették a rakodóterületeket. kijavították a peronok hibáit. Csatornázzák a Szeged Tisza pályaudvart. és a szentesi állomást. Mivel jó néhány helyen, sajnos, nem a legmegfelelőbb körülmények zavarták a vasutasok mindennapi munkáját, a több éves szociális es jóléti beruházási program keretében az első fél évben 4 és fél millió forintot költöttek üzemi étkezdék, öltözők, fürdők építésére. Hozzáláttak a Szegeden építendő új MÁV-gyógyház és -rendelőintézet tervezéséhez is. Hiába lett volna a jó gazdasági szervezés, a fegyelmezett munka, ha a kollektíva nem tette volna hozzá Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára fogadta Alvaro Cunhalt. a Portugál KommunisA fesztivál intéző bizottságának tegnapi ülésén — tudom Ányos ahol egyebek között mogjea Pedagógiai lent, dr. Ozvald Imre. az Illyés Gyula Dózsa György Nyári Egyetem iránti érdek- MSZMP Szeged városi bi című drámája. Mellettük a lödés például már jóval zottságának titkára is Magyar Állami Népi Együt- meghaladja tes jubileumi összeállítása, az Ecseri lakodalmas, a várakozásnak megfelelő szín- dezvényeket. a Muzsikáló körülbelül október közepére vonalon került a közönség J elé. azzal az alapvető tanulsággal. hogy- ezen a színpadon a sokmozgásos jele netek számíthatnak igazi si a kereteket, Papp Gyula elmondotta, az Ugyancsak kc-dvezöen fogad- idei ünnepi hetek részletes a a közönség a zenei ren- elemzése megkezdődött, és •eket. a Muzsikáló körülbelül október közepére udvar koncertjeit és az or- fejeződik be. Addigra a jövő gonahangversenyeket. évi szabadtéri játékok DrogNéhany fontosabb idegen- ramjának néhány függőben forgalnv adatról is beszá- maradt kérdését is igyekezmolt a fesztivál intéző bízott- nek tisztázni, kerre. Ugyancsak a vérako- sásának elnöke. NégyszázN. flczél György fogadta a Portugál KP főtitkárát Aczél György, az MSZMP A bűvös dobozóriás a maga áldozatkészségét. A MÁV Igazgatóság területen lendülets szocialista munkaverseny folyik, amelyben a vasutas dolgozók több mint fele szocialista brigádokba tömörül. M. I. ta Párt főtitkárát, aki az MSZMP KB meghivasára Budapesten tartózkodott. Eszmecserére került sor a nemzetközi politika. valamint a két párt közötti kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A nyugdíjasok lakbérhozzájárulásának kézbesítése A bűvös dobozórias meghódította a világot. A hatalmas fémcsodával valósággal forradalmasították a szállítást. Ilyen, s hasonló Az esetleges rakodási idő pedig a töredékére csökken. Konténeres szállításnál például 5—6 óra leforgása alatt végezhetnek egy hajó címekkel idézik a szaklapok ki- vagy berakodásával, a konténerek előnyeit. Ugyanezt az árumennyiséget De tulajdonképpen mi is hagyományos megoldással 6 ez a konténer, és mit tud, nap alatt bonyolítják le. konténeres ;épkocsiról vasúti kocsiba 3 perc alatt amit más nem? Valójában Egy vagonnyi óriás fémdoboz. Bruttó sú- áru átrakása lya a Nemzetközi Szab ványügyi Szervezet előírá- történik, két munkás segít sai szerint 10 és 30 tonna ségével, korábban ugyanezt között mozog, térfogata pedig legkevesebb 14, maximum 63 köbméter. Mint ismeretes, a nyugdi- kézbesítését augusztus végén szelvényen jasok eddig még nem kanták megkezdik s az összeg leg- biztositasi meg a lakbérhozzájárulást, később szeptember 10-én, mindig feltűnteti majd. nogy mert a jogosultság megálla- tehát a lakbérfizetés határpítása a vártnál hosszabb napja, szeptember 12-e előtt, mennyi ideig tartott. Ezért a nyűg- minden nyugdíjashoz eljut., lás). díjasok szeptember derekáig Ezúttal egv összegben meghaladékot kaptak a régi és kapja az új lakbérük közötti kü- augu 4 ember 2 óra alatt oldotta meg ... A rakodási és átrakási költségek igy általáA legtöbb, amit a konté- ban 30—40 százalékkal csökner „tud": segítségével át- kenthetők. rakodás nélkül szállítható Hazánkban is megkezdték ma már bármilyen áruféle- a konténerek gyártását, legség. A csomagolás színbe- főbb bázisa, a Magyar Hal.vén elhelyezik a konzervet, jó- és Darugyár. á Győri gabonát, szenet, sódert, fo- Vagon- és Gépgyárban oelyadékot. élő állatot — de ki dig hozzáfogtak azoknak a tudná sorolni a végtelen lis- közúti nyergesvontatóknak a tát — majd a károsodás leg- kifejlesztéséhez, amelyek sea Társadalom- í kisebb veszélye nélkül, azon- gítségével gyarapítható lesz Főigazgatóság j aboey a fgladas ,szi"•ti mató noev I helyen kontenerbe raktak kézbesített összeggből a lakbérhozzájárulönbség befizetésére. lakbé Egy új intézkedésről ts tá-'mzettek a júliusi, jékoztattak: az egyszobás laés szeptemberi kasban maradó özvegyaszijárulást, szép- szony élete végéig megkapja az országúti konténeres szállítás eddigi volumene, az árut, úgy érkezik a cím- Szakemberek véleménye szezetthez. A konténerek az idö viszontagságai ellen is teljes védelmet nyújtanak. Tulajdonképpen zárt raktárként funkcionálnak a szálint a hazai konténerforgalom 1975-ig várhatóan 55 ezer darabra emelkedik. Máris több cég foglalkozik hazánkban konténeres szál- lítás során ajtajukon vám- iftással. Ezek közé tartozik A SZOT Társadalombizto- tembe,. 22-től kez.dve pedig, a férjének iáró lakbérhoz.z.á- zar. ^ elhelyezhető, igy a a máVTRANS. a HungaroSt^SSróiara a ny,J8díjjal eeyÜtt' a hogy «*ltatlanu. | HS*!^" de CtatTan a "ASPED. a MAPostával, hogy » nyugdíja- következő havi lakbérhozzá- ne kerüljön hátrányos hely- í kéz sem nyúlhat a plompedig a. vasbeton szerkezete- sok lakbérhozzájarulasainak járulás is megerkezüs fa eetbe. tfbait, áruhoz. HART. valamint az Autókoziekedesr Tcé-.zí