Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-16 / 166. szám
6 PÉNTEK^ 1971. JÚLIUS 18. SPORT Brazília gyengélkedik? Csütörtökre virradóra a a második mérkőzést szotta le. Ezúttal Rio de Janeiro volt a színhely, a Maracana-stadion és Csehszlovákia az ellenfél. A brazil válogatott 42 ezer néző előtt, eleggé mersekeit iramú és színvonalú találkozón 1:0 (1:0) arányban győzött. Az „aranygólt" a 14. percben Vivó világbajnokság A szovjet női tőrcsapat aranyérmes Nöi tőrcsapatunk tegnap vevői tiszteletére, ahol kel- semmiről sem tud. Weczerek este a Szovjetunió együttese lemesen töltötték szabad elmondotta: ellen küzdött a világbajnoki idejüket a versenyzők. A ki- — Tény. hogy voltak doparanyéremért. A szovjet lá- tűnő hangulatot egy hír pil- pingvizsgálatok, de azok nyok 3:l-re vezettek, amikor lanatok alatt megváltoztatta, nem hivatalos jellegűek. s Szolnoki 4:3-ra legyőzte Za- Elterjesztették, hogy az mivel a nemzetközi szövetbelinát. Ezután viszont Csi.r- olasz kardvivó-világbajnok, ség nem közölte a tiltott kova nyert 4:l-re Tordasi Maffeit, megfosztották doppingszerek listáját, ezellen, majd Bjelova verte aranyérmétől, ugyanis a után bármilyen eredmény is 4:2-re Bóbis Ildikót, s így doppingvizsgálat eredménye legyen a vizsgálatoknál, a 5:2-re elhúzott Szovjetunió pozitív volt. Megnevezték az páston elért eredmények válogatottja. . . vil,i_.hl_irlni.ot j, maradnak érvényben. A következő. Gorohova- UJ világbajnokot is éspedig A későbbj hjvatalos Rejtő csörte győztese a „.a- a n.asodik helyezett lengyel mény szerint tizennyolc gvar vívónő lett, 4:2-es ta- Pawlowski . személyében, sportolót vetettek doppingAmikor a váratlan bejelen- vizsgálat alá. s az eredmény: tés valódiságáról érdeklód- tizenhét negatív, s egv- pozi tek Weczerek nél kiderült, hogv- a hír légból kapott, mert a Directoire Technique A tápéi „titok" Megyei I. osztályú bajnok- kapusnak bizonyult. A vésagban szerepelni már ran- dók teljesítményét egy számHúsz éve egy osztályban lálataránnyal 5:3-ra javította a csapatverseny állását. A brazil labdarugo-valogatott Zabelina—Tordasi asszó (4:2) í" ^L^^-P-^f"1^^01 «tán Szolnoki 4:3-ra nyert '" " l?t- az olimpiai és világbajnok tiv. Azt viszont nem közölték kinél állapítottak meg pozitív eredményt. Acs S. Sándor Bjelova ellen, s a csapatverseny ,6:4-re alakult. Ezután Rejtő Csirkovát. Bóbis pedig Gorohovát verte 4:1re és sikerült egyenlítenünk. A csapatverseny ekkor 6:6ra állt. Üjra reménykedhettünk az első aranyérem got jelent. Ezért nagyszerű jegy dicséri Metzger Károly felvétele A DKFAG (azelőtt a Falomezgyár) labdarúgó-csapata már két évtizede vesz részt a szegedi városi bajnokságban. Mindig jó közepesen szerepelnek, legutóbb ötödik lett az együttes. A csapat tagjai csaknem mindannyian nehéz fizikai munkát végeznek, és a fiúk legkedvesebb szórakozása az. hogy sportolnak. Képünkön a DF.FAG játékosai láthatók. Alinak (balról jobbra): Szekeres I.. Török. Grecsák. Babidorirs. Fülöp. Szekeres II., Hegedűs Lajos edző, guggolnak: Németh, Szelei. Szilágyi, Engi, Nagy J., Lakatos, legalul: Kecskeméti kapus ^ _ _ legjobban: Tostao" szerezte"'A brazilok "tegszerzésében, de a hátra- siker" a táljéi Labdarúgócsa- egész évben csak 19 gólt legközelebbi ellenfele július lev° cs°rtéket elveszítettük pat eredménye: a Tisza-par- kaptak. Miklós 1. János. 18-án. pontosabban hétfőre mes kel,ett elégedni az ti együttes megnyerte az Vincze István és Terhes Istvirradóra Jugoszlávia lesz ezüstéremmel. A női törcsa- 1970,171. évi másodosztályt, ván keményen, de sportszeEzen a mérkőzésen búcsúzik Pat"VB végeredménye: 1. és bekerült az 1971 72. évi rűen küzdött. A középpályáveglegesen a válogatottól Szovjetunió. 2. Magyaror- első osztályú bajnokság me- sok közül különösen Kószó Pelé. szág, 3. Lengyelország, 4. zőnyébe. Pál játéka emelkedett ki, Franciaország. Az utóbbi években igen de társai. Szendrei Zoltán portjában négy szegedi csa- előnynek számít. Már az elEllenünk tehát, most már A párbajtőr-csapatverseny eredményes nevelő munkát és Miklós József is mindig pat. szerepel. S tegyük ső fordulóban rangadó less minden bizonnyal ezúttal is elkezdődött. Magyaror- végeztek Tápén. Különös ér- igyekeztek emberhez továb- mindjárt hozzá: mind a a SZAK-isták és az ózdiak sem szerenel •[ fekete szág csoportelsőként. jutott dekesség: nemcsak « sport- bitani a labdát, sok támadást négy jól. A tavaszi idény között. Az augusztus 15-i ' p " tovább A döntőt' ma este körben, hanem az általános indítottak. Elöl Acs Péter befejezése után a táblázaton mérkőzések a következők Osztályozók nélkül A teke NB II keleti cso- ban a hazai pálya jelentős így hosszú gyöngyszem válogatottisaga, sikerszériája alatt egyetlen egyszer sem rendezik. iskolában is nagy elöszere- jelentette a legtöbb veszélyt a Szegedi Építők az első. de (az elölállók a pályaválasztettel foglalkoznak a labda- az ellenfelek kapujára, ő a mögötte felzárkózva ott ta- tők): SZAK—Ózdi Kohász, rúgással. És ez is a sikerek gólrekorder. A két gyors íáljuk a Ruhagyár, a SZAK Szegedi Ruhagyár—Csepeli ...... _ - - m , Tréfa? Hugó Weczerek, a egyik „titka". Valamikor az szélső. Miklós II. János és és a Postás csapatát is. Az Papír, Salgótarjáni Üvegsncei uit gj oznie a magyal OK Directoire Technique oszt- ottani általános iskola csa- Cseh András lendítőkereke első hat között a szegedie- gvár—Kecskeméti MÁV, ellen. Igaz, válogatott tár- rák tagja szerint igen. Az patában kezdte sportpálya- volt csapatának. A többiek ken kívül csak a Bp. Postás Ceglédi Építők—Szegedi sainak sem. A nagy lehető- először érthetetlennek tűnő futását Kozma Mihály, a is helytálltak. és a tavaly még NB l-es Postás. Kecskeméti Petőfi— ség július 21-en lesz Rióban mondatok magyarázata a SZEOL, majd a Bp. Honvéd A fe]jebb jutás nem a vé- Ózdi Kohász foglal helyet. Ceglédi Bem, Bp. Postás— — a braziloknak. A 17-én kovetke/o: Becs Polgarmes- csatára, az elmúlt bajnoki letlen múve volt hiszen a A mezóny nagyon szoros, és , . , m . . . tere tesnap a városházán év NB l-es golrekordere. tápéiak már egy .évvel ez- ezért még nem lehet jóslámagyal kei etet szóm- impozans togadast adott a Rajta kivul a Szegedi VSE- el6tt a telfordulos másod- sokba bocsátkozni, hogv az baton hirdeti ki Illovszky. vivó-világbajnoksag részt- ben játszó Turcsan es Ter- osztályú bajnokságot is őszi idénvben milyen eredhes, valamint a SZEOL-ista megnyerték. Mellettük szól menyek várhatók. Remélhe. _ r r % r másik két Kozma-fiu is ta- még. hogy csupa saját, neve- tőleg szegedi csapat, lesz a KImmi, nuaromonif vnrnntn P^' származású. _ játékost, szerepeltetnek, bajnok. A csoportelső egyébMU9Y MyCI•UIIIAJIV Polyva-s Dániel edző a re- Emeilett a háziipari szövet- ként osztályozó nélkül kegi. kivalo szegedi labdarugó kezet a Tiszaiéi MGTSZ, a rül az 1972. évi NB I-be. nagyon sokat tett a siker községi tanács és a földmű- . - . _ érdekében. Szerzodeset meg- vesszövetikezet hatékonv Az "szí szezon mar auhosszabbitották egy évre. támogatása is hozzájárult gusztus 15-en megkezdődik Mellette id. Kozma Mihály ahh(VZ hoRV a tápéiak ta- A sorsolás a szegedieknek szakosztályvezető is fáradMGM Debrecen, Szegedi Építők—Diósgyőri VTK. A hét végén a Nyári Totó Kupában. Illetve a Vasutas Totó Kupaban a harmadik forduló mérkőzéséit játsszák a csapatok. Idáig sok meglepetés született, és minden valószínűség szerint vasárnap ls folytatódik a várat* lan eredmények sorozata. Különösen a pécsi csapatok tréfálják meg igen sokszor a tippelőket. Érdekesség, hogy az elmúlt fordulóban sok együttes nvert idegenben. Most iia/ai győzelmek várhatók. A Nyári Toto Kupa összecsapásain eddig 27 hazai es 12 vendég győzelem, valamint 7 döntetlen születeti. A Peosi Bányászhoz a FOSPED utazik. A hazaiak eddig meg nem győztek, söt gólt sem rúgtak. Most megszerezhetik első győzelmüket, de könnyen döntetlenül is végződhet a találkozó. A Bp. Spartacus a Szolnoki MTF.-t latja vendégül. A szóvei kezetieknek sem sikerült meg nyerni a kupamérkőzéseken. A szolnokiak viszont mind a két mérkőzésüket megnyerték. A pál.vaelóny a Spartacus .mellett szól. Kecskemélrc utazik az Ozri. A két csapat helyezését nézve, biztos hazai győzelem várható. Az NB 11-be most leikerült Dorog a Várpalotai Bányászt fogadja. A hazaiak bizonyára igazolni akarják. hogy nem veletlenül nyertek bajnokságot. Esztergom Győrbe, a Dózsához latogat. A Győrt Dózsa végzett jobb helyen, hat ponttal szerzett többet az esztergomiaknál. A hazaiak az esélyesebbek. A Budafok—Ikarus találkozón elöször kerül szembe egymással a két együttes. A budapesti Postás bajnokságot nyert együttese a Keltex ellen Játszik és a hazai pályán bizonyara igazolni akarja bajnoki szereplései. Gyöngyösre a ICísterenye látogat el. s mérkőzésük érdekes küzdelmet ígér. Döntetlen körüli eredmeny várható. A Kiskunhalas bajnoksá got nyeri együttese a Gyula ellen lép pályara. Elsó hazai mérkőzése, amelyen NB Il-es ellenfelei fogad. Székesfehérvárra a MAV DAC együttese utazik. Az NB I B élcsoportjába tartozó vendégek az esélyesebbek. Miskolcon a Szolnoki MAV szerepel, A hazaiak elöször játszanak otthon, a szolnokiak elöször idegenben. A pályaelöny a hazaiakat segítheti. Pécs-e a Szegedi Vasutasok utaznak. A pecsiek fölényesen nyerték az NB Ill-as csoport bajnokságot. Az. együttes az. NB U-be jutást most igazolhatta. 1. Pécsi Bánvász (8.)— FÖSPFO (10.) 1 X 2. Bp. Spartacus (12.) — Szolnoki MTE (13.) t x 3. Kecskemét (4.)—Ózd (li.) 1 4. Dorog <1.1 —Várpalota (11.) x 1 5. Győri Dózsa (4.) — Esztergom (8.) 1 6. Ajkai Bányász (12.) — KISTEXT (3.) V 2 7. Budátok (7.)—Ikarus (5.) 1 2 8. Bp. Postás (1.)—Keltex (14.) 1 9. Gyöngyös (1.) — Kisterenye (11.) X 1 10. Kiskunhalas (1.) — Gyula (11.) 1 x 11. Székesfehérvári MAV (17.) — MÁV DAC (3.) X 2 12. Miskolci VSC («.)— Szolnoki MAV (9.) 1 13. Pécsi VSK UJSzegedi VSE (10.) 1 Pótmérközések: 2, 1. 1. kedvező, különösen az Épíhatatlanul dolgozik a egy osztállyal előbb- ^^ mept ^ tftbbs^r patért. A játékosok közül re léptek Nagy Mihály biztos kezű Metzger Karoly .játszanak idehaza, mint idegenben, és ebben a sportágÓrás\ üzletemet megnyitottam Roosevelt tér 3. szám alatt a hídnál. Hamis ékszerek, óraszíjak nagy választékban. Mini árak. Csikhcgyi Géza órásmester. Dunyha- és párnatoll TISZTÍTÁSÁT, FELÚJÍTÁSÁT vállalom, angineserét. tollpótlást. Adás-vétel: Briiszszell krt. 29. Telefon: 12-588. DK. 21 663 CEHTRUM ÁRUHÁZ SZEGED IIWIIGIVIHIÍTM A MAGYARORSZÁGI FÜGGÖNY- ÉS FON ALG^YÁRAK ÁRUSÍTÁSSAL EGYBEKÖTÖTT függöny- és fonalkiállítása JÜLIUS 25-IG a Centrum Áruházban Nylon-, klöplí-. bobinfüggönyök minden szélességben, valamint szintetikus fonalújdonságok. A KIÁLLÍTÁS IDEJE ALATT A VÁSÁROLT FÜGGÖNYÖKET DÍJTALANUL MEGVARRJUK! Kérjük, tekintse meg kiállításunkat. CENTRUM ÁRUHÁZ, Lenin krt. 47. NYITVA: reggel 8 órától este 7 óráig, szombaton délután 5 óráig. Férfiak, figyelem! Szabolcs hét! S 317 321 Divatos, kényelmes, kiváló minőségi! cipók nagy választékban kaphatók A Szegedi ipari Vásáron, a Szabolcs Cipőgyár bemutató termében július IS - 26-ig (Marx tér 14. II. 28,) A bemutatott termékek a helyszínen megvásárolhatókI