Délmagyarország, 1971. július (61. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-10 / 161. szám
a SZOMBAT, 1971. JÜLIUS 10. Miértiszunk annyi sort? IFJÚGARDAPARANCSNOKOK TÁBORA HELYET CSERÉLT KÉT SZERVIZ A Gelka szegedi hűtőMasorlszor rendezik meg az gépjavítójának munkája úgy tfjúgárda-parancsnokok or- megszaporodott, hogy régi szágos táborát július ti műhelyében, a Kossuth Lajos és 18 között. A Felsőtárkány- sugárúton már nem tudta ban sorra kerülő gyakorlati elvégezni feladatait. A válés elméleti továbbképzésen lalat javított a helyzeten. Az Csongrád megyét 20 fiatal, újszegedi Odessza lakótelepi képviseli; Szegedtől, illetve rádió-, tévéjavító, valamint a szegedi járásból 7 ifjúgár- a hűtőgépjavító szerviz heda-parancsnok utazik el a táborozásra. VÉRADÓ NAPOK A TEX TILMÜVEKBEN napokhan rendeztek elő- szervizben ugvallis jóval ta. Verad° gasabb terület all rendelkezésre. A ször Textilmüvekben. Szazhetvenhat dolgozó 50 liter vérrel segített a rászoruló .betegeken. A jövő héten, szerdán ismét véradó napot szervez a gyárban a véradó állomás. VIRAGMAGOK GYŰJTÉSE Az ország legnagyobb vlragmugterrnelö telepén — Békésen — húsz holdon pompáznak a szivárvány minden színében a magfogásra szánt virágok. A legkorábbi fajták már be is értek, s megkezdődött, az „aratás". Elsőnek a fátyolvirág magját gyűjtik össze. Az idei virágmag mennyiségre, minőségre egyaránt felülmúlja a sok évi átlagot. PRÓBAHALASZAT Próbahalászatokon ellenőrzik a tavasszal kihelyezett halak fejlődését Bács-Kiskun megye tógazdaságaiban. Az összességében 1100 holdas zárt- rendszerű halastóban tizenöt vagonnyi kishalat, engedtek szét. a tenyésztés és az áruhal gyarapítására. Napok óta járják a vizet a halászok. s „dekázzák" a kifoj gott halakat. Ivet cserélt; a tévések bejöttek a Kossuth Lajos sugárútra, a hütögépesek pedig Újszegeden foglaltak el új otthonukat. Az Odessza városrészben levő GelkaHírlapi tudósítások tucatjaiból értesülhet a közvélemény arról, hogy mind több és több .sör fogy hazánkban. Mivel a híradások csak a torkokon lecsorgó italfajta litereinek, illetve hektóinak egyre növekvő számát emlegetik, a nagyközönség joggal követelhet magyarázatot a tünet lényegi okairól. Engedve ezen olvasói kérésnek, felkerestük a magyar söripar ismert képviselőjét. Kőbányai Világost, és töle. mint illetékestől, kértük, hogy a magyarországi sörfogyasztás nekilendülesenek mélyebb összefüggéseit világítsa meg. — Miiyen okokkal magyarázza ön a hazai sörkedvelők számának ilyetén nagy megszaporodását? — hangzott az első kérdés. — A jelenségnek historico-ideológiai okai vannak — mondotta Köbanyai Világos. — Mint ismeretes, korábban borivó népkent ismert bennünket a világ, ám a borfogyasztás nemzeti történelmünk viharosabb századaiban jellemzett bennünket. A felhajtott bor — mint szintén ismeretes — minősége, mennyisége, valamint a fogyasztó pszichés és fizikai kondícionáltságától tüggően. mámorral lepi meg a fogyasztót, aki ezen mámor hatására idegeiben felajzottá válik, s mint ilyen, fizikai erejét is megnövekedettnek érzi. A személyiség effajta átalakulása különösen a szemben álló társadalmi osztályok képviselői számára volt fontos, hiszen az elnyomottaknak a lázadáshpz szükséges szilaj erőt adott az alkoholnak ez a neme, az elnyomókat periig előnyös helyzetük még erőteljesebb megtartasara ösztönözte. Jobbágyot földesura. a munkást gyárosa ellenében szította — az említett körülmények befolyásának mértékében — a hordóknak és palackoknak szóban forgó tartalma, és viszont. — Míg ellenben a sör? — Míg ellenben a sör a békésebb korszakok tanúit lepi meg az ő jótékony bódulatával. Az idő békésebb folyásához, a dolgok módosabb meneténez illik ez a habos ital. amelynek fogyasztói mindig is a nyugodt vérmérsékletű emberek soraiból kerültek ki. Manapság pedig — hála jelen éveink sok vonatkozásban is konszolidált jellegének —. a higgadtabb magatartást, a tűnődő tervezgetés jellemzi a népesség nagy százalékának életét. Szólni kell emellett a mindinkább növekvő szabad időről is. amely egyre több feladat nélküli órával ajándékozza meg a különböző munkahelyek benépesitőit, akiknek — lássuk be — feltétlenül szebb perceket okoz a sör hosszabb időre szóló, am a gondolatok lassúbb futtatását azért még lehetővé tevő bódulata, mint a bor kelleténél serkentőbb. az indulatokat az illendőnél jobban szító, a személyiséget önmaga kereteiből könnyen kimozdító mámora Ezek után, úgy hiszem, kijelenthetjük, hogy a sör jelen éveinkben kellő okkal vált nemzeti italunkká. Aranyló levét. mond. hatni, folyékony történelemként eregethetjük le garatunkon, fehér habja pedig a megállapodott béke és az egyetemes konstruktív itás szép jelvényeként koszorúzhatja szánkat — mondotta befejezésül Kőbgnyai Világos. Akácz László Kutya meleg van A lottó nyerőszámai: 2, 3, 20. 62, 66 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint, a Hajdúszoboszlón megtartott lottósorsoláson a 28. játékhéten az alábbi számokat húzták ki: 2, 3, 20, 62, 66. EHHOL?|MEEH 1971. JÜLIUS 10„ SZOMBAT — NÉVNAP: AMÁLIA MELE G IDŐ Várható időjárás szombat es tig: derült, száraz, meleg tdó. Gyenge, napközben kissé megélénkülő változó Irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. A Nap kel 3 Ora 36 perckor, és nyugszik 19 óra 42 perekor. A Hold kel 21 óra 03 perckor, és nyugszik 6 óra 00 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 422 cm (áradó). HUSZONÖT ÉVE, Magazin. 6.45 Külpolitikai íi1946-ban e napon, a Györff) gyelö 9.00 Részletek Kerekes István kollégium diakjainak évzáró ünnepélyen, felhívást fogadtak el a Nepi Kollégiumok nvűíémmű termelési sikerei országos szövetsége (NEKOSZJ közé tartozik az NSZK-li- megalakítására Kezdeménye/ói . .. , ,, a Gyorífy-kollégisták vol'ak, cenc aiapjan megnonositott akjk a/ antifasiszta ellenálld.:- Géza nepi zenekara Játszik. 12 20 aluminiumdugattyú-gvártás. ban is tevékenyen részt vettek. Koczkás Sándor könyvszemléje. Ezeket a fontos Diesel-mo- u „ . MOZIK 12.30 Kodály daljátékaiból. ís.oo , ii t • i * r> - "d • Szabadsag: Diploma elótt. Hírek, idójaras, 13.03 A papai tőralkatrészeket, uyorott ept- (Szlnes amerikai, csak t« éven öreg kollégium. 13.30 Olasz kórustik be a motorokba. A szé- felülieknek, léi 4. háromnegyed muzsika. 13.43 Idöjaiás- es vizkesfehérváriak az eredeti C és 8 órakor.) Vörös Csillag: A DUGATTYÜGYARTAS A Székesfehérvári Köny János operettjeiből. 9.45 Válaszolunk hallgatóinknak 10.00— 12.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30. 11.00. 11.30 Hírek, Időjárás. 11.45—11.50 Útikalauz üdülőknek. 12.00 Ozdi Farka? technológiát tökéletesítették, ^^TéTíéfTorakorj s így egészen kiváló minő ségű, magas szilíciumtartal- csak 16 éven felülieknek, háromnegyed 0 es 8 orakor.) Nyugdíjasok Mozija: utánam, gazfickók. (Színes NDK romantikus kalandiilm 5 és 7 orakor.) állásjelentés. 14.00—15.00 Napraforgó. 15.00 Orvosi tanácsok. 15.05 Chopin: b-moll szonáta. Fáklya: Kitörés. (Szines magyar, 15.29 Falvakban, mezőkön. (6.09 mu dugattyú alapanyagot kapnak, amelyből a könnyűfémmű öntödéje és kovácsüzeme folyamatosan ki tudja orakor j elégíteni a Ryőri alkatrészgyár igényeit. VIDÁM PARK Nyitva 13 orátol 21 orálg. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Hirek. Időjárás. 16.05 A magyar irndalomi kincsesháza Az isten, háta mögött. 17.07—17.37 A hét müsorábol. 17.37 Wehding: Szvit fúvósokra. 17.45 Aranyláz Kanadábar.. 18. oo Hirek. idöjáiás. 18.10 Kíváncsiak klubja. 19.00 Nóták. 19.35 „Cicáznak a szép csendcirtollak . . ." 19.50 Tó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. Somogyi Károlyne felvétele EMLEKBÉLYEG HULLADÉGYÜJTÖK A BELVAROSBA Pest és Vác között 125 évvel ezelőtt indult az első melyeket Szegeden az I. EZ. SePénteken a Szentendrén a ötéves terv gőzvontatású vasúti szerel- bészeti Klinika (Pécsi nillió vény. A jubileum alt belpolitikai forintos költséggel új öntö- a posta július 15-én egyfoA negyedik = Pest megyei időszakában nyolcvanmillió vény. A jubileum alkalmából ''"ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére MEGYEI FŐSZERKESZTŐK ÜJ ÖNTÖZÖFÜRT ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETE Az I. kerületi tanácsi hivatal műszaki osztályának megrendelesere a Kazanko- újságírás helyzetét, időszerű zőfürt épül Fejér megyében, rintos emlékbélyeget ad ki. Július "to-tői n-ig este 6 órától - . "a.loms/d/- rmilü- .. ., tanáesko- A közös vállalkozási! énifés A Ré1s" nevű mozdonyt reS8el 6 oraig (vasarnao nappal dékgvüjtőt készített, melye- Keraese'1 országos tanacsko A kozos tallalkozasu epites- A ..tseis ne\ u mozdonyt, ls) elsősegély c& nehezeilés eseket á Belvárosban helveznek ^o" beszeltek meg a me- ben a kislangi es soponvai egy szeneskocsit es egy sze- lere ügyeletes dr. Rosti inre -— '- 'x 1 L "—' ' —-1 —4 zi—4—14 4„—l( áuatorvos. Lakása: SzeGogol u. 6. Telefon: 13-648. állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. Kiauzal ter 3. sz. 113/57-es) ette 20.25 Üj könyvek. 20.28 Uebern 10 oratói reggel 7 óráig. Csal: kamarazenéjéből. 20.40 a Vívóvilágbajnokság női tör egyéni döntőjének közvetítése Becsből. surgos esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze- 22.00 Csárdások. 22.09 Hónapról, hónapra. 22.24 A Győri filnaru. 4") monikus zenekar hangversenye ' a Győri Kisfaludy Színházban, Közben: 23.00 Hirek. időjárás. 23.53 Grabócz Miklós féld. Gylmesi népdalok. 24.00—0.10 Hűek, időjárás. maid el A 130 ezer forintot Ryei naP''apok főszerkesztői termelőszövetkezetek. vala- mélvszállitó vagont ábrázoló állaim! érö "vüjtök remléhetőleg se- Gerencsér Jenőnek. az mint az Enyingi Állami Gaz- bélyeg Gál Ferenc grafikus- sech G Öltenek a város tUrtantartu MSZMP Központi Bizottsága daság vesz részt, öntözésre művész rajza alapján a pénz- a hivó TÉVÉ gitenek a város tisztántartásában. Átlagsúly munkatársának bevezető elő- a Nádor-csatorna vizét haszadása alapján. A vitában fel- nosítják. szólalt dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszterta- DÍSZTÁRGYAK nacs Tájékoztatási Hivatala- SZARVASAGANCSOKBÖL nak elnöke. Az országban egyedülálló MENNYIT kicsiny üzem az erdei terGYALOGOLUNK? mékeket feldolgozó és ériéLengyel statisztikusok ki- kesítő vállalatnak az a tatai számítottak, hogy egv nap műhelye, ahol szarvasagancsalatt az ember 20 000 lépést ból készítenek dísztárgyakat, tesz meg, egy év alatt tehát Több mint kétezer elhullaösszesen 7 milliót. Hetven- tott szarvasfejdiszt dolgozéves korára az ember lépé- nak feljegynyomdában készült. Fénykép seinek száma mintegy 50 millió. Ez elég volna ahhoz, hogy tízszer megkerülje a földgolyót az Egyenlítő mentén. vagy pedig elgyalogoljon egészen a Holdig. Az átPOTYAUTAS önszántán és beleegyezésén kívül lett potyautas egy 19 éves nyugatnémet repülőA skót atyafi barátjának esküvői fényképét nézegeti: — Miért álltatok ilyen nesszire egymástól, amicor a felvétel készült? — Ha esetleg később •Iválunk. akkor szétvághatjuk a fényképet, s mindenki elteheti a mayaét. • RÁDIÖ Kossuth 4.30 Hirek. Időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hirek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika I 5.44 Falurádió. H 00 Hirek, Időjárás. 6.30 Hírek, időjárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika fi. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 UJ könyvek 8.00 Hírek, Időjárás. 8.03 Budapest 9.30 „oiv korban éltünk".. 1 A Tv politikai lanfolyamanalc adása a honvédség részére. (Ism.) 9.35 Nyitóit boríték... (Ism.) 10.25 Salto Mortale. NSZKfilmsorozat. 2. rész: Amszterdam. (Ism.) 11.30 Het \ egi birodalom. IV. rész: A hét végi ház kertje. (Ism.) 11.55 Alba Regla Napok — interjazz Fesztivál. (Ism.) 13.28 A tenger hívó szava. Vietnami film. 16.30 Egri Dózsa—FTC. Bajnoki vízilabdamérkőzés. 17.30 Hírek. 17.43 Szuhe Bátor földjén. 50 eve alakult meg a Mongol Népköztársaság. SÚLYOS BALESET Műsorismertetés. 8.20 Lányok, „ . . m asszonyok. 8.40 Bentamin Brit- 18-25 A tenger titkai. Dokumenten: Az Aranv Hiúság. 9.04 Be- tymfiim-sorozat. l. rész: A cámutatjuk az uj Melódia-lemeze- 19.15 Cicavízió . . . 19.10 Tv. inket. 10.00 Hirek. időjárás. H.OS niradó. 20.00 A perceim meg A Radio kabarészinháza. Júliusi vannak számláivá . . 20.05 I.udmüsor. 11.13 Takarigo SonoJa v,k Askenazy: Szerelem a ládaBcethoven-lelveteleiböl. 12.01 ban. Tv-film. 21.05 Suttogva és Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? w*halva. Kovács Kati műsora. 12.30 Melodiakoktéi. 13.48 Kii is- 21„-45 Vtvo VB. Női tör eeyenl körülbelül 100 tonna élelmi- jobban attól félt. hogy az oxi- mégis súlyos szert fogyaszt eL KABATLOPASÉRT HAT HÓNAP TRÉFA A NOBEL-DFJ KÖRÜL Vagyon elleni büntette- Érdemdús tudósok felültekért. csavargásért és ifjúság lésének Mgen eredeti módNagy erejű földrengés Chilében Mórahalmon, a Felszaba- __ m dúlás utcában figyelmetlenül mersz' ottf'13.38 KósV'Gvőrzv döntő. 22.00 Tv-híradó — 2." ia„„ . , téri alkalmazott. Véletlenül akart áthaladni az úttesten -'uász Gyula: Meseszyit - nm- »das 22.10 ví™ va Mi tór iv^mfordít alvásra körifi be -csuktak a poggyásztarto aj- Mészáros Jánosné Móraha- S^^V^e^S Seírl^A^ 111 „ , tájat egy spanyol repülógé- lom. Szegedi utca 20. szám 15.00 Hírek, időjárás. 15.05 Csak 13- rész. Billy vikendezik. lul 13 evet beszelgetesre, et- pen ameiy Bodeauxba vitte alatti lakos. Elütötte őt egy fiataloknak. 15.50 Rádióreklám. Belgrád kezesre pedig mintegy hat őt Mlnt a fiatalember el- motorkerékpáros, s bár idő- \Íf Halkam teniszbajnokság. ?vet..-.ez .alatt az ldo. alatt mondotta, egész úton leg- ben fékezett, Mészarosné !ao,ár£. S kék ég 'Ia4L1nvok ^MHÍV"'3:^ sérüléseket alatt... 18.03 Kiváló Bartók- ÍI.00 Rafzfilm7k 1920 A béke génhiánytól megfullad. szenvedett. gyeimébe.' £5 VsT^ömJa. odussztaja^. 20.35 szóraltoztata 19.30 Zenés epizódok Skandináviából. 20.10 Kürthy Éva és Varga András népdalokat énekel. 20.30 Történeiek a szerelemről és a halálról. 21.26 VcndégszerkeszTöbb mint egy percig tar- nök későbbi tájékoztatása 'di)4s2,:V^Táá fit00 kH''i'on elleni bűntettért eddig tíz al- szerét eszelte ki Brazíliában tó, nagy erejű földrengés ráz- szerint eddig a szerencsétlen- Hírek időjárás. » IMT';(Í,kalommal állt mar bíróság egy ismeretlen tréfacsináló, ta meg magyar idő szerint ségnek legalább húsz halálos diakoktci. Közben: 0.35—1.00 HÍelótt Kovács Gyula 46 éves, A svéd nagykövetség hámi- pénteken a hajnali órákban áldozata van, körülbelül rek' időjárás Szeged. Külterület 46. szám sított fejlécével ellátott le- a chilei fővárost és a tőle százra tehető a sebesültek B,2o Torna. 6.30-8.05 Azonos a alatti lakos. Újabb büncse- vélpapiron azt közölte Per- észak-nyugatra fekvő Valpa- száma, és jelentős anyagi Kossuth-músorral. R.lis Nepzenei lekmenyét a felsővárosi ét- nambuco szövetsegi állam raisot. A Richter-skála sze- kár keletkezett. A távolabb teremben követte el. ahol ta- több ismert, tudósával, hogy t-int 7.8 erősségű rengés mint- fekvő településekkel azonban ^^^^^^^^^^^^^^^^^ lálkozott egy ismerősével, s a Svéd Tudományos Akadé- egy másfél órára teljes sö- még nem sikerült helyreállilC'lt annak asztalához. Al- mia nekik szánja valamelyik tétségbe burkolta Santiagót, tani az összeköttetést, így '.--ti n "tttenatttan elvitte Nobel-díjat. A szenzációs ér- megszűnt a telefon- és rádió- valószínű, hogy magasabb an^n'r fotóira akasztott ka- tesítteek. hírek szalagcímek- összeköttetés. Salvador Al- lesz az á'dozatok száma, nát'őt és kalapját. A szegedi kel kerültek a helyi lapok lende elnök a kormány sa- A földrengés Argentínájárásbíróság, mint visszaeső első oldalára, és a televízió- ját rádióadóján intézett gyors ban is érezhető volt, ahol bűnöst, hathónapi szabadság- állomások is meginterjúvol- felhívást, a lakossághoz, kér- sok helységben pánikot okovesztésre ítélte, amelyet a ták a boldog várományoso- ve, hogy mindenki őrizze zott. Károkról vagy áldozaszegédi megyei bíróság jog- kat. Három napig tartott, meg nyugalmat, igyekezzék tokról azonban nem érkezett erőre emelt. amíg kiderült a hamisitas. elkerülni a pánikot. Az el- jelentés. zenei fesztivál — közvetítés Brassóból. 21.35 Hatari — amerikai játékfilm. Bukarest 15.09 A Snagov-i regatta. 17.00 Jó esiét. lányok tó estét. fiúk. 18.29 A legkisebbeknek. 18.30 Hirek. utana sport. 19.19 Tv-enciklopédlá. 29.90 A megvesztegethetetlenek. Folytatasos film. Utána: Vidám esi ..Főszerkesztő a paradicsomban" címmel. 21.30 \ hét sportja. 22.05 Román est. HB A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Megjelenik liélfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. — I öszerkeszlő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 19. Telefon: 13-535, t'!-093. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szered, Baj-sv-Zsilinszkv mc® 58. — Index: 29 053. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.