Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-15 / 139. szám
1SCBO) tW!. JI3M1US 15. 7 Bravúr Komlón és Vácott fia. Volán—Komló 20:19 (10:7) AZ NB I B-s férfi kézilabda-bajnokság 3-lk helyezettjét, a Komlót otthonában fektette két vállra a Volán együttese. A tavaszi fordulóban a szegedleknek ez volt az első vidéki győzelme. Előmárkőzésen a Szegedi Volán ifjúsági csapata barátságos mérkőzést játszott a Komlói Bányász sport iskolásaival, és biztos, 29:13 (14:5) arányú győzelmet aratott. A legjobb szegedi dobók: Noel (7) és György (8). A fiatalok mérkőzése után a ,jiagyok" léptek pályára. Vincze és Körösztös játékvezetők bíráskodasa mellett a következők szerepelték a Volán csapatában: Varga, Mocsai, Csaky, Tripolszky, Fülöp, Kővári, Giricz, IIlich. Ábrahám, Pásztor, Baráth is Baranyai. Az ifisták hangorkánja közepette az első félidőben végig három góllal vezettek a szegediek. A tavaszi idény egyik legjobb játékát nyújtva biztosan tartották kézben a mérkőzést. Szünet után is a Volán játszott jobban. Kővári egy összecsapásnál rúgást kapott, levitték a pályáról, s ezután kiegyenlített a Komló, sőt az utolsó öt percben 19:18-ra vezetett is. A Volán még tudott erősíteni, egyenlített, s végül az utolsó másodpercben Fülöp megszerezte a győztes gólt. A minden tekintetben jobban játszó szegediek megérdemelten győzrtélc le a bajnoki táblázat harmadik helyezettjét. Legjobb dobók: Caáky (11), Pásztor (4), illetve Mercz és Kitl (5—5). A mezőny legjobbja Csáky Béla volt Nem csupán góljaival, hanem mezőnyjátékával is kiemelkedett. Meg kell említeni még egy kellemetlen esetet: Ábrahám a játék hevében összecsapott a komlói védőkkel, s a szegedi fiú szemhéja felszakadt. A pécsi klinikán összevarrták a sebet s így hazautazhatott társaival. A Volán legközelebb csütörtökön délután mérkőzik Szegeden. Barátságos mérkőzésen találkozik egy szovjet katona-válogatott kézilabdásaivial. Ezt követően vasárnap délelőtt fél 10-kor a tavaszi forduló utolsó mérkőzését játsszák a Kisstadionban, a bajnokság második helyén álló Pécsi Ércbányásszal. Sz. Építők—Vác 20:18 (10:11) A Szegedi Építők NB II-«6 férfi kézilabda-csapata Vácon szerepelt ahol a V. Fonó ellen 20:18 arányban győzött Félidőben a hazaiak vezettek lt:10-re. A szegediek tartalékosan álltak ki, de rendkívül nagy lelkesedéssel és fegyelmezetten játszottak. Kiemelkedett a csapatból Adamkovieh István kapus, Mucsi András és Sári János teljesítménye. A többiek is az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtottak. Legjobb dobó: Mucsi (7), Kasper (5), illetve: Török G. (6). Tápé az első osztályban! A megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság vasárnapi eredményei: Derozsma—Makói TVSE 1:0 (1:0). Makó. Vezette: Takáes II. Dorozsma: Aradi — Ábrahám, Ottllk. Vasas, Czékus. Csonka, Deme, Csomor, Joó, Tatai, ".Terriei. Tapogatódzó • játékkal kezdődött a mérkőzés. A hazaiak hosszú, előrevágott labdákkal kísérleteztek, de ezek a támadások már a 16-os vonala előtt elakadtak, mert a dorozsmai védelem jól rombolt. Az első negyedóra eltelte után a vendégcsapat átvette az irányítást. Az egyetlen gól a 25. percben esett: egy előrevágott labdát Csomor 30 méterről, hatalmas lövéssel a bal felső sarokba továbbított. A látottak alapján a Dorozsma megérdemelten nyert, minden csapatrészben felülmúlta gyenge napot kifogó ellenfelét. Jó: Csomor, Csonka, Aradi, Illetve: Fekete. Dorozsma serdülő labdarúgócsapata a megyei II. csoportban megnyerte a bajnokságot. Legutóbbi mérkőzésükön a dorozsmai fiúk Mihálytelek ellen 16:0-ra nyertek. Mindszent—Hódmezővásárhelyi Mctripond 1:0 (0:0). Mindszent. A gól itt is nagy lövésből esett: Farkas 18 méterről megcélozta a kaput, és a labda a kapufát és a kapust is érintve jutott a hálóba. Sportszerű találkozón a hazaiak lelkesedésben felülmúlták ellenfelüket. Apátfalva—Szegedi Postás 3:0 (1:0). Apátfalva. A Postás veresége ellenére is derekasan küzdött, de támadósora gólképtelen volt. Góllövő: Szilágyi (2), Vári. L M. Spart, 1. Kpíték 3. Mindszent 4. Spartacus 5. Dorozsma 6. METRIP. 7. Kender 8. Srt. Kl.nlr.st 9. Móraváros 10. A pattalVa ti. MTVSF: 12. Alsóváros 13. Postás 14. Szőrre 23 17 25 17 25 12 28 10 25 12 25 10 25 9 28.10 25 8 25 » 25 7 25 8 25 4 28 1 7 10 1 11 8 10 8 lt 4 17 2 22 48-12 39 59-28 17 42-22 32 51-30 29 37-2* 28 41-35 18 46-28 27 32-31 24 39-31 23 41-45 23 34-34 22 40-48 22 27-85 12 11-115 2 Megyei II. osztály: Sándorfalva—Kisteleki TE 4:2 (3:1). Kistelek. Vezette: Ződl. Minden tekintetben jobb volt a vendégcsapat. Góllövő: Huszka (3), Magyar, illetve: Nagy T., Kiss Zs. Tápé—Nagymágocs 4:1 (1:1), Tápé. Vezette: Kormányos. Sportszerű mérkőzésen második félidei játéka alapján megérdemelten nyert a tápéi együttes, amely most már megyei I. osztályúnak számít. Deszk—Nagylak 4:2 (1:1). Deszk. Vezette: Gallyas. Alacsony színvonalú mérkőzés. A befejezések a hazaiaknak Jól sikerültek. Góllövő: Szanka (2), Joó, Makk II., illetve: Ha (fai, Petykó. Baktó—Algyő 1:0 (1:0). Petőfitelep. Jó iramú találkozón végig nagy küzdelem folyt. L Tápé 25 17 7 1 48-18 41 2. Csanádp. 25 17 3 5 49-21 37 3. TrxtUm. 25 11 2 7 54-24 34 4. Sándori. 25 14 3 8 53-41 31 5. Algyő 26 14 6 9 35-29 31 6. Kistelek 26 12 S 11 68-41 27 7. Fábins 25 14 7 8 44-49 27 8, Nbg.vmág. 25 12 2 11 41-48 26 9. Deszk 26 n S 12 35-49 25 19. llaktó 25 10 4 11 25-52 24 11. Nagylak 25 9 5 11 24-55 23 NEGYVEN EVE halt meg Gelsler Eta (1913— 1091) h(mzőnő, a magyar munkásmozgalom vértanúja. TfZ EVE halt meg Tápay-Szabó Gabriella (1902—1961) müvelődetstörlciii s/. Főbb múvel: Szöged erkölcsei o 19. szazadban (1933). Tápé és Szeged pecsétpöre (1S3S). Malin hímzés (1941). EH HOL? MIKOR? gyar SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Nyárt szünet. A szegedi városi labdarúgó-bajnokságban nem dóit el a bajnoki cím kérdése, mert a Tanárképző ellen a Közlekedés nem élit ki. Ebben az ügyben a városi szövetség ma határoz. Vasárnap egy időben lesz a kezdés Az NB I osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 29. fordulóját június 20-án, vasárnap bonyolítják le, a 28. fordulóhoz hasonlóan egy időben: a kezdés mind a nyolc mérkőzéseai 17.30 órakor lesz. A forduló nyolc mérkőzése közül három jut BudapestMOZIK Szabadság: Reménykedők. (Színes magyar, tél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörö* Csillag: A szent búnös. (14 éven felülteknek, színes csehszlovák, negyed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: Olsen bandája. (Színes dán, háromnegyed 8 és 8 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. ez. (lS/S7-e«) este 10 órától, reggel 7 éráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett Bzemelyeket Szegeden a n. sz. Sebészeti Klinika (Póesi u. 4.) veszi fel, ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged váras területére Június lí-JB este 8 órától reggel 8 óráig (vasárnap nappali is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása; Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-604. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. rfaftPíO m Kossuth 4.98 ffírek, Időjárás. 4,39 Heinéitől reggelig, zenés músot, 1971. JÜNIUS 15., KFDD — NÉVNAP: VXD FELMELEGEDÉS Várható Időjárás kedd estig i Főként nappali felhőképződés, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Tovább melegszik ez idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—28 fok között. A Nap kel 3 óra 46 perekor, és nyugszik 19 óra 43 perckor. A Hold kel 23 óra 40 perckor, és Byugazik 10 óra 57 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél h étfön plusz cm (áradó). 5.00 Hirek, időjárás. 6.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 0.00 Hirek, Időjárás. 6.30 Hirek, Időjárás. 8.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika n. 7.10 Körzeti időjárás. 7.30 ŰJ könyvek. 8.00 Hirek, Időjárás. I.OS Műsorismertetés. 8.20 A Senkisziget nagy kalandja. 8.46 Fidibusz. 9.24 Harsan a kürtszó! 10.00 Hírek, időjárás 10.05 A Román Állami Filharmónia George Epescu szimfonikus zenekarának hangversenye. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kt nyer mi! 13.30 Melódiakoktél. 13.48 ÜJ Gcorgikon. 14.00 Barankin, aki elfáradt embernek lenni. 14 30 Könyvtáravátás Csokonyavlsontán. 14.40 Éneklő ifjúság. 15.00 Hírek, időjárás. 16.10 Hét pofon. 15.40 A kórusirodalom mesterei. 16.00 A világgazdaság hírei 18.05 Dalok. 16.20 Munka és üdülés. 16.40 Dr. Palló Imre énekel. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.85 Tallózás a világsajtóban. 17.20 Arttonylna Nyezadánova énekel. 17.35 Beremend, második nagy cementüzemünk. 18.00 Könnyűzenei híradó. 10.30 A Szabö család. 19 00 Esti krónika- 19.30 Jelentés az Országos Ottusabajr.okságról. 19.35 Párizsi zencparádé. II. 20.08 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik, Borosa Lajos es Koz.ak Gábor József vezetésével. 20.40 Holnap közvetítjük. 21.00 Hírek21.03 A Rádiószínház bemutatója' Kint a bárány, bent a farkas. 22.00 Hírek, Időjárás. Kb. 22.15 Laoszban. 22.25 Fenyvesi Gabi. Poór Péter és az Atlantisz együttes felvételeiből. 22.55 Nngj'rábé muz.eumalapitásra készül. 23 10 Nótaosokor. 24.00 Hírek, Időjárás. 0.10—0.25 Rétté Bartoll gitározik. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossüth-ntüsorral. 8.65 Zentai Anna. Kishegyi Árpád éneket. 8.35 A7. élő népdal. 8.45 £ülpolltlkal figyelő 9.00 Együttesek Puccini operáiból. 8.45 Miért szépf 9.00—12.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.90 Nemei, 11.00 Magyar, 11.05 Angol. 11.30 Orosz nyelvű hírek, 11.45—11.50 Útikalauz üdülőknek. 12.00 Liszt-zongoraetüdök. 12.26 Törvénykönyv. 12.40 Éneklő Ifjúság. 13.00 Hirek, időjárás. 13.03 A Magyar Ráülő és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 13.45 Idö-, járás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00 Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18 00 Hirek. időjárás. 18.10 Kis magyar néprajz. 18.15 A közhelyek bölcsességé. 18.40 Hangverseny a stúdióban. 19.30 A munkásképviselők és a szakszervezet. 19.51 ÜJ könyvek 19.64 Jó estét, gye-' rekek! 20.00 Esti krónika H. 20.26 Kortársaink. Szeberényi Lehel. 21.04 Cherublnl: Medea. Közben: 22.06—22.14 Somlyó. György a mikrofon előtt. 23.03 —23 lí Hírek, Időjárás. 24.00—0.10 Hitek, Időjárás. CTTWÍ3 Budapest 16.53 Telesport. ökölvívó Európa-bajnokság. Közvetítés Madridból. 17.30 Hírek. 17.35 Kérjük szepen! NSZK zenés film. 18.05 A vevőszolgálatról. Vitaműsor. 18.25 Telesport. Ökölvívó Európa-bsjnokság. Közvetítés Madridból. 19.10 Esti mese. 19.30 Tvhiradó. 20.00 A Csavargó. Vígjáték két részben. 22.00 Tv-hlradó — 2. kiadás. 22.10 Telesport. ökölvívó Európa-bajnokságKözvetítés Madridból. Belgrád 18.45 Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.40 Távcső. 18.30 Riport. 19.00 Népi muzsika. 19.10 Tv-posta. 20.35 Nomádok. Amerikai játékfilm. 22.25 ökölvívó Európa-bajnokság. Negyeddöntő. Bukarest 17.00 Irodalmi folyóirat, 18.30 A legkisebbeknek. 18.30 Hirek, Utána sport. 19.20 Románia, 1971. 19.30 Román színházi est Brallából. 21.30 ökölvívó Európa-bajnokság. ADÁSVÉTEL Asztali- M uyertbajhlirásárlas, Földműves u. U. Telelőm 16-978, BrÜSSSőH kre. 98. Teletea 13-549. Hívsére árle megyek. 9 Dalait pdltakat, állványakat veneák, Bltlswaü krt. 29. a kellketfsMi" kimaradt. 7— 8 m> ápitökö eladó. Ladván szki u. 2/B. Baktó, érdeklődni 18 érától. * Násy oldalkocsi, eÖOxíá gumi, konyhabútor, gumimatrac, gázkonvektor eladó. Tamási, Mikszáth Kálmán u. 17. a 1506-as Panorámás Opel Rekord lelujüatl materrel. fizetési kedvezménnyel eladó. Erd.: Tápé, Beszterce u, 3., egén nap. r—l|-ae ég egy 2U.es NHL' motorkerékpár sllr. gáien eledé. Szeged. Qyik B. g/B. X Háeeakeea eladó. Zoltán U. 1*. *». X eee-aa Trabant eladó, esetleg rí leletre. FQrlu v. 4. ex. x Java 350-is motorkerékpár eladó. Oroszlán U. 4. Telefon: li-ltd. Kledé serien, rekamié, seekrénynor, ágybetétek, ruháaaaakreny, konyhabútor, asztalok, erckek. áryak, hálóeubebutar, hárvtaaázekrrnyek. — ugyanott rekaailét. heverd!, se finnt, ágybetéteket vásárolok. Teleki u. 8. x Haemélrautek karambolé* ée feldjltgaag karowaérta levitáiét Vállalom, Kitkuadarósema, Árpád u. 18. Jé éUspethaa !ev« Mles Masakvtes raemélygépkoesl elad*, őst u. 32/A. Skeda 0—lOO-u gannclálla asaatélygépkocst eledé. Paprika U. 46. Erd.: délután 2-től. Jé állapátka* levő női kerékpár eladó. Oegól u. 1. Hajós. Eladók: rekamié, iptelek, uékak, heverd, aeaon, asztalok, ruhaarekrény, ágyak, kényhakredenc, feulágy. vaeatékes tástoahaly. atélássl, tv-szekrépy. Kossuth L. sgt. 29 Régi kiadásé IBS motorkarékuart vennék oldalkocsi: al. Ajánlatot a vásárhelyi Hirdetőbe kerek: „Hataasrtg" joligéVlllaermaMr 19 kW-os MCO •lajkepcwlóvál eládó. BáláMya Tolbuhin U. d. Varga Jéeéef. MV 3 basacuserősitő gTtárral eladó. Bálint ttándőr, őseged, Remény U. 38. Elsőé aealoo, hnrgguyrott kád, fotelok, ágybetét. Katona u. 4 Titmmler esónakmoter, UJ c!á4é. érdeklődni: Közgazdasági Szakközép. Iskolában, TanácskőetarsasáE ót. fiiadé éki-es lebontott szín tégla és raanyaga. Debrecent U. 30. 3 személyes motorcsónak 2S0 cm* motorral eladó. . Erd.: Ienln krt. 80., IL em. Kárpáti, 14 óratOI. Kompiéit débfelaaeretés átlvanvokkal. tányérokkal 8000 Pt-ért sdrgósen eladó, gáltldrl sgt. 15. tiedé hálószoba bútor. Erd : Mlkiaáth Kálmán u, 18., L em. 2. Eledé talpon 3 hold jé idtlsaéba és 964 m> kitermelt hegtok a baját metaUOnál, műút mellett, Domasgék 236.. Klspéter Lajosnál. I éb öthánapes fehér •Oldd eladó. Kerozin u. 3. az. Érdeklődni 4 érétől Jé állapotban levő Pannónia motor sljrgöésn eladó. Esetleg fizetési könnyítessél. Lehel u. 16. Heaeeli—«-•" éladé. Rámán Katé u. ». Máma, SM kg-os, rádlé és virágállvány eladé. Zárda u. t. Tátrán motorkerékpár (akkumulátor nélküli éa Tavasz tv egdó. Sieged, PágverUelap, ücabadkai U. D. tllókád, horganyzott., gumimatrac, aUóámpa, Agé-prés, vasalt kaptafák eladók. Párizsi krt, 38/B. Monorlék. x Rései révld, fekete rongnra és egy nagy ftto. dendron olcsón eladó. Megtekinthető reggel 7— 9 éréig Honvéd tér 5. I. TI. X Díjnyertes szülőktől 3 hónapos uszkárkölyők eladé. Bérkert u. 8. x Wartburg de Luxa meggypiros, cd rendazámú személygépkecsi. lehel hdtőaaekréuy. Harmat háti permeteeé áladé, Megtekinthető: délutánonként 5 órától. ÜJszegbd. Hargitai U 14. X Négystemeirés rekamié. két foéél, négy párnázott szék, haromajtéa szekrény, fOO forintért maion ég szekrény el. adó Lengye! u. 33. sz. üzent István térnél. Kutaeskolrák. tagién, kalyha, keltetőgép, utPái faajtó gladó, Ssívárvány U. 29. » Uatőttvas (ját. (jsthászal, rezuat (35 lilerest. Kishely eladó. Bárfai u. 7. (Csongrádi agt. 74. árudsnál van.) Eladó zománcozott üst és 9 db 2 méteres éptl. letfa. Tarján 313. 1. 4. Füü nö kn magyar vimlakőlykők eladók. Megtekinthetők se eatl órákban. JUnius végi út. adásra elójegyezhetok. ü ragad. Gutenberg u. 38. PiFéBiyák. Eladó M ltterea villanyboiler villanytűzhely, kis Parázs tUshely. Bgreagy Béni u. 34. SS. 17-től). Ytimmler eséaakmotni garanciával eladó. Bartók tér 13. Palástliy. Épületbontásból ajtók, ablakok eladok., Ruták. lodni lehet ma délután 5—g óráig. Petófltelep, Bakányi Daxoő u. 91. 980-aa Wartburg ». mélygépkeesl uJ, egyenes logaaásU nyeles tengelye eladó Érd.: Kandó K. U. »7. Jó állapéiban levő stnger varrógép eladó, Kölcsey u. 4.. 7. 4. b, lasger típusú réapáneéió» barna plántnó eladé, Érd.: Kálmány Lajos u. 6., fset. 9. Hétbőrnap este 6—8 ériig. Pb palackét veszek. Petőfi 8- agt. 81. Pógaazat| laboratórium. Telelett! 19-807. WsnKHwa személygépkocsi kifogástalan iüepatban. teljesen felújítva eladé. Pártasl krt. 41. B. lépcső, XX. em. 1. Abonyl. Elade 9 éjjeliszekrény, a Sápkreny, 9 foteltlék és 1 kétszemélyes rekamié. Takő. Rigó u. 14,a Uerdaahaté cserépkályha, kifogastalap áUapotbna sUrgőssn eladó. Kölcsey U, 6. I. em, 6. drarmebisr matraccal eladó. Tolbuhin sgt. 53. 1 Magrar vlaslakólykők, díjnyertes apától eladók. Szabad sajtó u. 65. T*nöorl. Mads 200 db hódfarkú cserép, sertéstrágya éa Udvar) WC-illöke. Debreeenl u. lg/B Zenogvasaéácl " vsnník*. Ajánlatot ,,ssln, ármagJelólés 2SB317" Jeligére a Hirdetőbe, Komplett hálószoba, serIon, könyvszekrény és cserépkályha eladó. Homenual u. 18. Bladék méhcsaládok, t laposn és 12 korszerű rakodókapté rban. Pergető 4 nagy vagy lg sugaras telkemhez. Kaptármérlef és relazprelés. Erő.: lantit krt 27., fszt. 14. Sassá koca eladó. Arvlz u. 7S/B, Ráremlángm faltér ese"pall gáztűshety. NDKbojler, NDK-hősugárzék Városi gázra eladók. Párizsi krt. 21/B 18—18 későit HÁZASSÁG 34 éves, 172 cm magas, bánta, elvált tisztviselőnő 16 eves kisfiával, hatassák céljébói meglemerked -s howáüld és anyagiakkal rendelkező férfival. Kézael írott, fényképes, pontos óimmal allatait levelekre válaszolok. ..Belvárost lakia van 349 344" jeligére a Hirdetőbe Kendereit anyagiakkal, fiatalos nyugdíjas özvegyasszony józan életit, intelligens, lakással rendelkező özvegy ("érit ismeretséget keresi házasság céljából 41 éves korig. ..Korrekt 269 332" jeligére a Hirdetőbe. Középtermetű pedagógusnő hasonló érdeklődésű, 43-56 eves térit Ismeretségét keresi házasság céljából. ,,Együtt" 22 034 jeligén a Sajtóházba. EGYÉB Ktzgyermak gondozását vállalom Tgnács u. 1. Gyermek gondozását vttlleioip lakásomon Tarján 205 ép. V. 3. 23. a Garázs kiadó. Tgrján 104 B. fáZt. 1. Aa Erdőgazdaság területén, a Tisza melletti üasérben 5 kh rét kasiilasra kiadó. A aréna teijee mennyiségben elvihető. A munka megbeszélése bóra János erdésznél, Sándorfálva, Homok-major. Kéram azt a becsületes embert, akt 13-án 33.30 érakor agy női kerékpárt a Hungária elöl elvitt) magas jutalom ellenében szivaskedjék leadni. Németh János, Szeged, Béke u. 1. Gyoralráa áá gépiréz tanltusat. korrepetálását, vállalom ..Lalkürmeretes 289 211" latigére a Hirdetőbe. Uryez rsereaanyozsedökeá keresek Jőzse! A. sgt. 79. Relag mellé gondozót keresünk. ..Dorevsma — 29S 304" jaltgére a Hlr. de tóba. Kertlmuakát. takarítást 8 Ft-ért vallatok, Szeged. Postafiók 245 Közlemények (x) Dr. SzentpótÉTy Jo/.scf íogszakopvos, egyetemi adjunktus rendelőjét megnyitotta a Kígyó u. 1. az. alatt. Rendel: hétfőn, szerdán és pénteken délután J—5 óráig. xDk. 21 420 (x)A DEMASZ Vállalat Szegedi Üzemigazgatóság hálózatb/prólési osztálya értaaltl Szeged város lakosságát, hogy a Lenin krt. páros oldalán, a Radnóti Gimnázium transzformátor-állomásából kiinduló, a gyalogjárdába fektetett 1 kV-os III. 18 kV-os földkábelt, mely az annakul.1 transzformátor-állomnslg (Lenin krt. 26. sz.) haladt. I"7l. június 16-án feszültség alá Helyezi. Ez időponttól kezdődően a vezetők érintése életveasélyea és tilos. A berendezésen végzett bárminemű rongálást a törvény szigorúan bünteti. 8. 969 316 nek. 5 találkozónak vidéki város a színhelye. A részletes program: Tatabánya— Pécs, Diósgyőr—Salgótarján, Ü. Dózsa—Videoton, Dunaújváros—Csepel, MTK—Rába ETO, Bp. Honvéd—Vasas, SZEOL—Ferencváros, játékvezető Müncz. KomlóSzombathelyi Haladás. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1*71. junlus 18-án 6.30 órától 13 óráig Mihálytelek és Gyálarét községben áramszünet lese. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DEMASZ mórahalmi kirendel tsége. Fiatal érettségizett dolgozót és Jutalékos szervezőt, valamint motoros Sruklhordót alkalmazunk, Móra Könyvesbolt, Szeged, Kárász u- 3. A Szegedi KőzU'kndésl Vállalat 18 éves kortól kalauzokat Vész fal villamosra. Jelentkezni lehet Külső Pulez utca 2. Forgalmi osztályon. A Csongrád megyei Allatforgaiml Vállalat, Nzeged, Maros u. .1. felveszi autószerelőket, gépkocsivezetőket, árukísérőket, kőműveseket, férfi és nöi segédmunkásokat, valamint munkakönyvvel rendelkező fiatal fiúkat is állandó munkára napi 6 Órás munkaidő melleit. FELVESZÜNK: műszaki raktári segédmunkást, éjjeliőrt, valamint férfi- é» női segédmunkásokat. Jelentkezés: a DEFAG Falemezüzemnél, Szeged, Budapesti üt I. A szegedi Szabadság Filmsxlnbázboz azonnali belépésre takarítót keresünk. Jelentkezni lehet a filmszínház üzemvezetőjénél. XH 225 275 ENYV Szegedi Textilművek Gyára felvételre keres azonnali belépéssel lakatos, esztergályos szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Szegedi Textilművek munkaügyi osztályán Gyors- ég gépírót felvesz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Szegedi Jutaárugyárm (Szeged, Dorozsmai út 18.) Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Felvételre keresünk egy- és kétszemélyes árudéba vezetőt, 4 személyes gyárt büfébe vezetőt és elsdékat. Szegedi Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat Szeged, Kéllay Odfin u. 9. Munkaalkalmak A CSOMIEF kivitelezési gyakorlattal rendelkező mélyépuőteehiiikusokat technikusi, művezetői munkakörbe keres falvételre, hód. mezóvátárhelyl építésvezetőségekre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: CSOMIÉP, Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér 5*., személyzeti vezetőnél. xH 725 273 A Szegedi Ruhagyár varrodai részlegébe felvesz női és férfi munkavállalókat. Varrni nem tudókat betanítjuk. Felveszünk továbbá férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkacrogazdálkodásán. XS 269 195 Szakácsnőket hajóra azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezési Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Dunai Kirendeltség Bp. XUL, Cserhalom út 2. xBp. <480 Hajóslegéayeket, uszály kormányosokat, gépészeket, gépésztechnikusokat és érettségizett fiatalokat hajós munkára (elveazünk. Jelentkezés: Folyamszabályozó ég Kavicskotró V. Dunai Kirendeltségén Budapest. ím. Cserhalom dt 2. Sajót autóval rendelkezd jutalékos üzletszerzőt felvesz a Délmagyarországi ripónagykereskedrlmi Vállalat Jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 87. xS 269 314 Az I. sz. sebészeti Klinika felvételre keres férfidolgosót mütösegédl, beteghordozói munkakörbe, nőket takarítónői munkakörbe. xS 261 319 Raktári éa varrodai munkára nődolgozókat felvesz a Gabona Tröszt Szolgáltató V., Sárkány u. 4. X A Csongrád megyei Papfrfeldelgozó Ktsz Szeged, Huszár u. a. az. alatti központi üzemébe nól munkavállalókát és férfi segédmunkásokat felvesz. x A CSOMIEP kivitelezési gyakorlatul rendelkező magasépítőé sl technikusokat és mérnököket keres felvételre technológust, valamint termelésirányítói munkakörbe. Bérezés megegyezés szee rlnt. Jelentkezés: CSOMIF.P, Hódmezővásárhely, Tanácsköztársaság tér 59., személyzeti vezetőnél. xH. 225 274 ARAM8ZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1971. Június 17-tól 30Ig Baktó területén 6—16 óráig áramszünet lesz. vezetékátépítés mlátt. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DEMASZ Szeged városi kirendeltsége. Parkettcsiszolás pormentesen, I. osztályú kivitelben megrendelhető. BAJORHEGYI CSABA. Londoni krt 32. Festői környezet, lovaglás! lehetőség a Csikós csárda hétfő kivételével várja kedves vendégeit ' S. 2SÜ302