Délmagyarország, 1971. június (61. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-20 / 144. szám

6 VASARNAP, 1971. JÜNTOS Németh József Fiú MAGAZIN Ágh Tihamér NE ÍTÉLJÜNK ELHAMARKODOTTAN! Erdei Ferenc A HAGYMA LEGENDÁJA A Népszabadság májas M-l számában A fiatal Frdrl címmel Boldizsár Iván fölelevenítette első találkozását az líjú szoriográfussal, és méltatta Erdei elsfl tanulmányát. „Mai fővel ls: Királyhegyes szociográfiája a maca nemében klasszikus mű, és helyes tolna, ha ma az új Magyarország fölfedezése sorozat megjelenése közben ezt Is kiadnák" — Irta A Századunk 1931. evl klilrtébrn megjelent munka valőban szinte télies érettségben mutatja a fiatal tudóst. Tedlg megírása, a tanulmány keltezése szerint, még 30. születésnapja előtt volt: 1930. szeptember 5-én fejezte be, s neve alatt ott a foglalkozása: „joghallgató". A fiatal Erdeinek nem csupán ez a tanulmánya érdemelné meg, hogy újra közkinccsé tegyük. A Népünk és Nyelvünk hasábjain megjelent Írása A makol tanyarendszerről (1912), a Csanád vármegyei Könyvtárban megjelent tanulmánya Makó társadalomi ajzáröl (1931), az alig néhány példányban fönnmaradt, sokszorosított munkája A makói hagyma sorsa címmel (19301, vagy a nyomtatásban kídntt. de tva szintén ritkaság számba menő másik füzete, A makói bugyrait Iskolája (1941) megérdemelné a kötetbe gyűjtést. Nem különben a Oélmagyuroi szagban megjelent, számos, azóta elfelejtett teása. Es nem csupán közvetlenül a fölszabadulás után, amikor szerkesztője volt a lapnak, hanem a harmincas évek második felében Is, amikor az ellenzéki sajtó Makón elnémulván, a HCImagyarország valt a makói ellenzék szócsövévé ls. Itt Jelent meg 1933 ujévjen a most újraközölt cikke, amelyben kitűnő Jellemzését adja a makói hagyma természeti és társadalmi összefüggéseinek. e sajátos monokultúra társadalom- és emberalakltó hatásának. Keményen bírálja saját fajtáját, a hagymást, akit a tökésvisaonyok között önzővé és magányossá tett ez a termelési módi érződik belőle 1937 helyi politikai győzelmeinek és kudarcainak tanulsága is. de legfőképpen a Jövő kimunkálásának szándéka és egyetlen utjának kijelölése: az öaszefogásé, amely mind a hagymának, mind a hagymásnak egyetlen lehetséges jövendője. Azóta ez az összefogás a szövetkezetekben testet öltölt, de a hagyma jövője még most ls gond. Nem vélellcn, hogy utolsó könyvében, a Város es vidékében hasonló gondokkal viaskodik Erdei Ferenc, mint annak Idején, fiatalon. .. . H. J. Zsenialitás nem kellett hozzá, hogy fölfedezzék a hagyma szokatlan fejlődését és kitűnő minőségét Fölfedezték, és mind többet és többet ültettek belőle. De tovább is mentek. Nemcsak ültették, hanem a termést maguk hurcolták széjjel a vidéken, és rájöttek. hogy hagymájuk mindenütt kedvelt és mind nagyobb és nagyobb mennyiséget követelnek tőlük. Az volt az igazi legendába való tette a makói kertészeknek, ahogy amikor fölismerték a természet kedvezését és a környező piacok hagymaszükségletét, habozás nélkül rögtön vállalkoztak a termelés növelésére és a forgalom kiterjesztésére. Már az összes veteményföldeket beültették, és sorjában pusztították ki a szőlőket ls, csakhogy elegendő hagymát tudjanak a piacra vinni. Hagymások lettek, s ettől kezdve már nem voltak közönséges zsellérek, hanem a vállalkozás hevében belenőttek a hagyma legendájába. Végül úrrá lett a hagyma A makói kertészek vállalkozók lettek. Ki-ki bérelt a város körüli veteményföldekből vagy a járandóföldekből fél, egy vagy két holdat, s azon hagymát termelt, és mással nem is nagyon törődött. Vetett a hagyma közé petrezselymet és sárgarépát, de más mezei termeléssel nem nagyon foglalkozott. Ha volt saját földje, azon megtermelte a kenyérnek valót, és kukoricát a disznónak, de a fő gondja és a fő mestersége a hagyma termesztés lettEgymással versenyben állanak. Igyekeznek a termelésben egymáson túlverni, és a termelés titkait nehezen adják át egymásnak. A piacon pedig még kíméletlenebb a konicurrencia. Kiki a maga kereskedőjével alkudozik, és társaira ügyet sem vetve, lesi a konjunktúrát. Individualista versengő fajtává fejlődött a hagymás, és nincs, ami olyan messze esne gondolkozásától, mint az egymással való közreműködés és az egymáson való segítés. A természet kezdete A legenda első kezdetéit a természet adta. A Maros ment! televényes vályogon és agyagon minden elvetett és kiültetett növények között a hagyma virult a legjobban. Amikor a szentlőrinci, gerizdesi és verebesi veteményesföldeken a konyhakertek szokott palántáit nevelgette a makói kertész, már száz évvel ezelőtt föltűnt neki. hogy gyorsan, s kövéren nőnek a hagymák. és a Piros fejek keményebbek és jobbak, mint a más vidéken termettek. A föld szerette a hagymát. A szőlőt és a gyümölcsfákat csak mostohán táplálta a makói föld. hagyta, hogy betegségek és élősdiek pusztítsák, de ugyanakkor a hagymának kedvezett. Ahol a szőlő kipusztult, ott kitűnően termett a hagyma, mintha csak a természet akarta volna, hogy itt a hagyma legyen a fönövény, és legenda keletkezzék körülötte. De maga ez a keleti ízt és szagot hordozó földi gyümölcs sem volt ártatlan egy percig sem. Valahol csak éltek vele az emberek, mindenütt varázslatos erőket tulajdonítottak neki. Minden nyavalya ellen orvosságot láttak benne, és kívül. belül, főve. sülve, nversen alkalmazták gyógyító szándékkal. Fűszerként pedig úgy tartották, hogy mindene más fajtát egymagában pótol, és ha nagyon szűkös volt az élet. nemcsak a fűszert, hanem a kenyérhez való minden más élelmet is pótolta. Az ember folytatta A makói ember bizonyosan nem sokkal különbözött egyéb alföldi mezővárosok emberfajtájától. a szentlőrinci és újvárosi zsellér pedig éppenséggel nem sokban térhetett el más helyek szegénységétől. Ok is jártak a gazdák tanyáira dolgozni, az uraság rétjére kaszálni, és kicsinyke szőlő- és veteményfőldjükön mindenféle veteményekkel bajlódtak, és a dézsmát szorgalmasan fizették. Akkor kezdtek el különbözni más helyek zsellérjeitől, amikor a hagymával kerültek közelebbi barátságba. . Kertészek. Gondosan megkülönböztetik magukat a tanyai és szántóvető gazdáktól. Ügy tudják, hogy ők magasabb termelési szintet képviselnek, s ebben igazuk is van. Ügy művelik a földet, mint a bolgárok vagy a hollandok, olyan gonddal. Paraszti kultúrájuk minden bölcsessége benne van termelő módszerükben. Elérték azt, hogy a makói hagymakultúra a legkomplikáltabb termelési eljárás a világon. S a legdrágább is. Ez persze sújtja őket, de mivel a termelés egyszerűsítése és olcsóbbá tétele együttműködést és kollektív fellépést jelentene, nem hajlandók rá. A hagyma varázslata fogja őket ebben a vonatkozásban is, és nem tudják áttörni a hagyományokat. Az embert is a hagyma köti Hogy makói hagymás, ez emberben is külön minőséget és fajtát jelent. Törekvő és polgárosodó parasztfajta. Mindent a hagymának köszönhet, tehát azt is szolgálja. Olyan türelmetlen és önző, mint a termelése. Ha baja van, zúgolódik, ha jól megy neki, pöffeszkedik. Semmi parasztfajta hit nincs benne. Csak a saját hasznáért hajlandó elhinni valamit is bárkinek. Urakkal szemben nem megalázkodó, de ha haszna van belőle, odaszegődik. Okoskodó emberfajta. Csak annak hisz, amit a szemével lát, és szavakat mondhat neki akárki, úgy hull vissza, mint a falról a borsó. De maga is tud beszélni Annyi szónok van köztük, hogy ritkaság, ós mindig hatalmaskodó hév van a beszédjükben. Mint a hagymatermelésük: egyszer csak egy dolog fontos nekik, s arra mindent rátesznek. Egyszer egyik vezetőnek hisznek, és mennek utána, de ha kicsit is nehéz lesz a helyzet, másik után mennek. és az előbbit cserben hagyják. Meddig él a legenda? Még nagyon él, pedig már bízvást helyet adhatna tisztább és emberebb legkörnek. Eddig remek teljesítmények keletkeztek a legenda nyomán. Vilagcikk lett a hagyma, egy sereg parasztzsellér polgárosodott emberré lett, de mi lesz ezután? így nem lehet termelni. Csak egy terményre tenni föl mindent, s azt olyan komplikáltán termelni, mint ahogy a hagymás teszi. Azt sem lehet, hogy olyan haszonbért fizessenek. Azt sem lehet folytatni, hogy olyan versenyben álljanak egymással, mint ina. Szóval, sok mindent nem lehet folytatni, de hogy mást lehessen csinálni, ahhoz az embernek kell megváltozni. Jó, kitűnő egyénekke fejlődtek, de most már meg kell találniuk az együttműködés útjait ls, mert különben kárba vész az eddigi eredmény. Persze, ez nem könnyű. El kell pusztítani a legendát, és meg kell szabadulni a velejáró önhittségtől. Lehet, hogy képesek lesznek rá, hiszen oly sok mindenre képesek voltak már életükben. S a hagymalengeda is Oly szép és eredményes volt, hogy az ember tud hinni egy másik legendában: az európai nívójú kertkultúra és az öntudatos ember leaendájabfm. Mindig meghatódom azon, hogy milyen tapintatosan szemérmesek vagyunk. Micsoda nagyfokú humanizmusra vall például az is, hogy az újságok nem írják ki a G. L. monogrammal rendelkező ifjú nevét, aki a közelmúltban kifosztotta a puszpanbükkösi OTP-kirendeltség pénztárát, és a havi ötszáz forint nyugdíj-kiegészítéséért ott szorgoskodó Blázer Arankát (aki viszont feltehetően már nem volt ifjú) megfojtotta, majd erőszakot vett rajta. Szegény kis G. L.! Tettének elkövetésekor még nem is volt egészen tizenhét éves. Hát tudhatta ő, hogy mit cselekszik?! Hiszen a rendőrnyomozónak ls azt vallotta, hogy a pénz tulajdonképpen nem is neki kellett, hanem vele közös háztartásban élő szeretőjének, aki szenvedélyes lóversenyes és idült alkoholista. Ez a romlatlan, pajkos gyermek tehát voltaképpen áldozat Nem lenne méltányos egy ilyen szerencsétlen fiatalember nevét meghurcolni. Kl tudja, talán még törést okozna a lelkivilágában! Maradjon csak homályban kiléte. Ha két-három év múlva kiszabadul, ne rettegjen tőle senki. Induljon „tiszta lappal", ahogy mondani szokták. Ne féltsük tőle lányainkat és aszszonyaínkat. a világért se! A kis H. É. nevét is csúnya dolog lenne világgá kürtölni, noha ő ellene mór több ízben adtak ki országos körözést Viszont, ha jól belegondolunk, mit tehet róla ez a szegény kislány, hogy a deresedő és neki átmenetileg mindig otthont nyújtó urak inkíbb megtalálják a szeretet és megértés után sóvárgó kis lelkéhez az utat mint az állami nevelőintézet vezetői!? Ezért állandóan szökni kényszerül. Mert boldog akar lenni. Hát bűn ez!? Vagy itt van az eleven, de különben igen szófogadó kis R. J. esete, aki nagyanyját — miután az három fejszecsapástól sem szenderült jobblétre — dinamittal felrobbantotta, mert az öregasszony ellenezte, hogy a lakásában naponta házi bulit rendezzenek. Egy héten csak hatszor akarta megengedni. Hát csoda ezek után. ha a kis R. J. elragadtatta magát!? Lám, ide vezet a konzervatizmus és a meg nem értés. A megcsontosodott elveket valló vénasszony értetlenségével bűnbe sodort egy ártatlan, bimbózó lelket! E három példa is arra figyelmeztet: ne ítéljünk elhamarkodottan! Hiszen fiatalokról van szó! Van még bőven idejük megjavulni és jó útra térni. Még elgondolni is szörnyű, mi lenne, ha az újságok történetesen kiírnák a teljes nevüket ezeknek a rakoncátlan kópéknak, és így, mondjuk úgy harminc év múlva, egy akkori ifjú a padláson talált 1970-es újságból arról értesülhetne, hogy békésen pipázó, köztiszteletben álló nagyapja valaha a Népstadion úti rajkóegyüttesbe szervezett táncos lábú lányokat. Hát tudná tisztelni ezek után!? Kérdéses. A NÉPESSÉGSTATISZTIKUSOK VÉSZCSENGŐJE Vita a betegségekről és a halálról A halálozási és betegségi statisztikák azt mutatják, hogy a .férfiak „fölényben" vannak a sérülések területén. Ivanovo városban például a sérülések előfordulása 3,3-szer magasabb a férfiakénál, és hatszor több az olyan sérülés, amely agyrázkódással Jár. Ebben a viszonylatban a férfiak valamennyi korosztálya vezet, még a kisgyerekeket is beleszámítva, bármilyen meglepően is hangzik, a gyermekeknél az előfordulás aránya 4,5:1. Nyilvánvaló, hogy a férfi szervezetében mindig is nagyobb volt az energia, a mozgékonyság és a testi erő. Nem hárul-e ezáltal a férfiakra a nagyobb felelősség önmagukkal és a társadalommal szemben? — tesz fel a kérdést a professzor. „Vigyázzunk a férfiakra?" VIgyáznak-e ők magukra? Ezer vizsgálat alatt álló alkoholistából 91 százalék volt férfi. Közismert a férfiak dohányzási szenvedélye is. Dr. Urlanisz ezeket a problémákat csak igen futólag érinti, és minket vádol azzal, hogy nem vigyázunk eléggé a férfiakra — írja Larissza Kriacsko újságírónő. * — Azok a nehézségek, amelyeket a nőknek mindennapi életükben le kell küzdeniük, közismertek. Ezeknek figyelembevételével csak kétfajta magatartás lehetséges. Vagy igyekszünk a helyzetünkön változtatni, vagy elfogadjuk, mint természetes állapotot. Ha a férfiak biológiailag gyengébbek a nőknél, a fennálló munkamegosztásnak is igazságosabbnak kell lennie. Továbbá: ha a férfiak előbb halnak meg, mlnt a nők, még nagyobb teher marad a nők vállán. Az a jelszó tehát — írja az újságírónő —, hogy: „Vigyázzunk a férfiakra!" nem más, mint felhívás a tökéletes asszonyi alázatra és meghódolásra, s nemi egyenlőtlenség törvényesítésére a mindennapi életben — ezzel a gondolattal fejezi be cikkét Larissza Kriacsko. A Lityeraturnaja Gazeta szerkesztősége végül egy kutatóorvost és egy közgazdászt kért fel arra, hogy döntő módon szóljon bele a vitába. — Mi Indította el ezt a vitát? — tűnődik Mikhail Bednij, az orvostudományok doktora. — Az igaz, hogy a férfiak kevesebbet panaszkodnak egészségi állapotukra, mint a nők, és ebben a vonatkozásban egyetértek Lariszsza Kriacskóval — írja, majd hozzáteszi: — mégis előbb halnak meg. Urlanisz professzor érveit a halálozási arány statisztikáival támasztja alá. Larissza Kriacskó minőségileg más számokkal érvel, olyanokkal, amelyek a betegségek előfordulásának arányát mutatják. Ez azonban csak arra hívja fel a figyelmet, hogy hányszor fordul meg egy személy az orvosnál, hányszor panaszkodik egészségi állapota miatt. Ilyen adatokból pedig nehezen lehet megállapítani, hogy melyik nem — a férfi vagy a nő — az egészségesebb. Bizonyos betegségeket illetően, és ide olyanok is tartoznak, ame1 veket Larissza Kriecsko nem is említ, a nők valóban gyakrabban fordulnak orvoshoz, mint a férfiak. Sok más betegség azonban, mint például a tüdőrák, az infarktus és a szívizom-megbetegedések a férfiak „szomorú előjogai"-hoz tartoznak. Ezen túlmenően az említett betegségek a „női kategóriában", mint rosszindulatú daganatok előfordulása, vagy a vérkeringési megbetegedések, túlságosan is általános jellegűek. Több tucatnyi olyan megjelenési forma tartozik ide, amely távolról sem egyforma mértékben életveszélyes. Végül pedig az, hogy a betegségek nagyobb arányban fordulnak elő nőknél, azt ls bizonyíthatja, hogy tovább élnek: és amint idősebbek lesznek, egyre többször járnak orvoshoz.