Délmagyarország, 1971. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-19 / 116. szám
6 szerda. 1971. május 19. SPORT 361 jönne a győzelem A bolgárokkal mérkőzik a magyar válogatott A hét sportolói A családban maradt... A szegedi repülőtéren most bonyolították le a repülömodellezök megyei bajnokságát. Érdekesség, hogy a vitorlázógépek csoportjában a két Vörös-fivér helyezést ért el, ezenkívül eremhez jutott Vörös Jenöné is. Ennek a versenynek az érmei tehát — ahogy mondani szokás: a családban maradtak.., Vitorlázó modellek: 1. Vörös Jenő, 2. Vö'rös Jenóné, 3. Vörös Endre (mindhárom MHSZ Szegedi Modellező Klub. Vitorlázó modellek, ifjúságiak: 1. Várszegi Zoltán (Szegedi ŰttiVrőház), 2. Napkori. (Mechanikus modellek, ifjúságiak: 1. Hunyadi László, 2. Kéri (mindhárom Hódmezővásárhely). Gumimotoros modellek: 1. Bazsik János, 2. Csonka (mindkettő MHSZ Szegedi Építők). Üjból Európa-bajnoki selejtezőre készül a magyar labdarúgó-válogatott, s az ellenfél ma, május 19-én Bulgária együttese lesz. Eddig 12 alkalommal találkozott a két ország válogatottja — az első összecsapás 1934-ben volt —, s egy kivételével vagy a magyar csapat győzött, vagy döntetlen lett az eredmény. A viszonylag kevés mérkőzés között mégis akadt több, amely sokáig emlékezetes maradt, s még ma is beszélnek róla... így már az első is, amelyen Szófiában a vendéglátók 4:l-re kikaptak, s ezért a nézők annyira felbőszültek, hogy megverték a bírót ... Xifando román játékvezető pedig nagyon jól bíráskodott, de így sem kerülte el néhány szurkoló jobb- és balegyenesét... 1943. június 6. Szófia. Zsengellér volt a hőse a 4:2es találkozónak (mind a négy gólt ő szerezte), s már 3:0-.ra vezetett a magyar csapat, amikor Tóth Matyi ellenállhatatlanul száguldott el a balszélen. Mindenkit kicselezett, a kapust is, a labda már az üres hálóba tartott. Matyi magasba emelte a karjait, és azok meglepetésében egy ideig úgy is maradtak ... Egy lelkes bolgár katona, hogy megúszsza csapata az újabb gólt, a háló mögül berohant a pályára és visszarúgta a mezőnybe a labdát... Az utolsó 14 évben mindössze kétszer állt szemben egymással a magyar és a bolgár válogatott — s mind a kétszer világbajnokságon. Az 1962-es chilei találkozó fölényes 6:1, az 1968-as angliai 3:l-es magyar győzelmet hozott. Nagyszerű játékkal. Most is jól jönne a győzelem a bolgárokkal szemben a mai Európa-bajnoki találkozón. Az EB II. csoportjában, ahol válogatottunk is szerepel, a helyzet jelenleg a következő: 1—2. Magyaro. 2 11-4-23 1—2. Franciao. 2 11-4-23 3. Bulgária 1-1-1-11 4. Norvégia 3-123-71 A Textiles az élen A megyei kézilabda-bajnokság hatodik fordulója több érdekességet hozott. A nők csoportjában a Szegedi Textilművek a hétközben játszott rangadó után vasárnap ismét bajnokjelölttel találkozott, s mindkét mérkőzésen győztes textiles lányok a táblázat élére kerültek. Feltűnő, hogy a többszörös bajnok Szentesi VSC eddig mindössze 50 százalékos teljesítményével a táblázat 8. helyén áll. A HÓDIKÖT viszont a jelek szerint magára talált, a kötöttárugyári lányok már a harmadik győzelmüket szerezték meg. A férfiak mezőnyében a Szegedi Spartacus elvesztette veretlenségét, a Makó viszont megszerezte első győzelmét- A bajnoki címre pályázó Kiskundorozsma csak egygólos, verejtékes győzelmet aratott Mindszenten. Á gyengélkedés tartós A múlt szerdai MNK-mérRözés után irtunk a Szegedi Volán NB I B-s kézilabdacsapatáról, hogy hullámvölgyben van. Egy megyei I. osztályú csapattól szenvedett vereséget, és búcsúzott el a további kupaküzdelmektől. A mérsékelt teljesítmény vasárnap Győrött folytatódott. A csapat eddig kétszer játszott hazai pályán (Ózd, HBNA) és mindkétszer — 18:1R, 15:15 — döntetlen eredményt ért el. Négy alkalommal szerepelt idegenben és mindenütt meglehetősen „simán" szenvedett vereséget. (Dunakeszin 25:17, Székesfehérvárott. 24:15, Gyöngyösön 23:17, Győrött 17:11). A vezetők, az edző és maguk a játékosok is keresik az okokat. Mi történt a csapattal? Milyen depresszió szállja meg idegenbeli mérkőzésein? Kár volna örökösen a veszteségekre hivatkozni, melyek érték a Volánt az utóbbi két évben. Ismeretes, hogy Dobó Károly, a szegediek saját nevelésű átlövője, ma a Bp. Honvéd egyik legjobb játékosa, Hertelendi Róbert pedig az utánpótlás-válogatott erőssége, s ugyancsak a Honvéd játékosa lett. Mégis vissza kell térni hiányukra minden mérkőzés után. A Volánnak ugyan sikerült tehetséges játékosokat igazolnia, ezek a fiatalok azonban még képtelenek minden mérkőzésen megfelelni az NB I B követelményeinek. A türelem mindenképp szükséges nemcsak a vezetők, de a szurkolók részéről is, hiszen ez a sikertelen szereplés nem tarthat örökké. Lehet, hogy már vasárnap, a Győri Magasépítők elleni mérkőzésen sikerül a szegedieknek a hullámvölgyből küábalniok. Említettem a szurkolókat. Hát ez az, ami Szegeden fogalommá lett. A csapat gyenge szereplését befolyásolja, hogy nincs száz kézilabda-rajongó, akik legalább a hazai mérkőzéseken biztatnák a város elsőszámú gárdáját. Sőt.-, A győzelemhez, a kimagasló eredmények eléréséhez pedig biztatásra is szükség van. A hazai pálya minden csapatnak előnyt jelent. A Volán játékosai eddig nemigen érezhették ezt az előnyt. Bagaméry László Az élmezőny rendkívül szoros, szinte külön versenyt fut négy csapat, a Szegedi Kábel, a SZEOL, a Szegedi Spartacus és a Kiskundorozsma. Férfiak: Szegedi Volán II—Szegedi Spartacus 28:24 (11:11). Szeged, vezette: Kalász és Papp. Makód VSE—Szegedi Kender 28:21 (11:10). Makó, vezette: Dzsipof és Fejes. Kiskundorozsma—Mindszent 17:16 (10:8). Mindszent, vezette: Ácsai és Markovics. Dorozsma: Jakus — Link (1), Pádár L. (2), Kónya (4), Kormányos (2), Acs (3), Miksi (2), Pádár A. (2), Varga (1), Ézsias. Mindszent: Mihály — Tatár F., Balázs (1), Bereczki (2), Tisza (4), Tatár I., Szalai (2), Répás, Gyovai (6), Horváth (1). Sándorfalva—Szentesi Kinizsi 20:19 (14:9). Sándorfa lv.a, vezette; Dobóczki és Varga. SZEOL—Csongrád 36:13 (17:6). Csongrád, vezette; Homyi'k és Tóth Gy. A bajnokság állása Képünkön balról jobbra: Temesvári Erzsébet, a Textilművek megyei I. osztályú kézilabdacsapatának kapusa. Csapata hct közben és vasárnap is rangadót játszott, és a még ifjúsági kapuvédő mind a kétszer jól védett, jelentós része volt a győzelmekben. Makovics József (Szegedi VSE), aki az ifjúsági birkózók országos seregszemleversenyén a legnépesebb súlycsoportban diadalmaskodott, Sötét Ferenc (Építők), az NB II első helyén álló tekecsapat legfiatalabb játékosa, aki a Bp. Postás elleni találkozón a mezőny legjobbja volt, Jáger István, aki a Dózsa—Középilök NB Il-es labdarúgó-mérkőzésen kitűnően védett SOROKBAN Idénynyitás a Tiszán 1. Sz. Kábel 5 4 1 - 144- 92 9 2. SZEOL 8 4 1 1 149- 98 9 3. Sz. Spart. 5 41 107- 79 8 4. Dorozsma 5 4-1 109- 86 8 5. Sz. Kinizsi 6 2 2 2 124-111 6 6. Sz. Kender 8 3-3 111-102 6 7.jvHndszent 5 2-3 74- 83 4 8. Volán n. 5 2-3 100-118 4 9. Sándorfalva 6 2-4 84-138 4 18. Makó 5 14 37-112 2 n. Csongrád 6 - 6 92-158 Karácsonyi Katalin két számban is győzött A szegetfi városi kajakkenu szakszövetség idénynyitó versenyt rendezett a Tiszán, 9ok résztvevővel. A helybelieken kívül csongrádiak, szentesiek és szolnokiak is indultak. Néhány érdekesebb eredmény: Férfiak. Kenu 10 ezer m: 1. Darvas, 2. flaraszti, 3. Hingli (mind SZEOL). Kajak 10 ezer m, I. osztály: 1. Csapó (Szolnoki MTE), 2. Flórian, 3, Kovács L., III. Fiatalok bajnoksága A szegedi városi atlétikai szövetség rendezte meg a serdülőkornak összetett és a gyermekek egyént bajnoksagát. Serdülő összetett.. Fiuk. ötpróba (1958): Bálint (SZEOL.) 1958 pont. hárompróba (1957—58): Tordal (SZSI) 751. Leányok, ötpróba (1955) : Uhrln (SZEOL) 2751, (1956): Nagy Zsuzsa 'SZSI) 2611, harompróba (1957—58) : Mátrai (SZSI) 1246. A gyermekversení eken a Szegedi Sportiskola fiataljai domináltak. Közülük Bánkuti Rita, Fazakas Eva. Jakus Gyöngyi. Gárgyan Zsuzsa. Terhes Zoltán, Gargyán Tibort Romcsek Gábor es Vágó Ferenc tűntek ki. A fővarosban az SZVSE gyalogló triója részt vett a Bp. Építők versenyén, és 20 km-en Grandpierre Csaba az ötödik (1:43:35.8), Nóvák András a halódik (1:45:49.4) helyen végzett. Antal Andor napszúrásra panaszkodva 15 km-nél feladta a versenyt- A főiskolai országos atlétikai bajnokságon versenyzőink Veszprémben vetélkedtek. Közülük legjobban Kószó Piroska 'SZEOL) szerepelt, aki a 200 m-es síkfutásban 28.5 mp-es idővel második lett. osztály: 1. Pusztai (mind SZEOL). Kajak ifjúsági 5 ezer m, aranyjelvényes: 1. Vesmás (SZEOL), ezüst: 1. Rúzsa (Szegedi Kender), bronz (15 induló): 1. Kopasz (Kender), portyakajak: 1. Dobó (Szegedi Sportiskola). Kenu 1 ezer m, I. osztály: 1. Darvas, III. osztály: 1. Adok. Kenu 500 m: 1. Kovács L. (mind SZEOL), 2. Csapó (Szolnok), 3. Flórián (SZEOL). Kenu Ifjúsági 500 m: 1. Bokányi (SZSI), 2. Csete (Kender), 3. Réz (Kender). Nők. Kajak 2000 m. IT. osztály: 1. Karácsonyi (SZEOL), 2. Csányi (SZEOL), III. osztály: 1. Kotymán (Szentesi Spartacus), 2. Szegfű. Portyakajak serdülő 2 ezer m: 1. Simon, 2, Puczó (mind Kender). Kajak 500 m: 1. Karácsonyi, 2. Csányi. Portyakajak serdülő kettős 500 m: 1. Szilágyi, Lábdi (mind SZEOL), 2. Szita, Szekeres (Szolnok). Nőké Sz. Statisztikai Technikum —Sz. Ifjú Gárda 14:8 (9:3). Szeged, vezette: Érdi. HÖDIKÖT—Kistelek 7:5 (4:1). Hód mezövasárh ely, vezette: Szabó L. Sz. Textilművek—Szentesi "VSC 12:11 (6:6). Szeged, vezette: Kiiment és Kalász. Textilművek: Temesvári — Haumann, Széli (1), Keszég, Rosta, Pásztor (5), Kedves (1), Dobó, Molnár (3), Rácz (2). Szentes: Takács — Tihanyi (6), Horváth (3), Pásztor, Vecseri, Leány (1), Orosz (1), Patkós, Csámyi, Répa, Kanfi. Szegedi Tanárképző—Szegedi Konzvergyár 26:12 (13:9). Szeged, vezette: Tárnok és Tritz. SZEOL—Csongrád 10:4 (5:0). Csongrád, vezette: Hornyik és Tóth Gy. A bajnokság állása A labdarugó Közép-európai Kupaban beiejeze&hez Közeledik a Küzdelem. Ma, azerdan Salzburgban az osztrák bajnokaag listavezetője, az Austria Salzburg es a Csepel mar a visszavágót jatssza a döntőbe jutasert. A csepeli talalkozón a magyar együttes 2:0 aranyban győzött. * Ma, szerdán az athéni Karuskaki-stadionban kerül sor a labdarugó Kupagyőztesek Európa Kupajának döntő mekozesere. Az angol Chelsea es a spanyol Real Madrid all egymaxsal szemben. A ket együttes először szerepel a KEK-dontöben. A Chelsea es a Real Madrid ls bizakodik. Santiago Bernabeu, a spanyol klub elnöke kijelentette: „Elküldöm a játékosokat, ha nem szerzik meg a kupát. Itt az alkalom, hogy a Real Madrid ismét meginduljon a regi sikerek felé. Bízom a győzelemben." Az összeállításokat a szakvezetők még nem közölték. Egv biztos: a Real Madrid balszélsöje a 38 eves Francisco Gento lesz. * Minden jegy elővételben elkelt a Wembley-stadionban június 2-án sorrakerülő Ajax—Panathinaikos BEK-döntőre. A hollandok 30 000 jegyet igényeltek. * Hírügynökségi jelentések szerint a Juventus tárgyalásokat kezdett a Cagliarival Lulgl Ríva átadasa ugyeben. A Juventus csillagaszati összeget. 1 333 333 angol fontnak megfelelő lírát kínál a hires játékosért, a Cagliari azonban egyelőre nem mutat nagy hajlandóságot az üzlet Iránt. * Ma, szerdán SZEOL—Szegedi Dózsa barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Szegeden a Tisza-parti stadionban, délután 3 órai kezdettel. * Békéscsabán volt Békés megye serdülő és ifjúsági súlyemelő-bajnoksága. amelyen Bekes, Békéscsaba, Orosháza és Szeged fiatal versenyzői vettek reszt. A Szegedi Spartacus gárdája jól szerepelt, mert az. ifiknél — 9 súlycsoportból — ötben első helyet szerzett. A Spartacusból a lepkesúlyú Kálmán Ferenc 227.5 kg-mal, a pehelysúlyú Orosz Csaba ugyancsak 227.5 kg-mal, a középsúlyú Ábrahám Jenő 230 kg-mal, a félnehézsúlyú Balla Tamás 250 kg-mal. a nehézsúlj ü Marionosi János 240 kg-mal lett első. Második helyet szerzett Faragó, harmadik helyet Horváth és Bagi. A serdülőknél váltósúlyban Boia 230-eal. kisközépsúlyban Meszesán 272.5-tel szerezte meg a Békés megye bajnoka cimet. * Az Ujszegedt Kisstadionban a Bp. Külker a Szegedi Kender ellen 3:2-re nyert NB Il-es női u plabda- mérkőzésén. A hazai csapatból Szöllősl Ágnes Játszott legjobban, * Románia, Magyarország, az NDK, Franciaország, Ausztria és Jugoszlávia reszvetelevel sportlövöverseny kezdődött Zágrabban. Az első napon a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő testhelyzetű viadalát bonyolították le. amelynek férfi csapatversenyében Magyarország szerezte meg az elsőséget, a női csapatversenyben pedig a válogatott a 4. helyen végzett, * Az általános Iskolások Szeged városi atlétikai negytusa bajnokságára most került sor, mérsékelt érdeklődessel kiserve. Az összesített fiú és leány1 pontversenyben : 1. Hámán Kató 1960, 2. Mező Imre 1723, 3. Béke ulca 1705, 4. Ságvári gyakorló 1526, 5. Gera 1519. 6. Gagarin 1439. Egyénileg. Fiúk: 1. Rabi (Hámán) 214. 2. Ágoston 'Mező) 210, 3. Búzást (Hámán) 209. Leányok: 1. Ladányi (Hámán) 253, 2. Csányi (Hámán) 207, 3. Szilágyi (Béke u.) 201. A szegedi Járási labdarúgó-bajnokság eredményei: Üjszentlván —Bordány 2:5. Üllés—Domaszék 1:0. Pusztamérges—Szatymaz 5:1. Csengele—Asotthalom 1:2. Kübokháza—Forráskút. 5:0, Pusztaszer—Mórahalom 2:1. Röszke— Ealástya 1:1. Zákányszék—Tiszasziget 4:3. * Szegedi városi bajnokság: Volán—DEFAG 2 :l. Tanárképző— TKV 1:1. MINO—EMERGE 1:3. Gyálarét—Közlekedés 2:5. Ruhagyár—Konzervgyár 0:1. Mihálytelek—Siketek 8:0. A Csongrád megyei Atlétikai Szövetség versenybíró bizottsága iöén ls megrendezte versenybíróinak továbbképzését, élénk érdeklődéstől kisérve. A tanfolyam anyagát dr. Monostori Tibor és dr. Relgl Endre ismertették á hallgatókkal. LABDARUGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY 1. Tápé 22 15 6 1 40-14 36 2. Csanádp. 22 15 2 5 45-26 32 3. Algyö 24 14 3 7 33-25 31 4. Textilművek 22 14 1 7 44-23 29 5. Sándorfalva 22 13 3 6 48-35 29 6. Kistelek 23 12 3 8 53-32 27 7. Deszk 23 10 3 10 28-40 23 8. Nagymágocs 22 10 2 10 33-42 22 9. Fábiáns. 22 8 6 8 34-44 22 10. Nagylak 22 9 4 9 19-46 22 11. Baktó 22 9 3 10 22-48 21 1. Textilművek 2. Sz. Stat. T. 3. Sz. Tanárk. 6 5 18 5-1 6 4 11 75-35 11 73-44 10 78-55 3 4. Sz. Konzerv 6 3 12 63-56 7 5. METRIPOND 5 2 2 1 37-26 6 8. SZEOL 6 3-3 49-47 6 7. HOD1KOT 8 3-3 30-40 6 8. SZVSC 5 2 12 46-37 5 9. Szentesi MOT 5 113 22-36 3 10. Kistelek 5 1-4 31-38 3 11. Csongrád 6 1-5 23-55 2 12. Sz. Ifjú Gárda 6-15 33-62 1 •fe SAKK Teke NB I női: SZAK—Győri Richards 5:3, 2418:2413. Meglepet OK a szegedi csapat győzelme idegenben. A mérkőzés hőse dr. Sza.mosszegi Béláné. aki mint a SZAK utolsó dobója 447 fát ütött. A kettes pályán ellenfele Lőrincz volt. aki viszont csak 383-as eredményt ért el. Legjobb dobó: dr. Szamosszeginé 447. Jenei 410, Tompáné 408, illetve Vajdáné 448. NB Il-es eredmények: Sz. Építők—Bp. Postás 6:2. Szeged. Csepeli Papír—SZAK 6:2, Csepel. Nagy érdeklődéssel várta a sakkvilág a világbajnoki döntőt. A Korcsnoj—Geller. Fischer— Tajmanov, Larsen—Uhlmann és Petrosz)án—Hubner mérkőzés áll az érdeklődés középpontjában világszerte. Korcsnoj és Geller Moszkvában játszanak, a többit olyan helyen rendezik meg, ahol a sakkozás még nincs elterjedve. Ezért esett a választás a Kanáriszigeteken levő Las Palmasra s a kanadai Vancouverre. A tapasztalat szerint egy-egy nagy verseny után ugrásszerű az éroeklodes a sakk iránt. Az Plső forduló befejezése után ősszel a Fischer—Tajmanov mérkőzés győztese a Larsen— Lhlmann mérkőzés győztesével játszik. A másik agon Petroszján győzelme valószir.ú Htibnerrel szemben -s így a második fordt lóban ismét két szovjet sakkozó kerül egymással szembe. A városi sakkszövetség mesterjelölt! versenye befejeződött. A 12 résztvevős torna eredménye: 1—3. holtversenyben Bakos József (Ruhagyár). Kahán Róbert (MTK) és Papp László 'SZVSE) 7.5—7.5 ponttal, 4—6. ugyancsak holtversenyben D:araant Tibor (SZVSEl es Rezsek Győző (SZVSE) 6.5—64 ponttal. Az első három megszerezte illetve megerősítette mesterislölti minősítését. A versenyt Fagygyas László vezette. A Magyar Sakkszövetség kiírta az idei Népköztársaság Kupa csapatversenyt, amelyre bármelyik budapesti és vidéki egylet benevezhet. Az első fordulóra június 6-án kerül sor. Világos: Kbl, Vf7, Hb2, Hc2, Fb8 (5). Sötét: Ke4, Be5 (2). Világos Indul és a második lépesben mattot ad: (P. Kascsejev feladványa.) A múlt heti feladvány (Sasa; L Bc3i