Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

VASÁRNAP. lOI'l. ÁPRILIS tó. mmbmhv Kiskertek a városban GYÜMÖLCSFÁK I A városi kiskertekben — Új­szeged, Petőfi- es Hattyostelep, baktól rész, stb. kivételével — kevés helyen látni szakszerűen, jol gondozott gyümölcsöst. Ennek fő oka az lehet, hogy a gyömölcs­ta-telepítók sok esetben rosszul választják meg a fajtát, továbbá a hiányos szakmai felkészültség következtében olyan alapvető hi­bakat is elkövetnek, hogy a nap­fényt, szellős helyet igénylő gyü­mölcsfákat árnyéku6, levegőtlen helyre ültetik. De további problé­mák is akadhatnak még bőven. Például az őszibarack esetében rossz, helytelen metszéssel a nagy gonddal, költséggé! telepített iá­inkat hosszú Időre tönkretehetjük. A metszés mellett a növényvé­delemnek is óriást szerepe van mind a terméshozam, mind a fa élettartamának biztosítása érde­kében. A házikertben az őszibarackfa, a körte- és az almafa, sbt. telepí­tesénél a már említett tényezőkei feltétlenül vegyük figyelembe. A házi-, valamint a hét­végi kiskertekbe a csont­héjas gyümölcsök telepítése a leggazdaságosabb. Telepíté­süket előnyössé teszi, hogy a termesztéssel járó munkák rövid időre korlátozódnak, az almater­mésűeknél lényegesen kevesebb növényvédelmet igényelnek és a termést sokféleképpen használhat­juk feJ. Cseresznye: Fája Igenytelen, hosszúéletű, erőteljes növekedésű. Mélyrétegű, meszes agyag- vagy agyagos homoktalajt kedvel, de termeszthető kissé nyirkos tala­jon is. A cseresznye önmagát rosszul termékenyíti, ezért több fajtát vegyes telepítésben ültes­sünk. Ültetési távolsága 8—10 méter. Javasolt fajták: Márki korai, érik május második felé­ben. Folyamatos érésben az aláb­biak követik: Jabonlay. Hedel­íingeni, Germesdorfi óriás. Meggy: Gyümölcsfáink közül — talajban es fekvesben — talán a legigénytelenebb. Fülledt, leve­gőtlen területre azonban nem ajánlatos ültetni. Fajták: Pándy üvegmeggy, Cigány meggy. Kajszi: Fája mélyrétegű, me­szes, kissé nyirkos talajon, meleg fekvésben fejlődik a legjobban. A kajszifajták ön termékenyek. Ül­tetési távolságuk 8—10 méter. Legközismertebb fajták: Korai piros, Magyar kajszi, Rakovgzky kajszi, Kécskei rózsa, Borsi-féle rózsa, stb. Szilva: Kötöttebb. kissé nyirkos, mérsékelt mésztartalmú talajon szepen díszlik. Igénytelen. Az erösebb nedves talajokat is jol bírja, Fajtái: Zöldringló, Al­than ringló. Olaszkék, Debreceni muskotály, stb. őszibarack: Fája meleg, napos fekvésű, tápdús talajon fejlődik a legjobban, Az őszibarack a nyári gyümölcsök tömegét adja. Június végétől október elejéig szedhető. Néhány fajtát közülük: Mayílo­wer. Aranycsillag, Amsden, Bár­sonypír, Győztes, Elberta, stb. A nem csonthéjasok közül a körtének is ott a helye minden házikertben, ahol telepítésének feltételei kedvezők. A talaj iránt igényes, meleg fekvésű helyre ül­tessük. A nyáron érők közül az Arabitkát, a Búzás körtét, ősziek közül a Vilmos és a Hardy vaj­körtét, a téliek közül pedig a Téli esperest, a Hardenpont, valamint a Basc kobak fajtákat érdemes illtetni. Talajelökészites, ültetés: A fék ültetéséhez gondosan elő kell ké­szíteni a talajt. Helyee, ha az egesz területet 80—70 cm mélyen megforgatjuk, de ha ez nem áll módunkban, megfelelő nagyságú gödröket kell a fák részére készí­teni. Öszi ültetes esetén a nyár vége felé, tavasszal tervezett ül­tetésnél lehetőleg az ősz folyamán ássuk meg a 60—70 cm mély, 80—100 cm széles gödröket. A gödörbe trágyát tenni nem szabad, mert a gyökérzet perzse­léeét okozza. A terület trágyázá­sát a talaj forgatása előtt végez­zük el. Bozóki István VÍZSZINTES: X. Keleti bölcsesség. ' érdemes megszívlelni. (Folytatása a függőleges 14. számú sorban.) 14. Bizonyos módon fénylő. 15. Kossuth mi­niszterelnöke volt. Világos után emigrált. 16. Dan Cilmkomikus volt. 17. Nem vlszJ a Patyolatba a ru­hát. 19. Rum, cukof, forróviz együtt. Skálahan­gok. 21. Neki van hazánkban a legtöbb szobra. 1802­töl 1894-ig élt. 23. Fekete madár közepe! 24. Római szám, kettőzve pedig női név. 25. Rövidítés földraja nevekben. 26. Fal betűi. 28. Idegen rövidítés, pl. a HP. és a PS. 29. Pereme. 32. Olaj, Idegen szóval. 34. Fogyasztja. 36. Bolt. 39. Az Elba cseh neve. 41. Az orvostudomány divatos ága. 42. Mint u 16. számú. 43. Görög betű és óramárka. 44. Ráfordította a kul­csot. 45. Eset. következményekkel. 47. Ha Bolond, akitor halhatatlan irodalmi alak. 49. Múlt időt jel­zünk igy. 51. ömleszt. 54. Nem dőlt Össze. 55. Szom­szédos betűit. 56. Bécsi tea! 58. Délolasz város, a fö­níciaiak alapították. 60. Igekötő, régiesen. 61. Ezt tenné, ha levélíró volna. 63. Francia aprópénz. 64. Testrész 65. A Twist Olivér írója. 68. tgy jó a virsli, söt... 70. A budapesti Anonymus-szobor alkotója. FÜGGŐLEGES: 2. „A ... szérűn" — Ady vers. 3. Most megy ki a divatból, a hazájában ls. 4. Cink és oxigén. 5. S. Y. 6. Alvás közben „fantáziáló". 7. Népszerű táncdalénekes. 8. Szomszédok a betűsor­ban. 9. Bizonyos Ideje. 10. Helyelenítem! IL Yttrium, magnézium. 12. összetételekben levegőre utal. 13. Az északi néphitben előforduló, felhőn lovagló lény. 14. A vízszintes 1. számú sor folytatása. 18. Egyfor­ma betűk. 21. Kéz betűi. 22. Kevert hol! 25. Zokogás után, de megnyugvás előtt levő. 27. Lentről kiált. 29. Ahol csépelnek. 30. Villamos áramot termel. 31. Orvosi szóval: neurális. 33. Nincsenek szorosan meg­kötve. 35. A beszéd legkisebb értelmes része. 37. USE. 38. A harmadik magyar király volt. 40. Bere­mendi részlet! 48. Yttrium, nitrogén, foszfor. 48. Folyó, amelyről Ady is írt, ford. 50. Készül az ét­kezéshez. 52. Mátrai patak, a Zagyvába ömlik, 53. Ez a taktika gyakori a labdarúgásban. 55. Égtáj. 57. Község hazánk északi részén. 59. Szovjet film­rendező („Hétköznapi fasizmus"). 60. Rendszerint messze jár a valóségtóL 82. Kb. fél hektónyi űrmér­ték volt. 64. Az egyik alapművelettel kapcsolatban mondjuk. 66. Legyintéssel járó szócska. 67. A kén vegyjele, kétszer. 69. Lásd 24. számú sort. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., és a függőle­ges 14. számú sorok megfejtése. B. E. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény megfejtése: Amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk. — A megfejtők közül könyv­vásárlási utalványt kap a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca), ahol azért ott vásu­rolhat: Ábrahám János, Római körút; Berényi An­tajné, Kárász utca; Birkás Mária, Csongrádi sugar­út; Gaál Sándor, Alföldi u.; Hajabacs István, Szűcs u.; Sárkány Géza, Danko Pista u.; Tóth Katalin, Április 4. útja; Tóth Mihály, Katona József u. Szombathelyen május 1-én és 2-án országos jel­legű rejtvényfejtő-verseny lesz. Ezen a Juhász Gyu­la Művelődési Központ támogatasávai működő sze­gedi rejtvénykedvelők klubja is indítja legjobbjait. Dr. Bódl Béla, Házy László, Rigó György, Rohonezy József, Szakáll Antal és dr. Vitos Györgyné utazik a dunántúli városba, Maytinszky László klubvezető kíséretében. ENNYI HAJBÓL FRIZURA? Igen sok lánynak, asszonynak okoz gondot, hogy ritka, vékony­szálú a haja. Csütörtökön fod­rászhoz megv, pénteken, már nincs „semmi" a hajában, szom­baton akár újból ott üthetne a búra alatt. De kinek jó ez? Leg­feljebb a fodrásznak. Csodaszer, amitől a haj azon­nal dúsabbá, erős szálúvá válhat­na, sajnos, nincsen. Vari azonban egy-két jó „trükk". Próbálják ki. I. Gondosan kell megválaszta­ni a frizurát. Nem mutatós ilyen minőségű hajból a hosszú, de még a hátul nyakba lógó rövi­debb tincsek is árulkodnak. Há­tul legjobb, ha éppein a nyak fel­ső részéig ér a haj, az pedig mar az arc alkatától is függ, hogy ol­dalt is, vagy csak a fejtetón horjunk-e laza hullámokba ra­kott frizurát. Semmiféle válasz­ték sem előnyös. 2. Az enyhe tartóshullám a janiható (dauer), mert a hullá­mos haj, különösen, ha jól meg­választott, világos árnyalatúra festtetjük, dusabbnak latszik. Most különben is a laza hullá­mok divatosak. 3. Hajmosuskor. becsavaró* előtt okvetlenül használjon tixálo szert (ez lehet a fodrászok által használt fixatör is, de citrom íe-~ ve, zselatinos víz is). Csak így tudjuk Jól fésülni hajunkat. 4. A nedves hajat minél több. egészen kicsi csavaróra tekerjük, ez rugalmassá teszi, kitás üléskor pedig dúsabbnák tűnik. 5. Ha magunk csavarjuk lel a hajunkat, a homlok feletti rész­nél sohase egészen a fejbőrig te­kerjük, hanem hagyjuk lazábbra. A csavarokat egymás fölé he­lyezzük, "hogy ne látsszék va­8 Ha netán zsírosodásra hajla­mos a haja, akkor sem szabad túl gyakran mosni, legfeljebb he­tente egyszer g az ilyen hajnále igen jót tesz a gyógytea-öblítés. A gyógynövény -szaküzletekben kérjem megfelelően összeállított gyógyteát. 9. Igen fontos, hogy jó minő­ségű, valódi sortéból, s ne mű­anyagból készült hajkefét hasz­náljunk. Ha hajunk hajlamos a laszték. A határozott választék--. zsírosodásra, nem nyomjuk a vonalak mindig árulkodnak. 6. Enyhén tupírozzunk csak! Igaz, hogy a tupírozás is dúsabb nak mutatja a hajat, de ez a művelet különösen ártalmas a finom, vékonyszálú hajnak. 7. Használjon okvetlenül lak­kot, akinek vékony és „engedet­len" a haja. hiszen ez is tartó­sabba teszi u frizurát, de vi­gyázzunk: a túl sok lakk egy­részt természetellenessé, merev­vé teszi a frizurát, emellett a sok lakknak túl nagy a súlya és túl hamar összeesik tőle a sok szé­pen fésült hullám. hajkefét a fejbőrre. 10. Nagy divat a póthaj. Aki­nek kevés » saját haja mutatós frizurához, vásároljon pothajat. Hogy akkor miért írtuk le az előző kilenc tanácsot? Mert. a póthaj a „mindenre Jó" megol­dás — nem viselhetjük állandóan még oly szép műtincselnket sem, mert akkor aztán végképpen tönkremegy eredetileg is kényes, gondos ápolást igénylő vékony­szálú hajunk. P. SZ. M. IMI? | HC )L? MIKOR ? 1971. ÁPRILIS 33.. VAhARNAP — NÉVNAP: MARK GYENGÜL A NAPPALT FELMELEGEDÉS Várható időjárás vasárnap estig: Erősen felbúg, borult tdo. Sokfelé esővel, helyenként zivatarral. A nappali felmelegedés tovább gyengül, várható legmagasabb nappali liomersékjet u tok körül. A Nap kel 4 6va 39 perckor, es nyugszik II óra 49 perckor. A Hold kel 4 óra 18 perckor, és n;|igszlk 19 óra 49 perekor. • VÍZÁLLÁS A Tisza vizáMába Szegednél szombaton plusz ítí om tapadói. NYOLCVANÖT ÉVE (1889—19371 ismert festóm-üvesz és grafikus, a kecskeméti es a született Szolnokon Pólya Tibor szolnoki művésztelep tagja volt. 1971. ÁPRILIS 39.. HÉTFŐ — NÉVNAP: ERVIN A Nap kel 4 óru 37 perckor, es nyugszik 18 óra 47 perckor­A Hold kel 4 ont 47 perckor, es nyugszik 31 ora 00 perekor. kor. hétfőn 7 orakur: Velem nem. asszonyom! (Szines NDK.) Postás Mozit Erik a fény. <3 és 7.) Miliálytelek! Móricz Zsig­mond Művelődést Ház: Az elő­adás választás miatt elmarad! Nyugdíjasok Mozija: A gyil­kos a házban van. (Magyar bünügyi film. 3 és 7 orakor.) VIDÁM PABh Nyitva 10 órától ül óráig, w­Hotfón. szünnap. BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 11 orakor Tünde-ber­letben: Csalavéri Csalavór. ÜGVELÉTES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér S sz. (13'57-es> este 10 őrétől reggé! 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI CGVELÉI Ma a balesetet szenvedett ize­melyeket Szegeden a II- sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétfőn a Közkórház (Tolbuhln sgt, 87.) veszi fel, ÁLLATORVOSI ÜGYÉLET Szeged város tcrtlletérr 1971. április 30-ig este 6 Oratol reggel 6 őréig (vasárnap nappal la) elsősegély és nehózcUós ész­tére Ügyeletes dr. Komáromi Já­nos állatorvos. I.akasa: Űjsze­ged. Toron tál tér 8. Telefon: 14-094. Ar. állatorvos klszalhtaaapo! » hlvo köteles gondoskodni. KÉTSZÁZNEGYVEN ÉVE halt meg Dániel Defoe (1660­1731) angol író. Nevet Robinson Cruaoe (1710) tette világhírűvé. SZEGEDI NL.MZETJ SZÍNHÁZ Délután II órakor: Ne szóljatok bele: Szeged Já­rást CSÉB elóadasa. Este 7 orakor: Ne szóljatok be­lel Bérletszünet. Hétfőn este 7 órakor: Van.va bácsi. Uray-bcrlet. MOZIK Szabadság: ma es hetfon fel 4. háromnegyed u es 9 orakor: Bűntény a Via Venetou. (Caak 19 even felülieknek, színes m. b. olasz.) Vörös Csillag: Egl bá­rány. (Szines magyar, csak 16 even felülleknek, 3. neg)> d 6 és fel 8 órakor.) llétlön: Eso­pus. (Színes bolgár—csehszlo­vák, negyed 6 és lel 6 orakor.) Fáklya: matiné délelőtt fél li­kőr: Milliárdokat érő ember, iFrancia—olasz.) Fél 4, három­negyed 9 és 8 órakor: Gyula v ti ez teJen-nyáron (Színes ma­gyar.) Hétfőn: A neretvai csata. I—II. rész. (Szines jugoszláv— olasz—NSZK, dupla helyárral, háromnegyed 6 órakor.) Novem­ber 7-» Cjszegedt ma ő és 1 óra­: f RÁDIÖ VASÁRNAP Kossuth 9.1)0 Jo reggelt, választők 1 Hírek. : alksztasi Ügyeletünk. Lapszemle, Időjárás. 9.30—7.30 Kellemes .Vasámupot? Közben: 6.40—6.49 Hogyan szavazzunk? 7.00—7.10 lííreb. Időjárás. Válas/tusi ugyelatünFr.' 7.30 Nagy családok. 7.38 Hallgatóink tlgyelmebe. 8.00 Hírek. Választási ügyele­tünk. Lapszemle, időjárás, o.is Szivárvány. 10.30 Vasárnapi koktél. 13.00 Hírek. Lapszemle. Tudósítások. Időjárás. 12.20 Jo ebédhez szó) u nőtá. 13.00 A. nemzet) egység útjín. 13.10 Schubert vn. szimfónia. 14.03 Tudósaink fóruma. 14.33 petress '/gúzsa énekel. 14.40 Pillantás a nagyvilágba. 13.00 Hírek. Vá­lasztási ügyeletünk. 15.13 Köny­nyüzene Bánki György szerze­ményeiből. 15.30 Nagyközség Fejér megyében . . . 15.40 Be­mutatjuk a Melódia Hangle­mezgyár új felvételit. 10.19 Egy ember elete. 18.38 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. Valnsz­tásl ügyeletünk. n.10 Falu mi Falunak — muzsikával. iü.01 Egy múlt nélküli város jelene. 18,21 Lemezinuzeum. 13.30 Jüan sutberland filmdalokat énekel. 18.00 Hírek. Tudósítás a válasz­tásokról. Sporthírek. Időjárás. 18.20 A zene nem tumer hatá­rokat. 20 05 Harangozó Teréz vl­rágénekeket énekel. Tarján Tóth Ida cimbnlmnzlk. 20.19 Közvetítés a Madách Kamara Színházból (ismétlés) Gellérthe­gyi almok. 22.00 Hírek. Válasz­tási ügyeletünk. Időiáras. 22.18 Sporthírek. 22.20 Kamarazene. '3.20 A Uoldusdiák. 24.00 Hírek, Időjárás. 0.10—0.75 Két Glinka­nyitíny, Petőfi ".no A górögkatolikus egyház félóráig. 7.30 Mllari Pleehta Mozart-orgonaműveket látszik, n.oo A Magyar nyelv hete. J.05 Milsorlsmertetes. 8.20 Zenei anyanyelvünk. 8.30 Mit hallunk, 9.00 Szóljatok S"sp .szavaki iro­dalmit színpadok és amalűr színjátszók országos versenye. 11.00 Százados szenzációk 11.30 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.37 Ar elé­gedetlen kit- hangya. 13.46 Idő­járás es vízállásjelentés. W.00 Táskarádió. 15.00 Mii üzen a rá­dió. 15.35 Charfty, te édes! 16.00 Hirek. Időjárás. 18.03 Kemeny KI10 és Palcsó Sándor népda­lokat éneke! 16.33 Kórusiroda­lom mesterei 17,00 Elő szo. 17.30 Népszerű (uvósátlrgtok. 17.48 Költök albuma. 18.00 Hí­rek. időjárás. 18.05 Előadja a szerzó. 18.52 Erkel: Bánk ban. Közben: 19.84 Jó estet, gyere­kek. 20.00 Hírek. Választási ügyeletünk Jelentkezik. 20.10­20.15 Sporthírek. 21.0j—21.20 A táguló világkép állomás. 21.5a Nóták 22.20 Mikrofon, előtt az. irodalmi szerkesztő. 22.30 Szo­listupai adu. 23.00 Hírek. Időjá­rás, választási ügyeletünk. 33.13 Zenekari muzsika. 24 00—0.10 Hirek. előjárás. HÍT l'O Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 1,33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5 00 Hírek, idóiaras. 8.30 Reggeli terónika 1. 5.44 Falurádió, 9.00 Ilirek, Időjárás. 6.H1 Hírek. Idö­lárás- 7.48 Hallgatóink ügyeimé­be. 7.30 Reggeli krónika II 7.18 Körzeit időiúrúu. 7.30 üt köny­vek. 3.00 Hírek, időjárás. 8.0b Műsorismertetés. 3.13 Mit üzen h rudió? 8.50 'Zeniül Anna ket operettdali énekel. 9.00 Puszták népe. 0.22 Kadiobörze. 9.30 A hét zenemüve. Debussy: Három nok­türn, 10.00 Hírek, Időjárás. 10.03 Elírom szimfonikus költemény 11.00 Iskolarádió. 11.35 Mozart fúvós kamarazenemüveiből. 12.00 Déli krónika. 13.20 Ki nyer ina'.' 12.30 Melód lakoktél. 13.15 Rádió­reklám. 13.18 Kozák Gnbor Jó­zsef népi v nekara játszik. 13.43 Válaszolunk hallgatóinknak' 4.00 Édes anyanyelvünk. 14.03 Tamássy Zd-nkó dalaiból. 14.16 Hnvdn: D-dür csembalóverseny. 14.38 Miért HZéD? 15.00 Hírek, ioöjárás. 15.10 Harsan a kürt­szó! 15.45 Knoek out! 16.00 A vi­lággazdaság hírei 16.05 Verdi: Bevonulási induló az Aida c. ooerábol. 16.13 Lakáshelyzet 1971­hen. 16.73 \ Belfi<»\urilMsztérU;m Duna Művésze"} ütt.edének néni r«ne-«ri látszik. 16 5" Hallgató­ink figyelmébe. 17.or Hírek, Idő­járás. 17.05 Killnoljiikai ttóvrlő. 17.20 Bemutatjuk ui felvételün­ket. 17.36 Beszéljünk a művelő­désről, 17.56 Húszas stúdió. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Es­t» kroulku. 10.30 Sporthíradó. 10.40 A HadioBzmhaz bemutatja: A veszély. 20.09 Duke ElJington és zenekarának hangversenye. 01.46 Szép magynr vers. 22.00 Hí­rek. időjárás. 22.20 Beethoven es Hintók zenei óröksegu. 23.02 Ivürnilkrofon. 23.22 Verbunkosok, népdalok. 24.60 Hírek. Időjárás. O.JÜ—0.25 Clmaiosa operüibol. Petői 1 6.28 Torna s.JU—9.tl5 Azonos s Kossuth-niüsorral. 8.05 Katona­dalok. 3.30 Dinu Lipatti Chopin ­kerlngűket zongorázik, o.no—10..00 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 41.03 Hírek. Időjárás. 12.00 Pureell: Oda Szent Cecília napjára 13.un Hírek, időjárás, u.oj Távúi­ban . . . 18.20 Balettzene operuk­ból. 13.45 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00—17.00 Kettőtől ötig. a ráilló kívánságműsora 17.00 Ötórai tea. 18.00 Hírek, Idő­járás. 18,10 Ha még nem tud­ná.. . 18.40—19.51 Elhangzott mű­sorainkból. 19.31 Rádióreklám. 19.56 j0 estét, gyerekek. 20.00 Esti krónika II. 20.23 üj köny­vek. 20.28 Wagner: A walkür. — T felvonás. 21.33 Nőkről nőknek. 22.03 Nóták. 22.S0 osváth Júlia é« Szabó Miklós énekel. 23.00 Hirek. időjárás. 23.13 A Jiét ze­nemüve. 23.43 Bartók- és Ko­ri ály-kórusm (ivek. 24.00—0 10 Hí­rek. Időjárás. •rtfvsn VASÁRNAP Budapest 9.08 Felsőfokú matematika. 9.45 Alapiokú angol nyelvtan­folyam. 10.00 Aranykapu. 10.50 A korszerű pedagógia műhelyé­ből. 11.30 Térzene... 11.55 Amerikai komédiák. Hurrá, nyaralunk (Ism.). 15.13 Alapfo­kú német nyelvtanfolyam. 15.40 Hétméríöldcs kamera. 15.55 Népballadák 16.45 Gorrl, az ör­dög. Francia rövidjátékfllm­sorozat 3. rész. 17.10 Szolidari­tás. A DÍVSZ jubileumi kong­resszusáról készített riportfilm a Gyarmati Ifjúság Napju al­kalmából keni bemutatásra. 17.40 Műsorainkat ajanljuk! 18.05 TV Operakalauz: Mozart — Figaró házassága, 13.30 Sporthírek. 18.40 Esti mese. 19.00 A ..HÍT"... 20.00 A F01­syte Saga. 16. rész: A esaladí esküvő. 80,55 Kedves versem: Bltskev Tibor műsora. 21-20 ..Kicsoda — Micsoda". 22.10 Hirek — Sporthírek. Belgrád 8.55 Barázda — magyar nyej­VŰ udáa. 9.30 Az. én Faluul (ism.) id.on Fbldmtiveloknek. 10.30 Nagyok és kicsinyek (ism). 11.30 A szelíd Ben — filmsorozat gyermekeknek. 12.00 F»K> parasztok nélkül. 12.30 Szakmai képzés. 13.00 Egy gesz élet egy éy alatt. . . 13.33 Vejd­llnggel a nagyVilagba. 16.15 Cselgáncs a- országos bajnok­ság. 17.00 Röplabda: Jedinstvo (Stara—Pázova)—Parllzán 18.03 Rövidfilm. 111.20 Emberrabló — játékfilm. 20.35 Karusuz (hu­moros adás). 21 33 Videoton, 21.30 Sportszemle. Bukarest 7.43 Reggeli torna. 8.00 G.ver­melsmatJué. 9.00 A falu élete­bői. 10.30 Zenei udus. 11.01) Ze­nes Ilim Anthony May ég Judv Hustable főszereplésével 12.00 Magyar nyelvű adás. 13.30 A Farul—Dinamó Hueuresti lab­darúgö-merkózeb közvetítésé Konstancaból. majd a Ma­gyarország—Franciaország lab­darúgó-mérkőzés 2. felideie Budapestről. 16.00 Terzene. 18. .0 Ismeretterjesztő vétélkedó. 17.35 Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 19.20 Nep! zene. 19.40 Ki öllé meg Luo Bamest? Krimi-film. 21.05 Tánevllagbajnoksíg köz­vetítése Mainzböl. HÉTFŐ Uudapebi 19.00 Országos ókútt ivó-baj­nokság. Egyén! döntök. Bele rád 16.43 Magyar nyelvű tv-krónl­ka es sporthlrado 17.00 Falu parasztok nélkül. 17.40 A há­rom tolvaj. (Bábjáték! 18.00 Tv-óvoda. Hajóval utazunk . . 10.30 Tudomány: Tudósportrek. 19.05 Tegeződve .. . 20 35 ni igazgató. Tv-dráma. 21.33 Pe.v­ton kisváros. Bukarcbt 17.00 Színházi újdonságok. l*..'0 Hazafias és forradabni dalok. 18.20 A legkisebbeknél. .. . 19.20 Folytatásfilm. U1.Í9 Riport­film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom