Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-21 / 68. szám
12 VASÁRNAP, 1971. MÁRCIUS 2L A víztorony környékén — amerre csak szem lát, autó autót ér. Még a mellékutcákban is szorosan kicentizve állnak egymás mellett. Minden talpalatnyi hely foglalt. Piaci asztalsorok helyett Trabantokat, Wartburgokat, Skodákat, Moszkvicsokat, Opeleket, Fiatokat, Fiat Cupekat, sót még egy Vauxhallt is láthatnak az érdeklődök. Van miben válogatni. Ízlés, és nem utolsósorban a pénztárca vastagságán múlik, ki hogyan — négy keréken, vagy ismét gyalogosan — távozik. A kocsik leápolva, kifényesítve, hadd csillogjon, táncoljon a napfény a karosszériákon. A vevőnek is gyorsabban akad meg a szeme rajtuk. Nagyszerűen „előkészített'' piros Skodát vesz körbe az érdeklődök gyűrűje. A motorház teteje felnyitva, a motor jár, fölé hajolva csalhatatlan „szakértő fülek" hallgatják monoton zúgását. Fotóriporter közelít óvatosan, majd a távolság bemérése után elkattintja masináját — egyszer, kétszer. Valaki „kiszúrta" a műveletet, és mint • az üldözöttek oly. pániksze- , rüen távoznak az előbb még ön feledve nézelődők. A másik oldalon szintén egy Skodát mustrálgat kisebb csoport. Hozzáértő vélemény hangzik el innen is. onnan is: „a kaszniját" nézve jó állapotban van a masina. Ráadásul Viktória gumikkal. — Az milyen márka? — szólal meg valaki félénken. tAutóbÖfize Lesújtó pillantás, majd „micsoda pancser", még azt sem tudja, minek jár az ilyen autópiacra — kapja válaszul. A kérdező minden további érdeklődési igényét felfüggesztve elsomfordál. Inkább másutt próbálkozik. Tizenegy óra táján tetőzik az érdeklődés. Hullámzik a tömeg a stand két vége között, akárcsak a korzón. Az eladók kocsijukban ülnek, vagy távolabbról nézik figyelmesen: milyen szándékkal közelítenek? A komoly vevők előre kidolgozott tervvel érkeznek. Lassan végigsétálnak, a kocsik előtt, mintha véletlenül vetődtek volna arra. Közben felmérik a kínálatot, milyenek a lehetőségek. Árak után érdeklődnek. A rendszámtáblát ellenőrzik. (Ebből a kocsi éveire lehet következtetni.) Ha az ár „belefér" az elképzelésbe, a kilométeróra és a gumik jönnek sorba, szinkronban van-e a kopás a mutatott méterek számával? Ha a látottak összeillenek, megkezdődik a puhatolódzás. Az óvatosabbak felírják a címet, mondván, majd visszajönnek, vagy a lakásán keresik meg a tulajt. A piros Skoda vevőre talált és dobhártyát hasogató tűráztatás közepette kér helyet a próbaúthoz. A Vauxhallt sokan csodálják, de ára után csak egy-két merészebb páciens érdeklődik. Nem csoda, potom 135 ezerért vesztegetik szegényt! Valószínűleg — még sokáig. Skoda Felicia áll árván a sor végén. Idősebb bácsika négezeti, mustrálgatja. A tulaj készségesen ugrik: 35 ezer az ára, bácsikám. — No akkor gyújtsa már be a motort, hadd hallom a hangját. Az indítás után éktelen csattogás, bömbölés. Mint egy traktor — nyugtázza a hallottakat, és a körülállók nagy derültsége közepette továbbáll. Távolabb sárgászöld, nikkelezett lökhárítókkal, lámpafejekkel felszerelt Trabant csalogatja az érdeklődőket. Gazdája élénk taglejtésekkel indokolja az árát, és sorolja a pótalkatrészeket. — Még jó, hogy nem egy kisebb Trabantgyárat kínál eladásra — szól valaki maliciózusan. A tulajdonos figyelmen kívül hagyja, tovább magyaráz. A déli harangszó után csökken az érdeklődés. Egy óra múlva lassan kiürül a tér. Ki elégedetten, ki csalódottan távozik kedvenc vasárnapi időtöltéséről. Egy hétre befejeződik a lélektani csata. A következő vasárnap — tapasztalatokkal gazdagodva — elölről kezdődik minden. Gyürki Ernő Fazekas népművész ötven éve dolgozik a korong meUett Steig István szekszárdi fazekas népművész. Családi hagyomány náluk a fazekasmesterség, közel százéves múltra tekint vissza a korong szerepe otthonukban. Ma már nyugdíjas. de mindennap ott található műhelyében. Mellette dolgozik leánya és veje, ők ketten veszik át a mesterség stafétabotját. Képünkön: Sieig István boroskancsót formál a korongon. TOLNAI MIKLÓS ESTJE Ady emlékezete címmel rendezik meg az üjszegedi November 7. Művelődési Központban Tolnai Miklósnak, a Szegedi Nemzeti Színház művészének előadói estjét március 23-án, kedden este 6 órakor. MUNKANÉLKÜLIEK ANGLIÁBAN Nagy-Britanniában egyre rosszabbodik a foglalkoztatottsági arány. Február közepe és március közepe között a munkanélküliek száma 33 ezerrel növekedett és elérte a 753 810 főt. Ez a második világháború befejezése óta a legmagasabb arány, és a dolgozó lakosság 3,3 százalékának felel meg. TŰZIJÁTÉK. HALOTTAKKAL A spanyolországi Valenciában egv álarcos karnevál alkalmából tartott tűzijáték végén súlyos szerencsétlenség történt. Egy nyaláb rakéta a tömegre zuhant és a robbanás két embert megölt. Hatalmas pánik tört ki, és az emberek egymást taposva menekültek a helyszínről. Az eddigi jelentések arról számolnak be, hogy a karneválnak több száz sebesültje is van, közülük sokat a város kórházaiban ápolnak. HAJÓELTÉRlTÉSI BÜNPER A szczecini vajdasági bíróság előtt megkezdődött Marian Gdanski 21 éves lengyel allampolgár bűnpere. A vádirat szerint Gdanski 1970. október 2<i-án erőszakkal el akarta téri'teni útvonaláról a szczecini hajózási társaság „Alina" nevű személyszállító hajóját. A bírósági tárgyaláson a vádlott beismerte, hogy a hajó parancsnoki kollektíváját, saját készítésű kézigránátjának felrobbantásával fenyegette meg. s arra akarta kényszeríteni, hogy a hajót kormányozzák a legközelebbi svéd kikötőbe. A bírósági tárgyalás több napig tart. ' LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 87 400 forint. Három találata 4072 fogadónak volt, nyereményük egyenként 526 forint. A kéttalálatos szelvények száma 140 587 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. EGY NAP = 48 ÓRA? Nizza közelében, az Olivier barlangban érdekes kísérletet folytattak. Amint kiderült, ha az embernek nincs rá lehetősége, hogy figyelje az órát, a nappal és az éjszaka periodikus váltakozását, akkor anélkül, hogy gyanítaná, egészen más napirendre tér át — 36 órán át dolgozik és 12 órát alszik. A francia kutatók úgy vélik, hogy ezek a felismerések igen hasznosak lehetnek a jövendő bolygóközi repüléseknél. TENYÉSZKUTYATELEP A Fejér megyei Agárdi Állami Gazdaság jánosmajori üzemében tavaly tenyészkutyatelepet állított fel. A telepen csak magyar fajtákat, így kuvaszt, komondort, vizslát, erdélyi kopót stb. tenyésztenek. Egyik fajtával, a magyar agárral a gazdaság részt vesz a vadászati világkiállítás kutyabemutatóján. ÖLT A LAVINA Az olasz félszigeten ismét tombol a rossz idő. Trento mellett egy lavina megölt egy 18 éves fiatalembert és súlyosan megsebesített további három személyt. Savona környékén a szűnni nem akaró esőzés következtében egv hegyi patak kilépett medréből, és árvízzel fenyegeti a nagyváros perifériáját. ELŐADASOK A POLITIKAI AKADÉMIÁN Az. MSZMP Szeged városi bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó akadémiáján március 24-én, szerdán délután fél 3 órakor a Szabadság Filmszínházban dr. Biczó György, a szegedi városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke tart előadást Szeged IV. ötéves tervéről. (A sárga jelzésű igazolványok érvényesek.) Az időszerű politikai kérdésekkel foglalkozó akadémián március 25-én, csütörtökön délután fél 3 órakor a Szabadság Filmszínházban ugyancsak a város IV. ötéves tervéről tart előadást dr. Biczó György. (A piros jelzésű igazolványok érvényesek.) Az előadásokat filmvetítés követi. COLLEGIUM ARTIUM Rábai Miklós Kossuth-riíjas érdemes művész, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője tart előadást a Kárpát-medence táncairól holnap, hétfőn este 8-kor az egyetem művészeti kollégiumán a Béke-épületben. Közreműködnek: Boda Katalin és Benke Barna, az Állami Népi Együttes szólistái. EGY HÉT MÜLVA BÉKEKÖLCSÖNSORSOLÁS Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, március 29-én és 30-án Budapesten rendezi az év első államkölcsön-sorsolását, az I., az V. és a VI. Békekölcsön 1971. első félévi húzását. GYERMEKGYILKOSSÁG Sállal fojtotta meg négyesztendős nevelt gyermekét, Zsíros Róbertet dr. Hegedűs Gyula 31 éves jogügyi főelőadó orosházi lakásán. Borzalmas tettét azzal „indokolta", nem akarta, hogy felesége a gyereket két hétre vendégségbe adja a törvényes édesapának. A Békés megyei rendőr-főkapitányság dr. Hegedűs Gyulát előzetes letar, tóztatásba helyezte és ügyében a vizsgálatot tovább folytatja. LÁTOGATÁS AZ ISKOLÁBAN Sztankó Judit festőművész; akinek a közelmúltban nyilt kiállítása a szegedi képcsarnokban, tegnap, szombaton Papp Gyulával, a városi tanács vb elnökhelyettesével a Tömörkény gimnáziumba látogatott, ahol dr. Diós József igazgató tájékoztatta a képzőművészeti tagozat munkájáról. MONGÓLIAI ÜTINAPLÓ Kovács Istvánná Mongóliai útinapló címmel tart ismeretterjesztő előadást holnap. hétfőn este fél 7-kor a Juhász Gyula Művelődési Központban. Előadását színes diaképekkel illusztrálja. I,ESZAKADT AUTÓKERÉK HALÁLRA SEBEZTE Nagykanizsán egy leszakadt autókerék ütötte eliOrsós József 34 éves utcaseprőt, aki sérüléseibe a kórházban belehalt. A nem mindennapi balesetet az okozta, hogy a 16-os számú Volán tehergépkocsijának első kereke hirtelen levált, s nagy sebességgel nekiütközött a szerencsétlen embernek. VIRÁGOSÍTAS A BALATON MENTÉN A Balaton 196 kilométer hosszúságú partvonalán, a kirándulóhelyeken és az üdülőtelepeken tízezerszámra ültették ki a kertészek az egynyári virágokat és a dísznövényeket. Az üdülőházak parkjainak felújítására csaknem egymillió forintot költöttek. Virágok díszítik a vasútállomások környékét is. A tópart legnagyobb parkját Tihanyban alakították ki. mintegy 100 000 négyzetméter területen. SZOMBATI PIACI ARAK A tojás darabja 1—1,10. a csirke kilója 28 forint volt. A burgonyát 3,20—3.50, a sárgarépát 4—6, a gyökeret 6—7, a vöröshagymát 4—5, a fokhagymát 12—15 forintért árulták. A fejes káposztáért 3,50—4, a kelkáposztáért 5—6, a karalábért 4, a parajért 12—14. a sóskáért 35—40 forintot kértek. A retek csomója 2,50—3, a zöldhagymáé 1.50—2 forint volt. Az almát 4—9, a diót 12— 16, a szárazbabot 14—16 forintért adták. Egy liter mák 30—32 forintba került. Gépkocsivezetők jutalmazása A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya mint minden évben, az idén is értékelte a „Vezess baleset nélkül" versenymozgalom tavalyi eredményeit. Az első kategóriában azok a vállalatok szerepelnek, amelyeknek 60-nál több ' gépjárművük van. Közülük az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gépkocsivezetői bizonyultak a legjobbnak. Ök nyerték meg a versenyt. Második a DELÉP, harmadik pedig az áramszolgáltató lett. A 60 gépjármű aiatti kategóriában a Délalföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság lett első a versenyben. Második helyen végzett a BOV szentesi gyára, harmadikon a hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, a vándorzászlók, oklevelek és nem utolsósorban a jó megérdemelt jutalmak átadására ma. vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a fegyveres erők klubjának nagytermében. BBB1 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: F. Nagv István. - Szerkesztőségé* kiadóhivatal! Szeged. Magyar Tanacskóztarsasag útja in., telefon; 13-535. 13-003. - Felelős kiadói Kovára László. - Alapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. Eá-ax. (Indexi a 053).«- Eötl-etés) dt) egy hónapra 20 forint. Megtelt — Inkább cigarettáztam volna negyven évig! Hogy el ne fetejtsem ! Elkeseredés