Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-12 / 36. szám
6 PÉNTEK, 1971. FEBRUÁR 18. t SPORT Á Bp. Spartacus a BEK-döntőben Okötvivóverseny a Rókusi Tornacsarnokban Ma, pénteken kezdődik Sallai, Zubik és Hetei az amelyen a magyar válogaSzegeden a Magyar Ökölví- Újpesti Dózsából, Varga a tott vezetőedzője, Papp vó Szövetseg háromnapos Kaposvári Dózsából, Vigh, a László háromszoros olimpiai I. és II. osztályú egyéni verse- Kecskeméti Fémmunkásból, nye, amelyen — mint arról Magyar Sárdi és Kovács II. bajnok is részt vesz. Itt említjük meg, hogy mar olvasóinknak beszámol- a Pécsi VSK-ból, Fehér a Papp László holnap, szombaton élménybeszámolót Ol tart Szegeden, az orvostuközött Orbán S., Badari, delmek várhatók, mert csak dományi egyetem KISZGaál, Bakonyi, Nagy, Kari, I. és II. osztályú minősíté- klubjában (Eötvös utca 1. Kéder, Nemecz, Szentes, Or- sűek indulhatnak. Egyébként szám, a Dóm tér szomszédiunk — a magyar élgárda Csepel SC-ből. indul. Szorítóba lép többek Már a mai nap nagy küzbán L., Kajdi, Rapcsák és a Rókusi Tornacsarnokban Varga a Bp. Honvédból, ma és holnap este 6 órakor, Edöcs, Kisnémeth, Szirony, vasárnap pedig délelőtt 9 rnokban" a"""férff "asztali - Kovács L., Túrós, Terényi, órakor kezdődik a verseny, tenisz Bajnokcsapatok EuróZsúfolt nézőtér előtt került sor tegnap este a Sportságában), délután fél 4 órai kezdettel. Előadása nyilvános, mindenkit szívesen látnak. Belépődíj nincs. Büntetőkörök11 a salakon Tele sérültekkel az SZVSE - Vtsszakerül-e Szala i ? pa Kupa tornáján a Bp Spartacus—Vjesnyik Zagreb összecsapásra. Bp. Spartacus— Vjesnyik Zagreb 5:2 Eredmények: Tímár—Sztipancsics 2:1 (—15, 15, Filmbeli bungalóm emlé- gat húzattak. Sorolom: Ta- technikai gyakorlatok, paszJonyer-burbek (—14, kezdet az sZVSE-stadion kö- kó térde porcgyanús, ami- szolgjatás, fejelés, labdale' _ zepén éktelenkedő roggyant óta hazajöttünk Balatonról vétel stb. Ezután futás, ösz1-ignitzky—Csordás 2:0 (16, épület. Állítólag életveszé- Czipót dr. vizsgálja Kaikas szesen 15-ször 400 méter, T')- lyes is. Ez a megszépült a veséjével bajlódik, Kovács ötperces kiskapuzással far.Jonyer—Sztipancsics 1:8 sporttelep csúfsága. A belső Gabi és Kiss Peti náthás, kítva. Ű9. —18, —16). pályára mintha zöld kárpi- Csigérnek kihúzták a fogát, Tizenegyes — kiáltották a Timar—Csordás 0:2 (—19, tat feszítettek volna. Kitűnő Ludányit pedig december- játékosok. Természetesen a —19). a talaja, a dús fű szinte csa- ben porccal műtötték. Saj- vétkes fél tiltakozott. A viPignitzky—Surbek 2:1 lógatja a játékosokat, körül nos, ez van. tának újabb büntetőkör ve(—14, 12, 18). az atléták vörös salakja. A — Terhes is sérült volt. tett véget. A futók között Jónyer—Csordás 2:1 (15, lelátó tetejéről a szunyóká- Mi van vele? feltűnt, hogy Szalai István —16, 18). ló pálya látványa nyugtató. — Már rendbejött, itt edz mindig az élen halad, a jáA Bp. Spartacus gvőzelmé- A bejárat melletti hajdan- a többiékkel. tékban pedig úgy hajtott, vei bekerült az Európa Kupa volt teniszpályán Tóth La- A fiúk ádáz harcot vívtak, mintha tétért küzdöttek voldöntőjébe, ahol ellenfele a jos, a Vasutas tartalék ed- Néhány keményebbre sike- na. ősszel néhányszor kj6véd bajnok Mariestad Bois zője mozgatta meg a focis- rült belemenés után a mes- maradt az első csapatból együttese lesz. Sípos gólrekorder lett A skóciai Edinburghban, a Mcadowbank-csarnokban régi labdarúgócsillagok „parádéztak" — kispályás mérkőzéseken. Hét csapat versengett egymással: Anglia A és B, Eu tökat, majd kiskapuzás kö- ter imigven dorgált: „nem úgy . "tHÍk,, bizonyítani vetkezett. Szaboekkal gyors ... rí , ' akart. Igy van? kézlegyintéssel üdvözöltük VB-donton vannak, csak _ Föltétlen. Nagyon akaegymást Nem akartam za- finoman játsszanak. Most pe- roik, szeretnék játszani az várni. A tornaterem malte- dig tessék futni egy kört!" „egyben" — szögezte le. ros a fürdő összedúrva, c,sak az tudja felmérni most renováljákMindig a foci? 400-as büntetőkörök „súlyát", aki valaha is labdarúgó volt. Nem irigylem a játékosokat. Az edző még elmondta, csapata az átmeneti időszaknál tart Ügy értette, még nem kezdték el a formábahozást, s az erőgyűjtést sem fejezték be. Hiányolják ... , a tribün alatti fürdőmedenvlSSZa a csapatba Cét, pedig a kemény izmokat már jó volna fellazíta— Mi volt a mai edzés- ni Reméljük, hamarosan bemelegítés, befeíezik a medence felújí„külsőn" — adag? — Tíz perc Acs S. Sándor Először Uhrm Györgybe, .. . ^ _ ^ ^ az együttes intézőjébe ütrópa A a" továbbá'Skó- küzterrL cia, Írország és Wales. Az — Megnéztem a srácokat, együttesekben az angol sir ott edzenek a Stanley Matthews, Billy sietett tovább. tf Wright, George Cohen, Tom — Már megint a futballról majd gimnasztika — sorol- tésát! Finney, a spanyol Yarza, ír? — jegyezte meg moso- ja a tréner —, újabb tíz perc Pa is és Reija, a portugál l.vogva néhány lépéssel arAugustu, valamint a ma- rébb Kakuszi Ferenc, az atgyar Grosits, Mátrai. Sípos létáik edzője. — Ne értsen és Hidegkúti is szerepelt. félre. nem követelésből A torna győztese a mondom, de már az atlétáGraafland, Veldhoen és Cla- ink is javában tréningeznek. ven (holland), Pais, Reija Egyelőre kint a töltésén fut- _ .. I. (spanyol) összetételű Európa nak. nehéz is volna rajuk SZEOL II. barátságos labda- vizsgálaton. B lett, miután a döntőben találni. Nehany het múlva rúgó-mérkőzés lesz Szege- * 4:2-re győzött a Yai: »•„ azonban itt lesznek a pá- den> a Tisza-parti stadion- Helmut Schön. az NSZK Mátrai, Sípos, Hidegkúti tatab311' délután háromnegyed labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya nágycwi óvatosan nyilatkozgat a feb_ Textilművek >*uár 17-én, Tiranában sorra női kézilabdacsapata meg- kerülő EB-selejtező előtt. S=0=R=0=K=B=A=N Ma, pénteken SZEOL I.— keret részére előírt orgosi (Lóránt), Augusto összeáll!- , Ebben_ maradtunk. A_ sala tásban szerepelt Európa A k<* edzopalyan az dso csaellen. Reija gólképessége P* ^se^^ítak mtadsorsdöntő Volt: három gólt -n __ LCl,,n n'vóf ku 1101 Keziiaouacsapaia iiLCü- —— lőtt. a negyediket Claven "ff5 Qimff' é^DireJta A kezdte a felkészülést az idei Egyelőre 20-as- keretet állí3 órai kezdettel. * A Szegedi menyes. A legnagyobb érdeklődést az Anglia—Európa A találkozó váltotta ki a csoportküzdelmek során. Európa 5:2-re győzött, a „kontinensválogatott" öt gólját Sípos Ferenc lőtte. Sípos gólrekorder lett. Porc és foghúzás — A többiekkel mi — faggatom Laczi edzőt van? ion, a uegyeuiR.ei c-iaven . - • Kezuie a lemesiuirat aj. IUCI — w — szerezte. Az A csapatból f megyei bajnokságra. A lá- tott össze az albánok ellen. Augusto és Mátrai volt ered- ^ nyak szorgalmasan mezeiz- Kapus: Maier Gross. Vedo: kulonoiaztaK. neki ezenkívül hetenként Vogts, Sieloff, Patzke, kétszer tornatermi edzésen Schnellinger, Weber, Höttvesznek részt. Ses, Bella, Fichtel. Középpá. lyás és csatár: Beckenbauer, . , , Roth, Müller, Netzer, Negy bronzérmét szereztek Heynckes, Overath, Löhr, Ferenc a SZEOL cselgáncsozoi Ta- Held> Libuda, Grabowáki. tabányán, ahol a válogatott * keret "részvételével I. osztá- Visszavonult két sokszo- Serültek, nathasak, fo- |yú versenyt rendeztek. A válogatott, ismert szovszegediek közül Jósa Zoltán, íet labdarúgó, a 33 éves - , , . | , Szabics Imre, Kiss Pal és Eduárd Sztrelcov és a 31 TeSen is edzett a Spartacus ^ ^TL*^ fis* 29XX _ A megyei bajnokság kapus mérkőzésükét február ^gon "veS^résrt^ MmXetten V^gí legjobb csapata a Szeged! 25-en játsszák, amikor a * felnőtt versenyzői, b^o MosTva iátlko^i vol Spartacus - hallani az. SZEOL II. lesz az elleníel. „ÍB a serdülők és ifiúságiak Lv / utóbbi időben gyatawg ahol Utána többek között a XaUt^ at óraiba?- ^ LváSf ^ mUk°d" a labdarúgásról beszelnek. SZAK-kal, a Dózsa Il.-vel, noks4gért küzdenek. Ez És ebben sok az igazság, a Móravárosi Kinizsivel is utbbbj versenyen — eredinert egyénileg jóképességű találkoznak a felkészülés so- m£nyejk alapján — a szege- Edzőmérkőzés: játékosakból áll a szövetke- rán. diek' köztu szabó Miklós, izéli gárda. Mégis miért van, A tavaszi sorsolást jónak yeres Ferenc és Szilágyi hogy az őszi idényben soká- tartják. Először a Szegedi Gábor jogosult az indulásra, ig közepesen szerepeltek, és Postással mérkőznek, ma.ig csak a sikeres hnjranaik kö- a Szegedi Kendert fogadják. szönhetik a negyedik helye- Mind a két összecsapás a A MASZ elnöksége het rést? Juta-pályán lesz. Jó jel az válogatott kerettag — Far— Olyan lelkesen kellene is. hogy a csapat együtt ma- kas Kelemen Tihanyi Varjátazani mindig, nünt az őszi radt három lesrerelt ' Bartosné. Séfer - menyekhez képest jó talajú utolso merkozeseken — katona — Burok, Rektc^- ' ; ^ - n;-,.vón fn„aHta ntthnnáhar, mondta a legutóbbi edzésen vald és Varga II. - ismét ellen fegyelmi vizsgalatot palyan fogadta otthonában Rajcsányi András edző, aki- rendelkezésükre áll. indított, mert indoklás nél- hainoksáe őszi etilo eSetert^^^úgyXt- M" K" kül ^ ^ 3 ^ juk, odaadóbb játékkal tx'íeszólhat a bajnoki cim kér- \t r l ...I . . I désébe a „szpari", mert ra odototi kcrettaciok csak kél ponttal van lema- T uiwyuiwi auium.yvr. I,ad;'a az éllovas Szegedi A Magyar. Atlétikai Szö- a következő versenyzőket Rtatata' hoTv . "snai-tacus vetsx'g 'válogató bizottsága hívtak meg: Balázsi Péter, Biztató, hop a Spartacus zeáUítotul az 197L évi Hös Ágnes. Vajda Zsuzsa hZaróiBo Xanttokn i Mnőtt és utánpótlás váló- (Makói VSE), Balogh László, ami a labdarugo-mapatokmil kereteket. Ezekbeme- Nagy Judit (Szentesi VíztetTutW^t a Tto'- gyénk hat sportegyesiUeté- mű), Fodor Zoltan (Szegedi parti GiXiáztam to^ter- nek 13 vemenyzője került fp^ola), Baj^z Bteit mében jöttek ö.s.sze a játé- A felnőit keret tagja maradt (SZEOL) Almást Laszlo, kosok — ahogv ők mondják erre az éyre is az SZySE Berkó Poter, Grandpierre _ e™ kis elöalnpozásra. A két sokszoros válogatott at- Csaba, Laskai Ágnes, Posa szabadba viszont csak a hét létája, Antal Andor és Tég- Aranka, Tóth Laszlo es elejen mentek ld. Első két- la Ferenc. Az utánpótláshoz Varga István (SZVSE). SZAK—Szegedi Építők 6:0 (2:0) Tegnap délután a körülAz NB III-as együttes idei negyedik tréningmérkőzésén jó játékkal biztosan nyert 6:0 (2:0) arányban. A Budapesti CSEMEGE HIDEGKONYHA és CUKRÁSZ. ATI készítményekből árusítással egybekötött BEMUTATÓT TARTUNK n. hó 12—13-án, pénteken és szombaton a Klauzál teri 110-es CSEMEGEBOLTBAN. ÍGY KÉSZÜL A TÉRKÉP. A Kartográfiai Vállalat új Zuglói úti székházában korszerű berendezésekkel és módszerekkel készítik azokat a közhasználatú falitérképeket, földrajzi és történelmi atlaszokat, amelyek segítséget nyújtanak a tanuló ifjúságnak, a nagyközségnek és az intézményeknek a világban való tájékozódáshoz. Az iskolai atlaszokat minden évben a világban történt változásoknak megfelelően javítják, a falitérképek pedig 4—5 évenként karülnek új, átdolgozott kiadásra. A nagyközönség számára turistatérképek, várostérképek, autótérképek, valamint atlaszok készülnek. Ezenkívül térképes plakátokat, sajtótérképeket is készítenek, amelyek felvilágosítást adnak elsősorban Magyarország, de a többi szocialista ország, valamint a világ gazdasági, kulturális és politikai fejlődéséről HITELESÍTETT SAKK-KESZLETEK. Dombóvárott él és dolgozik Balásy Gyula faragó népművész, a népművészet mestere. Gyerekkorában a kopjafák faragását bízták rá, s művészi hajlamai hamar kifejlődtek, ezt bizonyítják a faragott figurák. Nevét a világban számos országban ismerik, ötletes faragott sakk-készletei révén. Jelenleg a hétágú pécsi fafaragó szövetkezetnek a részlegvezetője. A világ minden tájáról beérkező megrendelésekre készítik ötletes sakk-készletét Az elkészült készleteket otthonában ellenőrzi, hitelesíti LONDONBÓL ÉRKEZETT. Természetesen nem a ket holgv jött a ködös Albionból, hanem csak fényképük, az MTI külföldi képszolgálata révén. Ilyesmi ruhák alkotják majd állítólag az idei tavaszi divatot Londonban. Igaz-e vagy sem, ki tudja, mindenesetre a tarka mozaikba remekül beleillenek. Tarkák, és öltözékük is inkább mozaik, mint ruha Kajdiék ma kezdenek Tarka MOZAIK i i