Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-12 / 36. szám

PÉNTEK, 1971. FEBRUÁR 12. Kiket állítsunk oda? Magasodik a kollégium Somogyi Károlyné felvétele Újszegeden, az Odesszai körút és a Rózsa Ferenc sugárút sarkán fog emelkedni az év végére a József Attila Tudományegyetem új kollégiuma, amelyben a természettudományi kar 285 hallgatója kap helyet. A mintegy 30 millió forintos beruházást a Művelődésügyi Minisztérium beruházási vállalata bonyolítja le, a kivitelezést a DÉLÉP vállalta. Az építők a második szintnél tartanak. Ez is kenyérkérdés Akadályok a sütőipar fejlődése előtt A kenyér mindennapi táplálékunk, szinte nélkülözhetetlen élelmezésünkben. Nálunk az egy lakosra jutó kenyérfogyasztás viszonylag magas, meghaladja a napi 30 dekagrammot. Aligha szükséges magyarázni, hogy a kenyérellátás mennyiségi es minőségi színvonala mennyire fontos gazdasági, s politikai követelmény, a lakosság közérzetének egyik lényeges eleme. Nemrégiben az Országos Piackutató Intézet hétezer családot kérdezett meg, hogyan vélekednek sütőiparunk termékeiről. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezetteknek csak egynegyede elégedett a 3 forintos kenyérrel, s egyharmada a 3,60 forintossal. A péksüteményekkel is csak a megkérdezettek fele volt megelégedve. A fogyasztók kifogásai leggyakrabban sütési hibákat emlegetnek: cgett, sületlen, nyers, nyomott, ragacsos és így tovább, ritkán kapni friss kenyeret. Az adatok országos átlagot takarnak. Mi a helyzet Szegeden ? Valószínű, nem sértjük meg a szegedi vállalatot, ha azt mondjuk, ,hogy megfelel az országos átlagnak. Ezzel szemben az Ipar gondjai is azonosak: a szegedi sütőipar éppen olyan nehézségekkel terhes, mint általában a budapesti, vagy más hasonló nagyvárosok sütőipari vállalatai. Egy mondattal kifejezve; a sütőipar nem tartott lépést az általános mennyiségi és minőségi követelményekkel, ellentmondás támadt az igények növekedése és az iparág fejlődése között. Ilyen helyeztben nincs semmiféle alapja az embernek, hogy kizárólag a sütőipar vezetőit, munkásait marasztalja el, mivel rajtuk kívül álló okok játszottak közre az elmaradásban. Közgazdasági kifejezéssel élve, tőkeszegény a sütőipar, a szegedi is. Bár, mintha az utóbbi időben „mozdult volna" a kassza. A kormányzat a negyedik ötéves terv idejére több mint 1 milliárdos támogatást nyújt, amely a tanácsi és a vállalati pénzügyi lehetőségekkel együtt" megközelíti a 2 milliárd forintot. A Szegedi Sütőipari Vállalat igazgatója, Külüs Sándor elmondta, hogy csupán erre az esztendőre 8.5 millió forinttal rendelkeznek, amely összeget beruházásokra és korszerűsítésekre kívánnak felhasználni. Ebből a pénzből a Kenyérgyári úton levő üzemükben 2 darab osztrák, gyártmányú süteménykészítő gép és kemenceberendezést szeretnének felszerelni. Ez a sűteménygyártó majdnem teljesen automatizált. Ennél nagyobb beruházási lehetősége is van a szegedi sütőiparnak. Rendelkezésükre állnak a milliók, a kész tervrajzok, a gépi berendezéseket szállító hazai és külföldi cégek szerződései, de mégis félnek és nem mernek nyilatkozni a leendő szegedi kenyérgyár sorsáról. Készen áll a terület a Tavasz utcában, csak kivitelező építőipari szervezetet nem találnak, kik pénzükért felépítenék az új/ üzemet. Milyen lenne? Két műszakban (16 óra alatt) 320 mázsa kenyeret süthetnének a legújabb technikát képviselő aiagútkemencékben. A kemencéket jugoszláv vállalat készíti NSZK-ból szerzett licenc alapján. A szegedi „kenyérkérdésről" a következőket érdemes megemlíteni: a sütőipar naponta 350—400 mázsa kenyeret szállít a boltokba és körülbelül 100 ezer darab süteményt. A szombati napokon dupla mennyiségre van szükség, 750—800 mázsa kenyérre, de ha kettős ünnep előtt, 1000 mázsa az igény. Valamikor 73 kisebbnagyobb pékség volt Szegeden, ma mindössze hat üzemben sütik meg a város kenyér- és süteményszükségletét. Az l-es számú üzemben 100 mázsát, a Maros utcai sütőüzemben Í40 mázsát, a Gogol utcaiban 130 mázsát, a Dáni János utcaiban 43 mázsát és a Szabadság téren levő sütödében 10—12 mázsát gyártanak naponta. A sütési metodikát könnyen ki lehet számítani: a hét közepén már elkezdik a túlórázást, hogy szombatra legyen elegendő kenyér. Évente 35—37 ezer túlórát használnak fel a szakmunkások. Hol a kivezető út? — kérdezhetik joggal a vásárlók és kérdeztük mi is a sütőipar vezetőitől. Legalább három megoldásra váró dolgot említettek: jobb nyersanyagellátást, újább technikát és ösztönzőbb bérezést a sütőipari szakembereknek. A technikáról már sok szó esett, lássuk a másik két gondot. A liszt minősége alapvetően meghatározza a kenyér minőségét A pékek azt mondják, hogy a liszt vízfelvevő képessége alacsony, csírázott gabonát őröltek a malmok. A sütőipar anyagilag is nagyon ráfizetett a tavalyi esztendőre, mivel az anyagnormákat nem tudták betartani a gyenge lisztek miatt, a kár 580 ezer forint volt, amelyet a kétkezi dolgozók is megéreznek, mivel gyengébb a bérezésük és a nyereségrészesedésük is. Egyik szaklapunkban érdekesen és jól fogalmaznak, amikor a sütőipar kivezető útját „tapogatják". A gépesítés állami támogatását és a fejlesztés céltudatosabb megszervezését sürgetik, joggal. A gépesítés sürgetése a létszám megtartása miatt is nagyon időszerű. A sütőipari dolgozók bére nem áll arányban megterhelésükkel (egészségtelen munkakörülmények, nagy fizikai igénybevétel, hátrányos műszakbeosztás stb.), s egyre nehezebb utánpótlásról gondoskodni. Amíg ezeken a területeken nem lesz előrelépés, hiába hoznak rendelkezéseket a kenyér minőségének szabványáról. Gazdagh István Gyakran szoktak vitatkozni egymással a kommunisták is. Jó ez? Lehetséges, hogy azonos célokért törekvő elvtársak sem értenek egyet minden kérdésben? De hát miért ne volna jó, miért ne volna lehetséges! Kemény szócsatát vívó két fél közül az egyik: — i Tűrhetetlen, hogy egy tisztes-rangos magyar diplomata csak úgy egyszerűen lelécel, eladja magát odaát. Engem nem érdekelnek a kis ripacsok, divatos éneklő madarak, agyona.jnározott filmesek és más linkóciak, akiknek mehetnékük volt, de az már dühít, amikor bizalommal elhalmozott, jó állásban levő „elvtársak" disszidálnak. Én szembeköpném az ilyen alakokat... A partner csendes-nyugodtan közbevág: —Ne strapáid magadat, hisz' végeredményben a mi szájtáti Ságunkról is szó van, te és én is felelősek vagyunk az ilyen esetekért. Dúlás-fúlás helyett inkább le kellene végre vonnunk a tanulságot, s jobban odafigyelnünk, kiket állítunk fontos pozíciókba. A háborgó; — Az nem ránk tartozik, az mások fel| adata. A higgadtabb: — Szeriní tem tévedsz, mert tőlünk is függ. hogy kommunisták tartják-e az élet gyeplőszárát. vagy elvtelen, korrupt alakok. Aktuális téma. A vezetők kiválasztása állandó gond, sok figyelmet igénylő, felelősségteljes munka, nem pedig „egyszerű összeköttelés kérdése", ahogyan a cinikusok mondják. Ismeretes ugyan a koma-sógor alapon történő funkcióba állítás is, az efféle huncutkodás azonban általában rövid életű. A lényegre a X. kongresszus határozata hívja fel a figyelmet: „Rendszeres kádermunkával kell biztosítani, hogy a vezető posztokra mindenütt a legrátermettebbek kerüljenek". De nézzük csak, valóban beleszólhat Kovács János abba, hogy ki legyen az igazgatója, párttitkára, tanácselnöke? Megeshet, hogy valaki már a puszta kérdésfeltevést is humorosnak találja és hahotázva rálegyint, pedig ez a dolog lényegén nem változtat, semmit a világon. Azon ugyanis, hogy a Horváth Edék, a dr. Márta Ferencek, az Árendás Györgyök ezrei nem isten kegyelméből igazgatnak gyárat, egyetemet, szövetkezeti gazdaságot, hanem a népi államhatalom, illetve a téeszközösség akaratából. Az nálunk magától értetődő, hogy egyik az esztergapad mellől, másik a tanyavilág mélyéről, harmadik a külváros nincstelenjei közül emelkedett a vezetői székbe, de ugyanolyan természetes az is, hogy ha nem állnák meg jól a helyüket, ha tudásban és emberségben gyatrának bizonyulnának, a megbízók vagy a választók már megvonták volna tőlük a bizalmat. Feledésbe merült nagy neveket, letűnt országos tekintélyeket citálhatnánk bizonyítékul, de emlékeztetni sem akarunk azokra, akik becsapták a társadalmat, mert szavaik és tetteik nem passzoltak szorosan egybe. Negyedszázadnyi tapasztalat van mögöttünk, s általában tudjuk, kik a jóbanrosszban rendületlen, szerény szocialista hazafiak. Az úgynevezett második vonalbeliek, az országépítésnek 1945-ben nekigyürközöttók zöme nagyon komolyan vette küldetését és igyekezett együtt lépni az illegális harcokban megedződött fáklyavivőkkel. Jó példa a fiatalok számára ez a generáció, amely egészében véve szilárdan megállt a talpán ott, ahova a történelem szele lódította. Itt-ott hiányos műveltségét ellensúlyozta lobogó lelkesedése, puritánsága és a párt vezette néphatalomhoz való rendíthetetlen hűsége. Szükség törvényt bont alapon nemcsak rohammunkára mozgósítottak ők, nemcsak szónokolKomócsin Zoltán Bács-Kiskun megyében Komócsin Zoltán. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön Bács-Kiskun megyébe látogatott. Kecskeméten dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára fogadta a veAdéget. aki ezután a megyei pártbizottság kibővített ülésén tájékoztatót tartott az időszerű nemzetközi kérdésekről. Délután dr. Romány Pál társaságában a kiskunhalasi határőrkerületbe utazott. Itt Szabó Gusztáv határőr vezérőrnagy, a BM határőrség országos parancsnoka és Böröcz István határőr alezredes, az MSZMP határőrségi bizottságának első titkára, valamint a határőrkerület parancsnoka fogadta és tájékoztatta Komócsin Zoltánt a határőrkerület tevékenységéről. Mezőgazdasági „népszámiálás" Csütörtökön a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes elnökletével ülést tartott a FAO magyar nemzeti bizottsága. A bizottság dr. Karcsai Károly főtitkár jelentése alapján értékelte a FAO és a bizottság tevékenységét. A FAO kezdeményezésére és anyagi támogatásával mezőgazdasági összeírás kezdődik. Az ötesztendős munka. a mezőgazdasági „népszámlálás" felméri az ország mezőgazdasági vagyonát: a földeket. az állat- és eszközállományt. VBendcIet cs nem lakas csillául szolgáló helyiségek báréról Megjelent a Magyar Közlöny 9. számában a kormány legújabb rendelete és az építésügyi és városfejlesztési miniszter végrehajtási intézkedése a nem lakás céljára szolgáló helyiségek béréről. A rendeletek alkalmazása tekintetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségcsoportnak és helyiségnek kell tekinteni az ipari, építőipari. mezőgazdasági, vízgazdálkodási. kereskedelmi vendéglátóipari. tárolási, szolgáltatási, igazgatási, művelődési, oktatási, kutatási, egészségügyi, szociális és egyéb gazdasági célra bérelt helyiséget. A helyiségek évi bérét te? lepüléskategóriák és bérleménycsoportok szerint kell megállapítani. A rendelet hat településkategóriát sorol lel: I. kategória Budapest. II. megyeszékhelyen, m. a többi város, valamint az országos jelentőségű üdülőterülettel rendelkező és más kiemelt községek. IV. a 3 ezer lakosnál nagyobb lélekszámú községek. V. az 500— 3000 lakos közötti községek, VI. az 500 lakosúnál kisebb községek. A melléklet felsorolja azt a csaknem 100 községet, amely országos jelentőségű üdülőterülettel rendelkező településnek minősül. Az új rendelet a kihirdet téssel hatályba lépett. Ennek megfelelően a bérbeadónak legkésőbb 1971. június 30-ig kell írásban közölnie a bérlővel a helyiség berének összeget. Az állami tulajdonban álló helyiségek állami és szövetkezeti bérlői már július 1-től kötelesek megfizetni az új bért. Az egyéb bérlők új bérfizetési kötelezettsége fokozatosan lép életbe. Az új és a korábbi bér különbözetének egyharmadával növekedik évente a bér 1971. július 1-től kezdve. Hasonlóképpen, fokozatosan emelkedik a nem állami tulajdonban álló helyiségek használóinak bérfizetési kötelezettsége is. tak az igazság oldalán, hanem bankot, színházat, iskolát igazgattak, tették, amit kellett, önzetlenül, fizetségre is alig gondolva. Persze, hogy többen bukdácsoltak, elmaradoztak, eltévedtek, sőt le is züllöttek közülük útközben, de éppen az ilyenek szolgáltatják számunkra a tanulságot, hogy kiket nem szabad a hatalomnak még a közelébe sem ereszteni. A pénzt átlagon felül szeretőket például. Lehet a káderjelölt bármilyen jóképességű, ha az aranyborjút minduntalan körültáncolja, ha a szerzés, meg az anyagi jólét minden eszközzel elérendő céllá válik számára, akkor ne adjuk meg neki a korrupció legkisebb lehelőségét se. Nem árt óvakodnunk azoktól, akikben túlteng a hiúság, akik az objektív igazságot sem képesek elviselni, amennyiben az másoktól származik, akik minduntalan presztízsüket ápolgatják és az a fixa ideájuk, hogy örökké középpontban kell tündökölniük, különben nincs értelme a világ létezésének. Nyugodt lélekkel mondjuk meg az ilyeneknek, jobb ha megmaradnak önmaguknak és nem rontják a közösség levegőjét. Ajtót kell mutatnunk továbbá annak is, akikről bebizonyosodott, hogy önmagát szívesen összetéveszti a párttal, az állammal, aki azt képzeli, hogy számára minden megengedett, még a törvények megsértése is. Ez a típus mérhetetlenül sokat tud ártani, ha nem ügyelnek rá és huzamosabb ideig hagyják a helyén: a demokratizmust rombolja, amely a szocializmus teljes felépítésének egyik legfontosabb eszköze. Biszku Béla azt mondotia a X. kongresszuson: „Vannak jól képzett emberek, akiknek semmiféle hatalmat nem szabad a kezükbe adni, mert a legkisebb hatalomtól is megmámorosodnak, elvesztik a realitások iránti érzéküket, tönkreteszik a rájuk bízott ügyet is és önmagukat ls." Szépen hangzik ez, de hogyan tudhatjuk, hogy kiben mi lakik? Nem lehet előre tudni, kiből lesz eszményi vezető, illetve ki alakul át tömegeket bosszantó, megbízhatatlan hivatalnokká? Sokaknak más a véleményük. Azt mondják, egy gyári közösség majdnem tévedhetetlenül képes megítélni, ki alkalmas például szakszervezeti titkárnak, vagy művezetőnek. A jelölt viselkedése, erkölcsi magatartása, életmódja, állásfoglalásai alapján rendszerint meg lehet állapítani, szabad-e gondjaira bízni százfele gondú-bajú, érzékeny embereket. A tárgyilagos véleményt szavazáskor, illetve az igazgatóságra juttatott jelzések révén határozottan kifejezésre kell juttatni. Ha mindennek ellenére mégis funkcióhoz jut az, aki nem érdemli meg, ugyanilyen módon próbáljunk — lehetőteg rövid úton — megszabadulni tőle. Az illetőnek is kétségtelenül jobb így, mert ezáltal megmenekül esetleges későbbi csalódásoktól, s nem lesz belőle örökké sértődékeny, folyton mások ellen áskálódó lecsúszott egzisztencia, amilyenekkel Szegeden is találkozhatunk néha. Ez lenne hát a csodaszer, amely garantálja a tökéletes kiválasztást, az „érthetetlen" disszidálások, a bűnelkövetések megelőzését? Szó sincs róla. Csupán tapasztalatokon nyugvó higgadt értékelésről beszélhetünk, a beleszólás realitásáról szólhatunk, amelyek talán alkalmasak arra, hogy a „kormányosok" megítélésében kevesebb meglepetésben legyen részünk. F. NAGY ISTVÁN t t