Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-24 / 46. szám
SZERDA, 1971. FEBRUÁR 24. IHBHMIMHMBIMmn 7 • JT •» jn • Kap n Körzeti donto A Magyar Úttörők Szövetsége és a Művelődésügyi Minisztérium a/, úttörőszervezel fennállásának 25. évfordulója tiszteletére országos úttörő-zenekari fesztivált. rendez Egerben április 5—7. közült. A nagyszabású seregszemlére vonós- fúvósés vegyes zenekarok nevezhetnek. ha tagjaik nyolcvan százaléka úttörő korosztályú. Az együttesek maximális létszáma 25 fő. a kötelező és szabadon választott művekből összeválogatott műsoruk összideje 20 perc lehet. Az országos fesztivált körzeti döntők előzik meg. Ilyenre kerül sor most Szegeden, három megye — Bács, Békés. Csongrád — kilenc iskolai zenekarának részvételével. A zsűri döntése alapján területünket három úttörő-zenekar képviseli majd Egerben: a szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola vonószenekara. a madarasi fúvószenekar a makói Bartók Béla vonószenekar. Két nő házasodni akar Kentucky államban az egyik kerületi bíróság elül asitotta két nő keresetét, akik házasságot akartak kötni egymással. A két hölgy azonban — a 25 éves Tracy Knight és a 39 éves Morjorie Jones — aki egyébként már kétszer elvált és három gyermek ajiyja — kijelentette: nem hagyják anynyibun a dolgot: Kentucky állam fellebviteli bíróságához folyamodnak s ha kell, elmennek egészen az Egyesült Államok legfelső bíróságához is. Előadták, hogy kapcsolatuk „lelkiismereti ügy", amelyet ugyanolyan jogi aktussal kell szentesíteni, min' bármilyen más. külön nemű pár kapcsolatát. Értesítjük vásárlóinkat, hogy víz- és gázvezetésre alkalmas azbesztcement nyomócső kapható szeged-rókusi pu.-telepen. Szegedi Tüzép Vállalat AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓ RENDSZERBEN (vállalati költségen) NŐI MUNKAVÁLLALÓK RÉSZÉRE 1 tonna alatti teherbírású GÉPKOCSIK VEZETÉSÉRE RÖVIDÍTETT TANFOLYAMOT SZERVEZÜNK SZEGEDEN Személy- és tehergépjármű-vezető! engedély megszerzései és a tanfolyam idejére fizetés: biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT, SZEGED, Bakay N. u. 48.. I. em 17.; VÁSÁRHELY. Lenin u. 33.: SZENTES. MAKÓ CSONGRÁD főnökség; KISTELEK kirendeltség. xS 205 048 AZ ELŐZŐEKHEZ HASONLÓ RENDSZERBEN (vállalati költségen) rövidített autóbuszvezetői lanlo ya ol szervezünk A jelentkezéshez legalább kétéves gépjárművezetői gyakorlat szükséges Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. VÁLLALAT. SZEGED, Bakav N. u. 48. I. e. 17.; VÁSÁRHELY. Lenin u 33.; SZENTES. MAKÓ. CSONGRÁD főnökség: KISTELEK kirendeltség. xS 205 047 Munkaalkalmak Tukurítutiót oszlott munltpidovi-l alkalmazunk, szegrdl Tervezd Szövetkezet, Lenin krt. 82. xS. 231 US Kör- és szakvgíurészes gépmunkásokat és anyagmozgató segedmunkusokat keres felvételre a Szegedi Ecset- és Seprugyár. Jelentkezés: Cserzy Mihály u. 35. Munkaügyi osztály. Festő-mázoló szakmunkásokat keres felvételre a MAV Gépjavító üzem, Szeged-Tisza pu. xDk. ÍJ 703 A SZÍNHÁZ díszlett-zö munkásokat állandó munkára felvesz. Állami Pincegazdaság szegedi munkahelyre asz.alos szakmunkást, külszolgálatos uienkakörbc lakatos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Tábor u. 3. Munkaügyi osztály. Női adminisztrátorokat felveszünk. Szeged. FÜSZÉKT-riók, Felső Tisza-part 13. A Hungária Szálló felvesz 1 fő hidegkonyhás szakképzett szakácsnőt, 1 adminisztrátort közgazdasági technikumi végzettséggel. Cipőipari gépmunkásokat és női segédmunkásokat felveszünk. Április 4. Cipő- és Papueskészlto Szövetkezet. Szeged, Cserzy Mihály u. 30 b. Szeged-Róktis v>t*ütállomás felvesz férfidolgozókai kocsirendezői, váltóöri és fizikai munkára. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az állomásfőnöknél. xOk. 17 646 Azonnali belépéssel felvesz textil és gépipari technikumi végzettségű, valamint gimnáziumi érettségivel rendelkező férfiakat segédművezetői és hengerszerelői munkakörbe, azonkívül kazánkezelő vizsgával rendelkező munkavállaldkat, szlvnttyúkeze'öket, lakatosokat, szövőnőket, női betnnftott munkásokat és férfi segédmunkásokat, a Kenderfonó és Szövőinari Vállalat Közoontl Gyára fü.iszeged. Alsó kikötő sor 6.). Minden második héten szabad szombat. XT1K. 266 FAIPARI SZ * « sr u... tanHott és segédmunkást azonnali belénéssrl felvesz a szegedi MÓKA FFIRÉNC MOTSZ. T. SZ. űzemegvségéhe. Vágánv uteo végén. Falenmzgvár tr-'-éo *DK. 268 ' LAKATOST, vasipari betanított es segédmunkást azonnali belépéssel felvesz, a szegedi MöllA FERENC MGTSZ I. ,s/„ Üzemegységébe. Vágány utca végén. Fnlumezgyáf mögött. MIK. 269 Villanyszerelő és villamos technikumi végzettséggel rendelkező szákmunkásokai keresünk diszpécseri munkakör betöltésére. Lakást biztosítunk. „Összkomfort" jeligére a dunaújvárosi Hirdetőbe. V. 207 599. ULTRA—FRANK B—I TOLÖKANALAS RAKODÓGÉPRE kezelőt felveszünk. Tgk-jogosftvánnyal, uillversálls traktorra traktorosokat felveszünk. Tiszatáj Mgtsz Tápé. Érdeklődni: gépcsoportnál. Tehenészeket veszünk fel. Várjuk olyan családok Jelentkezését. akiK közül legalább két személy fej. Feltételek: gépifejés, új komfortos lakás, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: ÜJ Élet Mgtsz központja, Algyő, Géza u. 7. VOLÁN 21-es Vállalat AtGVé kirendeltség felvesz gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és autóvillamossági szerelői. Bérrel és egyéb felvilágosítással léaprsolatosan felvételkor. xDk. 17 650 Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Szegedi Kirendeltsége felvételre keres kezdő és gyakorlott hajósokat, segédmunkásokat vízlkotrási munkákra Jelentkezés: Szeged. Dózsa Gy u. 5, sz. alatt. Építőipari vállalat felvételre keres építőipari gyakorlattal és mérlegképes könyvelői vlzsgá val rendelkező főkönyvejö-helyettest. belső ellenőrt, valamim építészmérnököt főmérnöki beosztásba. Jelentkezés: „Gyakorlott" DK. 280. jeligére a Sajtóházba. Dk. 280 Termelőszövetkezetek Építőipari Vállalkozása azonnali belépéssel felvesz kőművesbrigádokat, ács és vasbetonszerelő szakmunkásokat szegedi munkabplyre. Jelentkezés: az T. sz. Építésvezetőségen, Szeged, Tompát kano 7. sz. xDK. "79 MI?1!MU MIKOR ?] 1011. FEBRUÁR 24.. SZERŰ A — NÉVNAPI MATVAS SZÓRVÁNYOS ES 0, HAVAS ESO Várható időjárás szerda estig: változóan felhős, a hajuall és reggeli órákban helyről.ént k üdös idó. Szórványosan kláln kuló eső. havas eső. esetlég kis chb futó havazás. Időnkéin elénk északnyugati szél. Várhat o legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. A Nap kel « ura 36 perckor, ál nyugszik .17 óra 20 párokat A Hold kel 6 óra 06 perckor, es nyugszik 10 óru 13 perokot. VIZA Ll.AS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 262 uiti (árud •). ÖTVENÉVES Ludvtk Askenazy (sz. 1981 ) cseh Iro. publicista. A második világháború utáni cseh próza nepszerü képviselője. Sikeresen írt drámákat, hangjátékokul, filmeket Is: müveiből eddig negyet vittek filmre. SZEGEDI NEMZl-.Tl SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Cigányjrimás, Petofi-bérlet. Közlemény A DÉMASZ Szegedi üzemigazgatóság Hálózatszerelési osztálya értesíti S eged város lakosságát, hogy S/eged. Moszkvai krt., Petőfi S. sgt., Becsi krt. Netr.estakács u. 2., Moszkvai krt. 24-ig, a Bárka u.-i vasházas trf. állomástól Zsótér utcán a Maros u. 32.-ig, a Háló u, 38., Felső Tisza-part 18-ig és a Fiiredl u. 9., Lechner tér D-ig lefekteteti 1 kV-os földkábeleket, továbbá Pusztaszeri u„ Br-ilsszell krt. sarkán ievő vágásszekrénytől a Juhász Gyula u„ Brüsszeli krt. sarki vágásszekrényig, valamint a Pusztaszeri u.-l trf. állomástól a t.engyel u„ Juhász Gy. u. sarkán levő vág.isszekrényig 'efektetet; 1 kV-os földkábeleket, Szeged. Üttörő téren létesített 3 db közvll. kandelábert és a hozzátartozó l kV-os földkábelt 1971. február 25-én feszültség alá helyezi. Ezen időponttól kezdve a villamos vezetékek és szerelvények érintése életveszélyes és tilos, A berendezéseken okozott bárminemű rongálás törvénybe ütközö cselekmény, amely büntetést von maga után. S. 231 207 MOZIK Szabadsági Spartacus. I—II. rész, (Színes, 70 inm-eB amerikai. dupla helyárra] 3 es 1 órukor.) Vörös Csillag: Kitörés. (Csak 16 éven felülieknek, színes magyar negyed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: Felszabadítás. I—II. rész. (Színes szovjet, másfél helyárral, háromnegyed 6 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13 57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeke. Szegeden az I. sz. Sebészeti klinika (Pécsi u 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Február 27-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal Is) elsősegély és nehézellés eseté:, ügyeletes dr. Krajcsovics László állatorvos. Lakása: Szeged. Felszabadulás Ts? kertészete. Algy(ú Út TPI„f„n- (5_"7!t Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. J_RApiÖ_ LGyászközlemények Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, testvér és nagynéni, TRIESZ PE TEItNE Zimmcr Maria hosszú szenvedés utan elhunyt. Temetése február 25-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló férj testvér, Kálmán és Izsák család, Kismartoni u. 30. T. 2808, Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama es dédmanta, MEs> JANOSNÉ, életének 71. évében rövid szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztaljuk. Búcsúztatása humvasztás mán lesz. A gyászoló család, Zákány u. 52. T. 2681. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a KIK dolgozóinak, a ház lakóinak és munkatársak jak. akik szeretett halottunk. ORAVEÜ7 FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély lájdalmunkat enyhilcni igyekeztek. A gyászoló család. T. 2680. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, iparos tátrainak, akik szeretett halottunk. ZELEKAK ANDRÁS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti kezelőorvosának Áldozatos munkájáért. A gyászoló rsalád, Rákóczi u. 74. T. 2672 Mély fájdnlomiual tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa, testvér, rokon és Jó barát. KENDERESI JÓZSEF, életének 76. évében, február 22-én hirtelen elhunyt. Temetése febtvár 24-én ti.30 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 2683 Kossuth 4.30 Hírek, időjárás 4.33 Hajnaléi regge.ig. -ene , m sur. 5 00 liirek, időjárás. 5.30 Heggel) kiuuika i. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek, időjárás. 6.30 Hirek. időjárás. 6.45 Hallgatóink figi'elniéj be! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Közreli Időjárás. 7.30 Üj könyveli. 8.00 Hirek, időjárás 8.05 Műsorismertetés. 8.19 Szimfonikus zene. 8.59 Pilátus. 9.21 Ré zlétek Szirmai Albert operettjeiből. 10.00 Hírek, időjárás. 10.08 „Nyitniifék". 10.40 Bécsi klaszszikus zenb. 11.30 Szabó család. 12.00 lj'éll lcrónfka 12.20 Kl nyei ma? 12.30 Táncz nei koktél. 13.10 Boross Lajos népi zenekara látszik. Kenéz Ernő énekel. 13.43 válaszolunk hail-'atólnknak. i4.no Hangversenykürúton a Magvar Rádió gyermekkórusával. 14.30 Nőkről — nőknek. 15.00 Hfrek. időjárás. 15.10 Mapvar fúvószene.' 15.20 Világszínház. 16 00 A világgazdaság hírei. 16.05 Hidas Frigyes—Csoőr Sándor: Szigorú korban élünk — kantáta. 16.11 A Deák-együttes játszik. 16.30 Nézzen be a Jövő héten. 16.40 Németh Marika énekel. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hitek. Időjárás. 17.03 Külpolitikai figyelő. 17.20 Beethoven: tl-dúr vonósnégyes. 17.45 Megy a gyár az ember után. 18.00 Zene indul Ferihegyről. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika 19.25 Kapcsoljuk a 8-os stúdiót. A Magyar Rádlő és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 20.20 Magnósok, figyelem. 21.05 Visszhang 21.38 Póest Kiss Ágnes és Palcsó Sándor népdalokat énekel. 22.00 Hírek. időjárás. Kb. 22.13 Sporthírek 22.20 Dzsöaazklub. 23.33 ur Fallá müveiből '.'.4.00 Híreit. Klóláras, 0.10—0.25 A kispolgár ken főbűne Petőfi 6.20 Torna, u.so—8 06 Azonos a Kossuth-musorral. 8.03 NúpdAlcsekur. 8.45 Aial> arckepcsm nuk. 9.00 Kíváncsiak Klubja. 9.5u Fuvola-, harladarabok. 10.00 A z.enc hullámhosszán. 11.55 Nv hány perc tudomány. 12.or Poi'gy és Hess. 12.35 Orvosi to nácsuk. 12.40 Hazunk tója. U.'i" Hírek, időjárás. 13.03 Zenekar muzsika. 13.45 Időjárás- cs vir állásjelenlés. 14.00 Mindenféle kettőtől ötig. 17.00 ötórai tei iC.Oo Hírek, időjárás. 18.10 K's magyar néprajz. 18.15 Románkus kórusmüvek 18.40 Beszélge tesek a pszichológiáról. 19.00 N mesekor, 19.51 Üj könyvek. l».»i Jó estét, gyerekek' 20.00 Esti krónika II. 20 23 Muszorgszkij: Hovansrstna. Közben: 21.40 Tó" Arpád két verse. 23.00—23.15 Hírek. időjárás. 23 44 .lancsó Adrienné népdalokat énekel. IJ»kotos Lajos elmbalmozik. 24.00 —O.m Hfrek. időjárás. •! TÉVÉZI Budapest 9.05 tskola-tv. Földrajz. (Alt. lsk. 8 oszt.) Energiagazdálkodásunk. 0.30 Egy nyár a vadonban Magyarul beszélő svéd film. (Ism.) 10.30 Delta. Tudományos híradó. (Ism.) 10.55 Egv bécsi Párizsban. Zenés osztrák film. 14.05 Földrajz. (Ism.) IC. lu Irány az. egyetem I Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra Munka, energia, teljesítmény (Fizika, fii. oszt.) 17.28 Hirek 17.35 Emeletes házak Jánoshalmán. Riportfilm. 18.00 A rajzfilmek kedvelőinek: 1. A sku tulya — jugoszláv rajzfilm. 1 Az alagút — lengyel rajzfilm :8.15 Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 18.45 Reklámműsor. 18.55 Parabola. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 India felfedezése. 8. rész: Harc a felszabadulásért. 21.00 Telespori Műkorcsolyázo Világbajnoksáe Páros. Közvelfiés Lyonból. Közben : Kb. 22.00 Tv-hiradó — z. kiadás. Belgrád 17.05 Magyar nyelvű tv-krónlka. 17.30 Rajzfilm. 17.45 Az állatok titkai. 18.30 Zene Időseknek és fiataloknak. 19.05 Találkozások . . 20.35 Szokrátesz védekezése és halála. — Tv-drúma. 21.35 Lyon: Műkorcsolyázó Világbajnokság. — Páros. Bukarest 17.00 Technikai vetélkedő. 1B.20 A legkisebbeknek 19.30 Filmarchívum. 21.13 Mario del Monaco énekel. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1971. február 24-től március 13-ig 7—16 óráig a • Horgos! út. Majdani sor, ' Alsünyomás sor. Közép u„ Sárkány u„ Kacsa u., Távol u. által határolt területen időszakos áramszünet lesz vezeték átépítési munkák miatt. Fogyasztói szíves elnézését kéri DÉMASZ Szeged városi kirendeltség, i LAKÁS Eicservincnr vasarue.yr 9 szobás, belvárosi, összkomfortos. gázfűtéses lakásom*:. szegedi kisebb oss.,. mioivosért. — ,. i'éríuísn:..' .es" 16 903. Je igére a tíxjí.őházba. x K .Ián b .. a.a bu.u. zoet szoba kiadó két sz. mély részére. Újszeged, Déryné u. 43. x Elcserélnénk szoba, konyha, spájaos, udvari lakásunkat, egy és fél, vagy kdtszoba, összkomfortért. „Megegyezünk" 14 836. Jeligére a BaJlóhasba. x Tarjántelepi, erkélyes 2 szobás, szövetkezeti, gázfutéeos lakásomat nagyobbra cserélném. I— II. emelet! szövetkezeti érdekel. „Tavaszi csere 230 976" Jeligére a Hirdetőbe. x Tolbuhtn sugárúti egy szoba, garzon, föidsninti szövetkezeti lakásomat „nagyobbra cserélem" 16 950 Jeligére a .Sajtóházba. x Bútcreaatt szoba! két főiskolás lánynak kiadó. Lenin krt. 68. Bútorozctt, külön bejáratú, udvart szoba kiadó. Erdc klödnl: Bolyai .Tónus u. 2. Szögiék. Etcrvretuelu belvárost 2 t-zohás, összkomfortos, szövetkezeti lakásom* nagyméretű 3 vagy 4 : robás őP'zkcmí. rtosra. ..Nagyméretű" 1 908. Jelísére a Sajtóházba. Elcserélném í. kerületi kétszobás, összkomfortos, gázfűtéses lakásomat, í nagy szobás, hálófülkés, összkomfort os lakásra egy emeletig. „Nagykörúton belül" 16 832. Jeligére a Stútöházba. Elcserélném 2 szobás, összkomfortos, tágas, erkélyes lakásomat, 2 db 1 szoba összkomfortosra, vagy garzonra. Tarján!, odesszai is lehet. Lift van. „Dugonics tér" — 17 664. jeligére a Sajtóházba. X Külön bejáratú bútorozott szoba 3 diákfiúrak kiadó. Erd.: Homok U. 3. X KSzépkorí fizikai dolgozé férfi albérleti szobit keret konyhahasznkIsttal. „Egyedül" 17 667. Jeligére a Sajtóhazba. Belvárosi L emeleti kettöszoba-konyhás lakásom elcserélném költséglérftésssl, keltö-haromazobásra. ..ÜJ lakás ls lehet" 18 691 jeligére a Sajtóházba. Olcsúüérfi szoba, konyha. eazos lakosom elcserélném nagyobb egyszoba, komfortos lakásért. „Megegyezünk" — 16 R05 jeligére a Sajtóházba. Gyermeket váró flata] házaspár eltartási szerződést kötne, vagy életjáradékot lizetne Szegeden. „Lakósert" 16 694 Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném 1 cs fél szobás, tarjánl, IX. emeleti, taliácsl lakásom, kétseoba, összkomfortosén. Szövetkezeti ls lehet. 1—n. emeletig. — .,Brkéiyes" 13 907. Jeligére g sajtóházba. Keién bejáratú belváro•1 fürdőszobás albérleti szobát keres, egyetemet végzett férfi. „Közgazdász" 17 661. Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném Vásárhely központjában levő IV. emeleti kétszoba, ősszk. mfortos, gázfűtéses ízkáscm szegedi hasonlóért, vagy másfél szobáséi:.. „Lehet tarjánJ ls 197 610" jeligérc le. velet a vásárhelyi Hirdetőbe. Fiatal házaspár egy gyermekkel meghatározott idom szoba-konyhás lakást keres, esetleg eltartáet vállal „Megegyezünk" 16 688. jeligére a Majtóhózba Külön bejáratú bútorozott szoba, konyha, kél nőnek vagy fiatal házaspárnak kiadó. PetóXL teiep, Sirály u. 21. sz. KUiőn bejáratú bútorozott, gázfűtéses szoba, fürdőszoba-, konyhahasznalarta] kiadó. Értelmiségi férfinak, TarJantclep, 305. ép A. lép. IV em 14. Másfél szobás szövetkeaeti lakás eladó . . .Odosztza" 16 871 Jeligére a Sajtóházba. Mar."S-s férfi ílree albérlőt! szobát keree. Tolbuhln sgt. 42. Molnárok. L'rhrtóleg Belvárosban 3 szobát, vagy 1 szobát, külön bejárattal, fürdőszoba-használattal üresen, azonnal beköltözhetően gyermektelen házaspár — vállalati dolgozónk részére, albérletbe keresünk „Megegyezünk 231:167" jeligére a Hirdetőbe, x Külön Bejáratú albérleti szobába fiatal dolgozó lányt társnak felveszünk. Alföldi u. 10,, legfelső csengő. Nagykörúton br1U1. x Albérleti szoba kiadó liázi.párnak. bzörég, Lenin u 2. Pitinké Jáuouué , x Elcserélnénk tatabányai és kiskunhalasi lakásalakat szegedlekért. „Tavasz 231 191" Jeligére a Hirdetőbe. x Fürdőszobás albérleti szobába, egyetemi hallgatónő melle lakótárshőt keresek Boinogyl B u. 21 „ magasföldszint. (Kárász u. 18 , sarok,) Érdeklődni délelőtt 11 óráig, d hután 6 órától. Nagyméretű szép 2 szoba, összkomforton, belváros' lakásunkat éleserámánk 2 db 1 szobásra. „Hídfő 231 147" jelIgére a Hirdetőbe, Elcserélném gázfűtéses kis szoba, konyha, előszoba, spájz, fáskumrás, udvari csendes lakásom 2 szobaera. „Költségtérítésééi 291 043" Jeligére a Hirdetőbe, Fclájltctt belvárosi, földszintes kettőszoba, hallos, személyzeti szobás lakásom elcserélném 2x1 vagy másfél szobás lakásokért. „Tarján! előnyben 231 049" jeligére a Hirdetőbe. Egy- vagy kétszobás, összkomfortos lakásaim közül az egyiket elcserélném 3 szoba összkomfortosra. „Tágas — 231 126" jeligére a Hirdetőbe^ x Másfél szobás, étkesőfülkés, első emeleti, gázfűtéses lakásomat elcserélném két és léi vagy háromszobás hasonlóra „Tavasz 331 141" Jeligére a Hirdetőbe. Sz, ba, konyha, spájz é.. íáskcimróból álló emeleti lakásom elcserélném kel tő- vagv másfél szobáéra. .Költségtérítéssel 231 138" jeligére a Hirdetőbe. Értelmiségi fiatalember nyugodt albérleti szobát keres Belvárosban. — .Egyedül 231 116" Jeligére a Hirdetőbe. Külön bejáratú albérleti oba k'ad" kettő dolgozó lánynak fürddszdkahasznaialtai. Teleki 11 20 a sz. idős nénit, vagy bácsit eltartanánk lakásért, vagy életjáradékot fizetnénk. „Megbecsülés — 231 116" jeligére a Hü. detőbe. Elcserélném dunaújvárosi két szoba összkomfortos lakásom ugyanilyen este gedire. „Tavasz 23.1*105'' JéUgére a Hirdetőbe. Elcserélnem Bzálómigyár közeiében levő 2x1 szobás-konyhás, éléskamráé, gázos, lehullott lakó. yinjkal 2 szoba vafjy t és fél szobás, összkomfortos, gázfűtéses jj'.lvárovj lakásért f. emeletig, ,, Áprilist csere 231 634" jeligére a Hirdetőbe. Szoba, konyha, spájzos lakásomat hasonlóra elcserélem. Hunyadi tér 17. Farkas. tlres azoba, konyha albérletet keresek. „Megegyezés szerint 231 113" jeligére a Hirdetőbe. Külön bejáratú bütorozutt szoba 2 nólisk kiadó. Szent Miklós U. 8„ I. emelet. INGATLAN Kezd! u. 14. iíámú, 815 n-öles telek eladó. Érdeklődni: Kézdl u. 13. szám alatt, Dobóékuál, D-ős buszvégállomásnál. Klskundt.rczsma, Bem u. 22. számú ház eladó. x Eladó lráz 4 hold földdcl. zákányszék. III. ker. 681. özv. Király Szilveszterné, Eladnám Baktóban levő ktricmel. Artézi '• íz bent van. Erd, 1 Féltő Tlssapnvt 34.. 1. cm 1. ajtó. Egyszoba-konybás házrészt vennék. 40 000 kp. Lehet. Petefitelep ls. „Tavasz" 17 689 jeligére a Sajtoltáéba. Magán- vagv lkerhás építésére alkalmas telkei. veszek. „Készpénz" 16 910. jeligére a Sajtóházba x újszegeden u Rózsa F, égh végéit linremszubus cealáől baz btkéHözhctően eladó. Erdéklődlil K«mó telvén S Scged, Fürj rí. ás x Le bél ú. L sa. alatti 6 lakásos térzezháxhöx társakéi, kereeünk. Érdeklődni Simon Nándor, Bordány,, Sereg) iyee áulő 68. Szered, Madách 11. 5. szám alatti házingatlan bontásra eladó, Érdeklődnl úgyanott. x Hárcmvaabas családi házam éladnérn Háromszobás tarjántelepi szövetkezeti lakást vennék. „Sürgő!" 16 911. Jeligére a Sajtóházba. F.ladó 3 hold I. rendű feketeíöld, holdanként ls, ugyanott 2006 n-öl őszt- és kai ezt barackos. 1200 n-öl szőlő, 6 hold szántóval, épülettel, azonnali átadással részletre ie átvehető vagy bérbe kiadó. Érdeklődni szombat, vasárnap, Szeged, Fclsóvároa, Hattyú u. 66. Eladó 3 hold I. rendű feketeföld Szegedhez 8 km. Minden elfogadható áron, vagy bérbe kiadó. Azonnal átvehető. Németh Miklósné, Szeged. Gém u 15., emelet, barna ajtó, „ Ket 6zoba, Osnzkomfortoe ház eladó. Ki:;kundorezeaia, BftlajU u. 9. 98, X 2 é* fél szobás, ú] Csal ládt ház eladó. Tápé. vartd 11. 13. x 2—í sao bős tarsazházrécat átveeaek Belvárosban, I. emeletig. — ..Készpénz. 231 044" jeligére a Hirdetőbe. x z szobás, melléUielvirc. geo OlagauháZ eladó, cím: Szeged. Patóllteleú, Lőwy Sándor ü. 77. iX. a Kehisuba, öavr.kumlortós magtnhéz. 500 n-öl kert. t«l eladó, víz, három fázis beát. ÚJsaenUván. Petőfi a. lg. Klskundoroisma. Rákóczi u. 21. ee. alatt 467 n-01 telken 2 szobás magánház sok melléképülettel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni vasárnap 9—13 óráig helyben. x Kis magánházat vagy leválasztható házrészt veszek, kettőszoba összkomfortos, személyzetis cserelakás van. „Telep kizárva" 17 643 jeligére a Sajtóházba. x Magánház eladó, fiágvárl telep. Postás u. 16. Érd.: 3 óra után. Emeletes magánhág ÓL c.són eladó. Érdeklődni: ösz u. 33, ez. kctlúsfubás magánház fürdőszobával, garázzsal, 3 fázisú villannyal, lakásátadáasal eladó. Korda u. 29/b. (Üttörő térnél.). Hás e'adó. Röszkc. Kos SUth u. 3. Érdeklődni Domaazék 603. Kétszobás. békMtflzhető magánház eladó. Érdeklődni; Hóbiárt basa u, 20. se. EGYÉB Kettő épülő helyiség JÜUrntól kíadő. Mindennek, irodának is használható. Leveleket „Lakásnak nem" 16 819. Jeügfre a Bajtóhazta. ÍMt 'ktwbb gyött®' "üe • kert, újííéisd ó t r'ii:tén felesbe kiadó, „Oylimőlesős" 16 902 Jelige! e a Bajtéhieba. Lakáéi moa gépelést és másoláxt váiiaiek. ,,Megbízható" 16 909 jeligére a Sajtóházba, Tetőjavítást, kőművesmunkát vállalok. „Ol. csón dolgozok" 16 929.. Jeligére a Bajtóhazba. Kösrcmókude pénneetarsat keresek. „Nem bánja meg" 16 928. jeligére a Sajtóházba. Skcda MB 1000 személygépkocsival munkahelyet keresek. „16 958' jeligére a Sajtóházba. X licitén a Marx téren \ elveszett egv barna, hínr tacsikutya. Ismertető jele: a nyakszirtjén egy világos. 10 cm hosszanti esik. Becsületes megtaláló adja át a Marx téren levő Okrős kötőttdlvatáru pavilonjában, jutalom ellenében. x Festőket keresek vidéki magaslati munkára. —• „Maszeknál" 16 981. Jeligére a Sajtóházba. Vásárnap este a Lengyel U. 32-ből nőt kerékpárral elvitt sezlont liozv,a vissza. HalatniisHftiárdl központjában kétszobás, összkomfortos. kertes nyaraló, verandával. terasszal. nyaralóéra vállalatnak kiadó Molnár, Zamárdl, Pétan u 7. l'.aiati. nicll-i imrll Ü'Vfcelr, biztosi tott Ide) kezdéssel társaenyaraló éoül Érdeklődni; 32. ez. ügyvédi Munkaközösség. Budapest, KL. Bartók Urta n 24. 1 J-s«'v-flf fló.y.a Ferenc Sgt. 46 alatl. 900 u-ól gyümölcsöst téréjnüvéléere kiadnám. Érdeklődni • Erzsébet kals-pzzalon. Kert feles művelésre kiadó. Szeged, Földműves U. 35.