Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-21 / 44. szám

VASARXAP, 1971. FUBRUAR 21. 7 Demény Ottó ÖREG SZŐLŐ A szőlő csak nyolc sor, de mert három pászta, lenyúlik a kertek aljai dűlőútig. Már senki nem tudja pontosan, hány éves. — Csák én benne élek amióta asszony vagyok — mondja a nagymama —, s amikor idejöt­tem ez már öreg szőlő volt. Mégis szép nagyon, kivált ilyenkor szüret után. A bor, amit termett, elfér két kis hordócská­ban; tán már ki is forrt, mert meleg volt az ősz. A prést két hete elraktuk, s csak a ház mö­götti konyhakert végében lassan elmálló törköly rozsdaszin tömbje emlékeztet szüretre. Szüret? Na hiszen! Reggel nyolckor álltunk be a sorok kö­zé hatan, s délre már le volt szedve. Az idén nem is találtunk olyan fürtöt, amit érdemes lett volna kitenni a mesgyére, mert csak maigunkat csúfoltuk volna vele. — Kár a gálicért, amit az ember beleöl — mondja bosszú­san a sógor —, de a nagymama leinti: — mert már rég nincs lelketek hozzá! Igaza van, nem vitatom. De kinek volna ideje és türelme kö­zülünk ide jönni nyitni, kapálni, kötözni? Csak ő — a nagymama — tesz-vesz benne, s a sógor kétszer-háromszor megpermetezi. Most november vége van. ma­radék napsugár bújócskázik a diófa lecsupált ágai között, s könnyű szél rezegteti a tőkén maradt rézszínű leveleket. — Jö­vőre még ennyi sem lesz — dünnyögöm magamban, számba­véve a homok új halottait. Mert az elpusztult tőke körül megtöp­ped a föld, s a feketére égett csonk erőtlenül hanyatlik a ho­mokra; a kisgyerek is játszva ránthatja ki belőle. Azért csak vé­gigsimogatok mindent a sze­memmel, amíg visszaérek a há­zig. A kulcs benne van a kamra­zárban, meg sem kell fordítani, hangra nyílik, szinte magától. Belépek, s ott is a pusztulás je­leit látom. Pedig milyen jó kis kamra volt ez, amikor én ide kerültem. Nagyapa MÁV-bognár volt, s a munkahelyén kapta a kimustrált vagonpallókat, ame­lyekből építette. Egyik sarkába beállította a gyalupadot, a má­sikba meg szerszámszekrényt ügyeskedett össze a vésőknek, gyaluknak. reszelőknek. Körbe hatalmas kampósszegeket ütött, rájuk akasztani a fűrészeket, hordóráfokat, s a harmadik sa­rokba válogatott szál dongafák volta lekrakva szépen, forsifto­san. Most mindent por lep, rozs­da esz, s méteres pókhálók lóg­nak a mennyezetről. — Meg kellene nézni a bort! Lehajlok. két ujjamat beakasz­tom a vaskarikába, s megeme­lem a pinceajtót. Hét lépcső ve­zet a hideg, betonozott üregbe. A pici ablakrés alatti sarokban — mint műidig — homokba rak­va a zöldség; ez kitart újig. A másik oldalon van a bor. Beton­talpakra két ászok van fektetve hosszában; ezeken állnak a hor­dók. Megnézem — gáz már rég nincs —, odahajtam fejemet egyiknek az oldalához. — No, ez már nem susog! A dugó azért még nincs beleütve, csak úgy keresztbe van állítva a lyukon. Odább teszem, s megfogom a kék műanyag csövet. Tudóm, hogy bajos lesz — ezt sosem fo­gom megtanulni — de azért nagy üggyel-bajjal sikerül ki­csalnom egy kancsóravalót. Ren­det teszek magam után, aztán a kancsóval fölmegyek a napra. Lesüt az az edény fenekéig, s látom már, hogy tiszta a bor. Kis hab van a tetején azt elfú­jom, s kezdem kóstolgatni. Sa­vanyú, mint a múlt évben. s mindig, mióta ismerem, de tudja isten? — a harmadik pohárnál már elkezd édesedni és még so­ha nem kaptam fejfájást tőle Viszem a házba, ahol nagymama vár az .ajtóban: — Mi van? Csak nem bort húztál? — De! Ezzel a kis kancsóval. — Es milyen? Még én sem kóstoltam. — Mint mindig; kevés és sa­vanyú. — Nem baj! Az ünnepekre elég lesz. — Elég hát! Még egy kishor­dóval húsvétra is marad. Leteszem a kancsót, s nézek magam elé. Mérhetetlenül sajná­lok valamit, amit szeretek, de nem tudok megmenteni. Három év, öt év? —aztán végképp el­múlik az öreg szőlő; nem is sej­tem mi lesz belőle? Csemegeüz­letekből veszem majd a tükör­fenyű borokat, mindig csak egy­két üveggel, s ha jobbak lesznek is ennél, nem tudom majd eny­nyire szeretni őket. Elmúlik tő­lem a birtoklás édessége, elma­radnak a meghitt mozzanatok, s az évente ismétlődő derűs bizo­nyosság: — Jó lett a bor! Galambos Szil veszter MENEKÜLÉS A forró húsleves hevítette cék­laszínűre Zárnorl Z. Oszkár ar­cát. Nemrég végezteti a vacsorá­val. Az asszony egy új terítőt horgolt, míg a férfi az újságjá­ba merült. Komoran csóválta ko­paszodó fejét. — Mi minden történik a világ­ban: megint egy lopás, megint egy sikkasztás. Rosszak az embe­rek. Micsoda erkölcsök, micsoda erkölcsök! — Ne izgasd magad, Oszkár! Olvasd inkább az apróhirdetése­ket — fordult felé a szerető hit­vese. Ebben a pillanatban élesen felberregett az ajtócsengő. — Ki lehet az? — nézett fel az újságból Zámori. — Biztosan megint a Vaneknó kéri a mákdarálót — mondta az asszony, és kisietett. Odakint aj­tónyitás után mély férfihang kö­szönt, s a fojtott beszélgetésből Zámori világosan kivehette, hogy a szigorú hangú látogató a rend­őrség beosztottja. Zámori Z. Oszkár kezében megrezzent az újság. Egy pilla­nat alatt forróság öntötte el, majd fázni kezdett. Mégis rájöttek? — villant át rajta a gondolat, majd felugrott és házikabátjára felvette a téli­kabátját, a hátsó udvarra néző ablakon kimászott Szerencsére már sötét volt és a ház lakói Weöres Sándor LEANYFURFANG Sárika sírsz: nálad szebb lányok hátra szorítnak. Kell alakoskodnod, s gyűjtheted udvarodat; Színlelj kis szeleburdit, s könnyen elérni remélnek; Mímelj titkos bút, mint ki vigaszra szorul; Sejtess gyenge szivet, s prédának nézik a gyengét — Am aki változatid csapda-vasára futott. Ahhoz büszke legyél: mit képzel uramfia rólam? Aztán választhatsz foglyaid ezreiből. AZ ELALVÓ GYERMEK Nyakig a paplanba takarva, szemei alvásra bevarrva, még ébren figyel az orrocska, már álom-tenger a hajacska. Áprily Lajos NÉGYSOROS „Maholnap őszi ködben áll a házunk" s körül a fák is mindmegannyian. S huszonöt ősz után a pesti őszben csendben megindul s megy-megy a fiam, (1938. október) Szemem maholnap őszi színt se lát. ,cm tarkaságot fenn a hegy fokán. JC láthattam egy őszi szép csodát: láttam októberi dédunokám. (1967. április) nem láthatták pánikszer" mene­külését. Sápadtan futott végig a Rá­kóczi úton. Ki gondolta volna, hogy rájönnek? öt éve csinálta már. Soha még a lehetősége sem merült fel annak, hogy leleple­zik. Az ellenőrzés meg csak nem is gyanakodott, öt év alatt az így szerzett pénzből vásárolt a Volkswagen kocsiját, és ebből építette fel balatonalmádi nya­ralóját. S most lebukott. Vajon hol követhettem el a hibát? — marcangolta a kérdés. Lihegve esett be a pályaudvar bejáratán. Idegesen nézett körül. Talán már a pályaudvart is figyelik. Fel­hajtott gallérját arca elé húzta és fojtott hangon kért egy fapa­dos jegyet Abádszalókig. Kattogva rohant a vonat, a sí­neken. Zámori Z. Oszkár sápad­tan lapozgatott v cipőár jegy­zéket. Gondolatai persze máshol jártak. „Egy ideig nem szabad Pesten mutatkoznom. Ha elkap­nak, két évet is ülhetek" — borzongott bele a gondolatba, mikor a vonat fehér gőzt ereszt­ve megállt Abádszalókon. Zámori nagy kerülővel, a ré­paföldeken át közelitette meg testvérbátyja házát. Reszkető kézzel kocogtatott az ablakon. — Mi van veled, öcsém? — pillantott rá ijedten Zámori Z. Lajos. — Ne faggass! Egyelőre el ket! bújnom. Gyerünk Id a szőlőbo! — könyörgött rémülten Oszkár. Fáradtan dőlt. le ar. elhagyott, rozoga csőszkunyhó még rozo­gább fekhelyére. Agyában elvi­selhetetlenül dörömbölt, a nagy kérdés: hogyan jöhettek rá? Ki Ieplez.hette le? Fél marok ideg­csillapítót vett be. amitől aztán könnyű, lidérces álomba merült. Talán ezzel egyidőben kisírt szemekkel állt meg Zámori Z. Osakárné a kerületi kapitányság nyomozója előtt: — Míg nálunk tetszett járni, hogy érdeklődjön a kiadó albér­leti szobánk után, ez ailatt eltűnt a férjem. Találják meg! Csak magukban bízhatom — suttogta kétségbeesetten. — Mindent elfogunk követni, asszonyom. Egyébként jövő héten beköltözhetem ? — Igen. De adják vissza a fér­jemet! Ki tudja, mi történt ve­le 1 Hiszen, tetszik tudni, milyen rosszak az emberek — mondta könnyesen, aztán halkan szipog­va hazabotorkált üressé vált ott­honukba. Németh József Ülő lány TRÉFA­KALEIDOSZKÓP Milánó Tina asszony ismét új ruhával állít haza. — Rendben van. fiam — mondja Giuseppe. a férj — de ebben a hónapban már három új ruhát vettél. Tina asszony vállat von: — Mit tegyek. Giuseppe? Nem tudtam ellenállni az ördög kí­sértésének. — Ugyan, fiam, miért nem for­dítottál hátat az ördögnek? — Igazad van. Giuseppe! Há­tat fordítottam. de akkor azt mondta: — Hátulról még sokkal jobban áll!... Bukarest Tiberiu, a tízéves kisfiú. 50 lejjel érkezik haza. — Nézd csak, apu. mit talál­tam az utcán! A papa szigorúan megnézi a pénzt, azután fiát: — Biztos Tiberiu hogy ezt yalaki elvesztette és te találtad? Mire Tiberiu büszkén: — Persze, hogy biztos, apu! Láttam a bácsit, aki kereste!... Prága A mosodában felháborodott férfi kiáltozik: — Micsoda? Jól értettem? Elvesztik az ingemet, s még azt akarják hogy fizessem ki a mo­sást? A kiszolgálókisasszony bájos mosollyal válaszolja: — Természetes, kedves ven­dég! Hiszen előbb kimostuk, és csak azután veszett el... Bécs Az ifjú házaspár bejáratja az új képkocsit. A motor egyszer­csak bedöglik. — Ezek az átkozott gyertyák! — mérgelődik a férj. — Ez természetes, drága Gus­tavom — jegyzi meg Luise asz­szony. — Hiszen erős szél fúj .. Belgrád A cipőüzletbe vevő érkezik reklamációval: — Egy pár cipőt vettem itt tegnap. de olyan kényelmetlen és durván kidolgozott hogy egyáltalán nem tudóm hordani! A kiszolgáló enyhe rezignácló­val nyugtatja az izgatott férfit: — Mit panaszkodik annyit, uram? Magánaik csalk egy pár ilyen cipője van. de nekünk négyezer! .. . London Azt mondja az előkelő bor­bélyszalonban Sir Cuningham: — Rémesen kopaszodom, Willy. Mondja, mit csináljak, hogy ne veszítsem el minden szál hajamat? Lehet ez ellen va­lamit tenni? A kitűnő fodrász odasúgja a vendégnek: — Nagyon egyszerű, sir! Gyűjtse össze őket egy üres do­bozban !... Párizs Monsieur Genevoix levelet küld főnökének, Monsieur Tha­raudnak a következő szöveggel: „Kedves uram, mivel feleségül veszem Yvonne kisasszonyt, kérem, hogy a nevezett hölggyel minden intim viszonyt szíves­kedjék megszüntetni!" A főnök elolvassa a levelet, azután így válaszol: „Elolvastam körlevelét, s bí­zom benne, uram, hogy kollégá­im hozzám hasonlóan méltányol­ni fogják kérését..." Berlin A vállalatnál megtudják, hogy a kedves, régi takarító néni öt­venéves íesz. Elhatározzák, hogy megünneplik ezt. Szólnak is a néninek, hogy egy kis megemlé­kezést tartanaik a tiszteletére. — Egy csudát! — hárítja el. — De Camilla néni, miért olyan szerény? Ilyen felejthetet­len szép napot meg kell ünne­pelni! — Hogyne, hogy aztán másnap majd győzzem kitakarítani a kultúrtermet!... összeállította: Bevesz Tibor i i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom