Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-14 / 38. szám

io VASÁRNAP, 1971. FEBRUÁR 14. Fontos Sándor MED. UNIV. A képzelt beteget Moliére óta már sokszor megírták, de még többször kiírták. (Gergely Miklós) A meddőség szomorú dolog. De vigasztaló, hogy az ember utódai nem örökölhetik. (Jnsel) Nem attól fáj a gyomrod, amit eszel, hanem amit nyelsz. (Teknős Péter) Azt mondják a szem a lélek tükre. Mennyi szörnyűséget láthat egy szemorvos? (Ráth-Végh István) Zúzmarás fák Galambos Szilveszter NEVELÉS Az alábbiakban néhány jó tanáccsal szolgálunk a nevelésben gyakorlatlan szülők részére. A szülők soha ne veszekedjenek a gyerek előtt. Veszekedés céljából menjenek ki a Kamaraerdőbe. Ha nincs közöttük veszakedesre indító ok, egy kis jóakarattal mindig találhatnak ilyent Ne engedjük, hogy gyermeVeress Miklós KOSZTOLÁNYI MARCUS AUREL1 US HALOTTI MASZKJÁBAN Mindig kell valami öröm hogy még csövön át tolul a gyomorba az étel hogy még van ceruza es papír bogy kitalálták az irárt kell még valami öröm hogy van ágytál és horzadatlan asszonyi kéz es fájdalom is és fájdalom is van még annyi öröm hogy falak körülötted pőre falak és eltakarják a készülő gyászkoszorú! a sírásókat csak még annyi öröm hogy beleférjen az örömtelen szembe a körmök alá amelyekkel kikaparhatja az űrből a csillagokat öröm annyi de annyi hogy érezheti nincs öröm immár csak a vak ragyogás abba bclerévül ha nem fintorog a fájdalom-arc mint a bolondé a többi bronz Marcus Aurelius köd szobra és fekete csönd a Capitoliumon MESEJÁTÉK árnyékok a falon a kezed a kezem állatfejekké kulcsolt fájdalom és virág és csillag és sárkány árnyékkezem árnyékkezed létünk előtti párnán sárkányból korom-csillagot csillagból tiizkoronás tulipánt robbanás utáni tested árnyéka testem árnyéka egy-lobogás fekete láng tllZ' künk Teli Vilmost játsszék. Kobozzuk el az íj felszerelés.!. Több szem, többet lát Tízéves gyermek kezébe ne adjunk Balzac- és Maupassantregónyeket Azokat a gyerek már úgyis olvasta. Próbálkozzunk Andersennel. Ha a gyereknek nem tetszik a mesekönyv, a szülő még örömét lelheti benne. Ha a gyerek válogatós otthon az ebédnél, hozzunk neki kis kóstolót az üzemi kosztból. Biztosan leszokik a kényeskedésroi. Ha a gyerek rossz bizonyítványt hoz haza, serkentsük őt jó tanulásra azzal, hogy előveszszük régi iskolai bizonyítványunkat, mondván: Nézd, fiam, édesapádnak hány négyese volt! Ha elérkezik az idő, s a gyereknek pályát kell választania, bízzuk rá a döntést Ha a Fradipályát választja, bele kell nyugodnunk. Adjunk legalább ezer forint zsebpénzt a gyereknek, hogy hó végén legyen kitől kölcsönkérni a kosztra. Tizenöt éven aluli fiúgyermekünket ne engedjük megnősülni, csak ha megtanulta a földrajzleckét Ne féltsi. gyereket az iskolai tornaóraivujl. Itt válik olyan erős, edzett emberré, alki megállja majd a helyét a villamoson, csúcsforgalomban is. Ha nem tudjuk megoldani a gyermek házi feladatként kapott számtanpéldáját, kérjük meg a Tudományos Akadémia profeszszorát a példa megfejtésére. Ha ő sem tudja megoldani, a hiba nem a szülőben van. Ne tegyünk úgy, mint az egyszeri szülő, akinek kiskorú leánygyermeke szalonspiccesen, kissé megviselt állapotban jött haza hajnali négy órakor. Ez a szülő ugyanis ráförmedt: — Pont hajnali négykor kell hazajönnöd? Nem tudtál fél ötig várni? Akkor megtakaríthattuk volna a kapupénzt! Helyes, ha a gyerek felvilágosítását korán kezdjük. Lehetőleg reggel negyed nyolckor. Mert fél nyolcra már többet tud a szüleinél. Vincze György VOLT EGYSZER EGY BICIKLI A bicikli csomagtartóján jobbra-balra csúszkált a plakátköteg, öreg, rozzant gép volt. Egyik pedálja hiányzott, már csak a tengelye volt meg, fényes a sok taposástól. Az út lejtős volt és néptelen. A mező zöld, és virágos tarka. Kopott fehér ingemen szikrázott a nap és nyomában verejték csörgedezett hátam árkában. Az öreg tragacs minden gödröt százszorosan érzett. Pedig az út lépten-nyomon tele volt gödörrel. Még a tankok és más járművek áradata törte fel, a háború utolsó futamában. Egy nagyobb huppanót nem tudtam kikerülni, mert elméláztam és amikor észrevettem, már késő volt. Elszakadt a spárga és a csomagtartóról lecsúszott valamennyi plakát — Na, jól nézek ki! — és káromkodtam. Nekitámasztottam biciklimet az útmenti eperfának, aztán rakosgatni kezdtem a plakátot egymásra. Elkeserített a küszködés, mert a szakadt spárga már nem érte keresztül a plakátköteget Nadrágom egyik zsebét hasogattam csíkokra, megfontam kétrétűen, s hozzákötöttem a madzaghoz. Sikerült. Vidáman tekertem tovább a pedált és dúdoltam együtt a madárcsicsergéssel. Ügy kerekeztem, mint aki se lát, se hall, mert körülöttem fa, rét, s még a rázós út is mind egyszerre énekelt. Csak azt vettem észre, hogy motorbicikli futott el mellettem és nyomában papírlapok röppentek szét. Leugrottam a gépről és felvettem közülük egyet. „Szavazz a hatos listára." Végigszaladtam a röpcédulán. A motor pótüléséről visszanézett az ismeretlen férfi, és mosolygott. Ügy figyelt, mintha elismerést várt volna. Elnevettem magam, és kajánul a jól ismert karjelzéssel integettem neki. Magam is megrémültem ettől, de már késő volt Megfordultak a motorosok. Erősen taposni kezdtem a pedált. A félelem görcsösen rángatta lábamat. Ügy éreztem magam, mint egyszer álmomban, amikor menekülni akartam az üldöző elől, de minél jobban erőltettem a futást, annál lassabban haladtam. A motor megelőzött, és keresztbe állt az út közepén. Fülemben, torkomban, agyamban éreztem szívem minden ütését. Sehol egy teremtett lélek. Mindenütt csak a tarka mező. Éppen olyan, mint a plakátokon, amelyek a csomagtartómon rázódnak és csúszkálnak. Ki akartam kerülni a motort, mintha mi sem történt volna. Jobbra fordítottam a kormányt, lementem az árok szélére. — Állj csak meg komám! — szólt rám a vezető, és mindketten elém léptek. A süketet tetettem. Tovább kerekeztem. A sokszínű mező villámlott és elsötétedett. Lábam rángatta a hajtókart. Az egyik férfi elkapta a csomagtartóm. Szinte úgy szédültem le a bicikliről. — Mi baj van, öcskös? — kiáltott az az ember, aki az imént a hátsó ülésen ült, s akinek visszaintegettem. Dermedten álltam, s jobban kínlódtam, mint a kalitkába zárt madár. Nem jött hang kiszáradt torkomra. — Hozzád beszélek, hé! — S a másik férfi megfogta biciklim kormányát, és úgy nézett velem farkasszemet. Alltam a nézését. Ettől valahogy megbátorodtam. Nem kaptam el tekintetemet, egyenesen a szemébe meredtem szótlanul. — Mi bajod? — kérdezte ismét Még mindig nem válaszoltani, csak szemmel mondtam valamit — Mit mutattál az előbb? — Ha nemtudná, nem kérdezné — feleltem a félelemtől határozottan. Némaság esengett fülemben. Az idegen férfi elengedte biciklim kormányát Aztán kikapta szemét a tekintetembőL — Na csak azért! — mondta lejjebb engedve a hangját — Ha bajod van, szólj, elintézhetjük. Aztán megfordították a motort, néhány pillanatig berregtették és elindultak. Nyeregbe ültem én is, és hajtottam tovább. Remegésem nem akart szűnni, csak ahogy torkomban csillapult szívverésem úgy tértem magamhoz. Beértem a faluba. Az Ismerős udvarra fordultam és leugrottam a gépről. Ekkor már kijött a házbői a párttitkár. Kezet szorítottunk. — Szabadság, Takács elvtárs. Mit hozott? — kérdezte. — Plakátokat — mondtam. — Azt üzeni Dóczi elvtárs, jó magasra ragasszák, hogy ne tudják letépni. — Csak bfzza Ide, elvtárs. Egy pohár vizet kértem. Mohón kiittam, mint a lázas beteg. Minden korty után éreztem, mennyire csillapít. Lábamból kiállt a remegés. Indultam. A párttitkár mégegyszer utánam köszönt. — Szabadság, Takács elvtárs! Mentem a következő falu felé. A madarak dala újra nyomomba szegült. Szűcs Árpád Uton