Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-16 / 13. szám
kl** ét&a ^ f, . í~\ <1/ ááL. U \ n. PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! • 7 5 —« V <i i MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 91. tvfolyam, 13. szám 1971. JANUAR 16* SZOMBAT Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR lyiejusbiiiii Szakszervezeti kongresszus Ellenőrizni kell az árakat — A bérek differenciálása — Rendelet a másodállásoknál Pénteken, az ÉDOSZ-szék- a párt Központi Bizottságé- dig is azonban szükséges házban ülést tartott a Szak- nak azzal az álláspontjával, felhívni a figyelmet bizonyos szervezetek Országos Taná- hogy gazdasági visszaélések, másodállásokkal és mellékcsa. harácsolás, árdrágítás, csalás foglalkozásokkal kapcsolatos Első napirendi pontként esetén gazdasági szankciókat visszaélésekre. A másodállás Nemeslaki Tivadar, a SZOT- alkalmazzanak, illetve bün- és a mellékfoglalkozás nem titkára tartott beszámolót a tető eljárást indítsanak. törvénytelen dolog, söt sok negyedik ötéves terv és az Egyetértenek azzal is, hogy esetben hasznos. A vállala1971. évi népgazdasági terv a fogyasztók védelmében a l°k gazdaságosabban végez-' végrehajtásával kapcsolatos haszon mértékét, kulcsát ál- tethetnek el speciális feLkészakszervezeti feladatokról, i^rni normativákkal haté- szültségű szakértőkkel máA SZOT titkára az élet- konvabban szabályozzák és sodállásban olyan feladató? színvonal emelésének több az árképzést, is hatóságilag kat amelyekhez fofoglalkoJelentős kérdését elemezte, rendszeresen ellenőrizzék. 7ÁSU dolgozó teljes munkaA többi között elmondotta, Az árellenőrzésben a szak- idejét nem tudna kihasznalhogy az árszínvonal növeke- szervezeti szervek több te- n'- A hiba a törvenyes rendése az elmúlt években az rületen már figyelmet ér- delkezések végrehajtásánál évi 1—2 százalékos határon demlő munkát végeztek, tapasztalható, belül maradt Mégsem ke- őszintén meg kell azonban A továbbiakban a munkarülheti el a szakszervezetek mondani, hogy a vállalati körülmények javitásara hivfigyelmét, hogy a munkások, ártanácsadó, árellenőrző bi- f,eI a figyelmet, a bérből és fizetésből élő zottságok működésében még Végül a szocialista muncsaládok az árak alakulásá- megoldásra váró problémák kaverseny-mozgalom jelentőval foglalkoznak a legtöbbet, vannak. Ezzel kapcsolatban ségéről szólt. E kérdés megítélésénél a a szakszervezeteknek ko- . A szakszervezeteknek kiinduló- rábbi állásfoglalásaikat fe- kent Somoskoi Gaboi SZOTpontja; a fogyasztoi arak lülvizsgálva, meg kell találkívánatos rendszerének az njQk a7t a hatásos ós célszeéletszínvonal növelését, a formát, amely lehetővé célszerűbb fogyasztási szer- teszi a szakszervezetek érdekezet kialakítását kell szol- részvételét a társadalmi gáinia. A tényleges értékhez árellenőrzésben igazodó árakat - bá.rmeny- A ^mte helyzetről szóltitkár előterjesztette az elnökség javaslatát a szakszervezetek XXII. kongresszusának napirendiére és előkészítésének módjára. A tanácsülés az előterjesztést elfogadva határozatot hozott nvire is indokolt ez közgaz- " ^''^"T^'itT atTÓ1, ho<rv' a magvar szs,kdaságilag - nem lehet má- ™ ^lü" "övezetek XXII. kongreszpől-holnapra megteremteni. E munka rendkívül nagy körültekintést igényel és éppen ezért hosszú folyamat. — A dolgozók érzékenyebben reagálnak az árak alakulására, mint ahogy azt az , ... , ... . . , uniciciiL,aia.vi uuiu/iMi C3 árváltozások valójában indo- kW t S7empontból azt is kolnak. Ezért fokozottan ügyelni kell arra, hogy az árak társadalmi céljainkkal, életszínvonal-politikánkkal összhangban alakuljanak. Tovább kell szigorítani az árak központi, állami és társadalmi ellenőrzését. A szakszervezetek helyeslik, hogy a kormány piaeel len őrző szervezetet kíván kiépíkori téma a munka nélkül szerzett jövedelmek kérdése. E problémával tieni. A szakszervezetek szervek foglalkoznak és in messzemenően egyetértenek tézkedések is várhatók. Adhogy az utóbbi időben szusat 1971. május 4. és 8-a jogosan sokszor esett szo tűzött tartsák. A napirend a arról, hogy a bérek jobban következő: tükrözzék a felelősség. a i. A SZOT beszámolója a szakkepzettseg es a munka- XXI kongresszus óta végkörülmények szerinti kü- ^ munkáról, előadó Gáslönbségeket. A keresetek pár Sándor, a SZOT főtitkádifferenciálása politikai és ra. 2. A számvizsgáló bizottjelenti, hogy a jobb, a haté- ság jelentése, előadó Somokonyabb munka a dolgozók, gyi Miklós, a számvizsgáló a munkások nagy tömege bizottság elnöke, számára nagyobb anyagi el- 3. A magyar szakszervezeismerést biztosítson. A párt- tek alapszabályának módokongresszuson is felmerült, s sítása, előadó Gál László, a a szakszervezetekben is gya- SZOT titkára. ft.«»sc»R«eací Pal közgyűlésén A Mohács határában gaz- hácsi szövetkezeti gazdáknak dalkodó, öt és fél ezer hol- nagyszerű eredményeikhez, s das Ű,i Barázda Tsz pénte- jókívánságait fejezte ki az ken tartotta zárszámadó köz- új esztendőre. Ezután új ötgyűlését. A Bartók Béla mi- éve5 tervünkről, s a mezővelodesi hazban rendezett . , . , ünnepi közgyűlésen részt vett gazdasag előtt alló feladaLosonczi Pál, a Népköztár- tokról beszélt, saság Elnöki Tanácsának elnöke, továbbá Egri Gyula, a Baranya megyei pártbizottság első titkára, Palkó Sándor, a Baranya megyei tanács vb elnöke és Ognyenovics Milán, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára is. A vezetőség beszámolóját 4. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a számaz illetékes vizsgáló bizottság megválasztása. A XXII. kongresszus és ez egész előkészítő munka alapgondolata, fő célja a szakszervezetek szocialista jellegének, munkájuk hatékonyságának erősítése, hogy mind jobban megfeleljenek a társadalom és a szakszervezeti tagság növekvő igényeinek. Harmadik napirendi pontként. Földvári Aladár, a SZOT elnöke számolt be a SZOT legutóbbi ülése éta végzett elnökségi munkáról, vagyis a szakszervezeti vezető szervek újjáválasztásának eddigi tapasztalatairól, a nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztéséről, a SZOT elnökségének fontosabb határozatairól és intézkedéseiről. Jóváhagyta a megyei pártbizottság a negyedik ötéves terv helyi gazdaságpolitikai célkitűzéseit A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága tegnap Szegeden ülést tartott. Győri Imre elvtárs, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte az új esztendő alkalmából a pártbizottság tagjait, majd a megyei pártbizottság jóváhagyta idei első ülésének napirendjét. Az első napirendi pont keretében a pártbizottság ülése elé került Csongrád megye negyedik ötéves tervének gazdaságpolitikai célkitűzéseiről szóló előterjesztés. valamint javaslat: a megyei pártbizottság 1971. evi feladatokkal foglalkozó gazdaságpolitikai állásfoglalásáról. Az írásos előterjesztésekhez ár Komócsin Mihály elvtárs, a megyei pártbizottság titkára adott szóbeli kiegészítést, amelyben tájékoztatta a pártbizottságot a tervezés metodikájáról. a minisztériumokkal, főhatóságokkal való tárgyalások eredményeiről. Az ezt követő vitában a kővetkező elvtársak szólaltak fel: Sípos Mihály. a DÉLÉP igazgatója, id. Krajkö András nyugdíjas. Csápenszki István, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat igazgatója, dr. Julesz Miklós akadémikus, a Szegedi I. sz. Belklinika igazgatója, dr. Bánfalvi József, a szegedi Radnóti gimnázium igazgatóin. Kurucz Márton, a szentesi járási pártbizottság első titkára. Vajda György, a DÉMÁSZ igazgatója, dr. Konez János, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Juratovits Aladár, az NKFV szegedi üzemigazgatőja. Labádi Sándor, a szentesi városi pártbizottság titkára, dr. Horváth Valéria, a Mórahalmi Afész főkönyvelője. Széli Imréné. a Szegedi Konzervgyár Államidíjas brigádvezetője, dr. Rácz János, a JÁTÉ tanszékvezető docense és Győri Imre, a megyei pártbizottság első titkára. Az elhangzott észrevételeket figyelembe véve a pártbizottság ezután jóváhagyta Csongrád megye negyedik ötéves tervének gazdaságpolitikai célkitűzéseit. amely irányelvül szolgál a tervezésben a tanácsi és vállalati vezetőknek. Ügy határozott. hogy a későbbiek folyamán a megyei tervkoncepciót kiadvány formájában megjelentetik. Ügyszintén egyhangúlag jóváhagyta a megyei pártbizottság az 1971; évi feladatokkal foglalkozó gazdaságpolitikai állásfoglalást, amit a Csongrád megyei Hírlap és a Délmagyarország vasárnapi, holnapi számaiban megjelentetnek. Ézután Rózsa István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára szóbeli kiegészítést fűzött a megyei pártszervek 1970 második félévében végzett munkájáról szóló írásos előterjesztéséhez, valamint a megyei pártbizottság és -végrehajtóbizottság 1971. első félévi munkatervének ugyancsak írásos előterjesztéséhez. Mind a jelentést, mind a munkatervjavaslatot a megyei pártbizottság egyhangúlag jóváhagyta. Végül Győri Imre elvtárs tájékoztatta a megyei pártbizottságot Csongrád megye kommunistái által választott küldötteknek a X. pártkongresszuson végzett munkájáról. A pártbizottság a tájékoztatót tudomásul vette. Folytatják a budapsst— szegedi főút rekonstrukcióját Az idén: 3,8 milliárd forint útkorszerűsítésekre A közutak jelenlegi álla- Az egyik legnagyobb fel- útnak. Folytatódik az idén a pota és a növekvő gépjár- adatot a Szolnok felé vezető Budapest—Szeged közötti főműforgalom egyaránt az út- 4-es út átépítése jelenti, út, valamint a 8-as út Széhálózat fejlesztésére, rekonst- azért is, mert ez része a lcesfehérvár utáni 84 kilorukciójára, s gondosabb fenn- Csehszlovákiából Romániába méteres szakaszának rekonsttartására kötelezi az útügyi vezető E 15-ös nemzetközi rukciója. szerveket. A KPM közúti fö- " osztályának tájékoztatása szerint az idén összesen 3 milliárd 850 millió forintot fordítanak a nagyforgalmú utak korszerűsítésére, s új utak építésére. Az összegből egyebek között 10 első- és másodrendű főútvonalat hoznak rendbe, illetve kezdik meg átépítésüket. A negyedik ötéves tervben létesítendő új autóutak, autópályák előkészületei is megkezdődnek. A többi között a nyáron Balatonaliga és Siófok között átadják a forgalomnak a két nyomvonalú autóutat. Törökbálint és Székesfehérvár között, 43 kilométeres szakaszon, épül az M 7-es második pályája, amelyet 1973-ra fejeznek be. az 1970. évi gazdálkodásról Józsa István, a termelőszövetkezet elnöke terjesztette a tagság elé. A jól működő közös gazdaság — az előző évekhez hasonlóan — most is eredményes évet zárt. A dolgozó tagok átlagos évi részesedése 18 600 forint volt az elmúlt esztendőben. A közgyűlésen felszólalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Gratulált a moFelavatták az asszuáni gátat Anvar Szadat, egyiptomi elnök és Nyiikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke péntek reggel ünnepélyesen felavatta az asszuáni gátat. Az ünnepségen megjelentek az egyiptomi alelnökök, miniszterek és más vezetők, a Podgornij kíséretében levő szovjet hivatalos személyiségek, Szudán, Líbia és Szomália küldöttségei, a diplomáciai testület tagjai, az egyiptomi társadalom képviselői, valamint a szovjet szakemberek. Anvar Szadat és Nyiikolaj Podgornij ünnepélyes külsőségek között leleplezte a Nasszer nevét viselő asszuáni gát építésének tiszteletére elhelyezett emléktáblát. Ezt követően • szovjet és az egyiptomi államfő ismertetőt hallgatott meg az aszszuáni gát jelentőségéről. A nagyszabású mérnöki létesítmény lehetővé teszi az egyiptomiak átlag-életszínvonalának emelését és jelentősen meggyorsítja az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági fejlődését. Asszuán villanyáramot ad. védi az (Folytatót a L oldalonJ Tóth Béla felvétele TELELŐBEN. Kitavaszodásra várva pihennek a tápéi téli kikötőben a hajók: az uszályok, a vízibuszok, a kompok. a csónak- és a fürdőházak. Az áttélelés idején kijavítják, rendbe hozzák a vízi járműveket, és tavasszal „megfiatalodva" futhatnak majd kl a Tiszára. s