Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
KEDD, 1971. JANIT/ÍR 18. Parancsnokok az „iskolapadban" A haditechnika korszerűsödése és a kiképzési módszerek szakadatlan fejlődése megköveteli, hogy a csapatok parancsnoki kara szüntelenül gyarapítsa tudását, felkészültségét. Éppen ezért a csapatoknál szolgáló alegységparancsnokok és egyéb beosztású tisztek bizonyos időszakonként „iskolapadbu" ülnek és meghatározott ideig csalt ismereteik gyarapításával foglalkoznak. A tanfolyamokon részt vevő tisztek megismerkednek a legújabb, esetleg csak a közeljövőben rendszeresítendő technikai eszközökkel, fegyverekkel, a parancsnoki vezetés és a kiképzés újabb követelményeivel, módszereivel. A tudásban, felkészültségben Ily módon gyarapodott tisztek, az elgységekhez viszszaterve a korábbinál igényesebben és magasabb szinten képesek irányítani beosztottaik felkészülését a korszerű harc megvívására. Huszonöt pálcaütés dohányzásért Amint az esztergonl váró- rezni, mert a „padláson, si tunácsnak a Komárom vagy féhajban, vagy pajtámegyel levéltárban őrzött ban, s akármely veszedelIrataiból kitűnik, már a 18. mes helyen üveglámpás nélszázadban is nagy gondot kül senki se merészkedjen fordítottak a tűzvédelemre, járni". Altit pedig az istólA t n. magistrátus végzésé- lóban, a pajtában, s a széből: „Kemény büntetés rüskertben, és „más ollyas alatt parancsoltatott az egész veszedelmes helyen dohávárosban a gyulladás ellenes nyozni tapasztaltatok, mina tűznek elfojtására célzó den Irgalmasság nélkül egy rendelesek" megtartása. A forintra fog büntettetni, rendelkezés, amely „költ melyből 50 dénár az béváEs/.tergomban die 30. juni dolónak, 50 dénár pedig az 1707"-ben, előírja többek N. város cassájába fog között, hogy „minden ház- adattatni. Aki pénzbül meg nál egész esztendő által nem fizetheti, 25 pálcát fog bizonyos edényben és tágas szenvedni." helyen legalább 2 akóra való Létezétt már ebben az víz készen legyen. Nagyobb Időszakban városi tűzoltó házaknál pedig több vizet felszerelés is, ugyanis a rentartsanak a házigazdák és a delkezés előírja, hogy „az zsellérek." Előírta a rendel- Fekete Sas vendégfogadóban kezés azt ls, hogy minden fog még az N. város egy háznál legalább egy. a na- vasas szekeret, egy vasabgyobb házaknál pedig kettő roncsos víznek való lajtot. jó nagy létrát tartsanak. egy nagyobb, kettő kisebb Minden gazdaember kö- létrát, és ugyannyi csáklyát teles volt üveglámpést besze- csináltatni." A te!ekadóró! B. F.-né olvasónk azt kérdezi, milyen telek után kell telekadót fizetni. .Másik kérdése pedig az: mikor kell progresszív telekadót fizetni? építési telek beépítetlen után fizetni. Az olyan adóköteles beepftetlen építési telek után. valamint az olyan beépítetlen építési telket, amely rendelet alapján mentes a telekadó alól. Telekadót a beépítetlen amelynek beépítésére a ráépítést telek telekkönyvi tu- lajdonost az építésügyi haA teleitadó fizetéséi-öl szó- lajdonosa vagy az a személy t°sag kötelezte; aiapado űA leieKuuo iizeteseioi szo , fi_„.ni aW zn{tésl zetesi kötelezettség eseten ló 12,1970. (IV. te.) , Mk^r ioaerős' hagy^éká adó az alapadó kétszeresét, progEVM szamu rendelkezést telket jogeros nagyatwawao 1970. január 1-töi mar al- végzés:„ iUetöle« . kalmazzák. Az elmúlt év- v&*y államigazgatási hataroben a telekadóra kötelezet- »» alapjan vagy egyeb eltelt már e rendelet alapján yényes ^gcímen me&szfrezI fizettek az adójukat. A ren- te. tovabtó az is, aki az delkezés kiterjed az állam- fP,1^1 t®Lekr.e . Yonatk°^n polgárok tulajdonában álló tulajdonátruházási szerzőAnyakönyvi hirek Ozgvar Évának Anna Mária, Slmonlcs Józsefnek és MeszároB Juditnak Józseí Attila, Bodó Tl1.ibrik Hajnalkának Csaba, Tös- bornak és Ökrös Irénnek AnlI. KERÜLET Házasság: Dr. Sándor Imre Mihuiy os Hegedűs Irén, Korányi László és Császar-Puiyl Julianna. Misa Tibor és Makra Mária házasságot kötöttek. Születés: Cslcsal Imrének és Kovács Ilonának Imre, Dánó Lászlónak és Kózaa Juliannának Luszló Alfréd, Nagy Jánosnak és sandoríl Ilonának János László, Joó Lajosnak kó. Horváth Lászlónak és Kutona Annának Ildikó Juüit, töttek. Bottyán Antalnak és Emödt Ka- Halálozás tnlinnnk Kinga Aranka, Szél lyt András, ör- Istvánnak és Ábrahám AnnáMárlának niak Judit Andrea. Ökrös Antalnak és Tokár Kaitallnnak Zoltán, Bányai Istvánnak és magi Sándornak és SUli-Zakar Piroskának Atdta, Barna Imrének és Rozsl Ilonának Róbert, Megyést Istvánnak ós Nagylván Arankának AtUla dög Illésnek és Papp | Sándor András, Szlverl Imrének és Bálint Ilonának Attila, Tóth Istvánnak és Somodl Máriának Zsuzsanna, Marót! Tibornak és Szegvári Erzsébetnek Szilvia Erzsébet, Oera Péternek és Balázs Máriának Zsuzsanna, Kökendy Józsefnek és Nyíri Erzsébetnek Péter András, Priváczki-Juhúsz Nándornak és lturucsal Rozáliának Rozália, „.„.,.„. wJrti„0„ szabó Sándornak és Kotogány °rtl"5h „ .. T„ Olgának Zsolt Sándor, Tóth Ajpád, Tóth Bélának és Lu Sándornak és Oulyás Mártának üánvl Olgának László, Kiss Andrea Márta. Nagy Péternek Lászlónak és Deme . és Kovács EvAnrik Rita Doml- Brigitta, BáUnt Mihálynak és nlku. Csurl Attilának és Belo- Krlzsán Ilonának András Alf Tóth IUésné Ceglédi Borbála, Keuez uozdiia. Buuancs Ferenc, Anuracsea Bozuna, israéiyt istvánné Zsoler Piroska, zvcriosz János, Anorucsák Anna, Limpek Paine Volr'ord Anna. bzekeres Erzsébet, 'icados Imre, Halasz Jenő, lviarosvarl Jánosné Tart Etelka, dr. Bozsó Béta, Lévai József, Konkoly Károly meghált. IL KERÜLET Házasság: LaJkO János és Gogán Mugoolna, Csukás Sándor es Tóth Piroska házasságot köbeépítetlen telkekre. Beépí- ^J®1 » ^mt^s" ereetí Kö" ílndó lUtaóráodá^mUcélZitat" ráSXn'áut beépi" n™oouou oeepites, na, ,, rártoatooas ceijara .. to. . , táridő lejartát követő év elszolgáló lakóépülettel, ille- art -Piával történik. rosszív adófizetési kötelezettség esetén a progresszív adónak az alapadóval növelt összegét kell fizetni, ha a tulajdonos elrendelt beépítési kötelezettségének nem tett eleget. A kétszeres alapadó fizetési kötelezettség az elrendelt, illetőleg a meghosszabbított beépítési hatőleg idónyjelegű tartózkodás céljára szolgáló üdülőa rálajdon.társat terheli, akiDr. V. M. Bakay József. SüMihály, Krocsek Vilmos András, Németh Imréné Papp Rozália meghalt. III. KERÜLET Házasság: Nagy József és épülettel (hétvégi házzal, nek f ,t]l]fj^0"iJészft ff'*' nyaralóval) az építésügyi SI telekként kell számítusba szabályok szerint magánerő- venmbői beépíthető belterületi A másik kérdésre közölföldrész. A telekadót akkor jük, hogy a telekadó alapja kell fizetni, ha egy személy, a beépítetlen építési telek illetőleg egy család (házas- négyszögölben kifejezett tetársak és kiskorú gyerme- riilete. Ha egy személy (csakeik) tulajdonában egynél Iád) tulajdonában legfeljebb több beépítetlen építési telek, két építési telek van. alapvagy egy beépítetlen építési adót, három vagy több építelken felül legalább még tési telek esetében progreszkét beépítetlen építési telke szív adót kell fizetni. Az is van. Ha a személy (csa- alapadót a beépítetlen épílád) tulajdonában egy be- tési telek település szerinti t építetten építési telken felül és településen belüli fekvélegfeljebb egy beépített épí- sére, valamint a közművesítési telek is van, telekadót tés fokára figyelemmel, csak akkor kell fizetni, ha négyszögölenként egy forinta telek beépítésére a tulaj- tói tíz forintig meghatározott dánost az építésügyi ható- adótételek alapján állapítják ság határozattal kötelezte, meg. Gyuris Máriának Gábor, Csá- Kristó £;zsébet Mária házassákény Jánosnak és Mlg Máriá- «ot kötötték. nak GabrleUa, Ardal Imrének 8z01et«s: ^« János Zottánés Mészáros Máriának Zsolt, és Klss Borbála Rózának Dávid Istvánnak es Terhes Rozállanak István. Sánta László' nak és Pernekl Máriának LásZ' 16 Ferenc, Németh Istvánnak és Ferenc, Halmi Zoltánnak és Pál Erzsébetnek Erzsébet, Kiss Tibornak és Nánási Ilonának Anita, Márki Sándornak és Kri«.«„.„.... Mén Piroskának Sándor, Pap szilveszter pól 0éz6nalc és Kovács Ilonának Zoltán. Mihály Istvánnak iletőleg a tulajdonos azt vál lalta és az elrendelt vagy vállat kötelezettségét nem teljesítette. Egyébként az A progresszív adót a tulajdonban álló építési telkek számára tekintettel, a beépíI tetlen épftési telekre négyadókötele- szögölenként meghatározott vai Máriának Mónika Erika, Lázár Lászlónak és Vlncz.e Pl' roskának Ágota, Vlski Sándornak és Csiszár Erzsébetnek Tamás Eva. Lakató* Józsefnek és Boldizsár Máriának Zsolt István. Mészáros Lászlónak és Szflcs __ Saroltának Zsuzsanna, Balga Jó- Klára, Farkai" Józsefnek zsefnek és Lámfalusl Sárának aándór Mártának Zoltán Ildikó Zsuzsanna. Nagy József- n nek és Búló Máriának László József. Szabó Istvánnak és "aK Bnjnóczl Erzsébetnek Tibor, H?.zs6n®k Kovács Dezsőnek és Bóka Margitnak János. Barna Gézának kács Erzsébetnek József es Nótárl Emmának Tnmás gyermekük született. András, Simon Mihálynak és Avramov Katalinnak Tamás vánnak és Kopasz Mártának István. Szalay István nak és Kutylk Erzsébetnek tának Gábor, Deák Ferencnek; Andrea Anll». dr. Aes Gábor- és Csordás Franciska Honának i nak és Devlch Magdolnának Zoltán, Faragó Lászlónak és Lengyel Emőke Irennek Nóra. Bem Gouó Mihály Mátyásnak és , , ... Gutl Borbálának Mihály, Kiss ^"'níh^r.fJkn Kossííi/nví Károlynak és Laczkó Ilona Jónak Gábor István, KosztolánjU lánnalc Orsolya. Császár istvén7* Gal , Bézsébelnek nak és Szabó Ilona Koz.állának réter, Czlrok Józsefnek ós Sza- Zsuzsanna nevü gyermekük szü, J " ~—ÉM|—1| j " aevű ietett. Halálozás: Komáromi István Barta István, Király Zoltán. Józsefné Baló Endre. Kucsora Józsefné Mihály, Berkes Imrének és ördög Ilona. Kismiarczl István, Guba Mária, Schottenhammer M k Jtidlt. Torma Fíllföldl Istvánné CzombosTe- László, Vériusz Dezső, Fridrieh és süli Irénnek rézta, Kocsis Antal. Marótl Bá- Etel, Cz.érna Lóránt Gyula, lezettség szempontjából az alapadótételek kétszeresétől egy család tulajdonában le- négyszereséig terjedő összegvő építési telikek számának ben lehet megállapítani. Pélmegállapításánál a személyi dóul progresszív adófizetési telektulajdon mértékéről kötelezettségnél, ha egy szeszóló rendeletben foglaltakat mélynek (családnak) három és "szűcs Borbála Máriának ii- j kell alkalmazni. Nem kell építési telke van, az alapadó Annának dlkrt> QoJdár Sándornak és, számításba verunl egy olyan kétszeresét, ha négy építést bet^Katalln, Ková^F^™ k í beépített építési telket, telelt van, akkor az alapadó és Gajda és Kolompár Arankának Jó-- ameiy a családon kívülálló haramszorosót ha öt vagy zsef, Káez Istvannak és Barna. J . , , ennél tobb építési telek van, Erika Máriának Zoltán, szereda személy allando és kizaro- akkor az adóalap négvszeGyörgynek és Kovács Mária Zl- | Ugog has2nálatában van, rését kell minden adóköteles réd, Székács Pálnak Máriának Péter, Bonecz Ist- zsef, Hácz Istvánnak és Barna Halálozás: Gáspár P| __.._„ Jrdög Ilona, Kismar Banka Ilonának Judit, Tormn Fölföldi istvánné Czombos- TeSztlveszt«m»k Ós suti Irénnek rézla, Kocsis Antal. Marótl BáAndrea Irén. Valda Latosnak Unt, Németh György. Lakatos Varga Istvánné Acs Piroska, é' Bálint Erzsébetnek Tzahaii* Béláné Zsadányl Gizella. Ré- Pethő Józsefné Pataki Julianna. Erzsébet, Kurzor* Györgynek vész Etel_. Fogas Jánosné„Nagy- Kispál Józsefné _Pap Erzsébet, ós Borzás Juliannának dr. Cserne Györgynek Ildikó. K.vörgy Etel. Varga Kálmán, Kuklai Mihály, Dobó Sztlveszés dr. Molnár Jánosné Molnár Etelka, ter. Bakó Veronika meghalt. rr Osi város feltárása A tengermelléki körzetben világra. Feltárták azoknak egy XII. századból származó az erődítményeknek a maváros maradványait tárták radvényalt is, amelyek nem fel: e városban több jelen- voltak elég ellenállóak ahlegi távol-keleti kis szovjet hoz, hogy megvédjék a vánép, így az udenék, a' nana- ros lakosait a nomádok eljoik és az oroltok elődei él- len. Mintegy nyolc évszátek. Fegyver és ékszeritészí- zaddal ezelőtt a nomád hoirtő műhelyek kerültek nap- dák felégettek a várost. ^SiMWWiHMHHEPHNl Sínhö líltzló TITI/AC Wm^^^B t isxm I ''.'Sjláfe^ HADVISELES A kikötő elpusÍ7tul: 7.55-kor 32. kelte a látott, hallott dolgokat, hanem a legap- mely helyen, de különös tekintettel Pearl Harróbb mozzanatokat is el tudta raktározni. Lát- borra. szólag teljesen a családiénak élt. s ezzel a ma- És lassan nemcsak a papa, a mama és Ruth gatartásával megtévesztette azokat, akik bizo- tevékenvltedett mint kém, hanem a tizedik évényára nagyobb figyelmet fordítanak rá. ha tud- be lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra jak. mi a valódi szerepe. Pedig Kühnné több- ösztönözte, hogy fejlessze természetes kívóncs'ször is ellátogatott Japánba, mint futár, és ilyen- ságát és érdeklődését a hajók, különösen az kor a Hawaii-szigetek tengerészeti és katonai amerikai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt el. védelmi berendezéseinek titkait vitte magával. s a barátságos amerikai tengerészek meghívták Ruth még szebb lett. mint valaha, s feltűnően a kisfiút hajóik fedélzetére, és megmutatták nevonzó egyénisége meghívást szerzett számára ki felszerelésük minden titkát. Ki is gondolt minden társadalmi eseményre. Az ilyen alkal- vo]na arra, hogy a minden iránt érdeklődő, minmak persze gyakran összehozták amerikai ten- denröl kérdezősködő kis Hans kitűnő megiigyegerésztisztekkel. akiket az otthontól való távol- jg s meg kitűnőbb az emlékezőtehetsége. Színiét túlságosan fogékonnyá tett a női társaság ie" naponta feljárt a hajókra, ilyenkor folyton iránt. Ezek a kapcsolatok Ruth Kiihn számára érdeklődött, nézelődött majd hazament és ponnagyon hasznos információkat jelentettek... tosun beszámolt mindenről, amit látott hallott. Kühnék igen jól el voltak látva Pénzzel ls. 1940_ben határozták el Kühnek. hogy Pearl Jólétük forrása állítólag egy rotterdami bank volt. é» ebből többen arra következtettek, hogy a doktornak valami igen ügyes befektetése lehet Hollandiában. Harbor folott, a hegyek oldalában, vesznek egy kis házacskát, majd kidolgoznak egy egyszerű rejtjel- és fényjelrendszert, s ezzel továbbítják Tokió kérése és a német proongnndaminlszter elhatározása egvbe esett. Amikor Goebbels előadta problémáiét barátjának, a tábornok fiának. s ez elmondta apiának. Haushoffer közölte. hogy nemcsak Ruthot. hanem az egész csalá- net rtouanaiaoan. . - .•>„.-- •;„ -i , t dot tudná használni. És semmi sem jöhetett Utóbb derült ki hogy 1935-től 1941-ig. a Kühn mformacioikat egy Japan ügynöknek. lgy_ nem volna jobban a kis gnómnak. mint hogy egy család több mint'háromszázezer dollárt vett fel kellett szemelyes enntkezest tartaniuk ami minilyen akcióval az útjában álló lányt a szó szo- a japánoktól de nem ez volt az egyetlen jöve- aenkeppen feltűnő lett. volna... Multak a horos értelmében a világ másik oldalára küldje, delmi forrásuk . W'A.A,8 -a í8?8?*,,hl;szerző Parancsnokságra Igv történt, hogy a Kühn család megérkezett a Kühnék nemcsak a japánok szolgálatában áll- Kuhnéktöl is özönlöttek az adatok, csak ugy, Csendes-óceánhoz — Leopold kivételével, aki to- tak, hanem minden adatot, amit továbbítottak. mint sok mHS ösatornabol. vábbra ls Goebbels magántitkára maradt, s akit távol-keleti megbízóiknak, egyben eljuttatták későbu valamilyen fegvelmi vétség miatt a szov- Ribbentrop külügyminisztériumához is. A japájet frontra vezényeltek, ahol el ls esett... nok persze nem tudtak Kühnéknek a nácikkal A Kühn család azzal az ürileevel költözött a fenntartott kapcsolu Iáról. Hawaii-szigetekre, hogv dr. Kühn érdeklődik a 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont is 1apán nvelv és a szigetcsoport története Iránt nyitott, egyet Honoluluban, a másikat Pearl Semmivel sem keltettek gyanút azok között. Harborban, e két fontos hadászati helyen. A akiknek leltétlenül gvanút kellett volna fogniuk, 'kozmetikai szalonok sikere várakozáson felüli hogy e >v német család ennyire távol telepedik volt. Az amerikai tengerészfeleségek órákon át le » hazájától. Mrt azzal sem hívták fel ma- fecsegtek, s ilyenkor Ruth vagy néhány megAz események gyorsan peregtek ... Miközben az amerikai külügyminisztériumban folytak a japán—amerikai tárgyalások, amelyek a TávolKelet „újrafelosztását" célozták, s ebben az amerikaiuk a japánoknak nem kis szerepet ígértek, miközben Washingtonból arra ösztökélték őket, hogy a Szovjetunió felé „kacsingassanak" támadó szándékkal — Tokióban keresztülhúzták az amerikai számításokat. Eszük ágában sem volt a Szovjetunióval harcba keveredguhra a figyelmet, hogy Ruth és ap1a rendkívül bízható alkalmazottja úgy szívta magába a hí- ni — jól tudták milyenek az erőviszonyok —, gyakran utazgatták a környező szigetekre. Kühn- reket, mint szivacs a vizet. ellenben minden előkészületet megtettek ahhoz né. a doktor felesége, teltkarcsü német asszony. Ruthnak az volt a fő feladata, hogy rend- hogy egy anro' ikai háborúval kiszorítsák nagyon tisztelte férjét, és volt egv rendkívül szeresen figyelje az Egyesült Államok csend - az. angolokat és • amerikaiakat a Távol-Keletshlátos tulajdonsága: az ngva amolyan irattár- óceáqt tengeri oröít. a hajók földrajzi helyzetét, ről. fele volt: nemcsak felfogta, osztályozta es érté- indulatuk és érkezésük pontos időpontját bár- (Folytatjuk^ NO Pl KISLEXIKON o méhészekről Ilyenkor télen különösen nagy jelentősége van annak, hogy egészségesen táplálkozzunk. S bár a méz vitamintartalmáról nem is egyeznek a vélemények, az bizonyos, hogy a méz jó hatással van az Ilyenkor legyengülő szervezetre. 0 Kora? Már az ősember falfestményein is felbukkan a mézgyűjtő képe, de az egyiptomi hieroglifák a mézelő méheket tudatosan tenyésztő és hasznosító méhészről is megemlékeznek. Hosszú időn át főleg mint édesítőszert és gyertya-alapanyagot ismerték. A méhészet hazánkban a szerzetesrendek megjelenése óta honos, később egyes főúri birtokokon külön méhészmestereket is alkalmaztak, sőt Mária Terézia Bécsben méhészeti iskolát létesített. A mesterséget a kaptár megjelenése forradalmasította a XIX. században, addig kasokban a köpükben tartották a méhcsaládokat 0 Exportra? Bár tonnában mért méztermelésünket össze sem lehet hasonlítani az olyan nagy államokéval, mint a Szovjetunió vagy az USA, a felszabadulás óta a 40 —50-ről 300 vagonra emelkedett kivitelünk. Még ügy is, hogy a magyar méhészeit jelentős része mellékfoglalkozásként (talán hobbyként is) űzi a méhészkedést, s csak a méhcsaládok tíz százaléka van a nagyüzemek birtokában. Ma is van méhészeti iskola, a Tolna megyei Lengyelben, a tudományos kutatás a gödöllői kutatóintézet méhtenyésztési osztályán folyik. 41 Fejlődése? A hagyományos, tehát egyéni méhészet fejlődésének egyik gátja, hogy kevés a fiatal méhész. A Szeged és Vidéke Méhészeti Szakszövetkezetnek 230 tagja van ugyan, de átlagéletkoruk 58 év. összehasonlító adat: Magyarországon mintegy félmillió méhcsaládot tartanak nyilván, a szegedi s környékbeli méhészeknek 4 ezer méhcsaládjuk van. 1970ben a 600 mázsa helyett, amire szerződtek 880 mázsát szedtek öszsze, ebből 800 mázsa megy exportra. A többi kiskereskedelmi forgalomban — Szegeden az Arany János utcában van boltjuk — kel eL