Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-15 / 12. szám
CSÜTÖRTÖK, 1971. JANUÁR 14. 7 Kooperáció fJÍÍÉ I MY Riasztólövések után... ' Ktlús kukoricák A Mezőfalvi Állami Gazdaságban tavaly összesen 110 holdon folytattak hibrid kukoricákkal fajtaösszehasonlitó kísérleteket. Huszonnyolcféle kukoricát vetettek. A terméseredmények újólag a martonvásári hibridek kiválóságát bizonyították. Az első tíz hibrid között nyolc martonvásári és kettő jugoszláv volt. A legjobb terméseredményt az MV—620-as kétvonalas hibrid produkálta, holdanként 43,36 mázsát. A legjobb külföldi, a jugoszláv ZPTK—50 háromvonalas hibrid az ötödik helyre került, holdanként 34,67 mázsás termésátlaggal. Röviddel 22 óra után az utolsó vendég is eltávozott a kőbányai Vidámkert Vendéglőből. Egy öttagú társaság — amelynek egyik tagja nő volt — nagy hangoskodással, nótaszóval haladt végig a Gergely utcán. A szolgálatot teljesítő törzsőrmester figyelmeztette a hangoskodókat. Azok hajlottak a szóra, így a rendőr tovább folytatta útját. Még a Szlávi utcáig sem i ért. amikor újból rázendített a társaság. A törzsőr mester visszafordult és ismételten figyelmeztette az egyik pincelakás nyitott ajtajában ordítozókat. — Mit szórakozik velünk ez a... — mondta az egyik férfi — Dzuró Pál —, és durván sértegette a rendőrt. — Itt azt csinálunk, amit j akprunk, mert itt mi lakunk — sipította a nő, Dzuró felesége. Szó, szót követett — miközben az igazolásra való felszólítást is megtagadták. Aztán az egyik férfi — Radics Árpád — mégis jobb! nak látta, ha átadja az igazolványát. A körzeti megbízott Racliccsal a pincelakástól mintegy Öt méterre levő utcai lámpa alá ment, amikor észrevette, hogy az utca közepén egy magányos férfi nézi az Intézkedést. Odahívta magához. — Látta, hallotta az itt történteket? — kérdezte a rendőr. — Igen. — Legyen szíves adja ide a személyi igazolványát, mert felírom tanúnak. Munkaalkalmak Gépironut keresünk. Leveleket „Azonnal" 13-500 jeligérc a Sajtóházba. x A Szegedi Építőipari Vállalat állandó munkára azonnal felvesz villanyszerelő, felvonószerelő, lakatos és ívhegesztő szakniunkásolqftt. Jelentkezés: Szeged, Dául J. u. 14—16. Munkaügy. XS 230 260 AGRÁRMÉRNÖKÖT beosztott kerületi agronómosi munkakörbe azonnali belépéssel relvc-zünk. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezést kérjük a Meznliegyesi AG személyzeti vezetőjének megküldeni. xDK. 57, Női és férfi munkaerőt betanított munkásnak állandó munkára felveszünk. 1 fő vagyonőrt és 1 fő takarítónőt felveszünk. Gumi és Műanyag Ktsz, Szeged. Körtöltés u. 35. xDK. 34. Hódmezővásárhelyi székhelyű építőipari vállalat pályázatot hirdet számvitelt osztályvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettség, vagy mérlegképes könyvelői oklevél, építőipari vagy inert „ve'—i-t. Fizetés megegyezés szerint. A pályázatokat ..Számviteli osztályvezető 197 903" jeligére levelet a vásárhelyi Hirdetőbe. xH 197 903 Februárban nyíló ULTKAMODliltN LKANk OTTHONUNKBA előjegyzéseket felveszünk. Jelentkezhetnek 16. évet betöltött, munkakönyvvel rendelkező leányok. A vállalatnál levő kedvezményekről és a leányotthonban levő elhelyezésről, levélben a jelentkezők részére tájékoztatást adunk. Levéicím: Kőbányai Textilmüvek, munkaerő-gazdálkodás. Budapest, X., Gyömről u. 90. sz. xBp. 4402 Hajóslcgényeket, uszálykormányosokat. gépészeket, gépésztechnikusokat és érettségizett fiatalokat hajós munkára felveszünk. Jelentkezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat Dunai Kirendeltségén, Budapest, XIII., Cserhalom u. 2. Bp. 4280 Anyagmozgató segédmunkásokat keres lelvételre a SZEGEDI ECSET ES SF.PRÜGYAR. Jelentkezés Cserzy Mhály u. 35. sz. Munkaügyi osztály. Férfi segédmunkásokat, női segédmunkást, félműszgkos éjjeliőrt felvesz a FCszf.RT-fiők, Maros u. 29. Dk. 14 937 A VOLÁN 10. sz. Vállalat gépjárművezetői képzéshez gyakorlattal rendelkező műszaki és KRESZ-okiatókat vesz fel. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán, BaKay Nándor u. 48. sz. alatt lehet. XS 230 290 Az adatok feljegyzése után a tanú eltávozott a közeli autóbuszmegállóhoz. A rendőr pedig hozzáfogott Radics igazoltatásához. Még egy perc sem telhetett el, amikor az imént eltávozott tanú segítségért kiáltott. — Meg akarnak verni a tanúskodás miatt — kiáltotta, miközben Dzuró Pál és István nevű öccse lécekkel felszerelve lökdösték. A támadóeszközöket minden bizonnyal a pincelakásból hozták ki azalatt, amíg a törzsőrmester igazoltatott. — Hagyják abba! — szaladt hozzájuk a körzeti megbízott. A felszólításnak eleget is tettek, de akkor Dzuró váratlanul a rendőrre támadt. Az idősebbik szöges léccel csapott feléje, amit a törzsőrmester gumibottal akart elhárítani. Közben a másik Dzuró elkapta a rendőr bal csuklóját, hogy a karórája is leszakadt. A támadó szorításából kiszabadulva, a rendőr kénytelen volt hátrálni, hogy a feléje irányuló ütéseket kikerülje. Hirtelen a másik két ivócimbora — Radics és Varga Sándor — is a támadókhoz csatlakozott. — Most agyonverünk! Kinyújtóztatunk! — kiabálták, s kezdték közrefogni az egyre hátráló rendőrt. Hiába volt minden figyelmeztetés. Göbölös törzsőrmester kénytelen volt fegyveréhez nyúlni. Csőre töltött és figyelmeztette a támadókat — de ez sem számított. Ekkor riasztólövést adott le. Ez azután még jobban megvadította a két Dzurót. — Ide lőjj, az anyád,.. — verték a mellüket és rohamot indítottak a rendőr ellen. Az újabb riasztólövés után a fiatalabbik Dzuró egy malteroslécet emelt a rendőrre, aki a lábára célzott. Aztán a szögesléccel támadó másik Dzuró lábára ls leadott egy lövést. De még mindig nem hagytak fel a támadással, pedig a két testvér a lábszáron, illetve combtönél megsebesült. Göbölös törzsőrmester az utolsó töltényt is kilőtte a tárból, amikor végre megtorpantak a támadók. Varga nyomban kereket oldott a Szlávi utca irányába, amíg a két sérült a lakásuk előtt fenyegette továbbra is a rendőrt. A lövöldözésre a szomszéd házban lakó Novak János önkéntes rendőr is kijött az utcára. Értesítette a mentőket és a főkapitányságot. A törzsőrmesternek azonban még ezután is akadt dolga. Radics ugyanis szintén meg akart szökni a helyszínről, úgy kellett elfogni. A helyszínre kiszállt bizottság megállapította a fegyverhasználat jogosságát és a rendőr ellen támadókat őrizetbevétel mellett átadták a Fővárosi Ügyészségnek. Az adott esetben a rendőri intézkedés iskolapéldája a jóindulatnak, a higgaöcsugnak, az emberi humanitásnak. Göbölös törzsőrmester — bár túlerővel állt szemben a néptelen éjszakában — a végsőkig elment, hogy az utca rendjét helyreállítsa és vérontás nélkül szerelje le a támadókat. Nem rajta múlott, hogy ez nem sikerült! Sajnos a tapasztalat azt igazolja, hogy a rendőrre támadók többsége játékszernek. dísznek tekinti a rendőr fegyverét. Akik így vélekednek, saját kárukon kénytelenek meggyőződni ennek ellenkezőjéről. Ha jogszerű intézkedése közben megtámadják a rendőrt, fegyverével védekezhet. Ez nemcsak joga, hanem törvényben biztosított kötelessége is minden rendőrnek. A jogos fegyverhasználatért nem büntetik, hanem megdicsérik rendőreinket. Ugyanakkor a garázda támadókra példás büntetés vár. Göbölös Sándor törzsőrmestert — a X. kerületi kapitányság körzeti megbízottját — aki az elmúlt évek alatt sokszor kapott már magas elismerést — helytállásáért főkapitány-helyettesi dicséretben és jutalomban részesítették. Szilvási Ferenc Ml? D ÍE H MIKOR ? 1971. JANUÁR 15., PÉNTEK — NÉVNAP: LORÁND KÖD, ZDZIMAKAVAL Várható időjárás péntek estig: Változóim felhős, többfelé ködös idó. zúzmarával. Csenge, majd megélénkülő keleti, délkeleti szel. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 3 fok között. A Nap kel 7 óra 28 perekor, es nyugszik 16 óra 19 perckor. A Hold kei 20 óra 32 perckor, és nyugszik 9 óra 16 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön + 422 cm. (Apadó.) SZÁZNYOLCVAN ÉVE született Franz Grillparzer (1791 —1872), a legnagyobb osztrák drámaíró. A görög és az osztrák történelemből merített, kiaiszl| kus és romantikus elemeket vegyítő drámáiban korának problémái kaplak hangot. Királyhü szellemben feldolgozta Bank bán históriáját is. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Délután fél 4 órakor: Don Jüan. III. Diákbérlet. A fehér gorilla sikerei Hópehely, a három évvel ezelőtt Afrikában talált albínó gorilla most a barcelonai állatkert sztárja, ötéves, súlya 45 kiló. Ketrecét megosztja egy vele azonos fajtájú és életkorú gorillával, társa azonban legalább anynyira fekete, mint amennyire Hópehely fehér. A fehér gorilla rengeteg látogatót vonz az állatkertbe. A tudósvilág sem közömbös iránta: a világ minden tájáról érkeznek tudósok Barcelonába, hogy a helyszínen tanulmányozzák a gorilla jellemét és magatartását. MOZIK Szalridság: Idegen a cowboyok között. I—II. rész. (Színes szélesvásznú amerikai, dupla helyárral, fél 4 és 7 órakor.) Vörös Csillag: Idegen a cowboyok között. I—II. rész (dupla helyárral, 3 és fél 7 órakor). Fáklya: Emberöléssel vádolva. (M. b. szovjet, háromnegyed 6 és 8 órakor). Mlhályteleki Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Banditák hálójában. (6 órakor.) ÜGYELETES GYOO" "B "KITÁR Klauzál tér 3. s? (13 57-a») este 10 órától reggel 7-lg Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a Közkórhá? (Tolbuhin sgt, 67.) veszi fel. ALI.ATORVOSI ÜGYELET Szeged város területérc I 1971. január 16-lg este 6 órától I reggel 6 óráig (vasarnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Szeged Toron tál tér 3 Telefon: 14-064 Az állatorvos klszállttisár' i hívó köteles gondoskodni. r| RÁDIÖT Kossuth 4.30 Hírek. • időjárás 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 3.00 Hírek, időjárás. 5.30 Reggel krónika I. 5.44 Falurádió. (1.00 Hírek, Időjárás. 0.30 Hírek, ldö. tárás. 6.45 Hallgatóink ftgyeli mébe. 7.00 Reggeli krónika 1T. ! 7.15 Körzeti Időtárás. 7.30 Üj j könyvek. 8.00 Hírek. Időjárás. 3.05 Műsorismertetés. 8.20 Verbunkosok, nóták. 9.00 Vadon nőtt gyöngyvilág. 9.20 Graziella Scittui és Rudolf Sohhock énekel. 10.09 Hírek, jdőlárás. 1.0.06 Nyitnikék. 10.40 Bárdos Balos kórusműveiből. 10.39 Lottó. 11 00 Burmai levél. II. 11.10 Két divertimento. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiakoktél. 1S.1S Népdalok. 1,3.45 Grigorli Gorin két humornszkje 14.00 Róka Móka bábszínháza. 15.00 Hírek, tdőtárás. 13.10 Seliumann-müvetből, 10.00 A világgazdaság hírei. 16.10 fgy élünk a lehetőségekkel — a Fővárosi Kézműipari Vállalatnál. 16.50 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hirek. időiárás 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Oj operalemezeinkból. 18.05 Az Ifjúsági Rádió Vidám Színpada. A parancs az parancs. 10.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika I. 19.25 Sporthíradó. 19.35 Népdalcsokor. 20.20 Én, te. ű — és a statisztika 20.30 A Stúdió 11 látszik. 20.50 Hírek. 20.53 Láttuk, hallottuk... 21.13 Nagy mesterek. világhírű előadóművészek. 22.50 Meditáció. 23.05 Üt ország szórakoztató zenéjéből. 24.IW Hirek, időjárás. 0.10 -0.25. A Svájci Olasz Rádió énekkara madrtv.ilokat énekel. Petőfi 6.20 Tomit. b.JU 0.85 AZOllob b Kossuth-műsorrál. 11.86 Romantikus muzsika. 8.50 Időszerű nemzetközi kérdése'.. 9.00—10.09 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhosszán. 10.59 Lottóeredmények. 11.00—11.05 Hírek, időjárás. 11.45 Szép magyar novella. 12.00 Mozart operáiból. 13.00 Hírek. időjárás. 13.03 Két vonósnégyes. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00 Mindenki kedvére — keltőtől hatig. 18.00 Hirek. Időjárás. 18.10 Kru oslnyin: Vörös Hadsereg — II. szvit. 10.28 Latin-Amerika változások előtt. 18.43 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik, Mészáros Tivadar veretesével. 19.12 Oj könyvek. 19.15 Ju oslét. gyerekek! 19.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Petényi Eszter hegedűestje. Kb. 20.00—20.20 E.-d krónika H. Kb. 20.53 A ROdii színház bemutatója. Az u:ulsó utáni éjszaka. Kb. 22.15 R ,:<.;• tek Bemstcin Car.vde és .Ve-t Side Story c. zenés játékából. 23.00 Hirek. időjárás 23.15 Vivaldi-müvek. 24.00 Hirek. iddjárás. Lfi TÉVÉ J Budapest 8.05 Iskola-tv. Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) 8.25 Oroz nyelv. (Középlsk. UI. oszt.) 0.05 Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) 9.55 Magyar irodalom. (Alt. isk. 3. oszt.) 11.05 Élővilág. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.35 Francia nyel" (Középlsk. III—IV. oszt.) 13.10 Élővilág. (Ism.) 14.03 Földrajz. (Ism.) 14.53 Magyar irodalom. (Ism.) 15.50 Élővilág. (Isin.) 17.28 Hírek. 17.35 Rólad van szól A „különc". 18.00 A Tv Galériája. 18.40 Változo világunk. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Fantasztikus szimfónia Francia film. 21.30 Parabola. 21.50 Tv-híradó — 2. kiadás. 22.00 Film és valóság Belgrád 12.55 Sívcrseny közvetítésé Grünwalde-ból. 16.45 Tévőkrónika magyarul. 17.00 Hírek, események. 17.20 Műsorismertetés. 17.35 Nagyok és kicsinyek. Gyermekműsor. 18.30 Szórakoztató zenés műsor. 18.45 Tévévarieté. 19.00 Pénteken 19.00-kor. Informatív műsor. 19.50 Reklám. 20.00 Híradó 20.30 Reklám. 20.35 Quiz 1971. Szórakoztató műsor. 21.45 Bosszúállók. Sorozatfilm. 22.20 Hirado. Bukarest 16.00 Iskolatévé. 17.30 Gazdusági szemle. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 Francia játékfilm. 20.30 Ismeretterjesztő műsor. EI.O KARASZ MINDENNAP kapható a Marx teren, az új élő hal árusító pavilonban. S. 230 256 Gyástközlemények Ozv. HANZLIC.SEK VILMOSNE Rácz Erzsébet 84 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 18nn 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Puskás u. 29/a. T. 2510. Fájdalommal tudatjuk. hogy szerevett fiunk, ifj. OSZLAZS BELA, éleiének 23. évében hoszszü szenvedés után elhunyt. Temetése január 15-én 10 órakor lesz a Gyevl temető ravatalozójából. A gyászoló család. Vadas M. u. 66. T. 2506. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága jo férj és édesapa, KELEMEN LASZl.O hangszerész, életének 50. évében hirtelen elhunyt. Temetése január 15-én 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. Teleki u. 16. T. 2505 Szomorú szívvel tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy szeretett édesanya, nagymama és testvér, özv. CSÁKI FERENCNÉ Kovács Anna, 76 éves korában rövlil betegség után hirtelen elhunyt. Temetése Január 15-én 15 árakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló Németh család. Algyői út 31. T. 2503. APASVÉTEL fTSSSTWT? -o:eo adó. Hattyai aor 35, 206—500 kg-ig tolóeúiyoa márnát vennék. Hitei™ előnyben, Kisfcundorozrma. Felszabadulás u. 86. x Síén r.kamiék, asztalok, négy szék, olcsón eladok, Lengyel u. 32. Szent István térnél. 2 db hízott sertés eladó. Makkooházl u. 18. Megvételre ker»ek " 33 kg-os pb-gázpalackot. Lapis P., Tísza-pu. 2. Eladó 412-es típusú karosszériával 408-as Moszkvics, 32 000 km-t futott, közületnek vagy magánszemélynek Erd.: Sandorfalvl Aíész. Telefon: 6. H. K. 19 Venszmiiszter ütéefi fali vagy kandalős órát keresek megvételre. ,,öra" 15 578, jeligére a Sajtóházba. Fehér P—128-ós 1300 cm'-as személygépkocsi igényesnek eladó. Nemeetakács u. 15/b, Oláh. Sr.ép fotelágy, pianlnó, síkkötógép eladó. Efreesy Béni u. . 33. ion kg-oe hízó eladó. Szélső sor 7. Baktó. Két 180 kg leörüli fehér hízott sertés eladó. Saécsl u. 12. Hiaett sertések Szabadsajté U, eladók. A SZEGEDI ÉPÍTŐ KTSZ 5. számú gázszerelő-részlegének 140 kg-os fehér hízó és 10 hetes malacok eladók. Lékai u. 6. 2 db TU-.ma 149 - 150 kgos hússertés eladó. Bimbó u. 4. Dugonics-temetőnél Kiadó 4 db 6 hónapot süldő. Szabadsajtó u. Fehér hizott sertések e'adók. KNitor u. 4, í db hízott sertés 140— 160 kg súlyban éladó. Szeged, Qladies J. ». 2. 1 5 km-e* Polski FIAT 1500-as nsontszlnfl személygépkocsi eladó. «rdeklOdui: minden szombat, vasárnap. Szeged, Déryné u. 19. x Jobbkaros, esetleg balkarba tűzőgépet vennék. „Jó állapotban — 2.(0 164" • jeligére a Hirdetőbe. x Fűrészporos kályha eladó. Petőflfelep. Babér u. 0. volt 16 u. le,> nteres u,1 biliéi Hűtőszekrény kifogástalan állapotban olcsón eladó, Béndor u. 19. Égy jó toüpaplan »U adó. Maroe u. 35. sz. bélyegzője elveszett ezért ÉRVÉNYÉT VESZÍTETTE, Eladó er/ 110 kg-os fehér sertés, esetleg fele résre ls. Ptlfl u. 10. síkkötógép 3/00 speclállakattal eledé. Szeged, IL, Garam u. 3. x Jó állapotban levő Tavasz tv és egy Uj sofórbunda eladó. Szeged, Damjanich u. 11 b. Jó állapotban levő olajkályha olado. Érdeklődni lehet Mag Béla, Tarján 309. ép. C. IV. 13. sz. ( j hörcsögbunda és harenált konyhaanekrény eladó, Beroeényl u, 13, Pusztai. Eladó: négyszemélyes rekamté, ágybetét, varrógép, kerékpár. Veszek: mindenféle használt bútort. Horváth Mihály u. 7., I. emelet 1 Rsép, mély gyermelütnl osí, mózeskosár, sportkocsinak variaiható, já. róka, olasz táskalemezJátszó, rádióval egybeépítve eladó. Megtekint, hetó délután 4-tól. Clm: Petófl S. srt. 10.. O. ép., IV. em. 4. kjtó. Egyetemi KlSZ-lakuaok. Eladó tipizálás miatt üzemképes állapotban levő GAZ 51-es típusú 3 db tehergépjármfi, megegyezés soerlnt, valamint 1 db új állapotban jevó garanciális „HAKO 1LO" típusú kerti traktor, utánfutó kocsival. Megtekinthető: minden héten pénteken 14—16 óráig. Szeged, Járást Építőipart Szővetkeaet, Szöreg, Tolbuhin tér 12. x 4 évrs pej herélt ló és 150 mázsa trágya eladó. Klskundorozsma, Jász u. 10. 100 és 120 kg körüli fiatal hízott sertés eladó. Mátyás tér 13. Zastava 750-os személygépkocsi 20 000 km-rel. kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt 10 órától. Gyapjas Pál u. 12. sz. 150—200 kg-os hízók eladók. Gyöngytyúk u. 28. SZ. 2 db 120 kg körüli hízott sertés eladó. Petőfitelep, Dobó Rezső. Zágráb U. 5. sz. (Volt n. utca végén.) Basssus hangfal és erősítő eladó. Szeged, Deák Ferenc u. 20. Bokor. Príma, hibátlan. háromnegyedes, prémbéléses férfi buudakabát, férfiruhák eladók. „Tél 230 262" jeligére a Hlr. detóbe. /7Edlt"^rmn(hasze£rény" és fényezett. világos ebédlőasztal oladó. Érdeklődni egész nap. Hunyadi J. sgt. 18.. IV. emelet 2. Gyermsksportkocsf öszszecsukbatő, olcsón eladó. Clm: Csanádi, Párizsi krt, 45., H/2 A. ni. 3. Melegágyablakok 3 és 4 sorosak, PVC-csövek fóliához. keretdeszkák. 6/4-es Slhi szivattyú, zománcos kályhák, vörösréz íürdőh-nger, nádhaszurák eladók, újszeged. Stőrrgi út 26. Kisipari alig használt modern kombinált teljes szobeberendesés eladó. Mikszáth K u, 4., I. 5. Megtekinthető hétköznap 18 órától, vasárnap egész nap. Hasznait férfi-női öltönyök és télikabátok eladók. Bécsi krt. 4„ B. ép. I. em. 8. Érdeklődni 8—12 óráig vasárnap, Biedermeyer korabeli hibátlan ülőgarnitúra, kétszemélyes, lószőrpárnás rekamié eladó. Petőfi S. sgt. 40/a, 111. 1. HA7ASS/ÁO 45 éves- fizikai dolgozó vagyok. Í9 éves fiam van, Dorozsmáu lakom, saját házamban. Komoly nő Ismeretségét keresem házasság céljából. „15 056" jeligere a Sajtóházba. 33 éves, 172 cm magas elvált technikus házasság céljából megismerkedne komoly, intelligens lánnyal vagy elvált asszonnyal 36—32 évesig. Egy gyermek nem akadály, lakás megoldható. Választ — „Pálma 230 165" Jeligére a Hirdetőbe. x F O V ff B Garázs kiadó. Korda u. 10,;b ss. * Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Tarjántelep, 204. ép. VI. cm. 28. ajtó. x Portási vagy hivatalsegédl állást vállalna középkorú asszony. . .Szegeden lakom" 13 665. jeligére a Sajtóházba. x Partizán u. környékén garázst keresek 3 hónapra, „Garázs" 16 977. jeligérc a Sajtóházba, x Járóképtelen feleségemhez képzett ápolónőt keresek, aki ért a gyógytornához. Lehet nyugdíjas is. „BUrgős" 15 985. jeligére a Sajtóházba. Msakképzett kőművest keresek sürgősen, száraz munkára. „Belső" 15 988. jeligére a Sajtóházba. Gépkocsivezető állást változtatna személygépkocsira. „firettoégi" — 15 995. Jeligére a Sajtóházba ^ 9-én elveszett két kutya. nagy nemet Juhász, fekete hátú, első lábszárán forradás, a másik pici zsemleszínű. Nyomravezetőt magasan jutalmazom, Petőfiteley, Május 1. u. l/a. Kb-flam mellett gyermrkgondozást vállalok. ..Tarjántelep közel" — 15 963. Jeligére a Sajtóházba. Gyermeksrerető asszony kligvrrmek gondozását valialja lakásán. Lenin krt. 38., I. emelet 4. re. * Kisgyermek gondozását Vállalom Tarjántelepen. „Szeretet"- 15 041. jeligére a Sajtóházba, Általános Iskolások számtan, fizika tanításét nagy gyakorlattal vállalom. ..Felelősség" 14 025. jeligére a Sajtóházba, Vállalok pékkemencék, égetőkemencék, edzsókamrák. falazott kazánok javltáeát. Sállal Antal kőműves, - Hódmezővásárhely, Damjanich u, 57. az. x Angol, német nyelvtanítás, fordítás. Nyelvtanúrnő, Petőfi S. sgt, 6. s». x Zelrstódával főzött szappant . Illatos mosóport cserélek hulladékzslrért Rákóczi u 83. z Saját kocsimmal utazói gyakorlattal állast változtatnék. „Bkoda — 239 221" jeligére a Hirdetőbe. Kereskodclmá tagozatú, közgazdasági technikummal és felsőfokú kreeskedelml vizsgával 8 évos kereskedői gyakorlattal, 5 eves ruhaipari gyakorlattal munkahelyei változtatnék. „Áruforgalom 239 258"" jeligére a Hirdetőbe. Gépkocsival rendelkező beszerzőt keresők havonta 4—6 reggelre. — ..Kötetlen napok 230 248" Jeligére a Hirdetőbe. Néhány sor kézírástól legőszintébb Jetlemábrá zolást küldöm egyénire •érői. Adatokat: kor, foglalkozás, válaszbélyeg Somoskéry Pál. Buda pest. 10., poelaflék 144. Kántor János gyulapuszta! gépkocsi Vé?.--.í keressen fel. Akt szegedi elmét tud'n. vív tod rólá, közölje 14-392 telefonon este. Jutal-