Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
6 FENTEK, 1370. DECEMBER 18. Áz „év legjobbjai'1 Az EVK-ért A labdarúgó Európai Vásárvárosok Kupájában szerdán. mint arról már beszámoltunk. a Juventus a Pécs ellen 2:0-ra nyert Torinóban. Az EVK-ért. szerdán késő este még két. mérkőzést játszottak. Az Arsonal es az FC Twente is helyt állt a visszavágón, és továbbjutott. A nyolcas döntőbe már hatan bekerültek. Ezek a csapatok: FC Köln (nyugatnémet), Bayern München (nyugatnémet), Leeds United (angol), Arsenal (angol). Juventus (olasz), Twente (holland). Két hely még kiadó a nyolcas mezőnyben, de ennek sorsa is hamarosan eldől. Az angol Liverpool és a skót Hibernian (az első mérkőzést idegenben nyerte l:0-ra a Liverpool) december 22-én. a portugál Serubal és a belga Anderlecht (az Anderlecht 2:l-re vezet) december 23-án játszik. Ezzel a legtovább elhúzódó kupaküzdelmekben, az EVK-ban is befejeződnek majd az idei mérkőzesek. Az MTI sportrovata a szakszövetségek véleménye alapján 1964 óta rendszeresen megválasztja az egyes sportagak legjobbjait. A megtisztelő címet 1970. évi teljesítménye alapján 35 sportoló érdemelte ki. Küzülük tizenkilencen először lettek sportáguk legjobbjai. A további 16 sportoló már szerepelt a korábbi években a lista élén. A sakkozó Portisch Lajos például hatodszor jutott az elismeréshez. Hatodszor „év legjobbja" lett volna Balczó András is, ha Kelemen Péter világbajnoki győzelmével nem szól közbe. Ötödször lett a legjobb sportágában Gulyás István, negyedszer pedig Földi Imre és Rejtő Ildikó. Az „év legjobbjai" választás is tanúskodik arról, hogy néhány sportág nem ért el megfelelő színvonalat. Jégkorongban 1966, kerékpárban pedig 1967 óta nincs a címre méltó sportoló! Az „év legjobbjai": Asztalitenisz: Kisházi Beatrix (Statisztika), másodszor, Klampár Tibor (Bp. Postás), másodszor. Atlétika: Balogh Györgyi (Vasas), először. Major István (Bp. Honvéd), először. Birkózás: Varga János (Bp. Honvéd), először. Cselgáncs: Molnár Károly (Oroszlány), először. Evezés: Soós Júlia (Vasas), először. Riegler György (Bp. Vörös Meteor), először. Kajak-kenu: Pfeffer Anna (Ganz SE), harmadszor. Tatai Tibor (BKV Előre), először. Kézilabda: Fleck Ottóné (Vasas), először, Simó Lajos (Tatabánya), másodszor. Kosárlabda: Hegedüsné Turóczy Nóra (Videoton), másodszor. Gabányi László (MAFC), harmadszor. Labdarúgás: Fazekas László (Ü. Dózsa), először. Lovaglás: Móra László (Bp. Lovas Klub), először. Motor: Szabó II László (Zalka SE), először. Műugrás: Rozgonviné Tóth Mária (BVSC), először, ökölvívás: Badari Tibor (Bp. Honvéd), először. Öttusa: Kelemen Péter (Ü. Dózsa), először. Röplabda: Sebők Éva (NIM), másodszor, Buzek László (Csepel), harmadszor. Sakk: Portisch Lajos (MTK), hatodszor. Sportlövészet: Papp Lajos (Bp. Honvéd), először. Súlyemelés: Földi Imre (Tatabánya), negyedszer. Tájékozódási futás r Mosnpart. Sarolta (Bp. Spartacus) először. Tenisz: Szörényi Judit (Bp. Spartacus), először (a ranglista alapján) Gulyás István (Ü. Dózsa), ötödször. fJszás: Gyarmati Andrea (FTC), harmadszor, Hargittay Tamás (KSI), másodszor. Vitorlázás: Fináczy György (Vasas), először. Vívésj Rejtő Ildikó (Ü. Dózsa), negyedszer, Pézsa Tibor (Bp. Honvéd), másodszor. Vízilabda: Szivós István (OSC), másodszor. Modellezés: Pető József (MOKI), először. Útlevél a jeges vízből A titokzatos csend ezernyi rejtélye izgatja az emberek fantáziáját, szeretnének megismerkedni a víz kifürkészhetetlen világával, a halak, növények életével. A tengerfenék a történelem krónikása is. Hajóroncsok amfora rakománya még mindig újabb ismeretekkel gazdagítja históriásainkat. A csend világa szívesen fogadja az embert, de számtalan veszéllyel rettegésben tartja a látogatót. Szűkebb pátriánk édes vizeiben természetesen cápa nem fenyeget. de a békaemberek másik ellensége, a nyomás itt is épp oly veszélyes. Tánczos Gyulával, az MHSZ szegedi könnyűbúvár-szakosztálya klubtitkárával erről az érdekes sportról beszélgettünk. Először arra kérem, Mérlegen a labdarúgás Áz alacsonyabb osztályokban Az elmúlt napokban az NB I-től kezdve értekeltük a szegedi és a szegedi járásbeli labdarúgó-csapatokat. A SZEOL-tol a Szöregi Rákócziig beszámoltunk arról, hogy az öszi idényben mik voltak az erények és a hibák. Most, sorozatunk befpjezésekeppen az alacsonyabb osztályú együttesek teljesítményét tesszük méri egre. Szükséges ez azért, mert a labdarúgás közismerten a legnépszerűbb sportág, még a járási találkozók iránt is nagy érdeklődés nyilvánul meg Különösen a községiek népszerűek a já rás terű létén. Mindegyik falunak megvan a saját csapata. Helyesen jegyezte meg a járási szövetségben nemrég egy pusztaszeri sportvezető: — Nálunk odahaza a mi csapatunk olvan kicsiben, mint a SZEOL. Nekünk a mi gárdánk a legfontosabb. Minden héten izgatottan keressük az eredményeket es a táblázatot az újságban ... Feltűnő, hogy a megvei H. osztályban sok községi csapat szerepel. A tizennégyes mezőnyből csak négy a városi. Sokan azt mondják: főleg azért volt, szükség két évvel ezelőtt ennek az osztálynak a létrehozására. hogy a jobb falusi csapatok megfelelő helyet kapjanak. Számos olyan nagymúltú együttes küzd eben a mezőnyben, amelyek régebben megyei első osztályúak, sőt NB IlI-asok is voltak. Mivel a másodosztályban a táblázat első hat helyén jelenleg községi együttes áll, valószínű, hogy az 1971 72. évi megyei I. osztályba két községi csapat kerül fel. Az első ötnek. sorrendben a Csanádpalotának, a Tápénak, az Algyönek. a Deszknek és a Sándorfalvának van esélye arra, hogv H feljutást jelentő első két helyen végezzen. Ezeknél a csapatoknál igen lelkes sportembereik működnek. Jelentős részük van abban, hogy olyan gárdát tudtak összekovácsolni. amelyik időnként jól játszik, a gólokkal nem marad adós és főleg a lelekesedés terén tttnik ki. A nevelómunka eredménye az Is, hogv mindenütt sok a sajatnevelésű labdarúgó. lgv van ez Sándorfalván is, ahol a már 34 éves Gera Mihály mellett négy 18 éves is játszik. Az átlagos életk r mindössze 22 év. Az algyőiek a sportszerűségre is nagy gondot fordítanak. Ősszel senkit sem állítottak ki tőlük. Algyőn és Tápén is az egész idényben csak 15 játékos jutott szóhoz. Ezeken a helyeken a kialakult csapat is elősegítette a jó szereplést. Meglepetés, hogy a Kisteleki TE és a Szegedi Textilművek csak középhelyezést ért el, és a Baktótól is többet vártak szurkolói. Bár a baktóiak az idény végére feljavultak, utolsó három mérkőzésüket megnyerték, így még elkerülhetik a kiesést. * A szegedi járási bajnokságban idén 16 csapat indult. A létszám csúcsot jelent, mivel ilyen sok együttes még nem szerepelt a járási osztályban. A résztvevők jó része a tömegsportot képviseli. Nagyon figyelemre méltó, hogy a csapatok a nagy terület miatt sokat utaznak. Többet költenek utazásra, mint például a megyei I. osztály résztvevői. Ennek ellenére a járási bajnokság rendben bonyolódik le. Az ősszel csak Szatymaznak maradt el néhány mérkőzése. Az őszi első „utcahosszal", Ásotthalom. Ha a határmenti községben nem történik különösebb kisiklás, megnyerik a bajnokságot. Hétpontos előnyük erre jó ajánlólevél. A második helyezett Pusztaszer gyengébben rajtolt, a harmadik Mórahalom viszont a hajrában szenvedett el több nem várt vereséget, s így lekerült az első helyről. Szólni kell a másik legalacsonyabb osztályról, a szegedi városi bajnokságról is. ahol 12-es a létszám. Itt a járással ellentétben rendkívül szoros a mezőny, a csapatokat legfeljebb egy pont, vagy gólkülönbség választja el egymástól. Az első és a hatodik között csak négy pont. a különbség. A vezető Emergé már a tavaszi félfordulós bajnokságban kitett magáért, s formáját állandósítani tudta. Rajta kívül a Tanárképző Főiskola és az IKV legesélyesebb a .bajnokság megnyerésére. Meg kell említeni: a városi és a járási bajnokságban csökkeht a kiállítások szama az elmúlt évekhez viszonyítva. .. csapatok vezetőinek arra kellene törekedniök, hogv a sportszerűtlenség tekintetében tavasszal még jobb legyen a helyzet, vagy legalábbis a bajnoki hajrában se történjenek különösebb rendzavarások. Mctzger Károly * I / % •••y ;: :s í^iíSjr'í;;. Akik tavasszal is moBHéRedncnek a mostani második helyezéssel, A tápét csapat halról Joblira. állnak: Polyvás Dániel edző, Nagy, Pifiniczki. Miklós I,. Terhes, Vincze 1.. Kószó. lent: Vincze II., Szendret, Miklós H-, Miklós III., Vóneki mondja el, hogyan lett könnyűbúvár, s mik a feltételei annak, hogy va'laki gumiruhába öltözve merülhessen? — Nyolc éve lehetett, amikor egy könnyűbúvár barátom a kendergyár víztárolójában csinált valamit töle kaptam készüléket, s én is lemerültem. Azóta vagyok könnyűbúvár. Azt hiszem, nem kell elmondanom, mit éreztem akkor. Ha rossz lett volna, ma nem csinálnám. Hogv mik a- feltételek? A repülőkhöz hasonló rendkívül szigorú orvosi vizsgálat dönti el, alkalmas valaki, vagy sem. Életkort tekintve általában 16 év az alsó határ. — Azt hiszem, valami félreértés van. Korábban azt mondta: ötéves Jcisfia. is merült már. — lgv igaz, de ezt csendben jegyeztem meg, ugyanis szabálytalan. Ráadásul a gyerek még úszni sem tud. Két méter mélyen voltunk lent, vigyáztam rá. — Hogyan edzenek, hol versenyeznek, egyáltalán a hazai vizekben lehet látni? — Sportolók vagyunk, tehát ugyanúgv alapozunk, mint más. Futunk a szabadban, tornateremben erősítő gyakorlatokat végzünk, az újszegedi medencében pedig úszunk. Két legjelentősebb versenyünk a Mályi-tóban országos bajnokság és a Hegyeshalom melletti tóban rendezett Rába Kupa volt. A sportágat nevezhetnénk ipari tevékenységnek is, hiszen a víz alatt gyakran dolgoznak. — Valóban, sokféle feladattal bíznak meg bennünket. A vállalatoktól, intézményektől kapunk feladatokat. például kerestünk már útlevelet jeges vízben, motorcsónakokat szedtünk ki a Tiszából, szivattyúkat tisztítottunk. Az egyik' legnagyobb munkánk az idei árvízvédelem volt. — Szegeden melyik tóban lehet meriilni? — A Bajai úton. a téglagyár melletti tavakban a legjobb. Átlagban 6 méter mély. az alja kavicsos, dús a növényzet, s ez viszonylag tisztán tartja a vizet. — Milyen mélyre merült már? — A hévízi tóban 38 méter mélyen voltam. A. S. SOROKBAN Holnap, szombaton barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz Szegeden: a Ben firka (újságírók) csapata a szegedi IBUSZ-szal méri össze tudását az Ady téri pályán, déli 1 órai kezdettel. * Tegnap este Szófiában játszották le a CSKA Szeplemvrijszko Zname—Csepel röplabda BEK visszavágó mérkőzést. A magyar bajnokcsapat az első mérkőzésen 3:0 arányban győzött, így a második találkozón csak arra kellett ügyelni, hogy játszmagyőzelem nélkül mérkőzésen is legalább .34 pontot gyűjtsenek. A bolgár bajnokcsapat otthonában 3:0 (5. 5. 8) arányban fektette ketvállra ellenfelét, és továbbjutott. J Tarka MOZAIK ÚJJÁSZÜLETIK A KNER NYOMDA. A békéscsabai Kner Nyomda rekonstrukciója befejezéshez közeledik. A 350 millió forint értékű átalakítás folyamán új épületeket emeltek, új offset- és mélynyomó berendezéseket szereltek fel. Idén már 7 ezer tonqa színes nyomású csomagolóanyagot állítottak elő. jövőre 10 ezer tonnát gyártanak,' Az offsetnyomó gépek ötszínű felirattal készítenek címkéket és csomagolóanyagot a mezőgazdaság, az édesipar, a szeszipar és más iparágak termékeihez. Képünkön: színes címkék darabolása. A FAFARAGÁS MÜVESZE. Serényi László pécsi faragó iparművész új vonasokkal- gazdagítja a baranyai fafaragást. Felhasználva az ormánsági pásztorfaragások motívumait, a mai kornak megfelelő dísztárgyakat készít.. így többek között, mint lakásdísz. megjelentek a busófeiek, továbbá díszdobozok. Képünkön: Busófejek mint dísztárgyak,' FIGURÁLIS CSILLAGSZÖRÖK. Az idei karácsonyhoz eredeti „ajándékkal" járul hozza & bolyi csillagszórógyártó üzem: figurális csillagszórót készít. Az idén minden eddiginél többet. 21—22 milliót gyártanak ebből a kedvenc karácsonyesti kellékből. A különböző csillag, kör, delta, perec stb. alakú pálcikák dúsabb szikrázást, látványosabb fényhatást adnak.