Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-13 / 292. szám

12 VASARNAP, 1970. DECEMBER 13. MAGAZIN Bajor *5 BECSVÁGY ÉS SZOLGÁLAT Egy tiltakozás késztetett arra, hogy megírjam ezt a cikket. A község tanácselnöke igyekezett eltéríteni attól a szándékomtól, hogy művelődési házuk életéről szóló riportomban leírjam a he. lyi szobafestő mester nevét. „Igaz, társadalmi munkában ő mázolta át az épület hét ajtaját és a huszonkét ablakot is... De mérhetetlenül hiú, becsvágyó ember, onnét ered az egész buzgalma. Rögtön megvenne tízet az újságból, bekereteztctné, fennen mutogatná mindenkinek. Hiányzik belőle az a szerénység, ami nélkül nincs új típusú ember .. Nem tagadom, fittyet hánytam az elnök figyelmeztető szavára. Leírtam riportomban a becsvágyó kisiparos nevét, sőt az áldozatkészségét dicsérő szavakkal sem fukarkodtam. Hadd ismertessem önkényes eljárásom Indítékait! Aki ismeri az ország első pesti Nemzeti Színházának történetét, az emlékszik többek között Thúróczy Pál és Rössler János nevére is. Thúróczy — elegánsan ható neve ellenére — holtszegény kétkézi ember volt, mégis két hetet dolgozott feleségével egyetemben a magyar szó hajlékának megteremtésén. Rössler mester létére fölajánlotta: Ingyen uram pedig szürke lakatoselkészfti száz zártszék lakatosmunkáit Becsvágy ls íűthette őket. De ez a becsvágy nem alantasabb, / mint a Nemzet! Múzeumot alapító Széchenyi Ferenc grófé volt. ö sem titokban és névtelenül ajánlotta föl már akkor is nagy vagyont jelentő gyűjteményét, hogy azokból végül is kisarjadjon nemzeti könyvtárunk és az ország legbecsesebb múzeuma. Az alapító gróf példája sokakban ébresztett hasonló becsvágyat, és nyomában százak-ezrek szolgálták az áldozatkészség kisebb-nagyobb gesztusaival a magyar művelődés ügyét. Kevesen tartják számon egy száz év előtt élt királyi tanácsos. Gyurkovits Jenő nevét, aki a Pesti Naplóban kihirdette, hogy bárkinek megmutatja képeinek gyűjteményét. Réth György és Hopp Ferenc nevét — egyebek között — azért őrzi az utókor, mert értékes műgyűjteményeiket a köznek adományozták. Szerencsére, történelmünk bővelkedik a társadalom javát szolgáló ilyen kisebb-nagyobb szenzációkban. Hogy az események főszereplői titkon arra gondoltak, ez a cselekedetük hírt szerez majd nekik? Nincs abban semmi kivetenivaló. Még a becsületére oly kényes Petőfi sem hagyott kétséget afelől, hogy bízik az utókor hálájában. Kl ne Ismerné sorait, melyekben a sírjaiknál áldó Imádsággal leboruló unokákról írt!? Vidéken jártomban olykor ma ls látok még emléktáblákat hajdani ipartestületi vagy olvasókört helyiségek falán. E táblák többnyire név szerint is fölsorolják azokat, akik pénzből vagy karjuk erejéből a legtöbbet adták ahhoz, hogy a közjót szolgáló Intézmény létrejöhessen. Közművelődésünk manapság sem nélkülözi a mecénásokat. Művelődési házak, parkok, utak százai készültek el az elmúlt tíztizenöt évben is társadalmi munkával. Az árvízkárosultak talpraállftására összegyűlt százmillió forintok pedig arra utalnak — jóllehet a mi viszonyaink között egyénileg senkinek sincs lehetősége arra, hogy olyan hatalmas alapítványt helyezzen a nemzet asztalára, mint annak idején a dúsgazdag Széchenyi Ferenc — az összefogott, társadalmi méretű segítő akció olyan eredménynyel jár, amihez a hazafiságtól felbuzdult főrendek egyéni gesztusai nem is mérhetők. De névtelenek óhajtanak maradni, akik pénzben vagy munkában sokat tettek falujukért vagy éppen a hazáért? Lehet, hogy sokan mit sem törődnek a külső megbecsülés jeleivel. Ám semmivel sem csökken szememben azok segítőkészségének értékeérdeme, akik büszkék arra, amit tettek. A Thúróczy házaspár több emberöltővel ezelőtti munkáját még ma is számontartjuk. Miért ne tudjunk arról, hogy egy falusi honfitársunk több ezer forintnyi munkát végez azért, hogy a község művelődési háza szép és vonzó legyen? Vannak helységek az országban, ahol rájöttek már, milyen tettre sarkalló erő a lokálpatrióta becsvágy. Tudunk városokrólközségekről, ahol a bizonyos mennyiségű munkát elvégző aktivistáknak emlékérmet, oklevelet adnak. A Budapest fejlesztéséért kiemelkedő eredménnyel munkálkodó tervezőknek, művészeknek a főváros tanácsa évről évre aranyérmet és pénzjutalmat ad át. És erről a sajtó, rádió, tévé is hírt ad. A társadalmi munkások becsvágyát szolgálják az ilyen geszlu. sok? Azt. is. Korunkban, amikor a feltörő emberi becsvágy ezer kiélési formára lel, s e kiélési formák gyakran öncélúak, vagy éppen károsak csak tisztelhetem azt a becsvágyat, amelyik az ország. a község, vagy akárcsak egy tanyai iskola fölvlrágoztatúsához kapcsolódik. Nem kételkedem azonban, hogy karrieristák, a hírnév vágyának megszállottjai is odacsapódnsk egy-egy jó ügyhöz. És inkább keresik a hfrt-dicsőséget, mint a munkát. Ez a veszély azonban minden közösségi akcióra leselkedik. Van község, ahol utcát neveztek el egy olyan tanítóról, aki egész életében szeretettel és nagyon eredményesen tanítgatta a falu gyermekeit? Tavaly egy álló hétig kutattam ilyen falu után. Legalább tucatnyi helységben jártam, ahol legendák öveznek egy-egy rég holt pedagógust. Némelyik helyen a tanácstitkár vagy a téeszelnök kivitt az utcára. és ilyesféléket mondott: „Akit itt lát. az mind az öreg rektor úr türelméből, szeretetéből kapta az írást-olvasást; a boltost ő tanította számolni; az újságot itt úgy lapozza a nép, ahogy ő mutatta; ő volt itt a szellem napvilága..." De utcát azért nem neveztek el róla. Az iskola falán sem hirdeti tábla az ilyen nagyszivű pedagógusok nevét.., Pedig az ember szomjazza az elismerést. Ábrahám Rafael Metamorfózis Deák Gusztáv VASÁRNAP Rémülten riadtam fel. Az ablakon világosság tört be. Elaludtam! Már felültem az ágyban, a paplant is félrelöktem, amikor hallihooó; hiszen ma vasárnap van. Vásárok napja, a pihenés, az édes semmittevés kerek huszonnégy órája ... Már nem tudok aludni. Nem is akarok, hiszen ébren vasárnap csak a vasárnap. Nézzük csak, mit is kéne ma csinálni. Jó lenne elmenni egy matinéra, istenem mikor voltam utoljára?! Vagy kimenni az állatkertbe, és megnézni azt az óriás medvét, akit most kaptunk cserébe valamiért. Vagy sétálni csak úgy az őszi avarban — bokáig és hagyni, hogy elmémet borongós, elmúlásos gondolatok itassák át. Tetszetős gondolat... De egy óráig még minden körülmények között ágyban élvezem a lét örömét. Nejem messze a másik szobából, a nyitott ajtón keresztül. — Felébredtél,, fiam? — Jó reggelt — mondom frissen, míg lelkem a közeljövő kellemességeinek tudatában pajkosan lubickolt. — Ugye megfőzöd a kávét? ... Morogtam valamit, aztán felkeltem a sivár, kispolgári kényelmetlenséggel összetákolt szobába, és kimentem a konyhába megfőzni a kávét. A viták korát, saját jól felfogott érdekemben, már régen lezártam. — A vaj a frizsiben van... — kúszott utánam lágyan a hang. Tehát az egész reggelit, az egész Alkonyat az Adrián családnak, teljesen egyedül, nekem kell megcsinálnom. Második gimnáziumba jártam, amikor anyámat behívta az osztályfőnököm, és aggódva érdeklődött, valami nagyobbszabású marhaságom kapcsán, hogy nem vittek még el engem soha pszichológushoz? A napokban írtam valamit a női egyenjogúságról, és most itt van nl. Már értem feleségem osztatlan lelkesedését a mű olvasása nyomán. Isten veled vasárnap, őszi avar, óriásmedve... Ez a dög vaj kőkemény. Szeletekben tettem a kenyérre. — Csinálj vagy öt lágytojást, ha már úgyis benne vagy. Egyszóval a konyha és a szoba között feleségem forró drót kapcsolatod létesített. Még a kagylót sem kell felvennem. Beledobtam öt tojást egy lábosba, és a gázra tettem. Ja, a vfz... Mi ez a büdös? Gumiszag ...? Na nem ba], majd valaki másik tömítőgumit tesz a kávéfőzőbe.. J A tojások, amikor kihámoztam őket, gyanúsan rugalmasnak bizonyultak. Bumm, kemény tojás. Bezzeg a pincében, negyvenötben ... — Kész a reggeli. 11 Nagyobbik fiam a képembe röhögött, mert amikor a kenyérkosárbői kivettem a kezem, egy szelet kenyér az ujjam hegyén maradt, lógva. Mindenesetre kapott egy pofont. — Papa, kérek harminc forintot kirándulásra. — Kerek húsz forintot papa, mert a — Emlékszel fiam, megbeszéltük, azt a tompot, amit Olaszországból hoztam, levlttem a kalaposhoz. Holnap elkészül... — és jelentőségteljesen nézett megtört szemeimbe. — Mennyi? — Nyolcvan. Délután hatkor visszafeküdtem az ágyba, a fal felé fordultam és csak hétfőn hajnalban, óracsörgésre ébredtem összetörten, fáradtan. Amíg zötyögött velem a villamos a hivatalom felé, borúsan futott át az agyamon, hogy ma még csak hétfő van, uram atyám, mikor lesz még vasárnap..; Szávay István — írhatna valamit. Ifjű barátom, az Íróasztalom számára. Politzer Tamás KULTÚRA Útszélre sodorta az utókor A parvenü könyvespolca r sx Az irodalmi szerkesztőnél