Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-31 / 305. szám

CSÜTÖRTÖK, 1970. DECEMBER 31. i4 fácán i$ madár A fácánjézuskát a MÉK boltjában (Horváth Mihály utca) árusították. Harminc forintért koponyánként. Szaladtunk hát. le ne késsuk az al­kalmi vételt, a karácsony előtti to­longásban. Nem késtük le. Sajnos! Jókora zsineget kerítettem, rákö­töztem a néhai kakasok épen ma­radt lábacskájára. Nevettek is a lá­nyok. — Hozza Imre a madárkákat. Vittem. És kopasztottam is. Ter­mészetesen a kijáró tisztelet, elis­merés után, amikor már családom tagjai egyre hangosabb szavakkal il­lették e nemes munkát. Nem tudták, hogy mi vár rájuk. Pedig eleve gyanús külsővel lepett meg bennün­ket a díszét vesztett madár, számta­lan fekete pontot mutatott a bőre, amik alól kibányászhattuk a taka­ros söréteket. Türelmesen és kará­csonyi reménnyel Előbb csak nevet­gélve: linóm leveske lesz belőle. Eldobtuk a belső részét, szárnyát, s dolgoztunk izgalmasan. Előkerül­tek a csipeszek, ollók, szikék, mert a furfangos sőrétek úgy elbújtak a húsban, a csontban, ötös • találattal felert. ha egyikére, másikára rá­akadtunk. Szóval ilyen szerencsénk a lottóhuzásban nem volt. nem is lesz. Es nehogy unatkozzunk, apró fekete szörp.unacsok fúródtak a hús­ba. rj csontba, szedegethettük azokat is. Többszöri felülvizsgálat és gon­dos műtét után csupán egy comb maradt a birtokunkban, s néhány száz sörét. Ekkor taktikai hibát vétettem, ugyanis makacsul ragaszkodtam, ne sörétből főzzük a húslevest, hanem a harminc forint ára nyiszlett com­bocskából. Ügy lett. Amit erősen akarunk, az mindig sikerül. S a fel­készített levest ilyenekkel fűszerez­tem: ...Ehhez hasonló jó ebédeket kívánok a Legilletékesebbnek 1971­ben. Olyan szerencséje legyen a va­dásznák. aki az 1970-ben el nem használt egész golyókészletét abba a szánalmas kis fácánkába lőtte, mint nekem a fácánjézuska vásárlá­sakor." Nem sorolom fel valamennyi jó­kívánságomat. a vadászszenvedélyt és szakmai szeretetet, a hozzáértést ecsetelő nemes megfogalmazásomat, az ügy buzgó kereskedelmet, bátorító szólásaimat, nem sorolom, mert félő. nem fér az újságban. Időközben megfőtt a leveske — karajjal ki­egészítve —, és a családfőnek kijáró gondoskodás révén az én tányérom­ban helyezkedett el a meghizótt madárka egyetlen darabkája. És lám-lám. a meglepetés nem maradt el. Itt-ott pattant a tányé­rom aljára két elkésett sörét. Eny­nyi jó kedv és derű után precízen előkotortam még kél sörétel. hogy a karácsonyi, újévi gyűjteményem teljes legyen. Szalvétába csavartam a golyócskákat, és visszaküldöm majd a derék feladónak. Csak előbb meg kell találnom. Mi ebből a mondani való? Fácánt, nyulat lecközelebb akkor veszek, ha már madár leszek. S mi a tartalom és forma egysé­ge? Olcsó húsnak, hig a leve. Vagy tele van söréttel. Melyhez hasonló jókat kívánok az új esztendőben a íácanvadászoknak. Sz. Lukács Imre Kosarak exportja MAKETT A HÁZGYÁRRÓL A DÉLÉP 90 ezer forintos költséggel elkészíttette a sze­gedi házgyár és a vállalati anyagtelep makettjét. A nagyméretű, látványos mo­dellt hamarosan a szegediek is megismerhetik, a DÉLÉP hamarosan a Kárász utcai bútorüzlet kirakatában he­lyezi el a makettet. SZILÁRD FÖLDGAZ Szovjet tudósoknak első­ként. sikerült a földkéregben szilárd halmazállapotban le­vő főldgázrétegekre bukkan­ni. E szilárd földgáz ezüst­szürke jégre emlékeztet. Egy köbméter 200 légköbméter földgáznak felel meg. A szovjet tudósok véleménye szerint szilárd halmazállapo­tú földgáz akkor keletkezik, ha mintegy 25 Celsius-fok hőmérsékletnél a földgázra 250 kg cmJ erejű nyomás ne­hezedik; ebben az esetben a föld alatti vízmolekulák el­nyelik a földgázmolekulákat és létrejön az emiitett kon­centrátum. Az egyik moszk­vai kutatóintézet laboratóri­umaiban már sikerült ilyen szilárd halmazállapotú föld­gázt mesterséges módon elő­állítani. Testvérke — Gyurika, gyere csak ide! Kistestvéred van! — mondja a papa. De Gyurika csak dör­mög: — Hát igen, ilyen bu­tasagokra van pénzetek. De amikor biciklit ké­rek, akkor bezzeg nincs! ELUTAZOTT HOANG VAN IIOAN Szerdán elutazott hazánk­ból Hoang Van Hoan, a Vi­etnami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottságának tagja, aki az MSZMP X. kongresszusán a vietnami pártküldöttséget vezette, majd pártunk ven­dégeként Magyarországon pi­hent. A FÉRŐHELY 1000—1300 SZEMÉLY Lapunk tegnapi számában az újszegedi játekcsarnok be­fogadóképességéről helytelen adat jelent meg. A helyes szöveg: „...mintegy 1000— 1300, adott esetben még több személyt befogadó." SZÉRDAI PIACI ARAK A tojás darabja 1,60—1,70­be, a csirke kilója 24 fo­rintba került. A burgonya ára 3,50, a sárgarépáé 4—5, a gyökéré 6—7, a vöröshagy­máé 5, a fokhagymáé 14—16 forint volt. A kelkáposztát 4—5, a karalábét 3—3,50, a karfiolt 10—12, a parajt 10— 13 forintért adták. A szőlő kilójáért 6—12, az almáért 4—6, a körtéért 6—12, a dió­ért 14—15 forintot kértek. A szárazbab kilóját 16, a mák literjét 30—32 forintért árul­ták. MUNKAHELYÉR AZ ÓVODAKÉRT Tovább szélesedik Debre­cenben a „Munkahelyek az óvodákért" mozgalom. Az ősszel indult akció eredmé­nye: eddig 454 óvodai hely létesítését vállalták aj üze­mek, vállalatok- saját erő­forrásukból. ISKOLAI TÉESZ ZARSZAMADASA Zárszámadó közgyűlést tar­tott Debrecenben a Tiszán­túl egyetlen iskolai termelő­szövetkezete, amely tizedik esztendeje működik a Tóth Árpád Gimnáziumban. A ju­biláló iskolai tsz-nek a város határában tízholdas területe van, s a mezőgazdasági mun­kák zömét a fiatalok végzik. A legtöbb bevételhez virág­termesztés révén jutottak. Az Üj ifjúság nevet viselő diák-tsz tiszta bevétele 1970­ben 12 000 forint volt, a kö­zös vagyon értéke pedig el­érte a 46 000 forintot AZ ELSŐ VÁLÁS Kedden Olaszországban ki­mondták az első válást az­óta, hogy az olasz válási tör­vényt jóváhagyta a parla­ment. A modenai házaspár hét éve különváltan élt. ÜZEMI NÍVÓDÍJ A műszaki dolgozók anya­gi és erkölcsi megbecsülésé­re három évvel ezelőtt mű­szaki nívódijat alapítottak a háztartási gépeket gyártó Hajdúsági Iparművekben. Ezúttal már harmadszor osz­tották ki az üzemi nívódijat. Négyen kaptak négyezer­négyezer forintos jutalmat és oklevelet. MÜBORGYÁR Ali-Bajramii városban üzembe helyezték az első Kaukázuson túli műbőrg.vá­rat. Ez évente 2,5 millió négyzetméter nyersanyagot fog előállítani, amelyet cipő­gyárakban, bőrdíszmű- és egyéb üzemekben fognak fel­használni. A gyár berende­zését az NDK. Csehszlovákia és Lengyelország vállalatai szállították. KÖNYVTÁRAVATÁS SÖVÉNYHÁZÁN A község elnéptelenedett pusztaszermajori iskolájának fölújított tantermében könyv­tárat avattak tegnap, szerda délután a Száz falu — száz könyvtár mozgalom kereté­ben Sövényházán. Fölszere­lésére az országos népműve­lési tanács és a megyei ta­nács összesen százezer forin­tot fordított. A könyvtárat dr. Szalontai József, a me­gyei tanács osztályvezetője adta át ünnepélyes keretek között a falu lakosságának. FÉNYT KÉR A KISVASŰT Lassancskán 50 éves lesz a homoki kisvasút, és ahogy évei múlnak, ügy sűrűsödik esti-éjszakai sötétség állo­mása köré — panaszolták a domaszéki tanácsülésen. Kez­detben olajmécses világitott, később lámpa, de amióta nagy költséggel villanyt is vezettek ide, se mécs, se lámpa, se villanyvilágítás nincsen. Az a domaszékiek kérése, hogy legalább egyet­len kis égőcske világítsa meg az állomási előteret, hogy akik vonatra várnak vagy ki-berakodnak, láthassanak is valamit. TOTÓ-LOTTÓ NYITVATARTÁS A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a to­tó-lottó kirendeltségek de­cember 31-én a szokásos csütörtöki, január l-én pedig a rendes pénteki nyitvatar­tási rendjük szerint állnak a fogadók rendelkezésére. Az Erdőgazdaság Fűz-, Nád- és Kosáripari Vállalat Béaesi Gyáregységének 1. számú telepén fehér és barna lűzvesszöből különböző használati tárgyakat főleg kosa­rakat készítenek hagyományos kézi fonással. Termékeik: kézikosár, ruháskosár. kutyakosár, pezsgőskosár és külön­böző bútorok csak külföldön kerülnek értékesítésre Ké­pünkön: új termékek a bemutatóteremben. SZEGED a hazai lapokban 1970 52—53. Közlemény Novajoj el Hungarujo. — iíítn, Lenke: Szeged. Hungara Espe­raniisto, december. [A Zamen­hoí Eszperantó Körről.1 Edzők fóruma. — A 16 NB r-es csapatunk szakvezetőjenek véle­ménye az öszi idényről. — Ter­vek, ötletek, javaslatok. — Rá­bay László. Szegedi EOL. Lab­darúgás, december. SZILY József: Maróczv Géza (1870—1951). 10. [rész.] Magyar Sakkélet, december. MARKI Sándorné: Egy vszt­Ulés jegyzökönyvének margójá­ra. Ruházati Munkás, december. [A Szegedi Ruhagyárról.j Foglalkozásuk: szőrszálhasoga­tás. — Világsztár a ciroksepru. Vas népe, dec. 17. [Az Ecset- és Seprügyárról.J Aranydiploma átadása Szege­den. Magyar Hírlap. Népsza­badság, dcc. 20. [A József Attila Tudományegyetemen.) Szeged színházénak ünnepe. Magyar Hirlap. dec. 20. 125 eve nyílt meg a/, államosított szín­ház.) Szent Mikink ünneplése Sze­geben. ÜJ Ember, dec. 20. Telt tanfolyamok Szegeden. Autó-Moior, dec. 21. [A turista­egyesület keretében működd tú­ramotoros csoportban.) ÍBREUER János] 13. J.: Zen"' krónika. Népszabadság, dec. 22. IKrittka a Szegedi Szimfonikus Zenekar zeneakadémiai koncert­jéről is.) BARA llstvánl: Szegedi fedett. Tiikör, dec. 22. [Fénykép az épülő uszodáról.] Üj megyei könyviárak a ta­nácsok terveiben. Magyar Hír­lap, Népszava, dec. 33. [A Sze­geden tervezett közponü könyv­tarról is.] Másfél milliónál nagyobb kár a társadalmi tulajdonban. — Példás büntetést kapott a sze­gedi bűnszövetkezet minden tagja. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, dec. 23. (ítéletet hir­dettek a Kertes-ügyben.) LUKACSY András: Ujjászüle­telt Madách-tragédia és egy- do­kumentumdráma. — Vidéki szín­házi esték. Magyar Hirlap, dec. 24. (Kritika a színház Márta ki­rálynő című bemutatójáról ls.] SUBERT Zoltán: Feri megia nagy dobó lett. Népsport, der. 25. (Tégla Ferencről, a Szegedi VSE diszkoszvetőjéről. Fénykép­pel.) VÁRNAI Péter: Hangverse­nyen. operában. Magyar Hirlap, dec. 28. (Kritika a Szegedi Szim­fonikus Zenpkar zeneakademlal koncertjéről is.l Tolnai Gábor hatvanéves. Nép­szabadság, dec. 29. MAJOR Oltó: Színházi levél. — Hódolat Madáchnak — Sze­geden. Tükör. dec. 29. [Kritika a színház Mária királynő című előadásáról. Fényképpel.] Tanács- és vb-ülések. — Já­Irkcsarnok Szegeden. — Szaná­lás 22 tsz-ben. — Húszezer la­kás 1973-ig. — Ifiúságpolttkal tnnács Nógrádban. Magyar Hír­lap, Hec. 30. [A szegedi fedett uszodáról is.l rPÜNKriSTT Árpád]: Szegedi terv. — Játekcsarnok épül uszo­dával ps jégoóiyaval. Népsza­badság. dec. 30. T.EP'FS György: ..Elúszott" uszodák. Népszava, dec. 20. ]A szegedi fedett uszodáról. Fény­képpel.) 1970. ÉVI ÖSSZESÍTÉS PUSZTÍTÓ VIHAR Kétszáz kilométeres sebes­ségű szélvihar támadt ked­den Longreach ausztráliai városkára. A vihar mindösz­sze 45 percig tartott, ígv is elpusztította a 3500 lakosú városka felét. Szerencsés mó­don azonban mindössze egyetlen személy sebesült meg, az is csak könnyebben. Két db Nysa gépkocsink részére oarózst bérelnénk Irodagéptechnlkal V. Üzem­egysége Szeged. Bartók B. ter 12. xS. 203 334 (x) Hirdetmény. Szeged me­gyei Jogú varost tanács 1, 2. 3 es i/lS'vi. szamok- alatt rendele­teket alkotott Szeged város cí­merének. használatáról, a nyíll­árusltási üzletek nyitvatartásá­ról szóló tanácsrendelet hálá­ljon kívül helyezéséről, a köz­területek tisztántartásáról és a háziszemét gyűjtéséről szóló ta­nácsrendelet egyes rendelkezé­seinek haiályon kívül helyezésé­ről. továbbá a közterület hasz­nálatáról szóló tanácsrendelet haiályon kívül helyezéséről. E iFnacsrcndcleieket. melyek 1871. Január 1. napján lépnek hatály­ba. közszemlére létei útján ki­hirdetem. megtekinthetők a ke­rületi tanácsok vb titkárságainál 1970. december 30 és 1971. janu­ár 9 köztit a hivatalos órák alatt. Vb-elnök. xbK. 2047 (W SzásE-SváJrtól a Balti-ten­ger}- címmel tart 'smeretterjesz­tö előadást dr. Jakucs- T.ászló t: :iszékvez" 6 r-vrteml docens 1971. január 4-én (hétfőnl este fél 7 orni kezdettel a Juhász C> ula Művelődési KözDontban. Előadá.-!" szines diakepekkel illusztrálj*. Maxigondok Meghalt a maxi, mielőtt kinőhetett volna a gyermek­cipőből. A nyugatnémet te­metéssel egyidőben befutott az NDK nőinek egységes állásfoglalása is. Franciaor­szágban „végzetesnek" ne­vezték az érintettek a maxi­divatot., míg amerikai nők felháborodásukban antima­xi egyesületeket alapítottak a „francia divatdiktatúra" ellen. A világraszóló tiltakozás mögött kézzelfogható anyagi meggondolások is rejlettek hiszen a maxiruhához több anyagra van szükség és ha nem akarjuk, hogy a hosszű szoknya lötyögős légyen, en­nek az anyagnak átlagon felüli minőségűnek kell len­nie. Más szóval ez azt je­lenti, hogy egy ruha sokkal többe kerül. Ha a maxi dia­dalmaskodott volna és a nők kénytelenek lettek volna egész garderobejukat átál­lítani, akkor olcsón nem úszták volna meg ezt a di­vatváltozást. A maxi különben sem fe­lel meg a korízlésnek. Kilencedik éve közöljük fo­lyamatosan a Délmngvarország szerkesztősége és a Várost So­mogyi-könyvtár együtt működé­seként a magyarországi lapok­ban es folyóiratokban megjelent szegerii tárgyú cikkek Jegyzékei. Az idén is hetenként te "ük közzé összeállításainkat, melye­ket minden vasárnapi számban megtalál az olvasó. Kivétel ez alól az április 5-1.' május 3-i. november 8-1 és december 27-1 vasárnap, amikor az ünnepek miatt nem jelent meg a Dél­magyarország. E hetek anyaga a következő vasárnapi szaniban található, ahol összevont ciklc­biblioeráílát közöltünk. A tapasztalatok azt mutatták, hogy icgygékeink hasznosak, megfelelően tájékoztatták az ol­vasókat. kutatókat egyaránt. Ezért 1971-ben is folytatjuk közlésüket. Cikkbibliosráflánkat a Somo­gyi-könyvtárba 1áró periodikák alapján állítjuk össze. Előfnrdul­hat, hogy az ide nem járó ;ö­l.vóira'okban mezjelent szegedi tárgyú cikkekről nem szerzünk tudomást. Kérjük olvasóinkat, hogy a hiányzó Írásokra hívják föl figyelmünket pótlás céljából. a kiegészítéseket a Városi Sorno-v l-könyvtár (Szeged a hazat lapokban) Szeged, Pí. 441. cimre kérjük küldeni. A JANUÁR l-l LOTTÓSZ A MSORSOL A(s A Magyar Televízió és a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság megállapodása sze­rint a január 1-i lottószám­sorsolás nem a lottó igazga­tóság énületében, hanem a tv székházában lesz. A sorso­lás kezdete 10 óra 15 perc. A nyerőszámsorsolást több budapesti nagyüzem és nagy­vállalat meghívott közönsé­ge előtt tartják. I A SZEGEDI EPtTÖ KTSZ gázszerelő részlegének 8. számú BÉLYEGZŐJE ELVESZETT, ezennel érvényét yeszitette. A Magyai Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. - Főszerkesztő: F. N ;y István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magvar Tanácsköztársaság tuja 10.. lelefon: 13-335. 13-093. — Felelős kiadó: Kovács t.ászló. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vallalat. Szrgcd. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz. (Index: 29 053). — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom