Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
fO VASARNAP, 1970. DECEMBER 2fl. SPORT Á cselgáncsozó!* kellemes csalódása Ma: döntő mérkőzés . Tegnap kezdődött Szegeden az asztalitenisz férfi bajnokcsapatok osztályozója az NB III-ba jutásért. A résztvevők körmérkőzéses alapon játszanak. Az első eredmények a következők: Szegedi Textilművek—Kecskeméti Fémmunkás 13:3, Bp. Kőbányai Textiles—Eleki Tsz SK 14:2, Szegedi Textilművek—Elek 14:2, KőbányaKecskemét 12:4. A befejezésre ma kerül sor. A Szeged—Kőbánya rangadón a Textilműveknek a döntetlen is elég lenne (8:8), mert a csapat mérközésaránya jobb, mint a fővárosiaké. Az első kerül fel az NB III-ba. Elmúlt egy sikeres' esztendő, s jött a következő év, amely még jobban sikerült, mint a korábbi. A SZEOL cseigáncsozói 1969 végén felkerültek az NB I-be, 1970-es évad befejeztével pedig megtartották pozíciójukat az élvonalban. Ötödik helyen végeztek, megelőzve a Baja, az MTK és a Tatabánya együttesét. — Nyolc csapat közül szereztük meg az ötödikTielyet. Tulajdonképpen az NB I középmezőnye után vagyunk, mégis nagy sikernek könyveljük el ezt a helyezést. Reálisan arra számítottunk, hogy a két kieső közül a SZEOL lesz az egyik, s majd az osztályozókon megpróbáljuk kivívni a bennmaradást — magyarázta Csaba Béla edző. • — Ha már ilyen váratlan ez a helyezésük, minek tulajdonítja a sikert? — Versenyzőink elszántságának és a vezetőség támogatásának. A csapat tagjai saját költségükre egy hetes edzőtáborba Gyopárosra utaztak a nyáron, a CSB előtt pedig a vezetőség biztosított ugyancsak egyhetes felkészülési lehetőséget Kiskundorozsmán. Ezeken kívül még megemlítem: csapatversenyre összpontosítottunk, ennek érdekében mindent latba vetettünk. — Egyéni bajnokságot is nyert versenyzőjük. Ügy tudom, Balogh István válogatott lett. — Igen. Országos utánpótlás bajnokságot nyert 80 kilogrammos súlycsoportban, s ezután beválogatták a Berlinbe utazó csapatba. Balogh jelenleg is a válogatottal edzőtáborozik, a bővebb olimpiai keret tagja. A Rózsa Ferenc gimnázium 15 éves tanulója, Szabó Miklós szintén egyéni országos bajnok lett, mégpedig a serdülök 64 kilogrammos súlycsoportjában. — Csapatában kiket tart az idei év legjobbjainak? — Szabó László, Szabó ödön, Erdélyi Endre, Apró György, Körmöczi Alajos, Nádai Géza, Kovács Sándor végig kitüen versenyeztek. A 18 éves Szabics Imrét küCsaládi hangulatban Liebmann Béla felvétele Érdekes, családias hangulatú kosárlabda-mérkőzés volt a napokban Szegeden. A Szegedi Postás régebbi NR l-es női esapalának játékosai saját lányaikai mérték össze tudásukat. A nem mindennapi ellenfelek több száz néző előtt találkoztak a Rókusi Tornacsarnokban, s a nagyobb tapasztalattal rendelkező mamák szép küzdelem után szereztek meg a győzelmet. Képünkön az édesanyák és lányaik csapata látható Középiskolások bajnoksága A Rókusi tornacsarnokban folytatódtak az Országos Középiskolás Kosárlabda bajnokság megyei döntői. Jó játékvezetés, diáksporthoz méltó sportszerű küzdelem jellemezte a találkozókat. Eredmények: Ságvári Gimnázium—Gépipari Technikum 43:34 (13:20). Férfi, I. korcsoport. Ságvári: Kövesdi, Velcsov, Kemenes, Gém, Kálmán, Mészáros. Imre, Laluska, Ivanics, Táborosi, Bíró. Gépipar: Mihály Gábor, Mihály Gyula, Sebestyén, Hajdú, Zentai, Rózsa, Biczók, Soki, Szabó. A találkozóin majdnem meglepetés született. A Sógvári diákjai kissé lebecsülték az ellenfelet, s csak a hajrában sikerült megfordítani az eredményt a felkészültségében is jobb Ságvári Gimnáziumnak. A legjobb dobók: Kálmán 18, Gém 16, illetve Hajdú 21. Hódmezővásárhelyi Bethlen G — Ságvári Gimnázium 59:20 (23:10). Női, I. kcs. Az eredmény reális. A legjobb dobók: Laukó 38, illetve Martonosi 10. Radnóti Gimnázium—Szegedi Közgazdasági Technikum 64:14 (32:3). Női mérkőzés. II. kcs. Radnóti: Kertész. Tóth. Gunda. Remák, Halász, Csertő, Bartal, Gáspár. Papp. Herczegh. Palotai. Banati. Körvizdasági: Vass, Magéra, Olah, Nagy Mária, Molnár, Dónyi, Virágh, Mari. A rangadó nem lett oly izgalmas mint vártuk, mert a Közgazdasági Technikum legjobb játékosa, Révész nem játszhatott. A Radnóti így könyedén győzött annak ellenére, hogy a második félidőt a cseresora játszotta végig. A legjobb dobók: Tóth Magda 26. Kertész 12, Gunda 10, illetve Molnár 8. Radnóti Gimnázium—Szegedi Közgazdasági Technikum 35:18 (15:12). Női mérkőzés. I. korcsoport. Radnóti: Remák, Halász. Gáspár, Papp, Tari, Bánáti, Bános, Kerénvi. Közgazdasági: Vass, Matusik, Dónyi, Virágh, Grünwald, Szentesi, Fekete Edit, Fekete Brigttta, Papp Zsuzsa, Katona. Mári Ágnes. Izgalmas, sportszerű mérkőzést vívott a két csapat. A technikum együttese kitűnően védekezett. A legjobb dobók: Remák 14, Halász 10, illetve Vass 10. A Csongrád megyei középiskolás kosárlabda-bajnokság ez évi küzdelmei tegnap, szombaton este fejeződtek be a Rókusi Tornacsarnokban. Az elmúlt esztendőben mind a leány, mind a fiúk versengéséből a szegedi Radnóti Miklós gimnázium csapatai kerültek ki győztesként. Az iden a Radnóti leányegyüttesének sikerült az ismétlés a fiú csapatot a hódmezővásárhelyi Bethlen gimnázium együttese megelőzte, s így a Radnóti a második helyre szorult. A tegnapi fiúmérközéseken nem volt különösebb izgalom, hiszen a Bethlen gimnázium 14 ponttal győzött a Ságvári gimnázium ellen, a Radnóti pedig 21 ponttal bizonyult . jobbnak mint a gépipari technikum gárdája. A leányok találkozói közül a Közgazdasági technikum—Frankéi Leó szakközépiskola mérkőzésen szoros eredmény született: hárompontos félidei hátrányát behozva végeredményben egy ponttal nyert a „Közgáz". A Radnóti— Ságvári öszecsapáson pedig a Radnóti nyert fölényesen — 36 pontkülönbséggel. A középiskolás kosárlabda-bajnokság utolsó napjának eredményei: Leányok: Radnóti—Ságvári 58:22 (26:8), Közgazdasági technikum—Frankéi Leó szakközépiskola 32:31 (7:10). Fiúk: Bethlen gimnázium—Ságvárj gimnázium 54:40 (28:19), Radnóti—Gépipari 60:39 (22:23). A bajnokság élcsoportjának végeredménye. Leányok: 1. Radnóti. 2. Szegedi Közgazdasági. 3. Bethlen. Fiuk: 1. Bethlen, 2. Radnóti, 3, Sa&van. íön szeretném megemlíteni, az egyik legtehetségesebb fiatal judós. Csupán néhány hónapja kezdett cselgáncsozni. s első versenyén az Üjvidéki Partizán ellen mindkét ellenfelét legyőzte. — Milyen eredményt vár az új idényben? — Szeretnénk megőrizni jelenlegi helyezésünket az élvonalban. Erre reális esélye van a SZEOL-nak. hiszen a máiEurópa-bajnokságot és világbajnokságot is megjárt Bajcsetics jugoszláv válogatottal kiálló Partizánt is biztosan verték meg. Az utánpótlás nevelése is biztosított. Másodedzői státust kapott a csapat, s ezt a tisztet Erdélyi Endre versenyzőjük tölti be, aki mintegy harminc 7—10 éves gyerekkel foglalkozik. Befejezésül még megjegyezzük, az országos szövetség is felfigyelt a szegedi cselgáncsozók eredményeire, hiszen nyolc év után idén ősszel engedélyezték, hogy nemzetközi versenyt rendezzen a SZEOL. S ami talán még ennél is nagyobb elismerést jelent, 1971. április 24—25-én az országos egyéni bajnokságot a sport történetében először vidéken bonyolítják le, és éppen Szeged lesz ennek a rangos mérkőzéssorozatnak a színhelye. Ács S. Sándor A Benfirka 1970-ben befejezte A szegedi csapatok közül az újságíró-válogatott zárta az idei futballszezont . — „természetesen" újabb győzelemmel. Az IBUSZ legénységét Zsarkó játékvezetésével az Ady téri sporttelepen látta vendégül, és szoros küzdelemben, 2:0-ás félidő után, 3:0 arányban legyőzte. A Benfirka változatlanul élvezi lelkes szurkolói bizalmát, a hűvös időben is szép számmal akadtak érdeklődök a pálya szélén. A mérkőzés teljes bevételéből a csapat — vendégül látta névadóját, Papp Zoltán újságírót. A mai műsor Asztalitenisz. Négy megyei férfi bajnokcsapat osztályozó* mérkőzéséi az NB III-ba jutásért. befejező küzdelmek. Dugonics utcai iskola. 8 óra. — NB I férfi: Sz. Kender—Bp. Aknamélyitúk. idenyzáró mérkőzés, Dugonics utcai iskola, 10 óra. Kézilabda, A szegedi terembajnokság negyedik fordulójának mérkőzései a Rókusi Tornacsarnokban 8 órától 22 óráig. SOROKBAN Az MLSZ elnökségének javaslatára az MTS országos elnöksege jóváhagyta Pállal János szakfelügyelő nyugállományba vonulását 1971. január 1-től, valamint Sárosi Lászlónak, az MLSZ ifjúsági edzőjeként történő alkalmazásai. Az MLSZ a jövőben szövetségi eevőként foglalkoztatja Mészáros József Mesteredzőt. a szálúnál munkával összefüggő feladatok elvégzésére. * A7. 1970. évi mexikói labdarúgó-világbajnokságról másíélörás színes filmet készítettek. Ebben a lti-os nagydöntő majdnem mindegyik gólja látható, A film szereplője egv mexikói kisfiú, aki egy futballrajongó szemével nézi a nagy mérkőzéseket. * A BEK és a KEK eddig lezajlott 102 mérkőzésén hét játékos került a kiállítás sorsára, •Ifl-at. figyelmeztettek és felírtak a játékvezetők. A kiállítottak: Mihailoyics (Belgrádi C-rvena Zvezaa). Leven (Feinerbachce), Stein (FC Cári Zeiss Jena). Da Silva Peres (Sporting). Tomasini (Cagliari). — BEK mérkőzéseken. Dentsey (Chelseal. Stankov (CSZKA Szófia) — KEK talaiUozókon. Munkaalkalmak Gépjavító üzemünkbe felvételre keresünk: gyakorlattal rendelkező géplakatosokat, lakatosokat, földmunkagép (kotrók, doserew stb.) autódaru, toronydaru, hidraulika szerelőket. Munkaidő: t—14-ig, heti 44 óras munkahét, minden második szombat szabad. Vidékleknek munkásszatlodánkban helyet biztosítunk. Jelentkezés: Dclmagyarországi Epito Vállalat, Szeged, Bocskai u. 10. Gépészeti osztály. xDK. 1578. A szegedi Móra Ferenc Mgtsz tehenészt keres felvételre. Jelentkezés a tsz I. sz. üzemegységében Külterület 4. (Falcmezgjár hata mögött). xDK. 1579. PNYV Szegedi Textilművek Gyára felvételre keres gépész műszaki rajzolót 1971. januar 1-i belépessél. Továbbá azonnali belépéssel kazánházi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Textilművek munkaügyi osztályán. Férfi segédmunkást felvesz a Szegedi Háziipari Szövetkezet. Jelentkezni lehet a Szeged, Lenin krt. 19. Irodában. \DK. 1982. Talajvizsgálatokhoz jó kereseti lehetőséggel segédmunkást keresünk ftirósegédi munkakörbe 1971. jan. 3-i belépéssel. Jelentkezés: MEZÖBER, Borskai u. 3. Gázkazánkrzelöt. faipari technikust, tehergépkocsi-vezetőt, szállítómunkást és segédmunkást keres felvételre Alföldi Bútorgyár, Szeged, Cserzy Mihály u. II. sz. xDK. 1984. A Szegedi Építő Ktsz szegedi munkahelyekre azonnali belépéssel felvesz komiives szak- és segédmunkasokat, a szükséges fclictelekci biztosítva. Azonnali belépéssel felvesz továbbá anyagismerettel rendelkező gázszerelő raktárost és festékraktárba anyagkiadót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Szeged, Brüsszeli krt. 8. sz. alatt, a munkaügyön. Szakképzett a la rartc szakácsot. DEBRECEN ÉTTEREMBE felveszünk. Jelentkezés: Alföldi Vendéglátó Vállalat, Szeged, Jósika u. 14. xDK. 1975. I Bútoriparban jártas srgedanjagbeszorzöt felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. „Gyakorlott" 1974. jeligére a Sajtóházba. A Fémmunkás Vállalat Angyalföldi Gyár, Budapest, XIII. Frangtpán u. 7—11. felvesz lakatosokat (épület-, általános, gép-), betanított munkásokat, női és férfi segédmunkásokat, daru kötözőket, fűtöket alacsnnynyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, föportást több éves gyakorlattal asztalosokat. Belső ellenőri munkakörbe képesített munkavállalót keres nagykereskedelmi vállalat. Jelentkezés „5 napos munkahét 203 425" jeligére a Hirdetőbe. Felszabadulás Asztalos Ktsz felvételre keres gyors- és gépírásban gyakorlott adminisztrátort. valamint bérszámfejtőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Barka u. 1. sz. alatt. Munkaügyi osztályon. xDK. 1974 Katonaidőt kitöltött, érettségizett fiatal férfiakat geodéta munkakörbe felveszünk és kiképzőnk. Szegedi Tervező Vállalat, Klauzál tér 2. xS 205 472 A Szegedi Építőipari Vállalat állandó munkára azonnal felvesz: kőműves, szerkezetlakatos. géplakatos, gépszerelő szakmunkásokat, villany hegesztőket, kubikosokat, rakodókat, valamint kőművesek és felvonószerelők mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: Szeged, Dani J. u. 14-16. Munkaügy. Közműtervezőket, továbbá könnyű fizikai munkára tfigurans) férfi dolgozókat felveszünk. Szegedi Tervező Vállalat, Klauzál tér 2. xS. 205 598 A Szegedi Állami Gazdaság felvesz állandó munkára foga lost és gépkocsi-rakodókat. Jelentkezés a gazdaság othalmi kerületében. xS. 203 457 A Szegcdi Városgazdálkodási Vállalat szegedi munkahellyel felvesz lakatos, kőműves, acs, gcpkezclii. Diesel-adagoló szakmunkásokat, hajtókat, rakodókat, kubikosokat, íéríi, nöi segédmunkásokat, gyors- és gépírót, raktári kiadókat, valamint gépkocsi alkatrész ismeretében jártas raktarl kiadót. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szeged, Pacsirta u. 1. sz. alatt. xS. 203 508 Es. m. Vlz- és Csatornamű Vállalat szegedi építésvezetősége "agy gyakorlattal rendelkező tehergépkocsi-vezetőt keres felvételre. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: Szeged, Cserzy Mihály u. 34. sz. alatt. xDK. 1968. 1600— Ft havi fizetéssel fiatal beszerzőt alkalmaz a Szegcdi Orvostudományi Egyetem. Jelentkezes írásban, életrajzi adatok közlésével és a munkahelyek felsorolásával. Cím: Szeged, Lenin krt. 107. szám. xS. 205 579 A Szegedi Orvostudományi Egyetem Kollégiumaihoz egész állásra férfi munkaerői keresünk udvarosi teendők ellátására. Jelentkezés: Semmelweis Ignác Kollégiumban, Szeged. Semmelweis u. 4. szám alatt, a Női Klinikával szemben. xS 205 536 Csongrád—Bács Megyei Élelmiszer és yegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat felvesz: 2 fő építőipari segédmunkást, nyugdíjas is lehet. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Szeged, Dugonics u. 4. sz., I. emelet. A Szegcdi Tanárképző Főiskola Műszaki Tanszéke érettségivel rendelkező technikust alkalmaz. Jelentkezés a tanszéken. Szeged, Április 4. útja 8. S. 205 437 Gyakorlott gép- és gyorsírót, valamint közgazdasági technikummal rendelkező munkavállalókat alkalmaz a Kenderfonó és Szövőipari V. Központja. Szeged. Alsókikötó sor 6. Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán. Szeged területén működő vállalat keres megfelelő gyakorlattal gépelni tudó intelligens munkavállalót. titkárnői beosztásba. „Titkárnő" jelgérc a kiadóba. A Fémmunkás Vállalat. Kecskeméti Gyára feltételre keres kivitelezői gyakorlattal rendelkező építészmérnökökét a „Batimetál" sík és alagútzsalus építési mód építőipar területén történő bevezetésére, továbbá benibázási munkakör betöltésére építészmérnököt, esetleg technikust. Bérezés megegyezés •-,eri T. Jelentkezés: a gyár re-kaügvl osztályán, Kecskemét, Izsáki iit 2. sz. Női munkavállalókat keresünk felvételre, présgépi munkára, illetve ponyvavarrásra. Jelentkezés: FÉMTEX Ksz. Szeged, Cserepes sor 3—7., — ponyvavarrásra: Tolbubin sgt. 50. sz. alatt. S. 205 339 Az előzőhöz hasonló rendszerben (vállalati költségen) rövidített tehergépjármű-vezetői tanfolyamot szervezünk Megfelelő számú jelentkező esetén külön női tanfolyamot indítunk. A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: VOLÁN 10. sz. Vállalat, Szeged, Bakay N. u. 48., I. em. 17. S 80 660 TV 41 C nyitott TEHERGÉPKOCSI 1.2 t.. üj állapotban eladó. Érdeklődni: Lenin krt. 19. Házupan Szövetkezet, Értesítjük kedves vendégeinket, hogy az ünnepi nyitvatartás a Gőzfürdőben és a Versenyuszodában az alábbiak szerint alakul; GŐZFÜRDŐ: december 24-én és december 31-én 16 óráig lesz nyitva. december 25—26-án. és január l-én szünnapot tartunk. december 27-én és január 2-án vasárnapi nyitvatartás, december 28—29—30-án és januar 3*-t61 hétköznapi nyitvatartás. VERSENYUSZODA-: december 24-én és december 31-én 16 óráig tart nyitva, deecember 25-én és január l-én szünnapot tartunk, a többi napokon a szokásos nyitvatartás. SZEGEDI VÍZMŰVEK ÉS FÜRDŐK 111 '- .' I" '» t' . I l!L H.IIP