Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
S/-EHBA. 19*0. NOVEMBER 11. Felelűtlenség, gondatlanság Figyelmeztető üzemi balesetek — Intézkedéseket Ha az üziemi baleseti krónikákat lefordítjuk a számok nyelvére, s össrehasonlitjuk a tavalyival, az idén bizonyos javulás mutatkozik. Sajnos, csak számbeli, mert ami például a halálos szerencsétlenségeket illeti, idén súlyosabb a helyzet, mint eddig bármelyik esztendőben. A Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsa munkavédelmi bizottságától kapott adatok szerint: míg tavaly egész évben 24 halálos kimenetelű baleset történt, idén már ez ideig 28 az emberéletet követelő tragédiák száma. Egyidejűleg a súlyos csonkulásos balesetek vonatkozásában is romlik a helyzet. Most is a felelőtlenség, a gondatlanság, a másokkal szembeni közönyösség, az előírások semmibe vevése a leggyakoribb bal esetokozó. Mindjárt elöljáróban hangsúlyozzuk: a gazdasági vezetőktől többet várunk el, több hatásos tettet a balesetek megelőzésére, a veszélyforrások felszámolására, nagyobb tervszerűséget és következetességet a munkavédelemben. Vonatkozik ez a termelőszövetkezetekre is. Sőt, idén különösképpen vonatkozik. A 28 halálos balesetből ugyanis T5 a mezőgazdaságban történt, özvegyek, árvák — 15 kiskorú gyermek —, de van olyan tragédia sújtotta esalád ls, ahol 6 kiskorú maradt az anya gondjaira. A balesetek — ez évek óta igy van már -— legtöbbször, olyanok, amelyek megelőzése nem igényelne különösebb anyagi ráfordítást. Olyan elemi hibákból adódnak, amelyekkel — még ha nem volnának is munkavédelmi óvdrendszabályok — akkor is tisztában lehetne mindenki. Traktorgázorás, oszlopd'őlés, közúti baleset, áramütés mellett 7 a lovas kocsival zi. Végre meg kell vitatni a súlyosodé helyzetet, el kell jutni az összehangolt cselekvéshez. Vizsgálni kell azt is, hogy a szövetkezetekben munkavédelemmel foglalkozók eléggé felkészültek-e. alkalmasak-e feladatuk ellátására. Vajon miért van például az, hogyha valamelyik téesznél ellenőrzést tartanak a munkavédelmi felügyelők, szinte nincs is olyan eset, hogy közvetlen életveszély miatt nem kellene eltiltani gép vagy berendezés üzemeltetését. A melléküzemágakban föllelhető anomáliákról akár külön fejezetben lehetne szólni. A téeszeknek munkavédelmi vonatkozásban két felügyeleti szervük van: a tanácsok mezőgazdasági osztályai és a szakszervezet munkavédelmi bizottsága. A mezőgazdasági osztályokon vannak kinevezett felelősei ennek a fontos tevékenységnek, csakhogy egyéb feladatokkal is terhelik őket, elvonva a „minimum" egész embert kívánó munkavédelmi reszorttól. Fent és lent egyaránt nagyobb rangot, több erőt kell adni mindazoknak, akik ezzel a területtel foglalkoznak. Mind a szakszervezet, mind a tanácsok részéről igen erélyes intézkedésekre van szükség, hogy végre igazi javulásról beszélhessünk a munkavédelemben. S. M. Kezdődik a téli könyvvásár Több mini 100 új könyvvel jelentkeznek a kiadók A téli könyvvásárról tartottak sajtótájékoztatót tegnap. kedden a Magyar Írók Szövetségében. Száztizennégy új könyvvel jelentkeznek a kiadók a mostani vásáron, összesen másfél millió példányban. Minden negyedik kötet mai magyar szerzőtől való. klaszszikus irodalmunkat, hét kiadvány. a külföldi szépirodalmat 24 írásmű képviseli. Bőséges választék — 18 féle olvasnivaló, képes meséskönyv — vár a gyerekekre, s egész sor ifjúsági regény kerül a boltokba. Értékes ajándékként vásárolhatók friss képzőművészeti albumok. képanyaggal bővített tanulmánykönyvek, az irodalomtudomány. a zene. a pedagógiai, az esztétika, az umi műsort rendez december 8-án az Irodalmi Szinpadon. j A Filharmónia kamaratermében Vázlat a mindenségről címmel lesz irodalmi est. s ezt a rádió is sugározza maid. Ugyancsak a rádióban két alkalommal irodalmi rejt vény műsor foglalkozik a téli vásár könyveivel, a te- j ievízió Nyitott könyv adásában novemberben a Fergeteg című antológia, decemberben Tersánszky Józsi Jenő. Vi-, szontlátásra: drága, januárAkadémiai tanácskozás A Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésszaka második napján, a szocialista jövedelemelosztás és a tudat összefüggéseiről, továbbá a természeti erőforrások feltárásáról és kutatásáról, korábban megkezdett vita folytatásán kívül két, a tudományos technikai forradalom által fölvetett, az egész emberiség sorsát rendkívüli mértékben befolyásoló témát vitatták meg. Az ember és környezete, az úgynevezett biszotféra helyzete ugyanis ma már világszerte a kutatás előterében áll. Balogh János akadémikus bevezető előadásában a biszotféra kutatásának környezettani alapjait foglalta össze. Az emberiség sorsdöntő problémáiról van szó, amelynek tudományos- megközelítése a legkülönbözőbb tudományágak együttműködését igényli. Ezt jelzi az a tény, hogy a kérdés megvitatásában az egyetlen nyelvés irodalomtudományi osztály kivételével az Akadémia valamennyi tudományos osztálya részt vesz. Az urbanizáció és az ipar fejlődése következtében beálló környezetváltozás az emberiség egyik legbonyoj lultabb problémája. Bogárdi János akadémikus az ember környezetének, életfeltételeinek egyik legjelentősebb tényezőjét, a víz1 készletek mennyiségének és minőségének változását fog| lalta össze. I Láng István, az Akadémia főtitkárhelyettese a biszotféra védelmére irányuló nemzetközi erőfeszítéseikről adott számot. I Több előadás hangzott el a számítógép-tudomány kér| déseivel foglalkozó szekció| ülésen is. A tudományos ülésszak viban Sánta Ferenc, az Isten szekerén kerül p programba.' táit szerdán folytatják. Társbérletben , • . , egészségügy, a lakáskultúx-a kapcsolatos balesetek szama, témaköréből többféle aiánlóLovak közé zuhanás, rakó- ! jegyzék segít a tájékozódásmányról való leesés, oszlopnak rohanás előzés közben — hogy csak néhányat említsünk a szomorú sorból. A munkavédelmi bizottság, a téesz-elnökök, agronómusok, biztonsági megbízottak mielőbbi összehívását terveban. a listákból mindenki ingyen kaphat a könyvesboltokban. a könyvterieisztőknél. Események, rendezvények is kapcsolódnak a vásárhoz. Sokfelé. Budapesten és vidéken egyaránt tartanak íróolvasó találkozókat. A 25 éves Európa Kiadó iubileualasztmanyi ülése Értekezletet tartott tegnap a KIOSZ Csongrád megyei választmánya. Az ülésen részt vett Gömöri Lajos, a KIOSZ országos elnökhelyettese is. Sass Ferencné, a KIOSZ megyei titkára beszélt a X. pártkongresszus irányelveiről, a jelenlegi legfontosabb politikai eseményekről. Ismertette az 1038as kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatait, az ipartörvény módosításával kapcsolatos tudnivalókat. Hangsúlyozta, hogy a változások megkönnyítik a legális ipargyakorlás lehetőségét. Az első fokú iparhatóságokra hárul az a feladat, hogy hívják össze a közismert kontárokat. ismertessék velük a kedvező lehetőségeket és a jogtalan iparűzés következményeit. Végül beszámolt a megyei kisiparosok féléves tevékenységéről. Ezután a résztvevők mondták el véleményüket, javaslataikat, tapasztalataikat, majd a hozzászólásokra, kerdesekrc az elnökség tagjai válaszoltak. Ez . alkalommal osztották ki a Csongrád megyei alapszervezetek közt folyó féléves munkaverseny győzteseinek járó okleveleket és pénzjutalmakat. A járási csoportok közül elsők a makóiak, a szentesiek második, a hódmezővásárhelyiek harmadik helyezést értek el. A helyi, kiscsoportok versenyében Mindszent, Kistelek és Kiskundorozsma alapszervezete kapta a legtöbb pontszámol. A megyei választmányi értekezlet után a szegedi járási helyi csoport rendezte meg külön taggyűlését. A vezetőség egyéves munkájáról Bánfi József irodavezető számolt be. Tizenkét aktivista kiemelkedő teljesítménye elismeréseként ajándéktárgyakat, vásárlási utalványt kapott, 21 iparos vette át az országos vezetőségtől a jó minőségért, jó munkáért, tízéves szervezeti munkáért járó jelvényt és oklevelet. A tanulók kiváló neveléséért hatan kaptak elismerő oklevelet Kertészi gondoskodással A gyári családfa — ezt a kifejezést a törzsgárdával, a derekasan dolgozó hűségesekkel kapcsolatban szokták emlegetni. Hangsúlyozva, hogy ők képezik a gyári családfa legrégibb, legerősebb, legtermöbb ágait. Mostanában elég sok szó esett ezeknek a törzsökös, de sok helyütt még nem eléggé megbecsült agaknak a helyzetéről, körülményeiről. Kapnak-e annyi fényt, annyi kertészi gondoskodást. amennyi fejlődésükhöz, terméshozó növekedésükhöz elegendő? — hangzott el újra meg újra a kérdés. Mindannyiszor a jobbítás igényével. Ez az igény ölt testet a SZOT elnökségének most kiadott irányelveiben is. melyek a törz6gárdamozgalom fejlesztésére. a törzsgárdatagok fokozottabb anyagi és erkölcsi megbecsülésére vonatkoznak. Hasonló célú irányelveket tett közzé 1961 áprilisában is a Szakszervezetek Országos Tanácsa, de ezek — részint, mert az irányítás "és gazdálkodás módszereiben korszakos változás következett be. részint. mert időközben szövegük is elavult — már nem tükrözték a legidőszerűbb igényeket. Most az új irányelvek kibocsátásával a SZOT-elnökség hosszú időre irányt szabott a vállalatok gazdasági és mozgalmi vezetőinek. S mert széles körű tájékozódás, munkásvélemények meghallgatása, szakszervezeti tapasztalatok leszűrése előzte meg. érdemes és szükséges minden eddiginél nagyobb figyelmet szentelni ennek az iránymutatásnak. Rajta keresztül pedig a törzsgárdával kapcsolatos kérdéseknek. Napjainkban, amikor számos vállalat küzd munkaerőgondokkal, a fluktuációból adódó nehézségekkel, mindenütt céltudatosan kell törekedni a munkások meggyökereztetésére, megtartására. Ennek pedig egyik módja az erős törzsgárda kialakítása, megbecsülése. Az aktualitást csak növeli, hogy a vállalatok most készítik elő a „hosszú távú" gyári alkotmányokat: öt évre szóló kollektív szerződéseiket. Ebben a készülődésben mindjárt mutatkozik egy alapvetően úi dolog: a törzsaárdával kapcsolatos szabályozás nem a kollektív szerződés része lesz ezentúl, s nem melléklet, vagy függelék; önálló törzsgárdaszabályzatot kell készíteni minden vállalatnál. Olyan külön szabálygyűjteményt, mint például a munkavédelmi, vagv újítási szabályzat. Az elkülönülés, úgy érezzük, szimbólum is: a rangot, a törzsgárda fontosságát is jelképezi. A törzsgárda tagia lehet a vállalattal hosszabb idő óta munkaviszonyban álló azon dolgozó, aki a termelő- (hivatali, intézeti stb.) munkából, a közös feladatok megoldásából példásan veszi ki a részét, és fegyelmezett, példamutató magatartást tanúsít — olvashatjuk a szakszervezeti irányelvekben. Ez már magában utalás arra. amit később konkrétabban is megfogalmaznak: a meghatározott tartalmú munkaviszony — a törzsgárdaévek — megszerzése csupán egyik feltétele a törzsgárdatagságnak. A munkával iáró kötelességek lelkiismeretes, jó és pontos ellátása, a példamutató magatartás, a fegyelem — további feltételek. És ez. ha mélyebben átgondoljuk, egv minőségi mérce beállítását jelenti. Mert nem mindegy, hogv például öt esztendő alatt valaki csak dolgozgatott egy munkahelyen, vagv pedig áldozatos munkát végzett, kezdeményezett, alkotott. derekasan helyt állt. Végül is egymagában az a tény. hogy valaki hosszú munkaviszonnyal rendelkezik egy vállalatnál, még nem teszi feltétlenül érdemessé a törzsgárdaielvényre. Különösen, ha gondatlansággal, felületességgel. fegyelmezetlenséggel rontja az évek mérlegét. A törzsgárdába felvetelről a gazdasági és szakszervezeti vezetők együttesen döntenek. Valamennyi feltételt megvizsgálva. Ezért nem lehet a törzsgárda tagja — illetve méltatlanná válik a tagságra — az. aki a munkafegyelmet súlyosan sérti, vagy a munkaviszonyból eredő kötelezettségeit csak felületesen teljesiti — hangsúlyozzák az irányelvek. Nemcsak a felvételt lehet megtagadni — persze kellő indoklással —, de a kizárásra is megvan a lehetőség. Mindez nyilván a törzsgárda ..felhígulása" ellen irányul. Szükség van ilyen differenciálásra. Aminthogy az igazi törzsgárda jutalmazására, megkülönböztetett erkölcsi és anyagi megbecsülésére is keresni kell az új utakat-módokat. S az irányelvekben felsorolást találunk arról ls: milyen bér- és béren kívüli juttatásnál javasolják a megkülönböztetést — nemcsak dolgozó és törzsgárdatag. de „fiatal" és ..öreg" törzsgárdatagok között is. Sokoldalúan kell differenciálni — mindig a iól dolgozó hűségesek javára — a lakáselosztásnál, lakásépítési akcióhoz nyújtott segítségnél. Az év végi részesedésnél természetszerűleg magasabb részesedést kell kapni a törzssárdatagoknak. mint az egyébként azonos összmunkaviszonnval rendelkezőknek. Tanulmányi ösztöndíjat is elsősorban a törzsgárdatagok továbbtanuló gyermekei kapjanak. De a béremelésnél, előléptetésnél, jutalomüdülésnél. bölcsődei, óvodai felvételnél és még sok területen — figyelemmel kell lenni a törzsgárdatagok érdemeire és érdekeire. Csak néhány szempontot ragadtunk ki. ezen túl még sok hasznos útbaigazítást tartalmaznak a SZOT-elnökség új irányelvei. Most már a differenciáláson a sor, az okos különbségtevő munkán, a kertészi gondoskodáson — hogy a gyári családfa legtermöbb ágainak igazi megbecsülésben legyen részük. Simái Mihály Somogyi Károlyné felvétele Két dudás állítólag nem fér meg egy csárdában. Példát vehetnének erről a két apró „pipásról", akik nem egy csárdában, de egy sportkocsiban is békésen megférnek egymással. Igaz, a találékony papa. figyelmét most más köti le, de hatalmi szóval fojtaná el a békétlenkedest. Szakosztály a Jogász Szövetségben Tegnap, kedden délután Szegeden, a József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán megalakult a Magyar Jogász Szövetség Csongrád megyei szervezetének szövetkezeti szakosztálya. Az alakuló ülést dr. Antalffy György professzor. tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Jogász Szovet&eg megyei szervezetének elnöke nyitotta meg s vázolta a szövetkezeti szakosztály létrehozásának szükségességét, fontosságát, tevékenységi körét. Ezután több mint száz taggal megalakult a szakosztály. Soraiba tömöríti a kisipari szövetkezetek, a mezőgazdasági szövetkezetek. valamint a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek jogtanacsosait. A szakosztály, elnöke dr. Veres József tanszékvezető egyetemi docens, titkára pedig dr. Dietrich Gábor, a megyei tanács csoportvezetője. A szakosztályban megalakították a oktatási és továbbképzési, továbbá az érdekvédelmi bizottságot. Végül héttagú küldöttséget választottak a jogászok debreceni országos küldöttközgyűlésére.