Délmagyarország, 1970. november (60. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

@ % KEDD, 1970. NOVEMBER 17. A TV. ötéves tervben figyelmünket és erőinket néhány fő feladatra összponto­sítjuk: a népgazdaság energiaszerkezetének korszerűsítésére; az alumínium- és a vegy­ipar fejlesztésére; a kémia széles körű fel­használására; a közúti járművek és szállító­eszközök gyártására; a modern építési mó­dok és épületszerkezetek elterjesztésére; a ruházati ipar rekonstrukciójára; az állat­tenyésztés és a hústermelés fellendítésére; az egész népgazdaságban a szállítás kor­szerűsítésére, a számítástechnika alkalma­zására és számítógépek gyártására. Gazdasági fejlődésünk fontos feltétele a nemzetközi munkamegosztásban való in­tenzív részvételünk. Korunkban a tudo­mány és a technika fejlődésének eredmé­nyeképpen nemcsak a termékek, hanem a termelőerők, a termelés folyamatai is mindinkább átlépik az orszá­gok határait. Tovább kell erősítenünk nemzektözi gazdasági kapcsolatainkat, el­sősorban a Szovjetunióval, a KGST-orszá­gokkal, a többi szocialista országgal, a fejlődő országokkal; és a kölcsönös előny elve alapján fejlesztjük gazdasági kapcso­latainkat a tőkés országokkal. A szocialista országok gazdasági együtt­működésének fejlődésével megnőtt annak lehetősége, hogy az együttműködés formá­it magasabb színvonalra emeljük, s ez mind politikai, mind gazdasági szempontból különleges fontosságú. A szocialista orszá­gok olyan gazdasági integrációt hoz­hatnak létre, amely nagy anyagi előnyö­ket, a fejlődésben pedig időnyereséget nyújthat minden résztvevő számára. A Magyar Népköztársaság teljes mértékben támogatja azt a munkát, amely a KGST­ben jelenleg folyik, és arra irányul, hogy minél sokoldalúbban valósuljon meg or­szágaink között az önálló nemzetgazdaságo­kon alapuló szocialista gazdasági integrá­ció. A gazdasági munka, a szocializmus az embert szolgálja. A szocializmus építésé­vel együtt kell járnia a dolgozók életszín­vonala rendszeres emelkedésének. Pártunk ennek megfelelően alakítja életszínvonal­és jövedelempolitikáját, árpolitikáját és szociális politikáját. Fejlődésünkkel, gazdasági előrehaladá­sunkkal arányosan emelkedett az utóbbi években népünk életszínvonala, javultak életkörülményei. Országos átlagban öt év alatt a munkások és alkalmazottak reál­jövedelme mintegy 30 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 17 százalékkal emel­kedett, a termelőszövetkezeti parasztság jövedelmének színvonala országos átlagban elérte a munkásosztályét; kiterjesztettük a társadalombiztosítást, fejlesztettük a csa­ládipótlék-rendszert, bevezettük a gyer­mekgondozási segélyt. Az iparban és az építőiparban általánossá vált a 44 órás munkahét; mintegy két millió munkás és alkalmazott dolgozik rövidített munkaidő­ben. 1966—1970 között 320 ezer lakás épült, több mint eddig bármelyik ötéves terv­ben; kereken 1 millió ember költözött új lakásba. Az űj, a IV. ötéves terv az egy főre ju­tó reáljövedelem 23—27%-os, az egy kere­sőre jutó reálbér 16—18 százalékos növe­lését irányozza elő. A terv tartalmazza 400 ezer új lakás, kórházak, üdülők, iskolák, kulturális létesítmények építését. Űj öt­éves tervünknek számos más olyan részlete van, amelynek rendeltetése az, hogy javít­sa az emberek életkörülményeit. A mun­kaidőcsökkentés folytatásával a népgazda­ság más területein is meg kell kezdeni az áttérést a 44 órás munkahétre. Az életszínvonalpolitikai intézkedéseken belül a legfontosabb a szocialista bé­rezési elv érvényesítése és a szo­ciális gondoskodás fejlesztése. Más szavakkal: az egyéni kereseteket il­letően a végzett munka társadal­mi hasznosságától, a teljesítménytől függő fokozottabb differenciálásra kell töreked­ni, a családi jövedelmeket pedig közelí­teni kell egymáshoz. A Központi Bizottság, a kormány, ismeri és vizsgálja egyes olyan dolgozó rétegek helyzetét, amelyek nyilván­valóan bérpolitikai intézkedést kívánnak. A IV. ötéves terv során a reálbér terve­zett emelkedése mellett a dolgozók élet­színvonalának emelkedéséhez jelentősen hozzájárulnak az olyan tervezett intézke­dések, mint a minimális bérek, a régi nyug­dijak, a családi pótlék emelése. A párt az elmúlt négy évben is azt az elvet követte, hogy a szocializmus építé­sével a dolgozók életszínvonala rendsze­resen emelkedjék; így lesz a jövőben is. Ugyanakkor ismét hangsúlyozni kell azt is, hogy felőtlenül nem ígérhetünk, ezután sem lehet semmiféle meg nem termelt nemzeti jövedelmet elosztani, de még a megtermelt nemzeti jövedelem­ből is csak annyit, amennyi belőle fogyasz­tásra fordítható. A második, ugyancsak sok éve követett — és a dolgozók érdekében meg nem változtatható — elv, hogy nem növekedhet a lakosság jövedelme, kerese­te annál nagyobb mértékben, mint amek­kora a fogyasztási javakban megvásárol­ható árufedezete a piacon. A Központi Bizottság meg van győződve róla, hogy a gazdasági munka megjavítá­sával, céltudatos és valóban odaadó mun­kával a IV. ötéves tervnek a nemzeti jö­vedelem növelésére tervezett előirányzata túlteljesíthető, s akkor az életszínvonal nö­vekedése is magasabb lehet a tervezettnél. Népgazdaságunknak van számos olyan problémája, amelyet még mindig a kapi­talistamúltörökségeként hordoz az ország. Érezzük azoknak a nehézségeknek a ma­radványait is, amelyek a szocializmus épí-. tűsének kezdeti szakaszában elkövetett hi­bák nyomán keletkeztek. Az 1956-os ellen­forradalom anyagi és erkölcsi rombolásai sem múltak el nyomtalanul. Végül, mi is követtünk el hibákat a gazdasági munká­ban az azóta eltelt idő alatt. Vannak, akik gazdasági életünk egyelőre megoldatlan vagy nem kellőképpen megol­dott problémáit szeretnék a szocialista rendszer, vagy — újabban — a gazdaság­irányítási reform számlájára írni. Ez a magatartás, a kérdések ilyen megítélése a jobbik esetben az összefüggések nem is­merése, a rosszabbik esetben ellenséges in­dulatú rágalom. A szocializmus minden te­kintetben, anyagilag is, felemelte az orszá­got és a népet. A reformról a Központi Bizottság hangsúlyozottan megmondta, hogy csupán egy eszköz a jobb, a haté­konyabb gazdasági munkához, amely ón­magában nem oldja meg feladatainkat, de segít azokat jobban és gyorsabban megol­dani, — és ez nem csekélység. A Közpon­ti Bizottság most, három év tapasztalatai alapján állíthatja, hogy ezt az eszközt bár még csak most tanuljuk jól használni, sőt még nem keveset javítani is kell raj­ta — de máris hatásos eszközünk, amely segíti pártunkat, népünket a gazdasági fel­adatok megoldásában, szocialista törekvé­seink megvalósításában. Igaz, a reformnak, a gazdaságirányítás­ra kidolgozott és bevezetett új módszernek megvan az a sajátossága, hogy népgazda­ságunkban régtől meglévő problémáinkat sokkal élesebben mutatja meg, mint ko­rábban láthatók voltak. Ha most követünk el hibákat a gazdasági munkában, akár or­szágosan, akár helyileg, ezt azonnal és sokszor igen kellemetlen módon jelzi, de mi ezt nem a reform hibájának, hanem előnyének, munkánk segítőjének tartjuk. A reform célkitűzéseinek érvényesülését sok esetben munkánk fogyatékosságai gá­tolják. A gazdaságpolitikánk végrehajtá­sában, a gazdasági építőmunkában elért jelentős eredményekre támaszkodva a kö­vetkező időszakban határozottabb intézke­déseket kell tenni a hibák kiküszöbölésé­re, a gazdasági építőmunka javítására, to­vábbfejlesztésére. A gazdasági munka szé­les körű és tartós fellendítése, a gazdálko­dás hatékonyságának számottevő növelése sokirányú és kitartó erőfeszítéseket kíván. A Központi Bizottság végrehajtó szer­veinek, amelyek a gazdaságpolitikai elvek és a reform kidolgozásában jó munkát vé­geztek és végeznek, erősíteniük kell a párt­ellenőrzést, mert az eddig háttérbe szorult. Rendszeresen és konkrét esetekből kiin­dulva ellenőrizni kell, hogy megfelelően érvényesülnek-e a gyakorlatban, a végre­hajtás során az elfogadott elvek. A tapasz­talatok alapján intézkedéseket kell tenni a gazdaságpolitikát eltorzítok ellen, s ha az utasítások és rendelkezések nem meg­felelőek, akkor azokat kell megjavítani. A középfokú pártszerveknek és a párt­alapszervezetek vezetőségeinek hasonlóan kell eljárniuk. Fontos vonatkozásokban el­lenőrizzék az üzemük, vállalatuk, szövet­kezetük vezetőségében dolgozó párttagok gazdasági munkáját. Ha szükséges, szólít­sák fel őket intézkedéseik módosítására, vagy ha saját instrukcióik bizonyulnak hibásnak, azokat helyesbítsék. Ha saját ha­táskörükben nem tudják korrigálni a párt gazdaságpolitikájával, az állami rendelke­zésekkel ütköző helytelen gyakorlatot, kér­jék a felettes pártszervek segítségét. A minisztériumoknak, amelyek nagy és jó munkát végeztek és végeznek, a gaz­daságpolitika és a reform elveinek meg­felelő, állami rendelkezések kidolgozásá­ban, rendszeresen és egyedi esetek alap­ján ellenőrizniük kell az üzemek gyakor­latát — amit eddig nem megfelelő mérték­ben tettek —, vajon az állami rendelkezé­sek alapján, s azok szellemében végzik-e mindennapi gazdasági munkájukat. Ha az ellenkezőjét tapasztalják, irányító jogkö­rük alapján intézkedjenek; ha személyek a hibásak, vonják felelősségre őket; ha a rendelkezések és felső utasítások hibásak, akkor helyesbítsék őket Saját hatáskörük­ben, késlekedés nélkül; ha meghaladja ha­táskörüket, akkor tegyenek jelentést a Mi­nisztertanácsnak. Le kell küzdeni azt a jelenséget is, hogy egyes állami, minisztériumi szervek, mint­ha megállt volna felettük az idő, tétováz­nak, várnak, és már régen alaposan fel­tárt problémák megoldásában késleked­nek az intézkedésekkel. Szakítani kell az önmagukban véve helyes gazdasági sza­bályozók fetisizálásával, s nem szabad tét­lenül várni az eredményt akkor is, ami­kor már nyilvánvaló, hogy újabb intéz­kedésekre volna szükség. Az állami, ipari és kereskedelmi válla­latok tevékenységi körében nagyobb szám­ban és területen bukkantak fel alkalmi társulások, álszövetkezetek, magánosok, és tesznek szert jelentős jövedelemre. A mi­nisztériumok, főhatóságok kötelesek a szo­cialista köztulaidon, az állam jogainak és bevételi forrásainak érintetlenségén őrköd­ni. Ezt — jogkörükkel élve — az eddigi­nél hatásosabban kell tenniük a népgazda­ság egész területén. Megfelelően ellenőrizni kell. hogy az ál­lami külkereskedelmi monopólium — ami­be beleértendő az önálló külkereskedelem jogával felruházott vállalatok tevékenysé­ge is — csorbát ne szenvedjen. Most nem a vállalatok önálló külkereskedelmi jogai­nak kampányszerű kiterjesztése és bőví­tése, hanem az eddig tapasztaltak elemzé­se és a tanulságok hasznosítása a sürgős. Az irányítás decentralizálása, a vállala­tok nagyobb önállósága igen jelentős ered­ményeket hozott. Nem utolsósorban azért, mert a vállalatok, intézmények, az ipari' és mezőgazdasági termelőszövetkezetek ve­zetői nagy többségükben megértették fela­dataikat, megnövekedett hatáskörükkel he­lyesen éltek, támaszkodtak a dolgozó kol­lektívákra, s jó vállalati eredményeket el­érve fejlesztették üzemüket. Változatlanul helyeseljük a vállalatok nagyobb önállóságát, saját alapjaik és esz­közeik növelését, a közhasznú kezdemé­nyezéseket. Helyeseljük a csoportos érde­keltség elvét, elismerjük a dolgozó kollek­tívák jogosultságát a magasabb jövede­lemre, ha a többlet nyereséget az össztár­sadalmi érdekkel összhangban, a mun­ka jobb megszervezésével, a termelékeny­ség növelésével, az önköltség csökkentésé­vel érik el. Vannak azonban olyan gazdasági veze­tők, sőt vállalatok, amelyek a közösség érdekeivel nem törődve, olcsó eszközökhöz nyúlnak, és különböző manipulációkkal a népgazdaság, vagy a vásárló közönség ro­vására irányítják a vállalati gazdálkodást. Elítéljük a spekulációra alapozott jövede­lemszerzést, a vállalati érdek szembeállítá­sát a társadalmi érdekkel. A minisztériumoknak, a felügyelő ha­tóságoknak ellenőrizniük kell azokat a vál­lalatokat — mégpedig nemcsak a rendel­kezések formai megtartását, hanem gaz­dálkodásuk lényegét is — amelyek­re a kooperáló vállalatok, vagy a lakos­ság részéről panasz érkezik. Ahol a kö­zösséget károsító gazdálkodást találnak, avatkozzanak be a közérdek védelmében, és törvényes jogkörük alapján járjanak el az ilyen vezetőkkel és vállalatokkal szem­ben. A Központi Bizottságnak az a vélemé­nye, hogy az árpolitika helyes, és azt, to­vább tökéletesítve, a jövőben is érvénye­síteni kell. Népgazdasági és közérdekből meg kell tartani a fix, a kötött és a sza­bad árak rendszerét az ismert három ka­tegóriában. Az úgynevezett szabad áras ka­tegóriában azonban, a termékek felhasz­nálóinak, fogyasztóinak védelmében, szük­séges, hogy a vállalatok által megállapít­ható árak képzését megjavítsák, a haszon mértékét, kulcsát állami normatívákkal ha­tékonyabban szabályozzák, és az árképzés gyakorlatát hatóságilag, rendszeresen el­lenőrizzék. Az árpolitika helyességének hangsúlyozá­sával egyidejűleg, a Központi Bizottság tá­mogat minden olyan intézkedést, amely a társadalmilag indokolatlan mértékű jövedel­met, a jogtalan haszonszerzést hivatott meggátolni. Elítél minden olyan árválto­zást, amelynek célja és egyedüli alapja a puszta nyerészkedés. A nyilvánvaló gazda­sági visszaélések — harácsolás, árdrágí­tás, csalás — esetében a szükséges tenni­való egyszerű: gazdasági szankciókat kell alkalmazni, a törvénybe ütköző cselekmé­nyek esetén pedig büntető eljárást kell in­dítani. Népgazdasági terveink megvalósításának egyik alapvető feltétele a jó munkaerögaz­dálkodás. A népgazdaság érdekei igényel­nek bizonyos munkaerő-átcsoportosítást. Az elmúlt három évben a munkaerőmoz­gás a dolgozók 20—25 százalékára terjedt ki. A vizsgálatok azt mutatják, ennek 60— 70 százaléka elfogadhatóan indokolt, a fennmaradó 30—40 százalék egészségtelen. A munkaerőmozgás jelenlegi, a népgazda­ság oldaláról nem indokolt magas aránya anyagilag és a munkafegyelem szempont­jából egyaránt káros. Többirányú munkát kell végezni a rendellenes helyzet meg­változtatására. — A munkaerőmegosztást a közpon­ti tervező szerveknek befolyásolniuk kell; egyrészt támogatni azt, ami köz­gazdaságilag indokolt, másrészt, intéz­kedésekkel megakadályozni a nem kí­vánatos spontán folyamatokat. — Megfelelő érdekvédelmet, anyagi és erkölcsi megbecsülést kell nyújtani a vállalatok értékes dolgozóinak, az üzemi törzsgárda tagjainak. — A bérezésben a közgazdasági té­nyezők automatizmusa mellett szük­ség van szabályozásra is. Így, többek között, megfelelő szabályokat kell ki­dolgozni arra, hogy az egyik állami vállalattól kilépő dolgozó mennyivel magasabb bért kaphat új munkahe­lyén, és hogy ez ne lehessen több, mint amennyit új munkahelyének azonos munkakörben foglalkoztatott régi dol­gozója kap. Ki kell dolgozni azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy ugyanazon munkáért mennyive', fizethet többet a szövetkezet és a ma­gánvállalkozó, mint az állami vállalat. — A törvényes rendelkezéseket meg­szegő munkaeröcsábítókat felelősségre kell vonni. A népgazdaság és a becsületesen dolgo­zók érdekeinek védelmében javítani kell a munkafegyelmet, amely részben a terme­lés elégtelen szervezése, részben bérpoli­tikánk gyenge pontjai miatt, a mi hibánk­ból is sok helyen fellazult. Mindenekelőtt a vállalatvezetőknek kell magasabb színvonalon megszervezniük u mnkat, és biztosítani a technikai, techno­lógiai fegyelmet. A minimum, amit a dol­gozók elvárnak a vezetőktől, hogy bizto­sítsák munkájukhoz a megfelelő feltételeket. E nélkül nincs erkölcsi alapja egyetlen veze­tőnek sem. hogy jobb munkát várjon a dolgozóktól akik joggal kifogásolják, ha anyag, alkatrész és szállítási eszközök hiánya miatt, időszakonként nagymérték­ben kihasználatlan a munkaidejük, más időszakokban viszont rohammunkában, mértéktelenül sok túlórában kell dolgoz­niuk. Minden dolgozó érezze azonban köteles­ségének, hogy ne csak számon kérje a kol­lektív szerződésben megfogalmazott jogai­nak teljesítését, hanem ő maga is teljesít­se a kollektív szerződésben vállalt kötele­zettségeit. Külön kell szólni azokról ls. akik úgy viselkednek, mintha szívességet tenné­nek már azzal is, hogy bejárnak a mun­kahelyükre, ott elidőznek, és felveszik a fizetést. Az ilyen esetekben emberi szó­val, figyelmeztetéssel, de ha ez nem se­gít fegyelmezéssel kell rendet teremteni Népgazdaságunkban az összes termeié-, eszköz és termelőerő jobb hasznosítására kell törekednünk. Az ország háztartásé­ban változatlanul nagy és állandó figyel­met kíván a beruházási piac egyensúlyá­nak megteremtése, a költségvetés egyen­súlyának biztosítása és a nemzetközi fize­tési mérleg javítása. A népgazdasági tervek teljesítésének me­netében első, alapvető, minden területre érvényes követelmény a fejlődés intenzív útjára való áttérés, a hatékonyság növe­lése. Az ipari termelés hatékonyságának emelése érdekében folytatódjék a korsze­rű termelési és gyártmánystruktúra kiala­kítása. Sürgető feladat, és mindinkább az lesz, a tudomány, a technika vívmányainak széles körű alkalmazása a termelésben; n munka termelékenységének növelése, a dolgozók szaktudásának emelése, a munka­fegyelem megszilárdítása. A párt gazdaságpolitikája alapjaiban he­lyes, az élet próbáját kiállotta. Állami, gaz­dasági vezetőink nagy többsége, a milliók becsületesen, lelkesen dolgoznak. Az or­szág, a szocializmus szemmel láthatóan, eredményesen épül, a dolgozók élete, élet­körülményei időszakról időszakra javulnak. Reális, jó. szocialista céljainknak megfele­lő népgazdasági terveink vannak. Gazda­sági fejlődésünknek abba a szakaszába lép­tünk, amikor reális célként tűzhetjük ma­gunk elé, hogy az iparilag közepesen fej­lett országok sorából az iparilag fejlett or­szágok közé emelkedjünk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ter­veink sorra-rendre megvalósuljanak. A gazdasági munka területén is megvannak a feltételek ahhoz, hogy a szocializmus építését a legközelebbi években magasabb szinten és eredményesen folytassuk. A vidéki ipartelepítés programjában megindult a termelés a szentesi Kontakta Alkatrészgyár ú.i gyáregységében. A több mint 100 millió forintba kerülő üzemben elsősorban az asszonyok találtak munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom