Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
m SZERDA, 1970. OKTÓBER 6. SPORT Hagyományokhoz híven... Tatabánya-SZEOL 4:1 (2:0) Tudott újítani a Dózsa Nemzetközi mérkőzés Kubai válogatott—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 3:0 (0:0) Hódmezővásárhely, vezette: Spitzer. Vasárnap délután Vásárhelyen játszott a hazánkban vendégszereplő kubai labdarúgó-válogatott az NB Ill-as H. MEDOSZ ellen. Az első félidő változatos játékot hozott, csupán néhány egyénj alakításból lehetett látni a tudásbeli különbséget a két csapat között. Szünet után a vendégek egyre nagyobb fölénybe kerültek, s középcsatáruk. Maso vezérletével gyors, ötletes támadásokkai lepték meg a vásárhelyiek védelmét. Maso végül két gólt rúgott, s a harmadikat is az ö beadásából lőtte Roldan. Debrecen— Az ideális labdarúgó-idő ellenére meglepően gyér érdeklődés — alig 2 ezer néző — mellett vonult ki a két csapat a játéktérre Hámori sípjelére. A szegedi együttesnél Vass heivett Berkes került a csapatba: a középcsatár sérülés miatt nem vállalta a játékot. Tatabánya: Rothermel — Léber, Kovács I.. Laczkó. Kovácshegyi — Kovács II.. Horváth — Szabó. Hernádi. Tóth. Végh (Nagy). SZEOL: Bolya — Várhelyi III.. Molnár. Magyar. Kerekes — Pataky. Bánfalvi. Dávid (Pikó) — Jósa, Berkes. Vörös. Nagy akarással kezdett a Bányász. Az erőteljes roha< mok eredményeképpen már az 5. percben megszületett a vezető gól: Hernádi a felezővonal közeléből vezette fel a labdát Bólva kapuja felé. mintegy 20 méterről lövésre szánta el magát. A labda a vetődő kapus előtt, felpattant és így akadálytalanul hullott a hálóba. 1:0. (Bólya korán vetődött.) A vezetés megszerzése még inkább fokozta a hazaiak táSzeged 15:7 T liNB Licbmann Béla felvétek: Vasárnap délben szépszámú közönség előtt bonyolították le Szegeden a Rókusi tornacsarnokban a Sz. Dózsa—MGM Debrecen NB II-es ökölvívó találkozót. A vendégcsapat — mint az varható volt — biztosan győzött. A debreceniek 15:7 arányban bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, és ezzel továbbra is biztosan tartják az első-helyet a táblázaton. Képünkön: Nyári (halról), a szegediek versenyzője támad. Szalma védekezik. Kettőjük összecsapása egyébként döntetlenül végződött. Mezőfi SE—Kossuth SE 1:0 (0:0) Szeged, Ady tér. 100 néző. Vezette: Bognár. Az első helyzet a hazaiak, a Kossuth SE előtt adódott, de Kiss az ötösön nem érte el a labdát. A 15. percben a Kecskeméti Németh 30 mes lövése a felső kapufán csattant. Változatos, jó iramú volt a jijték. Kiss nagy lövést küldött kapura, a labda kipattant Gyarakiról, de nem volt közelben szegedi csatár. A 25. percben Kiss ismét megszerezhette volna a vezetést de a kifutó kapusba lőtt. Az egyetlen gól az 58. percben született: Majnik cselezgetett a félpályánál, Dvorszki szerelte, majd Harangit szöktette, aki 20 űriről kapura lőtt és jól eltalált labda Kovács feje felett vágódott a léc alá. (Kapushiba!) A gól után a hazaiak sok hibával, elgondolás nélkül játszottak. A helyzetek alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Jók: Harangi, Németh, illetve Terhes. A labdarúgó NB III további eredményei: Tiszaföldvári Tsz SK—Sarkadi Kinizsi 0:0. Kiskunhalasi MEDOSZ—Szalvai SE 3:1 (0:1), Szentesi Vizmű—Békéscsabai Agyagipar 0:2 (0:1). Mezőhegyesi MEDOSZ—Kun Béla SE 0:0, Csongrádi SC— Gyomai TK 1:0 (1:0). Békéscsabai VTSK—Mezőkovácsházi MEDOSZ 6:2 (2:2). Szombati eredménv: H. MEDOSZ—SZAK 1:1. A bajnokság állása: madó kedvét. A gyakran változtató kat nem tudták tartani a szegedi védők. Szinte állandóan a SZEOL 16-osán pattogott a labda. Előbb Végh senkitől sem zavarva lőtt néhány méterről kapu mellé, maid Molnár az üresen maradt kapu torkából vágta ki a labdát. Bólya pedig Hernádi fejesét és Végh közeli bombáját öklözte szögletre. A 30. percben a jobbszélre keveredett. Tóth a kapu elé lőtt. és az ötösön menteni akaró Patakv lábáról védhctetlenül vágódott a labda a jobboldali kapufa mellett a hálóba. Öngól, 2:0. A gól utáni kezdésből Jósa elfutott a jobbszélen, beadása Laczkó lábáról szállt kapura, de Rothermel menteni tudott. (Jellemző, hogy az első játékrészben ez az egyetlen kapura 6zálló ..lövés" foglalkoztatta a válogatott kapust.) A félidő hátralevő részében Bólya még két esetben hárított bravúrral: Végh lövését, maid Tóth fejesét védte. Szünet, után könnyed játékba kezdett a Bányász. így mintegy negyedórán át kiegyenlítettebbé vált a játék. Az 56. percben Jósa beadása elsuhant a vetődő Rothermel alatt, és a gólvonal előtt guruló labdát Berkes juttatta hálóba. 2:1. Néhány perc múlva Pataky a felezővonalról indulva becselezte magát a tatabányai kapu elé, s mintegy 1'4 méteres lövését Rothermel Pikó elé ütötte, akinek bombáját ezúttal szögletre öklözte a kapus. A kihagyott egyenlítési lehetőség után „rákapcsolt" a Bányász, ismét beszorult a SZEOL. A 70. percben Tóth lerázta az őt. őrző Magyart és mintegy 10 méterről hosszú sarokba lőtt. 3:1. A mérkőzés befejezéséig a Tatabánya szinte tetszés szerint játszott, több gólhelyzete közül azonban csak egyet tudtak kihasználni csatárai: a 81. percben Szabó beadását , Tóth fordulásból bombázta hálóba. 4:1. A mérkőzés bírálatánál ezúttal is az ellenfélről kell elismerően szólni. A Bányász jóval lelkesebben, tudatosan és célratörően játszott, mind technikailag, mind taktikailag a SZEOL fölé nőtt. A második félidő első negyedórájától eltekintve — akkor felcsillant a SZEOL előtt az egyenlítés lehetősége — a hazaiak kezükben tartották a mérkőzés irányítását, győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna. A szegedi együttes szétesett csapat benyomását, kelhelvüket tette: a védelem bizonytalan, csatáro- a csatársor változatlanul veszélytelen — az első félidőben például egyetlen lövést sem kapott Rothermel. Az erőnléttel is bai lehet, mert az utolsó félórában valamennyien rendre alulmaradtak az összecsapások során is Csupán Pataky Bánfalvi és a szünetben beállott Pikó nyújtotta ázt. ami egy NB l-es csapatnál joggal elvárható. Hernádi Gyula Meglepetések fordulója Az NB l-es labdarúgó bajnokságban a vasárnap a meglepetések napja volt. Győrött kikapott az Újpesti Dózsa, vereséget szenvedett a Ferencváros, otthonában győzték le a Videotont es a Szombathelyi Haladást. A játékvezetők sem álltak mindenütt hivatásuk magaslatán. Kiemelkedően rosszul vezette az MTK—FTC találkozót Biróczki. Vajon mikor szánja rá magát a JT. hogv a sorozatosan gyengén szereplő Biróczkit hosszabb ideig pihentesse? Eredmények: MTK—Ferencváros 1:0 (1:0). Népstadion. 30 ezer néző. Vezette: Biróczki. A keményebben és harciasabban küzdő MTK megérdemelt győzelmet aratott. A győzelmet. jelentő gólt Szuromi lőtte a 25. percben. Rába ETO—Újpesti Dózsa 2:1 (2:1). Győr. 6 ezer néző. Vezette Wottava. A fegyelmezetten és nagy lelkesedéssel iátszó győriek még • nagyobb arányban is győzhettek volna a hullámvölgyben levő Újpesti Dózsa ellen. Góllövők: Stolcz. Horváth B.. illetve Bene. Komló—Videoton 3:0 (2:0). Székesfehérvár. 7 ezer néző. Vezette: Hévízi. A Videoton széteső, lélektelen futballt játszott. Góllövők: Juhász (2). Csordás I. Pécs—Bp. Honvéd 0:0. Pécs. 8 ezer néző. Vezette: Somlai. Közepes színvonalú, kiegyenlített küzdelem folyt. Salgótarján—Sz. Haladás 2:1 (0:1). Szombathely. 10 ezer néző. A forduló egyik meglepetése a szombathelyiek otthoni veresége. Góllövök: Szalai. Horváth, illetve Szabó. Mindkét NB Il-es szegedi labdarúgó-csapat idegenben lépett pályára vasárnap. A Dózsa Szolnokon, a Vasutas pedig Budapesten szerepelt. Dózsa—Szolnoki MÁV 2:1 (2:1) Dózsa: Bánfi — Szaffián, Bíró, Csanádi — Reményik dr., Madarász — Magyar, Veress, Portörö, Csordás dr., Héger dr. A szegediek Csordás dr, vezérletével fektették kétvállra a szolnokiakat. Zallár edző új taktikát próbált ki, sikerrel. Két csatárral támadtak, a többiek pedig bejátszották az egész pályát. A Dózsa hadrendjével szemben tehetetlen volt a hazai együttes, csupán sorozatos szabálytalankodások árán sikerült megfékezni a lila-fehérek rohamait. A 21. percben Csordás dr. a tizenhatosról lőtt szabadot, s a labda védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba. 1:0. öt perc múlva Reményik dr. pompás indításával ugrott meg Csordás dr., és a kifutó kapus fölött a hálóba emelt. 2:0. Középkezdés után szögletre szerelt a Dózsa: a beívelt labdát, az elalvó védők közül, Makai fejelte a hálóba. 2:1. A mérkőzés további részében még seregnyi helyzetet hagyott ki a Dózsa. Veresst, Hégert majd Csordást több ízben is szabálytalanul szerelték kecsegtető gólhelyzetben. A Dózsa jó játékára jellemző, hogy még a hátvéd Szaffián is szerezhetett volna gólt. A szegediek legjobbjai: Reményik dr„ Csordás dr. és Héger dr. PÉNZÜGYŐR—SZVSE 2:0 (2:0) SZVSE: Simái — Tóth, Csiger. Kovács M. — Kovács G., Farkas — Kiss, Sonkó, V. Tóth (Szabó) Sándor, Takó (Szalai). Mindkét félidőben a hazaiak játszottak fölényben, de gólhelyzeteiket rendre kihagyták. Az első gólt csupán a 66. percben szerezte meg a hazai együttes. Simái röviden öklözött, s így a befutó balszélső elé került a labda, aki az üresen maradt kapuba emelt. 1:0. A 77. percben Fonyódi szerezte meg a második gólt: szögletrúgás után a statisztáló védők közül a fedezet fejelt a hálóba. 2:0. Laczi Ferenc edző véleménye szerint a fővárosiak megérdemelten szerezték meg a , győzelmet. A piros-kékek közül Kovács G. és Kiss érdemel dicséretet. Az NB II labdarúgó-bajnokság keleti csoportjának további eredményei: Lehel SC —Középületépítők SE 1 ;0 (0:0). Népliget. KISTEXT— Bocskai SE 1:0 (0:0). Debrecen. Gyulai MEDOSZ—Debreceni EAC 5:4 (3:2), Gyula. MGM Debrecen—Kiskunfélegyházi Vasas 3:2 (2:0).' Kiskunfélegyháza. Budafoki MTE— Ceglédi VSE 5:0 (2:0). Budafok. A ceglédi együttes nagygólarányú veresége a forduló legnagyobb meglepetése. Szarvasi Spartacus—Vecsési VIZÉP 0:0. Szarvas. A bajnoksáe állása: 1. Pénzügyőr 3. Cegléd 3. Szegedi D. 4. Budafok 5. Lehel SC 6. Gyula 7. Bocskai SE Sz. MAV 9. Közép. Ep. 10. Szarvas 11. DEAC 12. MGM Debr. SZVSE 14. Vecsés 15. K.-félegylL 16. KlSTEXT 9 6 2 1 13: 7 14 9 5 3 1 12:11 13 9 5 2 2 15:11 12 9 4 3 2 15: 9 11 9 4 2 3 10: 7 10 9 3 3 3 19:15 9 9 3 3 3 13:12 9 2 5 2 11:10 9 3 3 3 9:9 9 2 5 2 9:10 .9315 19:18 9 2 3 4 12:16 9 2 3 4 9:13 9 2 3 4 5:12 9 2 2 5 10:20 8 13 5 9:16 Elveszett az első hely A bajnokság állása: 1. (T. Dózsa 2. Vasas 3. MTK 4. Bp. Honvéd 5. FTC 6. Pécs 7. Csepel S. Diósgyőr 9. Salgótarján 10. Tatabánya 11. Szombathely 12. Komló 13. Dunaújváros 14. Videoton 15. Rába ETO 16. SZEOL 8 5 2 1 24: 7 20 8 7 - 1 22: 7 20 8 3 4 1 15: 9 17 8 3 2 3 13:10 15 8 3 1 4 8: 8 15 8 3 3 2 11: 8 14 8 2 4 2 7:10 14 8 3 2 3 11:15 13 8 4 2 2 12:13 12 8 3 14 11:11 14 8 4-4 15:16 11 8 3 2 3 13:16 10 8 2 2 4 7:16 10 8 2 2 4 5:10 9 8 3 - 5 8:13 7 8-17 3:16 2 1. Mezófi SE 2. Bcs. Agyagip. 3. Bcs. VTSK 4. Csongrád Kiskunhalas 6. SZAK 7. Szentest V. 8. Sarkad 9. Gyoma 10. H. MEDOSZ 11. Mezókovácsh. 12. Tlszafóldvár 15. Szalvai SE 14. Kun B. SE 15. Mezóhegycs 16. Kossuth SE 9 6 12 10— 9 18 9 5 2 2 16— 6 12 9 4 4 1 18— 9 12 9 4 3 2 12— 5 U 9 4 3 2 16— 9 11 9 4 3 2 12— 7 U 3 1 3 2 8— 5 11 9 3 4 2 10— 9 10 9 4 1 4 22—12 9 9 3 3 3 9—11 9 4-5 15—16 9 3 2 4 9—13 9 2 2 5 8—17 9 2 1 6 9—13 9 2 16 13—28 Hajrázik a Tanárképző 9 1 1 7 3—23 3 Szegedi TanárképzőBékéscsabai MÁV 18:9(10:5) Kisstadion. Vezette: Sebestyén. Sz. Tanárképző: Vangel — Nagy. Bürgés. Kovács. Bolyki. Emödi, Cseppentő. Csere: Görbe. Kutas, ördcigh. A mérkőzés elején egyik csapat sem tudott jeIdegenben nyert az Álgyő A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Algyő csapata mindkét pontot hazahozta Mártélvról. Kisteleki TE—Sz. Textilmüvek 3:1 (2:0). Kistelek, vezette: Gaál. KITE: Nagy V. — Molnár. Rácz. Jobbágy — Nagy F., Varga — Mihályfi. Vándor. Kiss, Kordás. Majoros I. A textilesek mezőnyben jobban adoEattak. a hazaiak viszont helyzeteiket használták ki ügyesebben. Gólok: Majoros. Kordás, Kiss, illetve Lovászi, Algyő—Mártély 3:1 (1:1) Mártély. vezette: Alföldi. A hazaiak az első félidőben jobban játszottak, de 45 perc után elfáradtak, é6 az Algyő lentős előnyre szert tenni, 2:2-ig fej-fej melletti küzdelem folyt a pályán. Később a főiskolás lányok fokozatosan felülkerekedtek, támadásaikat ügyesen készítették elő, és rendszerint góllal fejezték be. Fordulás után visszaesett mindkét csapat, hosszú percekig nem esett gól egyik részről sem. A hajrában újítani tudtak a szegedi lányok és biztosan szerezték meg első őszi győzelmüket. A korábbi mérkőzésekhez képest sokkal jobban, erőteljesebben játszottak. Mind a védekezést, mind a támadást szervezettebben, hajtották végre. Legjobb dobók: Bolyki 9, Nagy 4, illetve Vaszkó 6. megérdemelten győzött Sebők (2) és Bakos góljaival. Sándorfalva—Nagvmágocs 3:3 (2:1). Sándorfalva. Damjanich SE— Deszk 3:2 (3:0). , . .. Szentes. Tápé-Hunvadi SE ^iSondoltabban 3:1 (3:0). Tápé. Baktó—Nagylak 1:1 (1:0). Szeged. Csanádpalota—Fábiánsebe6tyén 4:2 (0:1). Csanádpalota. A bajnokság állása: 1. Csanádp. 2. Tápé 3. Algyó 4 Damjanich £ 5. Kistelek 6. Deszk 7. Sándori. 8. Sz. Textil 9. Fábiáns. 10. Nagymágocs 11. Nagylak 12. Hunyadi SE 13. Baktó 11. Mártély NB l-es női röplabda együttesünk Almásfüzitőn játszott bajnoki mérkőzést: Almásfüzitő—Szegedi Spartacus 3:0 (5, 13. 9). Vezette: Dombai — Hatházi. Sz. Spartacus: Ocskó. Tóth Margit, Patik. Eszes, Nyári, Tóth Julianna. Csere: Berta, Árvái, Varga. Balszerencsés körülmények között indult el a szegedi csapat erre a mérkőzésre. Az utolsó edzésen az egyik legjobb játékos, Tóth Katalin bokasérülést szenvedett, s így a szintén sérült Molnár Mária mellett két játékos hiányzott a kezdőhatosból. Az első játsz.mában jól indított a tartalékos szegedi gárda, 4:0-ra vezetett. De ezután érthetetlenül megtorpantak és a hazaiak vették át a játék irányítását. A második szettben színvonalas küzdelem alakult ki. a Spartacus nagy hajrával 12:5-re vezetett, s biztosnak látszott i játszma megnyerése. A halszerencse azonban beleszólt: Tóth Julianna bokaszalag-húzódást szenvedett. Kiválása megzavarta a szegedi csapat játékát, kapkodni kezdtek, s ismét az almásfüzitőiek szerezték meg a győzelmet. A harmadik játszmában a letört Spartacus ellen biztosan győzött a hazai csapat. Jók: Meretteiné. Lázárné, Éltes, illetve Nyári. Berta. Amíg a Szegedi Spartacus balszerencsés vereséget szenvedett, addig riválisa. a Nyíregyházi Spartacus győztesen hagyta el a pályát, s ezért ismét magához ragadta a vezetést. A bajnokság II. csoportjának az állása: 9. Nyh. Spart. 20 16 4 53:29 36 10. Szegedi Sp. 19 14 5 47:23 33 11. Almásfüzitő 19 13 6 41:23 32 12. Szív Volán 13. Díjbeszedő 14. MVSC 15. Kap. V. Izzó 16. TPSE 18 12 6 44:31 30 2(1 6 14 32:53 26 19 6 13 34:43 25 18 7 11 28:39 25 19 2 17 16:54 21 A Szegedi Kender NB IIes női röplabda-csapata a hét végén két mérkőzést játszott. idegenben, és mind a kétszer vereséget szenvedett. Fejér megyei SZTC—Sz, Kender 3:1 (-7, 5, 17. 8). Székesfehérvár. Sz. Kender; Szöllősi E.. Szöllősi Á.. Kenéz, Molnár, Miklós, Ábrahám. Csere: Rejtő, Ménesi, Molnár É. Több mint másfél óráig tartott a küzdelmes mérkőzés. A játék folyamán a bíró többszöri „tévedésével" nagymértékben befolyásolta az eredmény alakulását. Dunaújváros—Sz. Kender 3:0 (16. 17, 10). Dunaújváros. Ezt. a mérkőzést, egy játékvezető vezette! A szegedi lányok jóformán be sem melegíthettek. mert a játékvezető másik mérkőzésre is ..ki volt küldve" — és nem volt hajlandó várakozni. SOROKBÁN Kellemes időben rendezték a szegedi kerékpárosok Téli Kupa versenyének első fordulóját a sándorfalvi országúton. Versenykerekesek (60 km): 1. Szabácsi János (SZVSE) 1 óra 39 perc. 2. Kecskeméti József (SZVSE) szorosan felzárkózva, 3.' Verbovszky László (Postás) 1:50. 4. Bíró Ferenc (SZVSE) 1:52.15. Vaskerekesek (30 km): 1. Berkesi Tibor (SZVSE) 54 perc 30 mp. 2. Pereznyák Tibor, 3. Gyenes Béla, 4. Nógrádi Gábor (mindhárom Postás) 55:38. 9 7 1 1 19— 7 15 9 5 4 20— 7 14 9 6 1 2 20—11 13 1. 9 5 1 3 28—20 11 9 5 -4 35—13 10 3! 9 4 2 3 17—15 10 4. 8 4 2 3 17—17 10 I. 8 4 -5 21—13 8 6. 8 2 4 3 17—24 8 7. 8 S 2 4 16—25 8 8. 9 3 2 4 8—23 8 8. 9 2 _ 7 7—19 4 1". 9 1 2 6 7—26 4 11. 9 11 I 7—19 3 12. így kellett volna tippelni! KFSE Catania—Fiorcntina Verona—Juventus. 0:1 2 13. Torino—Lazio 0:0 x 11- Arczzo—Bari 0:3 2 A totónyeremények az illelék 1:2 2 levonása után u ' következők: 1:1 x 13 és 13 plusz 1 találatos szel3:0 1 vény nem volt. 12 találatos 18 2:0 1 darab, 48 626 forintos nyereményéül X nyel. 11 találatos 336 darab, a l :0 1 nyereményük egyenként 1042 fo2:2 x rinl. 10 találata 2954 fogadónak 0:0 x volt. ezekre egyenkent 178 fo0:0 x rintot fizetnek. (MTI) A súlyemelők vidéki serdülőbajnokságán a Szegedi Spartacusból Kálmán Ferenc és Meszesán Imre második; Boja Gergely negyedik lett o'o x súlycsoportjában. A szegedi asztaliteniszmérkőzéseken : Abony—Sz. Kender 10:6, NB Il-es nők; a SZEOL—Mezőtúr NB Illas férfitalálkozóra a vendégek gépkocsijuk hibája miatt nem érkeztek meg;