Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 60. évfolyam, 239. szám 1970. OKTÓBER 11., VASÁRNAP Megjelenik hétfő kivéte­lével mindennap, hétköz­nap 8, vasárnap 12 oldalon, ARA: 1 FORINT Október 11 Kötjük az emlékezés koszorúját minden évben. A történelem ropogó kereke ezen a napon fordult egyet Szegeden. Ekkora fordulatot ez a város még nem látott. A fordítókról, a névtelen Ivánokról, átkozott har­cok pörkölő poklát megjárt köznapi hősökről, az el6Ő szemmel látható katonáról mindenkinek van koszo­rúba fúzhelő emléke, aki érő ésszel nézhetett akkor már a világba. Hogy milyen is volt az a katona, nem idézhetjük vissza pontosan. Fáradt volt vagy vidám, fiatal vagv öreg. ennyit pörgethet vissza legföljebb a hiteles Emlékezet. Mégis élő kép előttünk ma is az a katona. Öltöztetjük évről évre. Azóta mintha érte­nénk nevetését, mintha tudnánk, mit is mondott első szavával — pedig jóval később tanultuk azt a szót az iskolában. Mintha azt is tudnánk, hány gyereke volt. amikor elindult hazulról, azt is, hogy menne vissza, akár futva is. családjához, de még nem ért a lecke végére. Még dolga van. mert nehezen fordul a kerék. Azóta tudjuk, hogy kedves volt ez a katona, és szeretett minket. Könnyű nekünk így felöltöztetnünk Ivánt. Pedig legtöbben féltünk tőle. Képeink vannak a belvárosból. Jöttek lőcsös ko­csival. féderes hintóval. A szekér derekén égnek áll a géppuska csöve. Kint ülnek a tank páncélos párká­nyán a másik képen, két lovas vezet egy század gya­logost az Anna-kútnál a harmadikon. Harcnak nincsen nyoma. A krónika szerint előző este 8-kor Bohó And­rás a Petőfi sugárút végén átadta a szovjet, katonai parancsnoknak Pálfy György levelét: békével jöjje­nek. A rémületéiszakája lehetett. Ügy jönnek-e? Lát-e frontot Szeged? Túléli-e, vagy kő kövön nem marad? Erőszakkal kell visszaidéznünk aggodalmainkat: riadalom maradt utána is. Mi,lesz az országgal? Meg­marad vagy elpusztul? Riadt rongyainkból minden évben veszítünk egyet­egvet. mindig könnyebb öltöztetnünk Ivánt. Ráadjuk ezekre az egyszer űzött, máskor űző emberekre teljes huszonhat évünket. Minden napsugarát, minden léleg­zetvételnyi levegőiét — és hideg verítékkel kivert ré­mületünket mindig később említjük. Mert csak utána tudhatta meg Szeged, mit jelentett akkor az elsők kö­zött lenni. Hány ember kálváriáját indították Szálasiék később? Szeged ebből már kimaradt. Amikor Pestet körülzárják, nálunk már javítják a város toronyóráját. Alig fordult ennek az órának a mutatója egyet­egyet anélkül, hogy előre ne léptünk volna valami­ben. Azért könnyű nekünk Iván emlékét fényesíte­nünk. Ügy érezzük, tálcán hozta elénk ezt a napot. Pedig árkok mélyéről bukott előre minden lépésével, bekötözték sebeit, eltemették mellőle elhullt társait. Szép koszorúnkba piros virágnak ezt is fűzzük bele! Horváth Dezső Pompidou Taskentben Georges Pompidou, aki A geológiai és geofizikai szombaton látogatást tett a intézetben Pompidou elnök Novoszibirszkhez közeli tu- a következőket írta be a la­dományos központban - togatók könyvébe: „Megem­Akagvemgorodokban — ki- lékezésül az Akagyemgoro­jelenfette: „Látogatásommal dókban tett izgalmas láto­Franciaország és ilyen mó- gatásra - Franciaország ig.az don a francia tudomány tel- barátságával a szovjet tudo­jes elismerését fejezi ki az mány iránt. Október 10. iránt, amit Önök itt véghez Georges Pompidou . visznek .. . Forrón kívánom, A francia elnök és Nyiko­hogv e látogatás elősegítse laj Podgornij. a Szovjetunió népeink közeledését. Ezt a Legfelső Tanácsa Elnóksege­közeledést akarom szolgálni nek elnöke szombaton Uz­munkámmal, a mind na- begisztán fővárosába, Tas­gyobb egyetértés, Franciaor- bentbe érkezett, szág és a Szovjetunió mind Üzbegisztánban most tár­gvümölesözőbb együttműkö- ják fel a világ egyik leggaz­dése érdekében". riabaac aranylelő helyét — A Szovjetunió Tudományos jelentette ki Taskentben a Akadémiája szibériai tagoza- Georges Pompidout kaserő tának húsz intézetét építet- külföldi újságírók szamara ték fel a tajgán, az Ob fo- rendezett sajtóértekezleten lyó partján. Szaid-Karim Zijaddullajev, A szibériai tagozat intéze- Üzbegisztán minisztertaná­ieiben a szovjet tudományos csanak elnökhelyettese, akadémia 75 tagja, a tudo- a köztársaság aranykiter­mánvoknak több mint 2000 meló iparának központja a doktora és kandidátusa te- Kizilkum-sivatagban épült vékenykedik. A tagozat tu- új város, Zarafsan, ahol már dósai alapvető fontosságú üzembehelyezték az első eredményeket értek, el a mo- aranybányát. Az aranykiter­dern természettudományok melés Üzbegisztán szazegve­különböző területein. dik iparága. Átadták a Szeged városi tanács alkotói díjait Tegnap eseménydús napja nyitó beszédet és jutalmat, volt Üj6zegednek. Délelőtt 10 okleveleket adott át azok­órakor a vadonatúj, tágas, nak, akik az 50 személves kétszintes orvosi rendelőt ad- óvoda tervezésében, építésé­ták át.- délután 3-kor a Jó- ben a legtöbb társadalmi zsef Attila-telepen épült munkát végezték, óvoda megnyitó ünnepségére Kovács József, a városi ta­került sor. _ nács művelődésügyi osztályá­A szakosított körzeti or- nak vezetője köszönte meg vosi rendelő átadásán a vá- az I. kerületi tanács veze­rosi tanács vezetői is megie- tőinek és végrehajtó bizott­lentek. Dr. Korek Józsefné. ságának azt a bátor kezde­sz I. kerületi tanács vb-el- ményezést. hogv a társadal­nöke adta át az intézetet az mi munkára alapozva hoázá­újszeaedieknek akik nevé- láttak az óvoda építéséhez, ben Nitsinger Gyula, az új- Egyúttal jutalmat adott át szegedi pártszervezet titkára Benedek Gábornénak. az mondott köszönő szavakat. A óvoda vezetőjének, aki na­444 négyzetméter alapterüle- gvon sokat tett az óvoda tű rendelő építészeti szem- megszületéséért, pontból is figyelemre méltó. Igaz. az óvoda még nem Délután a Bérkert utcai kezdheti meg működését. Az óvodában Hörömpő József, indulás idöpontia azon mú­az I. kerületi tanács vb el- lik. hogv az Építő Ktsz a A rendelő tágas előtere, ahonnan a gyermek- és a nőgyds nökhelvettese mondott mez- boalert mikor szereli be. gyászát váróhelyisége nyílik Szeged felszabadulásának évfordulója alkalmából több ünnepi eseményre került sor szombaton a városban. Szo­cialista hagyományainkhoz híven ilyenkor adják át ren­deltetésüknek az újonnan el­készült létesítményeket is. A Szeged városi tanács minden esztendőben alkotói díjjal jutalmazza a város felszabadulási ünnepe alkal­mából azokat az írókat, mű­vészeket, műszaki szakem­bereket és újságírókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytattak és nagyban hozzá­járultak Szeged szellemi és gazdasági életének emelésé­hez. Az idei alkotói díjakat tegnap délelőtt a városi ta­nácsházát! dr. Biczó György, a tanács vb-elnöke nyújtot­ta át. Jelen volt a kitünte­tések átadásán dr. Ozvald Imre, az MSZMP Szeged vá­rosi bizottságának titkára is. A városi tanács végrehaj­tó bizottságának határozata értelmében 1970-ben alkotói díjat kapott: llia Mihály kritikus, a Ti­szatáj rovatvezetője, a mai magyar irodalom kritikai népszerűsítéséért. az Üj írásban, a Kortársban és a Tiszatájban kifejtett kritikai munkássága elismeréseként; Mocsár Gábor József At­tila-díjas író. Égő arany cí­mű szociográfiai kötetéért: D. Fehér Zsuzsa dr.. mű­vészettörténész és művészet­kritikus, a Magyar Nemzeti Galéria főmunkatársa, a sze­gedi képzőművészet fejlesz­tése érdekében végzett roü­vészetírói és művészetszerve­zői munkásságáért; Dorogi Imre festőművész több mint öt évtizedes mű­vészeti alkotómunkájáért és az 1970. október 3-án, életé­nek 80. évében megnyílt gyűjteményes kiállításáért; Dr. Ta.ri János, a szabad­téri játékok elhunyt igazga­tója posthumus alkotói di­jat kapott a szabadtéri já­tékok népszerűsítése érdeké­ben kifejtett több mint egy évtizedes áldozatos és ki­emelkedően eredményes mű­vészeti vezető tevékenységé­ért: Kormos Lajos, a Szegedi Nemzeti Színház-nyugalomba vonuló érdemes művésze Szegeden eltöltött másfél év­tizedes színművészi tevé­kenységéért, kiemelkedő színpadi teljesítményeiért; Fehér Kálmán, a Délma­gyarország várospolitikai ro­vatának vezetője publicisz­tikai tevékenységéért, a vá­rospolitika kérdéseivel fog­lalkozó színvonalas cikkeiért. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának megbí­zásából dr. Biczó György át­adta Dorogi Imre festőmű­vésznek 80. születésnapja al­kalmából a Munka Érdem­rend ezüst fokozata kitünte­tést is. A kitüntetettek neveben D. Fehér Zsuzsa dr. mondott köszönetet a figyelmes elis­merésért. Művelődési otthon avatás a Ságváritelepen Az újjáalakított művelődési otthon Óvoda és rendelő Újszegeden Liebmann Béla felvétele Dr. Biczó György átadja a kitüntetést és a díjat Dorogi Imrének Az elmúlt év nyarán hasz­nálhátatlanná vált a Ságvá­ritelep művelődési otthona. Átalakításához, felújításához lassan ugyan, de összegyűl­tek a szükséges forintok. A kulturális intézmény — a Mü. M. 600-as szakmunkás­képző intézet oktatóinak, ta­nulóinak komoly segítségé­vel — most elkészült. Avatá­sára tegnap, szombaton dél­után került sor. Az ünnepi megnyitó első aktusaként Czakó János ké­peiből nyílt kiállítás, ame­lyet Zoltánfi István festő­művész adott át a közönség­nek. Az újjáalakított művelő­dési otthont, dr. Király De­zső. a harmadik kerületi ta­nács tagja avatta fel, majd műsor következett, amely­ben többek között Gyiirki István, a Ságváritelepi álta­lános iskola énekkara, Nóg­rádi Beáta és Murányi Lász­ló, a Lisz Ferenc Zeneiskola két növendéke, Stanics And­rea, Aracsi Lászlóné, Feke­te Mária, Fekete Gizella, Román Zoltán, Wévinger Richárd és a Minerva Szín­pad lépett fel szavalatokkal, zeneszámokkal, irodalmi ösz­szeállítással. A Ságvári Endre művelő­dési otthon megnyitásán ott volt Papp Gyula, a városi tanács vb elnökhelyettese. Ma, vasárnap "délelőtt filmelőadások várják a fel­újított' intézmény ifjú ven­dégeit. Előkészületek a gyermekek fogadására: a uagycsoportoa óvodások termének sarkában már játékok várják a csöppségckct

Next

/
Oldalképek
Tartalom