Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-10 / 238. szám

© SZOMBAT, WJO. OKTÓBER 10. Búcsújáték lünk. noha az utóbbi időben a Bányász is meglehetősen mérsékelten szerepelt. A bajnoki szünet előtti fordu­lóban például hazai pályán a Komló legyőzte őket. Nyil­Holnap ^SSw Tatabányán játszik a SZEOL ^^ ^^ A háromhetes szünet után tak legalábbis erre mutat- jelenlegi együttes képes-e a hét végén sűrített Drog- nak. Igaz. hogy egyetlen többre az eddig látottaknál, rammal folytatódik a labda- mérkőzés tapasztalata után Rábav László szűkszavúan rúgó NB I. ugyanis a jövő nem lehet végső következte- nyilatkozott a holnapi baj­héten szerdán is pálvára lép- tést levonni, az azonban noki találkozóról: nek élvonalbeli csapataink a megállapítható, hogv Magvar — Nehéz 90 perc előtt ál­bainoki pontokért. A soron a középpályán. Dávid és Pa­következő három bajnoki taky csatárként nem találja forduló a SZEOL-nak alapos helyét — legalábbis egyelő­erőpróbát jelent: kétszer re. Csupán Vass középhát­idegenben játszanak — va- véd játéka látszana meg­sárnap a Tatabányai Bá- nyugtató húzásnak, de a ie­nyászhoz. egy hét múlva pe- lek szerint a támadósor — a vánvaló. most ellenünk akar ­dig Budapestre, a Ferencvá- mostani csatárínséa közepet- nak bizonyítani... roshoz utaznak, és Szegeden te — az ő kiválásával jóval összeállítást sgm közölt az — a jövő hét szerdáján — többet. veszítene. mint edző. a kezdőcsapatot köz­a Szombathelyi Haladást fo- amennyit, játékával nyer a vetlenül a mérkőzés előtt gadiák. közvetlen védelem. jelöli ki. Az alábbi keretből: A bajnoki menetrend: Van tehát gond a szegedi Bolya. Gilicze. Várhelyi III., Október 10. szombat: Va- kék-fehéreknél bőven a most Molnár. Magyar. Kerekes! sas—Dunaújváros. Csepel— következő sorozatmérközések Patakv. Bánfalvy. Jósa. Dá­Diosgyőr (a tv is közvetíti), előtt, amikor majd félreért- vjfi Vass. Vörös. Pikó. Var­Október 11. vasárnap: Fe- hetetlen választ kap a csa- g-, 'gg Berkes, rencváros—MTK. Szombat- Pat szakvezetése és szurko­hely—Salgótarján. Rába ETO lótábora arra a kérdésre; a Hernádi Gyula —Ü. Dózsa. Videoton—Kom­-BpTaHo^~Szeeed- Pecs Az utolsó szalmaszál Október 14, szerda: Ü. Dó­zsa Vasas (a tv is kőzve- Szinte hihetetlen, a Volán radás reményében utazzanak títi). Bp. Honvéd—Tatabá- kézilabdacsapatának ma dél- az utolsó mérkőzésre Mart­nya. SZEOL—Szombathely. utan a bennmaradásért kell fűre. A Tisza Cipőgyár csa­Diósgyőr Rába ETO. Komló verítékeznie. Hihetetlen, pata vasárnap minden való­—Csepel, Salgótarján—Vide- mert tavasszal, sőt még az színűség szerint vereséget oton. Dunaújváros Ferenc- öszi f°rr,uló elején is az él- szenved Ózdon, s így a sze­város Az MTK Pécs talál- csoportban tanyázott a kék- gecli együttes — mai ,győ­kozó elhalasztását a pécsiek fehér gárda, és most, két zelme esetén — megelőzi a a VVK-mérkőzésük miatt fordulóval a bajnoksag be- gyanakat. fejezese előtt, kiesesi gon- Kovács Iván edző három A búcsúzás legtöbbször kérték, de döntés még nem ^kkal bajlódik lémi ünnepélyességgel, több született. Az NB I R táblázatát bön- Z?u •—• —re­jgy Október 18. vasárnap: Fe- „ .„ ,.,A.",. ,_ _!L taba: Varga Ödön es Trjp­volt ez alapokban JarCserge- rencváro^-SZEOL. Csepel- ^^L^lmelyb" kapTs^ H föi^ások' Jf. pes sori- pályán, ahol a mó- Dunaújváros. Vasas—Bp. lzArl Vi o ne anot TV/T r> í ol 1 on _ , . ^ , ^ * , ... . pes sori-palyan, ahol a mo- , . , ff"' kodhat a csapat. Mai ellen- ,7(,relt le Ok felfrissíthetik ravar^ak legidősebb játé- ^ET'O-^T'K. 'v'd^n ^"Jú^^SS*^ ™ ^ ^ SSSiS avárosi Kirü- -ÜÍPest. Dózsa. Salgótarján MAV örök- -fegyőr. Szombathely- , harcos ját-kkal legyőzhe­NB l-es birkózómérkőzések, NB ll-es ökölvívóverseny A hét végi műsor Szegeden a hét végén egyetlen pálya, fél 11 (Horváth J.). sző­sz aktív játékot. Ami persze tal játékosok — Emődi. La- NB x"es szintű versenyt ren- regi Rákóczi—Makói TVSE. Sző­ném ielenti hoev véeleáesen dánvi Berkes kétségkívül rteznek: a hirkózo CSB-bsn reg. íél 3 (Albert). Dorozsma— nem .íeienn, noRV vegiegesen oanyi. üeiKes KeusegKivui „égy élvonalbeli csapat küzd Szegedi Kender, Dorozsma, fél elszakad legkedvesebb szo- tehetsegesek. de meg nem egymással ma. a Rókusi Torna- 3 (Kovács ni.). Előttük ifjüsá­rakozásától, a labdarúgástól, eléggé érettek arra, hogy ve- Csarnokban. Ugyancsak a torna- gi mérkőzés. Megvei II. ' osz­Az elmúlt télen végezte el lük megoldjuk a ielen gond- csa™"kb-n kerül sor vasárnap tály: KrrE-Tcxtiimüvek, KÍS­„ , , - . . • .. ' . «Z NB II-es ökölvívó mérkőzés- telek, fél 3 (Gaál z.) Előtte a .latekvezeto-kepzo tanfo- jatt. Kozuluk csupán Berkes re, amelyen a táblázat első he- KITE-SZAK ifibainokk Sándor­Ivamot, s már jó néhány marad tagja a szűkebb NB lyezettje. az. MGM Debrecen falva—Nagymágocs, Sándorfal­mérkőzést is vezetett. A bú- l-es keretnek Továbbra is ^ a szegecli "la-feherek el- va. léi 3 (Gallyas). Előtte San­mOSO,yORVa jC" f^velemmel kísérjük azon- "Tíész.e.es szombati és va­gvezie meg. ban fejlodesuket es szarni- sárnapi sportprogram a követ- fttelep, Füge sori Pálya, in óra — Fiatalnak érzem ma- tunk játékukra... kezö: (Spitzer). Előtte Baktó—MTVSE gam. Húszévi futballozás Véleményünk: az elkép- Labdac^S bajnok- ^'i^Wpé, ^TVSS'r utan mnst meg hURZ evie zelt szerepcserek sem tul sok Ság: Sz. Építők—Sz. Spartacus, j.) Ifjúsági bajnoksa"• Epitök— játékvezető leszek... jóval kecsegtetnek — a leg- Építők pálya (Szőregi út), fél s'z. Spartacus, Epitök'-pálya. M. K. utóbbi edzőmérkőzésen latot­Újoncok az olimpián A SZAK Hódmezővásárhelyen látszik. Birkózás. 3 ora. (Békés megyei Játékve- óra. Tápé—Szentesi Vizmü. Tá­zetö). pé. 12 ora. Kossuth SE—SZEOL I.. Ady tér, fél 1. Textilművek— SZEOL II.. lextiles-pálya. 10 ora. Az NB l-es kotott- járási bajnokság: Morahalom— fogasu c-sapatbajnoksag merku- üiszentiván. Morahalom. 2 óra, zesei a Rókusi Tornacsarnok- (Széll FBalástya-Üllés, Ba­Azóta, hogy 1896-ban országban kultiválták te IFVSÉ^BO^SSCÚS 3 BVSC- HstyA-Ja 3 (Molnár "r.). Bor­Athénben megrendeztek a: legjobbak: Csehszlovákia, !p vasas"' 3 7ra: szvsE-va- «F77B7'I f Domaszék­elso újkori olimpiát, a négy- NSZK, Svájc, Ausztria, sas. Bp spartacus-Bvse. szatymaz, Domaszék. 2 óra évenkénti nagy eseményen Franciaország, NDK és J.V?** (Laczi). Tiszaszigei-kübekháza, SS-5 sz I? -- aswULtí piai Bizottság (IOC) szabály- tanak le. Lényegesen eltér a Kézilabda: NB I B: Sz volán zatának 30. pontja ugyanis .hagyományos" kajak-kenu fél""1": kimondja: a n.vari játékok sporttól, mert vadvízen vagy óra. Előtte: Sz. Epitök—Sz. Ken­rendezői a program összeál- gátakkal, zsilipekkel, mes- öer. megyei férfi mérkőzés, litásánál választhatnak a hi- térséges akadályokkal fel Kosárlabda. NB III: Sz.. Élel­mezési Főiskola (volt FÉT)­halom. lel 3 (Füzesi). Forráskút —Röszke. Forráskút, fél 3 (He­gedűs Lajos). Csengele—Zákány­szék. Csengele. fél 3 (Horváth Mihály). Városi bajnokság: DE­FAG—EMERGE. Tisza-porti sta­dion. fél 9 (Kanalas). Konzerv­snor!TnközüieUOgad0tt 21 ^orsított, .zuhatagos örvé- fXZ+'SEZ SSSTnSÍ spoitag kozul. nyes palvan rendezik. Iskola. 4 ora. Sz. Tanarkepző- BVár—stiféíek. csereneá r.or. a München, az I972-es olim­pia házigazdája is él ezzel a lehetőséggel," hogy ebben T,k(.. városi egvéni bainok­a jogaval es a tradicionális az újabb három olimpiai ság. első nap. Epitők-pálya. 3 , -s, . , , , , gyár—Siketek, Cserepes sor. 9 A magvar sport él azzal f^rvas. nok, Elelmezesi folsko- óra (Ábrahám). Gyálarét-MI­ui NEGYED 6 Ó™- NO. Gyálarét. 3 óra (Bolba). Mihálytclek—IKV, Mihálytelek. sportágak mellett miisorba sportágban is képviseltesse A verseny hétfőn' ugyan- 3 cslpifamk*""'idegenben A iktatta a kézilabdát, az tjá- magát. A kézilabda már ed- *L delUtan SZEOL- Tatabányán, a Dózsa szatot és a kajak-kenu slalo- dig is magas szinvonalat ért Torna. Megyei női'tornászbaj- 8zolnokon- " Vasutas Budapcs­mot. el, az íjászok — elsősorban a nokság, Textilipari Technikum. Ezzel kapcsolatban érde- nők — nemzetközi erőpró- 3 ora- , kes, hogy a kézilabdát - bákon több szép győzelmet Labdarúgás, NB m: Kossuth nagypalyan- mar az 1936-os arattak. s a kajak-kenu sport SE-Mezőfi SE (Kecskemét), berlini olimpián megrendez- , . f, _ Ady tér. fel 3 (Bognár). Me­ten a Pénzügyőrrel, a Moravá­ros Kiszomtiorban a Makói Spartacussal. az Algyő Márté­lyon, a Deszk Szentesen szere­pel. Asztalitenisz. NB II: Sz. Ken­bonvolítani. Azzal, hogy lehet számítani. Münchenben férfi kézilabda olimpiai bajnokság is lesz, elismerik a ,kispályás sport­ág rendkívüli fejlődését. Az íjászatnak sokkal ré­gebbiek az olimpiai hagyo­mányai. Először 1908-ban a Iondoni olimpián rendeztek Deruni olimpián megrendez- ..... , say rer. te: j (csognarj. ivie- rt.,._,hnnv na,. ,„. ték. de azóta egyetlen olimpia hagyomanyal alapian a sla- gyet i. osztály: Aisóvároái MAV EAÍTSTou^féi iz NB m"szEOL rendezője sem óhajtotta le- lomban is jó eredményekre ^^"sá p£tás-Hódmez|i ^rtlak',_Madá<"h ut' ?t számítani. vásárhelyt METRfPOND. Jt SOROK B A"=N co! iskola, fél 10 óra. Kézilabda. NB II: Sz. Tanár­képző—Békéscsabái MÁV. nők, újszegedi Kisstadion. 10 óra. Me­gyei bajnokság: Sz. Spartacus— Szentesi Kinizsi férfiak. Kissta­dion 10 ora. Textilmüvek— SZEOL. férfiak, textiles-pálya, 9 óra. Sándorfalvs—Sz. Volán. II.. férfiak. Sándorfalva. 10 óra. Sz. Statisztikai Technikum— SZEOL. nők. technikumi diák­otthon. 3 óra. Sz. Ifjú Gárda­Szentesi MAV. nők. Szőregi útt pálya. 9 óra. Móravárosi Kini­zsi—Kisteleki TE. nők. Ady tér. Rangadó lesz holnap, vasár- forduló legjobbja Varga (SZAK) nap Dorozsmán a hazalak es a 457-tel, illetve Kopasz (SZAK) Szegedi Kender kőzött. Mindkét 452-vel. ,. . , . , . . , ,, ,. • csapat jó erőt képvisel, amit * ljaszbninoksagot, ket ferfl es bizonyít az. hogy sz.eptember­egv női számban, aztán — ben es nktoberben még egyik A legutóbbi Deszk—Baktc me­s/ünet után 1920-ban sem vesztett pontot. A dorozs- gyei mérkőzésen két regi lao­V . , '"ai labdarúgok jelenlegi máso- darúgó kitűnt jó játékával. A Antwerpenben ismét műsor- rt(R helyezés(. különösen nagv hazaiaknál Makk György, mint fel 4 óra ra tűzték, mégpedig tíz (!) meglepetés. Saját otthonukban fedezet a csapat motorjának o- Ökölvívás. NB II: Sz. Dózsa­számban Az utóbbi években ők az esélyesek, bár a rangadó zonyult. ö mar 20 éve cg; íoly- MGM Debrecen, Rókusi Torna­íiócTot Iónt hódított vi- döntetlen eredménnyel ls vég- iában játszik a de-:zkieknél. A csarnok, fél 12 óra. az íjászat telT notututt, v zodhet. baktóiaknai a második félidő- Kerékpár. A megyei kerekpá­lagbajnoksagokat rendeznek, , re beállt Gréczi Jánost sokan ros szakszövetség Téli Kupa s ezért esett a választásuk A megyei tekebajnokságot a Ismerik, mert az ötvenes évek- versenyének első fordulója A mnst •. münchenieknek az SZAK II. nyerte, első csapat- ben a szegedi NB I-ts csapat- rajt és a cél a Csongrádi su­li (c ként viszont a Szegedi Ruha- ban szerepelt. A tr.ár több min' garúti iskolánál, tjaszspot tj ,t is. gyár a bajnok. Ezért a ruhagyá- 40 sves csatár most nem tudott A viadalt a sandorfalví or­A kaiak-kenu sla lomot játszanak osztályozot az gólt lőr.i. bár a Baktő veresege ssagüton bonyolítják le délelőtt már eddig is sok külföldi NB II-be jutásért. Az utolsó két nem éppen rajta múlott. a óra és 11 őra között. ÉRTESÍTJÜK A TERMELŐSZÖVETKEZETEKET, ÁLLAMI GAZDASÁGOKAT, hogy a nitrogén­műtrágyát 1970. DECEMBER 31-IG I57o-os árengedménnyel hozzuk forgalomba! A megrendeléseket MŰTRÁGYA OSZTÁLYUNKHOZ LEHETŐLEG MINÉL ELŐBB KÉRJÜK MEGKÜLDENI AGROKER VÁLLALAT, SZEGED rangadón Szekeres László Komló. Pécs—Tatabánya. tök A szegedieknek ezt a vári' Hertelendi, Hollós, Gi­utoljára szerepelt csapatában, * mérkőzést feltétlenül meg ricz> Pásztor, Ábrahám és ezért játékostársai a találko- A bajnoki szünetet a SZEOL ke], nyerni hogy a bentma- Fülöp kerül az együttesbe, zó előtt megajándékozták, szakvezetese igyekezett ki­Kedves kis ünnepséget tar- használni: néhány fiatalt tottak tiszteletére. hiszen próbált beépíteni az együt­utoljára húzta magára a mó- tesbe. a rutinos játékosok ravárosi mezt. egy részével pedig más sze­Szekeres László a Kinizsi- repkörben kísérletezett. Erről bői indult, mindig szegedi Rábay László edző a szer­kiscsapatban rúgta a labdát, dai „főpróba" után elmon­és most, 34 éves korában, dotta: anyaegyesületében fejezte be — A számításba vett. fia­Egésx éven át — vasárnap Is — nyitvatartó élelmiszerboltok* 17-es ÁBC, ÜJSZEGED, Odessza-lakótelep nyitva 7 órától 10 óráig 29-es áruda MARX TÉR 6. nyitva 6.30 órától 10.30 óráig 62-es áruda SZILLÉRI SUGÁRÚT 32. nyitva 7 órától 10 óráig 66-os áruda MIKSZÁTH K. U. 25. nyitva 6.30 órától 10.30 óráig 104-es áruda, PETŐFITELEP. CSAP U. nyitva 7 órától 10 óráig Bő áruválaszték! Figyelmes kiszolgálás! Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi V. Olcsó kocsonyahús­vasar a SZEGEDI ÉLELMISZER-KISKERESKEDELMI V. húsboltjaiban 1 kg sertésfej 12,— Ft helyett 9,— Ft. CSAK OKTÖEER 15-IG! Közületek figyelmébe! dolgozószobák irodabútorok iratszekrények íroasztalok fém öltözőszekrények szólódarabol: nagy uálasztikban kaphatók a BÜTORERT FONÓGYÁRI ÜTI RAKTÁRÁBAN xS 203 568

Next

/
Oldalképek
Tartalom