Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-23 / 249. szám

VASÁRNAP, 1970. OKTÓBER 25. 3 Szaporodnak Helyzet­jelentés Tápéról Kongresszustól kongresszusig A gazdaságirányítás rendszerének re­formja a IX. kongresszus határozata alap­ján kezdődött meg és folytatódik. A me­gye iparára gyakorolt hatásáról dr. Komó­Tóth Béla felvételei Egyik képünkön a már tető alá került házak, a másikon még épülő otthonok sora látható Tápén Lassan bár. de szaporod­nak azok az új házak Tápén, amelyekbe árvízkárosultak költöztek. A magánvállalko­zókkal építkezők közül tízen örülhetnek, hogy egész nyá­ri kitartó igyekezetük gyü­mölcsekent végre áll a házuk es beköltözhettek a tél előtt. A csatcrnaparton épülő sok új ház között is találunk kettőt, szép, tiszta ablako­sat. Az ablaküveg jelzi itt, hogy bent már laknak. Vőneki Imre és Czirok Fe­renc családja lakja a lakha­tónak mondott két új házat. Messze vannak még ahhoz, hogy teljesen készen legye­nek, de a telet már nem kell bizonytalan helyen vármok. Saját kezük munkája révén lett ennyire is kész a házuk, a szövetkezet az építőanya­got és a munkalehetőségeket biztosította, a munka zömét ők végezték. Minden család nagy öröme, ha új házba költöznek, az övék most kü­lönösen nagy. Megérdemel­ték. hogy elsők legyenek. Az új utcákban három ló húz egy szekeret. Téglával rakták meg, de szerencsére a válaszfalaknak kell már csak a tégla. Mire ez a kerékío­gó nagy sár ránk köszöntölt, egy ház kivételével minde­nütt állnak a falak, palatető borít tizenhetet. Legfőbb igyekezete a szövetkezetnek, hogy a nagyobb rosszidő be­állta előtt legalább a lető­födést befejezhesse. Ha ez szemben támasztott kereseti foglalkoztatnak a magánvál­sikeriil, a belső munkákkal megkötöttségeket Szekeres lalkozóK, hogy nem marat az későob is boldogulnak, István ktsz-elnök tájékozta- állami vállalatoknak és szö­Váltczatlanul munkaerő- tasa szerint föloldották erre vetkezeteknek. Éppen a kon­hiányra panaszkodik a szö- az alkalomra. Az is a pana- junktúra következménye, — A „A fejlődés okozta új körülmények na­ptrendre tűzték a gazdasági mechaniz­mus reformját... A reform fő célja, hogy erősítse szocialista rendszerünket, segítse a szocialista társadalom teljes fel­építését. kibontakoztassa a szocialista tervgazdálkodás előnyeit, lehetővé tegye | gazdaságpolitikánk következetesebb meg- i valósítását." J (Az MSZMP IX. kongresszusának | határozatából.) ' csin Mihály, a Csongrád megyei pártbi­zottság titkára adott összefoglalót kérdé­seink alapján. A reform hatása a gazdasági fejlődésre Az új gazdasági szisz- területünkön a termelés nő- ink egy részénél a pénzügyi témától sokan féltet- vekedési üteme mind az lehetőségek. E két ok mel­ték a tervgazdálko- iparban, mind a mezőgazda- lett számos országosan is dást. Mik a Csongrád ságban kisebb átmeneti ismert és ható ok is köz­megyei tapasztalatok: visszaesésektől eltekintve, játszott. Nevezetesen a üzemeink teljesítet- meghaladja az országos nő- munkaerő-vándorlás. a ték-e a népgazdaság vekedési ütemet. munkafegyelem-lazulás. a elvárásait? — A kérdést egy másik munkaigényesebb termékek oldalról megközelítve azt részarányának növekedése, a reformjának^^verelróe óta látjuk* hogy a tervlebontás rövidített munkaidőre való közel három év tapasztala- megszüntetése ellenére nem a«érés stb. Velemenyem tai állnak rendelkezésünkre, gyengült, hanem erősödött ^rint azonb^ r^g ^min­Ezek azt mutatják, hogy a vállalataink tervmunkája. A dlS n,aSy tartalékok vannak JWfc u 1_ilíJV_i a versengéssel s: ívesen alkalmazna. Nyűg- A kiadott engedélyektől füg- tuc! lépést tartani, díjasokat is. hiszen a velük gellenül annyi szakembert H. D. Harmincötezer hold öszi vetés két hét alatt A megyében visszanyerik az árvízsújtoita földeket A Mezőgazdasági és Élei- a legerősebb lánctalpas mezésügyi Minisztériumnak. traktorokkal is csak óriási valamint a Termelőszövet- erőfeszítések árán tudnak kezetek Országos Tanácsának szántani, felhívása az őszi munkák Kétszer-háromszor annvl ta­meggyorsitásara visszhangra lajmunkát kell végezni, mint talalt Csongrád megyeben is. ^ területeken. Kettős mű­A termelőszövetkezeti tabla- , , , , kon az elmúlt két hét alatt szakot terveztek, hogy szaz harmincötezer holdon került százalékosan kihasználják a földbe az őszi gabonafélék rendelkezésre álló gépi erőt. nasia. és mielőbb megműveljék a jóval nagyobb területen, fakadó vizektől sokat szen­mint a megelőző időszak- ^^ földeket Gyorsult a betakarítási mun- T" B" kák üteme is. Megyeszerte1 több ezer általános és kö­Csehszlovák küldöttség Budapesten Az 1971—1975 évre szóló magyar—csehszlovák hosszú­lejáratú árucsere-forgalmi és fizetési egyezmény megköté­sét, valamint az 1971. évi jegyzőkönyv aláírását előké­szítő tárgyalásokra csütörtö­kön csehszlovák kormányde­legáció érkezett Budapestre, Emil Visovszki külkereske­delmi miniszterhelyettes ve­zetésével. A delegációt a Ke­leti pályaudvaron Tordai Je­nő külkereskedelmi minisz­terhelyettes fogadta. tervszerűség mint orstógo- vállalatok tervkészítése sok- megyénk iparában a jelen­san, így megyénk gazdasá- kai meggondoltabb, jobban legi , feltételek kozott is a gában sem gyengült, sőt igazodik a termékeik iránt mutóatermelékeny^ nő­számos vonatkozásban erősö- megnyilvánuló kereslethez, vetesere. E tartalékokat pe dött. Ezt nagyon sok tény- vagyis a szükségletekhez. d>f jelentősen meg lehet no­adaton keresztül lehetne bi- Annak következtében, hogy vélni az elavult termelobe­zonyítani, itt csupán két a vállalatok önállóan készít- rendezések kicserelese, a irányból megközelítve a hetik terveiket, megnőtt fe- műszaki fejlesztes reven. kérdést, néhány példával bi- lelősségtudatuk, a terveket zonyítom. körültekintőbben készítik el. — Megyénk gazdasági Nem ritka, hogy vagy az fejlődése a IX. kongresz- egész vállalati terv, vagy szus és az új gazdasági annak néhány főbb részlete mechanizmus bevezetése óta több variációban készül, is a népgazdasági tervekben Egyes vállalataink tudomá­megjelöltek szerint fejlődött, nyos megalapozottsággal, A növekedési ütem is meg- korszerű számítógépeket is felelt a tervelőirányzatok- segítségül véve, készítik el nak. Szabad legyen ezt két terveiket. Különösen figye­jellemző példával szemlél- lemre méltó, hogy nemcsak tetni. A Csongrád megye te- az éves, hanem a középtá­rületén folyó szénhidrogén- vú tervek — így például je­kutatás, kőolaj- és földgáz- lenleg a negyedik ötéves termelés az ország fűtő- tervünk — készítésére anyaggal valö ellátása szem- nagy gondot fordítanak, pontjából kiemelkedő jelen­tőségű. Területünk termé­szeti kincseinek feltárása és a feltárást szolgáló beruhá­zások a tervelőirányzatnak megfelelően folynak. Előre­láthatólag olajbányászaink nemcsak hogy teljesítik, ha­nem túl is fogják teljesíte­ni a népgazdasági tervből eléjük kitűzött célokat. Egy másik példa: A lakosság húsellátása és az exportkö­telezettség teljesítése szem­pontjából nagy jelentőségű tett A reformtól a célki­tűzések elérésének meggyorsítását várja a közvélemény. Véle­ménye szerint a me­gyei energiagazdálko­dásban lépést tartot­tunk-e azzal az elha­tározással, hogy 1970­ben az energiahordo­zók felhasználásában a kőolaj és földgáz részaránya elérje a 37—39 százalékot? Az ország fűtőanyag­is mérlegében végbemenő szer­kezeti változásnak jelentős bázisa megyénk. A Csong­# A kongresszusi hali- rád megyei kőolaj- és föld­rozat az ioari terme- gázbányászat fejlődésének lés évi 6 százalékos eredményeképpen, már ez növekedését írta elő. évtől kezdve az ország kő­melynek 80 százalékát olajtermelésének felét, és a termelékenység néhány éven belül az or­emeléséből kell bizto- szág földgáztermelésének sílani. Eleget tudtak-e közel felét fogja szolgáltat­tenni ennek a eélki- ni megyénk bányászata. Így tűzésnek a Csongrád területünk jelentősen hoz­megyei iparvállala- zájárult a célkitűzés reali­tok? zálásához. — A kérdésben is emlí- — A korszerű fűtőanya­célkitűzésneik nagyobb gokra való áttérés különösen szik. Ennek következtében zépiskolás fiatal segített a kertészeti növények szedésé­ben és a kukorica törésében. A szegedi gépipari techni­kum fiataljai többször is jár­tak a kiskundorozsmai József Attila Termelőszövetkezetben és szinte rekordteljesítményt nyújtottak a paprika szüre­telésében. Volt. olyan diák. aki öt-hat mázsa paprikát szedett le egy nap alatt. Szi­tás Ágoston, a szövetkezet el­nöke elmondotta, hogy sikerült versenyre kclniők az idővel. a rozs vetését már régen be­fejezték és rövidesen végez­nek az őszi árpa és a búza vetésével is. A belvíz okozta károk ellenére a háztáji föl­dek gazdag kukoricatermés­sel fizettek és most már a közös táblákon törik a csö­veket. A legnehezebb a helyzet a makói és a maroslelei ter­melőszövetkezetekben. A nagv árvízi védekezés ideién hosz­szú ideig álltai- viz alatt a Maros menti földek. Most ezeket kell visszanyerni, új­ból megmunkálni. A talaj annyira összetömődött. hogy A tanácstagok munkájának értékelése Ülésezett a népfront városi elnöksége A Hazafias Népfront Sze- cember 11-én együttes ülé- tos és minden területre ki­ged városi elnöksége tegnap sen tárgyalja majd a tanács terjedő felmérésének. Hi­dékitáni ülésén a résztvevők ^ & állandó bízott- szen a tanácsrendszer to­elsosorban az uj valasztojo- ,6J . . , .... ... . , ... gi törvénnyel és a tanácsok ságainak munkáját. Az ules vabb fejlődik szerkezeteben. szervezetében bekövetkező előkészítésének időszaikában Így azután méginkább növe­változások egyes kérdéseivel a népfront feladata lesz, kedni fog a helyi tanácsok foglalkoztak. Dr. Csikós Fe- hogy az elmúlt öt év ered- jelentősége, önállósága, ha­renc, a városi tanács vb-tit- menyeit, az ebben az idő- tósági és teruletirányító kára tájékoztatta az elnök- szakban végzett munkát a munkája, séget az új választójogi tör- tények és tapasztalatok A most következő idő­vényről, azután Hofgesang alapján felmérje. Köztudott, szakban, amikor a tanácso­Péter, a Hazafias Népfront hogy az eltelt öt év alatt kat tovább fejlesztik, ami­városi titkára ismertette a jelentős fejlődés ment vég- kor újabb és újabb feladato­tanácstagok munkájának és be a tanácsok testületében, kat kell megoldaniok, szük­az állandó bizottságok tevé- az állandó bizottságok és a séges egy olyan felmérés kenységénelc értékelésére ké- tanácstagok munkájában, készítése, amely az eddigi szített tervezetet. Ezt az általános megállapi- eredmények mellett feltárja A népfront városi bízott- tást azonban ki kell egészí- a még kihasználatlan lehe­sága és a városi tanács de- tenie a végzett munka pon- tőségeket. a népgazdasági tervben sze- részben eleget tettek me- jelentós területünkön, hi­replő korszerű nagyüzemi gyénk iparvállalatai. Terű- szen Csongrád megye mind állattenyésztés kiépítése, létükön az ipar termelése a az ország szénlelőhelyeitől, Megyénk állami gazdaságai harmadik ötéves terv idő- mind az importszén beét-ke­és mezőgazdasági termelő- szakában előreláthatólag ző állomásaitól egyik leg­szövetkezetei a közgazdasá- több mint 40 százalékkal nö- távolabbra fekvő terület, gi ösztönzők hatásait is fi- vekszik. A növekedés évi Igy a szállítási költségeken gyelembe véve, részben átlaga tehát 8 százalék kö- túlmenően az itteni fűtő­egyedileg, részben közös rül van. Mint ismeretes, or- anyag-felhasználás szerkeze­vállalkozásként megkezdték szágosan alacsonyabb az öt- te jelentősen kihat az or­számos nagy teljesítményű éves időszakra és az egyes szág egyébként is szűkös szakosított szarvasmarha- és évekre a növekedési ütem. szállítási kapacitásának le­sertéstenyésztő telep építé- Mennnyiségileg tehát az terhelésére is. Ezért különö­sét. Ezek a következő évek- ipari termelés jól fejlődik, sen fontos volt, hogy a hely­ben nemcsak területünk, ha- — A növekedés azonban ben található fűtőenergia nem az országos ellátás nem eléggé egyenletes, mert felhasználását erőteljesen szempontjából is nagy sze- amíg az ötéves terv első két szorgalmazzuk. Ennek ered­repet fognak játszani. évében 10 százalék körüli ményeképpen megyénk leg­— A párt vidéki ipartele- növekedési ütem volt, 1969- jelentősebb vállalatai tértek pítési politikájának hatása- ben csak egészen minimá- át az elmúlt évek során képpen megyénk ipara, ked- lis volt az ipari termelés szén fűtésről földgáztüzelés­vező adottságaink révén pe- emelkedése. Ebben közreját- re, sőt kísérletek folynak a dig megyénk mezőgazdasá- szőtt a megye ipari szer- földgáz mezőgazdasági hasz­ga az országos fejlődési üte- kezete, nevezetesen a nosítására is. met meghaladóan gyarap- könnyű- és élelmiszeripar — A népgazdasági célkitű­nagy aránya. Ezeknek az zéseken túlmenően a lakos­iparágaknak a termelése or- ság életkörülményeinek ala­szágosan is visszaesett az új kításában is jelentős szere­gazdasági mechanizmus be- pe, játszik a földgázenergia vezetésekor. 1970-ben elő- helyi hasznosítása. Az el­reláthatólag 7—8 százalék- múlt évek során Hódmező­kal termel többet megyénk vásárhelyt. Csongrádot és ipara. így tehát újból visz- Szentest kapcsoltuk be az szanyerte korábbi ütemes- országos földgázelosztó háló­ségét. zatba. Előreláthatólae a ne­— A termelékenység nö- gyedik ötéves terv első idő­vekedésében nem tudtuk el- szakában Makót is sikerül érni az országos előirányza- bekapcsolni. Szegeden nagv tot. A felfutásnak mindösz- erőfeszítések történtek és sze 50 százalékát sikerült a történnek a teliesen elavult, munkatermelékenység eme- régj gázvezeték kicserélésé­lésével biztosítani. Ebben Vel a városi gázról a na­közrejátszott a dinamikus Byobb fűtőértékű földgázra iparfejlesztésnek az a hatá- Való áttérésre. Az elmúlt sa, hogy területünkön az évek során a háztartási ve­ipari termelés növekedése zetékesgáz-fogvasztók száma főleg új munkahelyek, uj a feisoro]t intézkedések ha­kapacitások létesítésével tásaképpen 11 600-ról 16 ezer­történt. A másik speciáli- re emelkedett Az úi lakó­san ható ok. hogy különö- negyedek házainak többségét sen a könnyűiparban a már gázfűtő berendezésekke1 meglevő termelő kapacitá- szerelik fel. Széles körbe­sok ki használtsági foka. va- elteriedt a palackos (nroo-'r lamint a munkaintenzitás bután) gáz hasznosítása. 5*1 szempontjából a tartalékok ezerrel szaporodott — né­többnyire felhasználásra ke- bánv év alatt — a nalacko'­rültek. Lényegesebb elórelé- eázt felhasználó háztartáso'­pést hatékony műszakt fej- száma. Ilv módon Csongrád lesztéssel lehetne elérni, megye a kérdésben említett amelyhez viszont az új gaz- célkitűzés teljesítésében mind dasági mechanizmus beve- a termelést mind a haszno­zetésének időszakában még sítást illetően jelentős sze­nein voltak meg vállalata- repet játszi Iz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom