Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-10 / 212. szám

8 CSÜTÖRTÖK, 1970. SZEPTEMBER 10. 8 PUSZTAMÉRGES VEZET A járási Vöröskereszt je­lentése szerint a szegedi já­rásban az árvízkárosultak tá­mogatására szervezett akció keretében 710 ezer forint gyűlt. össze eddig. Élen jár a gyűjtésben Pusztamérges (77 ezer). Pusztaszer (OB ezer). Ásotthalom. Rúzsa, Szatymaz és Zákányszék. Az árvízkároktól szenvedett Tá­pé maga is 20 ezer forinttal járult hozzá az elemi csapás terheinek enyhítéséhez. MUNKAVÉDELEM ÉS TÁRSADALOM­BIZTOSÍTÁS Négynapos nemzetközi jo­gászkongresszus kezdődik szeptember 14-én, hétfőn Varsóban. A lengvel fővál rosban megrendezésre kerülő tanácskozás a munkavédelem és társadalombiztosítás idő­szerű kérdéseit vitatja meg. A kongresszuson a szegedi József • Attila Tudomány­egyetem képviseletében dr. Nagv László eevetemi tanár és dr. Siklós Sándor egyete­mi adjunktus vesz részt. ELŐADÁS KODORTELEPEN Az epebántalmakról tarta­nak orvosi előadást holnap, pénteken délután fél 6 óra­kor a fodortelepi Vöröske­reszt-szervezet rendezésében az ottani pártházban. Az előadást filmvetítés követi. A belépés díjtalan. RIPORTERKOCSIK SZEGEDEN A ma délutáni Ifjúsági randevúban n Petőfi Rádió szegedi fiataloktól vár kér­déseket. riportötleteket. A délután kettőtől hatig tartó műsorban többször kapcsol­nak ki Szegedre, s Vass Ist­ván Zoltán, a rádió tudósí­tója a Virág cukrászda, illet­t-e a sajtóház előtti parko­lóhelyen vária a fiatalokat. Az elhangzó ötleteket a kö­vetkező műsorban valósítják meg. ELFOGTAK A KÖRÖZÖTT CSALÖT A Kék fény szeptember 4-i adásában q rendőrség a lakosság segítségét kérte Till Gyula 50 éves foglalkozás­nélküli. sajószentpéteri lakos elfogásához, akit többrend­beli csalás büntette miatt köröztek. A tihanyi Csúcs­hegv-dülöben levő erdős te­rületen egv önkéntes rendőr és egv munkásőr a Kék fény­ben bemutatott fotó alapján felismerte és elfogta Till Gyulát. Előállították a tiha­nyi rendőrőrsre. maid a Veszprém megyei rendör-fő­kapitánvság őrizetbe vette és ügyében a vizsgálatot foly­tatja. JOBB BERENDEZÉS. SZEBB BOLT A III. kerületi tanács terv­be vette a mihályteleki 2. számú vegyesbolt fejleszté­sét. Ennek érdekében az üz­let úi hűtőpultot és presszó­gépet kapott, A vegyi árukat külön raktárban tárolják. A továbbiakban a bolt egész berendezését felújítják. ISMERETLEN HOLD-ASVANY Ismeretlen ásványra buk­kantak a Holdról hozott kő­zetmintákat tanulmányozó ausztrál tudósok. Az úi ás­ványnak bármely földi ás­ványnál nagyobb az uráni­umtartalma. KIUGROTT A WIENER tVALZERBÖL A Wiener Walzer nemzet­közi gyorsvonatból — amely Romániából Magyarországon ót Ausztriába tartott — a gyömről vasútállomáson ki­ugrott és a helyszínen meg­halt az átutazó John Werb­lak 87 éves nyugdíjas. USA­állampolgár. pittsburgi lakos. SZERDAI PIACI ARAK A csirke kilóját 26 forin­tért. egy darab tojást 1,30— 1.50-ért árulták. A sárgaré­pa kilója 3. a gyökéré 5—6. a vöröshagymáé 4. az ubor­káé 3—5. a salátáé (db) 1— 1.20 forint volt. A karfiol kilójáért 5—6. a paradicso­mért 1.80—2.50. a zöldpapri­káért 2—5, a zöldbabért 3,50 —4,50. a zöldborsóért 14—15 forintot kértek. Az alma ki­lója 2—4. a körtéé 4—5. az őszibaracké 3—8. a szilváé 3, a szőlőé (csemege) 6—8, a szőlőé (bor) 5—6, a sárga­dinnyéé 2. a görögdinnyéé 1,20—1,50 forintba került. Kempinq Az ember egyszer-egyszer és egy­egy időre elunja a civilizációt. Még olyan áldásai sem kellenek, mint az elektromos kézszárító, a limonádét mérő automata, a villanyborotva, a kukta és az unipressz. Szabadulni szeretne a kényelem személyes kép­viselőitől is: a sötétruhás pincértől, a gázóra-leolvasótól, a pénzbeszcdő­töl. Megkívánja hát az anyatermé­szetet, ahol majdnem pucéran hall­gatja a rigók trilláit, elevenzöld fő bizséreli a talpút, s csillagok ka­csintgatnak be a sátorba. Szalonnát eszik kézből, meg vöröshagymát, és a kenyérhéjat röptiben dobja a bo­korba. Bográcsban lőz, erdőn sze­dett fával, jó füstízű pirított tarho­nyát. Szénán alszik, szúnyogmuzsi­kát hallgat és a sáforlapon doboló esőcseppek ritmusát figyeli. Barná­ra sülve jön haza. meséli mindenki­nek, hogv milyen nagyszerű ez a pi­henés. Se újság, se rádió, se érte­kezlet, se főnök, se sietség, semmi, csak az ölelő természet: a selymes víz, a cirógató nap, a muzsikáló ma­dársereg, a született szépségek föl­fedezése, a csönd, az áldott harmat, az áhítatos harmónia ... Meséli, meséli, mígnem fölfigyel a család, és elkezdi a legkisebb: Ugye máskor engem is elviszel? És el kell vinni a legkisebbet is, a leg­nagyobbat is, a macskát is, a felesé­get is, mert a kempingezés olyan csodás! De akkor már két sátor kell, de akkor már meleg takaróra is szükség van, meg gázpalackra és kávéfőzőre, lavórra és úszógumira, . pizsamára és matracra, mosószerre és autószifonra, tejeskannára, pet­róleumlámpára, gyógyszerekre, seb­kötözöre, vizeskantára, tányérokra, ' bögrékre, szúnyogriasztókra, kispár­nára, baltára, szögre, biztostűre, egy zsák ennivalóra, horgászbotokra, kempingszékre... — egyszóval min­denre. nehogy a gyerekek vagy a gyöngébb nem kényelme tökéletlen legyen. Mert milyen apa az, aki csak úgy elindulna a családjával a vadonba! Az élet ott sem lehet azért robinsoni, ott is be kell rendezkedni, ott is számítani kell minden eshe­tőségre. Még valami rendesebb ru­hákat is vinni kell, mert hátha ép­pen kedvünk kerekedik elmenni va­lahová, be a városba, vagy a falu­ba. Esetleg itt is előadódhat, hogy orvoshoz szorulunk valamelyik gye­rekkel. Az ember mégsem vad, és mégsem annyira igénytelen, hogy teljesen kitegye magát szúnyognak, póknak, esőnek ... Mikor pedig minden megvan, ak­kor el lehet indulni. Jön egy köl­csönvett autó, rakjuk a csomagokat. Még fele sincs fenn, de már duzzad a csomagtartó, és a petróleum ráfo­lyik a viharlámpából a tarhonyára, a borotválkozó tükör megroppan a táskában, jajj, a gumicsizma még itt sincs!, és hova ülnek a gyere­kek?... Csak addig nehéz, amíg el nem indulunk, utána szépen össze­rázódik mindenki és minden, mint a krumpli a kocsiderékban. És a tetthelyen megkezdődik az építés! Fölverjük a sátrakat, megás­suk a vízelvezető csatornákat, he­lyet csinálunk a tűzhelynek, kicso­magolunk, szénát lopunk, fölfújjuk a matracokat, vizet hordunk, meg­tudjuk. hol lehet tejet kapni... Majd kezdődik a civilizált élet: a mosoga­tás, a boltba futás, a mosás, a szú­nyogirtás, a kávéfőzés, a csónakbé­relés, a főzés, a gyerekmosdatás, az úszólecke, a nadrágfoltozás. De hogy milyen jó ott az élet, ahol nem ütközik az ember folytonosan a gépiesedés monoton bosszúságai­ba! És milyen jó hazajönni, belefe­küdni a kádba és föltelefonálni a barátokat: Te, olyan isteni volt! Sz. S. I. Fény derült a lámpákra TMK Miből építkezzünk? Építésügy a lakosság szol­gálatában címmel ad ki fü-' zetsorozatot az Építésügyi Tájékoztatási Központ azzal a céllal, hogy a magánépit­kezök gondjait, bajait eny­hítse. A füzetsorozaton belül már korábban megjelent a Hogyan építkezzünk? című kiadvány, melynek sikere ar­ra késztette az ÉTK-t, hogy a családi ház építtetőknek további segítséget adjon. A közelmúltban jelent meg e sorozat mellékelt kiadvá­nya, a Miből építkezzünk?, mely hasznos tanácsot ad az építési anyagokról, az anyagok beépítési lehetősé­geiről, minőségi követelmé­nyeiről, ismerteti a szállítás, az anyagátvétel, anyagyizs­gálat, helyszíni tárolás és az építéssel kapcsolatos egyéb nagyon fontos tudnivalókat. Az érdekelteknek, a magán­építtetőknek jelentős segítsé­get nyújt e kiadvány, te­kintettel a benne rejlő érté­kes lehetőségekre. A rendőrjárőr leállítja a messziről kacsintó Wartburgot — Csak úgy. mintha magá­nak csinálná! SZÁZÉVES A BAJAI TANÍTÓKÉPZŐ Fennállásának 100. évfor­dulóját ünnepli a bajai taní­tóképző intézet, amely 1870 óta mintegy négyezer peda­gógust adott, az országnak. A jubileumi ünnepségek el­ső rendezvényeként pénteken országos matematikai tanács­kozást rendeztek. A fő ün­nepségeket október 16—18 között rendezik. KIÉ AZ ARADI NÓTA? 1849. október 6-ról, az aradi gyásznapról szóló is­mert nótával kapcsolatban felhívással fordul a pécsi Ja­nus Pannonius Múzeum a Délmagyarország olvasóihoz is. A Jaj. de búsan süt az őszi nap sugára kezdetű dal szerzőségének kérdése körül az utóbbi években tudomá­nyos vita zajlik, s a múze­um szeretné, ha azok az ol­vasók. akik ismerik a fenti nótát. teljes szövegükkel együtt elküldenék címükre. NEVET KAPOTT A „FIAT FIATOVICS" A Volga vidék festői ma­gaslatáról. Zsiguliról, nevez­ték el a Togliattiban épült Volgai Autógyár személy­gépkocsiját. Már az idén több mint 20 ezer Zsiguli je­lenik meg a szovjet ország­utakon. 1971-től kezdve évente több százezer Zsiguli márkájú személygépkocsi gördül le a futószalagról. Kevesebb kalocsai paprika Az idén jelentősen csök­kent a világhírű kalocsai fű­szerpaprika termő területe. Az ok a termelés magas költsége. A termelő gazdasá­gok véleménye szerint a paprika jelenlegi felvásárlá­si ára, minősítési formája nem hat ösztönzően a világ­hírű termék előállítására. Ezt bizonyítja az is, hogy az előző évinél jóval keve­sebb paprika termelésére kötöttek megállapodást a gyárral. A gondok eredőjét összegező szakemberek jogos­nak találták a termelők sé­relmeit. A termelés fejlesz­tését gátolja a növény rend­kívül kézimunka-igényessé­ge. A másik probléma, hogy a fajták többnyire késői éré­sűek, s így az- időjárás erő­sen befolyásolja a hozam alakulását. A paprikás-ügy rendezésé­hez az iparnak közös neve­zőre kell jutni a termelők­kel. A továbblépés elsődle­ges feltétele azonban az „el­fáradt", nagyüzemi termelés­re alkalmatlan fajták levál­tása. A Duna—Tisza közi mezőgazdasági kísérleti in­tézet kalocsai fűszerpaprika nemesítő telepién már jól ki­próbált hidridek várnak nagyüzemi elszaporításra. A paprikatermesztés to­vábbfejlesztésének van még egy feltétele, s ez még a hiányzó fűszerpaprika beta­karító gép. • • Olt, azután öngyilkos lett özvegy Simon Józsefné RÍ éves. magyarcsanádi (Bánát utca 3.) lakost 8-án, kedden reggel szúrt sebekkel holtan találták lakásán. A vizsgá­lat eddigi adatai szerint szeptember 7-én. hétfőn dél­után 6 órakor az idŐ6 asz­szonv lakásán, a veranda aj­tajában S. Irén 12 éves ta­nuló találkozott Szeges Már­ton 29 éves magyarcsanádi (Szántó Kovács János utca 13.) lakossal, aki áprilisban szabadult nyolchónapos sza­badságvesztés büntetéséből, amit szepiérem elleni erősza­kért kapott. A vizsgálat sze­rint minden bizonyíték arra utal. hogv az emberölést Szeges Márton követte el. Az idős asszony lakásából érték­tárgyak nem hiányoztak. így feltehetően — mivel koráb­ban is hasonló bűntettért volt elitélve — a jelen bűn­cselekmény elkövetése is szexuális indítékra utal. A fiatalembert másnap reggel felesége a hazuk udvarában levő kútban holtan találta meg. Szeges Márton búcsú­levelében csak arra kérte családiát. hogy bocsássanak Somogyi Károlyné riportja A fényszóró ellenőrzését műszerek segítségével végzik meg neki. MUNKA HELYETT CSAVARGOTT Jankó Mihály 19 éves, Sze­hogy ..orotett férj, édesapa, Igyekezlak. A gyétől* „család- ged Rjfió utca g 6zám alattl Gy ászközlemények Szomorú szívvel tudatjuk, mély fájdalmunkat enyhíteni család. T. 1579. Rövidülnek a napok. ko­rábban kell lámpát gyújtani n lakásokban, a gyárakban és a közutakon. A járműve­zetők részére különösen fon­tos. hogy jól lássanak, mert csak a kellően megvilágított uton közlekedhetnek bizton­ságosán. Az elmúlt napokban a KPM autófelügyelete és a közlekedésrendészet szakem­berei műszaki ellenőrzésekel tartottak, melyeknek az volt a célia. hogv a gépjárművek világítási berendezéseit felül­vizsgáljak. A műszeres ellen­őrzés során kiderült, hogv a gépjármüvek 12 százaléká­nak hibás a reflektora, iránv­jelzője. Sok olyan teher­autót. munkagépet, személy­autóig állított meg a rendőr­járőr, amely már messziről „kacsintott" keresztbekötött reflektoróval. vagy éppen fél­szemmel — egy reflektorral — közlekedett. A gépjármü­vek tulajdonosai — miután a iármű időszakos műszaki felülvizsgálata megtörtént — úgy vélik, három évig nincs gondjuk karbantartásra, pe­dig nagy baleseti veszélyt je­lent a rossz világítás. Tavaly 212 esetben okozott — köz­vetve vagy közvetlenül — súlyos balesetet a hibásan bekötött vagy nem működő reflektor. lakos az idén mindössze 30 mind- napig dolgozott, munka he­lyett csavargott; rendszerint nagyapa é- lextvér AGÖC'SI Bérkert u. 03. KISS ISTVÁN, életének 68. évé­ben elhunyt. Temetése szép- Köszönetet mondunk tember 10-én 15 érakor lesz a azon rokonoknak. Ismrrcisftk­Gycvi icmetö ravatalozójából. A nek. kik szerelelt halottunk . g jászoló család, Munkácsy u. MAKitA ERZSEBFT lemeiésén a Marx len italboltok kor­3. T. 1584. megjelentek, részvétükkel és vi- nyékén töltötte óráit. Közve­ragaikkai mély fájdalmunkat szélyes munkakerülésért a enyhíteni Igyekeztek. A gyi- szegedi járásbíróság négvhó­szoló család, árvíz u, 30. . napi szabadságvesztésre T. 1582. ítélte. Mély fáidalommal ludaljuk, liogy szerelett feleség, édes­anya és testvér FARKAS GYCÍRUVNE életének 23. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése szeptember 10-én 13 orakor lesz a Gyevl lemeto ra­vatalozójából. A gyászoló csa­lád, Zárda u. 13. T. 1583. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerősök- A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának nek. munkatársaknak, kik sze- napilapja. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és rctett halottunk TATÁR JA- S^Reó. M»8.var TanáesköMársaság úlja 10.. telefon: , , , , , 13-83.1, 13-00.:. — Felelős kiadó: Kovárs László. — A lapot NOSNI, temetésen megjelentek, nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged, BaIrsy-Zsillnszky u. részvétükkel és vlragaikkal 28. sz. (Index: 29 033). — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. WMM

Next

/
Oldalképek
Tartalom