Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
6 / VASÁRNAP. 1970. SZEPTEMBER 27. Mindannyiunk hasznára Új rend a kereskedelemben Tagadhatatlan, hogy az utóbbi években a kereskedelem sokat fejlődött. Bővült az üzlethálózat, új áruházak épültek. Javult az áruellátás is, nyilvánvaló következményeként annak, hogy a lakosság vásárló ereje is növekedett. De a változó korral nem tartott mindenben lépést a kereskedelem. Az utóbbi néhány évben a heti 44 órás munkaidő bevezetése a lakosság tekintélyes részénél hozott változásokat: megnőtt a hét végi szabad idő. Ugyanakkor egyre többen és több iparcikket vásárolnak. Ez jó néhány boltban okoz munkaidő után zsúfoltságot, főként hét vége felé. Mivel még korántsem rendelkezik minden család hűtőgéppel, meglehetős gondot okoz a szombatvasárnapi élelmiszer beszerzése. Az sem tekinthető megoldásnak, hogy a hétvége, a szabad szombat pihenés és szórakozás helyett vásárlással teljen el, mert hétközben arra nem nagyon van mód. Munka után ugyanis legtöbbször már csak kevés idő áll a vásárolni szándékozó rendelkezésére. Az üzletek mostani nyitvatartása tehát nem felel meg mindenben a követelményeiknek, a dolgozók vásárlásra felhasználható szabad idejének. Éppen ezért júliusban kormányhatározat, augusztusban pedig minisztériumi rendelet született az üzletek nyitvatartási idejének módosításáról. A rendelet alapján október l-től Szegeden is megváltozik jó néhány üzlet nyitvatartási rendje, erről lapunkban már beszámoltunk. A változtatás ugyan mindenekelőtt a vásárlók javát szolgálja, de nyilvánvaló, hogy a vállalatok, az üzletek sem látják kárát. Hiszen a vállalati önállóság aligha képzelhető el megfelelő forgalom, a fejlesztés pedig a mind nagyobb forgalom nélkül. Márpedig a tovább nyitvatartó üzletek bevétele is minden bizonnyal nagyobb lesz. Mindkét fél — a vásárló és a kereskedő — javára. Hiszen egyre több család rendelkezik már olyan összegekkel is, melynek hová fordításáról nem elsősorban a közvetlen szükségletek döntenek, hanem a vásárlási lehetőség. Adott esetben a család számára kedvezőbb időpontban nyitvatartó üzletek által felkínált lehetőségek. Egy kérdés nyilván meglehetősen sok gondot okozott és okoz most is a kereskedelmi vállalatoknál. Az üzletek személyzete is dolgozó emberekből áll, akik semmiképpen sem láthatják kárát e változásnak. Valószínű, hogy ügyes szervezéssel, jó akarattal mindenhol meg lehet oldani az átállással járó gondokat is. A dolgozók nem károsodhatnak, ezt szolgálja a rendelet, akár vevőkről, akár eladókról van szó. Az eladóknak továbbra is biztosítani kell a nyolcórás munkaidőt, a vasárnap nyitvatartó üzleteknél a heti egy pihenőnapot, amely havonta legalább egyszer vasárnap kell, hogy essen. Vasárnapi munkájukért pedig megfelelő pótlékot kell kapniok. A változás fennakadás nélküli megoldásához nyilván a vállalatok jóindulatára is szükség van. Arra, hogy az egyre nagyobb szerephez jutó, hasznos — végső soron mindenki számára hasznos — „kereskedői" szemlélet alapján dolgozzanak, szervezzék meg az új munkaidőbeosztást, ne pedig a már idejét múlt, hivatalnoki szellemben. Hiszen az új nyitvatartási rend előnyei kölcsönösek, melyeket nemcsak a vásárlók, hanem a vállalatok is élvezni fognak. Sz. I. A műszaki könyvnapok kiadványaiból Az október 10—31 között tüzelőberendezések rendszerendezendő műszaki könyv- rezé6ét. intenzifikálásuk lenapokat Veszprémben. a hetőségeit. A megértést sok Vegyipari Műszaki Egyete- ábra és táblázatos adatkönymen nyitják meg október nyíti meg. 8-án 15 órakor. A műszaki ismeretterjesztés heteiben Dr. KRATOFIL DEZSŐ: számos újdonság lát naovilágot. Az automatikus ellenőrző rendszerekről, a villa- A könyv tulajdonképpen mostelepek elkészítéséről, az Példatár, s megkönnyíti az elektromos számítógépek mű- egyetemre, főiskolákra jeködéséről stb. szóló, a Mű- lentkezők felkészülését. A szaki Kiadónál megjelent közölt példák ugyanis fejkönvvek minden bizonnyal lesztik a feladatmegoldó nagy érdeklődést keltenek a készséget. Példákkal illusztszakemberek körében. rálva hat fejezetben sorolja fel a szerző a legfontosabb tételeket. Minden fejezet véBartók szobra a panteonban Emlékünnepség, koszorúzás, koncert Szegeden Ércnél maradandóbb em- képző Főiskola Kardos Pál um és Művészeti Szakközépléket állítottam magamnak vezette női kara Bartók-kó- iskola zenei tagozatának ta— mondta évezredekkel ez- rusműveket énekelt. nárai — Bodó Árpád. Fekcelőtt a római költő, és ez * te Éva. Kovács Zsuzsanna —. Bartók nagyságának is meg- Elkészült a szegedi kon- növendékei — Hegedűs Endváltoztathatatlan mércéjévé certnaptár is. melynek értei- re Maczelka Noémi — és dr. vált. Századunk egyik leg- mében a központi szervek es Mihálka György dirigálásánagyobb úttörő zsenijének zenei intézmények Bartók- val éneklő kórus Bartók-műéletműve ma már teljes egé- emlékhangversenyei 1971. vekkei emlékezett Bartók szében előttünk áll, a halá- március 25-ig. a magyar ze- Bélára. A Román táncokat lát követő esztendők során neszerző. zongoraművész, várnagy Lajos, az akadémiai az egcsz emberiség közkin- folklórkutató születésének tagozat művésztanára játcsévé vált. 09. évfordulójáig tartanak. szotta. Ünnepi megemlékeHuszonöt esztendeje halt Az első koncertre péntek es- zést dr Diós József igazgató meg Bartók Béla. A fenti te kerül sor a konzervatóri- mondott: a forró sikerű emlékező szavakat Vaszy um nagytermében. A Szegedi hangversenyen Várnagy LaViktor mondta el tegnap es- Tömörkény István Gimnázi- iosné tanár kísért zongorán, te a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokba átkerült Bartók-mellszobor előtt a város zenei intézményeinek, a tanácsnak és a karnagyi klubnak bensőséges ünnepségén. A közelmúltban elkészült Kodály-portré szomszédságában. Katona József és Derkovits Gyula szobrai közé került alkotásnál a Szeged városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a helyi zeneművész szövetség, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a zeneakadémia szegedi tagozata. a Tömörkény Gimnázium és művészeti szakközépiskola, a zeneiskola. a rókusi általános iskola és a tanárképző főiskola gyakorló általános iskolájának képviselői helyeztek el koszorúkat. A rövid emlékünnepségen a Tömörkény gimnázium dr. Mihálka György vezette kórusa és a Szegedi TanárBartók szobra a Dóm téri panteonban. emlékbeszédét mondja Somogyi Károlyné felvétele Vaszy Viktor Dr. SZŰCS ERVIN: A GAZTÜZELÉS ALAPJAI gén feladatsort talál" az olA hazánkban egyre iob. vasé. amelyeknek részletes .... megoldasa a könyv hatso ban elterjedő gaztuzeles iaDlaira került. A könyv tarszükségessé teszi az égés kor- talma és terminológiája a szerű elméletének ismeretét. mo6t bevezetett új középisA városi gázhoz képest a kolai tantervre épül. földgáz felhasználása korszerűbb hozzáértést igényel. DIELEKTROMETRIA A könyv szándéka, hogy a B. NAGY GÁBOR: szerző ismerteti a gáztüzelés égő- és tűztértípusait. a Lakásépítő szövetkezet Makón Makón a város felszaba- kel csökkentett építési költdulási évfordulójával egy- ség negyedrészét kell előre időben megalakult Csöng- befizetni, a többit 35 évi rád nujgye első lakásépítő törlesztésre hitelezi az állam, szövetkezete. A párt Köz- Makón a szervezés annyiponti Bizottsága és a Minisz- ra előre haladt, hogy a város tertanács májusban nyilvá- tanácsi vezetőinek támogatánosságra hozott közös hatá- sával 34 tagból megalakult a rozata teszi lehetővé ezt az lakásépítő szövetkezet. Szeúj szövetkezési formát. Lé- geden szintén előkészületben nyege, hogy a tagok maguk van az első ilyen szövetkezet közül' választanak igazgató- megalakítása. ságot és felügyelő bizottságot, megalkotják a működés alapszabályát, amelyet az illetékes tanács végrehajtó bizottsága hagy jóvá. A szövetkezet vezetősége szerez telket, rendeli meg a terveket, és köt szerződést a kivitelezővel. Az építkezés során ez a vezetőség ellenőrzi a munkálatokat és képviseli minden fórumon a tagságot. A lakásépítő szövetkezet tagjai az építési költséget csökkentő állami ártámogatást. a gyermekek és eltartottak számától függően pedig jelentős kedvezményt kapnak. A kedvezmények együttes összege az építési költség 45 százalékáig terjedhet. A rendelettervezet szerint — amely végleges formában januárban lát napvilágot — a kedvezményeks a könyv ebben igyekszik segítséget nyújtani a gáztüzelési szakembereknek. A műszaki képzettségű olvasóval megismertesse a nagy fejlődés előtt álló műszeres vizsgálati módszert. Közli a módszer megértéséhez és alkalmazásához szükséges elektro-fizikai elméleti alapismereteket; ismerteti agyakorlathoz szükséges mérőműszereket és mérőcellákat. A dielektrometria olyan műszeres analitikai eljárás, amely nemcsak a vegyész számára hasznos, hanem az ipari szakembereket is segítheti a termelés folyarpatos ellenőrzésében, esetleg automatizálásában. A könyv arra törekszik, hogy minél szélesebb szakterületen mutassa be a módszer alkalmazhatóságát. Kondoros! János M külügyi bizottság Az országgyűlés külügyi bizottsága szombaton Bugár Jánosnénak, a bizottság titkárának elnökletével ülést tartott. A bizottság megvitatta a népgazdaság negyedik ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot: ennek kapcsán foglalkozott időszerű nemzetközi kérdésekkel. Magyarország nemzetközi kapcsolataival és a külügyminisztériumot érintő tervfeladatokkal. a Dóm téren Tisztelgés Riesz Frigyes és Haar Alfréd professzorok emlékének Kép- és hangrögzítéssel A szombathelyi tanítóképzőben továbbfejlesztették az ipari televíziós láncot. Kópés hangrögzítő berendezést iktattak az intézet és gyakorló iskolája között működő tévérendszerbe. Ezzel filmre rögzítik a gyakorló iskolai tanítási órákról érkező kép- és hanganyagot. E lehetőség új fejezetet nyit a képzésben. A hagyományos hospitálások számát minimálisra csökkenthetik: az óra menetét kitűnően nyomon követhetik a képernyőn, majd az egyes részeket, vagy akár az egészet visszajátszhatják, a kép- és hangrögzítéssel pedagógiai archívum létrehozása is lehetővé válik. PIAC Olcsóbb a csirke Drágán tojnak a tyúkok kosarukat a Sárgarépa, kg Gyökér, kg Ára Burgonya, kg -tói -ig Csemege2,50— 4,00 kukorica, db 3,00— 6,00 Alma. kg 4,00— 6,00 Körte, kg 0,80— 1,00 Őszibarack, kg A borult idő ezúttal, úgy töltötték meg látszik, kedvezett az eladó- télre gondoló háziasszonyok, nak. vásárlónak egyaránt. A Áru víztorony környéke is különösen forgalmas volt ezen a Paradicsom, kg szombaton. Aki csirkét vásá- Zöldpaprika, kg rolt. jól járt. A termelőszö- Uborka, kg vetkezetek 23 forintért árul- Saláta, db ták a baromfit. Az kevésbé Fejes káposzta, kg 2,00— 2,50 Szilva, kg volt elégedett, aki olcsó to- Kelkáposzta, kg 3,50— 4,00 Szőlő, kg jást keresett. — már pedig Karfiol, kg az melyik háztartásbói hiá- Zöldbab, kg nyozhat! —. 1,50—1,60-nál Zöldborsó, kg olcsóbban nem lehetett ta- Paraj, kg lálni. Sóska, kg Sok volt a gyümölcs. Főleg Vöröshagyma, kg 5,00— 6,00 Görögdinnye, kg 3,00— 4,00 Málna, kg 12,00—14,00 Dió kg 6,00— Szárazbab, kg 6,00— Savanyú 3,50— 4,00 káposzta, kg almával, körtével, szilvával Fokhagyma, kg 16,00—18,00 Mák. literje 3,50— 4,00 4,50— 5,00 2,50— 3,20 0,50— 0,80 3,00— 6,00 5,00— 6,00 3,00— 6,00 3,00— 4,00 4,50— 7,00 1,50— 1,80 22,00—24,00 10.00—14,00 16,00—18,00 7,00— 28,00—29,00 A szegedi matematikusis- folytatódott, ahol mostoha kola két megalapítójára, körülmények között is száRtesz Frigyes és Haar Alfréd mos kimagasló eredményt professzorokra emlékezett értek el, s tevékenységükkel tegnap, szombaton az egye- megalakították a ma már temi város: a Dóm téri pan- méltán nemzetközi hírű szeteonban felavatták a kiváló gedi matematikusiskolát, tudósok emlékplakettjeit. Riesz Frigyest többek köA 12 óra 30 perckor kez- zött a funkcionálanalízis tudódott szoboravatási ün- dományának megalapítójanepség résztvevőit dr. Csá- ként tisztelik. Haar Alfréd kány Béla, a József Attila pedig az ortogonális függvéTudománvegyetem tudomá- nyek rendszerét dolgozta ki. nyos rektorhelyettese köszön- életművének egyik fontos tötte, majd dr. Szőkefalvi- fejezeteként. Nagy Béla akadémikus, egye- Mindkét tudós élete során temi tanár, Riesz Frigyes számos nemzetközi elismeegykori tanítványa emléke- résben részesült, s nevüket zett meg a két világhírű mate- ma világszerte tisztelik, matikusról. Mind Riesz. mind pedig Haar Riesz Frigyes (1880—19561 professzor pedagógusnak is és Haar Alfréd (1885-1933) kiváló volt oktató nevel(5 budapesti, majd gottingai ta- , .... . , , nulmányok után a kolozsvá-munka]at nagy felelosseggel rt egyetemen kezdték meg és szeretettel látta el. kutatásaikat, amelyekkel ha- A most felavatott két marosan magukra irányítót- bronz emlékplakett — amely ták a tudományos világ ér- vörösmárvány lapon nyugdeklődését. Pályájuk a ko- szik — Borsos Miklós Koslozsvári egyetem Szegedre suth-díjas szobrászművész költözése után városunkban munkája.