Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

VASÁRNAP. 1970. SZEPTEMBER 20. 7 Szőnyi Sándor ÚJRAÉLESZTÉS Ligeti Erika Csukás István Folyóiratokban olvastuk DIPLOMA, FIZETÉS, LAKÁS A két szigorló sr z lány — az ősz tanársegéddel megállt a kórház széles folyosóján és várta magyarázatát a betegeknél észleltekről. Felváltva kezdtek volna az anamnézis felvételek során szerzett tapasztalataik elmondásába, de a mellettük lévő intensiv szobából, feszültséget árasztqn hansogta a nóvér: — Reanimatio van!... Jöjjenek segíteni I A két szigorló tudta, hogy az ápolónő csak nekik szólhatott. Feszültség vibrált a levegőben. Izgalommal mondták a tanársegédnek: bemegyünk! A tanánsegéd helyeslően bólintott — Menjetek és segítsetek! A szigorlónő odasúgta a fiúnak: nyilván arról a betegről van szó. akit a vizit előtt hoztak be a mentők. — Siessünk! — mondta a fiú. A lány eléje iramodott, most kollégák voltak csupán, akik tudásuk legjavát akarják nyújtani egy végveszélybe jutott ember megmentésénél. A beteg a földre terített pokrócon, meztelenül, szétvetett lábakkal feküdt, az ingét hirtelenjében nem tudták lerántani róla. hurkásra göngyölve felhúzták a nyakába. Négy orvos szorgoskodott körülötte: az egyik készülékkel lélegeztette, a másik a beteg mellé térdelt és külső szlvmassézst alkalmazott. a szegycsont baloldalára, a gerinc felé irányozva — három nyomás. aztán egy lélegeztetés a beteg légcsövébe vezetett tubuson át. A két szigorló izgatottan várta. hogy az orvosok vegyék észre őket és vonják be a munkába. Az Idő suhanásának hallható nesze lett. A lélegeztető orvos a hatalmas erőkifejtéstől nagyokat nyögött, homlokán kigyöngyözött a verejték. — Egy, kettő, hárem. négy. A légzés nem Indult meg. Bekötöttek egy infúziót a jobb kar vénájába. 8 sziverősítő és tápláló élettani oldatokkal. Ekkor szívkainra remegést észletek: ez önmagában is haladás! Némi remény, hogy erőfeszítésüket siker koronázza. Az élettani oldatokba a szívritmus zavarokat megszüntető gyógyszert nyomtak fecskendővel. — Ez a második Infarktusa — mondta az egyik orvos, akit a beteg felesége tájékoztatott a folyosón. Infarktus — gondolta a két szigorló — a szívizom egy kis körülírt részének elhalása. Figyeltek. A beteg mind a négy végtagján EKG elvezetések, a készülék működött. időnként megnézték, milyen értékű a szívműködés — erőtlen szívkamra összehúzódás mutatkozott. majd megszűnt: a sziv leállt! Folytatni kell a szívmasszázst! A beteg mellett térdelő orvos verejtékesen felnézett a .szigorlóra. — Felváltanál? — kérdezte. — Igen!... Átveszem. — A lány felfigyelt: — Én i« jövök! — Míg a fiú ledobta fehér köpenyét az agyra és ingben térdelt a beteg mellé, ő a beteg fejénél átvette az AMBU-ballont Meffl'árta, amíg a fiú a szegycsont bal oldalára, a gerinc felé irányozva, három nyomást alkalmaz, aztán 6 lélegeztetett a készülékkel. Számolt magában: egy. kettő, három, négy ... Csupa odaadás és izzás az ember életéért! Figyelte a kipirosodó fiút. — Egy, kettő, három. négy. — Hallotta a beteg bordáinak recsegésétropogását. tudta küzdelmük ezzel jár — csak a szív induljon be, meg a légzés! Az ember pupilláira pillantottak: akár a halotté, nagyon kitágultak. Nem lehet megállni. A lehetetlent is meg kell próbálni, hátha. — Egy, kettő, bárom. . — A fiú két széles, izmos tenyere egymáson az ember rugódzó, ropogó mellkasán. Körülöttük az orvosok figyelték a szakszerű munkát; tekintetük elkomorult: egy idő után egyedvűvé váltak. Kétségtelen, ők már biztosan tudták: hiábavaló kísérletet folytatnak. Néhány halk szóváltás hangzott, majd gyors, céltudatos mozdulatok következtek — újabb próbálkozás; elektromos ütést a szívre, talán segít! A Pacemaker készülék két króm lapátját a szívnek megfelelő helyen az ember mellkasára ós a hátára szorították. Gombnyomásos kapcsolás: az áram átfutott az egész idegrendszeren, az ernyedt test. mintha hatalmas lökés érte volna, összerándult. A készüléket gyorsan félretették s nézték az EKG-t, ezután mit mutat. Néhány halvány szívkamrai működést megint jelzett de pillanat múlva egyenes vonal jelent meg a papír szalagján. A fiú ismét letérdelt az ember mellé, jobb tenyerét annak mellkasára, bal tenyerét a jobb tenyerére fektette. Meglepődött: a férfi nemiszerve jókorára duzzadt az elektromos ütéstől — jelenség, ami új volt számára. Hogy a lány felflgyelt-e erre — ez most gondolatnak is fölösleges! Tovább a szivmasszázszsal!... Az egyik orvos, látva a fiú fáradozását, szólt: — Átveszem. — Méris letérdelt. A fiú izgatottan figyelt: fejében kattogtak a számok: egy, kettő, három, négy... A levegőben is parancs feszült: A küzdelmet nem feladni! Delejes erővel ez fogta az orvosokat is. Szívserkentő injekciókat fecskendeztek a betegbe. Majd még egy áramütés s az EKG-n alig észlelhető vonal mozdulás — életre alig utaló görbe, majd az ijesztőn egyenes vonal. Halk tanácskozás hallatszott: van-e még valami értelme? A válasz egyértelmű volt:, nincs! Mégsem adták fel a reményt. Üjabb injekciók és ismét az EKG. Spanyolfalat húztak az ember. s maguk köré, kívülük más ne léthassa, ml történik a pokróccal fedet padló darabon. A masszázs és a lélegeztetés megszakítás nélkül folyt. A feszültség fokozódott, aztán szinte sisteregve robbant: nincs értelme! Mégis a Pacemaker készülékért nyúltak: megnyugtatásukra még egy áramütést. Ellenvetés nem hangzott el. A művelet eredménytelen maradt. A beteg felesége a kórházi folyosón topogott. Kiküldtek érte — fehér köpenyben bejöhetett A szigorlóba ütközve robbant a szobaba; láthatta: a földon kinyúlt férjét szinte ellepték az orvosok. A feszült csendben néhány lépést előbbre szédelgett. A csend felfokozódva áradt a pokróccal fedett földdarabból és a mozdulatlan férfitestből, nekifeszült az arcoknak. rátelepedett a szempillákra és hátrafelé hőköltetett. — Isteni... — az asszony rávetette volna magát ura meztelen testére, amely nyirkos volt és fehérebb a frissen meszelt falnál, két kezét, két lábát szétvetve ráborult volna, ho^r megtarthassa magának. A szigorló megfogta a karját, gyöngéden hátrébb húzta — Az uram. az uram! — rimánkodása elárulta: mindent felfogott. — Jaj nekem! — sírt, jajoVigott é6 rázkódott a szigorló kezében, aki a tanulás évei alatt már annyiszor találkozott a halállal, hétköznapi értelemben azoban mintha most fogta volna fel először, mit jelent a megmásíthatatlan tény. Amikor egy idő után a folyosó nagy. kerti ablakánál magára hagyta az asszonyt. mintha nyugtatásul láthatatlan. óriás kéz terült volna rá, hirtelen abbahagyta a zokogást. Riadt szemmel bámulta a méltóságteljes lassúsággal ereszkedő hóhuzalok tengerét és halkan szipogott. A halott körül forgolódó orvosok arcán fáradtság, tekintetükben komorság látszót — hiába küzdöttek! A docens lépett a terembe. Fürkészőn körülnézett, s bár a látottakból tökéletesen értett, tájékozódott, mi mindent alkalmaztak. Gyorsan intézkedett csak azok maradjanak a teremben. akik feltétlen szükségesek! A beosztottja szólt: — Szigorlók is vannak. — Azok természetesen maradjanak! — Letérdelt a kinyúlt test mellé. A többiek értették: a docens úr maga is meg akar győződni a küzdelem hiábavalóságáról. A szigorlón© fogta az AMBU-készüléket; felelősségtől áthatottalak vette a docens magatartását — így kell, mielőtt helyben hagyja a változhatatlant! Tisztelettel nézte, amint rátenyerelt a férfi még mindig imponálón domború mellkasára. — Egy. kettő, három, négy... — Az irgalmatlanul hosszú, kínos percek dübörögtek fülükben. A kétségtelen tény ellenére kérdések ágaskodtak a szemekből: a docensnek sikerül-e? A docens percek múlva felnézett: hívogató tekintete az ingben mellette álló szigorlóra esett, folytassa a munkát. — Egy, kettő, három, négy... — Mo6t már hamar fáradt, homlokán kiütött a verejték; a fürge cseppek elakadtak a szemöldökében. A lány odakapott és a tenyerével szétmázolta a verejtéket; a szigorló rámordult. — Hagyj! _ Röstellte, hogy a lány, ilyen helyzetben ... A docens felfigyelt a jelenetre. — Na látja — mondta a lánynak — ez maradjon tanulság! — Mosolyával is éreztette: ilyenkor nincs helye gyöngiédségnek. Ismét elröpült félóra. A szigorlók halották a docens halk tanácskozását az orvosokkal: lemondtak a férfi életéről. — Egy. kettő, három, négy. — Várták felmentésüket a munka alól. A docens szólt: — Hagyjátok abba! Sajnos, ezen nem lehet segíteni. — Szeme az EKG-n: az irgalmatlanul egyenes vonalnál egyebet nem jelzett, — Kérlek ... — a földön fekvő férfire mutatva fordult az orvosokhoz — vegyetek, artériás és véná3 vért tőle! Érdekel az oxigén és széndioxid mennyisége a vérben. — Még egyszer lenézve a férfira, úgy tetszett, kinyúltságát összeveti az EKG papírjának egyenes vonalával. Továbbfordult. A szigorlók hátán pillanatra megpihent a keze. A folyosóra kilépve tűnődőén kérdezte: — Tudta tok-e közlekedni? A kocsitok nem akadt el a hóban? — A halk szavú, tétova orvosokat szemlélte s az egyiken azért mosolygott fanyarul. mert a kocsiját úgy kellett kiásni az éjszakai hóból, a másikon azért, mert a rozzant dobozzal, félúton megrekedt s alig bírták kimentenie— Ilyenkor nem öröm az autó — mondta. — Talán jobb is. ha nincs. — Kivonultak a' kórteremből. Bénító csend maradt utánuk. A hulla, végtagjain a műszer bilincseivel és huzalaival a vereség fojtogató jelképeként hatott. — Segítenének feltenni az ágyra? — kérdezte a nóvér a szigorlókat. A fiú a halott vállát fogta meg. a lány az ápolónővel a lábait. A test sárnehéz volt és csúszott, a szigorló kénytelen volt az ingét megmarkolni. A halott feje már lilásodott — a biológiai halál szemléltetőn is megmutatkozott. A nővér a halottat, mintha alélt betegről volna szó. eligazította az ágyon, s letakarta lepedővel; mivel csak két óra elteltével kerülhet a boncterembe, a spanyolfalat köréje szűkítette. A docens nyitott rájuk. — Várják ki vele a két órát! A boncolás eredményét majd kérem ... A nóvér összeszedte a műszereket. A szigorlók köpenyeikbe bújtak. A folyosón a megszokott kép fogadta őket: fehér köpenyesek suhantak lázasan — hol itt sürgős valami, hol ott, teszik a magukét — egyébként áhítatos nyugalom és rend. A? íi7unnu Változatlanul az Hl (KYCyy- ablaknál állt. Töpörödöttnek látszott. pedig nem volt több harmincöt évesnél — az ura negyvenkét évet élt, A szigorlók lábujjhegyen mentek el mögötte. A mentőktől tudták, hogy két tíz éven aluli fia van; az ura tanár volt. a karácsonyi szünetben pihenni akart, aztán ... A szigorlók körülnéztek a számukra munkahelyül szolgáló kórtermekben. Mire rendet teremtettek, vége lett a munkanapjuknak. Karonfogva indultak haza. Az Üllői ut:at hó borította, a jármüvek cammogva haladhattak. a zaj elnyelődött a szakadó hóban. Puha, vattás hangulat úszott a fagyos, fehér fák körül, az ülepedett meg a fülükben, s bent. valahol a csontjaikon belül is. A zsúfolt kirakatokból opálos fényű neonlámpák csalogatták őket. Ahol megálltak nézelődni. hosszan spekuláltak: az ösztöndíjukból vajon miféle karácsonyi ajándékra futná ennek-annak? Ilyenkor nagy a rokonság — rettenesen nagy! Pályaválasztás és pályakorrekció, az életben kiszemelt- hely, hivatás betöltésének esélyei, az illúziók és a belőlük megmaradó valóságtartalom: megannyi égető problémája az egyetemet választó és onnan kikerülő fiatalságnak. A Valóság szeptemberi számában több írás foglalkozik vele, melyeknek puszta címlistája is izgalmas. Vágvölgyl András: Fiatal diplomások és a hivatással való azonosulás, Zsillé Zoltán: A fiatal diplomások esélyei, N. Sándor László: Kit vesznek fel egyetemre?. Havas Ottóné: Pályaválasztás-szakképzés, Szász János: Ifjúságszociológia és társadalmi gyakorlat. A figyelmet Vágvölgyi Andrásnak, a József Attila Tudományegyetem adjunktusának dolgozatára hívjuk fel: a felmérés. melynek adatait elemzi, Dél-Magyarország öt városának — köztük Szegednek —, 63 községének, településének 1100 fiatal diplomását érinti. Arra keres válasz', hogyan formálódik élet- és munkaviszonyuk, miként alakulnak a mai értelemben vett értelmiséggé. * , A tanulmány leszögezi, noha ez a korcsoport teljességgel szocialista viszonyokban nőtt fel, mégsem homogén réteg: foglalkozásuk, származásuk, felkészülésük körülményei, munka- és lakóhelyük jellege, erősen mgeoszló jövedelmük differenciálja őket. Minden ötödik, magasan kvalifikált munkakörben dolgozik, s valamennyiük ténykedésének elsődleges meghatározója a szakma, illetve a szakmai azonosulás. 83 százalékban újból jelenlegi hivatásukat választanák! Egy korábbi vizsgálat szerint a szegedi tudományegyetem végzős bölcsészhallgatóinak 12,8 százaléka tanulmányai közben vesztette kedvét a tanári pályától — a várható nehézségek, a kedvezőtlen anyagi megbecsülés és az elszürkülés veszélye miatt. A tanulmány alapjául szolgáló felmérés szerint az elégedetlenség inkább a hivatás gyakorlása közben alakul ki. A szerző táblázatokat közöl, ahol a megkérdezettek átlagjövedelme 1996 forint, ám amelyet a lényegesen előnyösebb agrár-, műszaki és egészségügyi diplomások fizetése transzponál fel. A pedagógusi másodállásokat elhanyagolandó jövedelmi forrásként mellőzi. Az egy főre jutó havi jövedelem 1331 forint, amiből a pedagógusoké alig haladja meg az U00 forintot, ükszehasonlításul: 1968-ban a Csongrád megyében élő munkásoknál és alkalmazottaknál 1254 forint, a paraszti háztartásokban 1231 forint Jutott egy családtagra. Jóllehet a hivatással való azonosulás és a jövedelem között összefüggés mutatható ki, az alacsony fizetés mégsem döntő meghatározó, ha a fiatal diplomás megfelelő szakmai légkörben dolgozik, fejlődése biztosított. Másik darázsfészek, ahová a szerző bátran nyúl: a lakás. A pályakezdő értelmiség jelentős része mostohább viszonyok közé kerül tanulmányai elvégzése után, mint közben. Ami nehezíti társadalmi beilleszikedésüket. A különbségek itt sem mellőzhetők: orvosoknak, mezőgazdasági szakembereknek nem olyan gond a lakás, mint a pedagógusoknak. 615 fiatal diplomás közül 243 szülőkkel, apóssal-anyóssal lakik együtt. Energiájuk java részét tehát egzisztenciába gondok kötik le, várhatóan hoszszú időre. Hátrányos helyzetűek természetesen az albérletesek is: minden hatodik fiatal értelmiségi. Hogy a lakás mennyire döntő a szakmai-tudományos tevékenységben, nem újkeletű felismerés: ezeknél a fiataloknál a második otthon hiánya okozza a mobilitást, a laza szakmai azonosulást. A megkérdezettek döntő többsége megfelelőnek szavazta jelenlegi munkahelyét — ami nagy szó. Ugyanakkor csupán egyik fele ítélte egyértelműen kielégítőnek, majdnem ugyanennyien csak részben. Huszonéves szakembereink — summáz Vágvölgyi András — úgy érzik, a harmincasok. negyvenesek szinte lezárták előttük az érvényesülés útját. Az előrehaladás ina sokkal körülményesebb, mint egy generációval korábban, a vágyak és realitások gyakran konfliktusokat teremtenek. Mirjden ötödik diplomás két éven belül akar munkahelyet változtatni. Zömmel a megyén belül, harmadrészben más községben, s jelentős arányban városban szeretnének elhelyezkedni; csupán 15 százalék tartana más megyébe, illetve Budapestre. Az igényeknek általában megfelel Csongrád megye — állapítja meg a tanulmány — adottságainál, magas fokú urbanizációjánál fogva más megyéknél kedvezőbb helyzetben van.