Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-01 / 179. szám

2 / SZOMBAT, 1970. AUGUSZTUS 1. U.» TIMFÖLDGYÁR ÉPÜL Tucatnál több vállalat, én tervezöegység dolgozik Aikán az úi timföldgyár építésén. A fontos beruházás kivitele­zése jelentős szakaszához ér­kezett: a légkikeverö telepen megkezdődtek a technológiai szerelési munkálatok. A több mint 2 milliárd forintos be­ruházással épülő úi timföld­gyár a jövő ev októberében részben már próbaüzemei. KÜLÖNLEGES FÉMÖTVÖZET A Gépipari Technológiai Intézet, az angol Metalock cégtől világszabadalmat vá­sárolt. amelynek segítségével minden eddiginél gyorsab­ban ki lehet javítani a re­pedt vagy széttört gépágya­kat. hengereket és egvéb. hasonló fémalkatrészeket. A módszer leglényegesebb kel­léke egv különleges fémöt­vözet. mely a széttört és ösz­szeillesztett géprészekre sze­gecselve izzítás nélkül is mintegv összehegeszti, meg­bízhatóan rögzíti az alkat­részt. Ilv módon töredékére csökken a javítás ideje. A HATODIK SZALON Hatodszor rendezi meg Szegeden a Szegedi Fotóklub és a Bartók Béla Művelődési Központ a magvar fotóklu­bok országos szalonját. A fo­tószalonon 19 klub 187 kép­pel vesz részt. A kiállítást ma. szombaton délelőtt li­kőr nyitják meg a művelő­dési központ nagytermében. STOP. SZOKNYÁVAL Egy 40 éves írástudatlan brazíliai paraszt az elmúlt héten gvore döntésével leg­alább 50 ember életét men­tette meg. Catende közelé­ben a 6zakadó esőben észre­vette, hogv a hegyoldalról lezúduló víztömeg teljesen alámosta a síneket. Hazasza­ladt és felesége vörös .szok­nyáját magához véve, a kö­zelgő gvorsvonat elé rohant. A vasúttársaság megállapí­totta. hogv hatarozottságával legalább ötven ember életét mentette meg. Hálából telje­sítették az életmentő egyet­len kívánságát: munkát, ad­tak neki a vasútnál. GYŐZELEM ANGLIÁBAN A Szegedi Tanárképző Fő­iskola Kardos Pál vezette női kara. amely — mint jelen­tettük — az angliai Middles­broughban rendezett zenei versenyen a magyar kórus­kultúrát képviseli, az ifjúsági énekkarok kategóriájában el­ső dijat nyert. A HALÁL OKA: SZÍVROHAM Az Egészségügyi Világszer­vezet csütörtökön közzétett statisztikai felmérése meg­állapítja. hogv az elmúlt években ugrásszerűen meg­nőtt a 45—54 éves emberek között a szívroham követ­keztében beálló halálesetek száma. Az országok közötti összehasonlítás szerint a szívroham leginkább a kö­zépkorú holland férfiakat fe­nyegeti: Hollandiában az el­múlt 12 év alatt 40 százalék­kal nőtt az ilyen halálesetek száma. A* aggasztó jelenség alól egyetlen ország kivétel: Japán. Uj KÁBEL­MASSZA Egyedülálló technológiával új kábelmasszát állítottak elő a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet ku­tatói. A szabadalommal vé­dett eljárás lehetővé teszi, hogv a nálunk nagy mennyi­ségben felhasznált kőolajból a világszínvonalnak megfe­lelő minőségű anyagot állít­sanak elő. Hazánkban és a KGST-államok többségében importból szerzik be a ká­belmasszákat. Ennek költsé­gei nálunk meghaladják a negyedmillió dollárt. Hányszor és hányféle módon ipar­kodunk küzdeni ellene — szóval. A gyakorlat, a szavak tettekre váltása, sa.inos, sokkal nehezebben megy ... Hallom a minap — ismerősöktől —, hogy férjhez ment az a szinte rokonszámba menő nagylány, akinek a szüleivel együtt töltöttem gyerek­éveimet. s akit épp ezért saját édes leányunkként köszöntöttünk ottho­nunkban. valahányszor betért, hoz­zánk. mint diáklány. Hiszen rend­jénvaló lenne a férjhezmenetel, ami a leányzó életkorát s körülményeit illeti: elvégezte az egyetemet, s kultűrotthon-igazgatói állást, kapott valahol a Dunántúlon. Ám a leányzó — Jókai meseszövő ötletességét fe­lülhaladó módon — épp ahhoz a fiatalemberhez talált férjhez menni, aki az elődie volt a kultűrotthon­vezetésben. s akinek a leváltására épp öt küldöttek a községbe! A fia­talembert ugyanis — trehány ügyke­zelés. hanyagságok, s könnyelmű (magyarán: piás) életmód miatt me­neszteni kellett... Szegény ..fogadott" lányunk hiába magyarázza, hogy ő szereti ezt a fér­fiút. szerelmes belé amaz is, s majd Clőífélel ő csakazértis embert, becsületes, munkáját végző, hasznos embert for­mál belőle: mind a felettesek, mind a csaladtagok rosszallásának hullá­mai már-már elborítással fenyege­tik ... Mitévő legyen?! Gyerekkorom tájairól most egv fordított — mégis kísértetiesen ha­sonló — eset bomlik elém. Falum­ban. Biharzsadánvban egy kocsma közvetlen szomszédságában laktunk. Igazi, faluszéli „dübörgő" volt a „Jó baráíhoz" címzett fogadó, változat­lan, jó kocsisbort és sűrűn változó kocsmatündéreket egyaránt kapha­tott benne a szomjas vándor vagy a helybéli legény. Egyszercsak a vendéglő tulajdonosnőjének édes öccse, s a soros lündérke — egymás­ba habarodott. Amíg G.yuri, a tulaj­nő öccse csupán „vendégként" vizi­tált a leányzónál, nem érte szó a ház elejét, rendjénvalónak tartotta min­den illetékes és illetéktelen szemé­lyiség. Hanem, amikor Gyuri tisztes­séges asszonnyá akarta emelni az esett kis utcalányt, akkor már ki­tört a hét határra szóló zivatar! Mondanom se kell, hogy a főfő er­kölcsi istennyilákat épp a falusi „Madám", Gyuri édes nagynénje eregette ebben a zivatarban ... — Fene a képmutató fejét! — mondtam akkor, kamaszfeiiel —. s mondom ma is, deresedő kobakkal. Sapienti sat = a bölcsnek ennyi elég. A többi meg már a fogadott leányunk dolga... Lesz-e benne ele­gendő erő. s kurázsi — megküzdeni az előítélet döngölt bástyáival? S ta­lál-e kellő támaszt, értő lelket a fe­lettesek közölt? A jövő zenéje... Bizonyos, hogy ma már nagyobb gö­dörből is fel lehet evickélni a tisz­tességes és hasznos emberek tábo­rába. mint amilyenbe a férje esett. Csak az lenne a fonto6. hogy a gö­dör szélén állók ne durva szögesba­kancsok rúgásával, hanem segítő, ajnározó karral fogadnák az eleset­tet... Szerintem sokkal jobb érzés emelni, mint rúgni... • Dér Endre Utolsó rumadag a brit matrózoknak Este az utcán Pénteken délelőtt, Angliá­ban és a messzetengereken utoljára sorakoztak fel a brit matrózok a napi rum­adagjukért. A királyi hadi­tengerészet 239 év után törli le a tengerészek ajkáról a hagyományos italt, hogy he­lyette sört ajánljon. Ezt vi­szont meg kell majd fizetni. Tiszthelyettestől fölfelé a kantinban lehet majd vásá­rolni égetett szeszesitalt, de rumot — éppen rumot! — nem. Aki mindezért felelős, már nyugdíjba ment: Sir Michael Fanu tengernagy, az admira­litás első lordja (haditengeré­szeti miniszter — A szerk.) annakidején azzal indokolta döntését, hogy a rum fo­gyasztása nem illik a korsze­rű. gyors akciókra szánt ha­ditengerészethez. Furcsa, de igaz: ahogy most a sör felváltotta a ru­mot, úgy 1731-ben a sör volt az, amelyet kivontak a for­galomból az angol flottánál rendszeresített védőitalok kö­zül. hogy rumot porciózzanak helyette. A sört a matrózok java­részt borotválkozáshoz hasz­nálták. olyan gyenge minő­ségű volt. Anglia konzerva­tív ország és erről bárki megbizonyosodhat, aki söre­it megízleli. Csoda-e, ha a tengerészek nehéz szívvel já­rultak az utolsó rumosztás­ra. amikor pénteken délelőtt fél tizenkettőkor megkondult a hajóharang. HtSZ EMELET Veszprémben megkezdték a város legmagasabb épülete, a 20 émeletes toronyház építé­sét. A munkához Veszprém­be szállították a legutóbbi BNV-n kiállított legkorsze­rűbb kúszódarut. — Egy pillanatra el kell mennem. Tartod aiiclyamet? Kenderfonó és Szövőipari V. Központi Gyára. Újszeged. Alsókikötő sor 6. 1970. szeptember 1-i beköltözéssel albérleti címeket keres fiatal szakmunkásnők részére. A bejelentéseket személyesen, levélben, illetve telefonon kérjük gyá­runk munkaerő-gazdálkodási csoportjához leadni A lottó nyerőszámai: 19, h, 25, 53, 79 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Zánkán megtartott 31. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nveröszámokat húz­ták ki: 19. 23, 25. 53. 79. Az augusztus 3-án megtar­tandó társvn.veremény-sorso­láson a 31. játékhét szelvé­nyei vesznek részt. JÖN A TU—154 Jövőre a szovjet utasszál­lító légiforgalomba bekap­csolódik a 158 férőhelyes. lökhajtásos/TU—154 mintájú repülőgép — közölte csütör­tökön Leonyid Zsolugyev szoviet polgári repülésügvi miniszterhelvettes. A lökhai­tásos repülőgépek első „nem­zedékét" felváltó TU—154 utazósebessége óránként 900 km, magassági plafonja 13 ezer méter, leszállás nélkül több mint ötezer kilométert képes megtenni. REGIONÁLIS VlZMÜ Feiér megye vízellátásának iavítására. elsősorban a két város: Székesfehérvár és Du­naújváros égető vízproblé­máinak megoldására vízügyi szakemberek elkészítették a terveket. Ezek szerint Fejér megyében két regionális víz­mű épül. az egyik Székesfe­hérvár. Mór és Várpalota, a másik Dunaújváros. Ercsi, valamint a Velencei-tó köz­ségeinek egészséges vízellá­tására. Ml? > 10 L? HOL? Bliftl 1970. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT — NÉVNAP: PETER MELEG IDŐ Várható időjárás szombat estig: általában kevés felhő, egy­két helyen zápor, zivatar valószínű. Mérsékelt, változó irányú szél. Meleg inaiatl az idő. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 30 [ok körül. A Nap kel 4 óra 21 perekor, és nyugszik 19 óra 20 perckor. A Hold kel 3 óra 02 perckor, és nyugszik 19 óra 15 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz tol em tapadó). HUSZONÖT EVE hall meg Csortos Gyula (18s3— 1342), a kiváló magvar színmü­vé«z. AZ ÜNNEPI HETEK PROGRAMJÁBÓL Szegedi Szabadtéri Játékok: Kodály: Háry János, daljatek. Dóm ter este 8 orakor. — VI. Szegedi Fotószalon, megnyitó a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban, 11 órakor, nyitva: au­gusztus 20-ig. hétfő kivételével 10—18 óralg. — Hunok, avarok, magyarok, állandó régészeti ki­állítás megnyílója a múzeum­ban. — őszibarack-, bor- es li­kórktáUiiáa megnyílása a Hor­váth Mihály utcai kiállítási csarnokban 12 órakor. nyitva augusztus l-le. naponta 10—20 óráig. — Baráti népek ipar- es nepmüveszell kiállítása a DAV kuitunermeben. nyílva augusz­tus 20-ig, 10—10 orálg. — Nem­zetközi kézilabda kupa. Újsze­ged. Kisstadion. — Ökölvívás, országos meghívásos egyéni baj­nokság, DOzsa-pálya. MOZIK Szabadság; Dr. Syn kettős élete (Színes angol— amerikai, fel 4.) Verseny n Javából. I—II rész. (Színes, 70 mm-es ameri­kai. dupla helyárral, háromne­gyed li.) Vörös Csillag: Dr. Syn kettős élete. (Színes angol­amerikai. negyed 6 és fél 3.) Fáklya: Matrozszerzlem. (Színes NDK, háromnegyed 6 és 8.) Nyugdíjas szakmaközi Művelő­dési Otthon. Kossuth Lajos sgt. 33.: Utazás a nap túlsó oldalara. (Színes fantasztikus angol. 3 es 7.) Postás Mozi: Gyöngyvirágtól lon:ohulláslg. (3 és 7.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR A Klauzál tér 3. sz. <13/57-es) este 10 órától reggel 1 óráig. Csak súrgös esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden ar. I. sz. Se­bészet) Klinika (Pécsi u. 4.) ve­veszl (el. Al LATORVOSI UCVEI.ET Szeged város termeiére Augusztus 8-lg este 6 órától reggel 8 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegeiv és nellézollés ese­tére ügyeletes dr. Krajcsoviss László állatorvos. Lakása: Fel­szabadulás Tsz kertészete. Algyői út. Telefon: 15-235. Az é.lla'orvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. CL RÁDIÓI: Kossuth 4.30 Hirek, Időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenes műsor. 5.00 Hirek, időjárás. 5.30 Reggeli kró­nika I. 5.44 Faluradió. 8.0(1 Hi­rek. időjárás. 8.30 Hírek, időjá­rás. 6.43 Hallgatóink figyelmébe 1 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Kör­zeti Időjárás. 7.30 OJ könyvek. 8.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Műsor­ismertetés. 8.20 Lányok, asszo­nyok. 8.46 A Moszkvai Kamara­zenekar felvételeiből. 10.00 Hí­rek. 10.05 A gyanús személy. Komédia. 11.15 Verdi operaiból. 12.00 Déli krónika. 12.20 Jelentés az öttusa VB-ről. ',2.30 Zenei anyanyelvünk. 12.40 Melódia­koktél. 15.52 A kiszolgál) atctt férfi. 14.05 Kóruspódium. 14.20 Kis magyar néoraiz. 14.25 U> zenei újság. 15.00 Hirek. 15.05 Hét végi külpolitikai figyelő. 15.20 Csak fiataloknak! 15.03 Rádió­reklám. 16.08 Vadrózsaágak. 16.33 Szombat délután. 18.00 Bemutat­juk a lengyel Muza Hanglemez­gyár Chopin-OsszkJadását. 18.50 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Es­ti krónika. '.9.25 Varga András nótakat enekel. 19.10 Minden hé­ten szilveszter . . . BUEK. 1964! A Rádió szilveszteri műsorának Is­métlése. 23.45 Muzeális lemeze­inkből. 24.0C Hírek. 0.10—1.56 Melódiákoktól. Petőfi 6.20 Torna. 0.30—8.03 Azonos a Kossuth-músorrnl. 8.03 Mlkrobl és a Holnaplátok. Fantasztikus ládlójátek. 0.31 Külpolitikai fi­pyelő. 8.48 Muzsikaszó. 9.45 Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.00­12.00 Zenés műsor üdölókne-. 12.00 .Tuartita csókja. Operett­részletek. 12.20 Fen vő István könyvszemléje. 12.30 Mozart: C-dúr sz.lmronia. 13.00 Hitek 13.03 Brahms: f-moll zongora­ötös. 13.45 Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.00—13.00 Naprafor­gó. . . 13.00 Mtrán Laios énekel. 13.12 A Magvar Fúvósötös Ját­szik. 13.30 Falvakban, mezőkön. 16.00 Hírek. 16.05 Orvosi taná­csok. 16.10—17.43 A hét műsorá­ból. 17.45 Apró it űemlékváruscil: a dalmát tengerparton, I3.no Hí­rek. 18.Ili Évszázadok átlépése. 18.47 Oj könyvek. 18.30 Népdal­csokor. 19.16 Verdi: Fálstaff. Háromfelvor.ásos opera. 22.13 Táncoljunk! 24.00—0.10 Hirek. 12 TÉVÉJ Budapest 9.00 Erőpróba. Riportfilm. (Ism.) 9.23 Francis az ősi Afrikában. Filmsorozat: 1. A vaskorszak kezdetén. (Ism.) 9.30 A njrom­szöglevü kalap. (14 éven felüliek­nek!) (Ism.) U.oo Közgazdaság és politika. (Ism.) :i.2.3 Tv-Miri­tabolt. (Ism.) 14.48 Kölyök. Ma­gyar filmvígjáték. 16.20 Hirek. 16.2.3 Telesport: Ka|ak-Kenu VB — Atlétika FK — Filmbsrt'efog­laló a warendorfi öttusa VB-ről. 18.45 Antenna. 19.30 Cicavízió. 19.40 Görgey Gábor versciklusa. 20.00 Tv-hfradú 20.20 Régi nyár. A Magyar Tele- izio ós a Svéd Televízió zenés filmje. Kb. 21.50 Tv-hlradó — 2. kiadás. 22.10 Éjszakai előadás: Nana. Magya­rul beszélő angol tévéfilm. Belgrád 16.35 A belgrádi RTV népi ze­nekarának 25 éve. 17.25 Az euró­pai férfi könnvüatléukai baj­nokság elődöntője. — Közvetítés Sarajevóból. 20.35 Tv-magazin. 21.40 Romatiov és Julija. — An­gol Játékfilm. Bukarest 14.00 Kajak-kenu világbajnok­ság. Közvetítés Koppenhágából. 16.00 Német nyelvű adás. 17.13 Jó estét lányok — Jő estét fiuk! 18.13 Hirdetések — Reklámok. 18 20 Ezeregy este: adás gyer­mekeknek. 18.30 Tv-hiradó — esti kiadás. 19.00 A televízió en­ciklopédiája. 20.00 Tv-filmsoro­zat: ..A megvesztegethetetlenek". A különleges tanú". Ut kaland­filmsorozat. 20.50 Különfélék. 21.00 ..A Lourcln uteal ügy". Ze­nei paródia: Octavtan Sava. 22.05 A tv-hiradó — 2. kiadása, utá­na : sport. Gyászközlemények Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk. LASZLÖFFY KA­ROLYNE temetésén részt vettek és részvétüket nyilvánították. A Lászlóff.v és .Molnár család. S. 153 054 Mély fájdalommal tudatom, hogy szerelett férjem, FEHER OPLETAN ISTVÁN, életének 65. évében hosszú szenvedés után csendesen elhuny!. Kívánságára elhamvaszt alom. Buesúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló lelesége. Füredi u. 3. T. 1241 Szomorú szívvel tudatjuk, hogv szerétéit 'Ili. testvér unoka és I rokon. E-5ZTERO LASZLO. éle­tének 21. évében Iraglkus körül­mények között elhunyt. Teme­tése aug. 3-án 15 órakor lesz. a Gyevl-temető ravatala/ójából. A gyászoló család, Lechner tér 2'b. T. 1252 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya. nagymama, anyós és testvér, özv. BAJNOCZI SANDORNE, életének 74. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése aug. 3-án 15 órakor lesz az alsóvárosi I emelő kápol­nájából. A gyászoló család. T. 1254 Értesítjük a rokonságot és is­merősöket, hogy szerelett (ele­ség, édesanva, nagymama, test­s ér, HON VED lOZSF.FNE Mucsl Rozsa rövid szenvedés titán el­hunyt. Temetése aug. 3-án 13 órakor les/ a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, Béke tt. 5 a. T. 1253 Az előzőhöz hasonló rendszerben (vállalati költségen) rövidített tehergépjármü-vezetöi tanfolyamot szervezünk A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: 10. sz. AKÖV. Szeged, újtelep Hódmezővásárhely, üzemegység Kistelek kirendeltség xS 80 358 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város! bizottságának napilapja. — Főszerkesztő F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10., telefon: 13-335, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz. (Index: 29 053). — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom