Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-30 / 203. szám

io VASÁRNAP. 1970. AUGUSZTUS 30. Horváth Dezső LADIKKAL A TISZÁN Sz. Lukács Imre MÉGIS SIKERÜL A Balaton-partján határoztam el, hogy kierőszakolom a kirándulást. A Fogas étteremben jutott eszébe a családnak, hogy mindenképpen halat kéne enni, de hamar eloltották lobogó étvágyunkat azzal, hogy itt kérem, nincsen hal se főve, se sütve, de még nyersen sem. Hónapok óta nincsen. Föltámad ilyenkor a hazaszeretet az emberben, mert azt mondja rögtön, hogy a szegedi halászok akkor mégiscsak különbek. Ilyen okvetetlenkedő kinyilatkoztatásra jól nevelt vendéglátóipari dolgozók azt a választ adják, hogy' messziről jött ember azt mond, amit akar. Erről aztán eszembe jutott, hogy a szegedi halászokról becsületes jószándékkal nem sokat tudnék mondani, mert enni ugyan eszem a halukat olykorolykor, de soha nem láttam, hogyan fogják. Törökék szántak meg, elvállalták, hogy megmutatják a vizek birodalmát, de vetkőzzek csak neki, mert nem sétahajózás lesz az, hanem varsázás. Útközben megtudom, hogy ennek a munkának mindig szezonja van, mert hal mindig van, szükség is van rá mindig, csak tudni kell, hogy most éppen hol van. A meleg ront a fogáson, a hirtelen lehűlés is, ha zavarosodik a Tisza, vagy ha éppen tisztul, az is, mert a hal éppen úgy érzi az időváltozást, mint más ember a frontátvonulást. Az első varsánál eldöntöm, a többi negyvenkilencnél csak erősödik bennem, hogy igazat gondoltam: ha van is nemzedéki probléma a halászcsaládokban, itt a vízen nincsen. A fiú kezeli az evedzőt, amikor a motor leáll — akkora, hogy a pékek elfogadnák sütőlapálnnk, kerek kenyérhez, ha hosszabb lenne a nyele —, ő kormányozza apja mozdulatára a ladikot úgy, hogy az éppen jó legyen. Fölhúzza a halász az egyik varsakarót, aztán szemezgeti szépen a bordakarikákat, a b»i markába. Már «ieg lehetne nézni, mi van benne, de nem akar fölösleges mozdulatot tenni, előbb kimossa a varsát. Annyi iszap rakódott arra, olyan, mint amikor dér lepi be a drótkerítést télen, csak sokkal mocskosabb. Három kis hal van benne, mind fejjel kifelé áll, beszorulva a hálószemek közé. Menekült volna, mikor megtudta, hogy varsába került. Kettő a melegről, meg a mérgezett vízről panaszkodik, mert elpusztult, mire mi jöttünk. Egyetlen kis hal került a ladikbárkába az elsőből. A könnyű munkáról alkotott nézeteimet eltehetem más mesterségekhez tartaléknak, mert ez nem az. A karót kihúzni az iszapból, akkora erő kell, hogy kettőnk ellensúlya alatt is majdnem oldalra fordul a ladik, a visszaszúrás valóságos ínrogyasztó munka, a varsamosás pedig olyan, hogy elkopik tőle meg az ember térdétől a ladik fala, mintha nyulak rágták volna mindig. Beszédes a halász, minden varsánál mond valamit: — Körül van virágozva hallal, — mondja a másodiknál, — csak az a baj, hogy közel van a fejük a falhoz nagyon. — Jó kis varsa, ebbe több is elfért volna, meg nagyobb is. — Hej, de sovány vagy! — Na, te krokodilpalánta, gyere te is. (Az első csuka kapja ezt a barátságos köszöntést.) — Nem tudom, minek panaszkodunk, mikor ebbe is lehetett volna. — Azt mondják a régi öregek, hogy az ő idejükben kalappal is lehetett fogni, de varsával azért most is lehet, csak érteni kell hozzá. — Na, megjött a Marci! Ideje, hogy jelentkeztél, azt hittem, eltévedtél teljesen. (Megfogtuk az első harcsát. Reklámozott társaihoz képest kicsi, de csak harcsa a harcsa.) — Nézd, még hal is lehetne benne! — Ez már csak ridikülbe való. (A tápai nagymónár nevű gyékényszatyrot becézik itt így a vízen.) Süllő, márna, csuka, keszeg, potyka és kóc kerül azért anynyi, hogy nem unatkoznak. Harcsát nagyobbat is találunk, de nem kell segítség a beemeléshez. Igen fürge jószág itt a ladik fenekén, előkerül a nyugtató, fejbe vágják kétszer, hogy békében maradjon. Biztos, ami biztos, megkötik azért, mert biztosan fölérez hazáig. Reggel indultunk, délután lett, mire visszaértünk. Nekem csak szórakozás ez a hat óra, de aki éjszaka is halászott úszó hálóval, az azt mondja a végén, hogy kevés bortól is be tudna rúgni hamar. Szabad ember a halász, akkor dolgozik, amikor akar, anynyit, amennyit akar. Ügy látom, sokat kell akarni, ötször-hatszor meg is áztunk, de csak a parton a tócsákról vettük észre, mekkora eső is volt. Vele jár a mesterséggel, hogy beázik a műhely. Van azért mit leadni a szövetkeeztnek most is. — Megvan a napszám? — kérdezem búcsúzáskor. — Sok halásznak elég lenne ez, de nekünk kevés. Hét gyerek van a családban, kettő már halász, a harmadik is elő van jegyezve, csak a negyedik akar kőműves lenni. Az elmúlt napokban a Békés, Csongrád megyei Állami Gazdaságok Főosztálya felhívta az állami birtokok vezetőinek figyelmét, hogy intézkedési tervet készítvén a második félévben azon igyekezzenek, a kedvezőtlen év ellenére se legyen veszteséges gazdaság, vagy minél kevesebb. Még jó négy hónap áll rendelkezésre év végéig, hátra van a nagy őszi betakarítás és sokat lehet kicsikarni a földből, okszerű takarékossággal, több tízezer forintot „megfoghatnak". Az általános és közvetlen költségeket, valamint a bérköltségeket is megszoríthatják, a hozamokat azáltal művelhetik, hogy a megtermett termékeket veszteség nélkül takarítják be, törekszenek a végtermék-értékesítésre, csökkentik a gépi munkák önköltségét s egyben jól megalapozzák a jövő évi terméseredményeket. Ezekben a napokban az állami gazdaságokban, a X. pártkongresszusra való készülődés jegyében, termelési tanácskozásokon vitatják meg a dolgozók, hogy még mit tehetnek az idei esztendő sikeréért. Így van ez a Szegedi Állami Gazdaságban is. Nehéz, kritikus esztendő köszöntött az állami birtok dolgozóira, s akik már két évtizede munkálkodnak itt, azok is csak az 1965ös évet mondják megközelítően kritikusnak, az idei próbákhoz viszonyítva. Hiszen többszörösen embert kívánó esztendő ez. Elég megemlíteni, hogy a Szegedi Állami Gazdaságot is fenyegette az árvíz, a kiszombori kerületben hetekig készenlétben álltak a gépkocsik, az erőgépek, hogy.kitelepítsék, ha sor kerül, a sertéshizlaldát. Nappal, éjszaka izgatottan járták a Maros-partját, mi is lesz, hogyan is lesz hát? Aztán meg az „árvízi kiesések" mellé itt ez a kedvezőtlen csapadékos nyár, s ki tudja, még mit tartogat az idő. Augusztusban 100 milliméternél jóval több csapadék hullott le, ami késlelteti, akadályozza a munkát. Az állami birtok dolgozói szeptember 2-án műszaki konferenciát tartanak, s itt készítik elő a termelési tanácskozások anyagát, vitatják meg azokat a javasolt, elgondolt intézkedéseket, amelyekkel a csapások, veszteségek ellenére is eredményesebbé teszik ezt az évet, tisztességgel zárhatják. Az idei gazdálkodást alaposan felülvizsgálták; a rendkívüli téli ' időjárás, a késői kitavaszodás, a belvizek, s a tiszai árvíz elleni védekezés olyannyira igénybe vette a gazdaságot, hogy összesen 12 millió forintos kieséssel számolnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezett vállalati nyereség 6 millió 489 ezer forint „elúszott". A gazdaság vezetői, dolgozói ebbe nem nyugodtak bele. Olyan intézkedési tervet készítettek, amely reális és megszabja a feladatokat és a második félév gazdálkodásával jelentős nyereséggel zárhatják majd az 1970-es esztendőt. A növénytermesztésben a szőlőnél mintegy 12 ezer mázsa értékesítésére számolnak. A tervezett bevételnél 600 ezer forinttal többet seperhetnek a kasszába, ugyanakkor a gazdaság által feldolgozásra kerülő szőlőből 2100 hektóliter bort még az idén eladhatnak, s ebből 693 ezer forint bevételt várnak. Bár az idő nem kedvez, de némi pénzt hozhat a lucernamag is. Nem szólva a lucernamag exportra történő értékesítéséről. A növénytermesztésben 2 millió—2 millió 200 ezer forint terven felüli bevételt várnak év végéig. Az állattenyésztésben bőven van tennivaló. Igaz, nem a legkorszerűbb épületekben tartják az állományt, ennek ellenére a tejtermelésből 126 ezer forint, a borjúhízlalásból 175 ezer, a sertéshízlalásból 135 ezer, a halászatból pedig 391 ezer forint többletbevételt várnak. A segédüzemi eredményeket is tudják javítani és a géppark jobb kihasználásával, jobb önköltséget elérni. Az intézkedési terv az álta-. lános költségek csökkentésének a módját is meghatározza. Mindezek alapján a Szegedi Állami Gazdaságban év végére a várható halmozott termelési érték 82 millió 307 ezer forint. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár nem tudják megismételni az elmúlt esztendőt, a 69-es évet, de legyőzve az időA falu népműveléséért egyre többen aggódnak. A gyakorlat és elmélet szakemberei közös nevezőre jutottak ugyan abban, hogy a nagy tömegeket napról napra mozgósító rendezvények kora lejárt, az emberi kapcsolatokra is építő, érdeklődési körökre, néhanéha egyéni „bogarakra" is támaszkodó kisebb csoportoknak, közösségeknek — szakköröknek, művészeti együtteseknek, amelyek az eddigieknél sokkal többet gondolnak saját tagjaik nevelésére, és egyre hangsúlyosabban a kluboknak — azonban olyan lehetőségei vannak, amelyekre bátran támaszkodhatunk, sót, ha valóban korszerű népművelést akarunk, kell is támaszkodnunk. Ha azt várjuk a népműveléstől, hogy a vele kapcsolatot tartó emberek pihenjék ki vagy vezessék le idegemésztő napi munkájuk feszültségét, frissüljenek föl, hogy a másnapi munkát teljes emberként kezdhessék újra, és azért is — legyen ez legalább annyira fontos szempont! —, mert ez hozzátartozik az emberséghez, de azért gyarapodjanak szellemiekben annyira, ameny-1 nyire a ma emberének lépést kell tartania kora tudományának lépéseivel, akkor be kell látnunk, hogy ez valóban járható út — lenne, ha lenne. Van ugyanis egy nagy gondunk. Igaz, hogy szaporodnak az ilyen célzattal induló szakkörök és klubok (munkájuk értékelésébe most ne bocsátkozzunk), de belső törvényeik szerint keveseknek szólnak. Fából vaskarika lenne, ha ezeket a kis közösségeket nagy létszámú gyülekezetté akarnánk fölhizlalni, mondván: ha valóbn jó, hadd élvezzék többen áldásait. Több helyen próbálták így, mindenütt visszafelé sült el az ötlet. Egyetlen megoldás kínálkozik csupán: sok — a meglévőknél sokkal több! — ilyen közösségre van szüksége a népművelésnek. Erre szólalnak meg a gazdálkodás emberei: jó, jó, de miből? A nagy létszámú rendezvények meghozták azért a bevételt Is a kiadások mellé, amíg kelendők voltak, a klubok és a szakkörök pedig leginkább csak kiadást jelentenek. Sorolják is hivatásos népművelőink, mire lenne szükségük, ha technikai korunk követelményeire hallgatva fa-, fémvagy műanyag megmunkáló szakSövényháza és a környékbeli községek lakói minden évben ellátogatnak szeptember első vasárnapján az Árpád-ligetbe, hogy részt vegyenek a honfoglaló őseink emlékére állított emlékműnél rendezett nagyszabású ünnepségen. Idén, szeptember 6-án, a termelőszövetkezeti parasztság politikai nagygyűlésének szónoka Komócsin Zoltán, az MSZMP Pojárást, a kedvezőtlen viszonyokat, 4 millió 524 ezer forintos eredménnyel zárnak. Még sokszor kint alszik a szőlő, s az ősziek is. Egy azonban biznyos; ha a termelési tanácskozásokon az állami birtok dolgozói az intézkedési terveket megvitatják, elfogadják, s azok megvalósításán lelkiismeretesen fáradoznak, az eredmény nem maradhat el. Erre minden garancia megvan. S a legfőbb biztosíték, a szegedi táj hírneve, az okos, jó gondolatok, javaslatok és az a szorgalmas, bizonyító munka, amiből eddig sem volt hiány. kört akarnának létrehozni például. A szerszámok beszerzése egymagában megoldhatatlan föladat számukra. Pedig elindult egy „csináld magad!" mozgalom, be is bizonyította, hogy jó lenne ezt tovább csinálni, tovább fejleszteni. Hogy hányféle klubra lenne szükség valójában a mos tani, szinte kizárólag ifjúsági klubok/ mellett, nehéz lenne megmondanunk. De miből? Vissza-visszatérő gond e közösségek életképes ritmusának kialakításához szükséges szakértelem, módszerbeli jártasság hiánya is sok-sok esetben, de a legfőbb gorid mégis, hogy a korszerű követelményeknek megfelelő népműveléssel anyagi nehézségei miatt a legtöbb kultúrház csak birkózik, de tartós sikerekkel ritkán dicsekedhet. Közös elképzelésre lenne szükség minden faluban. Ha hozzáértő felelősséggel hánynák-vetnék meg gazdasági vezetőink, ki mit vállalhatna a népművelés ügyéért, sokkal könnyebben gurulna a kocsi. Meg is születhetne ez a közös elképzelés könnyen, ha a kulcskérdésben egyetértenének. Azt kellene csak belátniok, hogy saját embereik érdekeit szolgálják náinden fillérrel, amit a népmüvelésnek — akár a kultúrháznak, akár a könyvtárnak adnak. Büszkén mutatta a minap az egyik kátéesz vezetője, hogy a kultúrtermet is befogták a termelés szolgálatába. Varrógépek kerültek bele, a pingpong- meg a biliárdasztal pedig a szabászok munkaasztala lett. Biztos, hogy forintokat nyernek vele. De hogy mit veszítenek azzal — saját szavaikat idézem —, hogy felfüggesztettük a kultúrát", nincs az az agyafúrt főkönyvelő, aki ki tudja számítani. Abban a községben „szüneteltetik" a kátéeszbéli kultúrát, ahol a művelődési házat az összeomlás fenyegeti, a termelőszövetkezet kultúrtermét magválogatásra fogták be, a gépjavítókét pedig irodák .céljára alakították át. Kétes értékű büszkeség az ilyen, még akkor is, ha gazdasági magyarázatot adnak hozzá. Törvényünk van rá, hogy a szövetkezet a tagok társadalmi szervezete Is, a benne élők művelődéséről is gondoskodnia kell. Célszerűbb ezt falun közösen, összefogva és szüneteltetés nélkül úgy megszervezni, hogy a látszat mellé a tartalom is csatlakozhassék. litikai / Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, országgyűlési képviselő lesz. Az ünnepi beszédet követő kulturális műsorban a gyulai szövetkezetek „Kiváló együttes" címmel kitüntetett Kőrös táncegyüttese lép fel, közreműködik még a hódmezővásárhelyi állami zeneiskola fúvószenekara. Külön érdeklődésre tarthatnak számot az ásatással föltárt egykori monostor romjai is. i ÖSSZEFOGÁS KELLENE ÁRPÁD-EMLÉKÜNNEP