Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-28 / 201. szám

8 PÉNTEK. 1970. AUGUSZTUS 28. UNIVERZÁLIS KOTRÓ A varsói gépgyárban ha­marosan megindul a sorozat­gyártása egv út típusú ön­járó kotrógépek. Ezt egv 60 lóerős teljesítményű belső­égésű motor indítja meg. Vedrének térfogata 0.6 köb­méter. Ez az agregát kereke­ken és lánctalpon is tud dol­gozni. Függeszthető berende-. zése révén a szerkezetet 20— 30 tonnás teherbirókéoessé­gü daruként, ezenkívül cö­löpverő gépként is lehet üze­meltetni. GVAR­REKONSTRUKCIÖ Nagyszabású, három ütem­ben megvalósuló rekonstruk­ció kezdődött a Baromfiipart Országos Vállalat orosházi gyárában. ahol csaknem húszfaita baromfikonzervet készítenek. részben hazai piacra, részben exportra. CJ KÖNYVEK l6mét több érdekes mú lá­tott napvilágot a Zrinvj Ka­tonai Kiadó gondozásában. Érdeklődésre tarthat számot a Harc a Kaukázusért cimü, több mint 500 oldalas kötet. Szerzője A. A. Grecsko mar­sall. a Szovjetunió honvédel­mi minisztere, aki a nagv honvédő háború idején mint hadseregoarancsnok kezdet­től a befejező harcokig részt vett a Kaukázusért vívott mintegy 15 hónapos csatá­ban. s így leghitelesebb kró­nikása a harcoknak. A nagv támadás című könyv Borisz Polevoi riportsorozatát fog­lalia magában, a kurszki katlantól a Szovjetunió tel­jes felszabadításáig. Erdőben Fiatal orvvadászokai kerget az erdész. Li­hegve kiáltja utánuk: — Álljatok meg, gaz­fickók! Azok tovább futnak, csak az egyik szól hát­ra lihegve: — Álljon meg ma­ga, hiszen magat senki sem kergeti! TERMOSZHAZ Pécsett száz vagonos kor­szerű hűtőházat építtet a Ba­ranyai MÉK a lakosság zöld­ség-gyümölcs ellátásának ja­vítása végett. A ..termoszhá­zat" NDK-gvértmánvú be­rendezésekkel látják el és több érdekes éoületszigetelé­SÍ eljárást alkalmaznak: ígv például a hűtőház lapos te­tejét öt-hat centiméteres vízrétee borítja maid. RAJ/KÖZVETÍTÉS TELEFONON Szovjet mérnökök érdekes, telefonra szerelhető készülé­ket szarkesztettek. Segítségé­vel gvorsan közvetíthetők vázlatok, rajzok és kézírásos szövegek. A kiegészítő szer­kezetbe elég behelvezni a kézírásos szöveget vagv raj­zot. és a vonal túlsó végén fölszerelt autográf pontosan reprodukálja a képet. BARTÓK­PROGRAM \ Bartók Béla születésének 90.. és halálának 25. évfor­dulóin alkalmából 1970. szeptember 26-a és 1971. március 25-e között a Ma­gvar Rádió ünnepi program­sorozattal adózik a halha­tatlan zeneköltő emlékének. ARANYGYŰRŰ A HENGERÉSZNEK A diósgyőri Lenin Kohá­szati Művek középhengerdé­jében ünnepélyesen búcsúz­lak el a nyugalombavonuló Árokszállási Géza előhenge­résztől. aki kereken negyven esztendőt töltött odaadó munkával. Az ünnepélyen méltatták a kiváló előhenge­rész négy évtizedes jó mun­káját és ajándékokkal ked­veskedtek neki. Többi között arany pecsétgyűrűt kapott a vállalattól. BÜFÉ A BUSZOKON Üj szolgáltatást vezetett be néhánv távolsági autóbuszjá­raton a 10. számú AKÖV. A Budapestre. Székesfehérvár­ra. Parádra. Debrecenbe. Za­laegerszegre és Pécsre indu­ló s onnan visszaérkező bu­szokat büfésszekrényekkel szerelték fel. A hat járat utasai augusztus 15. óta él­vezik ezt a szolgáltatást. MINI­FILMTELEP A Fejér megyei Alcsutdo­bozon működik Homoki Nagy István rendező mini-filmte­leoe. Ketrecekben, ólakban, vagy szabadon tartva megta­lálható itt úgyszólván a tel­jes hazai állatvilág. Az itt éló szarvasok. özek. vad­macskák és vaddisznók, bor­zok. kutvák. kameruni tör­oekecskék és egyéb állatok természetesen mind sztárok. Többségük kölyök kora óta a telepen „neveledik". Naponta rendszeresen foglalkoznak velük felügveldik. Valamenv­nyien ..megilletődés" nélkül mozognak niár a kamerák előtt, s tökéletesen „játsszák" szerepüket. UTAZIK A NYÜL Hetenként eevszer „nvulas napot" tartanak a Baromfi­ipari Országos Vállalat sár­várt gváreavségében. Az üzemtől korlátlan mennyi­ségben veszik át a külföldi — NSZK-beli. olasz és sváj­ci — megrendelőik a hazai élő és feldolgozott házinyu­lat. Csütörtökön tízezer da­rab elő és hatezer feldolgo­zott nyulat küldtek Olasz­országba. Az év végéig pe­dig összesen mintegv hatvan vagon vágott és ötvenezer darab élő házinyulat expor­tálnak. HASIS A LELKÉSZNÉL Joszoh Amormino kalifor­niai lelkészt a rendőrség Washington egvik repülőte­rén őrizetbe vette, miután kézitáskájában öt kiló hasist találtak. Végül ötezer dollár óvadék ellenében ideiglene­sen szabadlábra helvezték a lelkészt aki Párizsban töltött szabadságáról érkezett haza. divatok és méretek Hogy a divat nagyon szeszélyes valamilye az emberi eletnek, azt tudták már a régi egyiptomiak is. Nyilván azért epitettek piramisokat a sivatagban. De én most a rádiókról akarok be­szelni. Az idősebbek talán még emlékez­nek rá, hogy a rádiózás őskorának készülékei nem voltak túlságosan nagyok. Később aztán nőni kezdtek. Előbb csökkent a magasságuk, széle­sedtek. végül amikor már nagyon szélesek lettek, akkor a magasságuk is újra megnagyobbodott. Ezek voltak a csúcsszuperek. Bal vagy jobb felső vinklijúkben '• arázs­szem hunyorgott, minduntalan az emberre vetve zölden foszíoreszká­ló pillantását. A rádió-elefanliázis akkor érte el tetőpontját, amikor elkezdték gyár­tani a lemezjátszókkal is egy'oekom­binált készülékeket. Ami a gyakor­latban annyit jelentett, hogy a szerkentyű már kialakult mammut­mereteihez egyszerűen hozzáappli­kálták a gramofon nag.vsagát Ügyhogy most már három ember kellett hozzá. Kettő, aki a helyére teszi, s egy, aki hallgatja. (Az elő­ző kettő ugyanis rendszerint úgy el­fáradt a cipckedéstcl, hogy rem volt kedve útra kelni a rádió segít­ségével az éter hullámain.) Aztán jött a nagy fordulat. Ha azt akarnám, hogy mondandómnak legyen egy kis tudományos stichje, úgy is fogalmazhatnék, hogy a mennyiség hirtelen minőségbe csa­pott át. A rádióipar nyelvére lefor­dítva ez a megállapítás körülbelül annyit jelent, hogy a konstruktőrök rádöbbenlek; a minőség nem növek­szik egyenes arányban a mennyiség dagibbá válásával. Elkezdték hát kutatni — és végül meg is találták — azofccat az alkotóelemekel. ame­lyek kisebb helyen is elférnek, mi­által magától értetődően csökkent­hető a kulturális rendeltetésű villa­mossági doboz köbtartalma is. A mennyiség e minőségbe való át­csapásának külön pikantériája, hogy a folyamat szinte kísérteties pontos­sággal egybeesett a táskarádiók megjelenésével, majd hirtelen tér­hódításával. Ezek a hordozható bigyók kezdet­ben még nem versenytársként, ha­nem mint egzotikum jelentkeztek. Aranylabú fiúk. útlevéllel rendelke­ző aranyemberek birtokolták őket. S amikor nyilvános helyen elfordítot­ták a bekapcsoló gombot. olyan csődület támadt körülöttük. mint amikor a brazíliai dzsungelben ta­lálkoznak a többiek egv kígyóval, aki nem hallott még Petéről. Há jól emlékszem — bár nem biz­tos, a memória tényleg nagyon csa­lékony dolo.g —. egy kicsit még szid­tuk is ezt a hordozható hangdobozt. Na persze nem nagyon, csak vala­mennyire ... Emlegettünk egy kis divathóbortot, meg szenzációhajhá­szást, meg néhány hasonló, kisebb kategóriájú negatív minősítést. Nem sokkal később aztán már mi is azon voltunk, hogy szerezzünk magunknak egy táskarádiót. A hazai ipar első gyártmányai na­gyok voltak, és magukon viselték a kísérletezés, az útkeresés nyomait. Aki kézbe vette őket. rögvest lát­hatta. hogy bár szegény ország va­gyunk, s nyersanyagban sem gaz­dagok — de a szándék dicséretes, az . akarat erös. az elhatározás szilárd. Ha jol emlékszem, Szonett-nak hívták az első szériát, amelyet ezer forint körüli áron dobtak piacra. Később háromszázötvenért árulták. De e meghökkentő volumenű ár­csökkentés miértjét csak azok ért­hették meg, akiknek ilyen készülék már nem volt birtokukban. Időköz­ben ugyanis kihajították az ablakon. (A nyugodtabbak akkor, amikor az ablak nyitva volt.) Később nőtt a tapasztalat, korsze­rűsödött a technológia, jöttek (hol így, hol úgy) a különböző licencek, és a hordozható rádió méretei is megindultak a csökkenés útján. Sikk lelt a kis rádió. Mutasd meg a rá­diód. megmondom, ki vagy — mi-, dosithattuk volna a régi szólásmon­dást a korabeli viszonyokhoz alkal­mazkodva. Mentől kisebb a rádiód, annál nagyobb ember vagy. Végül már odáig jutottunk, hogy e zümmö­gő masinák tényleg akkorára zsu­gorodtak, hogy elfértek a tenyér­ben. És akkor — lám, a történelem lo­gikája — a mennyiség itt is atcsa­pott a minőségbe. Hirtelen rádöb­bent az emberiség, hogy jó lenne, ha ezek a tranzisztoros törpék egy kicsit hangosabban szólnának .. „ ha lehetne szabályozni a hangszinü­ket — ha lenne rajtuk nyújiott, rö­vidhullám. meg URH..., meg lehet­ne hozzájuk kapcsolni hangszórót, lemezjátszót, magnót, meg izé ... Úgyhogy, hirtelen elkezdtek nőni. Amit legújára vettem, az öt és fél kiló. És ha egy sarokig elviszi az ember, belezsibbad a féloláala. Igaz. mindent tud. És nagyobb, mint a szobai késtü­lékek. amelyek egyre kisebbek, es egyre hosszabbak. Vajon mit hoz a jövő? És mekko­ra rádiót kell majd vinni az ut­cán ?... Papp Zoltán Az ok Muzsika a műhelyekben Ukrajna egyik legnagyobb vállalata, a Harkov Terme­lési Egyesülés műhelyeiben hangszórókat szereltek fel, s ezek a munkaidő alatt spe­ciális módon összeállított ze­nét közvetítenek. A zene ki­választását a Munkaszerve­zési Tudományos Laborató­rium (NOT) végzi. A Harl-,1­vi Munkahigiéniai és Mun­kavédelmi Tudományos Ku­tató Intézet munkatársai a vállalati szakszervezettel és a gyári pszichológussal kar­öltve. különleges műszerek­kel mérték meg a műhelyek zajszintjét, meghatározták a zaj jellegét, és úgy válasz­tották ki a zenei darabokat, hogy azok a gépek hangjá­val összeolvadva, a zaj in­gerhatását csökkentve, jóté­konyan befolyásolják a dol­gozókat. Hangmérnökök se­gítettek a hangszórók elhe­lyezésében. Az eredmények felülmúl­ták a várakozást. Csökkent a dolgozók fáradélponysága és javult a kibocsátott ter­mékek minősége is. Vlagyi­mir Rugyenko ukrán orvos­tudós gondosan, figyelemmel kisérte a munkások fizikai állapotát, és nagv figvelmet szentelt ennek a kísérletnek. Most az a feladat, hogy spe­ciális munkahelyi zenej programot állítsanak össze a különböző termelési ágaza­toknak. — Igen drágám, tudom, nagy a pizsama. De olyan kínos lett volna megmondanom a segédnek a boltban. Hogy ilyen alacsony a férjem ... M Miért nem a férfiak szednek antibébi tablettát"? Lezajlott szerdán az ame­rikai nagy nőtünletés. Ez­úttal nem volt összecsapás a rendőrséggel, rendőr- vagy nemzeti gárdista roham. A New York-i Fifth Avenuen elhaladó asszonyokat és leá­nyokat egyes csoportok éltet­ték, más csoportok gúnyol­ták. Háromszázan tüntettek a new york állambeli Ro­chesterben. Szimbolikus gesztusként szemétládábu — „a szabadság szemétládájá­ba" — hajigálták melltartói­kat és „az összes olyan hol­üt", ami alárendeltségi vi­szonyukra emlékeztette őket. Egvik jelszavuk: „Miért nem a férfiak szednek antibébi tablettát"? Washingtonban a szenátus és a képviselőház irodáiban dolgozó nők tar­tottak egynapos sztrájkot. A tüntetés politikai szem­pontból komoly, sok helyen tréfás hangulatát a bostoni rendörök rontották el, ami­kor megakadályozták a szü­letésszabályozással kapcsola­tos röpiratok terjesztését és — a későbbi nyomozás meg­könnyítése végett — filmre vették az akció résztvevőit. BOMBA A STADIONBAN? Minnesota és Boston nagy érdeklődéssel kísért baseball­mérközését félbe kellett sza­kítani. mert egv ismeretlen telefonáló közölte, hogy tíz percen belül bomba robban a stadionban. A huszonnégy­ezer néző hatalmas pánikban hagvta el a lelátókat és a 6tadion környékén várako­zott a robbanásra. amely azonban nem következett be. A mérkőzést negyedóra múl­va folytatták. MAGNETOFONOS MADARIJESZTÉS A szőlőültetvényekre ezer­nyi t eszelv leselkedik, leg­nagyobb ellenségük mégis egy különben meglehetősen ártatlan, sőt hasznosnak -s­mert madár — a seregélv. Kirgiziábau. ahol s sere­sé vek különösen nagv ká­rokat okoztak az. üi'e ' én ve­ken most a vádiótecnr.ikához folyamodtak segítségért. Elő­zetes kísérletek után magne­tofonszalagra vették maguk­nak a seregélyeknek a vész­rikoltásait. sezeket a hango­kat sugározták hangszórók­ból. Az ötlet kitűnően be­vált: az ..anyanyelvükön" el­hangzott figyelmezz résre a madárcsapatok ijedten re­pültek el. A magnetofonos madáriiesztés szakértői sze­rint. három hangszóróval biz­tonságosan meg lehet oldani 60 hektárnyi szőlő védelmét. EMLÉK LOTTÓSZELVÉNY Kétszáz esztendővel ez­előtt. 1770. szeptemberében sorsoltak először lottószámo­kat Magyarországon. A ju­bileum alkalmából a Sport­fogadási és Lottóigazgatóság díszes kivitelű, a budai vár régi és mai képét ábrázoló rendkívüli lottószelvényt bo­csátott ki. Az emlék lottó­szelvények sorsolását — a 37. játékheti számok húzásától függetlenül — szeptember 11-én tartják Budapesten. A szelvények beérkezési határ­ideje: szeptember 10-én déli 12 óra. KOLERA Tizenhatan haltak meg ko­lerában az indiai Trivan­drum körzetében, összesen 225 koleragvanús személy ke­rült kórházba, közülük 34-en még mindig kezelés alatt állnak. TALÁLKOZÓ A Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem gépészmérnö­ki kara a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület borsodi szer­vezetével közösen negvedik alkalommal rendezte meg a tíz éve végzett gépgyártó mérnökök találkozóját. AUTOMATA GYUFA A legújabb francia talál­mány az. automata gyufásdo­boz. Elég. ha megnyomjuk a» dörzsfelületén található gom­bot. és a dobozból máris „ki­ugrik" az égő gyufaszál. ezért úgy kell kiadni, hogy az érdekeltek a vizsgakra, beszámolókra, az érettségire vagy a képesítőre kellő idő­ben felkészülhessenek. A Művelődésügyi Minisz­térium közoktatási főosztá­lyának tájékoztatása szerint a dolgozók gimnáziumában az 1970—71-es oktatási évben folytatódik a reform-tanterv fokozatos bevezetése. Szeptember 5-ig lehet jelentkezni a dolgozók iskoláiba Szeptember 5-ig jelentkez­hetnek az érdeklődők a dol­gozók iskoláiba. A tanítás a felnőttek iskoláiban általá­ban szeptember közepén kez­dődik. NAZ általános iskola esti és levelező tagozata hallgatói­nak tanévenként három munkanap, a gimnázium es­ti tagozatán szintén három munkanap, a gimnázium le­velező tagozatán pedig tan­événként hat munkanap ta­nulmányi szabadság jár. En­nek időtartamára a dolgozó­kat átlagkereset-térítés ille­ti meg. A szakközépiskolák és a középfokú technikumok esti tagozatán tanévenként . hat munkanap, ugyanezen okta­tási intézmények levelező tagozatán tanévenként 15 munkanap a tanulmányi sza­badság. Ezekben az intéz­ményekben sem jár a dolgo­zóknak a kötelező foglalko­zásokon való részvételhez szabad idő, sem pedig az érettségi vagy képesítő vizs­ga előtt külön tanulmányi szabadság. (E kedvezmények csak a felsőfokú oktatási in­tézménvekben továbbtanuló dolgozókat Illetik meg.) A tanulmányi • szabadság a rendes szabadságon felül jár. A vizsgák előtt esedékes. Közlemények (x) A Liszt Ferenc Zeneiskola (Tábor u. 3.) felvételt hirdet zeneovoda. eiőkepző. ének. vo­nós. fa és rézfúvós hangsze­rekre. augusztus 31, szeptem­ber l-ón. de. 8—12-ig. du. 2—3 órétg. A növendékek órabeosz­tása szepi. 4-én. 10—12-ig és du. 2—5 óráig lesz. Szeptember 5-én. 5 órakor tanévnyitó, xs 133 772 (x) Dr. Hunyady János se­bész főorvos, szabadsagáról visszaérkezett. Rendel: Tolbu­hin sgt. 34. sz. alatt. du. 3—6-ig. x (x) A DÉMASZ Szegedi Üzem­igazgatósághoz tartózó kivitele­zési csoport értesíti Szeged vá­ros lakolt, hogy Szeged-Bakto­ban megepített kisieszültsesü hálózatot. 1070. augusztus 28-án feszültség alá helyezi. Ez Idő­id! kezdődően kisfeszültségű hálózat érintése életveszélyes és tilos. A berendezésen történő bárminemű rongálást a törvény szigorúan bünteti. S. 133 832 DELMAGYARORSZÁG A Magyal Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő F. Nagy István. - szerkesztőség é» kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10., telefon: 13-535. 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u, a. sz. (Index: 20 053). — Előfizetés) dfj egy hónapra 80 tortalt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom