Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

ÜNNEPNAPI MAGAZIN PARÁDÉ CSÜTÖRTÖK, 1970. AUGUSZTUS 20. 106 Darvasi István HELYÜNK ÉS HÍRÜNK Szőnyi Gyula Ünnep Veres Péter A JÓ GAZDA Ma, augusztus 20-án, alkotmá­nyunk 21. születésnapján, az ál­lamalkotó István király születé­sének ezredik évfordulóján reg­gel 9 órakor az ország vala­mennyi katolikus és protestáns templomában egyszerre kondul­nak meg a harangok, Jelezve, hogy a Bazilikában ünnepi fő­papi nagymisét celebrálnak. Ezt követően az egyházmegyékben is istentiszteletet tartanak a székes­egyházakban. A budai várban ma megkoszorúzzák a Hazafias Népfront Országos Tanácsának vezetői I. István szobrát. A katonai főiskolák végzős nö­vendékeit a magyar néphadse­reg új tisztjeivé avatják ezen a napon az Országház előtt, a Kos­suth Lajos téren. A hagyomá­nyos budapesti honvédelmi nap­nak ezen az augusztus 20-án lát­ványosabb és hosszabb program­ja lesz, mint a korábbi években. Földön, vízen, levegőben mottó­val rendezi meg az MHSZ és a magyar néphadsereg a dunai ví­zi- és légiparádét. Ezt az egész ország láthatja majd a tévé kép­ernyőjén. Körülbelül félórás mű­sort jelent majd az este 10 óra­kor kezdődő hagyományos tűzi­játék, amelyet ezúttal is a Gel­lérthegy ormán produkálnak. Nemzedékek E zer esztendőt és benne hu­szonötöt ünneplünk. Ezer esztendeje született az államalapító István király és hu­szonöt esztendővel ezelőtt kez­dődött az új államalapítás. Nem erőltetettem vonunk párhuzamot, ha azt mondjuk, hogy István ki­rály éppen úgy a kor parancsá­nak tett eleget az akkori Euró­pába való beilleszkedéssel, aho­gyan az új államalapító, a hata­lomra került nép is a kor sza­vára hallgatva csatlakozott az emberiség jövőjének mai letéte­ményeseihez, a haladó erőkhöz. Európában több mint negyed százada hallgatnak a fegyverek és ez annak köszönhető, hogy a szocialista világrendszer és ben­ne a Szovjetunióval együtt az európai szocialista országok új nemzetközi erőviszonyokat te­remtettek. A Magyar Népköz­társaság, mint a szocialista vi­lágrendszerhez hű ország, az új erőviszonyok kialakításának egyik részese. Semmi sem állit­hatja meg a haladás nemzetkö­zi erőinek további növekedését, ha a szocialista országokban si­kerrel épül az új társadalmi rend és a szocialista országok megőr­zik és szorosabbra fűzik egységü­ket. Ezt követeli a világpolitika legégetőbb kérdéseinek mielőbbi megoldása ls. Nem vitatható, hogy ha ma biztatóan alakul az összeurópai biztonsági értekezlet előkészítése, ha létrejöhetett az erőszakról való lemondásról szó­ló szovjet—nyugatnémet megál­lapodás, tárgyalások folynak a stratégiai fegyverrendszerek kor­látozásáról, megbeszélés folyik a Lengyel Népköztársaság és a Né­met Szövetségi Köztársaság kö­zött, átmeneti tűzszünet jöhetett létre a Közel-Keleten, és fenn­akadással ugyan, de tárgyalnak Párizsban az Indokínai háború­ban érdekelt felek, akkor ez a szocialista világrendszer létének, erejének, a világpolitikai realitá­sok lassú, de feltartóztathatat­lan érvényesülésének köszönhe­tő. A Magyar Népköztársaság kül­politikája tevékeny és elismerés­re méltó szerepet vállal a vi­lág békéjét és az emberiség boldogulását érintő legfontosabb kérdések megoldásának előmoz­dításában. Azért teheti ezt, mert hazánk nemzetközi tekintélye az elmúlt esztendőkben megnőtt, szava súllyal esik latba minden nemzetközi fórumon. Nemzetkö­zi tekintélyünk azért növekedett meg, mert belső rendszerünk szilárd, népünk egységes és nem­zetközi politikánk szilárd alap­elve egyfelől a proletár inter­nacionalizmus, másfelől a békés egymás mellett élés. Elvi enged­ményeket sohasem tettünk, kétes babérokra sohasem áhítoztunk. A politikai életünket, szocia­lista építőmunkánkat immár másfél évtizede irányító Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt esztendőkben derekasan kivette részét a szocialista országok, a kommunista és munkáspártok egységének szilárdításáért folyó küzdelemből. Budapest színhelye volt a forradalmi munkáspár­tok több találkozójának. Hason­lóképpen fontos szerepet játszott és játszik a Magyar Népköztár­saság az európai biztonsági érte­kezlet előkészítésében. Az előké­szítés első okmánya Budapesti Felhívás néven látott napvilá­got. Külügyminiszterünk szá­mos európai szocialista és tőkés országban tett látogatásával, több európai külügyminiszter buda­pesti vendéglátásával és a talál­kozások alkalmával lefolytatott tárgyalásokkal egyengette és egyengeti az értekezlet előkészí­tésének útját. Ugyanígy játszik szerepet a magyar külpolitika mindenütt, ahol képviselői jelen lehetnek: az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a genfi leszerelé­si tárgyalásokon, az ENSZ Eu­rópai Gazdasági Bizottságában és nem utolsósorban a szocia­lista országok nemzetközi szer­vezeteiben, a Varsói Szerződés­ben és annak politikai tanácsko­zó testületében, vagy a kétoldalú eszmecseréken. A magyar dolgozó nép szá­mára világos, hogy amikor a magyar külpolitika a mai nem­zetközi élet legfontosabb kérdé­seinek megoldásán fáradozik, egyűtttal a szó legigazibb értel­mében nemzeti érdekeket is kép­visel. Kell-e magyarázni, hogy számunkra ls létkérdés az eu­rópai biztonság, és — bár föld­rajzilag tőlünk távol eső terüle­tekről van szó — érdekeltek va­gyunk mind az Indokínai, mind a közel-keleti háborús konfliktus békés, a földrész népeinek jogait tiszteletben tartó megoldásában. Ezen belül a magyar külpo­litika képviseli a Magyar Nép­köztársaság sajátos érdekeit, ezek azonban nincsenek és nem is le­hetnek ellentétben a közös ér­dekekkel, és érvényesítésük so­hasem csorbítja más népek jo­gait. Nemzeti érdekeinket szol­gálják kiterjedt diplomáciai kap­csolataink és azok a lépéseink, amelyek a kapcsolatok javítá­sát szolgálják a velünk szomszé­dos, vagy tőlünk távolabb eső tőkés országokkal. Ugyanígy nemzeti érdekeinket szolgálja a harmadik világ országainak erő­inkhez mérten nyújtott támoga­tás, és a velük vállalt szolida­ritás is. F elszabadulásunk, szabad életünk huszonötödik évé­ben. népköztársasági al­kotmányunk kikiáltásának hu­szonegyedik évfordulóján bízvást mondhatjuk, hogy helyünk és hírünk van a világban. Helyünk szilárd, mert a haladás erőihez tartozunk, hírünk jó, mert si­kerrel építjük a szocialista társa­dalmi rendet, hű szövetségesel vagyunk a szocialista testvér­országoknak és korrekt partnerei mindazoknak, akik velünk együtt vallják a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének elveit. Ó, kegyes papi rafinéria! Azt mondja Kálti Márk: ..Szent Ist­ván király szokása jobbára az volt, hogy évenként legalább há­rom Ízben látogatta meg a maga alapította egyházakat, es midőn elérkezett egy ilyen egyházhoz, először is meglátogatta mind az oltárokat, mindegyiknél imádko­zott, majd kimenvén, körüljárta az egész templomot, gondos szem­mel és apróra megvizsgálta a falak éi a tetők hibáit, repedé­seit, nyomban elrendelte a tata­rozást, és addig el sem távozott a városból, illetve faluból, mig a javítást nem látta. Megértvén ezt Gizella királyné, midőn Magyar­országon valamely egyházhoz el­érkeztek, maga elé hozatta mind az isten házába levő fölszerelése­ket, és évenként kijavított min­den javítani való gyolcsot, bár­sonyt és szövetholmit" stb., stb. Valóban bölcs papi politika! Megírja a minden király úr előtt legnagyobb példában, Szent Istvánban, milyennek kell a jó gazdának, az igazi királynak len­ni. És persze, milyennek kell majd a jó kegyuraságnak lenni. Évszázadokra szóló erkölcsi prog­ram, 1943-ig volt érvényben! Megértem bizony, nagyon meg­értem, hogy Róma papjai és az igazi keresztények, mármint a szerzetesek (másokat nemigen tekinthetünk abban a korban teológiai és erkölcsi értelemben keresztényeknek, hisz olvasni se tudták a bibliát) nehéz gindban voltak, hogy miként lehetne a vad, s amellett zsarnok és a ma­guk módján ravasz, sőt a hata­lomért aljasságra is képes ura­kat Isten és Krisztus nevével valamelyes erkölcsi rendtartásra kényszeríteni. Nekem a szellemi megnyilvá­nulások is tények. Sőt, mert amazokat legbelső valójukban nemigen ismerhetem meg, né­mely esetekben csak ezek „a té­nyek". És beszélhet, írhat a mai író vagy akár az Irodalomtudós is a tanító-nevelő szándékú Iro­dalom ellen, ámde a mások ta­nításaira nem szoruló emberek, még a valóban olvasó emberek között is túl kevesen vannak. Minden emberi szó másokhoz mondva vagy írva. szükséakéo­pen tanító-nevelő hatású, még ha csak csupán informatív jellegű is. Abból a szempontból tehát, amelyből én írom ezeket a jegy­zeteket, ezek a példák is us ál­lamalapító és nemzetteremtő kö­zösségformáló erőről és bölcses­ségről tanúskodnak. A gazda módra való gondviselő kormány­zás, a közösség — az ország és a nemzet — érdekében való min­denre gondolás az emberi tár­sadalmak számára élettörvény. Az éppen nemzetté alakuló-kény­szerülő törzsek életében pedig ez éppenséggel az az erkölcsi erő, amelyre a fegyver és a politikai akarat mellett a legnagyobb szük­ség van. Mert ámbár semmiféle közvetlen, a szó Szent Ágoston-i értelmében vett, személyileg is hiteles vallomás-bizonyságunk nincs róla (ami van, azt nem tekintik személyileg hitelesnek), mégis úgy érezhetjük. Szent Ist­ván volt az első olyan vezető (az elődeiről ilyen értelemben még keveset tudunk), aki egészen azo­nosulni tudott a céllal, a nem­zet és az állam létgondjaival. Hisz vészesen ártalmas a közös­ségek életében minden olyan in­dividualista képzelgés, amely szerint az az igazi szabadság, ha mindenki azt teheti, amit akar. Az egyik ilyen „Individualista" a „dúvad" típus, a „nékem ne parancsoljon senki", a másik az anarcho-humanista (akkor a „re­mete-keresztény", ma talán az elkötelezetlen irodalmár), aki a saját életképtelenségét Ideologi­zálja meg — és majd főifalatik a dúvad által. Nekem itt csak az a fontos, hogy az istvánkirályi politikával tovább lehetett élni, mert íme, én is, a szocialista forradalmár, ezer év múltán, elmélkedni kény­szerülök róla. (A gondolatsor befejezéséül ide kívánkozik, s talán nem pro­fán szerénytelenségnek, hanem csak realista valóság-szenvedé­lyemnek tekinthető lesz, hogy ezt a „gazdaszemmel nézést" még én is megismertem. Nemcsak a ki­csi udvaromban és szegényes kis gazdaságomban, hanem az ország dolgában is. 1945 után, amikor a földosztás vezetője voltam, mindig kívánkoztam széjjelnézni szerte az országban, hogyan men­nek a dolgok. De azóta is, ami­óta megint csak író vagyok, oi­zonyos idő után elfog a szomjú­ság: látnom kell az országot! Mert nem az Itt a kérdés, ki­rály-e valaki vagy tsz-elnölc, esetleg szocialista párttitkár, vagy miniszter, hanem az, hogy or­szágban lát-e és népben-nemzet­ben érez- és gondolkodik-e vagy nem? Csak g/ lehet valóban kollektivista állampolgár, aki megérti és érzi ezt a fajta szom­júságot, a „mi dolgaink" iránt.) Részlet az (ró Bölcs és balgatag őseink címii kötetéből

Next

/
Oldalképek
Tartalom