Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-19 / 194. szám

8 S2ERDA, 1970. AUGUSZTUS lí. ATOMOK A BÉKÉÉRT Hét szocialista állam. Bul­gária. Csehszlovákia, Len­gyelország. Magyarország az NDK. Románia és a Szov­jetunió vesz részt az augusz­tus 39. és szeptember 13. között a Lipcsei öszi Vásár keretében megrendezésre ke­rülő Atomok a békéért el­nevezésű harmadik KGST­kiállitáson. TÁRSADALMI üsszEror.As Korábban hírül adtuk, hogy a hátrányos helyzetű családok szociális támogatá­sára összefogást kezdemé­ryezett a foriáskúti Haladás Termelőszövetkezet fürész­üzemének és darálójának kollektívája. Elhatározásuk­hoz más brigádok is csat'a­kuztak. az összegyűlt összeg­ből, 6 ezer forint értékű ajándékkal siettek egyik átokházi család segítségére. PULVKAGYAR Megérkeztek kanadáből az első ..fehér gyémánt" fajtá­jú kispulvkák a nádudvari Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet Hortobágy szélen létesülő pulykatelepére. Az ország legnagyobb közős gaz­dasága a Baromfiipari Or­szágos Vállalattal együttmű­ködve építik fel broyler pulyka szaporító telepét. Az Innen kikerülő pulykák 12 hetes korukra érik el * 4.2 kilogrammos átlagsúlyt. A „pulykagyár" 1971-ben már üzemel. Tervük: évente más­fél millió hibrid pulvka ki­bocsátása. amit a körnvék­beli 14 tsz-ben nevelnek maid fel. REKORD FtGETERMÉS Emberemlékezet óta nem termett ennyi füge Pécsett, mint az idei nyáron. Ez a hazánkban ritka. délszaki gvümölcs a mediterrán ég­hajlatú Mecsekalján a sza­badban terem. A kertekben, udvarokban és szőlőkben legalább háromszáz cserje virul, amelyek most. — hála a páradús, meleg időjárás­nak — rekordterméssel ör­vendeztették meg a gazdái­kat. Némely fát valósággal elboritanav a körtealakú fü­gék. melvek között 8—10 de­kás példányok Í6 akadnak. cs e n ALUMÍNIUM GYÁREGYSÉG Tiszafüreden kedden ün­nepélyesen felavattak az aluminiumárugyár úi gyár­egységét. a község második ipari üzemét. Az idén mint­eRv tíz millió, jövőre negy­ven millió. 1972-ben pedig már nyolcvan millió forint értékű különböző típusú alu­míniumedénvt készít részben hazai szükségletre, részben exportra. SZOVJET ÜJSAGlRÖ LATOGATASA SZEGEDEN A hazánkban tartózkodó Alekszandr Pantyeleievics Morozov, a szovjet SZSZK kemerovói területén megjele­nő Kuzbassz című napilap rovatvezetője tegnap, kedden Szegedre látogatott. Megte­kintette a város több ipari és kulturális létesítményét. Ta­pasztalatairól lapjában szá­mol majd be. HÉZSÖ FERENC MÁSODIK DlJA Tegnap, kedden nvílt meg a Nemzeti Galériában a SZOT felszabadulási képző­művészeti pályázatának ki­állítása. A nyertes művészek­nek átadták a pályázat dí­lait. A festők között Hézsö Ferenc a vásárhelyi művész Tűr. körül című alkotasáért R ezer forintos második dí­jat kapott. TÉESZ MUNKÁSSZÁLLÓ A Alföld legnagyobb vi­rágtermelö közös gazdasága, a szentesi Termál Tsz a vá­rostól távol fekvő üzemegysé­gében munkásszállót épített. Az új létesítményben első­sorban a kertészeti szakmát tanuló fiatalok — fiúk es lányok — laknak. A négysze­mélyes szobák — amelyekbe most kezdődtek meg a be­költözések — éppen olyan kényelmesek, mint bármely városi hotel lakrészéi. Több mint száz fiatalnak nyújt kulturált, otthont az emeletes épület. KRÖSlTO ÁLLOMÁS A rádió és a televízió mű­sorvételének javítására a Nagykanizsa közelében levő Kerülő pusztán, s környék legmagasabb pontján. 192 méter magas erősítő állomás épül. A nagyszéksósi aranyak? Nem mondom, az is valami. Meg a többi cifrasági találmány, amit a múze­umban a mi régészeink kiállítottak. Azért mindez csak olyan apró „en­csöm-bencsöm", nem igazi régészeti felfedezés. Mert nekünk olyan nincs, s ahogy magunkat ismerem, nem is lesz soha. Mert nekünk nincs fantáziánk. Kutatóárok, ho­mokszitálás, rozsdakapargatás — csupa fantáziátlan, manuális turká­lás. Még ha az Attila hármas ko­porsóját megleltük volna. De azt se. A mi régészeink nem is keresik. Mert csak a nagy kultúra, a tudo­mány, az aprómunka, a preparálás, a rekonstrukció, de semmi szenzá­ció. Az amerikaiak bezzeg tudják csi­nálni! Olvassuk ugyebár, hogy nem kisebb fába vágták a fejszét, mint a Noé apánk — állítólag 135 méter hosszúságú — bárkája. Azt. akarják megkeresni és kiásni az Ararát he­gyének jégpáncéljából. Ez igen! Ez már valami. Nem pár száz éves csontokat, fibulákat, fülbevalókat, lótejeket keresnek, hanem magát a bibliabeli bárkát. Nem kis összeg, valami egymilliárd dollár körül lesz az expedíció költségvetése. Hát. nem mondom, ebből már telik. De ismét­lem, nem ez a nagy dolog, hanem Kéqészet az ötlet. Mert ez a nagy kérdés: mit keresünk? Majd azután a hogyan. De ez sem lényegtelen. Jó Móra Fe­rencünk saját bevallása szerint úgy kezdett hozzá, hogy a János, a Ko­tormány behumott szemmel elhají­totta az ásót, ahol leesett, ott kezd­tek ásni. Nem tudom, a mai régé­szek hogyan kezdik mifelénk, de nem lenne szerencsés eltérni ettől a szisztémától. Van persze korszerűbb módszer, és ez a légifényképezés. Az ameri­kaiak is ezt. teszik, s lám már le is fényképezték a bárkát, csak ki kell emelni. Hiába, nem tudja az ember az ilyesmit irigység nélkül olvasni. Az irigység pedig tettre sarkall. No, nem olyasmire, hogy előzzük meg őket, s mire észbe kapnának, hozzuk el a Noé hajóját. Ellenkezőleg! Hagyni kell, hagy piszmogjanak ve­le, s addig mi tűzzünk ki hasonló­an szenzációs, sőt ennél is meghök­kentőbb célt. Olyasmit, amivel lepi­páljuk őket. Kész tervem van. ez­úton kérem az illetékesek támoga­tását. Az expedíció vezetését válla­lom. Garantáltan alkalmas vagyok: semmit nem értek a régészethez. Van azonban egy nagy előnye vál­lalkozásomnak: rendkívül olcsó. És most a tipp: ősszel, amikor befeje­zik a népgazdaság szempontjából oly fontos munkát a növényvédő re­pülőgépek, kérünk rendelkezésre bocsájtani 2, azaz kettő darabot. Aztán start! Hogy mit keresnénk? Nem, semmiképpen nem az Attila koporsóját. Bagatell! Ezzel különben sem pipálhatnánk le a bibliai de­reglyét. Nekünk Áron vesszejét, az égő csipkebokor hamuját, továbbá Káin gyilkos botját kell megkeres­nünk. Ha mindezt összegyűjtöttük, s felpakoltuk, az egyik gép már for­dulhat is vissza, s ekkor már a la­pok is megírhatják a szenzációt. Pedig még eztán jön a java! A másik gép sebesen száguld új célja felé. Igyekeznie kell, hogy a tavaszi fejtrágyázás idejére ő is visszaérjen a — na mivel? Természetesen az ősszülők, az Ádám és Éva által fo­gyasztott almák csumájával. Ez lesz a lepipálhatatian felfedezés! Az „ér­ték". Lelki szemeimmel már látom a szegedi múzeum diszkrét kis üveg­tábláit a felirattal: bemutatjuk a fellelt bibliai tárgyú leleteket, köz­tük a hamisítatlan, a valódi Ádám­csutkát ... Annug József Közlekedési probléma Itt az 500 forintos új bankjegy Kánikulában — Bocsanat, legyen szíves megmondani, merre van a víz? Azonnali csatlakozás A szónok befe­jezi hosszú elő­adását: —•:... tehát, hölgyeim és ura­im, remélem, hogy nincsen tá­vol az a nap, amikor a borral es szeszes italokkal teli palackokat a tengerbe vetik, amit teljes szi­vemből kívánok! En is! — kiál­tott fel egy férfi a közönség koré­ból. — Köszönöm szól vissza az elő­adó elégedetten. — On talán az alkoholellenes li­ga tagja? — Nem!, bú­var vagyok! MAKETT A VARRÓL Hét. hónapig tartó aprólé­kos munkával készítette el a gyulai középkori vár kicsi­nyített mását Bárány Ferenc nyugdíjas bognármester Gyu­lán. A vöröstégla vár ma­kettjéhez többek között 17 ezer „minitéglát" faragott a mester, a rondella tetejét pedig 1400 cseréppel borí­totta. Az 50x165 centiméter 'nagyságú vár elé elkészítette a csónakázó tó kicsinyített mását is. Az öt és fél ezer 6örösüvegkupakból kirakott ezüstösen csillogó csónakázó tóból nem hiányoznak a pa­rányi szigetek, s a szomorú­füzek sem. SOK A BALESET Az elmúlt két évben emel­kedett az üzemi balesetek száma a megyében. 1967-hez viszonyítva 1968-ban 24.4 százalékkal. 1969-ben pedig 37,4 százalékkal több baleset fordult elő a termelőszövet­kezetekben. Különösen a szegedi járásban volt jelen­tősebb számszerű emelkedés. Az idei év első félévében viszont csökkent a mezőgaz­dasági balesetek száma. SEGÍTSÉG Kézi kezelésűre alakított át Szombathelyen egy Trabant személygépkocsit Mesterhá­zy Jenő. a Műszeripari Ja­vító és Szolgáltató Ktsz mű­vezetője és bátyja. Mester­házy Gyula. Spaits Miklós gyermekparalízis következ­tében bénalábú fiatalember számára. A lábpedál nélküli, átalakított kocsit a bal ke­zével kormányozza a tulaj­donosa; a gázadagolást, a tengelykapcsolást és a féke­zést egy központi kar segít­ségével jobb kezével végzi. A 104. SZÜLETÉSNAP Az ország egyik legidősebb embere, Pénzes Géza 104. születésnapját ünnepelte kedden Pápán. Az idős em­ber. aki életéből kilenc év­tizedet munkával töltött, vi­szonylag még ma is jó egész­ségnek örvend. Pápán né­hány esztendeje szinte vá­rosi ünnepségnek számit az idos ember köszöntésé. FÉMSILÓ SZENTESEN A Csongrád megvei Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Szentesen, az Erőta­karmánygyár telepén ú.itiou­sú terménytárolót építtetett Az acélszerkezetekből össze­állított kilencszáz vagonos fémsiló jelenleg a legkorsze­rűbbnek mondható és próba­terhelését még augusztus hó­napban megkezdik. Feltölté­se. az áru mozgatása és ki­szállítása gépi berendezések­kel történik. NÉGY NAP SZÜNET A KÖNYVTARBAN. MÜZEUMBAN Augusztus 24. és 27. kö­zött — tatarozás miatt — zárva tart a Somogyi Könyv­tár és a Móra Ferenc mú­zeum. MÓKUSBÖRÖK BUNDÁNAK A simontornyai Bőr- é6 Szőrmefeldolgozó Vállalat az első fél évben 17 500 mókus­bőrt dolgozott fel bérmun­kában Angliának. Az apró állatbőröket Angiából kap­ták. s azokból megadott mé­retű. bunda szabásra alkal­mas prémtáblákat. készítet­tek. Az angol megrendelők elégedettek voltak a simon­tornyai szűcsök szép munká­jával, ezért újabb negyven­ezer mókusbört. küldtek fel­dolgozásra. MEGBÜNTETTÉK A NYAKLANCTÉPÓT Csányi Lajos 31 éves Sze­ged. Tarjántelep 116. épület F. lépcsőház 4. szám alatti lakos augusztus 8-án az éj­szakai órákban Szegeden a Hungária Szálló előtt bele­kötött egy ismeretlen nőbe. molesztálta, majd letépte a nyakláncát. A rendőrkapi­tányság 25 napi elzárással büntette. LETARTÓZTATTAK AZ „ERŐS" LEGÉNYEKET Garázdaság miatt indult büntetőeljárás, letartóztatás mellett Ancsányl József 21 éves büntetett előéletű (Sás­dorfalva. Kassai u. 46.). F. Mihály és F. János 17 éves büntetett előéletű, fiatalkorú sándorfalvi lakosok ellen. A három fiatalember július 20-én a sándoi falvi erdő szé­lén parkírozó személygépko­csi kipufogó csövét fűvel el­tömítették. majd a gépko­csivezetőt kirángatták az autópcl és tettleg bántalmaz­tak. A Magyar Nemzeti Bank pénztárai augusztus 21-én, pénteken megkezdik az 500 forintos bankjegyek kibocsát tását. Erre azért van szük­ség, mert a pénzforgalom lebonyolítása a régi bank­jegyekkel már igen nehéz­kessé vált Az 50 forintos kivételével még az 1946-os stabilizáció idején alakultak ki a jelenlegi címletek, az­óta a lakosság pénzforgal­ma 4,8 szorosára nőtt. 1947­ben még 47 millió, tavaly pedig már 239 millió bank­jegy kellett a forgalom lebo­nyolításához. Európában szinte* egyedülállóan ala­csony hazánk legnagyobb cimíetű bankjegye, a 100 forintos. A Szovjetunióban a legnagyobb címlet a 100 rubeles, ami körülbelül 1300 forintnak felel meg. Auszt­riában legnagyobb címlet­ként ezerschillingesek, az NSZK-ban ezermárkások, Svédországban tízezer koro­nások vannak forgalomban. Az 500 forintosok kibocsá­tásával körülbelül 30—35 százalékkal kevesebb bank­jegyre lesz szükség, ami csu­pán a pénz készítéséhez szükséges anyagban tízmil­lió forintos megtakarítást je­lent, de ami még fontosabb, lényegesen könnyíti az üz­letek, bankok pénzforgalmát. Az 500 forintos valamivel nagyobb lesz a százasnál, hossza 174. szélessége 80 mi­liméter. Alapszíne szürkés­lila, a képnyomat kékesli­la. Az egyik oldalon Ady Endre portréja, a másik ol­dalon budapesti panoráma­kép látható. Megint börtönben a „trükkÖsf< Jolán Paoo Jolán 27 éves. Sze­ged. Nemestakács u. 9. szám alatti lakos visszaesőként, el­követett közveszélyes mun­kakerülés. lopás és sikkasz­tás miatt állt a szegedi já­rásbíróság büntetőtanácsa előtt. Papp Jóján fiatal kora el­lenére — különböző tulajdon elleni bűntettek és közveszé­lyes munkakerülés miatt — már 6 év 5 hónapot töltött börtönben. Utolsó büntetésé­ből 1969. augusztusában sza­badult. Ezután munkát csak három hónapig vállalt, maid folytatta előző csavarRÓ. bű­nöző életmódját. Az idén ja­nuárban megismerkedett egy férfivel. aki felajánlotta, hogy albérleti szobát, bérel számára, annak fejében, ha mosni, főzni takarítani fog rá. Alig egy hét elteltével azonban a tolvajnő jótevő­iét ls meglopta és az albérle­ti lakásból eltávozott. Kö­vetkező áldozatától ruhane­müket lopott el a közös für­dőkabinból. A sikeres akciók után Papp Jolán, a szegedi SZTK Rendelőintézetbe tet­te át „főhadiszállását". Az orvosi vizsgálatra várako­zókkal beszédbe elegyedett, s amikor közülük valaki sor­rakerült, felajánlotta, hogv vigyázni fog a kinthagyott kabátokra, táskákra. A hi­székeny emberek ruhane­műit ezután a Bizományi Áruházba vitte, és mint sa­játját eladta. Februárban egyik férfi ismerőse lakásá­ra ment. de csak annak al­bérlőiét találta otthon, aki­től engedélyt kapott arra, hogv az éjszakát a lakásban tölthesse. Másnap reggel, távozásakor az albérlő mű­szőrme bundáját is magával vitte, amit később Budapes­ten 800 forintért értékesített. Papp Jolán, a visszaeső­ként elkövetett közveszélyes munkakerülés bűntettét is elkövette, mivel 1969. de­cember 2-án munkaviszo­nyát minden indok nélkül megszüntette, majd állandó megélhetést biztosító munkát nem vállalt, ideiét csavar­gással töltötte és létfenn­tartását. is bűntettek elköve­tesével szerzett pénzből biz­tosította. A szegedi járásbíróság Papp Jolánt bűnösnek talál­ta. s halmazati büntetésül 2 évi és 6 hónapi szabadság­vesztésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügvek gyakorlásától. A szabadság­vesztést szigorított börtönben kel] letöltenie. Bagamcry László DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő F. Nagv István. — Szerkesztősig és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanársko/társasag útja 10„ telefoni 13-535, 13-003. - Felelős kiadd: Kovács László. - A lapot nvomja: Szrgedi Nyomda Vállalat. Szeged. Ba Irsy-Zslllnszkv u. CL az. (Indexi 23 053). — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom