Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

io VASÁRNAP, 1970. JÚLIUS 19. Horváth Dezső ARATAS DOROZSMÁN Kaszafenő Sz. Lukács Imre HOMOKI NYÁR R

endkívüli az Idei év. s rendkívüli tanulságokkal is szolgál. Már maga az a tény. hogy ilyen elemi csapással felvették a versenyt és sikerrel vették fel a termelőszövetkezetek, elismerést érdemel, aki azonban nyitott szemmel járja napjainkban a határt, észreveszi, azokat a mozzanatokat, amelyek általános tapasztalatokat érlelnek. Milyen következtetéseket vonhatunk le az idei év első feléről, hogyán mérlegelik az esztendőt a homoki gazdaságokban? A mezőgazdaság mindig sZblgálhat meglepetésekkel, s mindig tartogathat nagy örömöket. Ma a világon jószerivel mindenütt dotálják a mezőgazdaságot, s országonként más-más speciális jegyeket mutat fel. Annyi azonban vitathatatlan. hogy a koncentrált tőke. a koncentrált szellemi erő és a koncentrált termelőeszköz csak nagyüzemi formában érvényesülhet. s csak ígv lehet versenyképes a világpiacon. Sok esetben még igv se. vagv így is nehezen. Elég példának megemlítenünk Svédország mezőgazdaságát. amely a nemzeti jövedelemhez kis mértékben járul, s az ország területéhez viszonyítva nem nagy a szántóföldi művelésre alkalmas terület. Mégis nagy gondot jelent a munkaerő elvándorlás. a fiatalok nem maradnak a falvakban, az öregek meg kihalnak. Pedig a nyugat-európai államok mezőgazdaságát tekintve Svédországban kereshetnek a legtöbbet a földművelök. Vagy másik példa Dániából. Szinte korlátlanul gyárthatnák a tejtermékek különböző fajtáit, kezdve a gyümölcsízű „összeállításoktól" a pudingig, és mégse teszik. Mert nem tudják a világpiacra besu.ikolni termékeiket és nincs olyan hatalmas „elfekvő tőkéjük", amivel ezt pár éven. belül megalapozhatnák, befuttathatnák. Napjainkban a homoki gazdaságokban is adódik néhánv probléma. hiszen az elmúlt évtizedek megalapozták hazánkban a termelőszövetkezeti mozgalmat, és a közös gazdaságok eljutottak, ha differenciáltan is,' egy bizonyos színvonalhoz. Annak idején a gazdasági átalakulást, a termelőszövetkezetek megalakítását felfoghatták objektív kényszernek 15. annyi azonban már vitathatatlan. hogv a koncentrált termelőeszközök, a koncentrált szellemi erő és koncentrált tőke egyre jobban érvényesül a nagyüzemi keretek között. Ezekben az években a legtöbb mezőgazdasági nagyüzem — még itt a homokon is — eljut egy olyan színvonalra, amikor felül kell vizsgálja gazdasági szerkezetét és további tartós alapokra helyezze a gazdálkodást. a rentabilitás érdekében. A nagyüzemi feltételek különbözőek. Nem lehet egy kalap alá verkli mondjuk a szegedi járást a makói járással. Bűn lenne, ha az évszázadok óta felhalmozódott termeléstechnikai' tapasztalatokat, vagy szakmai intelligenciát, a családról családra átöröklődő földszeretet nem hasznosíthatnák. Ám hogyan? Az idei nyár s az idei esztendő kétségtelenül beigazolta. hogv azok a szövetkezetek szenvednek legnagyobb kiesést, kárt, ahol csupán egy-két íő ágazatra koncentráltak és a termelés évrőlévre monokultúrás. Még Homokországban is elképzelhetetlen ez. A sokoldalúság, a rugalmas gazdálkodás. a kultúrák arányosan és kölcsönösen hassanak egymásra s csak így képzelhető el a továbbhaladás. Jó párszor elmondtuk már. hogy a hosszúra nyúlt tél. lényegében április elejéig nem lehetett a földekre menni, „eltolta" a tavaszt. Balástyán. a Móra Ferenc Tsz-ben 100 holdon cellulóz-nyár elültetését tervezték, de csak áprilisban tudtax rámenni a földekre. Kitolódtak a munkák, jött a májust meleg, a hatalmas munkacsúcs. majd a belvíz, s az árvíz elleni küzdelem. Ez a gazdaságban 1500 munkanap kiesését jelentette. Emellett négv teherautó állandóan oda volt. ami ugyancsak munka- és jövedelemkieséshez vezetett. Három millió forint hiánnyal" számoltak a közösben. S mi lesz év végére? Jó közepes évet zárnak. Elég jelentős az állatállományuk. nyilvánvaló, ahol csak lehet, kezdve a tarló-, másodvetéstől. takarmánytermesztésre is berendezkednek. Az. idei nyáron gyümölcsfélékből nincs rekordtermés. az őszibarack ára is „kedvezőbb" a termelőknek, mint az elmúlt esztendőkben. Kisebb a termés, magasabb az ár. Tehát a termelői ráfordítás jobban realizálódik. Ez várható a' szőlőnél, burgonyánál is. Az állati termékek ára viszont stabil Ez plysz bevételt jelent, a közelmúltban ezer pecsenyebáránvt alltak el. kilónként 35 forintos átlagárral. A sertések felvásárlasi ára is növekedett. Mindez egy korábbi elképzelést erősít meg Balástyén; méghozzá homoki termelőszövetkezet is kialakíthat, sót elkerülhetetlen. hogy ki ne alakítson egv állattenyésztői modellt. Nemcsak szőlőt, gyümölcsöt termesztenek a homokon, de nem mondanak le a többi ágazatról sem. így az állattenyésztésről sem. Az alapokat lerakták, most már a finomítás, maximális gazdaságosságra való törekvés van hátra. Például korszerű tehénistállókat tartanak, hiszen a tehenek a legigényesebbek, a gépi fejést csak így tudják alkalmazni. De a hízó-marháknak már nem építenek ilyen drága épületeket, azoknak megteszi a szerfás is., hiszen azokban is elsőosztályú állatokat tudnak hizlalni. A tőkét, a pénzt tehát „többször hasznosítják" azzal, hogy nem általában ruháznak be. hanem mindig a legszükségesebb és legjobban megszolgáló épületekre. eszközökre. M

i tehát az általános tapasztalat a balástval példából? Rugalmas, sokoldalú gazdálkodásra való törekvés az adott viszonyoknak megfelelően és a legkoncentráltabb tőke beruházás. helyes arány az ágazatok között; ez az. ami a tartós sikereknek alapja lehet. — Akit furdalt régen a kíváncsiság, mennyire húzza el a kasza az arató ember derekát, mindig járó karját vagy hetek óta terpeszálló lábaszárát, mert maga nem próbálhatta ki, elhitte, ha látta. A cséplésről is elhitte, hogy az embertelenül nehéz, hogyan teszi próbára a zsákos inát, izmát, létránjáró legénységét, a port köpő masina a tőrekes lányokat, és a fulladt forróság azt is, aki sokáig nézi. Sok arató, kaszás, marokszedő, kötélcsináló, kötöző, összehordó, keresztrakó, behordó, adogató, asztagos munkáját, és a cséplő-banda kínjátkeservét átvette az ősállat idomtalan lomhaságával ballagó olyan csuda-masina, amit régi kézi aratók álmukban sem mertek elképzelni, és később, ha látták, nem hittek neki. — Pofonegyszerű munka — mondjuk, amikor beleharap a tábla sarkába a gép, és négyméteres feladatokat gyűrve be a • száján utcát nyit magának mindjárt. Beül a pilóta a székbe, még napernyő.t is szerkesztettek a feje fölé — paraszti álmok netovábbja! —, megnyomja a gombot, és akár nótaszóval is arathat, csépelhet, szalmát rakhat csomóba. Annyira egyszerű, hogy elhamvadt az aratás romantikája is. Gépek dolga mint a hajnyírás. — Amikor még kohászokról, martinászokról és vasöntőkről olvashattunk sokat gyerekkoromban. akkor olvastunk sztahanovista kombájnosokról is. Most inkább megírjuk, hogy elkezdődött az aratás, folyik az aratás, befejeződött az aratás, hiszen olyan egyszerű ez. Legföljebb hozzá szoktatjuk a kenyér szimbólumát, ha szépet akarunk mondani. Ilyen és hasonló gondolatokat sütött fejemben a reggel is forróságot öntő kánikulai nap, amikor fölkapaszkodtam Horváth Lajos—a mester — és Nyerges JózSef — a tanítvány — jó étvággyal arató gépére a dorozsmai határban, hogy szemtől szembe is láthassam, mennyire könnyű ez a munka. Ül a masiniszta az ülésen, feje fölött a napernyő, a gép meg dolgozik, ntint a parancsolat. • öt perc nem kell hozzá, hogy újítási javaslattal álljon elő a nyájas szemlélődő. Amikor testének minden nyílását eltömte már a por. akkor indítványozza, hogy legalább téglahiányunk enyhítésére kellene ide szerelni egy automata vályogvető gépet. A nyersanyag csupán az emberről kitelne hozzá. Itt nem száll a por, hanem füstöl. A vitorlaként forgó motolla, a kaszák, csigák, ferde fölvonó, előverő, a dob a fél kosarával, szalma és törekrázó olyan jól szervezett összefogással veri a port, mintha saját munkáját akarná ködösíteni. A napernyő csak dísznek jó, mert vet ugyan némi árnyékot az ülésre, de a pilóta nem ül, hanem áll. Hirtelen támadt bajra zöttyen csak a székbe, hogy a kuplungot jobban nyomhassa. Észreveszem, hogy szép viharok járhattak erre, mert a földön fekszik minden kalász. Olyan köröket rajzolt egymás mellé a forgószél, mint télen a Tiszán az elkoptatott szélű jégtáblák. Csakhogy ezek nem úsznak. Ilyenkor fohászkodtak a szokásos adag háromszorosát a kézzel aratók, és ilyenkor mondták még pár évvel ezelőtt is, hogy ezzel a gép nem bír, ide mégiscsak ember kell minden kört körül kerülő, dőlés után- vagy azzal szemben dolgozó kaszájával, összeszorított foggal, szigorú akarattal. Visszahallom az elnök szavait a zúgásban: , Olyan tábla az. hogy kézzel nem tudnám learatni, ha bitófákat állíttatnék a négy sarkába ijesztőnek, akkor sem. A gép kaszája, mintha szőnyeg alatt matatna, nem látszik sehol. Én nem látom, de Nyerges József, aki idén először nyergelt kombájnra, eredeti foglalkozása szerint minden géphez értő kormányosa a nagy gépnek, ő vagy látja, vagy érzi, mert lépésről lépésre igazít valamit, emeli vagy süllyeszti az asztalt, billenti a variátor-kapcsolót, és tesz olyan mozdulatokat, amiknek értelmét akkor tudnám kitalálni, ha sokáig tartanának. Ha mackót fog a behemót ősállat, ugrik le az emeletnyi magas gépről, bújik a szerkezet karjai közé. hogy megszabadítsa a magatehetetlen óriást a rátekeredő gabonától. Ékszíjak, verőszíjak, görgősláncok úgy hálózzák be a gépet, mintha kívül hordaná idegrendszerét. És valahol kapcsolódik ez a sok idegszál a masiniszta belül hordott, mindig feszült emberi idegrendszeréhez. Kapcsol a szem is, fül is. Ebből a dörgő hangkazalból kiszedni egyetlen betegen dolgozó kerék sírását karmesteri feladat lenne, ha előre megkomponálják. Csakhogy itt váratlanul jön minden, és nem lehet leinteni. Ha nem hallja, aki a gépet dirigálja, törik is azonnal. Föladom rószaszínűre föstött elképzeléseimet az aratásról. Sokkal kevesebben csinálják, mint régen, egy gépre összesen ketten vannak, fölváltva dolgoznak, de az, aki a kereket forgatja ilyen figyelemmel, akármilyen ember is volt annak előtte, itt a kánikulában, porban, dohogó gépen toronymagasra nő előttem. — Mije fárad a kombájnosnak? Keze, lába, dereka? — Az esze. Elhiszem. HÓDÍT v A SZEGEDI ARANY A közelmúltban fogadta el a Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács több éves kísérletek alapján az új őszibarackfajtát, a Szegedi Aranyat. A sok jó tulajdonsággal bíró új gyümölcs nemesítése Bódi János, a szegedi TESZÖV titkárának és Foki Istvánnak, a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet főkertészének nevéhez fűződik. Különösen nagy az érdeklődés az új őszi barackfajta iránt a szegedi tájban. A jelenleg közitermesztésben levő fajták mellett előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik; így nagy távolságú szállításokra jobb, s az alakja gömb alakú. Ami szintén csak előnyére válik, az érési ideje szeptember közepe. Így meghosszabbítható az őszibarackdömping, s külföldi piacokon is jelentkezhetünk az új fajtával. Igen nagy az érdeklődés, s a nemesítők szeretnék, ha megyénkben, illetve a szegedi tájban a nagyüzemi őszibarackosok és házikertek rekonstrukciójához minél többet használnának ,fel e fajtából. Természetesen a kutatók más meglepetéssel is szolgálnak, újabb fajtával rukkolnak elő hamarosan. Hullajtja hagyományait népünk. Akik legjobban sajnálják ezt. azok is azt mondják kellő bölcsességgel, hogy nem tehetünk ellene, mert legtöbbször így van jól. Életünkkel változnak szokásaink, ki lázadozhat ellene? Nem múlik el persze mind, van reneszánsz a népművészetben is. Modern bútoraink mellett sok lakásban látni öreg cserepeket, régi tárgyakat. Hódít még mindig a miniszoknya városon is. falun is. Ott is, ahol a nagymamák még sokráncú sokszoknyában járnak. Aztán jön egy vetélkedő a tévében, és a miniszoknyás öltözékre, gallérra, ide-oda, fölkerülnek nagyanyáink szép díszítései. Városon is, falun is. Erre is azt mondjuk: de szép! Szép képeskönyv a mi országunk. Akármerről — északról vagy délről, keletről vagy napnyugatról lapozunk is bele, tudunk ámulni, tudjuk csodálni és szeretni, A házakon akad meg leghamarabb a szemünk, ha faluba érünk. Sok oszlopú tornácok, zsúpfödeles palócházak, csipkésszélű tűzfalak, napsugárdíszek, kisnemesi kúriák, fűrészfogas házsorok, ágasfás tetővel szerkesztett boronaházak, üstökös nádtetejeá parasztházak, gádorok, gangok sorakoznak ebben a még mindig élő képeskönyvben. Szép házak — mondjuk, de ha sokáig nézzük, hozzátesszük: szegény házak. Akt építette, az volt a 6zegény. Csak diszítőkedve volt kimondhatatlanul gazdag szegénynek. Egyre inkább szembetűnik, hogy. ennek a hatartalan díszítőkedvnek házépítésünkben magva szakadt Ha új házak után lapozunk szép hazánk nyitott könyvében, ugyanazt találjuk, bárhonnan indulunk. Hollókő világhírű őfaluja mellé ugyanolyan újat sikerítettünk, mint bárhová máshova. Annyi igaz magyarázatot találunk erre, hogy vitába szállni akármelyikkel is kockázatos. Mert gyönyörködhetünk ugyan egy szépen kontyolt zsuppos házban, de ki építene ma ilyet? Filmesek legföljebb, díszletnek. Téglából épül a legtöbb ház, vagy téglaként kezelhető vályogból, és a tető mindenütt cserép. Könnyű, de nem variálható, egyforma tetőcserép. A régi szép házak minden díszének funkciója volt. Gabonavagy kukoricatermő, állattartó területek, favágó népek háza azért volt mindig más. Mire szolgál a ma épülő házak többsége? Ugyanarra az örségben, mint Viharsarokban. Egyforma is mind. Nagyeszű elektromos számítógép kellene annak eldöntésére, hogy egy lakóházba való rengeteg tégla hányféle alakzatban rakható össze úgy, hogy legalább két szoba, de inkább három, konyha, kamra — és fürdőszoba feltétlenül! — helyet kapjon benne. Kockaházak épülnek mégis mindenütt, sátortetővel, egyformán. Praktikusságát ennek lehetetlen újitatni. Száraz, tiszta, magasföldszintes. nagvabiakos, világos, napfényes egészséges házak a sárba süppedt, porba ragadt előbbiek helyett. Aki ezt támadja. vétkezik a benne lakó ember ellen. Pedig támadni kell. éppen a benne lakó és a közte járó ember érdekében. Jó lenne belegondolni. hogyan lehetne népjóléti és egészségügyi igyekezetünket összeegyeztetni változatosságra is igényt tartó emberi gyarlóságunkkal. Jönnek hozzánk az idegenek, hogy szép országot láthassanak. Az újak nem gyönyörködtetik sokáig a szemel. Érdemes lesz utódainknak országot jámi majd, ha ugyanazt látják fél országgal arrébb, mint itthon? Van modern építőművészet. Ahogy néhány zenei hangból szimfóniák születhetnek, pár szóból is csodálatos költemények, a ma meglevő építőanyagokból is tudnak költeni építészeink. Ritkán költenek, és egyversszakos kis családi házat szinte egyáltalán nem. Marad tehát választék híján régi idők öröklött versenyfutása: én is tudok olyat építeni, éppen olyat, mint a szomszéd. Lehetőleg cifrább vaskapuval, mint a jegyző házán volt' hajdanában. Optimista vagyok. Megingathatatlanul hiszem, hogy a mostani stílustalan egyhangúságot is mutogatni fogjuk falvainkban, mint a hasonlóan szellemtelen városi bérházakkal már most tesszük. Múlt időben beszélünk majd róluk, ha lesz valaki, aki meg ludja dönteni a divatáramlattal is erősített kockaházak sablonos alapjait. • H. Dr