Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
vasárnap, raro. jülius is. 3 Jóváhagyás után, megvalósítás előtt Szeged általános rendezési terve IHétfon 0 órától: „Készült 1000 példányban" közli az impresszum, s az ember szinte rákérdezné, hogy miért nem legalább annyiban, mint a város lakossága, hiszen mindenki örömmel forgatná, szívesen böngészné Szeget} általános rendezési tervének 125 oldalas, sok térképmelléklettel ' ellátott könyvét. De hát természetesen ez a munka, a városfejlesztés távlati terve, hivatalos irat. nem a nagyközönségnek szól. Példányszáma sem kicsinek, inkább nagynak mondható: fontosságát jelzi, azt, hogy menynyi szakembernek van és lesz szüksége rá ezekben az években és a következő évtizedekben. Egyre többen ismerik A terv ismertetésétől most nyugodtan eltekinthetünk, mivel nagyjában-egészében ismeri a város lakossága is. Elkészülése után. 1968-ban két építésztervezője, a szegedi Takács Máté és a budapesti Füle Laios infcer.iút adott róla lapunkban — Füle fajostól cikksorozatot is közölt a Délmagyarország — 1969-ben, amikor a városi tanács megvitatta és elfogadta, ismét többször foglalkoztunk vele, s most, 1930-ben, a minisztertanácsi Jóváhagyás idején dr. Biczó György, m városi tanács vb elnöke a televízióban ismertette Szeged jövőjének benne megfogalmazott körvonalait ftz általános rendezési terv elkészülése és jóváhagyása azonban nem egy munkát olyamat befejezését jelenti, hanem az ennél még tartósabbnak, a megvalósulásnak a kezdetét. Azért készül minden terv, hogy vaT6ra váljon. De hogyan is lehet ekkora feladathoz hozzákezdeni? A terv eleve három szakasszal számol a város fejlesztésében. Az utolsó fázis körülbelül 2040—2050re szalad előre, a középső a századfordulóig, tehát 2000ig. az első viszont mór itt van közvetlen előttünk: 1980-nal zárul, s mi már 1970-et írunk. Mondhatnánk . szerencsés véletlennek, holott sokkal inkább tudatos elhatározás eredménye, hogy az általános rendezési terv végrehajtásának kezdete egybevág az orsiág és a város középtávú tervének, a negyedik ötéves tervnek indulásával. A fejlődés szerves egysége tehát biztosított. Az előttünk álló évek előzetes ismereteink szerint minden eddiginél nagyobb lehetőségeket ígérnek Szegednek, s ezek felhasználása igen jelentős minőségi változásokat hoz majd a város életében. A fejlődést számos alapvető tényező képes befolyásolni, a földrajzi, a gazdasági, a politikai környezet, a legfontosabb tényező azonban az ember, a város lakossága, amely .munkájával építi, alakítja, újjáteremti környezetét. E munka megbecsülését jelenti, ha a fejlődést rövid, közép és hosszú távlatiban is megtervezzük. Állandó változásban A város, akárcsak maga az ember, állandóan változik. Nyilvánvaló, hogv a terveknek is mindig igazodniuk kell hozzá, folyamatosan változniuk kell. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítja például, hogy az általános rendezési terv részét képező szabályozási. illetve intézkedési terv némely tekin tetben máris elavultnak mondható. A terv alapját képező vizsgálatokat ngyanis 1962—1963-ban végezték, kiegészítését 1964— 1965-ben. s 1966-ban készült el a szabályozás. Akkoriban úgy gondolták például, hogy egyes városrészekben csak földszintes házak épülnek majd, s közben tucatszám Jelentek meg az emeletesek. Másutt, ahol emeletes családi házaknak jelöltek ki helyet, nincs rájuk igénv. Az Alsóvárosra elrendelt építési korlátozást sem érdemes fenntartani. Mivel pedig közben megjelent az új országos építésügyi szabályzat első része is, ha már a szabályozás úgyis felülvizsgálatra szorul, hozzáigazítják. Uj közlekedési rend a Széchenyi téren és a környező utcákban Városi építési szabályzat A felülvizsgálattal megbízott Szegedi Tervező Vállalat várhatóan év végére készül el a munkával, s arz új szabályozási terv a jövő év elejére a városi tanács elé kerülhet jóváhagyásra. A terv ^lapján az országosnál is részletesebb, a helyi adottságokhoz Jő! igazodó építési szabályrendelet készül majd, hasonló ahhoz, ami már a fővárosban megszületett. A következő évszázad közepéig körvonalazott általános rendezési terv tehát nemcsak messzire mutat, a mához is szól. összhangot igyekszik teremteni, s úgy alakul, ahogy a fejlődés, az élet megkívánja. Ez » legfőbb erénye. Fehér Kálmán • • V A ^fiti&áiKzíitkeaéiiifc&tíátoíi&ata. JiLíUUL/ Piac Őszies ícfő, őszies étrend A múlt heti kánikulai forgalom után most szombaton az eső riasztotta el a termelőket és vásárlókat a piactól. Baromfiból közepes volt a felhozatal, áruk 28 és 32 forint között váltakozott. Főzelékfélékkel csupán a termelőid kínálták a háziaszszonyokat. a múlt hetivel nagyiából azonos áron. csak a zöldborsóért kellett helyenként ÍO forintot is fizetni. Kedvez a befőzéshez a gyümölcsárak alakulása, valamivel olcsóbb a meggy, a sárgabarck. őszibarackot pedig 4 forintért is láttunk. Megjelent a pándi meggy is. 19—12 forintos áron. A paradicsomból. paprikából készült ebédekre, úgy látszik, még várnunk kell. Helyettük egyelőre elégedjünk meg a diós- vagy mákostésztával. ugyanis az ahhoz szükséges „nyersanyagokkal" elfogadható áron találkoztunk. Aru-t fejeskáposzta kelkáposzta, kg saláta, db karalábé, csomó zöldbab, kg zöldborsó, kg sárgarépa, csomó gyökér, csomó uborka, kg fokhagyma, kg paradicsom, kg zöldpaprika (hegyes), db zöldpaprika (tölteni), db meggy, kg sárgabarack, kg Ara f-tóí -íg) kg 1,50— 2.00 3,50— 4,00 1.00— 1,20 1,50— 1.80 4.00— 5,00 7.00—10.00 1,20— 1,50 1.50— 1.80 3.00— 5.00 14.00—16.00 14,00—18,00 Vegyészmérnökök » Újításuk a széles körű alkalmazás útján őszibarack, málna, kg apró körte, alma. kg egres, kg szárazbab, dió. kg mák. liter újburgonya. kg tojás, db kg kg kg 0,40— (1.50 1.00— 1.50 5.00— 6,00 3.50— 6.00 7.00— 8.00 20,00—24,00 3,50— 5,00 3.00— 4,00 6,00— 7,00 10,00—12.00 15.00—16,00 28,00— 3.00— 4,00 1,10— 1.20 vitaminok és a gyümölcs értékes aromaanyagai jobban megőrizhetők. Haszon az is, hogy nem fő szét. nem repedezik meg a befőtt. Több mint 50 ezer üveggel végeztek kísérleteket, fiatal vegyészmérnöké- melyek igazolták a feltevést, eddigi pályafutásával. Vaskos kötetté állt össze a szakdolgozat. „A kevéssé kiaknázott vegyszeres hőkezelés-tartósítás témakörében vizsgálni és bizonyítani szándékoztak olyan előnyöket, melyek a káros hőhatás csökkentésével minőségjavítást eredményeznek.'' — olvasom a kötet elején az A FICE közgyűlése Szombaton délelőtt Joseí Docekal. a Gyermekotthonok Nemzetközi Szövetségének (FICE) főtitkára — aki? a szövetség most lezajlott budapesti közgyűlésén ismét megbíztak ennek a funkciónak ellátásával — sajtótájékoztatót tartott a' Budapesti Műszaki Egyetem KlSZ-klubjában. Egyebek közt bejelentette, hogy a közgyűlés befejezése után a szövetségi tanács ülésén meg. választották a FICE hat alelnökét, Közülük hárman népi demokratikus országban működő tagszervezetet képviselnek. Magyar részről László Józsefet, a magyar nemzeti bizottság elnökét választották alelnökké. A sajtótájékoztató során a főtitkár beszámolt a különböző szakbizottságok és a nyelvi csoportok munkájáról is. (MTI) Atrhoz. hogy egy üzem előre lépjen, szüksége van az ambiciózus friss alkotókedvű fiatalok munkájára. Olyanokra, akikben megvan a többre, jobbra törekvés, a kísérletezés lendülete. De arra is szükség van, hogy az ilyen fiatalokat észrevegyék, támogassák, megbecsüljék. Ügy érzem, mindez együtt van a Szegedi Konzervgyár két nek Ambícióról is. fogadtatásról is egyaránt sokat mond, hogy fiatal fejjel fontos vezetőposztokat töltenek be: dr. Czukor Bálint, a termelési osztály vezetője, dr. Attila pedig gyártmányfejlesztési csoportvezető. Idén a fiatal műszakiaknak, közgadászoknak kiírt I országos szakdolgozat pályá| zaton első helyet értek el közös munkájukkal. Dr. Czukor Bálint már korábban is szerepelt a pályázaton-, — i szép sikerrel: 1967-ben első. 1968-ban második helyezett volt. Mostani pályamunkájuk — egy esztendei együttdolgozás eredménye — a laikus számára bonyolult címet visel: „Szorbinsav felhasználása befőtt-készítmények hőkezelésének csökkentésére és a tárolási biztonság fokozására." Mit jelent mindez a gyakorlatban? A konzerviparban hővel sterileznek, s -a nagy forróság bizony árt is a befőttkészitményeknek. A vegyészmémök-duó azon a Á térképvázlat az egyirányú utcák vonalát mutatja be, a Hnagyított körben a Saéqhenyi téri útburkolati .jelek látha tóak Szegeden vasárnapról hétfő- tóbuszok. teherautók, ka-mio- csak a Marx tér felöl a hfdre virradó éjszaka új közle- nok, különleges és nehéz felé lehet holnaptól közlekedési rend lép életbe a szállítóeszközök, motorke- kedni rajta. A hídról a Marx Széchenyi téren és a környe- rékpárok, lovas kocsik és ke- tér felé a Széchenyi tér— ző utcákban. A tér déli ol- rékpárok százai és ezrei köz- Károlyi utca—Mikszáth Kaidala felújításának befejezé- lékednek a ' legkeskenyebb mán utca lesz a 43-as út vosével aktuálissá vált a 43-as szegedi utcákon, a Nagy Jenő nala. utóbbi két utcában főközlekedési útvonal betud- és az Attila utcán, különle- szintén egyirányú közlekeIOSÍ szakaszának már koráb- gesen veszélyes helyzetet te- déssel. A híd felöl jövet a ban tervezett új szabályozá- remtve a Széchenyi tér— Széchenyi téren (a 7. sz. élelso. A város közepére épített Nagv Jenő, valamint a Nagy miszerbolt előtt), a Károlyi egyetlen híd sajnos minden- Jenő utca és a Lenin körút utca és a Lenin körút kereszképpen szükségessé teszi, kereszteződésében. teződésében. a Marx tér felől hogy a Tiszántúlra tartó és A leglényegesebb változás jövet pedig az Attila utca és onnan jövő forgalom a város most az lesz, hogy egyirányú a Lenin körút sarkán balra, főteret és benne a korzót is forgalmat vezetnék be az nagy ívben kanyarodni tilos. átszelje. Személyautók, au- előbb említett útvonalon: További üjdonságok. a Ke_ lemen utca sarkáról a Kis Menyhért utca sarkára helyezik át a betekintő tükröt: a Széchenyi tér, Napv Jenő és Károlyi utca közti részén olyan útburkolati jeleket festenek fel az úttestre, melyek egyértelművé teszik a kötelező haladási irányokat. Az ú.i közlekedési rend bevezetésére már felkészültek. Éjféltől hajnali 4 óráig helyére kerül minden szükséges KRESZ-tábla (mintegy 60 darab) és útburkolati jel. Hétfőn, 20-án tehát már csak ezek iránymutatása szerint szabad közlekedni. Még a héten módosítják a Széchenyi tér közúti forgalmát a városháza és a Zsótér-ház e'ötti részen is. A park oldalán. arra merőlegesen parkirozóhelyet jelölnek ki. a szabadon maradó.úttestre pedig felfestik a felező vonalat. A: elmondott változások ugyan nem szüntetik meg n nehéz forgalmi helyzetet a város szívében (ahhqz a második híd elkészülésére lenne szükség), de remélhetőleg némileg enyhítik majd. Nagyon fontos követelmény lesz azonban a közlekedési fegyelem betartása, ami nemcsak a gépjárművez.etőkre. hanem a lovas kocsi hajtókra. a kerékpárosokra, s legfőképpen i talán a gyalogosokra vonatI kőzik. nyomon indult el, hogyszor- Egy kis számtan: a készbinsav'hozzáadásával csök- áru selejtcsökkentés értékes kenthető a művelet höszük- valami, minden 0,1 százalék séglete. (Száz Celsius-fok lefaragása 200 forint'megtahelyett 85—90 fokra.) Így a karitast jelent vagononként S miután a konzerviparban 1,5 százalék a megengedhető selejt, a szegedi gyár 0,5 százalékos tavalyi javulása nagy eredmény. Vagononként ezer forint a megtakarítás. Ehhez jön a gőz- és vízfogyasztás csökkenése: 50 —50 forint. S az a tény. hogy javul az első és másodosztályú befőttek részaránya. Ezek az adatok magukért beszélnek: a gyakorlat fényesen igazolta az újító elméletet. a két fiatal vegyészmérnök pályamunkájának, ahogy mondani szokták. jövője van az iparban. üzem főmérnökének. Farkas Aminthogy jövője van an "lrn »"» r. fintnlrtP n 1 1 --.4--..U W-* Jánosnak véleményét. (Ugyanis minden szakdolgozatnál kikérik a gazdasági vezetők értékítéletét a gyakorlati felhasználás lehetőségeiről.) „Eredményeik szakmai nóvumnak tekinthetők." Nos. ez a konzervipari újdonság mostanra a legjobb úton van a széles körű alkalmazáshoz. Már tavaly éltek vele a szegediek s szép sikerrel: az öt kilogrammos üvegben eltett félkész befőttek selejtje lényegesen csökkent a korábbi évekhez viszonyítva. Idén a konzervgyárban már alkalmazzák s kísérletképp már a Konzervipari Tröszthöz tartozó több üzem is hasznosítja. nak a fiatalos alkotókedvnek is. amely jellemzi őket s amely bizonyára még újabb szellemi alkotásokban. a gyár hasznára váló kezdeményezésekben is megnyilvául majd. Simái Mihály Több az életmentő vér A húsz éve fennálló véradómozgalom eredményeiről és a fejlődés új szakaszáról tájékoztatott dr. Soóky László, a Magyar Vöröskereszt főtitkár-helyettese. Elmondta. hogy tavaly az ország városaiban, megyéiben, falvaiban élő donorok három es félszer annyi vért adtak. mint 5—6 évvel ezelőtt. Biztatóak az idei eredmények! is: a vérellátó alközpontok. Illetve állomások az év elsó felében a tervezettnél hat százalékkal több vért gyűjtöttek össze. végeredményben az egész évben szükséges mennyiség 53 százalékát biztosították.