Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-19 / 142. szám

Pöttömke mm 00 es a qyuvu Akkor kezdődött, amikor Éva el­mondta a Kígyónak, hogy az almá­ból az tJr parancsára nem ehet; pe­dig milyen jó lenne. A Kígyó ked­vesen elmosolyodott (ahogy én el­képzelem), ősanyánkat pedig elcsá­bította, becsapta, félrevezette, kiját­szotta, bűnbe vitte. Azóta is isszuk a levét. De mit tehet egy — a Paradicsom, elvesztése óta — halandó, akiből mindenáron kikívánkozik — számító ravaszkodás nélkül, a maga naiv ár­tatlanságában az őszinteség? —, hogy csak egyet említsünk érzelemvilá­gunk számtalan összetevője közül. Aztán fölcseperedtünk — Káinék­fcól napjainkig; lett belőlünk emberi­ség, sőt, nagy emberiség; fölcsepere­dett tudatunk, érzéseink; fölcsepe­redtek gondjaink, bajaink is. Civili­zálódtunk. És lassan átesünk ama nevezetes ló másik oldalára, netán — modern időket élünk — a kom­puter másik oldalára. Rohanunk, ro­hanunk, rohanunk, verkli a mun­kánk, a pihenésünk, a perceink egy­másutánja. A súlypont áthelyeződött a maté­riára, az észre, a logikára, a számok­ra. a gépre. Érzéseink — elpuritánosodtak. Aki­ben mégis maraclt — és biztosan mindenkiben —, az épít köré egy kis közönyt, egy kis cinizmust, egy kis ridegséget. Nem áthatolhatatlanul, csak az első kegyetlen döfések ellen. Elrohannak'életeink egymás mellett; súrlódva, lökdösve, érintve egymást, és csak azt érezzük, hogy nekünk fáj; és visszaütünk. Aztán elfáradunk, megállunk, bámészkodunk, néhányan még ácsorognak kívülünk, és ők is bámulnak, a többi millió pedig za­jong. fut, örvénylik körülöttünk. Felfedezzük egymást, megtérünk egymáshoz, kitárulkozunk. Ilyenkor szeretjük egymást, megértjük egy­mást, engedékenyek és nagylelkűek vagyunk, és őszinték. De újra jön a mi áramlatunk, el­sodor, és kezdődik újra minden elöl­ről. Találkozunk a régiekkel, és vi­gyorogva újságoljuk a hülye őszin­ték szavait, érzéseit. Nincs tovább együttérzés. Álnokul kinevetjük őket, kipellengérezzük legtitkosabb gondo­lataikat. Más a közeg, más a hangu­lat, elmúlik a varázs. Becsapjuk őket, és nyilván ők is ezt teszik. Ez jutott eszembe, mikor csillogó szemű, pöttöm barátnőm elpityereg­te bánatát. Ugyanis pöttömke nem régen lett óvodás, és mikor csöncsön­gyürűt. játszottak, a régi gyerekek csak úgy vették be a körbe, ha nem kell neki gyűrű, de megígérték, hogy másnap majd kap ő is. Hitt nekik. De másnap, meg másnap, meg más­nap sem kapott, és csak nevetgéltek rajta, és mindig újra megígérték. Rögtön az is eszembe jutott, hogy pöttömkét később is érik majd ilyen csalódások, és fölbukkan sok hason­ló eset emléke is. Félve ugyan, de nem állhatom meg, hogy mindezt őszintén és őszinte aggodalommal el ne mondjam. De hiszek abban, hogy nem gépie­sedhetünk el, hogy ha megállunk, nem pletykát gyűjteni, lelkeket skal­polni, jóhiszeműséget meglopni ál­lunk meg. És ha van, aki fanatikus szkepticizmussal, rideg logikával be­csüli meg mások fajsúlyát, hallgatja meg „földszagú" problémáit, legalább intelligencia kérdésévé tegye annak tiszteletben tartását, ha nem is együttérzését. CJ Judit EM HOL ? MEM 1970. JÜNIUS 19., PÉNTEK — NÉVNAP: GYÁRFÁS FELSZAKADOZÓ FELHŐZET Várbató időjárás péntek estig: felszakadozó felhőzet, már szórványosan előforduló esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnkent megélénkülő északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés észak-nyugaton erősödik. Várbató legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken: 23—78 fok között. A Nap kel 3 óra 40 perckor, és nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kel 20 óra 27 perckor, és nyugszik 2 óra 54 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízallása Szegednél csütörtökön éjfélkor plusz 923 cm (stagnál), a Maros Makónál plusz 486 cm (apadó). HATVAN EVE, 1910-ben e napon állították for­galomba az első Zeppelin utas­szállító léghajót. Zeppelin gróf 1897-ben vegignézte a magyar Sczwarz Dávid szabadalma sze­rint épített első kormányozható léghajó felszállását. Az ered­menytelen kísérlet ellenére Zep­pelin átvette a feltaláló özvegyé­től a .zabadalmat, és vasakara­ta. kitűnő mérnökei, s a német társadalom áldozatkészsége meg­hozta végül H sikert, amelynek az első világháborúban hadászati jelentősége is volt. Azonban ha­marosan Kiszorította a repülő­gép. s igy rr.a már a léghajónak csak technika-történeti jelentő­sége van. Jő vásárok voltak Négy világrészben lezaj­lottak az első félév nemzet­közi vásárai, amelyeken ha­zánk képviseltette magát. Az első félévben 12 külföldi vásáron állították ki hazánk produktumait. A magyar Védekezés a nyári balesetek ellen SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Nyárt szünet. MOZIK Szabadság: Kleopátra. I., IX. Róka Móka bábszínháza. 14.25 Diákszemmel a Jövő Iskolája. 15.00 Hírek. 15.10 A magyar kó­rusmozgalom története. 15.48 Kecskes András lanton Játszik. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Ketten egy ellen. 16.58 Hallga­tóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Vendégszerkesztő: Palócz. László. Operareszletek. 18.06 Mikrofó­rum. 18.26 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 18.55 Jelentés a kardcsapat-baj­nakságról. 19.00 Esti krónika. 19.30 Az egyetlen üt. Krónikás dráma hangjátékra. 20.35 Lemez­múzeum. 21.12 Hirek. 21.15 Lát­tuk. hallottuk . . . 21.35 Köny­nyűzene. 22.00 Hírek. 22.15 A Perzsa-öböltől keletre. 22.24 Be­szélgessünk zenéről. 22.44 A rab oroszlán. Humoreszk. 23.00 Szá­zadunk mesterműveiből. 24.00 Hí­rek. 0.10—0.25 Csárdások. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-músorral. 8.20 A Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem ka­marazenekara játszik. 8.50 Idő­szerű nemzetközi kérdések. 9.00 —10.00 Ezeregy délelőtt. . . 10.00 rész. (Színes. 70 mm-es amerikai, A statisztika szerint az ál- és legyen mindenütt szóda- ba induló traktorral reggel j dupla helyárral, fél 4 és 7 óra­lami gazdaságokban az üze- Víz vagy autuszifon, amellyel kivontatott autóbusz-pótkocsi, • ~12 00 z^nés műsor, üd|?16knTek" • , . ., . , . , ' (Színes amerikai, negyed 6 es 1200 Verdi ooeráiból 13.00 Hi­a helyszínen keszithetnek amibe zivatar eseten beme- íél 8.) Fáklya: öten az égből, ^elc 13.03 Chopin-művek. 13A5 mi baleseteknek jóval több ^ _ _ ^^ Mű mint a fele a második és a szódavizet. Egyébként vizröl nekülhetnek a mezőn dolgo- (Mb. 'szovjet, háromnegyed s és ídőjarás"-" és^ vízánVs j el«vtés. 14.00 harmadik negyedévben kö- mindig bőven gondoskodja- zók. ' °1 Mi64iv..ton Mári,-,.z.i™m4 .„ „„ vetkezik be. A termelőszö- nak, hogy az emberek mun- A gazdaságok vezetőinek vetkezetekben a május eleje ka közben mosakodással hű- gondoskodniuk kell a gépek ipar számára a legnagyobb \szeptember vége közötti öt síthessék magukat, mert megfelelő műszaki állapotá­hónap a legveszélyesebb. Ta- fürdeni viszont szigorúan ti- ról és a szükséges védőfelsze­valy ebben az időszakban a los. Minden évben több ha- relésekről. A gépek felújitá­halálos balesetek száma több lálos balesetet okoz, hogy sánál ne feledkezzenek meg mint kétszerese volt a többi felhevült testtel ugranak hí- a védőberendezések korsze­hét hónap átlagának. deg vízbe, vagy hogy úszni rűsítéséről sem. Az általános nagy veszély- nem tudók merészkednek a Külön felhívják a figyel­forrás, a hőség ellen csak az mély vízbe. Legyen mindig met a SZOT munkavédelmi elég frissítő ital, limonádé, szakemberei a növényvédő­cukros tea, gyümölcslé stb. szerekkel kapcsolatos veszé­Ezzel szemben a sör és álta- iyekre. Meg kell jelölni és külföldi vásár egyúttal is a lipcsei volt, ahol 33 külke­reskedelmi vállalatunk 120 millió rubeles export-import üzletet kötött. Igen jelentős üzleti ered­ményeket értek el Poznan­ban is. A frankfurti vásáron majdnem egymillió nyugat­német márka értékű árut a helyszínen eladtak. A friedrichshafeni nemzetközi élelmiszer-kiállítás egyik slá­gere a magyar konzerv volt, amelyből 1,8 millió nyugat­német márka értékű kelt el. A milánói és a kairói vá­sáron azelőtt csupán infor­mációs irodája volt Magyar­országnak, most 530, illetve 1000 négyzetméteren állítot­ták ki iparunk termékeit. óvórendszabályoknak megfe lelő módon szabad és kell védekezni. A gazdaságok lás sák el dolgozóikat könnyű Iában a szeszesitalok fo- mindenki elől le is kell zár­munkaruhával, szalmakalap- gyasztása rendkívül káros, pal, a kombájnvezetőt védjék Jó védelmet nyújt a vil­emyővel a napsugarak ellen, lámosapások ellen a munká­Munkaalkalmak Fiatul érettségizeti munkaerőt A Szegedi Ruhagyár varrodai j alkalmazunk. Közgazdasági lech- részlegébe azonnali belépéssel j nikiimol végzettek 1 előnyben, felvesz nni és férfi munkaválla­Kairóban magvar geodéziai ! Móra Könyvesbolt, Szeged, Ká- lókat. Varrni nem tudókat beta­múszerek eladásáról Írtak raAz Ru" 5:,, riw. . _ * ni,juk" Fplveszünk tov4bb4 A Szegedi Ecset- es Seprű- raktári segédmunkásokat, vala­g.var központi telephelyére — . * ' Cserzy M. u. 35. takarítónőket mint gépkocsivezetőt. Jelentkezni felveszünk. Jelentkezés: Mun- lehet a vállalat munkaerö-gaz­Szt^l^egyií^japán cég | GabonafMvásárld és d4,kod4sán" *s- 134 833 alá megállapodást. Az oszakai vásáron, ahol utoljára 1083-ban vettünk [ megvásárolta a Kendery-fé­le korróziógátló szer talál­mányát. Ecuador fővárosá­ban, Quitóban Magyarország az idén elsőízben rendezett önálló kiállítást. A bemuta­tott orvosi műszereket az ecuadori kereskedők azon­nal megvásárolták. A kiállításokon kívül a világ több részén rendeztek magyar heteket. Feldolgozó V. Szegedi Körzeti Üzletszerzőket, ügynököket ju­Uzeme felvesz malomüzembe talekos díjazásért felveszünk, lisztmerőket, keverő üzembe se- felveszünk. Lehet nyugdíjas ls. gérimunkásokat, közraktárhoz Járművel rendelkezők előnyben, rakodókat. Jelentkezés: Vértanúk jelentkezni Patkós Károly, "Le­terc 6. 44 órás munkahét. ln krt- 52 SZI-RCCI. XS 154 ipari ^Kffie^ kHe£ Echetőleg számvileU ismeretek­férfi segédmunkásokat, ra- kel rendelkező allalanos admi­kodói munkakörbe Szeged nisztrátort keresünk. Jelentkezni vágóhídi telepére. Ugyanak- lehet: Csongrád megyei Tejipari 6, sz. Összeadógép eladó „Villany" 80 301 jeligére a Hirdetőbe. S. 80 301 Parkettázást, pormentes csiszolást, lakkozást azonnal vállalok. VER ISTVÁN. Elszeged, Szövetség u. 19. sz. S. 194-902 ADÁSVÉTEL Virágot oásárollon a Centrum Áruházban levő egységünk­nél. Nyitva: 8—7 óráig Szombaton: 3 -5 óráig Szegedi Kommunális és Karbantartó Üzem kor elektroműszerész vagy vil- „ . „ . lan.vszérelői szakképzettséggel ya,lalat' S"ged, Budapesti rendelkező általános műszerészt. Jelentkezés: Szegeri, Maros u. 21. Szalámigyár munkaügyi osz­tálya. A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres motorszerelőt, szállí­tási rakodókat, valamint nyug­díjas férfiakat. Jelentkezni lehet a gvár üzemgazdasági osztályán reggel 7 nrátót délután 15 óráig. Szeged. Rókusi ff. 6. Gépírónőt, raktári segédmun­kásokat és kocsikísérőket azon­nali felvételre keres a VIDIÓ Kereskedelmi Vállalat szegcdi le­iepe. Szeged, Bakay Nándor u. 52. sz. DEGAZ azonnali belépéssel fel­vesz ívhegesztőket, szerelő segí­tőket és földásókat. Jelentkezés: Pulcz u. 44. Munkaügy. Magasnyomású szakvizsgával rendelkező fűtőket felveszünk. Jelentkezés a Mf.K szatymazi transittelepén a műszaki vezető­nél. 2 takarítónőt éjszakai műszak­ra és csaposokat vesz fel az Utasellátó Vállalat, Nagyállomás Étterem. Csongrád megyei Mezőgazda­sági Ellátó Vállalat felvételre ke­res raktári munkásokat, kocsi­kísérőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyén. Szeged, Dorozsmai U. 33. XS. 154 879 Szegedi Fonalfeldolgozó Válla­lat — Tavasz u. 2. Nyugdíjas vil­lanyszerelőt vesz fel azonnali belépéssel. út xS 154 891 ni a mérgezett, veszélyes te rőteteket. A vegyszerszóró repülőgépeket csak reggel és késő délután szabad „bevet­ni", a nagyon meleg napsza­kokban nem. A pilóták szó­mára pedig megfelelő szál­lásról és rendszeres ellátás­ról kell gondoskodni. Nyomatékkal utaltak a SZOT illetékesei a gyerme­kek védelmére. Nemcsak az aratógép, a kombájn stb. közelébe nem szabad enged­ni a gyerekeket, hanem az érvényes jogszabályoknak megfelelően ki kell tiltani őket a munkahelyről. Annál is inkább, mert ma már lé­nyegében nincs olyan község az országban, ahol ne gon­doskodhatna megfelelő nap­közi otthon a gyerekekről, amíg a szülők a földeken dolgoznak. 8.) Mlhályteleki Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Katonák szok­nyában. (6.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál ter 3. sz. (13 57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ALLATOKVOSI ÜGYELET Szeged város területére Június 13-tól 20-ig, este 8 órá­tól reggel 6 óráig (vasárnap nap­pal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Szüts László állami állatorvos. Laká­sa: Szeged, Párizsi krt. 45. Tele­fon: 14-877. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. —18.00 Mindenki kedvére kettő­től hatig. 18.00 Hírek. 18.10 Vi­dám operettkettősök. 18.24 Mi közöm hozzá? 18.54 Monteverdl: Scherzl Musicali. 19.11 Clemens Krauss vezényel. 10.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 ŰJ könyvek. 20.28 Színes népi muzsika. 21.07 A hatalom dilemmája. 21.22 Szegedi Anikó zongoraestje. 22.25 Zenés Játé­kokból. 23.00 Hirek. 23.15 Tánc­zene éjfélig. 24.00—0.10 Hírek. FTEVW RÁDIÓ Budapest 17.36 Hirek. 18.05 Kompozíció "70. A Képzőművészeti rovat ma­gazinja. 19 órakor Reklám­műsor. 19.05 Esti mese. 19.20 Az ismeretlen ostroma. Szovjet film­összeáliitás. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Péntek esti bemutató: Az er­kély. Tv-rilm. 20.55 Az egyenlí­tői őserdőkben. Belga filmsoro­zat. 3. (belejező) rész. 21.25 Vég­zős zeneművészeti főiskolások hangversenye. 22.00 Tv-híradó — 2. kiadás. Kossuth 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika 1. 5.44 Falurádió. 6.00 Hirek, időjárás. 6.30 Hirek. idő­járás. 6.45 Hallgatóink figyelmé­be. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj köny­Belgrád 15.45 Novi Sad: Fiatalok olim­piája. 16.45 Magyar nyelvű tv­krónlka. 17.45 Ding-dong. 17.50 Varázsvonat. 18.30 Népszerű ze­ne. 19.00 Villanófény. 19.05 A kul­túra ma. 20.35 Egy kicsit én — vek. 8.00 Hirek, Időjárás. 8.05 egy kicsit te (kvíz). 21.50 A vtr­Műsorismertetés. 8.20 Rahmanl- giniai ember — sorozatfiira, nov- és Liszt-zongoramuvek. 9.00 Hangos levél. 9.10-Részletek Kál­mán Imre operettjeiből. 10.00 Hirek. 10.05 Zenekari muzsika. 10.50 Lottó. 11.00 Edes anyanyel­vünk. 11.05 ..Költő is vagyok. Bukarest 17:00 Tv-iskola. Konzultáció matematikából és román nyelv­meg proletár". 12 00 Déli kró- bői. 17.35 A volánnál. Autóveze­nika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 tőknek. 17.50 A legkisebbeknek. Tánczenei koktél. 13.15 Utry An- 19.00 Karamazov fivérek. Folyta­na és Mindszenti Ödön énekei, tásos film. 20.25 Ismeretterjesz­13.45 Arcok muka közben. 14.00 tés. 21.30 Slágerparádé. Jó Állapotban levő hét darabból álló Felszaba­dulás hálósaobabúlar, sodronnyal és betéttel eladó. Püspök u. 1., Iszt. kapu alatt jobbra. Ér­deklődni vasárnap dél­után 4 óráíK. Kitunó állapotban levő hálószobabútor, politesz­terezett, barna színű, betéttel, rejtett csővázas garnitúra. tv-áilvány, könyvállvány, olalfestmé­nyek eladók. Érd.: na­ponta 15 órától. Bécsi krt. 8—18.. A/A, IV. 13. x Marskakal. magas áron vásárol az Állatélettani Tanszék. Táncsics Mi­hály u.' 2. (Ady téri egyetem.) x Volkswagen 1962-es típus 48 000-ért sürgősen el­adó. Érdeklődni 16 óra után Szeged. Tarjánte­lep 217/A. III. 1. X GYORSIRÖ-ISKOLÁBA BEIRATKOZÁS ÉRETTSÉ­GIZETTEK SZÁMÁRA június 22-én. délután 4 órától 7 óráig", nem érettsegizett dolgozók számára iráspróbá­ra jelentkezés 23.-án délután, 4 órától 7 óráig. (M. Ta­nácsköztársaság útja 14. BMW 750 cm1 nldalko­cslval kitűnő állapotban eladó, kis motort be­számitok. Kossuth L. sgt. 27. Szabó, érdek­lődni 17 órától. x 402-es Moszkvics sze­mélygépkocsi üzemképes állapotban olcsón eladó. Béketelep, Érsekújvári u. 30. sz. x 6 DÉLMAGYARORSZÁG 1970. PÉNTEK. JtNIUS 19. Eladó hármasszekrény konyhakredenc, háló­szobabútor, asztalok, író­asztal, ágynemíitartó, sezlon, fotelok, reka­miék. Hunyadi tér 5. Jö állapotban levő Moszkvics személygépko­csi felújítva olcsón el­adó. Érd.: Sándorfalva, Csongrádi út 6. x Tessék feljegyezni' na- j 3 db szeptemberi süldő poscsibe napiár alatt ál- | eladó. Stéli István u. landóan kapható és elő­jegyezhető. Lenin krt. 61. sz. Koncert magnó eladó. Szivárvány u. 21b. Wartburg de Luxe adó. Katona József 28. sz. Használt sezlonokat ve­szek. Lengyel u. 32. sz. Szent István térnél. Marhatrágya eladó. ,,200 mázsa" 9101. jeligére a Sajtóházba. Egy kocsi disznótrágya és malacok eladók. Érd.: délután Mátyás tér 13. Jó sezlon, háromajtós szekrény, fotelok, re­kamiék, ágybetétek, konyhaszekrények, olcsón eladók. Lengyel u. 32. Szent István térnél. Vclorex 350-es Szalay, Szeged, krt. 31.. I. 6. eladó. Lenin 2 éves törzskönyvezett kuvasz kan eladó. Érd. vasárnap egész nap, Pe­töfltelep. Vadas M. u. 35 b, (VII u.) 27. Gedónál. 90ft cm-es Wartburg ol­csón eladó. Érd. Puszta­szer, Tanya 502. sz. Használt pianínót kere- j sünk megvételre. Ár- i ajanlatot ..Sport" — 154 867 jetgére a Hirde- | tőbe. x j Jó állapotban levő 70 j literes Lehel hütöszek- I rény eladó. Érd.: dél- | után 5 után, Kölcsey u. j 8., III. 2. x | Skoda MB 1000 CM ki- 1 tünő állapotban eladó. Megtekinthető Kálmány Eladó MZ 125-ös motor Választási malacok el­adók. Tápé, Tolbuhin- u. 13. sz. MK—21-os kazettás mag­netofon új és Igló hűtő­gép agregátor üzemképes állapotban eladó. Érd.; 3—4 között Szabó, Tele­ki u. 8. Kisméretű gyermekágy ágybetéttel eladó. Szent Miklós u. 6/b. Eladó új háromajtós szekrény, 4 db kárpito­zott szék. konyhabútor, sezlon, Höbiárt basa u, 23 b sz. 175 cmi Jawa motorke­rékpár, mély babakocsi eladó. Csongrádi sgt. 61. sz. Keramit tégla eladó. Ér­deklődni vasárnap 13 óra után, Hattyú u. 46 a sz. Színválasztás előtt Pols­ki FIAT 1300-as átadó. ..Nyár" 7855. jeligére a Sajtóházba. Vennék kisméretű szov­jet vinyisztó kazánt. . — Pásztor Ferenc, II. ker. Hegyközség u. 7. Eladó; 1300-as Simca Elise személygépkocsi. Szentmihálytelek. Fel­szabadulás út 40. x Kovácsoltvas kerítés 12 méter eladó. Érd.: Föld­műves u. 41. x Skoda Spartak jó álla­potban olcsón eladó. Szeged, Tisza L. u. 20. 5 óra után. u. 13., délután 2-től. Simca személygépkocsi igényesnek eladó. Sze­ged. Párizsi krt. 43,. II. emelet 1. C. lépcső. 0 km-rel. Minivizor Partizán u. 17. II. 89. Pala 40x40-es, hasznait cserépléc eladó, üjszeged, Szöregi u. 5, Wefch-terrier kölykök an­gol vérvonal tenyészetből , eladók. Átvehetők Deb­recen Széchenyi u. 106. Jó állapotban levő 203­as Warszawa eladó. Csa­nád a 1 be rtiLeninu_2T 100 mázsa trágya és egy erös igás ló eladó. Csáktornyai u. 27. Kifogástalan állapotban levő NDK sportgyermek­kocsi eladó. Érd.: Odesz­.szal krt. 18.. IV. 19. Délután 5 után. 4 db süldő eladó. Cser­zy Mihály u. 30 c, Nagy. 20 mázsát bíró gumike­rekű kocsi eladó. Veres­ács u. 35. - ­Eladó beépíthető új cse­répkályha és egy nagy­méretű lebontásra (len­gyel csempe) Petöfitelep, Sallal (volt IV.) u. 2/b. Gumikerekű kocsi 2 ton­nás eladó. Vásárhely, Kazinczy u. 18. Eladó NDK hangú lat­lámpa és egy dohányzó­asztal (Velence garnitú­rából). Dr. Kószó. Sze­ged, Partizán u. 2., II. emelet 2. Érdeklődni: 5 órától. Jó allapotban levő, CH-s Wartburg Simson sze­mélygépkocsi eladó. Érd. vasárnap egész nap. Sze­ged, Alföldi u. 44. Te­lefon: 14-864. 500-as Trabant személy­gépkocsi eladó. Érdeklőd­ni délután 3-tól. Bal fasor 38. Eladó 40 db választási malac, 200 mázsa trá­gya. Érd.: egész nap. Szöreg. Zentai u. 34. Jókarban levő Simson segédmotort vennék. Le­nin kr. 39. Dobó Ist­ván. Cseh kétszemélyes se- j 3 hold fűkaszálö részi­lyemsátor kifogástalan állapotban eladó. Kis­faludy u. 14. Érdeklőd­ni: délután 3 órától. Itlusica pianínó eladó. Vedres u. 10/c, I. 3. Szörényiék. Építési faanyag és ajtó, ablak eladók. Farkas, Cserepes sor vége (61. szám) tónál. Jó állapoban levő háló­szobabútor. gyermekágy, új pehelydunyha eladó. Érd.: Tavasz u. 18/'a, Babinszkl délután 4 órá­tól. HÁZASSÁG 23 eves, 167 cm magas, üzemi dolgozó társaság hiányában megismerked­ne házasság céljából, ko­moly, házias leánnyal, esetleg gyermektelen el­vált asszonnyal 18—25 évesig. Csak fényképes levelekre válaszolok. — „Szeretném bejárni a földet" 7851. jeligére a Sajtóházba. 39 éves jó megjelenésű gesztenyebarna, törvénye­sen elvált 175 magas, jó kondícióban levő hen­tesmester, 3000 Ft havi jövedelemmel keresi 35— 40 évig hölgy ismeretsé. géf házasság céljából. —­..Saját ház van" jel­igére a vásárhelyi Hir­detőbe. E G Y £ B Autó- és munkagépszere­lő, garázsmesteri vizsgá­val állást változtatna. „Tsz is érdekel" 7846. jeligére a Sajtóházba. Főiskolán magyar—orosz szakot végzett tanárnő elhelyezkedne. „Gépírni tudok" 154 855 JeÜgére a Hirdetőbe, bői kiadó. Érd.: Szeged, öthalml út 18. Masa György. Gazolaj-, gáz-, szén-, központi fűtés vizsgával rendelkező elhelyezkedne állandó munkára. Aján­latokat „Kazánfűtő" jel­igére a makói Hirdetőbe. Zsírszódaval főzött szap­pant, illatos mosóport cserélek hulladék zsírért, Rákóczi u. 33. tJtitársat keresek 28—30 év körüli intelligens, csi­nos, teljesen független, középmagas hölgy szemé­lyében. Július 15—au­gusztus 20. közötti idő­ben kéthetes jugoszláviai tengerparti nyaraláshoz. „Autóval" 154 838 jel. igére a Hirdetőbe. Nyugdíjas asszony kisebb pénztárban vagy egyéb tiszta munkát vállalna délelőtti műszakra. — „Szorgalmas" 154 857 — jeligére a Hirdetőbe. Javítóvizsga ra előkészí­tek. Alsósokat minden tárgyból, felsősöket ma­gyarból, történelemből, földrajzból, németből. — „Könnyedén tanulni" — 154 850 jeligére a Hirde­löbe. Minden héten három napi háztartási munkát vállalok. Gogol u. 18. 14-es ajtó. Június 11-én éjszaka Tarjántelepről a városba vezető úton elvesztettem arany nyakláncomat. Ké_ rem megtalálóját, ju­talom ellenében szíves­kedjék visszahozni. Cím: Dóró Éva, Tarjántelep 116.. A. I. 7. Délelőtt 1­lg Telefon: 13-486. Garázs kiadó és asztalod gyalupad eladó. Sándor n. 20/a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom