Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

Közösség 18 ezer holdon Küldöttség elutazása Van olyan — bizonyára tapasztalaton nyugvó — hivatalos vélemény, amely szerint a tul nagy téeszek nem életképesek: nehezen áttekinthetők, a tagság bizonytalanul tudja jogait érvényesíteni, könnyen elsikkad a szövetkezeti demokrácia. Erre gondolva néztem szét a szentesi Termál Tsz-ben, ahol 18 ezer hold földdel és közel 1400 taggal számol a vezetőség. Vajon boldogulnak-e? Amíg az. Ilona-part felé porol velünk a kocsi, faggatom a hallgatag elnököt. Mintha nem volna ínyére, késedelmesen válaszolgat. Kisebb-nagyobb kitérőket tesz, a bajokat emlegeti inkább. azután mondja, ami jó. — Harmincnégyezer-nyolcvan forint esett tavaly fejenként a közösből. Ehhez jött a háztáji jövedelme. Friss vakolású házsorra bukkanunk egy kanyar után. Kétszobás hajlékok általában. de van köztük gangosabb is, amely már villának számít. A Termál Szövetkezet gazdái lakják ezeket. Egyre mozgalmasabb a tájék. Sokan — zömmel fiatalok — szaladoznak a dolguk után ásóval, csavarhúzóval, fűrésszel a kézben. — Amott már látszanak hollandiai melegházaink. Nicsak! Amerre nézünk, összefüggő üvegcsarnokok. Simára gyalulták a hepe-hupás talajt, aztán a sárga, szinte agyagos földön elkezdték a szerelést. Idén márciusban fogtak hozzá, s már szemmel alig befogható terület van tető alatt. Néhány hét és meglesz a tervezett 70 ezer négyzetméternyi vasvázas, termálvízzel fűthető. újabb üvegházváros. — Drága jószág lehet ez nagyon. — Bizony, nem olcsó mulatság. Negyedmilliós deviza- j hitelt vettünk fel, abból csináljuk. Megéri. Olyan< minirózsát és szegfűt állítunk itt elő hatalmas menynyiségben, hogy megszólal. Nagyrésze exportra megy, de | a belföldi piacon sem kell sokáig árulgatni. veszik, mint a cukrot. Kétlem, hogy ezt a sohasem művelt sárga talajt kedveli a virágféle. Hívnak, győződjek meg róla a már korábban épített üvegházakban. Benyitunk az egyikbe: magasszárú, piros szegfű, töméntelen mennyiségben, tündöklő szépségben. A másikban: gazdag, sással felkötözött paradicsom, az indák majd összeszakadnak a súlyos termés alatt. S ez még csak ízelítő. A dónáti üzemegységben — innen jó néhány kilométerre — szintén vagy 70 ezer négyzetméternyi üvegházban pompáznak télen-nyáron a virágok. Óriási vállalkozás! Kis híján háromszor akkora területen. mint a szegedi Széchenyi tér, már a zord téli hónapok sem képesek keresztezni a közösség alkotó szándékát. — Szerencse is kell ahhoz, hogy minden sikerüljön. Meg aztán, ahogy mondani szokás. a nagy rakás pénz mágnesként szippantja magához a többit. Erről jobb lett volna tán hallgatni, mert — mondják — nem szoktak itt semmit a véletlenre bízni. A vezetőséggel együtt 27 mérnök és 30 technikus töri a fejét, hogvan lehet évről évre summasabb jövedelmet összehozni. Az immár országos jóhir egyik magyarázata a szakértelem, az előre tekintő gazdálkodás. Hozzáfognak valamihez? Már fejben kell lennie az újabb ötletnek. A kockázatot meg az esetleges emberi gyarlóságot is számításba veszik tervezgetés közben. A másik titok: tudják, ha törődnek az emberek csip-csup ügyeivel is, az jól kifizetődik. — Mennyiben? — Az egyik párttitkárunk (öt alapszervezetünk működik elég eredményesen) maúgy is. hogy ki sem száll- i nak a kocsiból, az felér négy félévvel az agráregyetemen. Az - egyik üvegház külső falánál húzódó csővezeték szétcsúszott, és a termálvíz az árokba csordogál. Cső-! válja fejét az elnök, hogy ezt; még nem vette észre senki, j Odaköszön az út túlsó ol-• dalán foglalatoskodó két kertésznek, s érdeklődik az elromlott vezeték felől. Egyszerre felelnek neki: már intézkedtek a hiba kijavításáról. gára vállalta, hogy figye- Ez a figyelmeztetés nélkülemmel kíséri, milyen ered- kuli intézkedés érett közösménnyel tanulnak a terma- séoi tudatra vall. losok gyerekei, mi érdekli Már a cserebökényi puszöket legjobban. Azután ösztöndíjjal a szövetkezet érdekeinek legjobban megfelelő iskolára küldik az arra érdemeseket. Nemcsak a fiatalokat kötik ezáltal a közösséghez. hanem szüleiket is, akiknek manapság az a legdrágább. ha a fiukat vagy a lányukat boldogulni látják. Itt a tisztességesen és jól dolgozó „közemberek" ls el-eljárogatnak külföldre. Üzletet kötnek, tapasztalatokat szednek össze. Többen mondogatják: Hollandiában két hétig autózgatni, akár tában járunk, piros cserepes és palatetős gazdasági épületek sejlenek a horizont alján. Juhhodálvok, magtárak, ólak, istállók. A Termál Szövetkezeté valamennyi. Érdekes, azokba még nem jutott el idén az elnök — elég messze esnek a várostól. Fontos azonban, hogy tudja, mi történik a szokatlanul nagy kiterjedésű közös birtokon. Meggyőződése, hogy 1970ben hiánytalanul meglesz a tervezett 270 millió forintos bevételük. F. N. I. Pénteken elutazott Budapestről az a szovjet pártmunkásküldöttség, amely Sz. P. Trapeznyikovnak, az SZKP KB tagjának, a KB tudományos és közoktatási osztálya vezetőjének vezetésével tartózkodott Magyarországon. (MTI) BUBcsgycar gymwat* Irakban A Komplex külkereskedelmi Vállalat és az iraki Date Organisation megállapodása eredményeként az első Magyarországon tervezett és gyártott datolyalégyártó berendezést még tavaly üzembe helyezték Bagdad Kadhymva nevű elővárosában. Most a vállalat újabb megbízást kapott a második datolyafeldolgozó gyár létesítésére. A kerbalai üzem tervezését és a' fővállalkozást a Gépexport Vállalat végzi, a gepek pedig az Öntödei Vállalat és a Láng Gépgyár műhelyeiben készülnek. Az 1971 szeptemberében üzembe helyezésre kerülő gyár műszaki személyzetének három tagja hosz-szabb ideig Magyarországon tanulmányozza a gépek kezelését és karbantartását. Ez lesz Irak legmodernebb datolyafeldolgozó üzeme. Az eddigi eredmények alapján újabb magyar—iraki tárgyalások kezdődtek harmadik gyár szállításáról ls. (MTI) Konvertibilis termékek Könyvheti nyitány Az idei ünnepi könyvhét Csongrád megyei nyitó ünnepségét május 24-én. vasárnap este 7 órai kezdettel a szentesi Tóth József Színházban rendezik meg. Az est íróvendégei: Mocsár Gábor, Tóth Béla, Polner Zoltán és Veress Miklós. Megnyitót mond Katona Sándor országgyűlési képviselő, a bevezetőt dr. Kovács Sándor Iván irodalomtörténész tartja. Közreműködnek: Iván Margit, Janka Béla, Balogh Emese, Mentes József, Bicskey Károly, Fogarassy Mária, a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Szakkörökben vita folyik arról, hogyan teremthető meg valutánk, a forint átválthatósága, pénzügyi szóhasználattal: konvertibilitása. Anélkül, hogy részleteiben elemeznénk e rendkívül bonyolultan megközelíthető cél minden részletét, csak arra utalunk: a külgazdasági forgalomban szabadon átváltható valuta egyrészt a legszorosabban kapcsolja a nemzetkazdaságokat a világgazdaság érrendszerébe, másrészt — s ez az előbbiből következik —: ilyen módon közvetlenül érzékelhetővé válnak a hazai termelők számára a nemzetközi piac jelzései, magas szintű követelményei. Könnyű lenne a forintot átválthatóvá alakítani, ha egyszerű pénzügyi műveletről, csupán egy erről szóló rendelet kiadásáról lenne szó. Ám az előbbi tömör összegezésből is világosan kitűnik: ha a pénz határok feletti viszonylag szabad áramlása közvetlenül továbbítaná vállalatainkhoz a világpiac impulzusait, akkor a versenyképesség, a nemzetközi színvonalhoz való igazodás minden törvénynél, előírásnál nyomatékosabb TEREK ÉS JÁTÉKOK ték kevés, az megtalálja szórakozását a Vidám Parkban, amelyet még ma sem tudunk megfelelően kihasználni. A Lechner tér gyönyörűen kialakított parkjában az egyik pad előtt tíz centi mély gödör ásítozik. Arról árulkodik, hogy gyerekásó vájta ki itt a kavicsot és a földet, gyerekásó, mely jobb r . , híján erre fanyalodott. A ODOft VOOV lÓtÓk Lechner téren ugyanis nincs ' 91 * homokozó. Kisgyerek meg. úgy látszik van. Olyan, akit ide a legkönnyebb lehozni, aki eljátszogat a pad környékén. Mert a legközelebbi távol van: kevés a játszótér Szegeden. Hinta-palinta Nem kell megkérdezni őket, a játszóterek ifjú tulajdonosainak bármelyik korosztálya hintát szereti a legjobban. Éppen ezért sorbaállnak a játszótereken, hiszen — ha kicsit utánagondolunk — egy hintára ezer gyerek is jut ebben a városban. Még szerencse, hogy a csúszdákon — amelyeket idén úgy látszik csak nyár közepére raknak ki —gyorsan haladnak lefelé a kölykök. mert azokból sincs sok. Mi van még? Jobb helyeken — például a Móra-parkban — egy asztal a nagyoknak, a kicsiknek pedig ágasbogas ledöntött fa, a Honvéd téren többszemélyes hinta, a Bartók Béla téren forgó. Mindez pedig ősidők óta van, s alig-alig szaporodik. Legföljebb a terek száma fogy egyre, ahogy a város minden üres telekre ráteszi a kezét. Sokfajta játék talán nem is kellene. Csak sok: hogy ne kelljen szülői szigorral szabályozni, ki hány percig hintázhat, forgózhat. Akinek a mindennapi, egyszerű jaFelháborodottan tiltakoznak sokan az ellen, hogy a gyerekek letapossák a gyepet, hogy futballoznak a Nagykörúton a parksávban, vagy éppen a játszótéren foglalják el a helyet még a homokozó környékén is. A nóta mindig ugyanaz, miért nem mennek a sporttelepekre focizni? S igazat kell adni nekik is a gyerekeknek is. A klinikaparkot például már csak azért sem lehetne rendben tartani, mert a jó idő beállta után népes gyerekcsapat kergeti a labdát a bambusznádak körül. Ott tördelik az ágat a gyerekek a központi egyetem körüli szép kis parkban, s nagy meccsek folytak a Dugonics téri szökőkút medencéjében is, míg a jövendő nagy sztárjainak bánatára meg nem töltötték vízzel. Mégis, gondoljunk bele, hogy hova mehetnének ezek a gyerekek? Az egyesületek általában éppúgy féltik gondozott pályájukat azoktól, akik 'nem férnek bele az Üttörő IV.-be sem, mint ahogy a körút gyepét az aggodalmas felnőttek. Akiknek a foci csak játék, azoknak lába alól kifogy a fű, a grund. Gond A mai gyerek évente többször is a viták kereszttüzfebe kerül. Legtöbbszór nevelési, etikai kérdésekikel bástyázzák körül, mígnem úgy tűnik, hogy voltaképpen nincs is más baj vele. Pedig annak, hogy annyi probléma van a gyerekekkel, nagyon is anyagi természetű okai vannak. Az, hogy kevés az óvoda, nem elég korszerűek iskoláink, kevés a játszótér, kevés a játék. A baj az, hogy kénytelenek vagyunk a jelennek élni: a pénzből, ami sohasem elég, mindig másra kell előbb — lakásokra, utakra —, s csak aztán telik a gyerekekre. Tavaly az I. kerületi tanács egy korszerű „álamjátszóteret'* terveztetett, s most már úgy tűnik, hogy álom is maradt, mert nyolcszázezer forintba kerül. Kellene pedig, kellene az olyan hely, ahol minden korosztály megtalálja szórakozását, olyan játszótér, ahol a játékban nevelődik a gyerek. A társadalmi összefogás segített akkor, amikor az iskoláknak ezer meg ezer televíziót adtak át az áldozatkész üzemek, vállalatok. Mondják, hogy a újszegedi szabadtéri színpad, a Vidám Park felépülését is sokain segítették társadalmi munkában. Valami ilyet kellene csinálni „játszótérügyben" is: azokra a szegediekre támaszkodva, akik valóban szeretik városukat, a társadalmi munka segítségével kellene pusztulóban levő, vagy legalábbis meg nem újuló játszótereinket fejleszteni. Talán azért is érdemes lenne, mert saját kezemunkájára jobban vigyáz az embef: a patronálás nemcsak az építésben, hanem a védelemben is testet öttQn° ess Miklós követelménnyé válna. S bár az imént bizonyos megkötéssel beszéltünk a szabad átválthatóságról, a „viszonylag" szót iktatva a fogalom elé — ami azt jelenti, hogy minden ország alkalmaz eszközöket gazdálkodása, ipara védelmében —, annyi mégis bizonyos: ez a védelem a konvertibilitás körülményei közepette sokkal lazább, a határon túlról érkező hatások elé sokkal kevésbé emel falat, mint a jelenlegi külgazdasági szabályozók. Mindebből következik, hogy az átválthatóság feltételeit nemcsak, sőt nem is elsősorban a pénzügyi szférában kell megteremteni. Az erről vitázó szakértők álláspontja megegyezik abban, hogy mindenekelőtt a gazdálkodás hatékonysága, a magas termelékenység, röviden szólva: a népgazdaság versenyképessége teremthet olyan szilárd fedezetet, amelyre alapozva a valuta átválthatósága idővel megvalósítható. Valójában nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy — a pénzügyi fogalmat némileg tágítva — konvertibilis termékeket kell előállítanunk. S itt érdemes kissé elidőznünk, azért is, mert olyan feladatról van szó, amelynek megoldása korántsem utalható a távoli jövőbe. Sőt, valójában az „átváltható" termékek előállítása évek óta napirenden levő követelmény, és megvalósítása napjainkban mind halaszthatatlanabb. Már jóval az új gazdaságirányítás bevezetése előtt sok szó esett gazdasági körökben arról, hogy vállalataink országcsoportonként más-más minőségben szállítják termékeiket. Magyarán szólva: kialakult az íratlan szabály, hogy a hazai megrendelőknek, a szocialista partnereknek és a tőkés piac cégeinek eltérő minőségi, korszerűségi követelmények alapján előállított gyártmányokat lehet szállítani. Valamiféle rangsort is törvényerőre emelt a szokásjog: ami emitt nem jó, amott megfelelő, ami a külföldi piacon nem adható el, az szállítható a belkereskedelemnek — ilyen meggondolások is szabályozták a termelést. Egész sor tény mutat arra, hogy a gazdaságirányítási változások nagymértékben lebontották a háromféle termékminőség elválasztó falait. Bizonyságul egyetlen folyamatra utalunk, amiből — ha közvetve is — kitűnik az előbbi állítás igazolása. Ismeretes, hogy tavaly, a belkereskedelem megrendeléseinek hirtelen csökkenése miatt egész sor iparvállalat időleges értékesítési akadályokba ütközött. Ez a gazdasági kényszer — és ne vizsgáljuk ezúttal, hogy eredete: a hazai megrendelések csökkenése helyeselhető-e — az export gyors növelésére ösztönzött. Kitűnt, hogy sok vállalat csakhamar képes volt olyan termékekkel jelentkezni a külkereskedelemnél, amelyek a tőkés piacokon is jól értékesíthetők. Sok más tényező mellett, ez is hozzájárult a külkereskedelem tavalyi rekordszállításaihoz, s ezen belül a tőkés irányú export, mintegy 30 százalékos növekedéséhez. E tanulságokon túl, mélyebb elvi okok is indokolják az „átváltható" — tehát minden piacon jól értékesíthető — termékek gyártásának követelményét. Könnyű belátni, hogy a vállalati gazdálkodásban tartósan nem választható szét különböző Igényszintekre a termelés: másszóval: nem lehet huzamosabb ideig úgy dolgozni, hogy az egyik irányba jót, korszerűt, a másik irányba pedig kevésbé jót, elavultat is szállíthatnak. 3. Kétségtelen, hogy a termékek „átválthatóságának" megteremtése elől még korántsem hárult el minden akadály. Pillanatnyilag például bizonyos értékesítési konjunktúra bontakozik ki a hazai piacon, ami — előnyei mellett — azzal a következménnyel is jár, hogy az iparvállalatoknál erősödhet a korábbról jól ismert álláspont: a hazai megrendelőknek minden eladható. Ám ha nem is máról holnapra, de idővel szükségképp meg kell teremtenünk a feltételeit annak, hogy a hazai és a külföldi piacokra egyaránt jóminőségű, korszerű, versenyképes termékeket szállítsanak a • vállalatok. Különösen fontos ez olyan országban, ahol a külkereskedelem annyira meghatározó tényezője a gazdálkodásnak, mint nálunk, ahol tehát ezernyi szállal fonódik össze a hazai, illetve a különböző külföldi piacokra irányuló termelés. Tábori András Talpig ruhában Ha nem is anynyian, mint a Tiszát, sokan megbámulták a Kárász utcán az első maxit, aki emiatt minimális idő alatt tette meg a távot, öreg nénik súgtak össze: már megint micsoda bolondéria — elfeledkezve arról, hogy nemr<*"opn még a mini miatt szaladt fel maximumra a vérnyomásuk. Eszükbe se jutott, hogy lám, nem is vagyunk mi olyan provincia, hiszen a Váci utcán sem sétált sokkal előbb — csak két hete — az első magyarországi maxi. S meg kell vallani, Pesten sokkal többen utánafordultak, mint Szegeden. Ügy látszik, csupa régimódi férfi lakik és sétál ebben a városban: az ódivatú mininek még mindig többen fordulnak utána, mint az újdivatú maxinak. Az egy kivétel a méteráru-kereskedő volt, aki kedvtelve nézegette a maxit: végre, annvi év után, ismét igazi vevők lesznek a nők. V. M. SZOMBAT, 1970. MÁJUS 23. DÉLMAGYARORS/AG P