Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-10 / 83. szám

Korszerű A miskok-tapolcai üdülő­hely új idegenforgalmi lát­ványossága lesz az ultramo­dern vonalú tavifürdő. A régi. elavult faépület lebon­tása után a sziklafal tövében ú.i medencét/építettek és azt érdekes megoldással' fedték le. A Budapesti Műszaki Egyetem tervei szerint vas­Munkaalkalmak beton héjszerkezetből a me­dence fölé húsz méter ma­gas. 45 fokos szögben dél felé dőlő tornyot építettek. Nyi­tott kupoláján át a fürdő napfényt kap, ugyanakkor a déli irányban ferdülő torony a medence nagyobb részét fedi. >Az új tavifürdőt május l-re adják át. Növényvédelmi akcióbizottság alakult A szegedi termötájban je­lentős szerepet játszanak a háztáji és szórványgyümöl­csösök. Évről évre tetemes mennyisegben adnak gyü­mölcsöt. nemcsak a hazai piacokra, hanem a külföldi országokba is eljut a homo­ki falvak kincse. Ahhoz, hogy a7. exportot tovább fo­kozhassuk. meg kell tartani azokat a megállapodásokat, amelyek figyelmes, szaksze­rű munkát rónak a terme­lökre. Ennek segítésére ala­kult meg a napokban a sze­gedi járási növényvédelmi akcióbizottság. A falvakban, a nagyköz­ségekben szintén megalakul­tak. vagy a napokban meg­alakulnak ezek az akcióbi­zottségok. Hasznos felvilágo­sító munkával, ismeretter­jesztő előadásokkal, az igé­nyek. a piacok felmérésével nagy segítséget adnak mind a termelőknek, mind a ke­reskedelmi vállalatoknak. Természetesen az elsődleges cél: a házikertek és szór­ványgyümölcsösök növény­védelmének megjavítása. KISLAKASÉPtTÖK ÉS TATAROZOK! M AC. ANH AZ-TtTLA JDONOSOK! VÁLLALATOK! Kisériék figyelemmel április 11-i. szombati számban két oldalon felsorolt árengedményes ÉPÍTŐIPARI ÉS SZAKIPARI anyagainkat Az anyagokat készpénzfizetés ellenében árusítjuk. CSONGRÁD MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT, SZEGED. BOCSKAI U. 10—12. i „A Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat"' munkasszál­lodája. Szeged. Kossuth L. sgt. | 72 b takarítónőket felvételre ke­res. Jelentkezés fenti rímen a ' száilodavezelőnél. Vidékiek ré­szére munkásszállndánkhan he­lyet biztosítunk. A Móra F. Általános Iskola (Szeged. Zoltán u. 14. sz.) 2 fö hivatalsegédet felvesz. Jelentke­zés a gazd. vezetőnél. Nyugdíjas férfiakat fizikai munkára éjjeli 2 órától rrggel 7 óráig felveszünk. Éjszakai ki­szállítás a vállalati autóbusszal díjmentesen történik. Gyors­gépirót felveszünk (kezdő is le­hel) Szegcdi Tejüzem. Budapesti út 6. x Szakképzelt szakácsot, vagy sziikársnőt keres azonnali belé­péssel a ..Móra Ferenc" Mgtsz. Étterme. Szeged, Borskai u. 3 h. A Csongrád megyei Gabona­felvásárló és Feldolgozó Válla­lat szegedi körzeti üzeme fel­visz malomüzcmhe lisztmeröt (férfi), keverő üzembe férfi se­gédmunkásokat. üzemi takarító­nőt. Jelentkezés: Vértanúk tere (. sz. A Szegedi Konzervgyár nőt nyug­díjas ruhatári kiadókat vesz fél. : Jelentkezni lehet a vállalat 1 üzemgazdasági osztályán reggel fél 8 órától délután 15 óráig. Szeged, Rókusi ff. 6. A s/egedí F'elszabadulás Aszta­los Ktsz felvételre keres aszta­los szakmunkásokat és segéd­munkásokat. Minden második szombat szabad. Jelentkezni munkaügyi osztályon, Bárka u. 1. sz. alatt. x A Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége felvételre keres felsörész-, aljakészltö szakmun­kasokai és segédmunkásokat. Jelentkezés: Római • rí. 21. Oktatási intézmény takarítónő­két felvételre keres. Jelentkezés: Bal fasor 39—45. A Magyar Vagon- és Gépgyár algyői kiilsöszerelési munkáihoz felvesz dolgozókat vili.-hegesztő és lakatos munkakörben. Felvi­lágosítás. felvétel: MVG Kiren­deltség, Algyő. Autómolor-szerelő. hütöiavitó­bádogos, lakatos, karosszériala­katos, festő-mázoló szakmunká­sokat. valamint betanított és se­gédmunkásokat veszünk fel. Jelentkezni a 10. sz. Autóközle­kedési Vállalat Szeged. Bakay Nándor u. 49. sz. alatt lehet. xs. 402 125 CSOMIEP Vásárhely. Makói országúti telepére cserelakással rendelkező telepvezetőt keres. Követeimeny: telepvezetői kész­ség. 2 szoba-összknmrortos bér­házi lakás. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: CSOMIEP Hm.-vásárhely. Tanácsköztársa­ság tér 59., munkaügyi osztály. A szegedi Patyolat Vállalat (Fo­nógyári u. 4.) lakatosokat, vil­lanyszerelőt, női betanított mun­kásokat. nagynyomású kazánfű­tőt vizsgával rendelkező laka­tost vesz fel. X. S. 102 182 Villanyszerelőt, géplakatost, kőműveseket, ácsokat és segéd­munkásokat azonnali belépéssel felvesz a Csomi Építőipari Vál­lalat. Jelentkezni: Szeged. Do­rozsmai úti telep a 12. sz. Épí­tésvezetőségen. Szakképzett büfést, szakácsot és konyhai segédmunkást azon­nal felteszünk. Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat, Lenin krt. 105. Ml? HOL? MIKOR ? 1970. ÁPRILIS 10., PÉNTEK — NÉVNAP: ZSOLT TÖBBFELÉ ES O, ZIVATAR Varható időjárás péntek estig: Időnként ielszakadozó felhő­zet, szórványosan előforduló eső vei, záporesővel, egy-két helyen esetleg zivatarral. Mérsékelt, helyenként élénk változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet U—12 fok kö­zött. A Nap kel 5 óra 06 perckor, és nyugszik 18 óra 26 perckor. A HoW kel 6 ora 53 perckor, és nyugszik 0 óra 00 perckor. VIZA LLAS A Tisza vizallása Szegednél csütörtökön plusz 764 cm. (Aradói) TIZENÖT ÉVE halt meg Fehér Géza (1890— 1955) a kiváló régész. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 orakor: Fidelio. Blaha L.-bérlet. Gyász közlemények Köszönetet mondok mindazon testvéreknek, rokonoknak, szom­szédoknak, és a Közlekcdesi Vállalat dolgozóinak, akik drága halottunk. NÉMETH ISTVANNÉ Vincze Erzsébet temetésén részt vettek. Fájdalmamat virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló lérje, Németh János. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagyapa és dédapa, id. GERA PÉTER nyug. rendórörmestér, életének 92. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 10-én 15 órakor lesz. a Dugonics-teme­tő ravatalozójából. A gyászoló rsálád, Zárda u. 10. T. 565 Köszönetet mondunk gyá­szunkban tanúsított részvétükért, együttérzésükért mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk. PAVÖ FERENC temetésén megjelenlek, sírjára emlékezésül, koszorút és virágot helyeztek. A gyászoló család. Vidra u. 3. T. 564 Közlemények „HÚZD RA TE CIGÁNY" cím­mel S/écsi József tanár tart eló­zdasl ma du. 6 ólakor a Postás Muvelódes'i Hazban. Közreműkö­dik az ÉDOSZ népi zenekar. S. 102 173 Figyelem: Vasutas Művelődési Ház folyó hó 13-án délután 18 órakor A házasság felbontása és következményei címen isme­retterjeszij előadást tart. Elő­adó: Dr. Nagymihály bírósági elnök-h„ belépés díjtalan. X. S. 102 170 „Skandináv útiképek (Oslo, Göteborg, Stockholm)" címmel tart színes diavetítéssel kísért i élménybeszámolót, dr. Kovács 1 Zoltán klinikai tanárseged. áp­i rilis 13-án (hétfőn) este fél hét I órai kezdettel, a Juhász Gyula j Művelődési Központban. Az elő­adás utón vetítésre kerül dr. Németh András: ..Stockholm" cimü szines kisfilmje. Helyiipari és Városgazaálko­l dási Dolgozók Szakszerv ezet ! Nyugdijat, Csoportja taggyűlést ; tart. április 16-án 15 órakor Kos­I suth L. sgt. 53. sz. alatt, Kultúr­ház Mozi helyiségében. Ezúton I hívja tagjait a vezetőség. MOZIK Szabadság: Az „Angyal" vér­'. bosszúja. (M. b. színes angol, fél 4. háromnegyed 6 és 8.) Fáklya délután és este: Az „An­gyal vérbosszúja". (M. b. színes angol. 2. 4. 6 cs 8.) Miliálytclcki Móricz Zsigmond Művelődési Ház: A beszéld kön­tös. (6). VIDÁM PARK Nyitva 13 arától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a Kózkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi íeL rfjBA^cr~; Kossuth 4.30 Hfrek. időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hirek. időjárás. 5.30 Reggeli kró­ríika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hf­Tek, időjárás. 6.30 Hírek, időjá­rás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.13 Kör­zeti időjárás. 7.30 Üj könyvek 8.00 Hírek, időtárás. 8.05 Mű­sorismertetos. 8.20 Agasvárt Sán­dorné és Kársai Zsigmond nép­dalokat énekel. Pozsllt István fur-jázik. 8.43 Futó áramok a légkorben. 8.53 Haydnt Elet a Holdon 10 oo Hirek, Időjárás 10.05 Tanácskozik a III. Orszá­gos Diákparlament. 10.35 I.lll bá­rond. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Fdes anyanyelvünk. 11.03 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kl nyer ma? 12..30 Tánczenei koktél. 13.15 Népdal­' csokor. 13.50 A művészet hete, I Garai Gábor a mikrofon előtt. 14.25 Iskolarádió. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Kóruspódium. ; 15.10 Fúvószene táncritmusban. 15.30 Zongorán kísér: Gerald Moore. 16.00 A világgazdaság hi­rei. 16.05 így élünk. 16.58 Hall­gatóink figyelmébe. 17.00 Hfrek. időjárás. 17.05 Külpolitikai fi­gyelő. -17.20 Lemezek közt válo­gatva. 17.49 Mikrofórum. Lenin, ifjúság... 18.04 Az Ifjúsági Rá­diószínpad bemutatója. Visszaút. I 18.58 Hallgatóink ' figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Jelentés a Sziklai Sándor nemzetközt ' ökölvívó tornáról. tt.30 Tiszán innen — Dunán -túl. Tizenhat megye vetélkedője. 21.40 Szóra­koztató zene. 22.00 Hírek, idő­járás. 22.15 Meditáció, 22.25 Sza­bolcsi Bence tanít. 22.25 A köl­tészet hete. Ifjúság. 23.10 Mu­zsikaszó. Dalok a csillagos éj­szakarol. 24.00 Hirek, időjárás. 0.10—0.25 Operaáriák. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-músorral. 8.05 Zenekari muzsika. 8.30 Időszerű nemzet­közi kérdések. 0.00—10.00 Ezer­egy délelőtt. 10.00 A zene hul­lámhosszán. 11.50 A költészet he­te. 12.00 Kecskés Sándoé klariné­tozik és tarogatózik kisegyüttes kíséret. 12.20 Dvorzsák: f-moll zongoratrió. 13.00 Hírek, időjá­rás. 13.03 A varázshegedű. 13.45 Időjárás és vízállásjelentés. 14.00 Mindenki kedvére. — Kettőtől hatig . . . 18.00 Hírek, időjárás. 18.10 Hangverseny a stúdióban. 18.30 A fogyasztók értékítéleté­ről. 10.05 Palóez László népdaló­kat énekel. Bálint János cim­balmozik. 19.26 Üj könyvek. 19.29 Jo estét, gyerekek. 19.35 Kap­csoltuk a Zeneakadémia nagy­termét, Földes Andor zenekart zongoraestje. Közben: 20.40 Esti krónika II. Kb. 21.40 Láttuk, hal­lottuk. Kb. 22.0(7 Verbunkos mu­zsika. 22.25 Stuart—Gyulai Gaál János: egy este a francia ne­gyedben. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Mathis. a festő. 24.00—0.10 Hirek. időjárás. T ÉVÉ Budapest P.no Mini kosárlabdaíorna­Közvetítés a Sportcsarnokbol. 10.00 Szünidei matiné: 1. Felici­tas tűzoltóautó (NDK bábfilm — Ism.) 2. Kék lovag kalandjai. A rab királykisasszony (Lengyel rajzfilmsorozat). 17.30 Vita az V. Nevelésügyi Kongresszus tézisei­ről. 18.05 Hírek. 18.10 Kuckó. 18.30 Emberek vagyunk. 18.50 Reklámmüsor. 18.55 Esti mese. 18.05 Tudománypolitikánk. 10.35 Sanzontól — sanzonig. 20.00 Tv­híradó. 20.20 A kocka cl van vetve. 21.10 Péntek esti bemuta­tó: Beismerő vallomás. Tv-film. 21.55 T\ -híradó — 2. kiadás. 22.05 A Költészet Hete. Lírai riport Vas Istvánnal. Belgrád 16.45 Magyar nyelv Tv-krónl­ka. 17.50 Varázsvonat. 18.30 Szer­vusztok. fiatalok. 19.05 Panorá­ma. 20.35 Egy kicsit ón. egy ki­csit te. 21.50 Monix detektív. Bukarest 16.00 Tv-iskola. I7.nn Gyermek­műsor az Tntervíziónak. 17.30 Költői antológia. 17.40 Olt-vidéki népi muzsika 18.30 Ismeretter­jesztő műsor. 19.35 Szovjet játék­film: ..Elevenek és holtak". 21.35 Nemzetközi szemle. ADÁSVÉTEL TT^WRT^'TILTRPTETTR^^X zsák, díszcserjék, gömb­akác. ribizli, múlna, gyümölcsfa kapható. Tu)ltu«/. Mihály, Újsze­ged. Bérkert u. 26. x Tátrán S 125-as motor­kerekparhoz vázat, kere­sek sürgősen. Lajos Ist­ván. Lenin krt. 56. x • km-es Simson Schwal­be robogó eladó. Ke­reszt u. 31. Dorogi. Ér­deklődni délután 4-től. 11.1 allapolbnn levó 4 személyes kisipari reka­mié es egy háromajtós szekrény olcsón eladó. Sánta Imréne, Bécsi krt, 6.. I. emelet. Krdeklód- | nl szombaton, vasárnap egéra nap. x Trágya eladó. Hajnal u. r>. sz. x Sknda Octavia személy­gépkocsi eladó. Kiskun­dorozsma, Szélmalom u. 41. az. x Rózsa tövek, díszfák, dísz­növények. külónbözö vt­rághagymák. Kerjen ár­jegyzőket Tóth. Csillag­hegy, labdarúgópálya, x Luofcnyöcsemete 20—25 cm-esek eladók. Érd.: 5 óra után. Szeged. Földműves u. 3. (óvoda) Kócsó. x Jó allapotban levő Moszkvics 408-as sze­mélygépkocsi eladó. Ér­deklődni: egész nap. Tompa M. u. 24/a. x Keveset futott 408-as Moszkvics pirma álla­potban eladó. SzoipiU István. Domaszek 578. Jogarban levo. Kckes televízió 2000 Ft-ért ei- ' adó. Külső Csongrádi tt. 90. ^m. Kombinált szekrény, kárpitos garnitúrák, szóló szekrény olcsón el­adó. Igényesnek ls. Ér­deklődni delelőtt Szeged, Pctres u. 34. Románék­nal. x Garantáltan kitűnő ál­lapotban levő. keveset futott , gara zsírozott. CT rendszámú,408-as Moszk­vics gépkocsi első kéz­ből eladó Szeged. Ha­lász u. 12 a. x Terméskő kb 150 ma­zsa, jutányosán, egy aj­tó és ablak eladó. Ság­várltelep, Oera Sándor U. 3/c, Szabó. X P. FIAT 1500. g&ranciá­lls eladó. Dr. Csiszár, Vedres u. 10. délután 17-tól. x Moszkvics 407-es szc­mélygépkocsl Jó álla­potban eladó. Érdeklőd- I nt vasárnap délután I Juhász Oy u. 27/a. sz. | Tóthnénál. x mázsa kévés here el- 1 adó, kisebb mennyiség­ben is kapható. Szeged. Tisza Lajos u. 13. x 403-as Moszkvics sürgő­sen eladó. Varga. Sö­vényháza. Hétvezér u 1. sz. 18 óra után. x Pockon házőrző kutyá- j mat jó gazdának oda­adnám. újszeged, Szöre­gl üt 76. x Kiadó barna politúros könyvszekrény-részes vlt­r]/Á, Igényesnek ls meg­felel és egy új pepita szivacs bakfis tavaszi kabát. Kossuth Lajos sgt 44/b fszt. 1. Érdek­lődni délután 4-től. x Antik óra 200 éves él­adó Telefon 15-205. Reggr! vagv délután, x 408-r* Moszkvics Igé­nyesnek eladó Hcrnyák mérnök. József Attila 8g. 00. ' ' X Pinninó eladó. Szeged, Pu rizsi krt 43. C. lép­cső. II. om. 1. x Konyhabútor. heverő. Világos szekrények igé­nyesnek eladó Megte­kinthető egész nap. Debreceni u. 16 x Menyasszonyi ruha hosz­srú, közép termetre fej­dísszel eladó. Oskola u. 25/1. 6 Érdeklődni dél­után 4—0-ig. " X 350-es Junak eladó. Ér­deklődni mindennap 17 óra után. Apatini u. 9 sz. x Utcai vasajtó eladó. Korda u. 10/b. Érdek­lődni délután. x NDK gyermeksport kocsi eladó Szent István tér 15. Balogh. x Trágya eladó. Köeép u. 22 sz. 1072-es Trabant kiuta­lás átadó. Bartók Béla tér 3.. III. emelet 2. Gyermek sportkocsi Igé­nyesnek és teatüzhely eladó. Lengyel u. 23., íszt 4. 8 hónapos magyar vizs­la eladó. Délután 5-től Csemegi u. 13. Kb 120 mazsa marha­trágya eladó. Cserepes sor 25 Keveset hasznait 7 da­rabból álló halószobabu­tor eladó. Szeged, Ná­das u. l/h. Eladó Berva ós Panni­motorok príma állapot­ban. Ságvári u. 8 Ér­deklődni 4 óra után. 7 darabból álló diófur­néros hálószobabútor el­adó, és egy csónakos ..Verthelm" varrógép. Ságvári telep, Szondi u. 24. sz x Jo állapotban levó sez­lon eladó. Krd.: egész nap, Kossuth Lajos sgt. 25 Dobó Nemet kétrészes babako­csi. nagy Slngcr varró­gép. írógép eladó. Kos­suth u. 25.. félemelet 5. Eladó két szobát fütn. cserépkályha, szép kivi­telben. Árvíz u. 17. sz. Nagy lOő mazsa sertéstrágya eladó. üj-Petöfitelep. Acel u. 18. Jo állapotban levő Pan­nónia motorkerékpár el­adó. Krd.: öthalmi u. 23 Farkas. 1000 cm1 Wartburg nagy kerekű, 407-es Moszkvics jó állapotban eladó Esetleg fizetési kedvezménnyel. Érd.: 17 órától. Béke u. 9/a. Eladók tv-antenna. eter­nitcsó, virágnak ládák. rádió, aeztalok. vödrök, szúnyoghálók. Bem tá­bornok u. 2. Katona. 10 méteres vasgerenda és új kerekes korcsolya eladó. Párizsi krt. 19/a. Eladó gáztűzhely 3 lán­gú. vezetékes. Cserzy M. u. 7. Veszek mázsát, Kiskun­dorozsma, Tolbuhin u. 89. sz. FIAT 850-est vennék, 10 000 km-ig. szín- és ármegjelöléssel. ,.Kp" — 5811 jeligére a Sajtó­házba PÉNTEK, 1970. ÁPRILIS 10. Fehér süldők eladók. Debreceni u. 18/b. Háromajtós szekrény, 4 személyes garnitúra el­adó. Lengyel u. 32. sz. Szent István térnél. Jo karban levő strapa­bíró írógépel veszek. — „Írógép" 5958. Jeligére a Sajtóházba. Antik képkereteket ve­szek, zongora eladó. Ka­tona József u. 28. 8 hónapos boxer kan. tigriscsíkos, győztes szü­lőktől eladó. Klapka tér 8/b sz. Külföldi képcső VÉS, két­normás Munkácsy ol­adó. Megtekinthető dél­után 17 órától, Farkas Ferenc, Tarjantelep 115. ép. C. lépcsőház .fszt. 4. Festmény- és művésze­ti bélyeggyűjtemény el­adó. Cím Keresztes Jó­zsef, Szeged, Tarjánte­lep 116. C. in. 15. Igen jó állapotban levő Skoda % személygépkocsi eladó. Kiskundorozsma, Marx u. 21. Érdeklődni mindennap. Fekete Pannónia motor­kerékpár eladó Bálvány u. 13. Tiszajnalom mel­lett. Hrthonapos német. ju­hászkutya eladó. Parti­zán u. 15. Délután 5­től. 1000-es Wartburg de Luxe. kifogástalan ál­lapotban eladó. Megte­kinthető szombaton egész nap és vasárnap dél­után: Szeged. Pozsonyi Ignác u. 1., Hl. 2. aj­tó. Magnetofon új, pótalkat­részekkel eladó. Szeged. Jósika u. 13.. fszt. 8, Állványos kukoricamor­zsoló. cserépkályha és egy kétaknás Gudlin­kályha eladó, ösz u. 24/b. őOO-as Trabant Combi eladó. Hunyadi J. sgt. 48. Érd.: délután 13—18 óráig. :>(M> db cserép es tégla eladó. Csuka u. 20 CT 7 50 - cs Zasztawa el­adó. Érd.: délután 5 órától Odessza 29. épü­let. Trágya eladó. u. 11. Trágya eladó. u. 7. sz. Wartburg 1000-es, kifo­gástalan állapotban el­adó. Kiskunhalas, Szász Károly u. 35. Egy 140 kg-os hízó eT adó. Hétvezér u. 29. i j 12 literes propán­butár gázbojler eladó. Zsótér u. 3/b, emelet. Rajnai, este 7-től, va­sárnap délelőtt. Trágya eladó. Csongrádi sgt. 54 Használt cserepet és egy WC-kagylót vennék. Jó­zsef Attila sgt. 150. Második ablak. Nzétszcdhctós garázs el­adó. Maros u. 8. Új ajtók és új ablakok eladók. Teréz u. 18. sz. Figyelem! Jugoszláv gázkonvektor egy db 22 kg-os gázpalackkal együtt — öntöttvasból ülókád eladó. Aklánék. Algyő, Szegfű u. E. épület 1. Beteg tolókocsi új el­adó. Ugyanott * szobai Önhajtású betegkocsit ve­szek. Madách u. 11., XX. Holland mosogép, kifo­gástalan eladó. Gogol U. 6.. 1. 2. 850-ca FIAT CZ rend­számú. bordószínű 7000 km-t futott garanciális személygépkocsi eladó. Béke u. 10. Középmagas-törzsű, hol­land. nyári-rózsamag, öt szín keveréke gramman­ként 1.— Ft utánvéttel szállítom. Szabó Lajos, Délceg u. 22. Kifogástalan állapotban levő Pannónia oldalko­csis motokerékpár és egy Regent 15. erősítő, sür­gősen eladó. Szeged, Pe­töfitelep, Füge sor 3. Renault 10 íchei eladó. Telefon: 14-919. 1—19 óa között. 2 személyes pehelypap­lan, 2 db barna ágy el­adó. Jobb fasor 20. 300-as FIAT riadó. — Mindszent. Köztársaság tér 11 Molnár. Fenyöfacsemete eladó. Újszeged. Szövő u. 8. Érd.: 16 órától. Zongora, hasznúit, ol­csón eladó. Gutenberg u. 25. Általános Iskola. Elköltözés miatt rádió, vaskályha, hálószoba és egyéb bútorok, darabon­ként ls, olcsón eladók. Petöfitelep, Szántó Ko­vács János u. 8. sz., az udvarban. Érdeklődni: hétköznap 14—17. va­sárnap" 10—17 óráig. Pannónia motorkerék­pár kitűnő állapotban eladó. Fecske u. 20. Illaton kézmosó szap> pant, dobozos mosóport és mosószappant cseré­lek hulladék zsírért. Szent Antal u. 8. Alsó­város. Garázs személygépkocsi­nak kiadó. Petőfi S. sgt. 38. x Brüsszeli krt. 29. szám alatt udvar bérbeadó, anyagtárolásra ls. x CN-es Wartburg de Luxe. garazsirozott, első kézből, és felújított Ber­va eladó. Szombaton délután és vasárnap délelőtt. Szűcs u. 19 Jugoszláv motorkerék­pár eladó. 3-tól. Sajka 7 hónapos süldő eladó. Arviz u. 42. Rókus. 10 hetes fehér hűsmala­cok eladók. Zólyomi u. 3. sz. Jó állapotban levó 2 részes gyermekkocsi el­adó. Megtekinthető: es­te 5-től. Bécsi krt. 8— 18., C. A. IV. 16 Wartburg 1000-es sze­mélygépkocsi kék-fehér tetővel beépített rádió­val. kikimélt és garazsi­rozott koesi a legjobb széria, első kézből el­adó. Juhász Gyula u. 6., fszt. 2. Riadó generálozott 500­as Trabant Combi sze­mélygépkocsi. Kossuth L. sgt. 5. Dobat. Skrda Oktávia Super fekete, jó állapotban, jutányos áron eladó. Bokor u. 2. Gyermekrekamié, samot­toa kályha, jégszekrény eladó. Bem tábornok u. 18.. 2. ajtó. 900 cm i Wartburg sze­mélygépkocsi eladó. Al­földi u. 23. Jo tanulózongora ol­csón eladó. Teleion: 11-938. Eladó 30 mazsa kórüli takarmányrépa, 70 má­zsa Jó s?:ékszéna. Érd.: Domaszek 303., vagy Szeged, Fűrész u. 3. Bíczók. Volkswagen új állapot­ban eladó. Patyi autó­szerelő, Kossuth Lajos sgt. 18. i Piros-fehér mély gyer­i mekkocsi eladó. Gólya U. 21/c. Ford Taunus 17 M. üzemképtelen, kis hibá­val 35 000-ért sürgősen eladó. Boross József u. 3. sz. Bontásból kikerült fa­anyag. ajtók, ablakok eladók. Érd.: szomba­ton. Kossuth L. sgt W. Oltványi. fcxy heverő és ágybetét eladó. Szabadsajtó u 36. sz. Eladó: hámasszekrény, rekamiék, heverők, fote­lok. konyhasaekény, Író­asztal, ágynemű tartó, hálószoba, székek, ágyak, asztalok. Hunyadi tér 5. 1000-es szögletes klskerc­kü Wartburg eladó. Megtekinthető: Kónya autószerelő, Lenin krt. 71. sz. Egy varrógép eladó. Áp­rilis 4 útja 14., fszt. 9. Szabó. NB 24. keretes 3 anyá­val 6 db kaptár. NB 15. keretes 2 anyával, 6 db kaptár méhcsalád beteg­ség miatt eladó. Ságvá­rltelep, Szabadkai út J. Módróczky János. Fészkelni való érett trá­gya eladó. Boross J. u. 9. üzemképes 407-es Moszk­vics személygépkocsi, műszakilag vizsgázott 26 000 Ft-ért eladó. Bem tábornok u. 18. Érd.: délután 15-től. C'P-s 850-es FIAT Lim. 35 000 km-rel eladó. Ér­deklődni: mindennap 17 órától Zsemberléknél, Szatymaz, Postakocsi csárda mellett. Kettő db kétszemélyes rekamié Jó állapotban •levő eladó.. Érd.: dél­után 5 után. Újszeged, Gyapjas Pál u. 28. sz. Csala Ferenc. 407-es Moszkvics Jó ál­lapotban és 3 db 640x15 külső gumik eladók. Ér­deklődni: Kiskundorozs­ma. Rákóczi a. 1. u. J Háromajtós és egyajtós keskeny előszobaszekrény eladó. Lenin krt. 40., babajavító. Mély gyemekkocsl eladó. Alföldi u. 22, III. cp. C. 1. II. 9. Hódi. MB 1000-cs Skoda, ki­fogástalan allapotban eladó. Érd.: Makó. Le­nin té.r 13., vagy Ma­kó, Kórház, dr. Sípos. HÁZASSÁG 24 éves szakmunkás fia­talember középtermetű, csinos, szolid lány is­meretségét keresi házas­ság céljából. Lakas megoldható. ,.Szivár­vány" 102 209 Jeligé­re a Hirdetőbe. Nyugdíjas varrónő há­zasság céljából megis­merkedne józan életű, finom lelkű, iparos fér­fival. 55—60 évesig, aki­nek lakása van. „Köl­csönös szimpátia" 5868. jeligére a Sajtóházba. 23 éves. 159 cm magas. érettségizett dolgozó lány megfelelő ismeretség hiá­nyában, ezúton keresi komoly gondolkodású, érettségizett férfi isme­retségét házasság céljá­ból. Leveleket „Stella" 5871 Jeligére a Sajtóház­ba kérem. Özvegy, nyugdíjas asz­szony szeretne megismer­kedni házasság céljából nyugdíjas férfival 70 évesig. „Nem jó egye­dül" 5857 Jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Anyag, és áruforgalmi beruházási, müs2»ki előadói, komplex ener­getikus! vizsgákkal ál­lást vállalok. „Gyakor­lott 102 174" jeligére a Hirdetőbe. Zfeirszódaval főzött szap­pant, illatos mosóport cserélek hulladék zsírért. Rákóczi u. 33. x Autóközlekedési és üze­meltetési technikumi végzettséggel, hosszú gépjémü-üzemeltetésl gyakolattal munkahelyet változtatnék. „Gépjámü 102 107" jeligére a Hir­detőbe. x Villanyszerelő állast vál­toztatna. „Jó munkaerő 5842" jeligére a Sajtó­házba. Kőműves- és burkoló­munkát vállalok azon­nalra. Gártner ViLmoe kőművesmester, Zákány U. 8. Olyan nénit keresek, aki egyéves kislányomra vi­gyázna. Bentlakást és élelmet biztosítok. „Le­het vidéki is" 5946. jel­igére a Sajtóházba. Francia tanítás „Kez­dőknek" 5903. jellgerc a Sajtóházba. Matcmatika-firika kőr­rcpetálást vállalok. — „Tanárnő" 5833. jeligé­re a Sajtóházba. Olasz nyelvtanítás kez­dőknek. „Sürgős" 5902. jeligére a Sajtóházba. Berlinben működött lel­ki tanácsadó, minden problémáját megoldja. Önkéntes díjazás. Vá­laszbélyeget kerek Bér­eztné, Szolnok, Ady E. U. 67. I. osztályos kislányom felügyeletét és gondozá­sát egész napra vállaló gyermekszerető asszonyt keresek. Kertes, belvá­rosi házak előnyben. Ér­deklődni : Eszperantó u. 8/b. III. 12. Keresek szép otthonba középkorú, jó adottsá­gokkal rendelkező kö­zépkorú dolgozó nőt, ké­sőbb eltartanék. „Jó szív 102 156" jeligére a Hir­detőbe. Garázst bérbe keresek. Szent István tér kör­nyékén. Szűcs u. 3/b. Telefon: 12-966. Hódi. Gyönyörű menyasszonyi ruhát kölcsönadok. Dó­czl Janosné, Jósika a. 2. o. 6 DÉUfAGYARBRpZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom