Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-24 / 95. szám

MANFKFNFK. Megérkezett a tokiói Hanedn repülőtérre az a 37 csinos maneken, akik a nyugatnémet Triumph cég legújabb kreációit mutatjak majd be Japán nagyobb városaiban KÖSZOBRÁSZOK. A Parlament alatt, a Duna-parti mű­helyben értékes műalkotások készülnek. Itt dolgozik a Kő­faragó és Épületszobrászati Vállalat 15 munkatársa, akik elsősorban a Parlament felújításával kapcsolatos kőszob­rász munkákat végzik. Képünkön Paál Dezső kőszobrász az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott sóskúti homokkőből készült Báthori István-szobrot faragja süttői fagyálló kemény mészkőbe PÉNTEK. 1070. ÁPRILIS 24. Ha az edzők és a szakosz­tályok vezetői szívügyüknek tekintik az utánpótlás bizto­sitásat és szemmel tartják az iskolák tehetségeit, akkor biztos, hogy néhány év múl­va már nem lesz probléma a kosárlabda-sportban. Mi­óta Tasnády József révén jó kapcsolat alakult ki a szak­szövetség és a testnevelő ta­nárok között, azóta egyre többen foglalkoznak az álta­lános iskolában a kosárlab­dával. Az idei versenyek pe­dig azt igazolták, hogy szín­vonalban is egyenletes fejlő­dés mutatkozik. Különösen jó munka folyik a tanárkép­ző főiskola 1. sz. gyakorlójá­ban, a Béke utcai és a Há­mén Kató általános iskolá­ban. Szépen fejlődik a ko­sárlabda élet a Madách ut­cai iskolában is. Egyénileg is ki kell emelni Kónya Fe­rencnek a Béke utcai iskola testnevelő tanárának tevé­kenységét, aki évek óta az 1—2. helyezést szerzi meg csapatával, s egyike azok­nak, akik a legtöbb utánpót­lást adják a szegedi egye­sületeknek. Az idei nyáron Szegeden rendezik meg az Üttörő Olimpiát. Ezért különösen izgalmasak voltak a verse­nyek. A szegedi küzdelemben 8 fiú és 7 leánycsapat vett részt. A fiúknál ritka megle, petésként a tanárképző I. sz. gyakorlója pontveszteség nélkül szerezte meg az első helyet. 2. Béke utca. 3. Ma­dách utca. A leanycsapatok­nál ugyancsak pontveszteség nélkül került az élre a Bé­ke utcai iskola. 2. Hámán, 3. Madách. Az 1—2. helyezettek április 29-én vesznek részt a me­gyei döntőn. Amelyik csa­pat ott megszerzi az elsősé­get, képviseli a megye színe­it az Üttörő Olimpián. Az Üttörő Olimpia baj­noksága mellett érdekes színfoltja még kosárlabda sportéletünknek az utánpót­lás bajnokság. melyben a VI—VII. osztályos tanulók vesznek részt. Ez is jó kez­deményezésnek bizonyult a tehetségek felkutatására. Az idén a sorrend így alakult, fiúk: 1. Tanárképző I. sz, gyakorló, 2. Móra. 3. Rókusi ált. iskola. Leányok: 1. Ta­nárképző II. gyakorlója, 2. Rókus, 3. Szilién sugárüti is­kola. K. J. HOGYAN TIPPEIJÜNK? NB I A csoport: IJVTK (4.)—Ü. Dózsa (1.) 2 x 'Videoton («.,—MTK (5.) 1 x Tatabanya <:;.) — Vasas (2.) 1 2 cJyör (».)— Komin (7.) 1 VB I B B csoport: Eger (4.)—S/állí'.ók (t.) 1 x NB 1 B A tsoport: ZTl (5.)—G.-MAVAG (7.) 1 NB II kelet: Budafok (11.)—KISTEXT (8.) X Kiskunfélegyháza (12.)— Szegedi VSF (4.) x 1 Szarvas (7.) —Cegléd (í.) 1 DEAC (9.)—Jászberény (14.) 1 Olasz A osztály: Kóma (111.)—Bologna (11.) 1 x Torino ('.)—Caglinri (1.) 2 Verona (12.)—Nanoll (*.) 1 2 rotmerkózések, sorrendben: xll BoUby Charlton dr. Andrew Stephentől átveszi az érmet Sikeresen rajtolt a Sze­gedi Volán férfi kézilabda­csapata az NB I B idei baj­nokságban: első ellenfelét, a Komlói Bányászt, jó játék­kal fektette kétvállra Új­szegeden. A második fordu­lóban Pesten mérkőztek, a bajnokság legjobb együttesé­vel. az FTC-vel. Bár jól ját­szottak, a rutinos fővárosi­ak nyertek. A bajnoki talál­kozók mellett két nehéz mér­kőzésre álltak ki, amelyek fizikailag és pszichológialag ls megviselték a játékosokat: a szovjet katonaválogatott — erős NB l-es csapatnak, felel meg —, majd a Buda­pesti Spartacus elleni MNK­mérkózésen is jobbára fá­radt játékosokból álló Vo­lán szerepelt. Mindkét ta­lálkozót elvesztette. Kovács Iván edző: „Pilla­natnyilag az edzések köny­nyitésével, speciális egyéni roglalkozásokkal és taktikai feladatok begyakorlásaval próbálom a gárdát ismétel­ten formába hozni. Termé­szetesen a lelki egyensúly visszaszerzését is fontosnak tartom." Vasárnap délelőtt újra ha­zai pályán játszik a Volán: a harmadik fordulóban Vác együttesét fogadják. Ahogy az edző mondta: a teljes re­generálódás még hem való­színű, de becsületes helyt­állással legyőzhető a jó ké­pességű Duna menti együt­tes. A váciak ellen ismét sze­repel Hertelendi Róbert, aki hét közben iskolája csapa­tában középiskolás bajnoki mérkőzéseken játszik. Nagy lövöerejére szükség lehet. Ács S. Sándor DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar «2oc1all?ta Munkáspárt Szceet) varos) bizottságának napilapja - Főszerkesztő: P Nagy István - Szerkesztöses kiadóhivatal: Szeged Magyal Tanáca­xöztarsasag útja 10. telefon: 13-535. 13-003 - FelelOt kiadói Kovács László. - A lapoi nyomja Szegedi Nyomda Vállalat. Szeged. Bajcsy•ZstUnprkv u. 29. (Index: 29 053) - ri««?eté« díj egy hónapra 20 forint Tarka MOZAIK Következnek a lengyelek így kis ünneplés a Népstadionban — Hét sérült — Néhány szó a szegedi válogatott-jelöltekről ÜJ TlPUSÜ PrtTKOCSlK. A Hódmezővásárhelyi Mezőgaz­dasagi Gépjavító Vállalat a francia OTA-Richard cégtől megvásárolta a 8,5 és a 10 tonnás, egytengelyes pótocsik I gyártási jogát. Az első hazai mintapéldányok már elké-1 szültek és Szegeden, a Felszabadulás Tsz-ben mutatták be • a szakembereknek. A pótkoési francia repülőgép-kerekeken > gurul es jól alkalmazkodik a terepviszonyokhoz MISKA BARÁTKOZIK. Az 1972-ben Magyarországon meg­rendezésre kerülő Vadászati Világkiállítás egyik érdekes­sége lesz a hazai vadállomány „képviselőinek" bemuta­tásR. Ehhez már most megkezdték a reprezentáns példá­nyok befogását. A veszprémi Kittenberger Vadasparkba — mely otthont ad a befogott vadaknak — már megér­keztek az első szépen fejlett példányok. Képünkön Miska, a 6zépen fejlett vaddisznó lassan kezdi megszokni az ember jelenlétét Á sorsolás döntött A római és a chorzowi 210 perces küzdelem után szer­dán este Strasbourgban sem­leges pályán újabb mérkő­zést vívott egymással a ku­pagyőztesek Európa Kupa dontőbe jutásért a Gornik Zabrze és az AS Róma lab­darúgó-csapata. Az első fél­időben a Gornik Zabrze Lu­banski góljával 1:0 arányú vezetést szerzett. A második félidő elején egyelített ki az olasz csapat: Capello 1 l-es­ből belőtte az AS Róma egyenlítő gólját. Sem a má­sodik félidő hátralevő részé­ben, sem a kétszer 15 perces hosszabbításban nem esett gól. Végül a sorsolás döntött a lengyel csapat javára. A KEK április 29-i döntőlében így a Gornik játszik a Manchester City ellen. Vereség Szarvason A Radnóti Miklós Gimná­zium kézilabda-csapata az Országos Középiskolás Kézi­labda Bajnokság keretében Szarvason • játszott a Vajda Gimnázium együttese ellen cs 20:10 (7:4) arányú veresé­get szenvedett A csapat kulcsjátékosát. Emődi At­tilát nélkülöző szegedi csa­pat tervszerűtlenül játszott, cs a jő lövöerőt képviselő Her­telendi is gyenge napot fo­gott ki. A i'isszavágóra 29-én kerül sor Szegeden. Járási eredmények A szegedi járási labdarú­gó-bajnokság legutóbbi ered­ményei a következők: Balástya—Zákányszék 2:3. Forráskút—Domaszék 4:1. Asotthalom—Szatymaz 3:1. Tiszasziget—Pusztamérges 6:0. Csengele— Üllés 1:2. Kü­bekháza—Üjszentiván 3:0. Pusztaszer—Röszke 0:0. A Mórahalom—Bordány mér­kőzés elmaradt, mert a hor­dónyiak igazolásai hianyo­sak voltak. (Kiküldött munkatársunk­tól.) Régen kapott már a ma­gyar labdarúgó-válogatott olyan lelkes biztatást, mint a szerda délelőtti edzésen. Amikor a Népstadion gyep­szőnyegére kifutott az együt­tes. a nézőtéren tartózkodó fiatal bolgár és olasz turisták — lehettek mintegy százan — leszaladtak a pályára. (Idegenvezetőjük bizonyára figyelmeztette őket, hogy éppen a válogatottak edzése következik.) — Hurrá!..; Hurrá... — kiáltották hosszan elnyújtva a bolgár fiúk és lányok, míg az olaszok éljenzése gyors ütemben visszhang­zott: — Avanti!..; Avanti!... Avanti!.,. Azután kattogtak a fény­képezőgépek. Talán győztes mérkőzés után sem fotogra­fálják olyan sokan a csapa­tot, mint a fiatal utazók tet­ték. A rövid ideig tartó barát­kozás után elkezdődött az edzés, amely egy jó órán át tartott. Labdagyakorlatok és ügyességi játékok szerepel­tek a műsoron. A nem túlsá­gosan megerőltető munkát szorgalmasan végezték a labdarúgók, akik között új arcokat lehetett felfedezni. Mint arról a hét elején már beszámoltunk. az újpesti Noskó, a szombathelyi Sza­bó és a Bp. Honvéd Kocsisa is meghívást kapott a válo­gatott keretbe. Nekik gratu­láltak a szurkolók közül töb­ben az edzés előtt és utána is. Beszéltem Kocsis Lajossal, aki — mint bizonyára tud­ják — szegedi származású. Mint sok más jóképességű futballista, ő is a móravárosi színekben kezdte el sportpá­lyafutását. — Nagy öröm számomra — mondta Lajos —, hogy hosz­szabb ideig tartó sérülésem után ismét meghívtak a ke­retbe. Csak annyit mondha­tok : hozzáállásommal nem lesz baj, mindent megteszek azért, hogy bekerüljek a csa­patba, s hasznos tagja legyek a válogatottnak ... Amikor az öltözőből eltá­voztak a labdarúgók, akkor is jó volt a hangulat. Csak Hoffer József szövetségi ka­pitány és Kajíocsi Sándor edző egymás közötti beszél­getése sejtette, hogy problé­mák is akadnak. — Sajnos, sok a sérültünk — jegyezte meg panaszosan Hoffer József. — Fejes, Kar­sai, Becsei, Bánkúti, Pusztai és Konrád bajlódik kisebb­nagyobb sérüléssel, ezért a lengyelek elleni csapatot csak a jövő hét végén állít­juk össze ... (Azóta már Noskó is ' harcképtelenné vált. A szerk.) A Népstadionban május 2­án sorra kerülő válogatott találkozó eredményét illető­en a kapitány nem bocsát­kozott jóslásokba. Csak eny­nyit mondott: — Nem ismerem a lengyel csapatot, régen játszottunk már velük. Azóta nyilván so­kat fejlődött: bizonyítja töb­bek között, hogy a kupaküz­delmekben a Gornik és a Legia is jól szerepel. Egy bizonyos: nehéz mérkőzésünk lesz.... * A Népstadionban tartóz­kodott meg szerdán délelőtt az utánpótlás te az ifjúsági válogatott keret is. Tomann és Machos edzőknél a keret­ben levő szegediek felől ér­deklődtem, s tőlük a követ­kező válaszokat kaptam. Tomman Antal: — Az utánpótláskeret tu­lajdonképpen 24 játékosból áll. Ebben a szegedi Dávid és Varga neve is szerepel. Ha csapatukban jól játsza­nak, ősszel mindkettő számí­tásba jöhet a szűkebb keret összeállításánál. Megjegy­zem: Vasst a B-csapatban akartuk szerepeltetni, de a lengyelek lemondták ezt a mérkőzést, és május közepén Svédország ellen csak az A­és az utánpótláscsapat áll ki.' így ő egyelőre nem játsz­hat..; Machos Ferenc: — Belgrádban Emődi csa­patom egyik legjobbja volt. Ezért a középhátvédre szá. mítok a lengyelek ellen ls, és a Skóciában megrende­zésre kerülő UEFA ifitorná­ra is magunkkal visszük. Metzger Károly Százasok klubja Bobby Chai'lton századik valogaíott mérkőzését ját­szotta Anglia színeiben Észak-Írország ellen. Csa­pata 3:l-re győzött A jubi­láns Charlton a brit labda­rúgó-szövetség elnökétől, dr. Andrew Stephentől ezüst­érmét kapott a mérkőzés előtt. A Wembley-stadion bon lejátszott mérkőzésen egyéb­ként Bobby Charlton lőtte Anglia harmadik gólját. A világon először Billy Wright lépte át a bűvös ha­tárt: 105 sapkát őriz a ködös Albionban. ugyanis minden válogatott mérkőzésen eiiá­dás emléksapkát kapnak a játékosok, A második helyen S. Sőrensen norvég kapus áll: 17 évig mlnt válogatott őrizte csapata hálóját Ugyancsak 105-szörös válo­gatott. A harmadik és a ne­gyedik helyen holtverseny­ben Bozsik József „minden idők egyik legjobb középfe­dezete" és D. Santos „a fut­balltörténet legjobb hátvéd­je" következik. Hozzájuk nemrég Seszternyev is csat­lakozott: a Szovjetunió leg­utóbbi válogatott mérkőzé­sén öltötte fel századszor a címeres, piros mezt. ö foly­tatja pályafutásai, tágja a szovjet, válogatott mexikói keretének. Kosarazó kisdiákok /

Next

/
Oldalképek
Tartalom