Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-02 / 77. szám

I Titkok ügyes megfejtői A kutatás gyakorlati értéke Legendák keringnek Vad János olajbányász, főfúrómester körül. Rekordok, „virtusból" végzett hihetetlen eredmények. Pedig ő nem különleges ember. Olyan, mint a többi olajmunkás. Sőt, kinézetre az alacsony termetűek közé tartozik, sovány, inas férfi. Az ilyen alkatúakra szokták mondani, hogy szívós, erős, sokat kibír. Sokkal többet, mint a látszat. Néhány évvel ezelőtt felkerestem a szegedi olajmedencében, a harminchatos fúrási ponton. A tükörsima Tisza menti táj fekete földjét térdig érő keréknyomok szabdalták. Vad Jánosék abban az időben rekordot értek el. Felettese, Dobai Péter mérnök mondta: — Országos rekordot állítottak fel. egyetlen nap alatt 783 métert fúrtak a föld mélyébe. Fantasztikus eredmény. A jelenlegi technika és az ember szakismerete mellett szinte a teljesítőképesség határa. — Miért csinálták? —kérdeztem Vad Jánostól, — Mondhatnám azt is, hogy virtusból. Kipróbáltuk, hogy mire vagyunk képesek. Sikerült magyar rekordot elérni. Ennyit még nem fúrtak ttzenkettő-egynegyedes vésővel. Alighanem más indokokat is elmondhatott volna. Szebbeket, jobb hangzásúakat. De minek játszunk a ' szavakkal. Gratuláltam neki, kezet fogtunk. Elhárította az elismerést. Csendesen magyarázott nekem, hogy a kutatómunka, a fúrótorony nem engedelmeskedik egy embernek. Egy ember nem csinálhat rekordot a mélyfúrásban sem. Hogyan született meg az a fantasztikus eredmény? Vad Jánosék szerint így: — Mindenki szó nélkül végezte a munkáját; dolgozott a majja reszortján. Mindent prímán előkészítettünk. Ez igaz, de kiderült az is, hogy olyanok voltak akkor, mint a megszállottak. Ügy nem lehet csak egy-egy alkalommal dolgozni. A brigád persze büszke. hogy övéké lett az országos rekord. De félre azzal az egyetlen nappal, hiszen Vad János éppen huszonnyolcadik esztendeje dolgozik a fúrótornyokon, s mindennap nem állítottak fel rekordokat. Alföldi szülőfalujában édesapja mellett kitanulta a kőműves mesterséget. Aztán hátatfordított tanult mesterségének. Amikor a németek kutatni kezdtek a tiszántúli olajmezők után, beállt a kutatókhoz segédmunkásnak. Ennek immár lassan három évtizede lesz. fi pedig akkor alig múlt el tizennyolc esztendős. — 'Hány métert fúrt idáig olaj után? — Nem is tudnám megmondani — néz rám csodálkozva —, talán érdekes volna, egyszer összeszámolni. Hevenyészett számlálgatást végzünk. Az ola.lmérnök azt mondja, hogy körülbelül 566 —600 ezer métert. Csodál kőzik Vad János is. majd sorolja, hogy merre járt, merre dolgozott, amóta olajbányász. Tótkomlóstól Kiskunmajsáig felsorol vagy húsz települést. — S a családja? — Vittem magammal őket. Alighanem ez volt az egyik legnehezebb az életében, talán a rekordot is könnyebben „megemésztették'', mint Vad János a család vándorlását. Határozottan mondja, hogy Szeged az utolsó állomás, itt végleg letelepedett. „Örökre!" — De ha menni kell? — Legfeljebb én megyek, de a család már marad a szegedi otthonunkban. Tizenhatszor költöztem, amióta az olajosoknál vagyok, elég volt, ez volt az utolsó hurcolkodás. Beszélgettünk a keresetekről. Sok a mende-monda. Nem rossz, de nem is csillagászati összeg, 3—4000 forint között mozog, ha jól sikerül a hónap. Kérdem a főfúrómestert, hogy bent maradna-e valamelyik szegedi üzemben, ilyen keresettel, s tetővel a feje felett? Ingatja a fejét. Nem maradna, úgy véli rabnak érezné magát, ha nem lehetne a szabadban, a fúrótornyon. — Mit szeret ebben a munkában? — A sikert. Hogy megfejtjük a föld mélyének titkát. Néztem már sokat a fúrótornyokat, az ott végzett munkát, olyan benyomásom volt, hogy egyhangú, minden ponton azonos a feladat. Tiltakozik Vad János. — Nem igaz. Minden kútnál más-más az érzés. Amikor a magot kivesszük, törjük, szagoljuk. Vallatjuk, van-e olaj, van-e gáz. Akár a laboratóriumi eredményt is alá merném írni. — De ha nincs eredmény, nincs olaj, nincs gáz? — Akkor káromkodunk egyet, hogy hiába volt a munka. Persze ha nem kutatnánk, sose lelnénk olajat. Igazam van?! Most a 115-ös ponton dolgoznak. Ninics virtus, nincs rekord. A cél. hogy 2700 méter mélységig érjen a fúrófej. Érdeklődöm a jelenlegi fúrás felől és úgy általában. Vad János ennyit mond: — Megyen minden a megszokott ütemben. Alighanem igaza van Ilyen az élet is, megv a maga útján, a megszokott medrében, pontosan kiszámított sebességgel. Most, amikor megint gratuláltam Vad Jánosnak, a magas kitüntetéséhez, majdnem úgy jártam, mint néhány évvel ezelőtt a rekordnál. Elhárította, ő viseli a kitüntetést, de általa az összes szegedi olajmunkást is dicséri ez a kiemelkedő gesztus. I. G. Nagy megtiszteltetés érte a hazai kukoricanemesítőket, — köztük dr. Fehér Károly kandidátust, a Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos osztályvezetőjét —, Állami- díjat kaptak. Fehér Károly fiatalember még. Kutató. Eddigi munkásságát, nevét hazánkban és külföldön a hibridkukoricával. a szegedi fajtákkal alapozta meg. Nézegetjük az értesítést, amelyben ez áll: „a hibridkukorica előállításában és elterjesztésében elért eredményeiért dr. Kovács Istvánnal, Berzsenyi Lászlóval. Biacsi Imrével, Csetneki Andrással. Rajki Sándorral és Somlyó Ferenccel megosztva az Állami díj első fokozatával tüntetjük ki... Több mint másfél évtizedes munka eredményeként tehát nagy elismerés érte dr. Fehér Kárólvt. így „vall" munkásságáról: — Lényegében 1954-től foglalkoztam vele, akkor Martonvásárhelyen a kísérleti intézetben dolgoztam. Onnan vezetett utam Szegedre 1959ben. s itt továbbra Is a kukoricatéma izgatott. 1960-ban alapítottam meg az osztályt. Ttt Délvidéken, a korai kukoriconemesités érdekelt, és ezt én kezdeményeztem. A Dr. Fehér Károly rövid tenyészidejű hibridekkel sikereket is értünk el. Ezt igazolja a szegedi 71-es fajta. 1961-től előzetes elismerésben, 1967-től pedig állami elismerésben részesült. A hét tudományos kutató közül egyedül dr. Fehér Károly szegedi. Bár a kutatóintézetek átszervezésével, protilváltoztatásával. „meglehet, háttérbe kerül a kukoricaprogram" szűkebb pátriánkban. ugyanis Gabonatermesztési Kutató Intézet lesz a szegedi, mégis az elmúlt másfél évtizedben kitörölhetetlen érdemeket szerzett hazánkban, Európában a dr. Fehér Károly vezetésével működő kutatógárda. Szeged jelentette be többek között először az egyszeres hibridet is. — Együtt dolgozunk az NDK-kutatókkal, már hat éve. öt esztendeje ezt államközi szerződésben is rögzítették. Három közös hibridünk van velük. Ugyanakkor a szegedi 270-est ők nagyban vásárolják, ez előzetes elismert fajta már három-négy éve. Ugyancsak előzetes elismerés előtt van a 624-es fajta, ami középkései. Ez bőventermő, szárszilárd, nagycsövű, betegségnek ellenálló, biztos beérésű fajta. Két esztendeig országos kísérletben is szerepelt. A szegedi „kukoricaprogramot" koronázta meg a szegedi lisyn hibrid, a 3441-es bejelentése. Ugyanis ez a szabványkukoricától eltérően sokkal több lisynt tartalmaz, ami minőségi változást, ugrást jelent az állatok takarmányozásában. súlygyarapodásában óriási hasznot. Ez magyarországi szenzáció! — Jólesik az Állami díj. Űgv érzem. ezzel a magas kitüntetéssel a magyar hibridkukorica-programot is értékelik. Sz. Lukács Imre Az új regény Reggel hat órakor, amikor még teljesen csöndes a Somogyi Könyvtár, s az ember azt gondolná, ilyen korán • senki sincs- az épületben, Tóth Béla már ott ül kis szobájának íróasztalánál és ír. Mindennap. Így született az Atya, fiú, szentlélek, a Tisza és a Délmagyarországban is megjelent Mi, janicsárok, amelyért tegnap József Attila-dijat kapott. — A Mi, janicsárokat öt esztendeje fejezte be. Mi törSzeretni keli a munkát... Vannak emberek, akik képtelenek másnak mutatkozni. mint amilyenek. Széli Imréné derűs, nyugodt és magabiztos munkásnő. A haja őszbe vegyült, a szeme mosolyog, a kezeit összekulcsolva az ölében pihenteti. Ülünk a szobájában, Zsuzsa lánya kávét tesz elénk és beszélgetünk. Előttem a jegyzetfüzet, de alig tudok valamit is beleírni. Talán elegendő lenne írás helyett mélyen meghajolni előtte és megcsókolni munkás kezeit írjam azt. hogy kilencen voltak testvérek és nagvon korán dolgozni küldték őt is, az akkor még gyenge dongáid Makra Rózsit? Mosolyogva mondja: „El kellett menni szolgálni." Élni kellett és dolgozni kellett gyerekkorban. Zsuzsa lánya csak nézi szerető vonásaival anyját. Fölötte más törvények játszák a meghatározót. Jeles gimnáziumunkban érettségizett tavaly. Együtt dolgoznak édesanyjával a Szegedi Konzervgyárban., de ott dolgozik az édesapa is. Együtt az egész család. Hárman vannak A brigádról valamit, amely második családi körnek számít életükbon: 1962-ben alakították meg a Vosztok-brigádot. Az első évben még nem sikerült elnyerniük a szocialista címet. Később minden esztendőben. Kollektívájuk birtokosa az ezüst koszorús kitüntető jelvénynek. Hogyan dolgoznak? „Pontosan, szépen ..." Csak valamivel gyorsabban és ügyesebben. mint a megszokott átlag. A gyümölcsfeldolgozó üzemben a Vosztok-brigád az előkészítéstől a zárásig felsorakozik. Létszámuk harmincegy. Széllné mondja: — Békési Lajosné, Rozika zárja a sort és persze a befőttes üvegeket. — Ügyesnek kell lenni a munkában — magyarázza Széllné —. ovális üvegekbe rakjuk négyes sorba a barackot. Dicséri a kis Forgács Erzsikét, aki a sterilizálást végzi. „Rajta sok múlik, mert el is főzheti, tönkre mehet a többi munkája is." De mondani sem kell, hogy Forgács Erzsi munkájára soha nincs panasz. Sőt. mivel a konzervgyár olvan üzem. ahol nyáron, a szezonban nincs megállás, a brigád tagjai hétköznap, vasárnap dolgoznak. A véleményük az érdekes: ..Nem bírnánk nézni, hogy a megtermett gyümölcs tönkre megy:' ök azok. akik 250 ezer forintos megtakarításra tettek vállalást a iubileumi munka versen ibon Nem kell ezért ördöngös feladatot teljesíteniük. csak szépen, becsületesen elvégezni a tennivalókat. Vékonyan hámozni a gyümölcsöt, s ő körülöttük „egy szem szilva. vagy egy csöppnyi cseresznye sincs a földön". Önmagáról szeretnék hallani, de Széllné minduntlan társairól beszél. Békésinéről. Longa Józsefnéről, akit csak Matyókámnak szólít, s akit melegen megölelt és megcsókolt, amikor megkapták a hírt. hogy magas kitüntetésben részesítik őket. Szőke Bélánejról azt mondja, hogy nagyon ügyes asszony. Széllnéről még annyit, hogy hűséges tagja a pártnak. tagja a városi pártbizottságnak és a műhely szakszervezeti titkára. Négy evvel ezelőtt meghívtak a párt kilencedik kongresszusára. „Míg élek. nem felejtem el. Küldtem haza égy levelei a férjemnek, s azt írtam hogy életem legszebb napja." Emberi hűségéről férje beszélhetne legtöbbet, akire nyolc esztendeig várt a háború és a hadifogság miatt. ..Szebb életet senkinek sem kívánok." Kidőlt kerítésű szoba-konyhás lakásban laknak. a pesti műút mellett. Kérdem, miért nem igényelnek már elfogadhatóbb lakást. „Ne mondják, hogy azért kapott, mert..." Túlzott a szerénysége. Ritkán beszél első személyben. „A mi brigádunk tagjai olyanok ám. hogy oda mennek a kezdőkhöz és megmutogatják, így kell fogni. vagy úgy könnyebben megy. Nem önzők. Amikor én bekerültem a gyárba, megkérdeztem egy régebbit. azt mondta. csináljad. majd megtanulod. Közöttünk ilyesmi nincsen." A konzervgyári közélet aligha képzelhető el a Vosztok-brigád beleszólása nélkül. Érdekli őket minden, ami a gyárban történik, a gépjavításoktól a technológiai vonalig. A szegedi gyár is szemük láttára, s közreműködésükkel változott olyanná, mint amilyen most. Mesélik, hogv régen csak egy tető volt a fejük fölött, s bizony- nem volt ritkaság, hogy jégcsapok voltak a szemöldökükön a téli időben. Most modern üzemben végzik munkájukat. Szeretni kell a munkát, vallják. Igen. szeretni kell a munkát és meg kell becsülni az életet adó alkotást. s tisztelni kell azokat, akik úgv dolgoznak."ahogyan a költő hirdette: „Dolgozni csak vontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. úgy érdemes." Az a magas kitüntetés. amellyel a szegedi konzervgvár négv kiváló munkásnőjét megtisztelték, elismerés a kétkezi munkának. elismerés a munkásaszszonvoknak. s minden szorgalmas.. becsületes konzervgyári dolgozónak. Gazdagh István Széli Imréné Longa Józsefné Szőke Béláné Békési Lajosné Tóth Béla tént azóta íróasztalánál? Mti írt? — Befejeztem a Tiszát. Nemreg levelet kaptam a Szépirodalmi Könyvkiadótól, hogy fényképekkel illusztrálva a Tiszatájban megjelent folytatásokat könyvalakban is kiadnák. — Es a szépirodalom? — Továbbra ls nagyon izgat az a világ, a „NÉKOSZkorszak", amely a Mi. janicsórok történelmi háttere. Nem írtam még meg mindent amit lehetne éá kellefi^ erről gz. időről. Valamiféle új regény születik majd ebből. — Ez is csak terv. Befejezett alkotas született-e az öt ev alatt? — Igen. Befejeztem egy regényt. Ez viszont már folytatás, az Atya, fiú, szentlélek folytatása. — Hogyan készült a regény? — A termelőszövetkezettel az Atya, fiú, szentlélek megjelenése után is megmaradt a kapcsolatom, sőt állandósult. Amikor csak tehetem, ott vagyok náluk é« mindent tudok róluk, ók is tudták persze, hogy a látogatásokból regény lesz. De azt mondják, ez az én dolgom. Nekik fontosább lenne egy szociográfiai munka. Megkértek, hogy azt is csináljam meg. Mit tehettem? Vállaltam. — Ismét egy újabb terv. — Igen. Tele vagyok tervekkel. tennivalókkai. Szülőfalumról a Békés megyei Dombiratosról is szeretnék egy történelmi — szociográfiai könyvet írni. Aztán ideje lenne már összeállítani egy novelláskötetet es végül nagyon szeretnék egy sajátos tárcasorozatot közreadni a Délmagyarországban Szegedről. Ö. U