Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

KI HINNE? A felséges ízt adó és a káposztát konzerváló savanyítás módját a régi rómaiak fedezték fel, mégpedig véletlenül, ha hinni lehet az errfil szóló leírásoknak. Az egész Európát hatalmuk alatt tartó római légiók vonulásának elmaradhatatlan kísérői voltak azok a szekerek, amelyeken ez Utánpótlást, többek között a fahordókba rakott fejeskáposztát is szállították. Az úttalan utak hepe-hupái gondoskodtak róla, hogy a káposzta alaposan összerázódjék, levet eresszen és erjedésnek induljon. Eleinte romlottnak hitték a nem éppen gusztusos kinézésű káposztát; s csak később jöttek rá pompás ízére. Sokáig úgy vélték, hogy a különleges íz kialakulása kizárólag a „kocsikáztatás" következménye. A katonák elbeszélései nyomán a polgárság kíváncsisága is feltámadt a savanyú káposzta iránt, amit „házilag" úgy készítettek, hogy káposztáshordókkal megrakott szekereket körbe-körbe járattak a városok nagy kövekkel kirakott utcáin. ( • Vi'MXfMf » .. „ > JW X I i J> 1 ' ' I s a s cssf SÍ é Mi , * Y3M ' í, - ! íi t $MJKÜT * ÍSS* fifSf'i & , <• / <w . , wjfratű xí -I á ü s lHliBSM!wf |m| 1 •L' fflWWV/ • , wg^mmmtm • & mmrn * " •sgitM öreg kosár M

ost, betegágyában fekszik Lázár György. Dócon, a szép házban, már nyolcadik hete. A lábánál kezdte ki az élet. Trombózis. 72 esztendős, a sándorfalvi Rózsa Ferenc Tsz nyugdíjasa. Januártól. Az idén telt le a tíz esztendő a közösség szolgálatában, s az első nyugdíjat még nem hozta a postás. Az öregember reménykedő, mint. világéletében. Cselédsor — 1910-ben költözött apám a Pallavicini birtokára, a Károlyi majorba. Akkoriban 38 család lakott ott. Pásztorkodott. 14 éves voltam, engem is munkába hívott az élet, napszámoskodtam, dolgoztam a majorban. Később elszólított a katonaság, a világháború, de utána ismét csak visszajöttem a cselédházakba. Horthynál is kitöltöttem két és fél esztendőt. Aztán megint csak az lett a sorsom, szolgálat az uraságnál, a majorban. 40 évig éltem ott. Amikor 1910-ben apám nyolc családjával a Tiszántúlról ökrösszekéren odaköltözött, egy, szoba, fél konyhás és egy kis kamrás cselédlakás várt bennünket. 1950ben váltam meg a majortól, akkorra épült fel ez a ház itt, Dócon. Negyven esztendő telt addig. — Az alkalmazásom leginkább úgy volt, hogy a majorban az urasági lovakat gondoztam. Az istállóban aludtam velük. Ilyen sorom Volt Még az első fizetségemre ís emlékszem, amit a napszámban kerestem, az 50 fillért tett ki. 1922-ben nősültem, aztán az asszonnyal együtt ütöttük-vertü.k a világot. Az esküvőnapon öt kocsit kaptunk, azzal szaladtunk Sövényházára iratkozni, Anyásra pedig a parókiára, megesküdni. üt birkát vágtunk, baromfit, volt enni-innivaló. Sándorfalváról fogadtuk a zenészeket Aztán a gyerekek jöttek, szaporodtak, kilencet neveltem fel az életben. Amíg a legna' gyobb munkába nem állt, addig jártak ránk nehéz esztendők. Igaz, megéltünk. A gróf felesége elrendelte, hogy a nagycsaládosoknak adjanak két mázsa búzát „segélyként". 1923-ban meg felvitte az isten a dolgom. Tiszti kocsis lettem, Mayer József intézőnél Micsoda jó lovaim voltak. A nevükre emlékszem: Hamlet, Antónia, Amál. Bohó, Mlrkó, Monacco. Furcsa nevük volt, dehát ezzel nem törődtem, ezt az uraSz. Lukács Imre LEGHÉTKÖZNAPIBB TÖRTÉNET sági gyógykovács ragasztotta rájuk. Később, amikor a gyerekek nőttek, könnyebb lett. A legnagyobb fiam, a Gyurka, hónapszámos lett az uradalomban, két mázsa búzát, két kiló szalonnát és három pengőt keresett. Földosztás — Nagy volt a Pallavicini birtoka, még a majorokat is nehéz elsorolni: Irma, Károlyi, Homoki, Levelény, Percsora, Hantháza, Baks, Dóc, Újmajor, Tömörkény, Anyás, Péteri major. Szóval volt itt föld. 1945-ben behivattak Sándorfalvára, a tanácsházához, kettőnket a majorból, engem és idős Ács Pált. A földosztó bizottság tagjai lettünk. Ideadták a listát, kimutatást, azon rajta: osszuk szét a földet, kinek, menynyi jár. Annak a 38 családnak, aki a majorban élt. Marton Ferenc volt a földosztó bizottság elnöke. Kimentünk a majorba, szóltunk az embereknek; no, osszuk a földet, gyertek. Március elejére járt, mindenki megcsinálta a karót, baltát hozott, mi meg mértük az uraság földjét. Baktatóöllel (96 centiméter). Mindenki leverte karóját. Bőven mértük, ne mondja senki se, hogy sajnáljuk. Beleszabadultunk, hát legyen mindenkinek. Jó föld volt. réti, kötött talaj. Később a hivatalos mérnökök sokallották is, s a mérésnél odébb kellett verni a mezsgyekarókat. — Kezdtük művelni a földet. Én 12 holdat kaptam. Visszamaradtak a majorban jószágok, szerszámok, azt szétosztottuk ma* gunk között. Két tehénkével meg egy visszamaradt üszővel szántottunk. Nehéz boronák voltak az urasági boronák, akadt olyan ember, akinek se jószágból, se felszerelésből nem jutott. Kivárj,. míg a másik végez, s aztán művelhette földjét. Búzát, kukoricát, árpát, zabot termesztettem, lucernát telepítettem. 1947-ben kivetették ránk az ipari növényeket: a kendert, a lent, a cukorrépát, majd a gyapotot is. Akkor is megéltünk. — Legjobban 1956 után ment a sorsom, a gyerekek már nagyok Horváth Dezső EMBEREK A TEESZBEN Asszonnyal, mégha tsz-tag is, nem lehet beszélni úgy, hogy a háztartás szóba ne kerüljön. Ha pedig az is belekeveredik a beszédbe, az asszonyok mind realisták. A téeszről sem mondják, hogy ennél jobb nem lehet. Hogy jobb-e? Hát persze, hogy jobb. De ne a harminc év előtti állapotokkal mérjünk, hanem a mai igényekkel i — Mondom a gyerekeimnek, amikor apánk után magunkra maradtunk hatan testvérek, este azt mondta anyám: elfogyott a kenyerünk, nem tudom, mit eszünk holnap. Rávágják, hogy az nem igaz. Nem lehet, hogy kenyér ne legyen. Aztán odaáll a kisebbik az apja elé, csak 4U0 forintot adjon rádióra, mert most olcsóbb lett 200 van neki, csak a 400 hiányzik. A kislányomnak ruha kell szalagavatóra, ballagásra, most ide pénz. most oda pénz. erre. arra, a nagyobbik fiamnak cipő. zakó, meg nagymotor. Egy se mondja hogy azonnal vegyem meg, de legyen. Az uram apja cseléd volt, az enyém is gyári munkás, nekünk nem sikerült. Azért szeretném úgy járatni őket mint a többiek. ne legyen alábbvaló egyik se, ahhoz pedig dolgozni kell. Nem tudom, hogy köszönik majd meg. Ha már ők is nevelnek gyereket, akkor biztosan megértik, de addig nem. Én is azt mondtam az anyámnak, szegénynek, azért nem vesz ruhát mert nem is akar venni. Pedig dehogynem akart! — Megbánta-e a tóeszt? — Meg hát! Nem is egyszer. Akkor különösen, arpikor minden munka az asszonyokra maradt. A Farkasné is azt mondja, mindennel ki van békülve, csak szárat ne kelljen vágni. Mondjam meg bent. vegyenek olyan gépet., amelyik levágja. Tavaly is aszszonyok vágtáit a kukorica öszszes szárát. A háziasszonyok mindig dolgoznak. Mire beszélgetni kezdünk, már csavarja a fonalat az ujjára, horgol, hogy addig se teljen hiába az idő. Télen nincs közös munka. ö örül is neki, de soknak jól jönne egy kis elfoglaltság. Annak, akinek nincs otthon jószága. Két tehén, 16 disznó és száz csirke az ő téli kenyérkeresete. — Eladják a csirkét? — Dehogy. Csak nem akarok sorbaállni húsért A disznó meg azért jó, mert ott egyszerre kapja az ember a pénzt. — Téve? — Van. Még az elsők között vettünk. Csak ilyen kicsi — teszi hozzá rögtön és megtoldja a szokásos szójátékkal —, de tud ez is éppen akkorát hazudni, mint amaz. Amikor adás van, ez mind'g dolgozik. A gyerekek nem bír.iák ki, hogy ne nézz»k A slágereké") vannak úgy oda leginkább Én nem értem mire jó, némelyik olyan hülyeség, hogy nem is engedném elmondani, de rámszólnak a gyerekek: nem ért maga ehhez. Hát nem értek. A frizurájukat sem értem. De szeretném megnyírni azt a Zoránt, csak egyszer legalább! — Mondtam a kisebbiknek is, hogy jöjjön a téeszbe, ne autószerelőnek készüljön. Ö nem jön kapálni! Olyan meleg van nyáron a kapanyél véginél, hogy csurog az ember zsírja, ő ilyen helyre nem jön. Mi lesz a mezőgazdasággal, ha nem jönnek a fiatalok? Lehet, hogy ez csak szónoki kérdés, mert a gyálaréti szövetkezet nem panaszkodik az átlagos életkor miatt egyelőre. A saját utánpótlásáról biztosan tud gondoskodni ezután is. A férfikéz hiányzik innen inkább. Szeged elszívja a férfimunkaerőt. — Majd, ha jobban gépesítenek, jobban is jönnek — kerül elő a válasz a esaládból. — Mennyit dolgozik a téesztag? — Az uramról már megírta ősszel a traktoron, mikor kezd, mikor végez. Rámegy sokszor a napi 18 óra. Annyi kijut az aszszonynak ls. Vasárnap megy az egész család a háztájiba. Aki enni akar, annak dolgozni kell. ősszel, ha hiszi, ha nem, már nem tudom megfogni a tányér szélét Az orvos azt mondja, pihenjek. Hogy pihenjek, ha dolgozni kell? Véradáson is megvizsgáltak, szól az orvos, miért nem fekszem? Kérdezi, tudom-e, hogy a városi ember ilyen betegséggel, 4—5 hétre is kiíratja magát. Hát azt tudja-e a városi ember, hogy a falu nem város. Ki eteti a jószágot, ha én lefekszem? Ki gondoskodjék a családról, mert én beteg vagyok. A nagy munkák sorolása közben panaszként egyedül az csúszik ki a száján, hogy az idén még színházba se tudtak elmenni. Pedig oda szoktak járni. A régi kis házikó szemmel láthatóan szűk. de belülről nem látszik, hogy falusi ház. Őszre vagy jövő tavaszra újat építenek. — Kúptetőset szeretnénk, legalább három szoba legyen benne, fürdőszoba, kamra, melléképületet is hozzá, mert anélkül nem érvényesülhet az emberfia. Ne tagadjuk le a munkát, akkor se, ha tudjuk, hogy nehéz. Barna Istvánéknál szép eredménye is látszik. Nem tudni még. milyen is lesz az az új ház, de harminc év előtti mértékkel azt sem lehet mérni. Mai igények szerint épül — mai munkával. voltak, tanulgattak, volt két tehenem, egy üszőm, két jó lovam, a Kedves és a Csinos, kocsi, eke. gazdasági fölszerelés. És a ház, amit 1950-ben építettem. A ház — Az uradalmi épületeket, istállókat, górékat lebontásra adták. Szentesre kellett mennünk, ott igazságot tettek és szétosztották közöttünk. A családot munkára fogtam, vályogot vertek a falu mellett, 1949 tavaszán, májusában kezdték a munkát, és 1950-ben is verték még a vályogot. Összesen 22 ezer darabot. 1950 tavaszán építeni kezdtünk. Sándorfalvárói két mestert fogadtam, szakembert, a család meg a rokonság nagy volt, 21 nap alatt tető alá vettük a házat. A mestereknek 2500 forintot fizettem- Házszentelést csaptunk, négy kismalacot levágtunk, Balástyáról jó bort hoztunk hozzá. Akkor év végén költöztünk be a házba. Negyven év múlt el a Károlyi majorban fölöttünk, míg saját házunk lett. Én 14 éves koromban kezdtem el a munkát az uradalomban, a legnagyobb fiam 16 éves korában. Szövetkezet — 1960-ban léptem be a sándorfalvi Rózsa Ferenc Téeszbe. ,A családom már kirepült, szakmát tanultak, s úgy gondoltam, világ életemben megéltem a munkámból, ezután is megélek. Minden felszerelésemet beadtam, átvette a szövetkezet, két. esztendeig fogatosként dolgoztam a belépés o után, aztán itt a dóci üzemegységben, mint rakodóőr. takarmányokat vettem át, kiadtam a jószágoknak. Megtaláltam a számításomat. Mindig tudtam, hegy a munkám után meg tudok élni. Egész életemben nem kellett se kenyeret, se mást hosszú időre kölcsönkérni. Csak most ez a betegség leütött egy kicsit, de majd érkezik már a televízid, elnézegetem innen, az ágyból. Cselédsor. Munkába merevedett, munkába rokkant lelkek, testek. Sohasem tudtak túllátni a nagybirtok határain; a major, a mindennapi munka, a mindennapi betevő falat érdekelte őket A világmegváltás, a felszabadulás, a földosztás, a szövetkezés is „tompábban" érte őkJt. Néhány évtizeddel ezelőtt a legnagyobb esemény az volt, ha arra tévfedt az ócska vándorcirkusz, vagy a Tiszán motorcsónakjával végigsiklott a szegedi halászmester. Idős Lázár György pedáns ember volt eletében, a tiszti kocsisságig vitte fiatalabb éveiben, semmit nem vitt túlzásba, nem ivott, káros szenvedélye nem volt. Kiegyensúlyozottan élte le életét. A cselédházi gyerekek nála láttak először bajuszkötőt. Mégis, az öröklődött cselédsor, a nyomorúság „megfogta őket", nem tudták igazán teljessé tenni életüket, igazán kibontani. Talán-talán nem is akarták. Az öregember élete ennyi: elégedettség, nagy örömök, nagy bánatok, nagy szenvedések, nagy megrázkódtatások nélkül. De kilenc gyereke közül senkj sem maradt meg a földnél.